2012. január 8. vasárnap Kategória: Nyilatkozatok Tags: ,  

Juhász Attila a kormányfőváltás lehetőségéről nyilatkozott a Borsnak.

“A kormányváltás általában az államcsőd bekövetkezte előtt szokott megtörténni. Ennek voltunk tanúi a közelmúltban Görögországban és Olaszországban, de két évvel ezelőtt itthon is: Gyurcsány végre belátta, vele csak rossz lehet a végkifejlet, s a Bajnai-vezette szakértői kormánynak adta át a marsallbotot. Mellesleg szólva én úgy látom, hogy a jelenlegi helyzet jóval súlyosabb, mint két éve volt, hisz Magyarország elszigeteltsége most sokkal nagyobb, mint Gyurcsány idejében volt, mi több, annak is egyértelműek a jelei, hogy az országot most senki sem akarja megmenteni. Ez a legnagyobb baj! – mondta a Political Capital vezető elemzője. Szerinte egyébként válság- vagy csődhelyzetben a váltás törvényszerű, hisz a bajban a külső finanszírozásra rászoruló kormányok hiteltelenné válnak. Más kérdés persze, hogy mi lesz, ha Orbán egy esetleges csődhelyzetben nem érti meg az idők szavát. Szakemberek szerint ennek nagy ára lenne, amit az ország fizetne meg: a rettegett forgatókönyvből valóság lenne.”

A teljes cikk itt olvasható.