Magyarország az EU-csatlakozás előtt (9. rész)

2003-04-08

Magyarország elfogadta az EU pénzügyi ajánlatát. Ezzel véglegessé vált, hogy hazánk - kilenc másik csatlakozni kívánó országgal együtt - az Európai Unió teljes jogú tagja lesz. Medgyessy Péter sikeresnek ítélte a tárgyalásokat és megköszönte az ország népének az uniós felkészülésért tett erőfeszítéseket.
A miniszterelnök szerint nagyon kemény küzdelmekben sikerült elérni az eredményeket, amelyek mindenki számára valamivel jobb feltételeket biztosítanak. A magyar agrárium a tárgyalások nyertese, amely kétszer nagyobb támogatási és fejlesztési forrásokhoz juthat - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Kovács László külügyminiszter a tárgyalások legfontosabb eredményének tartotta, hogy 2004-től az eredetileg ajánlott 25 százalék helyett a magyar gazdák a nemzeti kiegészítéssel együtt az uniós versenytársaiknak jutó támogatások 55 százalékát kaphatják majd kézhez. Ez évente öt százalékkal fog emelkedni, tehát kilenc helyett hat év alatt hozzák be a hátrányokat a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Magyarország ezen kívül 2005-re és 2006-ra összesen 56 millió euró költségvetési kompenzációt is kiharcolt magának.

Összefoglalás

Magyarországnak az EU-hoz való csatlakozását támogató vélemények:
- az unió pillanatnyilag - és nagy valószínűséggel rövidebb-hosszabb átmenetiséggel csupán - a legjobb eszköz arra, hogy a kommunizmus által tönkretett országot, nemzetet regenerálni megpróbálhassuk; minden más eszköz és módszer most kevésbé alkalmas a mi geopolitikai helyzetünkben és egy erősen kölcsönös függőségekben élő világban
- Európába hosszú évekre leköti Nyugat-Európa gazdasági és politikai energiáját; a kimaradóknak kevés jut, az önként kimaradónak pedig bizonyosan semmi
- Magyarország az elmúlt évtizedben a Phare és más uniós programok jóvoltából máris jelentős összegeket vett fel a csatlakozás előlegeként: elég csak az esztergomi hídra, a lassan beinduló szennyvíz-programra, a munkaközvetítő irodákra és más beruházásokra gondolni
- ha Magyarország szomszédaival szemben nemet mondana a csatlakozásra, akkor hosszabb távon sem emelkednének a bérek, a tehetséges, dinamikus fiatalok tíz- és százezrei pedig az ország határain túl keresnék a boldogulásukat, ennek következményeit a nyugdíjasok szenvednék meg, hiszen a béralappal együtt a nyugdíjalap is összezsugorodna
- a csatlakozás révén nőhet a biztonságérzetünk; a belépés révén Magyarország végleg betagozódik a demokratikus és európai értékrendet valló országok közé; a tagság hozzájárul Magyarország modernizációjához, s lehetővé teszi, hogy egy-két évtized távlatában felzárkózzunk a fejlett európai államokhoz
- az eddigi bővítési tapasztalatok azt mutatják, hogy összességében minden ország számára előnyökkel járt az európai uniós csatlakozás, a különbségek inkább az előnyök kihasználása mértékében érhetők tetten; a közösségi piacon várható nagyobb verseny a kis- és középvállalkozások számára fenyegetést jelenthet, de okos támogatási politikával a negatív hatások jó része kivédhető

Magyarországnak az EU-hoz való csatlakozását vagy az EU-csatlakozás kapcsán a kormányt kritizáló vélemények:
- kinek nem jó az unió? Nem jó például a nyugdíjasoknak és nem jó a mezőgazdaságból élők túlnyomó részének
- jelenleg a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók 50 százaléka részesül valamilyen támogatásban; az uniós csatlakozást követően a nemzeti támogatás tilos; uniós támogatásban viszont csak a termelők tíz százaléka részesül, tehát negyven százalék egészen bizonyosan veszít
- az EU nekünk akkor lesz, lehet jó, ha az EU-n belüli szokásos kemény nemzeti érdekvédelmi kurzust elsajátítjuk; ez az, amire sem az MSZP, sem az SZDSZ nem alkalmas
- ha az EU jelenlegi tagországainak 'legszegényebbjeihez' képest, a nyolc náluk még szegényebb új belépő azok támogatásának törtrészét kapja, ebből hogyan képzelhető el felzárkózásuk? Sehogy sem; nemhogy szintbeli közeledés nem valószínűsíthető, hanem a relatív lemaradás fokozódik, a fejlődési görbe széttartó tendenciájú, ahelyett hogy konvergens lenne



Bencsik András szerint (Önnek jó az unió?, Magyar Demokrata, 2003. március 27.) "Magyarországon törvény írja elő, hogy a társadalmat minden esetben, legyen szó súlyos vagy csekély súlyú kérdésról, lehetőleg elfogulatlanul, vagy ha ez nem megy, legalább kiegyensúlyottan kell tájékoztatni. Mivel a kormánypropaganda folyamatosan sérti a közszolgálatiság elvét azzal, hogy csak egyféle döntésre biztatja a társadalmat, és nem adja meg a mérlegelés lehetőségét egy olyan sorsdöntő választás előtt, amely a magyar emberek életét alapvetően megváltoztatja, nem csak megengedhető, de egyenesen kötelező is a közszolgálatiság elvéhez ragaszkodni. Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban gyakorlatilag minden állampolgárt illetően fel kell tenni a legfontosabb kérdést: Önnek jó az unió? És válaszolni kell rá. Kinek jó az unió ? Jó a magasan képzett, fiatal, egy vagy több nyelvet beszélő értelmiségieknek. Fatal orvosok, mérnökök, divatos és fejlődő szakmák magasan képzett képviselői, sikeres magáncégek vezetői, menedzserei szinte kivétel nélkül nyertesei lesznek a csatlakoiásnak. Kinek nem jó az unió? Nem jó például a nyugdíjasoknak. Ha a Harrach Pétenék által benyújtott törvényjavaslatul nem fogadja el a parlament, és nem hoz törvényt arról, hogy a magyar állam garantálja a nyugdíjak értékállóságát a csatlakozást követően is (...). Kinek nem jó még az unió? Nem jó a mezőgazdaságból élők túlnyomó részének. Lesz egy-két termelési ág, ahol nyernek a vállalkozók. A gabonatermesztők, a gyümölcstermelők egy része például jobban jár. A többiek azonban nagy bajba kerülnek. Erre vonatkozóan íme két adat, amelyről ugyancsak elmulasztott szólni a kormánypropaganda. Jelenleg a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók 50 százaléka részesül valamilyen támogatásban. Az uniós csatlakozást követően a nemzeti támogatás tilos. Uniós támogatásban viszont csak a termelők tíz százaléka részesül, tehát negyven százalék egészen bizonyosan veszít. (...) Az uniós csatlakozás - ellentétben a kormánypropagandával - nem bőségszarú, de még csak nem is kollektív ingyenjegy a Vidámparkba. Hanem egy olyan történelmi döntés, amely sok szempontból hasonlítható az úgynevezett rendszerváltozáshoz. Lesznek, akik nyernek vele, és lesznek, akik veszítenek A mindenkori kormány felelőssége abban áll, hogy a biztosan vesztésre ítélt tömegeknek, a nyugdíjasoknak, a mezogazdaságból élőknek például, a nyelvet nem tudó, nyugdíjhoz közeledő alkalmazottaknak és még sok másnak, akars és tud-e olyan programokat kidolgozni, amelyek révén ők részben kimenthetők a vesztesek reménytelen táborából".

Tőkéczki László: (Az unió értelme számunkra, Magyar Nemzet, 2003. március 27.) "csak azért, hogy a koalíciós siserehad kórusának üvöltését - lehet? - megelőzzem, előzetesen kijelentem, hogy minden jövendő uniós probléma ellenére én az EU-belépésre fogok szavazni. Még akkor is, ha már most látszik, hogy a nyugati EU-mandarinok - mondjuk Verheugen - és igyekvő keleti segédeik igen ellenszenves vonásokat is felrajzolnak a közösség ábrázatára. Az EU melletti voks oka pedig egyszerű: a magyar nemzeti érdekek célszerűségi szemlélete. Az tehát, hogy az unió pillanatnyilag - és nagy valószínűséggel rövidebb-hosszabb átmenetiséggel csupán - a legjobb eszköz arra, hogy a kommunizmus által tönkretett országot, nemzetet regenerálni megpróbálhassuk. Minden más eszköz és módszer most kevésbé alkalmas a mi geopolitikai helyzetünkben és egy erősen kölcsönös függőségekben élő világban. Az EU tehát nem azért elfogadható, mert Kovács külügyminiszter és csapata összevissza ígérget (mint megszokta) olyanoknak is (nyugdíjas, agrárnépesség egy része, képzetlenek, bizonyos szakmák idős munkavállalói), akiknek - nemzeti kormányzati erőfeszítés nélkül - nyilvánvalóan nehezedik majd a sorsuk, hanem azért, mert valódi nemzeti kormánypolitika mellett sok lehetőséget is kínál az unió".

Tőkéczki szerint "az EU jó azok nagy részének, akik régen benn vannak, s ügyesen megtanulták elosztani a sokat. A mostani szűkösebb időben aztán a szegény rokonokkal nő az elosztási baj, a bővítési stratégiai előnyökért senki nem akar igazán befektetői áldozatot hozni. Így aztán az EU nekünk akkor lesz, lehet jó, ha az EU-n belüli szokásos kemény nemzeti érdekvédelmi kurzust elsajátítjuk. S ez az, amire sem az MSZP, sem az SZDSZ nem alkalmas. Nem alkalmas, hiszen azok, akiknek a nemzet elavult kategória, a nemzeti közösség és hagyományok ápolása pedig magyarkodás, hogyan tudnának közösségi gazdasági-kulturális célokért küzdeni - erősebbekkel. Aki elkötelezetten holmi emberiségi és humanista primátusokkal gondolkodik, az végül is szükségszerűen a saját egyéni érdekeinél végzi. Az emberiség olyan szép jelszó, hogy annak zászlói alatt elfér egy Irak elleni piszkos háború is, s nem kevésbé a régi elvtársak megtollasodása".

Hegyi Gyula MSZP-s országgyűlési képviselő szerint (A 'nem' szavazat ára, Népszava, 2003. március 27.) "alapvetően téves az a vélekedés, mely szerint a csatlakozás elutasítása esetén semmi sem változna meg Magyarországon. Megkockáztatható, hogy a 'nem' győzelme esetén radikálisabb változások történnének, mint ellenkező esetben. Olyan változások, amelyek csak Trianonhoz vagy más háborús vereséghez mérhetőek. A csatlakozás elutasításával az ország lényegében egyedül maradna abban a térségben, ahol a következő évek legnagyobb kihívása az Európai Unió kibővítése lesz. A bővítés megemésztése az Európai Unió számára nehéz feladatnak ígérkezik. Az elmaradott közép- és kelet-európai térségek felzárkóztatása, mintegy nyolcvan millió ember beemelése a szociális Európába hosszú évekre leköti Nyugat-Európa gazdasági és politikai energiáját. A kimaradóknak kevés jut, az önként kimaradónak pedig bizonyosan semmi".

Hegyi szerint "Magyarország az elmúlt évtizedben a Phare és más uniós programok jóvoltából máris jelentős összegeket vett fel a csatlakozás előlegeként. Elég csak az esztergomi hídra, a lassan beinduló szennyvíz-programra, a munkaközvetítő irodákra és más beruházásokra gondolni. Ha az eddig elköltött pénzt vissza talán nem is követelhetik rajtunk, a továbbiakban egyetlen fillért és centet sem kapnánk. Biztosak lehetünk abban, hogy a csatlakozó országok Észtországtól Lengyelországon át Ciprusig szívesen elköltenék a nálunk felszabaduló összegeket. Számos külföldi vállalat abban a biztos tudatban fektette be a pénzét Magyarországon, hogy hamarosan számíthat az uniós piac előnyeire. Sokan közülük menekülőre fognák a dolgot, ha kútba esne jövetelük távlatos célja. Az izmosodó magyar tőke is meggondolná, hogy érdemes-e vállalni a kimaradás után várható politikai és gazdasági káoszt? A tőkével együtt a tanult és dinamikus munkaerő jelentős része is Nyugat-Európába vándorolna, ahogy az már annyiszor megesett a magyar történelemben. Magyarország az elmúlt tizenkét esztendőben minden politikai és gazdasági viszonylatban leendő uniós tagként jelent meg. A tagság elutasításával kártyavárként omlana össze minden, amit a magyar nemzet annyi kínnal és lemondással elért a rendszerváltozás óta. Piacunkat lényegében már megszerezte az Európai Unió, most a kompenzációként érkező felzárkóztatási támogatásról mondanánk le dőre módon".

Hegyi úgy véli "az elmúlt hetekben sok szó esett arról is, hogyan alakul a nyugdíjasok helyzete az uniós csatlakozás után. A kormány négy esztendős programja (a tizenharmadik havi nyugdíj fokozatos bevezetésével együtt) 2006-ra tizenöt százalékkal emeli meg a nyugdíjak vásárlóértékét. Ígérni ennél többet is lehetne, de ennyit bír el a gazdasági realitás. (...) A nyugdíjak mértéke azonban végső soron a bérszínvonaltól és a befizetett járuléktól függ. Ha Magyarország szomszédaival szemben nemet mondana a csatlakozásra, akkor hosszabb távon sem emelkednének a bérek, a tehetséges, dinamikus fiatalok tíz- és százezrei pedig az ország határain túl keresnék a boldogulásukat. Ennek következményeit a nyugdíjasok szenvednék meg, hiszen a béralappal együtt a nyugdíjalap is összezsugorodna".

Czétényi György mérnök-közgazdász szerint (Józanul az EU-csatlakozásról, Magyar Nemzet, 2003. március 31.) "a koppenhágai csúcson a jelöltek megalázó, az EU eddigi történetéhez méltatlan feltételrendszerrel szembesültek, ami mögött a tizenöt tagország rövidlátó önzése áll. Mint tudjuk, az eddig alkalmazotthoz képest a direkt mezőgazdasági kifizetések egynegyedét kapjuk, az egy főre jutó összes igénybe vehető támogatás tekintetében pedig még rosszabb aránnyal (körülbelül egyhatoddal) számolhatunk. Felmerül a kérdés: ha az EU jelenlegi tagországainak 'legszegényebbjeihez' (Görögország, Portugália) képest, a nyolc náluk még szegényebb új belépő azok támogatásának törtrészét kapja, ebből hogyan képzelhető el felzárkózásuk? Az én válaszom: sehogy sem. Nemhogy szintbeli közeledés nem valószínűsíthető, hanem a relatív lemaradás fokozódik, a fejlődési görbe széttartó tendenciájú, ahelyett hogy összetartó (konvergens) lenne. Ez a feltételrendszer súlyosan diszkriminatív, kétsebességű Európát hoz létre első- és másodosztályú tagállamokkal. Ez a feltételrendszer a kettős mérce nyílt alkalmazása, sutba dobja az egyenlő elbánás elvét, köszönő viszonyban sincs az eddig negyven éven át követett gyakorlattal".

Czétényi úgy véli "megállapítható, hogy a posztkommunista 'szegény' országok felvételével szembekerülve az EU paradigmát váltott. Arra vonatkozólag, hogy a paradigmaváltás kizárólag nekünk, jövendő tagoknak szól, kétségtelen bizonyítékul szolgál az a tény, miszerint egyfelől a német-francia tengely a koppenhágai csúcs előestéjén megegyezett az eddigi támogatási rendszer őket illető változatlanságában, másfelől már dolgoznak azokon a javaslatokon, melyek azt célozzák, hogy az új belépők miatt alacsonyabbra kerülő GDP/fő EU-átlag okán a kohéziós és regionális juttatásokból kiszoruló, illetve csökkentett mértékben részesülő - de támogatottsági szintjükhöz foggal-körömmel ragaszkodó - eddigi tagállamok (főként Spanyolország, Írország) kompenzációt kapjanak. Mindez elfogadhatatlan. A történelem ismétli önmagát, kísért a 'keleti blokk' szindróma. Európa továbbra is megosztott marad, ezután nem politikailag, hanem gazdaságilag. Itt volt a nagy alkalom, hogy a nyugat-európaiak bizonyítsák: valóban egyenrangúnak tekintenek bennünket. Nem tették. Ilyen körülmények között április 12-én döntenünk kell: elmegyünk-e egyáltalán szavazni, s ha elmegyünk, igent vagy nemet mondjunk. Tudathasadásos állapot ez; évtizedek óta arról álmodunk, hogy egyszer hazánk is az Európai Unió tagja lesz, s most, hogy eljött ez a pillanat, keserű a szánk íze. Ismét kényszerpályás döntési helyzetbe kerültünk, igazi 22-es csapdájába. Nem tudom, mi a helyes állásfoglalás. Azt hiszem, jómagam dacosan távol maradok a népszavazástól".

Bencsik András: (Uniós kiskáté, Magyar Demokrata, 2003. április 3.) "igaz-e, hogy ha a nemmel szavazók lesznek többségben, akkor Magyarország kimarad az unióhól és még Románia is megelőzi? Válasz: nem igaz. Tizenkettedik kérdés. Miért nem igaz? Válasz: azért nem, mert Magyarország ma sem tagja az uniónak, és mégis messze megelőzi Romániát, s amig a szocialisták kormányra nem kerültek, olyan ütemben fejlődött, hogy tíz év alatt utolérhette volna Ausztriát. Persze, ennek már vége. (...) Hát ez az, szóval akkor, ha nemmel szavazunk, örökre kimaradunk? Válasz: nem, mert az uniónak nagyobb szüksége van ránk, mint nekünk őrájuk. (...) Mi történik akkor, ha a népszavazás eredménye nemleges lesz? Válasz: megbukik a kormány. Az unió pedig újrakezdi - másokkal - a csatlakolási tárgyalásokat, mert ez olyan rossz példát eredményezhetne, amit nem engedhet meg magának. És aztán, mint például Írországban történt, újabb választásokat írnának ki, amely a meggyőzés hatására, mint ott is történt, már pozitív eredményt hozna. (...) Ezek szerint elkerülhetetlen végzetünk az unió? Válasz: úgy tetszik, igen. De könnyen lehet - feltéve, hogy bízunk magunkban -, hogy mire bekerülünk, olyannyira megváltozik, hogy magunk sem ismerünk rá".

Palánkai Tibor, az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány kuratóriumának elnöke: (In: Új horizontok, Heti Válasz, 2003. április 4.) "a magyarság európai uniós tagságától mindenekelőtt három fontos stratégiai érdek teljesülését várom. Először is a csatlakozás révén nőhet a biztonságérzetünk. Egyetlen magyar állampolgár számára sem lehet közömbös, hogy az EU a korrupció, az illegális bevándorlás vagy a kábítószer-kereskedelem elleni harc során a közös és ezért hatékonyabb fellépés lehetőségét nyújtja tagjainak. A második fontos momentum, hogy a belépés révén Magyarország végleg betagozódik a demokratikus és európai értékrendet valló országok közé. S végül, de nem utolsósorban a tagság hozzájárul Magyarország modernizációjához, s lehetővé teszi, hogy egy-két évtized távlatában felzárkózzunk a fejlett európai államokhoz".

Palánkai szerint "az eddigi bővítési tapasztalatok azt mutatják, hogy összességében minden ország számára előnyökkel járt az európai uniós csatlakozás, a különbségek inkább az előnyök kihasználása mértékében érhetők tetten. Rajtunk múlik tehát, hogy mit váltunk valóra az álmokból. A közösségi piacon várható nagyobb verseny a kis- és középvállalkozások számára fenyegetést jelenthet, de okos támogatási politikával a negatív hatások jó része kivédhető".

Illés Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a környezetvédelmi bizottság alelnöke (u.o.): "politikusként és szakpolitikusként egyaránt támogatom az uniós csatlakozást (...) De semmiképpen sem 'térden' kell becsúsznunk az unióba. (...) a jelenlegi kormány és az Orbán-kabinet külpolitikai stratégiája között komoly különbségek tapasztalhatók. Jelenleg senki nem meri igazán vállalni a magyar, a nemzeti érdek következetes képviseletéből származó külpolitikai konfliktusokat. Ezek a hiányosságok a csatlakozási tárgyalások lezárásának eredményében is meglátszanak". Illés két konkrét okra hivatkozva támogatja a csatlakozást az Európai Unióhoz: "egyrészt délvidéki származása miatt - a képviselő szülei Szabadkán élnek -, nagy lehetőséget lát térségünk országainak integrálódásában, amely megkönnyítheti a magyar kisebbségek érdekvédelmét a következő években. Az EU további fejlődése révén lassan taggá váló Szlovákiában, Romániában és Horvátországban élő magyarok életkörülményei is javulhatnak(...). Saját tagságunk és az említett államok majdani csatlakozása az anyaországgal ápolt kapcsolatok erősödéséhez vezethet, és ezzel a határon túl élő magyarok nemzeti identitása is megerősödhet. Illés szakpolitikusként úgy véli, hogy Magyarországon a környezetvédelemre soha nem fordítottak elegendő pénzt. A kilencvenes évektől kezdve az Országgyűlés - éppen az uniós jogharmonizációs kötelességnek eleget téve - a törvényi kereteket kialakította, de a finanszírozás forrásairól nem gondoskodott kellő mértékben. Illés Zoltán tisztában van azzal, hogy az egészségügyben vagy az oktatásban hasonlóan égető problémák vannak, mint a környezet- és természetvédelemben, ám az EU pénzügyi lehetőségei a következő években pótolhatják a magyar költségvetés hiányosságait. Számításai szerint 240 milliárd forint értékű eurót szerezhetnénk meg akkor, ha ennek egyharmada erejéig képesek lennénk saját forrást biztosítani. Változtatni kell azon, hogy a hazai pályázatok lehetőségeit a társfinanszírozás hiányosságai miatt képtelenek vagyunk megfelelő mértékben kihasználni (...). Tagságunk után még keményebb lesz az új tagok közötti harc ezekért a támogatásokért, és nem engedhetjük meg magunknak azt a 'luxust', hogy elessünk ezektől a pénzektől".

Kepecs Ferenc szerint (Össznemzeti érdek az integráció, Népszava, 2003. április 7.) "az Európai Unióba való belépést lehet persze egyéni szempontok szerint is mérlegelni. Többet fogunk-e keresni? Jobb munkalehetőségek vagy tanulási körülmények állnak-e majd rendelkezésünkre? Természetesen nem elhanyagolhatók a financiális kérdések, mindenki szeretne jobban élni. Jól meg kell fontolni tehát, mire adjuk a voksunkat. Érdemes lenne kalkulálni, számot vetni, pró és kontra érveket felhozni. Legjobb lenne számszerűen megtudni, mennyi hasznunk lesz az uniós csatlakozásból, hiszen így könynyebben tudnánk meghozni nagy horderejű döntésünket. Csakhogy a hatalmi helyzetben levő politikusok nem adnak elég információt - hallatszik olykor az elégedetlenség, nem könnyítik meg a kisember dolgát. Tényleg ennyit kell rágódnunk a döntésen? Komolyan azt gondoljuk, hogy az ország vesztes lehet? Az uniós csatlakozás kétségtelenül nem old meg minden problémát. Lesznek, akik jobban ki tudják kiaknázni a lehetőségeket, s olyanok is, akik sem itthon, sem másutt nem tudnak megfelelni a megváltozott követelményeknek, és teljesítményük elmarad a kívánatostól. Ha azonban végigtekintünk a korábban csatlakozó országokon, egyre sem tudunk rámutatni, amelyik kifejezetten rosszul járt volna a tagsággal. Persze nem mindenki részesül egyformán a gazdasági fejlődésből, ez mindenhol így van. Ami azonban jó az országnak, az potenciálisan jó az állampolgároknak is. Ha az ország gyarapodik, nagy valószínűséggel javul a szociálpolitika, több pénzt lehet bérekre, oktatásra, egészségügyre és új létesítményekre költeni".

Kepecs úgy véli "eddig - akár akartuk, akár nem - 'kelet-európaiak' voltunk, most azonban az uniós csatlakozással nyugat-európaiak lehetünk. Végre európaiak lehetünk, nem csupán földrajzi értelemben, hanem mentalitásban is. S bár ez a változás azonnal bizonyára még nem lesz teljes, néhány évtized után már végképpen összemosódnak a keleti és a nyugati régió határai, s valóban egységes lesz Európa. A demokratikus fejlődés nem csupán a politikai intézményrendszer kiépülését jelenti, hanem a mindennapok valóságát is. A modern mentalitásbeli elvek, a minőségorientált munkamorál, a kiszámíthatóság világát. Életmódot. Olyan életkereteket, amelyek segítik céljainak megvalósításában az egyént. A gazdasági és politikai átalakulás után a rendszerváltozás utáni kelet-európai régióban ez az utolsó fejlődési szint még nem teljesedett be. Az uniós csatlakozással olyan közösség tagjai leszünk, amelynek országaiban a demokratikus viselkedésnek már évszázados hagyományai vannak. A csatlakozás jelentősen felgyorsíthatja számunkra ezt a fejlődési folyamatot. Az Európai Unió bürokratikus működéséről a hétköznapi ember nem sokat tud. Nem csak Magyarországon, az uniós tagállamokban sem. De mert információs társadalomban élünk, aki igazán érdeklődik a részletek iránt, annak megvan a lehetősége a legapróbb részletek megszerzésére is. Az európai uniós csatlakozás filozófiája azonban önmagában üzenetértékű. A rendszerváltozás valódi beteljesedéséről van szó, arról a nyugati fejlődési vonalra kerülésről, amelyről mindig is álmodtunk".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695