Megszületett a jogerős ítélet Tocsik Márta perében

2003-04-14

Visszakaphatja 640 millió forint zárolt vagyonát Tocsik Márta, mert a Legfelsőbb Bíróság felmentette a csalás vádja alól, magánokirat-hamisítás miatt viszont 400 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie. Ezzel jogilag lezárult a jogásznő csaknem 7 éve húzódó ügye. Az eredeti vádiratban az ügyészség csalással vádolta Tocsik Mártát és Liszkai Pétert, az ÁPV Rt. egykori vezető jogászát, hanyag kezeléssel Szokai Imrét, az Rt. igazgatótanácsának elnökét, illetve az igazgatótanács három tagját, továbbá befolyással üzérkedéssel Boldvai László szocialista országgyűlési képviselőt, aki akkoriban a párt pénztárnoka is volt valamint Budai György SZDSZ-hez közeli vállalkozót.
Szokai Imrét másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, Boldvai László szocialista képviselőt és Budai György vállalkozót felmentették. A Legfelsőbb Bíróság fontos enyhítő körülményként értékelte, hogy Tocsik Márta önhibáján kívül igen súlyos bűncselekmény vádjával csaknem 7 éve áll büntetőeljárás alatt. A Szocialista Párt elnöksége az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az MSZP eddig sem és ezután sem kommentál jogerős bírósági ítéleteket, hanem azokat tudomásul veszi, és tiszteletben tartja. Suchman Tamás, aki a Tocsik-ügy miatt távozott privatizációs miniszteri székéből, az ítélet után azt mondta: nem biztos, hogy az MSZP helyesen járt el, amikor 1996-ban az ő miniszteri felmentését szorgalmazta. A Fidesz szerint a Tocsik-ügyben hozott legfelsőbb bírósági ítélet jól tükrözi a rendszerváltás óta eltelt időszak ellentmondásos viszonyait. Deutsch Tamás, a Tocsik-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság egykori elnöke a felmentő ítéletet nem akarta kommentálni. Azt azonban kijelentette, sérti az emberek igazságérzetét, hogy a jogásznő visszakaphat több százmillió forintot.

Összefoglalás

A Tocsik-perrel kapcsolatban elhangzott vélemények:
- érthető, hogy ez az igen magas sikerdíj irritálta az embereket egy olyan országban, ahol sokan veszítettek a rendszerváltással, ám más egy szándékos bűncselekmény és más egy rossz döntés vagy tévedés; a cselekmény nem állt arányban az azt követő boszorkányüldözéssel; az ÁPV Rt. az állam érdekében hozta meg döntéseit
- gyalázatos, hogy egy politikailag is erősen motivált per hat és fél évig tartott, számos megalapozatlan vádemeléssel és több, egymásnak homlokegyenest ellentmondó ítélettel; mindez önmagában sem megnyugtató a jogbiztonságot kereső állampolgár számára, az meg különösen nem, hogy az ítéletek előjele meglehetősen erős korrelációt mutatott a politikai klíma változásaival
- nehezen lehet napirendre térni afölött, hogy az egész országot megrázó és fölháborító ügynek voltaképpen nincs igazi felelőse
- megdöbbentő a sikerdíjat megcsapoló MSZP és SZDSZ közeli cégek érdekében eljáró pénztárnokok ügyében hozott felmentő ítélet; ha a nyilvánvaló bűn ilyen szemtelenül büntetlen marad, az másokat is arra bátoríthat, hogy zavarosban halásszanak
- az ilyen igazságügyi szakértő véleményére alapozó bírósági eljárás nem fog jó fényt vetni ránk az unióban; lehet, hogy Tocsik Márta mindmáig megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett a pártcégek nevében fellépő urak iránt; a jogerős ítélet indokolását hallgatva kerestük a lehetséges okot: ha sem befolyással nem üzérkedtek, sem pedig nem zsarolták meg Tocsikot, akkor vajon mi okozhatta, hogy az MSZP és az SZDSZ neve hallatára adakozási láz lett rajta úrrá, miért követte el azt a végzetes hibát, hogy fiktív szerződéseket kötött?
- a 'Tocsik-ügyből' soha nem lett volna Tocsik-ügy, ha az akkori kormány nem riad meg attól, hogy önnön ÁPV-je 804 millió forintot utal át egy magánszemélynek; a riadalmat nem az ügylet jogszerűtlensége, hanem maga az összeg okozta, és okkal; ha tudniillik az akkori ÁPV-nél valaki veszi magának a fáradtságot, és kiszámolja, hogy egy amúgy legitim sikerdíjkulcs (10 százalék) mellett mekkora végösszeg fogja ütni Tocsik Márta markát, nyilván nem köti meg a szerződést a jogásznővel, hiszen a közpénz tulajdonosának tekintettel kell lennie a köz érzékenységére is, pláne egy olyan, viszonylag szegény országban, mint a mienk
- Tocsik felmentése viszont még a laikus szemében is jogosnak tetszik annyiban, hogy a bíróság csak a törvény, nem pedig a köz érzülete alapján hoz(hat) ítéletet, de azért a magyar bíróság mégsem fogja/tudja elkerülni, hogy érzületet építsen be egy napokon belüli ítéletébe, sőt, ezt az érzületet forintosítsa!
- nem történt bűncselekmény, hiszen nem keletkezett kár -, mivel az ÁPV Rt. két, egymásnak ellentmondó jogerős bírósági ítélet után bízott meg tanácsadót, Tocsik Mártát, a helyi önkormányzatokat megillető privatizációs bevétel hányadról; ebből a szempontból nézve - ha nem volt kár, tehát nem volt bűncselekmény - senkit nem kellett volna elítélni



Suchman Tamás volt privatizációs miniszter szerint (In: Tocsik csak pénzbüntetést kapott, Magyar Hírlap, 2003. április 9.) "az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, és csak részigazságot szolgáltattak. Az ítéletet tudomásul veszem, és részben megértem, hogy az első fokú ítélet után a másodfokon eljáró bíróságnak nehéz volt más ítéletet hoznia. Örülök a felmentő ítéletnek, de az ÁPV Rt. igazgatótanácsának tagjai elleni elmarasztaló ítéletet méltánytalannak tartom. Az it elleni kollektív ítélet miatt a jövőben mindenki meggondolja majd, hogy elvállal-e egy ilyen posztot. Sajnos, a magyar társadalom és politikai közélet éveken keresztül előítélet alapján tette ki megvetésnek az ügy szereplőit. Remélem, lesz olyan, aki elnézést kér majd tőlük. Ha megfogadják a tanácsomat, az elmarasztaltak felülvizsgálati kérelemmel élnek az ítélet ellen. Az egész ügy politikai indíttatású volt, és politikai ellenfeleink érdekeit szolgálta. Engem is megviselt az elmúlt hat év, és keresni fogom az igazságomat. Célom a teljes politikai rehabilitációm. Az ítélet csak az első lépés volt. A szocialista pártnak is el kellene gondolkodnia, hiszen jórészt ennek az ügynek köszönhette 1998-as választási vereségét. Percek alatt döntöttek az igazgatótanács és az én sorsomról is, illetve a büntetőeljárás megindításáról, ahelyett, hogy érdemben vizsgálódtak volna. Megértem, hogy ez az igen magas sikerdíj irritálta az embereket egy olyan országban, ahol sokan veszítettek a rendszerváltással. Ám más egy szándékos bűncselekmény és más egy rossz döntés vagy tévedés. A cselekmény nem állt arányban az azt követő boszorkányüldözéssel. Az ÁPV Rt. az állam érdekében hozta meg döntéseit. Azért kényszerültünk az önkormányzatokkal alkudozni, mert egy parlamenti döntés elvonta tőlünk az 1995-ös privatizációs bevételt, és így kérdésessé vált, hogy miből tudunk fizetni. Véleményem szerint indokolt volt a külső szakértő bevonása is".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (A nagy bűnper bűnösök nélkül, Magyar Hírlap, 2003. április 9.) "a 'gyalázatos' jelzővel fog bevonulni a magyar politika- és jogtörténetbe a Tocsik-per, amely tegnap végre lezárult. Hogy megnyugtatóan-e, arról bizonyára sokat vitatkozik majd az utókor. Az mindenesetre biztosra vehető, hogy a per utóéletében a főbűnös nem a névadója lesz. Gyalázatosnak fogják tartani azt, hogy egy politikailag is erősen motivált per hat és fél évig tartott, számos megalapozatlan vádemeléssel és több, egymásnak homlokegyenest ellentmondó ítélettel. Mindez önmagában sem megnyugtató a jogbiztonságot kereső állampolgár számára. Az meg különösen nem, hogy az ítéletek előjele meglehetősen erős korrelációt mutatott a politikai klíma változásaival. Így bármennyire örvendetes is, hogy Tocsik Márta pszichikai kínzatása végleg befejeződött, nehezen tudunk napirendre térni afölött, hogy az egész országot megrázó és fölháborító ügynek voltaképpen nincs igazi felelőse. A jogásznő a Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint bűncselekményt nem követett el, csupán három rendbeli magánokirat-hamisításban marasztalható el, mert valótlan tartalmú szerződéseket kötött az Arány és az Utilitás Rt.-vel, amelyek, ellentétben a szerződés szövegével, nem voltak alvállalkozói a sikerdíjügynek. Az LB ítélete szerint az MSZP-pénztárnok Boldvai László és az SZDSZ-közeli üzletember Budai György nem találkozott Tocsik Mártával a Bajor sörözőben, ebből következően nem is fenyegethették meg, hogy ha nem utalja át a sikerdíj 25-25 százalékát, akkor megbízatását elveszíti. Hogy ennek ellenére miért utalta át mégis Tocsik Márta a két cég számlájára a 170-170 milliót, arra a bíróságnak nem volt módja kitérni. Halomra dőltek azok a vádak is, amelyeket a korábban főbűnösöknek elkönyvelt ÁPV Rt.-vezetők, az állami cég jogásza, illetve igazgatóságának tagjai ellen hoztak föl. Kaptak ugyan tessék-lássék egy-két év fogházbüntetést az ügy egykori főszereplői, felfüggesztve és előre felmentve a büntetett előélet bélyege alól. Leszögezhetjük, hogy a hűség előbb-utóbb meghozza jutalmát. Lám, a hűtlen kezelés vádja elesett, s legfeljebb a hanyag kezelés vétsége marad. Gazdagabbak lettünk egy rég várt jogerős ítélettel, és megint szegényebbek egy illúzióval".

Torkos Matild szerint (Ítéletidő, Magyar Nemzet, 2003. április 9.) "Legfelsőbb Bíróság tegnap pontot tett a Tocsik-ügy végére. A jogerős ítéletet a véletlenszerűen kiválogatott vádlottak megkönnyebbülve nyugtázták, az ügyvédi kamara krémje is elégedetten dőlt hátra a Justitia szobrával ékesített nagyteremben. Csak a jogra érzékenyebb hallgatóságot borzolta néma értetlenkedés a vádlottak egy részét felmentő, másik részét ejnye-hejnye büntetéssel sújtó ítélet hallatán. Végtére is a törvénykezés nem igazságszolgáltatás, csak szakma. Ezt szem előtt tartva hallgattuk végig az ítélet indokolását. Tocsik Márta és az ÁPV Rt.-s Liszkai Péter nem követte el a csalást - állapította meg a bíróság. Rendben. Ha nem, hát nem. Nekik tegnap óta jó okuk van rá, hogy bízzanak a független igazságszolgáltatásban. Az ÁPV Rt. vádlottak padjára vont igazgatósági tagjait csak jelképesen büntette meg a bíróság, mert olyan munkára bízták meg sikerdíjért a külső tanácsadót, amit el kellett volna végeznie a vagyonkezelő apparátusának. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a perből indokolatlanul maradt ki a - Tocsikot szóban megbízó Kocsis István volt ÁPV Rt.-s vezérigazgató-helyettes vagy a sikerdíjas megbízásra igennel szavazó Kamarás Miklós igazgatósági tag, és nem tekintünk el attól sem, hogy ezek között a vezetők között tiszta múltú, kiváló pénzügyi szakemberek is vannak, akik az elmúlt hét esztendőben valóban nem válogathattak a Tocsik-ügyben rájuk osztott vádlotti szerep miatt az állásajánlatokban, akkor az ő ítéletükre is azt mondhatjuk: rendben. A sikerdíjat megcsapoló MSZP és SZDSZ közeli cégek érdekében eljáró pénztárnokok ügyében hozott felmentő ítélet azonban megakadt a torkunkon. Ha a nyilvánvaló bűn ilyen szemtelenül büntetlen marad, az másokat is arra bátoríthat, hogy zavarosban halásszanak. Ebben a büntetőperben a szocialista Boldvai László igazát az MSZP-vel jogviszonyban álló 'szakértő' tanúvallomása támaszthatta alá".

Torkos úgy véli "az ilyen igazságügyi szakértő véleményére alapozó bírósági eljárás nem fog jó fényt vetni ránk az unióban. Lehet, hogy Tocsik Márta mindmáig megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett a pártcégek nevében fellépő urak iránt. A jogerős ítélet indokolását hallgatva kerestük a lehetséges okot: ha sem befolyással nem üzérkedtek, sem pedig nem zsarolták meg Tocsikot, akkor vajon mi okozhatta, hogy az MSZP és az SZDSZ neve hallatára adakozási láz lett rajta úrrá? Miért követte el azt a végzetes hibát, hogy fiktív szerződéseket kötött? Egyszerre lett volna nagystílű adakozó és kisstílű könyökvédős könyvelő, hogy még be is akarta könyvelni kiadásként a pártoknak juttatott apanázst? Lehet, hogy csak könyvelési mániája miatt csúszott bele a három magánokirat-hamisítás vétségébe? Végülis csak emiatt büntették meg: négyszázezer forintra. Tocsik vallomását, miszerint tőle lényegében kizsarolták munkadíja egy részét, nem sikerült bizonyítani. Tény, hogy nem is nagyon erőltették a nyomozók. Ítélkezni pedig csak vádirat és bizonyítékok alapján lehet. Az ítélet érdekessége, hogy az MSZP pénzfelhajtóját, Vitos Zoltánt elítélték kétrendbeli magánokirat-hamisítás miatt, míg a harmadikadik fiktív szerződést Tocsik mellett aláíró SZDSZ-es Bernhardt Barnabást meg sem büntették, mert őt valahogy elveszítették a per útvesztőjében, két mérlegelés között, félúton. A pénzfelhajtók felmentő ítélete bátorítólag hathat a hatalmon lévő pártok holdudvarában sertepertélőkre. Hiszen bebizonyosodott: büntetlenül tarthattak igényt munka nélkül a tanácsadó munkadíjának egy részére. A üvegtárgyalóban lefolytatott peres eljárás alapján üvegzsebreceptet kaphatott bárki, hogyan lehet munka nélkül több száz millióhoz jutni, és megúszni a büntetést. Ítéletidőnek nézünk elébe".

Aczél Endre szerint (Felmentés, és ami utána jön, Népszabadság, 2003. április 9.) "ami az ügy lényegét illeti, Tocsik Mártát felmentették. Ezt egyszer már megtette vele egy kiváló bíró, Diós Erzsébet 1999 februárjában. Neki azonban valamilyen transzcendentális oknál fogva ezzel az ítéletével se volt szerencséje, amiképp Kunos Péter felmentésével sem: mindkettő semmissé vált csakhamar. A különbség persze szignifikáns, amennyiben a bankárnak le kellett töltenie a Legfelsőbb Bíróság által kiszabott büntetését, Tocsik Mártát pedig ugyanez a fórum végül is felmentette. Úgy is fogalmazhatnék, Dióst visszamenőleg igazolta. (És akkor...?) A 2000. április 'fordulattal', amikor is a Legfelsőbb Bíróság, Dióst 'überolva', újratárgyalásra visszaadta az ügyet a Fővárosi Bíróságnak, újabb négy évet elvettek Tocsik életéből. Összesen majdnem hetet. Igaz, mindvégig szabadlábon védekezhetett, szabadságában nem korlátozták, dolgozhatott volna, ha nincsenek a perek. Ám azok szakadatlanul folytak, s az igazat szólva, nem sok honfitárs akadt e hazában, aki ebben a hét évben épp az ő jogi szakértelmére, tanácsaira jelentette volna be az igényét. Végül is érthető. És most megismétlem azt, amit úgy hat évvel ezelőtt megírtam. A 'Tocsik-ügyből' soha nem lett volna Tocsik-ügy, ha az akkori kormány nem riad meg attól, hogy önnön ÁPV-je 804 millió forintot utal át egy magánszemélynek. A riadalmat nem az ügylet jogszerűtlensége, hanem maga az összeg okozta, és okkal. Ha tudniillik az akkori ÁPV-nél valaki veszi magának a fáradtságot, és kiszámolja, hogy egy amúgy legitim sikerdíjkulcs (10 százalék) mellett mekkora végösszeg fogja ütni Tocsik Márta markát, nyilván nem köti meg a szerződést a jogásznővel, hiszen a közpénz tulajdonosának tekintettel kell lennie a köz érzékenységére is, pláne egy olyan, viszonylag szegény - a szerencsésekre gyilkos dühvel pillantgató - országban, mint a mienk. Aki Tocsik (és az ÁPV vezérkara) ellen a feljelentést megtette, tisztában volt azzal, hogy a köz a Tocsiknak megszavazott javadalmazást nem érzi arányban levőnek a teljesítménnyel. Az a közhangulatnak remélt kedvezni".

Aczél szerint "Tocsik felmentése viszont még a laikus szemében is jogosnak tetszik annyiban, hogy a bíróság csak a törvény, nem pedig a köz érzülete alapján hoz(hat) ítéletet. De azért - és ez a folytatás fintora - a magyar bíróság mégsem fogja/tudja elkerülni, hogy érzületet építsen be egy napokon belüli ítéletébe, sőt, ezt az érzületet forintosítsa! Arról van szó, hogy a Legfelsőbb Bíróság utasítása nyomán a Fővárosi Bíróságnak mihamar el kell döntenie, hogy az ÁPV és Tocsik Márta 'jó erkölcsbe ütköző' (de nem törvénysértő) szerződése milyen fokon ütközik abba a bizonyos jó erkölcsbe, azaz - tisztán erkölcsi alapon - mennyit kell Tocsiknak visszafizetnie abból a bizonyos 804 millióból? Ebben az (lesz) az új, hogy noha volt már ítélet, amely megállapította valamely cselekmény jó erkölcsbe ütközését, olyan azonban tudomásom szerint még nem, amely azzal kísérletezett volna, hogy ennek az ütközésnek a pénzbeli értékét rögzítse".

Csáki György megítélése szerint (Végső verdikt?, Népszava, 2003. április 9.) "nem történt bűncselekmény, hiszen nem keletkezett kár -, mivel az ÁPV Rt. két, egymásnak ellentmondó jogerős bírósági ítélet után bízott meg tanácsadót, Tocsik Mártát, a helyi önkormányzatokat megillető privatizációs bevétel hányadról. Ebből a szempontból nézve - ha nem volt kár, tehát nem volt bűncselekmény - senkit nem kellett volna elítélni. Miután hosszú évek óta újra és újra elmondom, hogy semmilyen elmarasztaló ítélettel nem értettem volna egyet, még kevésbé értem Szokai Imre elítélését. Tudniillik az igazgatóság felelőssége - a társasági törvény szerint - egyetemleges, ezért egy igazgatósági döntésért nem marasztalható el kizárólag annak elnöke. De mi is volt a bűntény, amiért Szokai Imrét elítélték, de senki mást nem? Ha Tocsik Márta nem követett el bűncseleményt azzal, amit tett, milyen bűncselekményt követett el az, aki megbízta avval, amit tett? Ha Tocsik Mártát az igazgatóság bízta meg, miért nem érvényesül az egyetemleges felelősség?"

Csáki szerint "félelmetes a hasonlóság a szakmai berkekben ugyancsak megemészthetetlennek bizonyult Kunos-üggyel. Ott nem volt megvesztegető, de volt egy 'megvesztegetett', akinek - ezt háromszor is kimondta a Legfelsőbb Bíróság - nem volt személyes anyagi haszna abból, hogy megvesztegették. Itt ismét olyan ügyben született elmarasztaló ítélet (...) hogy az egyértelműen legalább kétszereplős 'bűncselekmény' elkövetésében, csak az egyik oldalon állót marasztalták el. Az egymásnak ellentmondó törvényhelyek - adott esetben a Büntető törvénykönyv és a Polgári törvénykönyv egységének bizonyos hiányai - embereket tehetnek-tesznek tönkre, ami önmagában is tragédia. Társadalmi szempontból azonban az ilyen ítéletek igazi kára a gazdasági élet szereplőinek elbizonytalanításában, így végső fokon a kellő jogbiztonság hiányában fejeződik ki".

Sebes György szerint (Igazságok, Népszava, 2003. április 10.) "aki eddig nem tudta, most ismét példát kaphatott arra, hogy az igazság-érzet, az igazság-szolgáltatás és a politika nem mindig esik egybe. Természetesen a Tocsik-ügy immár jogerős befejezéséről van szó. A jogásznő megtarthatja sikerdíját. Nem követett el csalást, nem tévesztett meg senkit és kárt sem okozott. Hét év után megnyugodhat. Ő is, meg a per többi vádlottja is. Az ítélet természetesen nem teszi semmissé az ügy kirobbanásának következményeit. Suchman Tamás nem lesz újra privatizációs miniszter, Pető Iván sem az SZDSZ elnöke, nem helyezik vissza az ÁPV Rt. akkor menesztett teljes igazgatóságát. Az MSZP nem nyeri meg visszamenőleg az - ügy miatt is - elvesztett 1998-as választást. De mindenki elgondolkodhat. Azon is, hogy lehet-e bízni abban az igazságszolgáltatásban, amely - a jogszabályok változásainak is köszönhetően - homlokegyenest eltérő ítéletekkel szolgál ugyanabban az ügyben. Meg azon is, hogy erkölcsös dolog-e sok száz milliós sikerdíjat felvenni egy még oly kitűnően elvégzett munkáért, amivel mellesleg jelentős összeget spórolt az állam. Morfondírozni lehet persze azon is, kell-e büntetőügyet gyanítani ott, ahol nem történt bűncselekmény. És így tovább".

Sebes szerint "a politikusoknak azonban mindenképpen érdemes levonni a tanulságokat. Hogy tudniillik mennyire igazat kell adni újra Kósáné Kovács Magdának, aki egykor azt mondta, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. A Tocsik-ügy ugyanis felborította a dominókat. Teljesen függetlenül attól, hogy a bíróság hét év után - jogerősen - miképpen ítélt. Az emberek az első percben minősítettek. Azóta pedig másképp néznek azokra a politikusokra, akiknek szerepük lehet ilyen-olyan ügyekben. Ezért vonták meg a bizalmat 1998-ban a szocialista-liberális kormánytól és ugyanezért négy évvel később a polgári koalíciótól is. Az emberek józan igazság-érzete ugyanis nemcsak működik, hanem a Tocsik-ügy következtében erőteljesen ki is finomult. Emiatt fogadták a korábbinál érzékenyebben a Kaya Ibrahim-ügyet, nem viselték el az országimázs központ ténykedését és emiatt veszett el Deutsch Tamásnak az a bizalmi tőkéje, amelyet éppen azzal erősített meg, hogy ő vezette a Tocsik-ügyet vizsgáló parlamenti bizottságot. Vele együtt pedig párttársai is megtapasztalhatták, miképpen érezhették magukat a négy évvel korábbi választás után a kormánypártok tagjai. Tocsik Mártát el lehet ítélni (korábban megtörtént) és fel is lehet menteni (mint most). Ez nem változtat a lényegen. A közvélemény - a választópolgárok - tisztességes embereket szeretnének látni személyes küldötteiként a parlamentben, az ország vezetésében. Aki ezt a leckét megtanulta(ja) a most végképp lezárult Tocsik ügyből, annak még lehet reménye. Aki pedig úgy gondolja, a korrupció, az ügyeskedés és a machináció hosszú távon kifizetődő, annak minden bizonnyal csalódnia kell. Legalábbis hosszú távon".

Várkonyi Tibor szerint (Utóélet, Magyar Hírlap, 2003. április 11.) "ha van bírósági ítélet, amelynek hosszú utóéletet lehet jósolni, az minden bizonnyal a Tocsik-ügyben hozott verdikt (verdiktek) lesz(nek). Kommentálni fogja - szakszerűtlenül - a duzzogó és semmit nem értő közvélemény, vitatkozni fognak róla politikusok, és lesz hozzá szavuk a különböző véleményt valló jogászoknak is. A közvéleményt nem föltétlenül az foglalkoztatja majd, hogy Tocsik Márta börtönt érdemelt volna, vagy sem. Ha a szélsőségeket és az elfogultakat leszámítjuk, a nagy többség egyetért majd azzal, hogy a jogásznő lélektani meghurcolása méltánytalan volt. Még ha elvetemült, igazi bűnöző lett volna - amiként nem az -, akkor sem érdemel ennyi megaláztatást, amennyiben része volt, s amiben esetenként tagadhatatlanul voltak politikai motivációk is. Mások azt nem fogják érteni, hogyan lehet büntetlenül megúszni mégiscsak horribilis összeg, 800 millió zsebre vágását, hiszen - vélhetik ezek - szorult helyzetben lévő önkormányzatokkal alkudozni végeredményben nem olyan nagy kunszt. A politikusok és a jogászok egy részének az értékelése viszonylag közel lesz egymáshoz. Azt mondják már most is, hogy hiába van mögöttünk tizenhárom esztendő csetlő-botló demokráciája, sem a kényesen jogszerű Antall József, sem az ebben a tekintetben nagyvonalúbb Horn-kabinet, sem a hozzá hasonlóan keményen átpolitizált Orbánék, sem Medgyessyék nem tudták elérni a hatalmi ágak végérvényes elválasztását. Elvben és papíron persze független a magyar bíróság, de ki hisz a három hatalmi ág teljes különállásában, ha a Tocsik-ügyben ahány kormány, szinte annyi színű ítélet született".

Várkonyi: "félreértés ne essék, senki sem engedheti meg magának azt a nagyvonalúságot, hogy föltételezze, a Horn-kormány idején azért vett figyelembe a bíróság több enyhítő körülményt, mert éppen szoclib kormány volt, és Orbánék idején azért kicsit szigorúbb, mert a jobboldal oda akart pörkölni elődjének. A függetlenség viszonylagossága bizonyára nem ilyen primitíven és nem ilyen közvetlenül érvényesül. De azért nem lehet azt a gondolatot sem elhessegetni, hogy ha 2002 tavaszán más választási eredmény alakul ki, akkor Tocsik és társai talán nem így hagyják el most a Legfelsőbb Bíróság épületét. Még inkább vonatkozik ez az ügyvédnő pártkapcsolataira. Korábban voltak olyan föltételezések, mi több, bizonyítékok is arra, hogy Tocsik Márta sikerdíjának nem is jelentéktelen részét nagyvonalúan és engedelmesen átengedte MSZP és SZDSZ közeli cégeknek, üzletembereknek. Most - ha nem is teljesen váratlanul, mert alsóbb fokú ítéletek találtak már enyhítő körülményeket - ripsz-ropsz elesett minden pártkötődésre utaló gyanú. Egyszerre fantázia lett, hogy Tocsikot a Bajor sörözőben megzsarolták volna akkori partnerei, és maradt a magánokirat-hamisítás enyhébb megítélés alá eső, 'bocsánatosabb bűne'. Bizonyítéka nincs a Fidesz nevében, de mégsem a párt véleményét hangoztató Deutsch Tamásnak sem arra, hogy 'a sikerdíj egy része igenis pártkasszákba vándorolt', de nem lehet teljesen alaptalannak sem mondani a föltételezést. Egyetlen szépséghibája ennek a vádaskodásnak, hogy Deutsch és pártja ugyanezt fölháborodottan utasítja el, ha Wermer András és Ezüsthajója kerül szóba. Talán kicsit csillapíthatja a kedélyeket, ha a folyamatban lévő polgári per csakugyan etikusan tisztázza, mennyi lehet az a sikerdíj, amelyet fölszabadított bankszámláján Tocsik Márta megtarthat. És ha jogerősen lezárult a polgári per is, talán csillapodhatnak a szenvedélyek. Kellő politikai bátorsággal hozzá lehet nyúlni ahhoz is, hogy végre teljessé és kétségbevonhatatlanná tegyék az igazságszolgáltatás függetlenségét".

Bolgár György szerint (Tocsik utolsó helyezése, Magyar Hírlap, 2003. április 12.) "csak a szebb időkben mértékadónak számító Magyar Rádió Krónikája volt képtelen felmérni, hogy mit kezdjen a rendszerváltás megannyi buktatóját szimbolizáló eseménnyel. A rádióhallgatók többségének talán föl sem tűnt ez a malőr, a futottak még kategóriában indított Tocsik-tudósítás azonban meghökkentő bizonyíték arra, hogy a közszolgálatban már nemhogy a közt nem szolgálják, de a szakma legalapvetőbb szabályaival sincsenek tisztában. Itt már nemcsak arról van szó, hogy a vasárnap reggeli műsorban büntetlenül semmibe lehet venni a józanságot, a tárgyilagosságot, a médiatörvényt és általában a civilizált európai (benne a magyar) gondolkodást, hanem arról, hogy a mai magyar közszolgálati rádiózás a legelemibb feladatát sem képes teljesíteni. Mintha bemennék a henteshez, kérnék egy kiló karajt, és májtól a pontyig mindent kínálnának, miközben ott az orrom előtt a karaj. Azt persze egyetlen szerkesztőről sem feltételezem, hogy ne tudná, mi volt az a Tocsik-ügy, épp ezért az a gyanúm, hogy a helyezkedés, a politikai megfelelési kényszer, a 'nem tudom, kinek is jó ez az ítélet, és mit fognak majd szólni a főnökeim, ha ezzel kezdünk' típusú szűkölés juttatta rég nem látott mélységekbe a közszolgálati rádió hírműsorát. De hogy nem volt véletlen kisiklás, az biztos, hiszen egy Tocsik-ítéletet véletlenül nem lehet utolsó helyre tenni".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695