A sajtóban rendszeresen megjelennek olyan értelmezések, amelyek szerint a közvélemény-kutatások egymásnak jelentősen ellentmondó adatokat közölnek. Ez azonban az általunk rendszeresen szemlézett négy nagy közvélemény-kutató intézet esetében nem igaz. A Medián, az Ipsos, a Tárki, valamint a Századvég eredményei között természetesen vannak – például az eltérő módszertanból vagy az adatfelvétel eltérő időpontjából adódó – különbségek, de a trendszerű változások általában hasonlóak.

A februári mérések szerint az összes választókorú körében a Fidesz támogatottsága a januári mélypont után kismértékben emelkedett, a négy intézet átlaga alapján az összes megkérdezett 23 százaléka választaná a kormánypártot. Az MSZP bázisa is bővült, 14 százalékos átlagos támogatottságával jelenleg a legerősebb ellenzéki párt. A DK tavaly őszi kiválása óta a szocialisták kis lépésekben ugyan, de folyamatosan erősödnek.

A Jobbikra a felnőtt lakosság mintegy 11 százaléka voksolt volna februárban. A radikális párt így már ötödik hónapja rendelkezik kétszámjegyű támogatottsággal. A Lehet Más a Politika bázisa stagnált, a választásra jogosultak 5 százaléka szavazna a pártra. A Demokratikus Koalíció támogatottsága az átlagot tekintve egyelőre 2-3 százalékos szinten stabilizálódott.

A bizonytalanok aránya az elmúlt fél évben tapasztalt emelkedés után februárban mintegy 3 százalékponttal csökkent. Azonban még mindig ők jelentik a legnagyobb csoportot, a megkérdezettek átlagosan 44 százaléka (3,5 millió választópolgár) nem tudta, vagy nem akarta megnevezni, hogy melyik pártra szavazna egy mostani választáson.

Ugyanakkor a köztársasági elnök kapcsán is érdemes a hosszú távú trendet figyelni. A fenti ábrán jól látható, hogy az egymást követő államfők egyre inkább vesztettek népszerűségükből, és ez nem pusztán az egyes személyekről, hanem általában a politikai intézményekbe vetett bizalom romlásáról szól. Bár Sólyom László általában vezette a népszerűségi listákat, már az ő idején megfigyelhető volt, hogy az államfő nem emelkedett ki a pártpolitikusok mezőnyéből. Mostanra azonban már a vezető szerep is veszni látszik, Schmitt Pál egyre inkább visszacsúszik a listán.

A pártpreferenciákat tekintve a januári felmérések nem mutatnak érdemi változást. A Fidesz népszerűsége az összes választókorú körében, intézettől függően 16 és 26 százalék között áll, a párt támogatottsága az elmúlt egy hónapban egyedül a Medián mérése szerint nem csökkent. A biztos szavazó pártválasztók körében ugyanakkor még mindig jelentős előnyt mondhat magáénak a kormánypárt. Mindez a párpreferenciával nem rendelkező politikailag passzív vagy bizonytalan választók magas aránya (38-57 százalék) miatt lehetséges.

Az ellenzéki pártok közül az MSZP továbbra is 11 és 14 százalék között áll az összes választókorú körében, azaz a támogatottsága változatlanul stagnál. A párt csak annak köszönhetően került az utóbbi hónapokban közelebb a Fideszhez, hogy a kormánypárt népszerűsége folyamatosan csökkent. Az MSZP nem nevezhető magabiztosan a legnagyobb ellenzéki pártnak, a második helyért szoros küzdelmet vív a Jobbikkal, a két párt közötti különbség a statisztikai hibahatáron belül mozog. Egyelőre nem látszik igazolódni tehát az az elmélet, miszerint a Gyurcsány Ferenc jelentette tehertől megszabadult MSZP a korábbiaknál könnyebben erősödhet.

A viharos egy hónapot maga mögött tudó LMP a felmérések szerint nem sínylette meg belső válságát. Az összes választókorú körében 4-7, a biztos szavazó pártválasztók körében 6-9 százalékon áll a párt.

A legfrissebb, tavaly novemberi Eurobarometer kutatás alapján a csatlakozásunk óta most a legmagasabb az Európai Unió iránt bizalmatlanok aránya hazánkban. Az inkább bízók tábora azonban, még ha csak kis mértékben is, de népesebb. A 44 százalékos bizalmatlansági arány a 27 tagállam között inkább alacsonynak számít, csak nyolc országban mértek ennél kisebb értéket.

]]> http://www.politicalcapital.hu/blog/?feed=rss2&p=1938252 0 http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938250 http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938250#comments Thu, 19 Jan 2012 13:41:43 +0000 Political Capital http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938250 Első látásra meglepő volt, hogy Orbán Viktor jelezte, részt kíván venni a Magyarországgal kapcsolatos strasbourgi európai parlamenti vitában. Miért vállalna fel a miniszterelnök egy újabb konfliktusos helyzetet amellett, hogy az Európai Bizottság elnöke által személyesen bejelentett kötelezettségszegési eljárás ügyét is kezelnie kell – mind belföldön, mind az európai politikában. Miért menne oda a magyar miniszterelnök, ahol támogatásra nem, látványos verbális „pofonokra” viszont biztosan számíthat? És bár számíthat arra, hogy – saját szóhasználatával élve – pár „kokit és sallert” kioszt az európai kritikusoknak, ez nem nagyon segíthet Magyarország nemzetközi elszigeteltségén. A EP-ben és a magyarországi nyilvánosságban, valamint a Bizottság és a magyar kormány között zajló vitát ugyanakkor kifejezetten érdekében áll egymásra halmoznia és összekötnie a magyar kormánynak.

Először is nem szabad elfelejteni, hogy jelenleg nem csupán a kötelezettségszegés, hanem a túlzottdeficit-eljárás, valamint az EU/IMF párostól kért hitel is terítéken van, amelyek közül főleg az utóbbi miatt kényszerülhet engedményekre a magyar fél. Olyan ügyekben lehet szükség visszalépésre, korábban elfogadott törvények módosítására, melyek a kormányoldal számára – az IMF-hez való visszasomfordálással együtt – egyértelműen presztízskérdésnek számítanak. A kötelezettségszegési eljárás – az igazságszolgáltatás, az ombudsmani hivatal és a jegybank ügyében – egyre inkább konkrét intézkedésekről, jogszabályi paragrafusokról szól, és ezekben egyre nehezebb a korábban is alkalmazott kettős beszéd fenntartása. Valahogyan kezelni kell tehát az egyes kérdésekben nagyon is várható visszakozás belpolitikai hatását. Jól jön tehát az EP-ben várható, minden bizonnyal rendkívül éles, akár személyeskedő vita, mely képes lehet háttérbe szorítani a Bizottsággal és az IMF-fel folytatott megalázó alkudozást – legalább a kormányoldal szavazói előtt.

A magyar kormány és támogatóinak célja, hogy a konkrétumok helyett általánosabb ideológiai-politikai szinten folytatódjon az ügy, és erre kiváló terepet biztosított az Európai Parlament. A kormányoldal legfontosabb érve, hogy valójában a nemzetközi baloldal által indított, a magyarországi baloldallal összehangolt, általuk ösztönzött támadásról van szó. Hasonló módon érvelt annak idején az osztrák kormány is, amikor a radikális FPÖ-vel kötött koalíció miatt akcióba lépett az Európai Unió. Az érvek sokszor azonosak, de a helyzet gyökeresen más. Annak idején Ausztria nem sértette az EU-ban meghatározó szerepű tagállamok gazdasági érdekét, mint a 2010-ben hivatalba lépett, gyakran a külföldi bankok és multinacionális vállalatok ellen politizáló magyar kormány. És az osztrák kormány nem volt úgy rászorulva az IMF és az EU pénzügyi segítségére, mint most a magyar kormány.

Míg Barroso elnöktől kemény kritikát kapott a kormány, az Európai Parlament Néppárti frakciója a korábbi bírálatokkal szemben most kiállt Orbán Viktor mellett. Valószínűsíthető, hogy ez összefügg azzal, hogy Orbán úgy tűnik, hallja és érti a Bizottság kritikáit, és hajlandó is azokra érdemben reagálni. Ennek hatása azonban mindenképpen kedvező lehet: enyhülhet Magyarország elszigeteltsége, közelebb kerülhet a hitelmegállapodás lehetősége.

Belpolitikai színtéren Orbán Viktor legfontosabb szövetségesei pedig éppen azok az EP-képviselők, akik a vitában a leghangosabban, legélesebben támadták a magyar kormányt. Daniel Cohn-Bendit és politikustársai és Orbán Viktor újabb vitája annak bizonyítéka lesz a magyar kormány számára, hogy pusztán ideológiai konfliktusról van szó. Orbán Viktor erre menekül szorongatott helyzetéből, ezzel fedi el a Bizottsággal folytatott tárgyalásokat és ezzel helyettesíti az eddig alkalmazott kettős beszédet. Hazaérkezése után nem is kell sokat magyaráznia, hogy mi történt az EP-ben: az őt és kormányát bíráló baloldali és liberális felszólalások őt igazolják. Az EP-ben folytatott vitával Orbán elment a Magyarországgal ellenséges baloldali körök elé, és megvédte hazája érdekeit. Ez persze csak a következő lépés, nem pedig végleges megoldás, de a hibás számára és a választók jelentős része számára az Európai Unió lesz, amelynek támogatottsága vélhetően egyre inkább csökken majd Magyarországon.

Kormányzás: fejjel a falnak

Ahogy egy korábbi elemzésünkben rámutattunk, 2011-ben a második Orbán-kormány teljesítménye és megítélése egyre inkább hasonlítani kezdett a második Gyurcsány-kormány teljesítményéhez és megítéléséhez. A közvélemény-kutatások szerint ma a választók több mint kétharmada úgy véli, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.

A kormányzásból fakadó hibákat a kormánypárti politikusok a kedvezőtlen külső környezettel („válság”), illetve a nehéz örökséggel („az elmúlt nyolc év”) magyarázzák. A „kifelé” és a „visszafelé” mutogatás azonban egyre kevésbé működik, egyre nehezebben fedi el a rossz kormányzás belső okait. Jelentős részben ugyanis a kapkodó, kiszámíthatatlan kormányzás, az értelmetlenül vállalt hazai és külpolitikai konfliktusok, valamint a jogállami normákat sértő, a fékek és ellensúlyok rendszerét nyíltan leépíteni kívánó hatalmi törekvések eredményeként erősen romlott Magyarország és vele együtt a kormány helyzete.

Pártpolitika: a parlamentbe szorult kétharmad

A pártpreferenciákat tekintve a kormánypárt másfélmillió szimpatizánsát veszítette el 12 hónap alatt (a választások utáni közvélemény-kutatásokhoz képest), így ebben a vonatkozásban egyértelműen a Fidesz a 2011. év legnagyobb vesztese. Ráadásul a kormánypárt úgy politizál, mintha nem érzékelné a közhangulat változását, és az ellenzék gyengeségéből adódó relatív politikai előnyét még mindig jelentős társadalmi támogatottságként fogja fel. Erről azonban nem beszélhetünk: a Fidesz által – sokszor joggal – lesajnált ellenzéki pártok összesített támogatottsága harmadik hónapja megelőzi a kormánypárt támogatottságát. A kormányfő személyes népszerűsége pedig áprilisban már alulmúlta az első kormányzása idején (0-100 pontos skálán) mért 41 pontos mélypontját is. Idén decemberben pedig a népszerűségi indexe csupán 32 volt a Szonda Ipsos felmérése szerint.

Az ellenzéki pártok közül az LMP politizálásában bekövetkezett látványos karácsonyi fordulathoz az is hozzájárulhatott, hogy a párt eddig alig tudott új szavazókat megszólítani. Az MSZP bázisa szintén csak minimális mértékben, mintegy ötvenezer fővel bővült. A volt kormánypárt helyzetét nehezíti, hogy az ősszel kivált Demokratikus Koalíció 2-3 százaléknyi, mintegy 190 ezer szimpatizánst szívott el tőlük. Egyelőre nem látszik, hogy Gyurcsány Ferenc miatt a párttól korábban elfordult szavazók kezdenének visszavándorolni a megújulást hirdető MSZP-hez.

A pártok közül egyedüli győztesnek a Jobbik tekinthető, amely kimászva a 2010-es választások utáni gödörből több mint 300 ezer új szimpatizánst szerzett egy év alatt. A párt támogatottsága őszre lényegében beérte az MSZP-ét, így kiélezett küzdelem folyik a legerősebb ellenzéki párt szerepéért. Amennyiben 2012-ben a Jobbik stabilan maga mögé tudja utasítani az MSZP-t, az jelentősen erősítheti a párton belül a váltópárti szerepre való törekvést.

A pártoktól elfordulók, a pártpreferencia nélküliek száma óriásira duzzadt. Számuk egyetlen év alatt 960 ezerrel nőtt. Összesen a felnőtt lakosság majdnem felét jelentik, tehát akkora méretű tömegről van szó, amelynek a még aktivizálható része önmagában is képes arra, hogy egy új, számukra elfogadható párt megjelenése esetén vagy már létező politikai szereplők támogatásával, gyökeresen változtassa meg a jelenlegi erőviszonyokat. A 2011-ben megjelent – a nyilvánosságban „civil”-nek nevezett – új politikai szereplők azonban egyelőre csak néhány sikeres tömegdemonstráció megszervezésére voltak képesek, közülük egyelőre még egy sem tűnik olyan szervezettnek, amely pártként is ütőképes lehetne.

Gazdaságpolitika: a zsákutca végén

Bár úgy tűnik, a kormány ezt nem látja be, az ország gazdasági helyzete, megítélése és finanszírozási lehetőségei is jelentősen romlottak az utóbbi egy évben, ami visszatükröződik a gyengébb forintárfolyamban, a növekvő csődkockázati felárban, a sikertelen államkötvény-aukciókban és a leminősítésekben.

Gazdaságpolitikai szempontból az idei év nagyon hasonló módon fejeződik be, mint ahogy kezdődött, de összességében a helyzet mégis jelentősen romlott. 2011 elején a kormány már az első hiányadatok megjelenése után azonnal 200 milliárd forintos zárolásról döntött, ami nélkül a büdzsé az első hónapokban tarthatatlanná vált volna. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb nyomás nehezedett a kormányra mind a nemzetközi szervezetek, mind a befektetők részéről, hogy az unortodox lépések helyett fogjon hozzá a hosszú távú fenntarthatóságot megteremtő strukturális reformok végrehajtásához. A helyzetre a kormány a Széll Kálmán Terv bejelentésével reagált, miután az ország megítélése jelentősen javult.

Az ősz folyamán, az eurózóna válságának hazai kezelésére az Orbán-kormány újfent önsorsrontó eszközöket vetett be. A legnagyobb gondot az alig három nap alatt elfogadott végtörlesztés jelentette, amely jelentős, előre nem kalkulálható veszteséget jelentett a bankok számára, így a hitelpiac teljesen befagyott Magyarországon. Ezen kívül a kormány – szemben a Széll Kálmán Tervben foglaltakkal – elsősorban folyamatos, ötletszerű adóemelésekkel próbálta tartani a költségvetési hiánycélt. Mindezek eredményeként a növekedési kilátások jelentősen romlottak.

A következmény: az államháztartás finanszírozási helyzetének bizonytalanná válása, a forint gyengülése, az államadósság elleni harc elbukása, az IMF-tárgyalások újrakezdése és újbóli megrekedése, valamint a leminősítések sora. Mára világossá vált: az újabb IMF-hitel és az azzal járó finanszírozási biztonság csak egy nyíltan is vállalt 180 fokos gazdaságpolitikai fordulat esetén valósulhat meg, ami hatalmas politikai vereség lenne mind a kormány, mind személyesen Orbán Viktor számára, így ennek vállalása egyáltalán nem vehető biztosra.

Mivel a régióban csak Magyarország pozíciója romlott ilyen drasztikusan, kijelenthető, hogy ez csak kisebb részben az egyre mélyülő uniós válság következménye, nagyobb részben a kormány rossz lépéseinek köszönhető.

Magyarország nemzetközi pozíciója: egyedül a világban

Az év végén több irányból is erős nyomás nehezedik a kormányra (egyes uniós tagállamok, az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok felől). Míg a politikai (és ezzel párhuzamosan a gazdasági) kapcsolatok a nyugati országokkal sokat romlottak az elmúlt egy évben, nem bizonyult sikeresnek a „keletre nyitás” politikája sem: az Oroszországgal, Kínával vagy éppen Szaúd-Arábiával a kormány által fejleszteni kívánt kapcsolatok nem jutottak el arra a szintre, hogy segítsenek Magyarország növekedési vagy finanszírozási problémáin.

A kormány külpolitikai szempontból elszigeteltté vált, ami a mélyülő európai gazdasági válság közepette, Magyarország magas külső finanszírozási igényére való tekintettel végzetes lehet.

Az Orbán-kormány „szabadságharc”-nak nevezett politikája az „erős Magyarország” és a nemzeti szuverenitás kiteljesítésének ígéretét fogalmazta meg, de teljességgel kontraproduktívnak bizonyult. Erős ugyanis csak az ország lehet, amelynek a nemzetközi pozíciója is erős. Magyarországot a rendszerváltás óta egyetlen kormánya se tette még ennyire gyengévé.

Sikorski beszédét egy párhuzammal nyitotta: felidézte azt a pillanatot, amikor Szerbia elkezdte saját valutájának, a dínárnak nyomtatását. Ez a momentum jelezte a föderális Jugoszlávia fennállásának végét, és egy véres háború kezdetét, amely a kommunista blokk egyik „virágzó” térségét szegénységbe és nélkülözésbe taszította.

Sikorski, aki Oxfordban filozófiát, gazdaságtant és politikatudományt hallgatott, Immanuel Kant gondolataival folytatta, amennyiben „a pénz hitelezése azon a feltételezésen alapszik, hogy a hitelért folyamodókban megvan a hitel megfizetésének őszinte szándéka. Ha ez a szándék általánosságban hiányzik, akkor a jólét megosztásának, és magának a hitelezésnek az alapjai kerülnek veszélybe. Kant számára  a becsületesség és a felelősség kategorikus imperatívuszok voltak: ezek jelentették minden erkölcsi rend alapját. Ez az Európai Unióban sem lehet másképp. A két alapvető érték a felelősség és a szolidaritás. Felelősség a döntések során, és szolidaritás a terhek viselésében.”

Sikorski szerint az eurózóna problémáit a bővítés okozta. Az elmúlt négy évben ugyanis Lengyelország és Szlovákia gazdaságai növekedtek a leggyorsabb ütemben, eközben pedig a 15 régi tagállam és a 10 új tagállam közötti kereskedelmi kapcsolatok értéke több mint a négyszeresére (évi 51 milliárdról évi 222 milliárd euróra) növekedett. Ez a robbanásszerű növekedés okolható azért, hogy a régi tagállamok elmulasztották a valósággal való szembenézést: jóléti rendszereik fenntarthatatlanok.

A gazdasági válság okaként Sikorski a bizalom hiányát jelölte meg. „Legyünk őszinték saját magunkkal, és valljuk be, hogy a piacoknak minden okuk megvan az eurózóna hitelességében való kételkedésre. A Stabilitási és Növekedési Paktumot hatvan alkalommal szegték meg.” Majd magára Németországra is szemrehányó utalást tett: „Ezt nem csak a nehézségekkel küzdő kis tagállamok tették meg, hanem a maguk a paktum megfogalmazói is, az eurózóna kellős közepén.”

Ezt követően az EU intézményeit és eljárási rendjét bírálta, amely ideális körülmények között ugyan „elfogadhatóan” működik, azonban túlságosan ki van szolgáltatva a résztvevők „jó szándékának és a diplomáciai illedelmesség iránti érzékenységének” amely egy válság idején hamar működésképtelenné teszi a szervezeten belüli döntéshozatalt.

Az eurózóna felbomlásáról elmondta, hogy az „apokaliptikus méretű krízist eredményezne”, mivel a közös valuta elvesztése és az önérdeket követő szemlélet térnyerése a kollektív gondolkodással szemben minden valószínűség szerint veszélybe sodorná az egységes piac létét is, amely az Európai Unió legalapvetőbb intézménye. „A viharos, durva válások sokkal gyakoribbak, mint azok, amelyek barátságban történnek” – érzékeltette a helyzetet Sikorski.

Sikorski szerint két választás van: a mélyebb integráció, vagy az összeomlás. A külügyminiszter egy olyan fiskális unió képét vázolta fel, amelyben a szabályokat megszegőket szigorú szankciók sújtanák, és az Európai Központi Bank valódi jegybankként működne. Az európai belpolitika reformjával kapcsolatban is tett javaslatokat, miszerint összeurópai listákra szavaznának az állampolgárok az EP-választásokon, kevesebb biztos lenne és az EU elnökét is közvetlenül választanák meg.

Sikorski ezt követően kiszólt a briteknek is: „Amennyiben az Egyesült Királyság nem hajlandó részt venni a monetáris unióban, legyen szíves és hagyja a többieket előrehaladni. Továbbá magyarázza el állampolgárainak, hogy az Unió döntései nem brüsszeli diktátumok, hanem olyan megegyezések, amelyekben az Egyesült Királyság önszántából vesz részt.”

A lengyel külügyminiszter ezt követően intézett felhívást Németországhoz, amelyet az Európai Unió „nélkülözhetetlen” tagállamának nevezett. „Azt kérem Németországtól, hogy saját javára és a többi tagállam érdekében segítsen megmenteni az eurózónát, és járuljon hozzá annak virágzásához. Németország pontosan tudja, hogy ezt senki más nem teheti meg helyette. Valószínűleg én vagyok az első lengyel külügyminiszter, aki ezt mondja, ám legyen: jobban félek Németország passzivitásától, mint Németország erejétől.”

Sikorski beszédét drámai hangon zárta: „Egy szakadék szélén állunk. Ez miniszerségem legfélelmetesebb időszaka, de egyben a legfelemelőbb is. Az jövő generációi annak alapján ítélnek majd meg minket, hogy mit teszünk, illetve mit mulasztunk el megtenni. Vagy lefektetjük az alapokat a jövő évtizedeinek virágzásához, vagy elhárítjuk ezt a felelősséget és belenyugszunk a hanyatlásba.”

Sunday’s Zaman: A nyári norvégiai terrortámadás kiábrándító sokkja után Európát újabb jelenség rázta meg: Németországban fény derült a titokzatos Nemzetiszocialista Underground létezésére, amelynek két férfi és egy nőtagja feltehetőleg 10 gyilkosságért és 14 bankrablásért felelős. A terrorcselekmények legfontosabb tanulsága, hogy nincs igazuk azoknak, akik a radikális iszlámot tartják a terrorizmus legfőbb, vagy egyedüli veszélyforrásának.

A legmeglepőbb talán az volt, hogy az eseményekre abban a Németroszágban került sor, amelyben a jobboldali extrémizmussal szemben rendkívül határozott az állami fellépés. A baloldali sajtó – többek között a Spiegel „Barnainges Hadsereg Alakulat” című írása – szenzációhajhász tudósításokat jegyzett, és újra felkapottá váltak azok az összeesküvés-elméletek, melyek szerint a neonáciknak sikerült beszivárogniuk a német titkosszolgálatok soraiba.

A nemrégiben kiderített terrorcselekményeknek a legfontosabb tanulsága azonban nem más, mint hogy nincs igazuk azoknak, akik a baloldali dzsihádistákat tartják a terrorizmus legfőbb, vagy egyedüli veszélyforrásainak. Ugyan szervezett jobboldali extrémista terrorhálózatok valószínűleg nincsenek, immár több alkalommal bebizonyosodott, hogy egyéni akciók (mint például az ausztriai levélbombák küldője) illetve lazán szervezett jobboldali extrémista csoportok (többek között Oroszországban, vagy az Angol Védelmi Liga soraiban) léteznek, és veszélyt jelentenek.

Noha a legtöbb európai állam a szeptember 11-i terrortámadás, illetve az ezt követő iszlámista akciók következtében megfelelő létszámú terrorelhárító apparátussal rendelkezik, ezeknek az erőknek az elosztása teljességgel aránytalan, mivel „mintha az államok jobb szeme be lenne kötve”, csak a baloldali, iszlámista terrorveszélyre figyelnek. A jobboldali extrémizmussal szembeni jogi eszközök is megvannak, így a probléma elsősorban gyakorlati, legrosszabb esetben pedig anyagi természetű. Ez azokban az országokban jellemző, ahol nincs elég forrás a szélsőséges jobboldali terrorizmussal szembeni védekezésre.

További problémát jelenthet, hogy nem mindig világos, hogy a titkosszolgálatok és a jobboldali extrémisták között ki van lépéselőnyben: pont a német Nemzeti Demokrata Párt esete szolgáltatott példát arra, hogy a megfigyelt csoportoknak gyakran sikerül megtéveszteniük az őket megfigyelőket. Pontosan ezért van szükség a jobboldali terrorista csoportokkal szembeni titkosszolgálati technikák újragondolására, mielőtt az államok külön központokat létesítenek az extrémista csoportok megfigyelésére.

Nehézséget okoz a jobboldali extrémista csoportok túlzott diszkréciója és átláthatatlansága is. Az egyes országok intézetei közötti együttműködés több szinten is hasznos lehet: megoszthatják egymással a tudományos műhelyek tapasztalatait, és továbbíthatják egymásnak a nyomozati technikák legjobb gyakorlatait is.

Le Figaro: Nafissatou Diallo, a new york-i Sofitel alkalmazottja, aki Dominique Strauss-Kahn-t, az IMF volt elnökét szexuális zaklatással vádolja, abszurdnak nevezte az incidenssel kapcsolatos összeesküvés-elméletet, amely Michel Taubman francia újságíró frissen megjelent könyvéből ismerhető meg.

„A felvetés, miszerint ügyfelünk megbízást kapott arra, hogy Strauss-Kahn Blackberryjét ellopja, kihívóan viselkedjen vele és hogy viszonozza durva és megalázó szexuális közeledését, kész őrület” – nyilatkozták Diallo ügyvédei, akik hozzátették, hogy ügyfelüket rendkívüli mértékben megviselték a könyvben megjelent állítások.

Taubman könyve azt az elméletet hivatott alátámasztani, miszerint a Diallo és Strauss-Kahn közötti szexuális kapcsolat konszenzuális volt, mi több, maga a nő kezdeményezte. A könyv azt az összeesküvés-elméletet is táplálja, amely szerint Diallo jelenléte a helyszínen nem volt rendeltetésszerű a szálloda szabályzata szerint, és a szobalány takarítás közben eltulajdonította DSK mobiltelefonját is. Ez az elmélet végső soron arra utal, hogy a jelenetet DSK politikai ellenfelei szervezték meg, hogy a politikus karrierjét keresztbe törjék. Strauss-Kahn-t a francia elnökválasztás legnagyobb esélyesének tartották.

Korábbi összeesküvés-elméletek rámutattak, hogy rendkívül szokatlan esemény, ha egy Strauss-Kahn-hoz hasonlóan fontos személy szobáját mindössze egy alkalmazott takarítja ki, a legtöbb esetben két alkalmazottat küldenek ilyen esetekben. A talán a legvadabb összefüggés számmisztikai ihletésű: a DSK-t jelölő szocialista párt június 28-án indította útjára előválasztási küzdelmeit (06. 28), a szoba pedig, amelyben az incidens történt, a 2806-os számú volt.

Diallo ügyvédei hangsúlyozták, hogy alig várják azt a polgári pert, amelyet ügyfelük New York-ban kezdeményezett Strauss-Kahnnal szemben. Elmondták, hogy Diallo az eset óta nem dolgozik, és nemsokára vállműtét vár rá egy, az állítólagos szexuális támadás során szerzett sérülés miatt.

Arutz Sheva: Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter szerint a Palesztin Hatóságnak való adók folyósításának visszaállítása állandósítani fogja a terrort. Ez a lépés a politikus szerint „a zsidók és az izraeliek gyilkosainak tiszteletbeli státuszt és luxust biztosít”. Az izraeli kormány döntésének célja az izraeli-palesztin kétoldalú kapcsolatok újrafelvétele.

„A palesztinoknak való juttatások visszaállítása fájdalmas döntés. Noha hozzájárulhat a két ország közötti kapcsolatok újrafelvételéhez, ugyanakkor lehetségessé teszi a Palesztin Hatóság számára, hogy a pénzt a terror támogatására és állandósítására fordítsa.” – mondta Avigdor Libermann.

„Hiba pénzt adni a palesztin Hatóságnak, miközben a vezetője, Mahmúd Abbasz a pénzt arra használja, hogy otthonokat és alapokat teremtsen terrorista bűnözőknek” – tette hozzá.

„A Palesztin Hatóság folyamatosan Izrael ellen kampányol a nemzetközi színtéren: agitálnak, bojkottokra tesznek felhívást, és alaptalan vádakkal sújtják Izraelt jogi úton is. Abszurd az az állítás is,amely szerint ez a pénz a palesztinoknak jár, hiszen semmilyen olyan pénz nem kóser, amelyet terrorra és izgatásra költenek.”

„Az izraeli kormány tisztviselőinek meg kell értetni a nemzetközi közösséggel a helyzetet, és vissza kell utasítaniuk azt a nyomást, amely ehhez a rossz döntéshez vezetett.”

Az izraeli kormány az oszlói egyezmények megsértése miatt fagyasztott be a Palesztin Hatóságnak folyósított támogatást. Salam Fayyad, a Hatóság miniszterelnöke szerint a szervezet hamarosan fizetésképtelenné vált volna, amennyiben a támogatások visszaállítása elmaradt volna.

]]> http://www.politicalcapital.hu/blog/?feed=rss2&p=1938231 1 http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938223 http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938223#comments Mon, 28 Nov 2011 11:07:28 +0000 Political Capital http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938223 A magyar államadósság „junk” kategóriába való minősítése a Moody’s által egyértelművé tette a kormány különutas gazdaságpolitikájának szakpolitikai értelemben vett kudarcát. A közgazdászokkal folytatott tanácskozás után úgy tűnik, hogy a miniszterelnök a változás és az IMF-fel kötött megállapodás szükségességével maga is tisztában van, így várhatóan felgyorsulnak a tárgyalások Valutaalappal – valószínűleg egy „stand-by” típusú együttműködésről. Ezen kívül az is változást jelent, hogy a kormány bejelentette: átírja a jövő évi költségvetés tervezetét és meg kíván egyezni a Bankszövetséggel.

Belpolitikai szinten a kormány csak rossz lehetőségek közül választhat: vagy folytatja a „szabadságharcot”, amivel az ország finanszírozását és ezzel saját stabilitását veszélyezteti, vagy látványos korrekciót hajt végre, ami viszont a kudarc beismerésével egyenértékű. A kormány ezért továbbra is úgy próbál manőverezni, hogy látványos (retorikai, illetve személyi) változások nélkül eszközöljön félfordulatot a gazdaságpolitikában és tegyen szert az IMF-hitel nyújtotta előnyökre. Kérdés azonban, hogy az egyre bizalmatlanabb piaci szereplők megnyugtatásához a „kompromisszumos” megoldások elegendőek lesznek-e.

Bár Matolcsy György gazdasági miniszter leváltása ebben az évben nem valószínű (ezzel Orbán Viktor elismerné a saját maga által is képviselt gazdaságpolitika bukását) fokozatos „háttérbe vonására” és gazdaságpolitikai befolyásának csökkenésére számíthatunk. Varga Mihály miniszterelnök-helyettes részvétele a legutóbbi tárgyalásokon azt mutatja, fontos szerepet kaphat a jövőben a gazdaságpolitika irányításában. Kompromisszumos megoldásként nem kizárható az önálló pénzügyminisztérium létrehozása sem, és várható, hogy az IMF-fel folytatott tárgyalásokat már nem Matolcsy György folytatja majd.

A leminősítés következtében nőtt az esélye a jegybanki kamatemelésnek, annak mértékéről azonban megoszlanak a vélemények. A mostani válság lehet az új összetételű monetáris tanács első éles tesztje, a hitelesség szempontjából fontos kérdés, hogy lesz-e véleménykülönbség a Jegybank képviselői és a kormány által delegált külsős tagok között. Az IMF megállapodás ugyanakkor a Simor András eltávolítására vonatkozó kísérletek felfüggesztését jelenthetik, mivel a Valutalap ragaszkodik majd a jegybankkal való együttműködéshez.

Zsákutcába manőverezte magát a kormány

Az IMF-fel szembeni „kettős beszédnek” is köszönhető leminősítés azt mutatta, hogy Magyarország rossz megítélése miatt negatív spirálba került, és a helyzet apróbb korrekcióval – mint amilyen a Széll Kálmán Terv volt – már nem orvosolható.

A leminősítés mögött négy tényező húzódik meg:

1. az erősödő európai válság,
2. a magyar gazdaság gyenge fundamentumai: elsősorban a lakosság, az állam és a vállalkozások magas külföldi eladósodottsága, másrészt a régiós átlagnál jóval alacsonyabb, a legfrissebb prognózisok szerint 2012-ben már negatív növekedés.
3. az unortodox gazdaságpolitika kiszámíthatatlansággal járó, növekedést akadályozó hatása,
4. a kormány kommunikációjából fakadó rossz imázs és hiteltelenség, aminek köszönhetően az egyes vonatkozásokban sikeres gazdaságpolitikai lépéseket sem tudta külföldön „eladni” (a kormány például a kiadáscsökkentő Széll Kálmán Terv időarányosan vállalt kétharmadát végrehajtotta, ez mégsem vezetett a befektetői bizalom javulásához).

Ahhoz, hogy a kormány biztosan javítani tudjon jelenlegi szorongatott helyzetén, három feltételnek kellene teljesülni: 1) új gazdaságpolitikai vezetésnek kellene 2) „ortodox” gazdaságpolitikai lépéseket hozni 3) megváltozott kormányzati kommunikációval. Egy 180 fokos fordulat a tartalom, a kommunikáció és a személyi vezetés terén azonban olyan belpolitikai töréshez vezetne, melyet a kormányfő és pártja nem akar vállalni, így továbbra is „kompromisszumos megoldásokat” keres.

A leminősítés egyben azt is jelenti, hogy a kormány nem választhatja a „török módszert”. Ha felmerült is korábban, hogy az IMF-hez történő visszatérés bejelentése csak egy trükk, amivel meg akarja nyugtatni a piacokat, de amúgy nem törekszik megállapodásra, mára ez a módszer alkalmazhatatlanná vált. Ha nem születik gyors megoldás a Valutaalappal az rendkívül súlyos következményekkel fog járni az ország gazdaságára, monetáris és fiskális politikájára nézve.

A leminősítéssel romlottak a kormány alkupozíciói a tárgyalásokon, így valószínűleg csak a 2008-ashoz hasonló, szigorú feltételekhez kötött stand-by agreement megkötésére lesz a kormánynak lehetősége. Ebben szerepet játszik az is, hogy a kormány nem ismerte fel az egyszerű logikát: minél többet beszél az „unortodox” lépések szükségességéről és az IMF-fel való együttműködés lehetetlenségéről, annál inkább rákényszerül a végén az IMF hitelre és az „ortodox” megoldásokra.

A szigorú feltételek azt is jelenthetik, hogy a kormány kénytelen lesz visszavonni néhány emblematikus intézkedését (például végtörlesztés, különadók). Ennek a következtében az IMF-hez való visszatérésnél nagyobb belpolitikai veszteséget jelent majd az IMF feltételeinek végrehajtása, hiszen egyértelművé válik, hogy a kormány az elmúlt napokban tett ígéretét – mely szerint a Valutaalappal való megegyezés nem változtat a kormányzat gazdaságpolitikáján – nem tudja majd végrehajtani.

Lehetnek-e személyi következmények?

Orbán Viktor elsősorban saját politikai „erejét” bizonyítandó, illetve a gazdaságpolitikai kudarc beismerését elkerülendő túlságosan sokáig kitartott Matolcsy György mellett, akinek távozását mind a Fideszben, mind a kormányban egyre többen időszerűnek látják. A kormányfő azonban vélhetően úgy szeretné első körben személyi váltás nélkül háttérbe vonni Matolcsy Györgyöt, hogy az „befelé” ne tűnjön politikai vereségnek.

A kormányfő ezzel azt veszélyezteti, hogy a külső és belső elégedetlenség személyesen ellene irányul majd. Pozícióját pedig az is gyengíti, hogy az utóbbi két hétben egyre többen beszélnek nyíltan távozásának lehetőségéről. Ettől azonban a miniszterelnök-csere egyelőre nem várható, mivel az kizárólag csak akkor következhet be, ha (1) maga a kormányfő úgy dönt, hogy előrehozott választásokat, esetleg miniszterelnök-cserét kezdeményez, vagy (2) ha a Fideszen belül kisebbségbe kerül.

Az ellenzéki pártok közül jelenleg egyik sem felkészült a kormányzásra, egy esetleges előrehozott választás eredményeként pedig vélhetően csak a Jobbik tudna erősödni. Ez látszik abból is, hogy jelenleg csak a Jobbik követel előrehozott választást, a többi ellenzéki párt Matolcsy György távozását követeli, és legfeljebb kormányfő-cserét tart szükségesnek.

A zubin potoki útzárat szeptember 18-án építették fel, ez most egyike a Koszovó északi területén található 18 hasonló útzárnak. Az elsőt júliusban húzták fel az északi területet továbbra is ellenőrzés alatt tartó szerbek, amikor a koszovói kormány megpróbált rendőröket és vámtisztviselőket telepíteni a szerbiai határátkelőkre.

A mintegy 120 000 főt kitevő koszovói szerb közösség, amelynek meghatározó része nem ismeri el Koszovó függetlenségét, attól tart, hogy a koszovói rendőrök és vámtisztviselők telepítésével az északi rész irányítása is a koszovói kormány kezébe kerülne. A KFOR csapatai csak elhanyagolható erőfeszítéseket tettek az útzárak lebontására. Feltehetőleg arra játszanak a békefenntartók, hogy a kemény tél beálltával a szerb önkéntesek is inkább hazamennek majd.

Az önkéntesek egy része észak-koszovói állami intézményekben dolgozik, és kimenőt kap annak érdekében, hogy az útzárakat őrizze egy adott napszakban. Ennek ellenére nem világos, hogy a belgrádi kormányzatnak milyen ráhatása van az eseményekre, az is elképzelhető, hogy a helyi szerb szervek teljes mértékben átvették az irányítást.

Az önkéntesek sincsenek tisztában a szerb kormány szándékaival, és attól tartanak, hogy az EU tagjelölti státuszára aspirálva Belgrád megengedi majd, hogy a koszovói kormány tisztviselőket telepítsen az északi határvidékre. „Szerbia nem árulhat el minket, mi évszázadok óta itt vagyunk” – mondja Dragoslav, egy 40 éves szerb önkéntes. Ha mégis megköttetik az alku, az számára azt jelentené, hogy Szerbia „megöli a helyi szerbeket.” De erre az esetre is megígéri, hogy a testükkel fogják védeni a támaszpontokat, ha minden kötél szakad. Témát váltva Dragoslav az Economist újságírója felé fordul, és bizalmasan megkérdezi: „Mennyi időt adsz Görögországnak a csődig? És az olaszoknak? Miért akarunk egyáltalán csatlakozni, ha az EU ilyen állapotban van?”

A The Washington Post attól tart, hogy unalomba süllyed az amerikai Republikánus Párt előválasztási kampánya. Jelenleg nyolc aktív jelölt szinte feldolgozhatatlan intenzitású kampányt folytat, és félő, hogy a célzott közönség borzalmasan megunja az újra és újra elismételt választási szólamokat.

Kampányrendezvények, videóüzenetek az interneten, viták a jelöltek között: a nyolc republikánus jelölt üzenetei özönvízként árasztják el a választókat. A jelöltek közötti viták száma is olyan nagy, hogy alig marad olyan részletkérdés, amelyet ne vitattak volna meg legalább két alkalommal.

Elképzelhető, hogy a választók már mindent tudnak a jelöltek programjáról? – kérdezi a lap szerzője ironikus felhanggal. Van még bármi, amit Herman Cain el tudna mondani a 9-9-9 számsorral jelzett adóreform-tervről? Hányszor kell még Ron Paulnak elmagyaráznia, hogy őt különösebben nem érdekli, ha Iránnak nukleáris fegyverei vannak ahhoz, hogy az emberek megértsék, hogy a jelölt az anti-intervencionalista külpolitika képviselője? Rick Perrynek sem kell többször világosan elmagyaráznia, hogy befagyasztana mindenfajta külföldi segélyezést, majd egyénileg bírálná el őket, a célországok érdemei alapján. Elektromágneses pulzus? A választók azt sem értik, hogy micsoda, azt viszont jól tudják már, hogy a Newt Gingrich nevű jelöltet nagyon izgatja.

Eddig mindösszesen 40,5 millióan nézték meg a vitákat, a legnagyobb nézőszámot a Fox News által közvetített orlando-i vita produkálta szeptember 22-én. Jövő kedden várhatóan kisebb lesz az érdeklődés, és ez csak részben tudható be annak, és ez csak részben tudható be a hálaadás figyelemelterelő hatásának.

Az elmúlt két hét során Mitt Romneyt leszámítva minden jelöltnek megvoltak a maga hullámvölgyei. Rick Perry ingott meg a leglátványosabban, és azóta is minden egyes alkalommal, amikor a jelölt mondanivalója során egy pillanatra gondolkodóba esik, a kínos ’oops’-pillanat kísértetként jelenik meg a nézők szeme előtt.

Legközelebb december 3-án csapnak össze a jelöltek a Fox News csatornán. Öt nappal később Iowában mérik össze erejüket, rá öt nappal pedig ismét Iowában lesz vita.

Der Spiegel: „Merkel, az euró harcosa” címmel közöl írást a lap a német költségvetési vitáról. Az ellenzék háborgott, miközben a kancellár a nagy formátumú politikus szerepébe bújt, amennyiben az euró védőernyőjének fokozatos felépítése mellett érvelt. A SPD vezetője, Sigmar Gabriel leginkább az újabb eladósodás miatt aggódott.

Angela Merkel német kancellár az euró megmentőjének jelmezébe öltözött a 2012-es német költségvetés vitáján. A kancellár az euró védőernyőjének fokozatos felépítése mellett érvelt. „Németország és Európa jövője elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz” – mondta Merkel, majd hozzátette: „Nincs olyan arannyal kikövezett út, amely minden kockázattól mentes lenne”.

Elsősorban Görögországnak üzent a kancellár a költségvetési vitában. Szerinte az új görög kormánynak meg kell tennie a szükséges lépéseket a pénzügyi segélycsomag következő részletének lehívásához. „Görögország ügye még nem tisztázott” – mondta Merkel. Megvédte a Görögország adósságai egy részének elengedéséről szóló döntést. Érvelése szerint Görögország kivételes eladósodottsága és gyengébb adósságtűrő képessége miatt kivételes helyzetbe került az eurózónán belül.

Merkel újfent elutasította a felvetést, miszerint az eurózóna tagállamainak közös államkötvényeket kéne kibocsátaniuk. Sajnálatosnak és inadekvátnak nevezte, hogy az Európai Bizottság jelenleg ilyen közös kötvényekkel foglalkozik. Ez a lépés az európai országok adósságainak kollektivizálásával jelentene egyet, amely nem lenne alkalmas a kialakult helyzet megoldására.

Angela Merkel fellépése előtt Sigmar Gabriel, az SPD vezérszónoka „súlyosan kockázatos intézkedésekkel” vádolta a kancellárt. „Maga a tűzzel játszik” – üzente Merkelnek, majd kifejtette, hogy véleménye szerint a kancellár az eurózóna eladósodott tagállamait kétfrontos háborúba kényszeríti: szigorú megszorító politikát követel tőlük, miközben megakadályozza, hogy az államok méltányos kamatok mellett vehessenek fel hitelt. A politikus szerint az eurózóna közös kötvénykibocsátása már titokban megtörtént, miután Merkel belehajszolta az Európai Központi Bankot számos német államkötvény felvásárlásába. Gabriel szerint ez a lépés taszította Európát a recesszió közeli állapotba.

A szociáldemokraták vezérszónoka arra is kitért, hogy a német államadósság annak ellenére növekedett 26 milliárd euróval, hogy a gazdaság megfelelő növekedést produkál. A költségvetési tervezetre vonatkozóan elmondta, hogy véleménye szerint a kancellár a „feje tetejére állította az adósságstop alkotmányos garanciáit”.

Gabriel élesen támadta a kormány adócsökkentési terveit is. Szerinte az államnak spórolnia kellene, ehelyett épp az ellenkezőjét teszi. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az adócsökkentés számos városban fokozhatja a finanszírozási problémákat. „Azokon a területeken, amelyekről a helyi politikai szervek a finanszírozási nehézségek miatt kivonulni kényszerülnek, olyan társadalmi vákuumok keletkezhetnek, amelyeket a neonácik fognak betölteni” – figyelmeztetett a politikus.

Haaretz: Izrael és Egyiptom közös, és feltétel nélküli érdeke a két ország közötti békeszerződés betartása – mondta Gabriel Netanyhahu izraeli miniszterelnök egy, a román kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatón. Az 1979-es megállapodás a „béke záloga a Közel-Kelet szívében” – tette hozzá.

Az izraeli miniszterelnök annak kapcsán hozta szóba Egyiptomot, hogy az országban dúló újabb zavargások immár 36 ember halálához vezettek. Ennek hatására az egyiptomi hadsereg felgyorsította a folyamatot, melynek során az ország irányítását átadja egy civil kormánynak.

„Folyamatosan együttműködünk Egyiptommal a béke fenntartása érdekében” – mondta Netanyahu, majd hozzátette, hogy tisztában van a ténnyel, hogy „egyes elemek” a béke ellen tevékenykednek.

Az újfent megakadt közel-keleti békefolyamatra kitérve reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a palesztin hatóság megszünteti a Fatahhal való tárgyalásokat, és tartózkodni fog az egyoldalú lépésektől.

Az arab tavaszról elmondta, hogy Izrael támogatja a szomszédos országok demokratikus törekvéseit. „Ennek ellenére a helyzet úgy is alakulhat, hogy minden korábbinál ellenségesebb környezetben találjuk magunkat, ezért Izraelnek óvatosnak kell lennie, és semmi olyat nem szabad tennie, ami veszélyeztetné az ország biztonságát” – tette hozzá.

A miniszterelnök az Iránnal szemben nemrégiben az USA, Kanada, az Egyesült Királyság és Franciaország által életbe léptetett szankciókra is kitért. „Az Atomenergia Ügynökség jelentése óta mindenki számára nyilvánvaló, hogy Irán elszántan dolgozik nukleáris fegyverek kifejlesztésén.” – mondta. Ehhez hozzátette, hogy a jelenlegi szankciók nem elégségesek, további lépésekre van szükség. „Az egyetlen mód hathatósabb szankciók életbe léptetésére az lehetne, ha az iráni állam fontosabb bevételi forrásait vennénk célba: az olajipar elleni hatékony szankciókat kellene életbe léptetnünk, és sokkal hatásosabb szankciók lennének szükségesek az Iráni Központi Bankkal szemben is” – fejezte be Benjamin Netanyahu.

]]> http://www.politicalcapital.hu/blog/?feed=rss2&p=1938220 1 http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938211 http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938211#comments Tue, 15 Nov 2011 14:20:52 +0000 Political Capital http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938211 A vártnál kisebb súlyt kapott a Mol-ügy a horvát választási kampányban: a kormánynak nem sikerült a magyar vállalat tulajdonrészét törvényi szinten korlátoznia, így a probléma megoldását már inkább a következő kabinetre hárítaná. Az ideiglenesen előállt patthelyzet ugyanakkor csak vihar előtti csend, biztosra vehető, hogy a Mol-nak a választásokat követően, a vesztegetési gyanú miatt indított ügyészségi vizsgálat előrehaladtával kemény küzdelmet kell majd folytatnia érdekeltségei megvédéséért. A kormányváltást követően azonnal politikai és jogi támadások várhatók a Mol horvátországi érdekeltségei ellen.

Ex-Lex INA

A horvát választási kampányban a Mol-ügy eddig a vártnál kisebb súlyt kapott. Ennek részben az az oka, hogy a nagy és esélyes pártok között nincs jelentős véleménykülönbség a témában: a HDZ és az SDP is zászlajára tűzte az INA védelmét. Másrészt valamilyen szinten minden nagy párt belekeveredett a Mol vélt vagy valós horvátországi ügyleteibe. A HDZ folyamatosan azzal vág vissza a pártot ért korrupciós vádakra, hogy amíg az SDP volt hatalmon, az akkori kormány áron alul adta el a Mol-nak az INA 25 százalékos résztulajdonát. Harmadrészt a kampány legfontosabb témája a HDZ-hez kapcsolható különböző jelentős pénzügyi alapok ügye, amibe egyre inkább belekeveredik a jelenlegi miniszterelnök Jadranka Kosor is: a vádak szerint a kormánypárt az ezekbe befolyó tisztázatlan pénzekből finanszírozta kampányait. A Molt közvetetten ebbe az ügybe is belekeverték, amikor Sanader azzal védekezett, hogy minden plusz pénz az ő idejében is ebbe a kasszába folyt, így arról a párt minden vezetőjének tudomása volt.

Az „eseménytelenség” legfontosabb oka azonban az, hogy patthelyzet alakult ki a Mol-INA viszonyt illetően. Korábbi prognózisunknak megfelelően a Mol-Sanader állítólagos vesztegetési botrány kirobbanását követően a HDZ-kormány célja egy olyan törvényjavaslat bevezetése volt, amely a nem állami befektetőnek nem engedett volna ötven százaléknál nagyobb részesedést az INA-ban. Ennek elfogadása esetén a kormány könnyen mondhatná, hogy megvédte a nemzeti olajtársaságot a külföldi befolyástól, azonban nem űzte volna el az nélkülözhetetlen befektetéseket végrehajtó magyar tulajdonost.

A csatlakozási tárgyalásokat nyáron lezáró ország azonban nem akart egyből súlyos konfliktusba kerülni az Európai Unióval, így kikérték Brüsszel véleményét. Az EU pedig egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen jellegű törvény gátolná a tőke szabad áramlását és így nem egyeztethető össze az Európai Unió alapelveivel. A HDZ vezette kormány ezzel elveszítette az egyetlen eszközét, amivel részben a maga javára tudta volna fordítani a botrányt: a Mol-INA ügy már biztosan nem lesz a Sanader-korszakkal szembeszálló, a korrupcióval leszámoló kormánypárt szimbolikus témája. Az elmúlt hetekben a kormány éppen ezért már halogatta az ügyet, annak megoldását láthatóan inkább a következő kabinetre kívánja hárítani.

Vihar előtti csend

A tulajdonosi struktúrát szabályozni kívánó törvény elbukása után egyelőre a HANFA – horvát pénzügyi felügyelet – tart fent egy rövidtávon minden politikai szereplő számára elfogadhatónak tűnő patthelyzetet. A Mol ugyanis az idei év elején nyilvános ajánlattétel útján próbált többséget szerezni az INA-ban. Az akció azonban sikertelen volt, a horvát nyugdíjalapok valamint néhány „titokzatos” külföldi befektető ráígért a MOL ajánlatára. A HANFA nem sokkal ezután megtiltotta az INA részvények kereskedését a zágrábi tőzsdén és piaci manipuláció vádjával eljárást kezdeményezett a Mol helyi vezetői ellen, mert feltételezésük szerint a külföldi befektetők mögött valójában szintén a Mol állt. Ez azért is lehet kockázatos a magyar vállalat számára, mert a felügyelet konkrétan megnevezte Áldott Zoltánt az INA Mol által kinevezett vezetőjét, így Hernádi mellett a második ember is a támadások kereszttüzébe került. A tilalom azóta is tart, és várhatóan még jó ideig fenn fog maradni. A Mol éppen ezért nem tud többséget szerezni az INA-ban, így a horvátországi pártokon nincs nyomás az azonnali cselekvés érdekében.

A Mol azonban továbbra sem lehet nyugodt a horvátországi helyzetét illetően: továbbra is az a kérdés, hogy mennyire súlyos veszteségeket szenved majd el a korrupciós botrány kirobbanásának következtében. A cég számára a helyzet egyetlen, hosszútávon megnyugtató megoldása az lenne, ha meg tudná szerezni az INA 51 százalékát. Ebben az esetben ugyanis a menedzsmentjogokat garantáló 2009-es megállapodás felmondása sem járna komolyabb negatív következményekkel. Ugyanakkor részben a botrány miatt minden politikai erő elkötelezte magát az INA megvédése mellett. Egyértelmű tehát, hogy a horvát kormány mindent megtesz majd a Mol-többség megakadályozása érdekében. Természetesen ennek sikere nem vehető biztosra, de ez felértékelte a magyar vállalat számára a menedzsmentjogokat a jelenlegi helyzetben is garantáló 2009-es megállapodást. Azt a megállapodást, amit leginkább veszélybe sodorhat a vesztegetési botrány.

Ez utóbbi vonatkozásban felgyorsulni látszanak az események: az USKOK – az antikorrupciós nyomozóhivatal – egyre inkább erre az estre akarja felépíteni a Sanaderrel szembeni vádakat, ami komoly katalizátor lehet. Egyelőre azonban minden, az ügyben meggyanúsított szereplő – mind Sanader és a hozzá köthető politikusok, mind a Mol képviselői – egyértelműen visszautasították a vádakat, de ezzel párhuzamosan sorra kerülnek nyilvánosságra nem perdöntő, de a közvélemény befolyásolására mindenféleképpen alkalmas, és meglehetősen zavaros “tények”, mint például a Sanader és Hernádi tárgyalásáról készült biztonsági kamerás felvétel. Az USKOK által egyre hangsúlyosabban képviselt gyanúsítás nyilvánvalóan önmagában is ártalmas a Mol-ra nézve, de a fő kockázatot az jelenti, hogy ez az ügylet jelenthet jogalapot a menedzsmentjogokat garantáló szerződés felmondására. Ha tehát a magyar vállalat nem tudja megvédeni magát a horvátországi vádakkal szemben, az nem csak Hernádi Zsolt pozícióját, de az egész horvátországi együttműködést veszélybe sodorhatja.

Új kormány, régi helyzet

A helyzet valódi rendezésére csak a decemberi választások után kerülhet sor, és a Molnak nagy valószínűséggel már egy teljesen más összetételű kormánnyal kell majd kiegyeznie. Az esélyek ugyanis nem változtak jelentős mértékben az utolsó hetekben, a kutatások az SDP egyértelmű, és viszonylag nagyarányú győzelmét vetítik előre. Az augusztus óta készült előrejelzések szerint a HDZ a voksok 19-20 százalékára számíthat, míg a győzelemre esélyes SDP vezette baloldali „kukurikú” koalíció mögött a választók 35-37 százaléka áll majd. Mindez azért jelenhet nehézséget a magyar fél számára, mert a Fidesz hagyományosan a jobboldali HDZ-vel ápolt szoros kapcsolatot az elmúlt években, ráadásul az új kormány vélhetően sokkal kevésbé érzi majd magát lekötelezve a csatlakozási tárgyalások során nyújtott magyar diplomáciai segítségért. A kormányváltás tehát bizonyosan nehezebb tárgyalásokat vetít előre.

A bizonytalanságot tovább erősíti, hogy az ellenzék álláspontja sem egyértelmű a kérdésben: az SDP ugyan ellenzi, hogy a Mol többségi tulajdont szerezzen az INA-ban, viszont nem támogatja a Lex INA-t sem jelenlegi formájában. A párt elsősorban azt hangsúlyozza, hogy meg kell változtatni a Mol számára menedzsmentjogokat garantáló szerződést, de nem kívánják felülvizsgálni a részvények arányát meghatározó szerződést. Ígéretük szerint a kormányváltást követően harminc napon belül összhangba hozzák a megállapodást a horvát jogrenddel, és felmondják a Mol számára előnyős gázmegállapodást, mely szerint a veszteséges üzletágat átveszi a horvát állam.

A jelenlegi helyzetben tehát úgy tűnik, hogy a kormányváltást követően azonnal támadások érhetik a Mol horvátországi érdekeltségeit. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a magyar vállalat több szinten is veszít majd a 2009-es megállapodás garantálta jogosítványokból, és vélhetően nem tud majd abszolút többséget szerezni az INA-ban. Ugyanakkor a horvát olajcégnek továbbra is szüksége van a Mol befektetéseire, így a magyar vállalat megtarthatja jelenlegi részvénypakettjét, és a korábbiaknál ugyan szűkebb jogosítványokkal és kedvezőtlenebb feltételekkel, de tovább irányíthatja a horvát olajcéget.

]]> http://www.politicalcapital.hu/blog/?feed=rss2&p=1938211 0 http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938199 http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938199#comments Fri, 11 Nov 2011 10:43:56 +0000 Political Capital http://www.politicalcapital.hu/blog/?p=1938199 El País: Mariano Rajoy, a Néppárt miniszterelnök-jelöltje nyerte meg a mintegy 12 millió néző által nyomon követett tévévitát a szocialista Alfredo Perez Rubalcabával szemben az EL PAÍS közvélemény-kutatása szerint. Spanyolországban november 20-án rendezik meg az országgyűlési választásokat.

Az EL PAÍS felkérésére a Metroscopia 500 embert kérdezett meg a vitát követően, ezek 46 százaléka gondolta úgy, hogy Rajoy került ki győztesen, míg 41 százalék látta Rubalcabát jobbnak, és 13 százalék vélte úgy, hogy a két jelölt döntetlenre végzett a televíziós vita során.

Egyik jelölt sem bontakozhatott ki teljesen a vita során. Rubalcaba ugyanis szinte egyáltalán nem beszélhetett a szocialista kormányzat eredményeiről, hiszen a Zapatero-kabinet teljesítményét beárnyékolja a rendkívül magas, mintegy 5 millió embert érintő munkanélküliség. Rajoynak szintén tojásokon kellett táncolnia, hiszen minél inkább el akarta kerülni, hogy szóba kerüljenek a kormányra kerülése esetén elkerülhetetlen megszorító intézkedések.

Rajoy jelenleg 17 százalékponttal vezet Rubalcaba előtt, és a magabiztos előny tudatába mindeddig sok kényes kérdésben tartózkodott konkrét tervei megfogalmazásától. Szocialista ellenfele ennek megfelelően arra építette stratégiáját, hogy a néppárti politikust kemény és rámenős stílusban faggassa tervezett intézkedéseiről. Ennek során felmerült a munkanélküliség, a kisvállalkozásokkal való kollektív megállapodások, a közoktatás és az egészségügy is.

Rajoy a szocialista kormányzat elhibázott válságstratégiájának elítélésével vágott vissza, és azzal vádolta ellenfelét, hogy „a pokol összes ördögét” a falra festi, hogy a lakosságot ijesztgesse a kampány során. „Az emberek nyilvánvalóvá tették, hogy változást akarnak” – tette hozzá.

A vita érdekessége volt, hogy befejeztével mindkét oldalon hangos sikerként könyvelték el a történteket. Rubalcaba szerint a vita végső felhívásként szolgálhat a szavazástól egyébként tartózkodni szándékozó, illetve bizonytalan szavazók számára. Rajoy emberei ezzel szemben kegyelemdöfésként ítélték meg a szócsatát, amelyben szerintük Rubalcaba végzetes vereséget szenvedett. „Azt mondják, ez volt Rubalcaba utolsó tölténye, de ennél még egy légpuskából is nagyobbat lehet lőni” – élcelődött Soraya Sáenz de Santamaría, a Néppárt szóvivője.

The Washington Post: Nehéz helyzetben van az amerikai Republikánus Párt előválasztási küzdelmeiben versengő jelöltek többsége, ugyanis eddig a két fő esélyes, Mitt Romney és Rick Perry könyvelhette el a párt jelöltjeihez befolyó összesített támogatási pénzek 80 százalékát. A meglepetésemberként emlegetett Herman Cain alig több mint a támogatások két százalékát tudhatja magáénak. A helyzet azonban nem reménytelen az alulfinanszírozott jelöltek számára sem: ezt azonban eddig egyedül John McCainnek sikerült bebizonyítania a 2008-as előválasztások alkalmával.

McCain előválasztási stratégiájának középpontjában egy rövid ideig tartó, ugyanakkor rendkívül sűrű programot felvonultató kampány állt. Rajta kívül azonban minden egyes az előválasztásokon induló jelölt, aki végül hivatalos elnökjelölt lett, az összegyűjtött pénz tekintetében vagy az első, vagy a második helyen állt a kampány jelenlegi szakaszában.

Herman Cain, Michelle Bachmann, Ron Paul, Newt Gingrich, Rick Santorum és John Huntsman – ők osztoznak az összes republikánus jelöltre befolyó összesített támogatások maradék húsz százalékán, és mindnyájan az internetes lehetőségektől várják a csodát, hogy a sokkal több pénzből gazdálkodó Romneyval illetve Perryvel felvehessék a kesztyűt. „A kérdés egyszerű: képesek leszünk-e arra, hogy megfelelő számú önkéntest toborozzunk, és felhasználjuk az internetet, elsősorban a Facebookot és a Twittert. Én azt gondolom, hogy igen.” – adott hangot optimizmusának Newt Gingrich, akinek növekedett a támogatottsága az elmúlt hetekben. Az internet a múlt tapasztalatai alapján csak azoknak segít, akik amúgy is jól állnak.

Korábban Barack Obama és Hillary Clinton szintén az összes támogatás 80 százalékával büszkélkedhettek, hasonló volt a helyzet Bill Bradley és Al Gore versenyében 2000-ben. A mindenkori rekordot George W. Bush tartja, aki a pénzgyűjtés ezen szakaszában az összes támogatás 90 százalékával büszkélkedhetett.

McCain sikere ugyan valóban hősies volt, de a körülmények is kiegyenlítettebbek voltak. Az akkori első két helyezett, Rudolph Giuliani és Mitt Romney összességében a támogatások 36 illetve 19 százalékával rendelkeztek, és McCain oldalára állt a szerencse is: Romney lendületét például nagyban megtörte az Iowában elszenvedett meglepetésszerű veresége.

The Guardian: Válsághangulat alakult ki az európai piacokon: a görög és az olasz politikai káosz hatására felvillant a kontrollálhatatlanná váló európai adósságválság rémképe. A kritikus helyzetet az a hír eredményezte, miszerint a német és a francia kormány előzetes tárgyalásokat kezdeményezett az olaszok az eurózónából való eltávolításáról. Ennek oka az lehet, hogy az olasz gazdaság megmentése kilátástalan és finanszírozhatatlan áldozatokat igényelne.

Silvio Berlusconi kedden bejelentette, hogy amint a szükséges megszorító intézkedéseket sikerült keresztülvinnie a parlamenten, lemond miniszterelnöki tisztségéről. Ennek ellenére a befektetői bizalom olyan mértékben megrogyott az olasz gazdasággal szemben, hogy az államkötvények hozamai ahhoz hasonló szintre emelkedtek, amelynél Portugáliának és Írországnak már mentőcsomagra volt szüksége.

Angela Merkel reakciójában ’kellemetlennek’ nevezte a kialakult helyzetet, ugyanakkor az eurózóna tagállamait a politikai integráció felgyorsítására sarkallta. „Itt az ideje, hogy megtörténjen az áttörés egy új Európa irányába” – hangsúlyozta, majd hozátette, hogy „gyorsan változik a világ, és nekünk meg kell találnunk a válaszokat a felmerülő kihívásokra, ez pedig több Európát (ti. a szupranacionális intézményrendszer kibővítését ) kell, hogy jelentsen, nem pedig kevesebbet”.

„Egyesüljünk, vagy nézzünk szembe azzal, hogy az EU jelentéktelenségbe süpped” – kongatta meg a vészharangot José Manuel Barroso, az Európai Bizottság Elnöke. „Olyan alapvető geopolitikai és gazdasági változások korában élünk, amely válaszút elé állít minket: vagy tovább haladunk az integráció irányába, vagy a széttöredeződést választjuk. Ha Európa nem alakul át, akkor megbukik.”

Egy neve elhallgatását kérő tapasztalt EU-diplomata szerint a francia és a német vezetés hónapok óta tárgyal egy olyan forgatókönyvről, amely szerint pár ország elhagyná az eurózónát, míg a bennmaradó tagállamok továbbhaladnának a pénzügyi integrációban és elmélyítenék a fiskális- és adópolitika összehangolását.

David Cameron és Nick Clegg, a brit kormány miniszterenöke és miniszterelnök-helyettese eközben arról próbálja meggyőzni az Unió vezetését, hogy az integrációs keretszerződések megváltoztatása helyett a gazdasági növekedés beindítására koncentráljanak, hiszen növekedés nélkül az egész térség folyamatos regresszióba süllyed.

Londoni elemzők az idei utolsó negyedévre, illetve 2012 első negyedévére is recessziót jósolnak. A tőzsdék az Atlanti-óceán mindkét partján zuhanásba kezdtek az euróválság legújabb fejezetének hírére.

Christine Lagarde, az IMF vezetője egy „elveszett évtized” veszélyére hívta fel a figyelmet, amelyben a bizonytalanság, a pénzügyi stabilitás hiánya és a globális kereslet összeomlása folyamatos zuhanási spirálba taszítja a világgazdaságot.

Simon Derrick, a BNY Mellon elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg semmilyen biztonsági garancia nincs arra, hogy aki Olaszországba teszi a pénzét, valaha viszontlátja azt. A londoni Cityben uralkodó hangulatot az 1992 decemberihez hasonlította, amikor az Egyesült Királyság kiesett az európai árfolyam-mechanizmusból.

Elemzők szerint Olaszországon csak az Európai Központ Bank lenne képes segíteni, brüsszeli híresztelések szerint ugyanakkor egyelőre szó sincs mentőcsomagról. Mindeközben a piacok az olasz reformcsomag elfogadását várják, illetve Berlusconi távozását. Az, hogy ezt követően új kormány alakul-e, avagy előrehozott választások lesznek, továbbra is nyitott kérdés.

Le Monde: Hekkerek jutottak hozzá a francia kormánypárt (UMP) mintegy ezer tagjának személyes adataihoz. Az adatok birtokában az elkövetők több száz sértő, durva stílusban megfogalmazott üzenetet küldtek a párt kádereinek, továbbra üzenetet is hagytak a feltört szerveren.

„Mindazoknak, akiket a külvárosokban letartótattak, a megvert tüntetőknek, a lehalgatott újságíróknak, azoknak a menedékjogért folyamodóknak, akiket cserben hagytak és megvertek, a stigmatizált romáknak, és az UMP összes áldozatának, odaadjuk nektek az UMP tagjainak adatait. Szemet szemért, fogat fogért.” Ezt az üzenetet hagyták a szervert feltörők.

Az adatok között a név és a lakcím mellett vonalas és mobiltelefonszámok, családi adatok és személyes, önéletrajzi tények is szerepeltek.

„Ezek az adatok nem egyeznek a párt által nyilvántartott adatokkal, nem tudjuk, honnan jönnek” – nyilatkozta Jean-Francois Copé, az UMP főtitkára, aki szintén érintett az ügyben.

„Rendkívül komoly ügyről van szó” – mondta egy másik UMP-s politikus. „Ilyen dolgoknak nem szabadna megtörténniük egy modern országban”.

Az UMP frakcióvezetője eljárást kezdeményezett az illetékes szerveknél személyes adatok megsértése és eltulajdonítása miatt.

]]> http://www.politicalcapital.hu/blog/?feed=rss2&p=1938199 1