Juhász Attila a kormány teljesítményéről nyilatkozott az FN24-nek.
“Mint a Political Capital elemzője lapunknak azt mondta, a magyar kormányra nehezedő külföldi nyomásgyakorlás nem ok, hanem következmény. „Annak a következménye, hogy a kormány eddig olyan politikát folytatott, amellyel teljesen elszigetelte Magyarországot, veszélybe sodorta az államháztartás finanszírozhatóságát, és ezzel végletesen beszűkítette saját mozgásterét. A Fidesz az elmúlt másfél évben rengeteg konfliktust vállalt, és egyre inkább úgy tűnik, hogy mostanra túlfeszítette a húrt, mely eredményeként az apróbb korrekció már nem lesz elegendő” – hangsúlyozta Juhász Attila.
A szakértő szerint a kormánypárt belpolitikai helyzete is erősen romlott, a gyenge kormányzati teljesítmény következtében a Fidesz egy év alatt támogatóinak felét elvesztette. Az ellenzéki pártok támogatottsága már a Jobbik nélkül is erősen közelíti a Fidesz támogatottságát, miközben óriási a bizonytalanok aránya. „Mindez együttesen kérdőjelezi meg a kormány stabilitását, Orbán Viktor esetleges távozásának híre pedig önmagában is tovább gyengíti pozícióját, ahogy ez annak idején Gyurcsány Ferenc esetében is látható volt” – fogalmazott Juhász Attila.
Hozzátette ugyanakkor, hogy külföldről nem fogalmazta meg senki követelésként a kormányfő leváltását, hanem arról van szó, hogy az újabb IMF-hitel és az azzal járó finanszírozási biztonság csak egy nyíltan is vállalt 180 fokos gazdaságpolitikai fordulat esetén valósulhat meg, ami hatalmas politikai vereség lenne személyesen Orbán Viktornak.
„A miniszterelnök lemondása vagy leváltása csak belülről valósítható meg és ez még a mai rendkívül kiszámíthatatlan helyzetben is a legkevésbé valószínű, bár nem kizárható forgatókönyv. Egyelőre nincs olyan jel, hogy a kormánypártot ne lenne képes uralni Orbán Viktor, ezért ha távozik, az a leginkább a saját döntése lehet” – véli Juhász Attila.”
A teljes cikk itt olvasható.