Orbán Viktor kudarcot vallott, de a legrosszabbat elkerülhette az EPP döntésével

2019-03-21
  1. Nem történt meglepetés. Egy héttel ezelőtt azt írtuk: "a legvalószínűbb forgatókönyv a döntés elnapolása vagy egy időhúzó folyamat (pl. vizsgálat) elindítása. Ha Webernek nem sikerül leszerelnie a kritikus hangokat, sor kerülhet a Fidesz tagságának felfüggesztésére is az EP-választások előtt, de a gyakorlatban ez sem jelentene mást, mint hogy mindkét fél időt kap, hogy az új Európai Parlament erőviszonyai alapján újratervezze stratégiáját." Ma pedig éppen ez következett be, bár a Fidesz az utolsó pillanatig igyekezett elkerülni még a felfüggesztést is. Ennek érdekében fenyegetőztek még ma is kilépéssel, ha felfüggesztik a párt tagságát, de a zsarolás már nem hatott.
  2. Az Európai Néppárt által felállított "bölcsek tanácsa" azt jelenti, hogy a Fidesz a hangzatos szuverenitáspárti retorikája ellenére néppárti gyámság alá kerül a következő hónapokban. Az azonban kérdéses, hogy ez a testület mennyiben korlátozza majd Fideszt az EP-kampányban, belpolitikai szinten valószínűleg kevéssé. Az EP-választás után pedig mindkét fél rendezheti a sorait, és eldönthetik, egymásra szorulnak-e.
  3. Abban Orbán Viktor egyértelműen kudarcot vallott, hogy az Európai Néppárt politikáját már az EP-választás előtt a maga képére formálja.
  4. A kormány által irányított médiában elhangzott harcos nyilatkozatok és vélemények ellenére a mai nap azt is világossá tette, hogy Orbán Viktor és pártja a végsőkig ragaszkodik az Európai Néppárthoz, a pártcsaládon kívül ugyanis jelentősen csökkenne a befolyása az európai politikára.
  5. Belpolitikai szinten zajlik a kármentés. A Fidesz és médiája úgy tálalja a hírt, hogy nem is függesztik fel a néppárti tagságát, hanem a Fidesz úgy döntött, hogy egy ideig önként felfüggeszti részvételét az Európai Néppárt munkájában. Ez a jelenlegi médiaviszonyok között minden bizonnyal hihető is lesz a Fidesz-tábor jelentős része számára, de nagyjából olyan húzásnak tekinthető, mint amikor Demszky Gábor főpolgármesterként maga hajtott bele egy kátyúba, és dudálva tiltakozott a saját maga által irányított város útjainak állapota miatt.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384