A legfrissebb, tavaly novemberi Eurobarometer kutatás alapján a csatlakozásunk óta most a legmagasabb az Európai Unió iránt bizalmatlanok aránya hazánkban. Az inkább bízók tábora azonban, még ha csak kis mértékben is, de népesebb. A 44 százalékos bizalmatlansági arány a 27 tagállam között inkább alacsonynak számít, csak nyolc országban mértek ennél kisebb értéket.
Első látásra meglepő volt, hogy Orbán Viktor jelezte, részt kíván venni a Magyarországgal kapcsolatos strasbourgi európai parlamenti vitában. Miért vállalna fel a miniszterelnök egy újabb konfliktusos helyzetet amellett, hogy az Európai Bizottság elnöke által személyesen bejelentett kötelezettségszegési eljárás ügyét is kezelnie kell – mind belföldön, mind az európai politikában. Miért menne oda a magyar miniszterelnök, ahol támogatásra nem, látványos verbális „pofonokra” viszont biztosan számíthat? És bár számíthat arra, hogy – saját szóhasználatával élve – pár „kokit és sallert” kioszt az európai kritikusoknak, ez nem nagyon segíthet Magyarország nemzetközi elszigeteltségén. A EP-ben és a magyarországi nyilvánosságban, valamint a Bizottság és a magyar kormány között zajló vitát ugyanakkor kifejezetten érdekében áll egymásra halmoznia és összekötnie a magyar kormánynak. Read More
Az elmúlt egy évben az Orbán-kormány eddigi politikája megbukott, nem pusztán gazdaságpolitikai értelemben, hanem a kormányzás egészét tekintve, itthon és nemzetközi szinten egyaránt. A gazdasági válság mellett belpolitikai válság van kialakulóban. Ezt jelzi, hogy az év végére a kormány stabilitásával kapcsolatban kérdőjelek merültek fel, holott a Fidesz kétharmados többséggel rendelkezik a parlamentben. Utóbbinak vélhetően jelentős szerepe van abban, hogy a kormányoldal jól láthatóan képtelen józanul felmérni saját valós pozícióját a hazai és a nemzetközi politikai erőtérben.
Kormányzás: fejjel a falnak
Ahogy egy korábbi elemzésünkben rámutattunk, 2011-ben a második Orbán-kormány teljesítménye és megítélése egyre inkább hasonlítani kezdett a második Gyurcsány-kormány teljesítményéhez és megítéléséhez. A közvélemény-kutatások szerint ma a választók több mint kétharmada úgy véli, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.
A kormányzásból fakadó hibákat a kormánypárti politikusok a kedvezőtlen külső környezettel („válság”), illetve a nehéz örökséggel („az elmúlt nyolc év”) magyarázzák. A „kifelé” és a „visszafelé” mutogatás azonban egyre kevésbé működik, egyre nehezebben fedi el a rossz kormányzás belső okait. Jelentős részben ugyanis a kapkodó, kiszámíthatatlan kormányzás, az értelmetlenül vállalt hazai és külpolitikai konfliktusok, valamint a jogállami normákat sértő, a fékek és ellensúlyok rendszerét nyíltan leépíteni kívánó hatalmi törekvések eredményeként erősen romlott Magyarország és vele együtt a kormány helyzete. Read More
The Economist: A lengyel külpolitikát az utóbbi öt évben két szempont határozta meg: az óvatosság, másrészt pedig a Németországgal való kétoldalú kapcsolatok fejlesztése. Radek Sikorski, a soros elnökséget ellátó Lengyelország külügyminisztere azonban mindenfajta óvatoskodást félretett legutóbbi Berlinben elmondott beszédében. Sikorski szerint két választás van Európa számára: a mélyebb integráció, vagy az összeomlás.
Sikorski beszédét egy párhuzammal nyitotta: felidézte azt a pillanatot, amikor Szerbia elkezdte saját valutájának, a dínárnak nyomtatását. Ez a momentum jelezte a föderális Jugoszlávia fennállásának végét, és egy véres háború kezdetét, amely a kommunista blokk egyik „virágzó” térségét szegénységbe és nélkülözésbe taszította.
Sikorski, aki Oxfordban filozófiát, gazdaságtant és politikatudományt hallgatott, Immanuel Kant gondolataival folytatta, amennyiben „a pénz hitelezése azon a feltételezésen alapszik, hogy a hitelért folyamodókban megvan a hitel megfizetésének őszinte szándéka. Ha ez a szándék általánosságban hiányzik, akkor a jólét megosztásának, és magának a hitelezésnek az alapjai kerülnek veszélybe. Kant számára a becsületesség és a felelősség kategorikus imperatívuszok voltak: ezek jelentették minden erkölcsi rend alapját. Ez az Európai Unióban sem lehet másképp. A két alapvető érték a felelősség és a szolidaritás. Felelősség a döntések során, és szolidaritás a terhek viselésében.”
Sikorski szerint az eurózóna problémáit a bővítés okozta. Az elmúlt négy évben ugyanis Lengyelország és Szlovákia gazdaságai növekedtek a leggyorsabb ütemben, eközben pedig a 15 régi tagállam és a 10 új tagállam közötti kereskedelmi kapcsolatok értéke több mint a négyszeresére (évi 51 milliárdról évi 222 milliárd euróra) növekedett. Ez a robbanásszerű növekedés okolható azért, hogy a régi tagállamok elmulasztották a valósággal való szembenézést: jóléti rendszereik fenntarthatatlanok.
A gazdasági válság okaként Sikorski a bizalom hiányát jelölte meg. „Legyünk őszinték saját magunkkal, és valljuk be, hogy a piacoknak minden okuk megvan az eurózóna hitelességében való kételkedésre. A Stabilitási és Növekedési Paktumot hatvan alkalommal szegték meg.” Majd magára Németországra is szemrehányó utalást tett: „Ezt nem csak a nehézségekkel küzdő kis tagállamok tették meg, hanem a maguk a paktum megfogalmazói is, az eurózóna kellős közepén.”
Ezt követően az EU intézményeit és eljárási rendjét bírálta, amely ideális körülmények között ugyan „elfogadhatóan” működik, azonban túlságosan ki van szolgáltatva a résztvevők „jó szándékának és a diplomáciai illedelmesség iránti érzékenységének” amely egy válság idején hamar működésképtelenné teszi a szervezeten belüli döntéshozatalt. Read More
A magyar államadósság „junk” kategóriába való minősítése a Moody’s által egyértelművé tette a kormány különutas gazdaságpolitikájának szakpolitikai értelemben vett kudarcát. A közgazdászokkal folytatott tanácskozás után úgy tűnik, hogy a miniszterelnök a változás és az IMF-fel kötött megállapodás szükségességével maga is tisztában van, így várhatóan felgyorsulnak a tárgyalások Valutaalappal – valószínűleg egy „stand-by” típusú együttműködésről. Ezen kívül az is változást jelent, hogy a kormány bejelentette: átírja a jövő évi költségvetés tervezetét és meg kíván egyezni a Bankszövetséggel.
Belpolitikai szinten a kormány csak rossz lehetőségek közül választhat: vagy folytatja a „szabadságharcot”, amivel az ország finanszírozását és ezzel saját stabilitását veszélyezteti, vagy látványos korrekciót hajt végre, ami viszont a kudarc beismerésével egyenértékű. A kormány ezért továbbra is úgy próbál manőverezni, hogy látványos (retorikai, illetve személyi) változások nélkül eszközöljön félfordulatot a gazdaságpolitikában és tegyen szert az IMF-hitel nyújtotta előnyökre. Kérdés azonban, hogy az egyre bizalmatlanabb piaci szereplők megnyugtatásához a „kompromisszumos” megoldások elegendőek lesznek-e. Read More
The Economist: Néha a dolgok a Balkánon annyira abszurddá válnak, hogy már nem is érdemes a miérteken töprengeni – vezeti be az észak-koszovói határvidékről szóló tudósítását az Eastern Approaches blog. A szerbek Zubin Potokban murvával és kövekkel teletöltött buszokból építettek útzárat, a járművek tetejére szögesdrótot húztak. Itt néznek egymással farkasszemet a szerb önkéntesek és a KFOR békefenntartói.
A zubin potoki útzárat szeptember 18-án építették fel, ez most egyike a Koszovó északi területén található 18 hasonló útzárnak. Az elsőt júliusban húzták fel az északi területet továbbra is ellenőrzés alatt tartó szerbek, amikor a koszovói kormány megpróbált rendőröket és vámtisztviselőket telepíteni a szerbiai határátkelőkre. Read More
A vártnál kisebb súlyt kapott a Mol-ügy a horvát választási kampányban: a kormánynak nem sikerült a magyar vállalat tulajdonrészét törvényi szinten korlátoznia, így a probléma megoldását már inkább a következő kabinetre hárítaná. Az ideiglenesen előállt patthelyzet ugyanakkor csak vihar előtti csend, biztosra vehető, hogy a Mol-nak a választásokat követően, a vesztegetési gyanú miatt indított ügyészségi vizsgálat előrehaladtával kemény küzdelmet kell majd folytatnia érdekeltségei megvédéséért. A kormányváltást követően azonnal politikai és jogi támadások várhatók a Mol horvátországi érdekeltségei ellen.
Ex-Lex INA
A horvát választási kampányban a Mol-ügy eddig a vártnál kisebb súlyt kapott. Ennek részben az az oka, hogy a nagy és esélyes pártok között nincs jelentős véleménykülönbség a témában: a HDZ és az SDP is zászlajára tűzte az INA védelmét. Másrészt valamilyen szinten minden nagy párt belekeveredett a Mol vélt vagy valós horvátországi ügyleteibe. A HDZ folyamatosan azzal vág vissza a pártot ért korrupciós vádakra, hogy amíg az SDP volt hatalmon, az akkori kormány áron alul adta el a Mol-nak az INA 25 százalékos résztulajdonát. Harmadrészt a kampány legfontosabb témája a HDZ-hez kapcsolható különböző jelentős pénzügyi alapok ügye, amibe egyre inkább belekeveredik a jelenlegi miniszterelnök Jadranka Kosor is: a vádak szerint a kormánypárt az ezekbe befolyó tisztázatlan pénzekből finanszírozta kampányait. A Molt közvetetten ebbe az ügybe is belekeverték, amikor Sanader azzal védekezett, hogy minden plusz pénz az ő idejében is ebbe a kasszába folyt, így arról a párt minden vezetőjének tudomása volt.
Az „eseménytelenség” legfontosabb oka azonban az, hogy patthelyzet alakult ki a Mol-INA viszonyt illetően. Korábbi prognózisunknak megfelelően a Mol-Sanader állítólagos vesztegetési botrány kirobbanását követően a HDZ-kormány célja egy olyan törvényjavaslat bevezetése volt, amely a nem állami befektetőnek nem engedett volna ötven százaléknál nagyobb részesedést az INA-ban. Ennek elfogadása esetén a kormány könnyen mondhatná, hogy megvédte a nemzeti olajtársaságot a külföldi befolyástól, azonban nem űzte volna el az nélkülözhetetlen befektetéseket végrehajtó magyar tulajdonost.
A csatlakozási tárgyalásokat nyáron lezáró ország azonban nem akart egyből súlyos konfliktusba kerülni az Európai Unióval, így kikérték Brüsszel véleményét. Az EU pedig egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen jellegű törvény gátolná a tőke szabad áramlását és így nem egyeztethető össze az Európai Unió alapelveivel. A HDZ vezette kormány ezzel elveszítette az egyetlen eszközét, amivel részben a maga javára tudta volna fordítani a botrányt: a Mol-INA ügy már biztosan nem lesz a Sanader-korszakkal szembeszálló, a korrupcióval leszámoló kormánypárt szimbolikus témája. Az elmúlt hetekben a kormány éppen ezért már halogatta az ügyet, annak megoldását láthatóan inkább a következő kabinetre kívánja hárítani.
Vihar előtti csend
A tulajdonosi struktúrát szabályozni kívánó törvény elbukása után egyelőre a HANFA – horvát pénzügyi felügyelet – tart fent egy rövidtávon minden politikai szereplő számára elfogadhatónak tűnő patthelyzetet. A Mol ugyanis az idei év elején nyilvános ajánlattétel útján próbált többséget szerezni az INA-ban. Az akció azonban sikertelen volt, a horvát nyugdíjalapok valamint néhány „titokzatos” külföldi befektető ráígért a MOL ajánlatára. A HANFA nem sokkal ezután megtiltotta az INA részvények kereskedését a zágrábi tőzsdén és piaci manipuláció vádjával eljárást kezdeményezett a Mol helyi vezetői ellen, mert feltételezésük szerint a külföldi befektetők mögött valójában szintén a Mol állt. Ez azért is lehet kockázatos a magyar vállalat számára, mert a felügyelet konkrétan megnevezte Áldott Zoltánt az INA Mol által kinevezett vezetőjét, így Hernádi mellett a második ember is a támadások kereszttüzébe került. A tilalom azóta is tart, és várhatóan még jó ideig fenn fog maradni. A Mol éppen ezért nem tud többséget szerezni az INA-ban, így a horvátországi pártokon nincs nyomás az azonnali cselekvés érdekében.
A Mol azonban továbbra sem lehet nyugodt a horvátországi helyzetét illetően: továbbra is az a kérdés, hogy mennyire súlyos veszteségeket szenved majd el a korrupciós botrány kirobbanásának következtében. A cég számára a helyzet egyetlen, hosszútávon megnyugtató megoldása az lenne, ha meg tudná szerezni az INA 51 százalékát. Ebben az esetben ugyanis a menedzsmentjogokat garantáló 2009-es megállapodás felmondása sem járna komolyabb negatív következményekkel. Ugyanakkor részben a botrány miatt minden politikai erő elkötelezte magát az INA megvédése mellett. Egyértelmű tehát, hogy a horvát kormány mindent megtesz majd a Mol-többség megakadályozása érdekében. Természetesen ennek sikere nem vehető biztosra, de ez felértékelte a magyar vállalat számára a menedzsmentjogokat a jelenlegi helyzetben is garantáló 2009-es megállapodást. Azt a megállapodást, amit leginkább veszélybe sodorhat a vesztegetési botrány.
Ez utóbbi vonatkozásban felgyorsulni látszanak az események: az USKOK – az antikorrupciós nyomozóhivatal – egyre inkább erre az estre akarja felépíteni a Sanaderrel szembeni vádakat, ami komoly katalizátor lehet. Egyelőre azonban minden, az ügyben meggyanúsított szereplő – mind Sanader és a hozzá köthető politikusok, mind a Mol képviselői – egyértelműen visszautasították a vádakat, de ezzel párhuzamosan sorra kerülnek nyilvánosságra nem perdöntő, de a közvélemény befolyásolására mindenféleképpen alkalmas, és meglehetősen zavaros “tények”, mint például a Sanader és Hernádi tárgyalásáról készült biztonsági kamerás felvétel. Az USKOK által egyre hangsúlyosabban képviselt gyanúsítás nyilvánvalóan önmagában is ártalmas a Mol-ra nézve, de a fő kockázatot az jelenti, hogy ez az ügylet jelenthet jogalapot a menedzsmentjogokat garantáló szerződés felmondására. Ha tehát a magyar vállalat nem tudja megvédeni magát a horvátországi vádakkal szemben, az nem csak Hernádi Zsolt pozícióját, de az egész horvátországi együttműködést veszélybe sodorhatja.
Új kormány, régi helyzet
A helyzet valódi rendezésére csak a decemberi választások után kerülhet sor, és a Molnak nagy valószínűséggel már egy teljesen más összetételű kormánnyal kell majd kiegyeznie. Az esélyek ugyanis nem változtak jelentős mértékben az utolsó hetekben, a kutatások az SDP egyértelmű, és viszonylag nagyarányú győzelmét vetítik előre. Az augusztus óta készült előrejelzések szerint a HDZ a voksok 19-20 százalékára számíthat, míg a győzelemre esélyes SDP vezette baloldali „kukurikú” koalíció mögött a választók 35-37 százaléka áll majd. Mindez azért jelenhet nehézséget a magyar fél számára, mert a Fidesz hagyományosan a jobboldali HDZ-vel ápolt szoros kapcsolatot az elmúlt években, ráadásul az új kormány vélhetően sokkal kevésbé érzi majd magát lekötelezve a csatlakozási tárgyalások során nyújtott magyar diplomáciai segítségért. A kormányváltás tehát bizonyosan nehezebb tárgyalásokat vetít előre.
A bizonytalanságot tovább erősíti, hogy az ellenzék álláspontja sem egyértelmű a kérdésben: az SDP ugyan ellenzi, hogy a Mol többségi tulajdont szerezzen az INA-ban, viszont nem támogatja a Lex INA-t sem jelenlegi formájában. A párt elsősorban azt hangsúlyozza, hogy meg kell változtatni a Mol számára menedzsmentjogokat garantáló szerződést, de nem kívánják felülvizsgálni a részvények arányát meghatározó szerződést. Ígéretük szerint a kormányváltást követően harminc napon belül összhangba hozzák a megállapodást a horvát jogrenddel, és felmondják a Mol számára előnyős gázmegállapodást, mely szerint a veszteséges üzletágat átveszi a horvát állam.
A jelenlegi helyzetben tehát úgy tűnik, hogy a kormányváltást követően azonnal támadások érhetik a Mol horvátországi érdekeltségeit. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a magyar vállalat több szinten is veszít majd a 2009-es megállapodás garantálta jogosítványokból, és vélhetően nem tud majd abszolút többséget szerezni az INA-ban. Ugyanakkor a horvát olajcégnek továbbra is szüksége van a Mol befektetéseire, így a magyar vállalat megtarthatja jelenlegi részvénypakettjét, és a korábbiaknál ugyan szűkebb jogosítványokkal és kedvezőtlenebb feltételekkel, de tovább irányíthatja a horvát olajcéget.
El País: Mariano Rajoy, a Néppárt miniszterelnök-jelöltje nyerte meg a mintegy 12 millió néző által nyomon követett tévévitát a szocialista Alfredo Perez Rubalcabával szemben az EL PAÍS közvélemény-kutatása szerint. Spanyolországban november 20-án rendezik meg az országgyűlési választásokat.
Az EL PAÍS felkérésére a Metroscopia 500 embert kérdezett meg a vitát követően, ezek 46 százaléka gondolta úgy, hogy Rajoy került ki győztesen, míg 41 százalék látta Rubalcabát jobbnak, és 13 százalék vélte úgy, hogy a két jelölt döntetlenre végzett a televíziós vita során.
Egyik jelölt sem bontakozhatott ki teljesen a vita során. Rubalcaba ugyanis szinte egyáltalán nem beszélhetett a szocialista kormányzat eredményeiről, hiszen a Zapatero-kabinet teljesítményét beárnyékolja a rendkívül magas, mintegy 5 millió embert érintő munkanélküliség. Rajoynak szintén tojásokon kellett táncolnia, hiszen minél inkább el akarta kerülni, hogy szóba kerüljenek a kormányra kerülése esetén elkerülhetetlen megszorító intézkedések.
Rajoy jelenleg 17 százalékponttal vezet Rubalcaba előtt, és a magabiztos előny tudatába mindeddig sok kényes kérdésben tartózkodott konkrét tervei megfogalmazásától. Szocialista ellenfele ennek megfelelően arra építette stratégiáját, hogy a néppárti politikust kemény és rámenős stílusban faggassa tervezett intézkedéseiről. Ennek során felmerült a munkanélküliség, a kisvállalkozásokkal való kollektív megállapodások, a közoktatás és az egészségügy is.
Rajoy a szocialista kormányzat elhibázott válságstratégiájának elítélésével vágott vissza, és azzal vádolta ellenfelét, hogy „a pokol összes ördögét” a falra festi, hogy a lakosságot ijesztgesse a kampány során. „Az emberek nyilvánvalóvá tették, hogy változást akarnak” – tette hozzá.
A vita érdekessége volt, hogy befejeztével mindkét oldalon hangos sikerként könyvelték el a történteket. Rubalcaba szerint a vita végső felhívásként szolgálhat a szavazástól egyébként tartózkodni szándékozó, illetve bizonytalan szavazók számára. Rajoy emberei ezzel szemben kegyelemdöfésként ítélték meg a szócsatát, amelyben szerintük Rubalcaba végzetes vereséget szenvedett. „Azt mondják, ez volt Rubalcaba utolsó tölténye, de ennél még egy légpuskából is nagyobbat lehet lőni” – élcelődött Soraya Sáenz de Santamaría, a Néppárt szóvivője. Read More
Mélyponton az államfő népszerűsége
A januári közvélemény-kutatások szerint elérte eddigi mélypontját Schmitt Pál népszerűsége. Ugyanakkor a pártok közötti erőviszonyok nem változtak jelentősen. A bizonytalanok aránya továbbra is rendkívül magas, a kormánypárt támogatottsága csökken, az ellenzéki pártok népszerűsége pedig stagnál.
Ugyanakkor a köztársasági elnök kapcsán is érdemes a hosszú távú trendet figyelni. A fenti ábrán jól látható, hogy az egymást követő államfők egyre inkább vesztettek népszerűségükből, és ez nem pusztán az egyes személyekről, hanem általában a politikai intézményekbe vetett bizalom romlásáról szól. Bár Sólyom László általában vezette a népszerűségi listákat, már az ő idején megfigyelhető volt, hogy az államfő nem emelkedett ki a pártpolitikusok mezőnyéből. Mostanra azonban már a vezető szerep is veszni látszik, Schmitt Pál egyre inkább visszacsúszik a listán. Read More »