Legfrissebb elemzéseinkNem rejtőzködnek a Jobbik szavazóiNem változott érdemben a pártok támogatottsága 2010 első hónapjában. Továbbra is minden szocialista szavazóra körülbelül három fideszes jut, míg a Jobbikot már egy nagy intézet sem méri 10 százalék alatt a biztos szavazó pártválasztók körében. Az MDF és az LMP bejutási esélyeiről továbbra is keveset árulnak el a kutatási eredmények. Mi kell a Fidesz kétharmados többségéhez?A választások közeledtével egyre többet szó esik majd arról, milyen választási eredmény szükséges a Fidesz kétharmados többségéhez. Bár rengeteg apróságon múlhat, az alkotmányozáshoz is elegendő 258 mandátum megszerzése nem a csoda-kategóriába tartozik, annál nagyobb felelősséget róhat viszont Orbán Viktor pártjára. Elemzés a Budapest Times legfrissebb számában. Így működik a magyar választási rendszerMiután a köztársasági elnök kihirdette az országgyűlési választás időpontját, a következő hetekben bizonyosan egyre többen lesznek, akik szeretnék érteni, hogyan is működik a híresen bonyolult magyar választási rendszer. A Political Capital a Hírszerzőn megjelent elemzésében igyekszik érthetővé tenni, hogy miként lesznek a szavazatokból mandátumok. Költségvetési kilátások választási évben"In pre-election spending they trust" címmel jelent meg a Political Capital elemzése a Budapest Times és a Budapester Zeitung január 18-i számában. Az elemzés a kétoldalú fiskális kockázatokra hívja fel a figyelmet: az MSZP nyomást gyakorol a kormányra egyes "választóbarát" intézkedések érdekében, míg a Fidesz saját költségvetési mozgásterének növelésére törekszik, és már szinte "beárazza" a tervezettet jóval meghaladó 7-9 százalékos hiányt. Mindennek tükrében csekély a valószínűsége, hogy a tervezett 3,8 százalékos hiány teljesülni fog. 2009: A levegőben lógó változások éve2009-ben bekövetkeztek egyes régóta várt változások. Ezek közül a legmeghatározóbb, hogy Gyurcsány Ferenc távozott a kormány és az MSZP éléről, megindult a pártrendszer átalakulása, a Bajnai-kormány pedig jelentős kiadáscsökkentést hajtott végre. Nem történtek meg viszont olyan események, amelyekkel kapcsolatban ugyancsak erős várakozások voltak. Így a kormányzatnak sikerült elhárítania az államcsőd veszélyét, valamint elkerülnie az előrehozott választást. Ugyanakkor folytatódott a szélsőjobboldal előretörése, a demokrácia működésével való elégedetlenség növekedése, valamint a korrupció erősödése. Kétlelkű pártválasztókSokan erősen azonosulnak választott pártjukkal, mégsem bíznak benne: az átlagos magyar választónak ambivalens a viszonya a pártpolitikához. A bizalmatlanság azonban nem nyitott utat új pártok előtt az utóbbi húsz évben, inkább a többpártrendszerből való kiábrándulással járt együtt. A horvátországi politikai viharok a Mol-t is megtépázhatjákSanader váratlan júniusi lemondása óta több nagy korrupciós botrány is kirobbant Horvátországban, amelynek következtében távozni kényszerült a kormányból Polancec gazdasági miniszter és miniszterelnök-helyettes, továbbá több személyt őrizetbe helyeztek. Mesic elnök, néhány ellenzéki politikus és a sajtó egy része hónapok óta próbálja a MOL-INA ügyet is ezek közé a korrupciós ügyek közé sorolni. Egy esetleges botrány visszavetheti a magyar cégek további balkáni terjeszkedését is, pedig ez a régió egyfajta kitörési pont lehetne a magyar vállalatok számára. Oroszbarátok a jobbszélenSajtóhírek szerint egyes európai szélsőjobboldali pártok működését legalábbis részben Oroszország finanszírozza. Ezt a gyanút jellegéből fakadóan nem lehet egyértelműen bizonyítani, de az tény, hogy egyes kelet-európai országok szélsőjobboldali pártjai eminens támogatói az orosz érdekeknek. A posztszocialista országok több szélsőjobboldali pártja is mintaértékűnek tartja az autoriter putyini politikai berendezkedést, miközben az Oroszország felé történő nyitást és ezzel párhuzamosan az euroatlanti térségről való leválás politikáját szorgalmazza A szélsőjobboldal megerősödésének okaiA szélsőjobboldal megerősödése a 2009-es EP választás óta nem vita-, hanem ténykérdés. A Jobbikra leadott több mint 427 ezer voks azt jelzi, hogy a párt a szélsőjobboldali szavazótábor többségének integrációján túl, más, a parlamenti pártokból kiábrándult, vagy az azoktól eleve elzárkózó választói rétegeket is sikeresen szólított meg. Mindez nem független sem a gazdasági válság hatásaitól, sem az évek óta tartó kormányzati válságtól, sem a Fidesz azon politikai stratégiájától, amely több vonatkozásban elmosta a határokat a mérsékelt politizálás, illetve a radikalizmus között. |
HíreinkElindult a Political Capital kampányblogjaAz országgyűlési választás időpontjának kitűzésével elindult a Political Capital kampányblogja, a 79nap.blog.hu. A PC elemzésekkel, kommentárokkal kíséri figyelemmel a választási kampányt, de emellett célunk az is, hogy létrehozzuk a 2010-es országgyűlési választások kampányarchímuvát. Gyűjtjük a szórólapokat, a plakátokat, a megszólalásokat, a pozitív és a negatív kampányeszközöket. 2010. 01. 29. | Folytatás » További híreink On The AirItt találkozhat velünk legközelebbATV, A tétPolitical Capital elemzője az ATV A tét című műsorának vendége. » 2010. 02. 10., 20 óra» ATV Heti elemzés a KlubrádióbanFelszín alatt - a Political Capital rendszeres belpolitikai elemzése a Klubrádió Hetes stúdió című műsorában. » 2010. 02. 13., 15 óra» Klubrádió
| Friss politikai hírek
» További hírek a Hírszerzőn |