Kormányátalakítás (2. rész)

2003-05-16

A Parlamentben, napirend előtt Medgyessy Péter miniszterelnök az Új lendület a kormányban címmel elhangzott felszólalásában bejelentette kormánya átalakítását. Görgey Gábor kultuszminsztert Hiller István, az Oktatási Minisztérium államtitkára, Jánosi György sportminisztert Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök főtanácsadója váltja. Medgyessy Péter Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter helyére az SZDSZ javaslatára Persányi Miklóst, a Fővárosi Állatkert eddigi főigazgatóját kérte fel.


A Parlamentben, napirend előtt Medgyessy Péter miniszterelnök az Új lendület a kormányban címmel elhangzott felszólalásában bejelentette kormánya átalakítását. Görgey Gábor kultuszminsztert Hiller István, az Oktatási Minisztérium államtitkára, Jánosi György sportminisztert Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök főtanácsadója váltja. Medgyessy Péter Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter helyére az SZDSZ javaslatára Persányi Miklóst, a Fővárosi Állatkert eddigi főigazgatóját kérte fel. Hiller István utódja az oktatási tárca államtitkári posztján Szabados Tamás, az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője lesz, míg Jánosi György Szabados megüresedett helyét veszi át az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának élén. A kormányfő Lévai Katalint, a Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatóját esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszterré nevezte ki. Feladata a nők, a romák, a fogyatékkal élők, a negyven éven felüliek és a gyermekek esélyegyenlőségének megteremtése lesz. A miniszterek kinevezése május 19-től érvényes. Medgyessy Péter a Miniszterelnöki Hivatal átalakításával kapcsolatban a kancellária tehermentesítését jelölte meg célként. A Miniszterelnöki Hivataltól Baráth Etele, a nemzeti fejlesztési tervvel és Nagy Sándor, területfejlesztéssel foglalkozó politikai államtitkársága a szintén most kinevezett integrációs ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, Juhász Endre felügyelete alá kerül. A turizmusért felelős politikai államtitkár visszakerül a gazdasági tárcához, a kormányzati informatika bizonyos feladatkörei pedig az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz kerülnek át. A Teleki László vezette romaügyekért felelős politikai államtitkárság és a Baja Ferenc által felügyelt államtitkárság - mely a jövőben a civil kapcsolatokkal és a szolgáltató állammal összefüggő feladatokat lát majd el - Lévai Katalin felügyelete alá kerül. A kormányfő szerint a következő választásokig nem lesz újabb kormányátalakítás. Kóródi Mária nem kívánta kommentálni menesztését. A kultusztárca éléről távozó Görgey Gábor úgy nyilatkozott, hogy kinevezésekor - titokban - eleve abban állapodott meg a miniszterelnökkel, hogy csak egy évre vállalja a posztot. Jánosi György meggyőződése szerint a miniszterelnök kormányátalakítással kapcsolatos döntésében nem szakmai, hanem politikai, személyes szempontok játszottak közre. Az ellenzék a plenáris ülésen, főként Gyurcsány Ferenc kinevezése miatt támadta a kormányfőt, mint mondták: nem szerencsés, hogy Medgyessy Péter egyik bizalmasát tette miniszterré. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a Medgyessy Péter által hangsúlyozott lendületet kritizálta. A politikus szavai szerint a kormány tevékenységének köszönhetően lendületesen nőtt a munkanélküliek száma. A kormány nagy lendülettel szüntette meg a mezőgazdasági géptámogatásokat, szigorításokkal készül lehetetlenné tenni a lakástámogatások igénybe vételét és elhalasztotta az olimpia megrendezését.

Összefoglalás

A kormányt vagy az új kormánytagokat támogató vélemények:
- az újonnan belépők közös jellemzője egyfajta professzionalitás, mind az öten korábbról is értenek valami olyasmihez, aminek új beosztásukban komoly szerepe lehet
- normális mentalitású országokban nem szempont, hogy a leendő miniszternek mennyi magánvagyona van, jó esetben csak az számít, érti-e a dolgát; a vagyon legfeljebb annyiban jön szóba, hogy azt nem illik a vállalt közfunkció fölhasználásával, illetve közpénzből gyarapítani, nálunk ez, úgy látszik, egyelőre elképzelhetetlen, pedig a magyar alkotmányban sincs tiltó paragrafus rá, hogy nem lehet miniszter, aki gazdag és aki a miniszterelnök barátja
- régi civil követelés teljesült azzal, hogy legyen egy olyan szint a kormányzaton belül, amely foglalkozik a leszakadó társadalmi rétegekkel, a piacgazdaság veszteseivel

A kormányátalakítást vagy az új kormánytagokat kritizáló vélemények:
- az esélyegyenlőség minisztériuma létrehozásának nincs semmi értelme - függetlenül attól, hogy Lévai Katalin személyében esetleg kiváló jelöltet találtak -, legföljebb még többször lehet hallani majd az esélyegyenlőség szót Medgyessy beszédeiben, amelyek már eddig is az esély, a köztársaság, az európai, a gyermek és a modern szavak permutációjából álltak, s amelyekbe csak a bakik vittek némi színt; viszont ha a Fidesz - önhibáján kívül - egyszer mégis kormányra kerül, akkor nem szüntetheti meg az új posztot anélkül, hogy nő-, cigány- és fogyatékosellenesnek ne tűnjék
- Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök legbefolyásosabb tanácsadójának tartott üzletember nem csupán ideológiai támasza az e téren valóban segítségre szoruló Medgyessy Péternek: aligha lehet a véletlen műve, hogy a Gyurcsány család tagjai közül többen is feltűnnek a kormányzati apparátus vagy a gazdasági szféra pénzelosztó helyein, illetve kulcsposztjain; a mostani személycserékkel Medgyessy világossá tette: döntésképes, alkotmányos jogaival élni tudó miniszterelnökként kívánja kormányát vezetni, egyszersmind pontot tett az afölötti elméleti viták végére, hogy az MSZP elnöksége, vagy a kormány jelenti-e a valódi hatalmi centrumot
- a kormányátalakítás után elképzelhető, hogy az az elem erősödik, amelynek eddig a Medgyessy-kabinet a politikai sikerét köszönhette: a jól kommunikált látszatkormányzás; a legtöbb gazdasági mutató, objektív mérőszám alapján kudarcnak tekinthető az eddigi hatalomgyakorlás, a kormány néha a napi ügyek vitelére is képtelennek látszik; Medgyessyék azonban a száznapos program után több mint fél ével is képesek szépen becsomagolni a nagy semmit
- szemet szúó, hogy a gazdaságpolitikával, gazdasági élettel foglalkozó tárcáknál feltűnő a mozdulatlanság; mintha ezzel azt sugallnák: a kormány eredményesen válaszolt a gazdaságpolitikai kihívásokra, ám az elemző közgazdász-csoportok mindezt nem látják ilyen megnyugtatónak, sőt; éppenséggel az a feltűnő, amilyen nyugalommal a kormány már egy éve szemléli a mind borúsabbá váló makrogazdasági mutatókat
- a béremelések nem közelítik a béreket az uniós átlaghoz az ígért mértékben, a munkahelyteremtés sem túl biztató, az egészségügyi reform lassan halad, a mezőgazdaságból élők sem reménykedhetnek semmi jóban, a nyugdíjból élőkről nem is beszélve; a rendszerváltás vesztesei ezután is vesztesek maradnak; az új kormány eddig nem tudott markáns különbségeket fölmutatni a régivel szemben, eddig inkább csak a stiláris különbségek szembetűnőek, ez azért kevés; a mostani kormányátalakítás sem több, mint szimbolikus politizálás: nekünk fontos a gyermek, az ifjúság, az esélyegyenlőség stb.

A kormányátalakítással kapcsolatban elhangzott egyéb vélemények:
- a változtatások körülményeire amúgy jellemző, hogy a tartalmi kérdések helyett a kommunikációs eszközök kerülnek előtérbe; ezeknek egyik fontos eleme annak hangsúlyozása, hogy Medgyessy Péter a parlamentben jelentette be a változtatásokat; nem kiszivárogtatás által, vagy rendkívüli sajtótájékoztató keretében, mint általában; nyilván ez az MSZP-SZDSZ kormány azon választási üzenetének 'erősítése', hogy helyreállítják az Országgyűlés tekintélyét
- Gyurcsány Ferenc kapcsán az a vélemény él, hogy vele Medgyessy bizalmasa kerül az MSZP egyik vezetőjének helyére; többen úgy gondolják, hogy az amúgy ambíciózus Gyurcsány Ferenc ugródeszkának használja majd a sportminisztériumot magasabb - esetleg pártelnöki - céljai érdekében; a váltással úgy tűnik, Medgyessy azt tette nyilvánvalóvá, hogy nem a párt, hanem a kormány a politikai élet centruma
- új elem, hogy az új miniszterek közül senki sem pártpolitikus, demokratikus választásokon egyikőjük sem méretett meg
- felmerült az SZDSZ vezérkarában, hogy a párt prominensei vállaljanak kormánytisztséget, hogy az SZDSZ további térvesztését megállítsák, ezt végül a párt vezetői elvetették, és így Persányi Miklóst és Lévai Katalint jelölték; a két szakemberről egyöntetűen pozitív véleményeket fogalmaztak meg az érintett szakterületek ismerői, a kérdés az, hogy amennyiben ők jól végzik a munkájukat - és az eddigi tevékenységüket ismerve ez várható is -, akkor abból az SZDSZ hogyan profitál, hiszen személyük semmilyen módon nem szimbolizálja a liberális pártot; sikerük elsősorban Medgyessy Péternek jelentene politikai hasznot
- Gyurcsány a párton belül nem túl népszerű, ott egyelőre csupán a választmányi tagságig vitte, ez mégsem akadályozta meg a miniszterelnököt abban, hogy éppen párton belüli 'főnöke', a kongresszuson tisztségében megerősített Jánosi György eddigi miniszteri bársonyszékébe ültesse
- tavaly megalakuló Medgyessy-kormányzat alapszerkezetében megfigyelhető volt, hogy a néhány, nagytapasztalatú, hatvanas politikust negyvenesek gyűrűje veszi körül, a jelenlegi cserék ugyanezt a szerkezetet erősítik, az öt új tagból négyen is a negyvenes korosztályhoz tartoznak; az átalakítás alatt zavartalanul folyik a Fidesz-vezérkarral rivális elit kiképzése, ugyanis a mostani kormányzati felállás életkorát tekintve több mint felében már az Áder-Kövér-Orbán-korosztállyal parallel



Hazafi Zsolt szerint (Civilek a pályán, Hetek, 2003. május 9.) "a változtatások körülményeire amúgy jellemző, hogy a tartalmi kérdések helyett a kommunikációs eszközök kerülnek előtérbe. Ezeknek egyik fontos eleme annak hangsúlyozása, hogy Medgyessy Péter a parlamentben jelentette be a változtatásokat. Nem kiszivárogtatás által, vagy rendkívüli sajtótájékoztató keretében, mint általában. Nyilván ez az MSZP-SZDSZ kormány azon választási üzenetének 'erősítése', hogy helyreállítják az Országgyűlés tekintélyét. Ez azonban aligha ad választ a változások szükségességére. (...) A legnagyobb meglepetést Gyurcsány Ferencnek, Medgyessy Péter főtanácsadójának minisztersége okozta, aki a márciusban újraválasztott választmányi elnököt, Jánosi Györgyöt váltja a sportminisztérium élén. Jánosi esetleges távozása hónapok óta közszájon forgott, de a képviselők többsége és az elemzők is azt várták, hogy újraválasztása után - amikor az MSZP többsége bizalmáról biztosítja - mégsem mozdítják el. Bukása egyik okának Kovács László pártelnökkel való hűvös kapcsolatát tartják. A fagypontként sokan Németh Miklós feltűnésének időpontját jelölik meg, amikor is Jánosi támogatásával alaposan felkavarták az MSZP belső viszonyait. Ugyan időközben kiderült, hogy a Londonból visszatérő Németh Miklós alkalmatlan kihívója bárkinek is, mégis a kavarodásban Kovács László visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől Medgyessy javára, nehogy az 'angol beteg' - ahogy Németh Miklóst becézték - legyen a befutó. A minisztérium irányítása kapcsán is érték belső kritikák Jánosit, bár ezeket jobban lehet hallani azóta, hogy bejelentették, távozik posztjáról. Támogatói annyit hoznak fel jogosan a védelmében, hogy a minisztérium állománya száz százalékban fideszes elkötelezettségű dolgozókból állt, hiszen a nulláról hozták létre Deutsch Tamás szárnyai alatt, a teljes garnitúra cseréje pedig óriási összegekbe került volna. A Budapest Sportaréna kapcsán is kész szerződést örökölt az új vezetés, tehát csodákra nem sok esélye volt".

Hazafi úgy véli "az eddig általában a szociáldemokrácia kérdéseiről írt elemzéseivel viharokat kavaró Gyurcsány Ferenc kapcsán az a vélemény él, hogy vele Medgyessy bizalmasa kerül az MSZP egyik vezetőjének helyére. Többen úgy gondolják, hogy az amúgy ambíciózus Gyurcsány Ferenc ugródeszkának használja majd a sportminisztériumot magasabb - esetleg pártelnöki - céljai érdekében. A váltással úgy tűnik, Medgyessy azt tette nyilvánvalóvá, hogy nem a párt, hanem a kormány a politikai élet centruma. Új elem, hogy az új miniszterek közül senki sem pártpolitikus, demokratikus választásokon egyikőjük sem méretett meg. Persze, jól hangzó érv lehet, hogy az embereknek elegük van a politikusokból, és ez talán igaz is lehet, de akkor miért van szükség pártokra, választásokra és politikusokra, azaz parlamentáris demokráciára? Gyakorlatilag a kormányban kisebbségbe szorultak a pártpolitikusok".

Hazafi szerint "múlt héten felmerült az SZDSZ vezérkarában, hogy a párt prominensei, Kuncze és Fodor is, a változtatás adta lehetőséget kihasználva vállaljanak kormánytisztséget, hogy az SZDSZ további térvesztését megállítsák. Ezt az ötletet végül a párt vezetői elvetették, és így Persányi Miklóst, az Állatkert főigazgatóját jelölték Kóródi Mária helyére, Lévai Katalint pedig az úgynevezett esélyteremtési tárca nélküli miniszteri posztra. A két szakemberről egyöntetűen pozitív véleményeket fogalmaztak meg az érintett szakterületek ismerői. A kérdés az, hogy amennyiben ők jól végzik a munkájukat - és az eddigi tevékenységüket ismerve ez várható is -, akkor abból az SZDSZ hogyan profitál, hiszen személyük semmilyen módon nem szimbolizálja a liberális pártot. Sikerük elsősorban Medgyessy Péternek jelentene politikai hasznot. Pedig - mondják az óvatos kritikusok - az 1998-as és a 2002-es választások is bebizonyították, hogy az SZDSZ-re szükség lenne mint a mérleg nyelvére. 1998-ban gyengén szerepelt a liberális párt, így a Fidesz kormányozhatott; 2002-ben viszont az SZDSZ szerencsés bejutásának köszönhetően alakíthatott kormányt Medgyessy Péter".

Görgey Gábor író, leköszönő kulturális miniszter elmondta(In: Hazafi Zsolt: Keserűség és öröm, Hetek, 2003. május 9.)"úgy kezdődött a történet, hogy amikor Medgyessy Péter elkezdte a kormányt összeállítani, és felkért a kulturális miniszteri posztra, azt mondtam, ez nekem sok, túlzottan leterhel, ezt nem vállalom. Azt viszont szívesen vállalom, hogy kulturális tanácsadója, szóval súgója legyek a kultúra területén. Ő azt felelte, nagyon megtisztelő lenne a kormányában egy ilyen emblematikus személyiség, amilyen én vagyok. Magyarán szólva rábeszélt a miniszterségre. Végül is abban állapodtunk meg, hogy egy évre elvállalom. Erről nem beszélhettünk sem ő, sem én, mert ha előre elmondjuk, képtelenség lett volna jó színvonalon dolgozni. Egyébként menet közben magam sem gondolkoztam a megállapodásunkról, úgy dolgoztam, mintha négy évre szólna a kinevezésem".

Sztankóczy András szerint (Az esélyegyenlőség terhe, Magyar Hírlap, 2003. május 9.) az MSZP-nek "végre sikerül törleszteni a Fidesznek azért az aljas húzásáért, hogy annak idején kitalálta az ifjúsági és sportminisztériumot. Annak sem volt semmi jelentősége, azon kívül, hogy a Fidesz demonstrálni tudja, milyen fontos neki az ifjúság meg a sport. Ez olyan jól sikerült, hogy a szocialisták kormányra kerülve nem merték megszüntetni a tárcát, attól tartva, hogy az árnyaltabb véleményformálók legalábbis a fiatalkorúak megrontásával vádolják majd őket, a költőibb képek iránt fogékonyak pedig a sportellenesség mezének a felöltéséről beszélnek. Egy évig kellett tehát várnunk az adekvát válaszra: az esélyegyenlőségi miniszterre. Ennek ugyanúgy nincs semmi értelme - függetlenül attól, hogy Lévai Katalin személyében esetleg kiváló jelöltet találtak -, legföljebb még többször lehet hallani majd az esélyegyenlőség szót Medgyessy beszédeiben, amelyek már eddig is az esély, a köztársaság, az európai, a gyermek és a modern szavak permutációjából álltak, s amelyekbe csak a bakik vittek némi színt. Viszont ha a Fidesz - önhibáján kívül - egyszer mégis kormányra kerül, akkor nem szüntetheti meg az új posztot anélkül, hogy nő-, cigány- és fogyatékosellenesnek ne tűnjék. Ugyanakkor a történteknél jól megfigyelhető az a finom disztinkció, amellyel a nemzeti közép kormánya elhatárolódik a Fidesz arrogáns módszereitől, hiszen létrehozhattak volna esélyegyenlőségi minisztériumot is, de nem, ők meg tudtak állni a tárca nélküli miniszternél. Csak remélni lehet, hogy beérik ezzel a törlesztéssel, és nem lesz köztársaság- meg modernügyi miniszter, de az eddig látottak nem adnak alapot az optimizmusra. Az egyre újabb államtitkári és miniszteri posztok kitalálásának folyamata megállíthatatlannak tűnik, és végül vélhetően oda fog torkollni, hogy létrehoznak egy minisztériumot, amely az új minisztériumok és államtitkárságok létrehozásának az ötleteivel foglalkozik majd, különös tekintettel az elnevezésekre".

Szerető Szabolcs szerint (Termékbemutató, Magyar Nemzet, 2003. május 9.) Gyurcsány Ferenc "a miniszterelnök legbefolyásosabb tanácsadójának tartott üzletember nem csupán ideológiai támasza az e téren valóban segítségre szoruló Medgyessy Péternek: aligha lehet a véletlen műve, hogy a Gyurcsány család tagjai közül többen is feltűnnek a kormányzati apparátus vagy a gazdasági szféra pénzelosztó helyein, illetve kulcsposztjain. A mostani személycserékkel Medgyessy világossá tette: döntésképes, alkotmányos jogaival élni tudó miniszterelnökként kívánja kormányát vezetni, egyszersmind pontot tett az afölötti elméleti viták végére, hogy az MSZP elnöksége, vagy a kormány jelenti-e a valódi hatalmi centrumot. Ezt jelzi, hogy a még miniszterelnök-jelöltként az őt támogató párttal kötött megállapodásnak - a kormányátalakítás előtt egyeztetnie kell a szocialisták elnökségével - csupán formálisan tett eleget, hiszen a döntés nyilvánvalóan nem a hétfő délelőtti elnökségi ülésen született meg, arról legfeljebb tájékoztatta a testületet. Gyurcsány a párton belül nem túl népszerű, ott egyelőre csupán a választmányi tagságig vitte, ez mégsem akadályozta meg a miniszterelnököt abban, hogy éppen párton belüli 'főnöke', a kongresszuson tisztségében megerősített Jánosi György eddigi miniszteri bársonyszékébe ültesse. Ha a párt egyes vezetői eddig abban a hitben ringatták magukat, hogy a számukra fontos ügyekben megköthetik a kormányfő kezét, akkor most csalódniuk kellett. Ma még nem világos, a hatalmi kérdések tisztázásán túl milyen változást hoznak a személycserék a kormány életében, de nagyon is elképzelhető, hogy az az elem erősödik, amelynek eddig a Medgyessy-kabinet a politikai sikerét köszönhette: a jól kommunikált látszatkormányzás. A legtöbb gazdasági mutató, objektív mérőszám alapján kudarcnak tekinthető az eddigi hatalomgyakorlás, a kormány néha a napi ügyek vitelére is képtelennek látszik (...). Medgyessyék azonban a száznapos program után több mint fél ével is képesek szépen becsomagolni a nagy semmit Az idei költségvetés, valamint az egészségügyi privatizációtól a posta és a vasút átalakításán át a lakástámogatások megkurtításáig a közszolgáltatásokat megnyirbáló kormányzati tervek nem az esélyteremtő, jóléti, szociáldemokrata állam felé tesznek lépéseket; Gyurcsány Ferencnek az új kormánytagokkal együtt azonban éppen ezt a 'terméket' kellene eladnia a társadalomnak. Nem csoda, ha néha nosztalgiát érez a kádkő iránt. Az legalább létezik".

Kéri László politológus szerint ( Májusi minisztercserék, Népszava, 2003. május 9.) a kormány átalakításával "a kancellária környékén egyszerűbbé válik a helyzet, a sok-sok államtitkárságból néhány a profiljának megfelelő miniszter keze alá kerül, néhány felügyeletet kap, s lesz, amelyik egyszerűen fel fog szívódni. A hivatal így is gigantikus marad, ám mégis csak jobban koncentrálhat a kormányzati döntés-előkészítés, koordinálás, jogalkotás feladatainak folyamatos végzésére. Ami nem lenne nagy baj, mert a túltagolt szervezetben éppen ez a tevékenység olvadt el a túl sok gondoskodó gazda kezei között. Olyannyira, hogy az idei késedelmek már veszélyeztetik az egész törvényalkotói szezon sikerességét. Talán éppen az utolsó pillanatban parancsolnak megálljt a szervezet terjeszkedési igényének; kíváncsian várhatjuk: lesz-e elegendő politikai erő és szándék a Medgyessy-Kiss Péter párosban ahhoz, hogy a mostani - új - korlátok között kézben tudják tartani a magyar kormányzati struktúra hagyományosan legfélelmetesebb területét. Több mint érdekes, az elmúlt tizenegynéhány évben valamennyi kormányfő meghirdette karcsúsítási szándékait, ám a MEH-ben előbb utóbb mindig megteremtődtek az újabb és újabb Titkárságok, Irodák, Kabinetek, címzetes és cím nélküli részlegek, Programirodák, a kibogozhatatlan funkciójú kádármágnesek, a fontoskodási főosztályok, az újraelosztási részlegek, a határon túli és határtalan túlfoglalkoztatási központok. Az elmúlt hetekben inkább a döntés-előkészítő ésszerűség volt offenzívában, majd meglátjuk, hogy győz-e a szervezeti falánksággal szemben?"

Kéri szerint "az újonnan belépők közös jellemzője egyfajta professzionalitás. Mind az öten korábbról is értenek valami olyasmihez, aminek új beosztásukban komoly szerepe lehet. (Gyurcsány Ferenc esetében ez a legbonyolultabb, nála annak kellene megmutatkoznia, hogy a jövő-érdekű döntésekben hogyan lehet érvényre juttatni az összkormányzati nézőpontot. Érdekes kihívás lesz. Ha ezt megoldja, akkor bármire alkalmas lehet?) Persányi Miklóstól Lévai Katalinig, Hiller Istvántól Juhász Endréig azt láthatjuk, hogy eddigi pályafutásuk során legalább évtizednyi hosszúsággal gyűjtögethettek olyan szakismereteket, melyeknek a maguk helyén akkor nem igen volt politikai jelentőségük. Új, politikai szerepükben viszont annak lehet jelentősége, hogy egyáltalán vannak ilyen jellegű szakismereteik. (...) Mindez persze előfeltétel, ettől még lehet az ember rossz miniszter. Meg jó is. Majd a munka dönti el".

Kéri úgy véli "tavaly megalakuló Medgyessy-kormányzat alapszerkezetében megfigyelhető volt, hogy a néhány, nagytapasztalatú, hatvanas politikust negyvenesek gyűrűje veszi körül. A jelenlegi cserék ugyanezt a szerkezetet erősítik, az öt új tagból négyen is a negyvenes korosztályhoz tartoznak. (Némi, másfelé vezető következtetésekre vezető felhanggal mondhatnám azt is: az átalakítás alatt zavartalanul folyik a Fidesz-vezérkarral rivális elit kiképzése, ugyanis a mostani kormányzati felállás életkorát tekintve több mint felében már az Áder-Kövér-Orbán-korosztállyal parallel.) Lényeges momentum: ugyanezek a tendenciák a szélesebb körű államtitkári mezőben is kirajzolódnak. Vagyis mégis csak elkezdődött a szoclib térfélen is a korosztályváltás".

Kéri szerint "a tavalyi kormányalakításkor szinte minden elemzőnek feltűnt, hogy a miniszterek között viszonylag kevesebb pártvezető volt a korábban megszokottakhoz képest. A miniszterelnök is igyekezett hangsúlyozni viszonylagos politikai függetlenségének jelentőségét. Az elmúlt néhány hét változásai nyomán viszont az MSZP kulcspozícióinak és a kormányzat stratégiai szerepelőinek intenzív összekapcsolódását lehetett érzékelni. Kiss Péter, Lamperth Mónika, Szekeres Imre, Juhász Ferenc után Hiller István is fontos kormányzati helyzetben erősítheti esélyeit a 2004 utáni párt-újraelosztási játszmákban. Kiegészítve e képet Szili Katalin házelnöki pozíciójával, azt lehet mondani, hogy mindenki itt van, aki nélkül a jövendő szocialista pártelit legszűkebb köre elképzelhetetlen lesz. Mindezt nem olyan könnyű egyértelműen minősíteni. Nem biztos, hogy arról lenne szó: az MSZP uralkodó köre átvette a kormányzat irányítását. Lehet, hogy e viszony fordítva áll fenn: a kormányzati gyakorlat értékelődött föl, s csak azoknak néz ki komoly pártkarrier, akik ezt az iskolát eredményesen ki tudják járni.(A mostanság kihulló kormányzati emberekre a továbbiakban a pártban sem vár meghatározó megbízatás.)"

Kéri úgy véli "a legelső kommentároknak is szemet szúrt, hogy a gazdaságpolitikával, gazdasági élettel foglalkozó tárcáknál feltűnő a mozdulatlanság. Mintha ezzel azt sugallnák: a kormány eredményesen válaszolt a gazdaságpolitikai kihívásokra. Ám az elemző közgazdász-csoportok mindezt nem látják ilyen megnyugtatónak. Sőt. Éppenséggel az a feltűnő, amilyen nyugalommal a kormány már egy éve szemléli a mind borúsabbá váló makrogazdasági mutatókat".

Gyurcsány Ferenc: (In: Gréczy Zsolt, Varga Gergely: Gyurcsány Ferenc; 'nem a miénk az ország' , Magyar Hírlap, 2003. május 10.) "életemben egyszer már voltam politikus. Snitt. Aztán lettem üzletember. Snitt. És most újra politikus leszek. Ezek a szerepek elválnak egymástól. Azt gondolom, egy politikai vagy elemzői geg kedvéért nem érdemes felülírni a valóságot. (...) a politikusi pálya több fontos dologra is megtanított. Például arra, hogy megkülönböztessem a fontosat a kevésbé fontostól, hogy hogyan kell emberekkel tárgyalni, együttműködni, keményen dolgozni. Az azonban nem igaz, hogy valamilyen közvetlenül hasznosítható politikai tőkével érkeztem meg 1990-hez. Inkább a hátrányt éreztem. Nem érdemes a mítoszokból kiindulni. Vagy ha igen, akkor tessék bizonyítani. (...) Az Orbán-kormány alatt a parlament elfogadta a drogstratégiát, amit ma is helyesnek tartunk. Mi ehhez igazítottuk a büntetőjogi szabályozást. A jelenleg hatályos törvény nem legalizál, de nem is kriminalizál, hanem elterel. Azt gondolom, ez alapvetően szinkronban van a közgondolkodás fő irányával. Vannak ettől eltérő vélemények könnyítésről és szigorításról. Hogy ezeket a vélekedéseket így kell-e szó szerint is ütköztetni, ahogy az a Vörösmarty téren történt, arról komoly kételyeim vannak. Én elfogadnám a másfajta véleményeket, és tartózkodnék attól, hogy a velem ellentétes szemléletű demonstrációkat megzavarjam. (...) A minisztérium éves költségvetése fele annak, mint amennyiből a Manchester United labdarúgócsapatánál gazdálkodnak. Ebből érdemes kiindulni. A stadionrekonstrukció és a Bozsik-program halad, a Puskás stadion átépítésének tervét éppen előkészítik. Az uszodáról hamarosan döntés születik. Az egyesületek számára elindult egy négyszázmilliós támogatás, most kezdődik a kifizetés. A Magyar Olimpiai Bizottság soha nem volt mértékű, 1,2 milliárdos, plusz háromszázmilliós természetbeni juttatást kap. Éppen annyit, amekkora az igényük volt a sikeres athéni olimpia érdekében. Zajlik egy négymilliárdos program, amely tornatermek, műfüves sportcentrumok építését szolgálja. Ami a terveimet illeti, kérem, várjunk egy keveset. Az igazgatás egyes területei még ismeretlenek számomra. Tanulnom kell ezt a világot, hogy felelősen végezhessem a munkámat. Ez a történet nem rólam, hanem az egész magyar sportról szól. Kellő előkészítés után a már megkezdett fejlesztések mellett újakat is indítani fogunk. Leülök minden vezetővel, az egyesületek és szakszövetségek képviselőivel, minden szobába bemegyek ismerkedni".

Szále László: (A kettészelt miniszter, Magyar Hírlap, 2003. május 10.) "Gyurcsány Ferenc vagyonbevalló show-ját idegenkedve néztem. Nem kétséges, muszáj volt neki megtartania, ebben a mai beteges társadalmi légkörben, csak így tudhatja elejét venni a későbbi zsebben turkálásoknak. Ha tudja. A leendő miniszter tehát helyesen cselekedett, bár kicsit azért túljátszotta szerepét, ahogy kifordította zsebeit, ahogy fölmutatta a gyártott termékeket, s ahogy végül nyilvánosan megfogadta, hogy tulajdonosi jogait minisztersége alatt nem gyakorolja. Sőt bejelentette, hogy maga Sárközy Tamás professzor fogja elvégezni a jogi és szervezeti műtétet, s szeli ketté (...) Gy. F.-et az üzletembert és Gy. F-et a minisztert. Különös volt ez a show, mert Magyarországon először történt ilyen, meg azért is, mert máshol nem is csinálják. Normális mentalitású országokban nem szempont, hogy a leendő miniszternek mennyi magánvagyona van, jó esetben csak az számít, érti-e a dolgát. A vagyon legfeljebb annyiban jön szóba, hogy azt nem illik a vállalt közfunkció fölhasználásával, illetve közpénzből gyarapítani. Nálunk ez, úgy látszik, egyelőre elképzelhetetlen. Pedig a magyar alkotmányban sincs tiltó paragrafus rá, hogy nem lehet miniszter, aki gazdag és aki a miniszterelnök barátja. Szögezzük le: nincs semmi közünk Gy. F. leendő miniszter vagyonához. A létrejöttéhez sem, amennyiben keletkezése során betartották a hatályos törvényeket. Ha nagyon kíváncsiskodunk, lám, be kell érnünk azzal a nem túl meggyőző tanulsággal, hogy aki '92-ben eladta vidéki házát, s vállalkozásba fektette, jó esélye volt rá, hogy mára milliárdos legyen. Csak egy kis ész kellett hozzá. Azért tegyünk hozzá legalább annyit: meg némi kapcsolati tőke. Miért van ez a nagy hajcihő, ha nincs közünk a leendő miniszter vagyonához? Mert az ellenzéknek jól jön, hogy bőszen klientúrázhat, mutogathat - nem is rossz találati aránnyal - a pártállami gyökerekre; a kormánypártok képviselői pedig zavartan kompenzálnak: magyarázkodnak, és egyfolytában tisztázzák magukat".

Szále szerint "a baloldali kormánynak valóban mintha kicsit kínos lenne, hogy övé a történelmi érdem: az első milliárdos minisztert adja a rendszerváltás után a magyar demokráciának. Már azt sem lehetett könnyen megemésztenie a szocialista identitásnak, hogy immár a második ciklusban az MSZP-nek kell vezényelnie a kapitalizmus építését, amely rendszer ugyebár a tőkére és a versenyre épül, nem a szolidaritásra és a társadalmi igazságosságra. Gyurcsány alighanem éppen ezért 'forszírozza' a szociáldemokrata vonalat, s nyilván ezért kellett Lendvai Ildikónak egy új bon mot-ot szerkesztenie: nem a gazdagok ellen vagyunk, hanem a szegények mellett. Jól hangzik, kár hogy nem egészen igaz. Nem ami a szándékot, hanem ami a tényeket illeti. A béremelések nem közelítik a béreket az uniós átlaghoz az ígért mértékben, a munkahelyteremtés sem túl biztató, az egészségügyi reform lassan halad, a mezőgazdaságból élők sem reménykedhetnek semmi jóban, a nyugdíjból élőkről nem is beszélve. A rendszerváltás vesztesei ezután is vesztesek maradnak. Az új kormány eddig nem tudott markáns különbségeket fölmutatni a régivel szemben. Eddig inkább csak a stiláris különbségek szembetűnőek. Ez azért kevés. A mostani kormányátalakítás sem több, mint szimbolikus politizálás: nekünk fontos a gyermek, az ifjúság, az esélyegyenlőség stb. Mindenki tudja, az esélyegyenlőtlenséggel egy hatalom, háttér és tárca nélküli miniszter nem sokat tud kezdeni, miként azt is, hogy a gyerekek jövője az iskolában dől el, az ifjúságé pedig ott, hogy lesz-e munkája, lakása, perspektívája. Ezt pedig nem a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium fogja elintézni. Akkor sem, ha Gyurcsány lesz minden idők legjobb minisztere".

Lévai Katalin, a leendő esélyegyenlőségi miniszter: (Biczó Henriett, Gréczy Zsolt: Lévai: 'nem leszek Teréz anya', Magyar Hírlap, 2003. május 12.) "szeretnénk létrehozni a Nemzeti Esélyegyenlőségi Hálózatot. Az esélyegyenlőségi irodák a regionális központokban, és különösen a hátrányos helyzetű régióban működnének, a helyi közigazgatási szervekkel együtt. (...) Amikor új jogszabályok születnek ott, ahol valakik érdekei sérülhetnek, akkor jelen leszek a döntéshozatalnál. Befolyásolhatom, hogyan módosítsák a törvényt. Nem vagyok mindenható, de komolyan gondolom azt, amit Medgyessy Péter mondott, hogy a kormány 'élő lelkiismerete' leszek. Ez azt jelenti, hogy megtartom kritikai, értelmiségi magatartásomat is. (...) Nem nálam gyűlik össze az összes pénz, annak jelentős része már ott van a minisztériumoknál. A munkaügyi tárcánál van az Országos Foglalkoztatási Alap, amely évek óta milliárdokat fordít például a roma programokra, a leszakadó térségek fejlesztésére. Felesketésem után leülünk a pénzügyminiszterrel tárgyalni, és vázoljuk elképzeléseinket. Konkrét összegről csak ezután beszélhetek. (...) Messianisztikus szerepet nem tudok betölteni, de szeretném felgyorsítani a történéseket. A középületek akadálymentesítését az egyik első feladatnak tekintem. Lassú, építkező munka, amit csinálunk, nem biztos, hogy akkor cselekszem jól, ha pillanatok alatt látványos eredményre törekszem. Szeretném, hogy a táv- és részmunka területén is előrelépjünk, e foglalkoztatási forma a fogyatékkal élőknek és a gyesen lévő szülőknek nagy segítség lenne. A társadalom szemléletformálása lesz a legnehezebb feladat. Számtalan előítélettel és rossz beidegződéssel kell szembenézni, ezen a területen feltétlenül számítok a civil szervezetek és a sajtó támogatására".

Lévai szerint az esélygyenlőség lényege, hogy "mindenkinek ugyanolyan esélye legyen a munkához, a létfeltételek biztosításhoz, a közéletbe való beleszóláshoz, tehát a kirekesztődés veszélyét kell csökkenteni. De ide tartozik az emberi méltóság és az egyenlő bánásmód érvényesítése is. Ez annyira új fogalom Magyarországon, hogy szerintem igazából senki sem fogta fel a jelentőségét. (...) Olyan képzett szakértőkre van szükség, akik a legkisebb faluban élőkkel is megismertetik a jogaikat. Tervezem, hogy leülök a közszolgálati televízió vezetőivel, hogy legyenek fogyatékos és roma műsorvezetők a tévében, és készüljenek hátrányos helyzetű emberekhez szóló műsorok. (...) Természetesen nincs olyan ország, ahol tökéletesen működne az esélyegyenlőség. De nagyon sok államban sokkal jobban megvalósul, mint Magyarországon. Az a legfontosabb kérdés, hogy egy adott rendszer és az állampolgárok eltűrik-e a diszkriminációt, vagy pedig mindent megtesznek azért, hogy kirívóvá tegyék a diszkriminációt, és szankcionálják azt".

Solymosi Frigyes akadémikus, a Nemzeti Kör tagja szerint (Esélyegyenlőség milliárdosokkal, Magyar Nemzet, 2003. május 13.) "nagyon sok teendője van Lévai Katalinnak, az esélyegyenlőség biztosának. Aligha tagadható, hogy az agyagiak hiánya veszélyezteti programja megvalósítását. Kívánatos lenne, ha a fent említett két miniszter között szoros kooperáció alakulna ki. Gyurcsány minisztar úr úgy tudná leghatékonyabban segíteni a miniszter asszony esélyteremtő elgondolásait, többek között a szegénység felszámolásál, a romák felzárkóztatását, ha vagyonából átadna neki mondjuk egy milliárdot. Ezzel némiképp kompenzálhatná a diktatúra működtetésével okozott sérelmeket, az akkori esélyegyenlőtlenségekből fakadó hátrányokat. Ez valójában nem jelentene neki nagy veszteséget, hiszen a kedvező (!) politikai környezetben jó esélye van arra, hogy a barátai által irányított vállalatai gyorsan pótolják a kieső összeget. Ily módon talán még azt is elérhetné, hogy néhány lelkes fiatal az ő nevét skandálja a Kossuth téren".

Csontos János szerint (Lemondó miniszterek, Magyar Nemzet, 2003. május 14.) "mióta Kiss Elemér kancelláriaminiszter lemondott, egyáltalán nem elméleti probléma: mikor is, a korrumpálódás mely fokán kell lemondania egy miniszternek? A kormányfő a világért sem mondana ki ilyesmit, de Kóródi Mária és Görgey Gábor idő előtti távozásában a szakmai balfogásokon túl nyilván a tisztátalan számlázások, elvbaráti átvilágítási bulik is közrejátszottak. Érdekes módon azonban épp a legnagyobb pénzeket mozgató kulcstárcákról (a pénzügyi, a gazdasági, a külügyi) esik ilyen vonatkozásban a legkevesebb szó. Mintha koncként dobnák oda a kisebb tárcákat a nyilvánosságnak: tessék csak inkább ezeken rágódni. Jellegzetesen ilyen volt az elenyésző költségvetésű sportminisztérium - melynek az ázsiója most is csak azért emelkedett meg, mert egy milliárdos pártvállalkozó kapta meg játékszerül, afféle kormányzati ugródeszka gyanánt. Gyurcsány Ferencet nemcsak konzervatív ellenzéke, de a liberálisok is megkülönböztetett figyelmükkel tüntetik ki - valószínűleg ugyanis semmilyen ideológiával nem lehet elfogadtatni, hogy miközben egy közszolga 'szünetelteti üzleti és lobbitevékenységét', cégei után szépen felveszi az osztalékot. Sőt még azt is sérelmezi, hogy régi mozgalmi családjában összeférhetetlenségi okokból az anyósának, Apró Piroskának le kellett mondania némely állami tisztségekről, holott ő csupán 'oldalági rokon'. Tény, hogy nem vérrokon - de ilyen alapon nem az a feleség, az ÁPV Rt.-székházban székelő Dobrev Klára sem. Mi jöhet még? Az összeférhetetlenségi okokból távozó sportminisztériumi államtitkár-üzlettárs - mint abszolút független olimpiai bizottsági elnök? Talán ez az a pont, amikor egy miniszternek (...) az eskütétele pillanatában le kellene mondania".

Lévai Katalin szerint (Muhari Judit, Patay Gábor: Lévai Katalain a párbeszéd generátora akar lenni, Népszava, 2003. május 14.) "a probléma eddig is fontos volt, hiszen a Munkaügyi Minisztériumban, az Esélyegyenlőségi Főigazgatóságon megjelent az esélyegyenlőségi politika, amely így része lett a kormányzat munkájának. A szakterület azonban most került méltó helyére. Ezt jelentős lépésnek tartom, mert a magyar demokrácia történetében először fordul elő, hogy a súlyos társadalmi problémák kezelésére önálló kormányhivatal jöjjön létre. Mivel magamat vérbeli civilnek tartom, ennek külön örülök. Sok mindenből adódott, hogy szükségessé vált a hivatal felállítása. Egyrészt régi civil követelés teljesült azzal, hogy legyen egy olyan szint a kormányzaton belül, amely foglalkozik a leszakadó társadalmi rétegekkel, a piacgazdaság veszteseivel. Az elmúlt időszakban már voltak jelei annak, hogy a kormányzat és a civil társadalom együtt dolgozik. Hadd emlékeztessek csak arra, hogy társadalmi vita folyt az esélyegyenlőségről és az egyenlő bánásmódról szóló törvénytervezetről. Ezen részt vettek a jogszabály által leginkább érintett társadalmi csoportok: a romák, a nők és a fogyatékosok képviselői. Összegezve annyit mondhatnék, hogy amennyiben komolyan gondoljuk, hogy szociáldemokrata programot hajtunk végre, akkor adja magát, hogy egy ilyen tárcára szükség van. (...) Nagyon fontosnak tartom, hogy az esélyegyenlőség egyszerre szemlélet, módszer és gyakorlati politika. A szemlélet azt jelenti, hogy integratív megközelítéssel kell figyelni az ágazatokat, minden részpolitikába sokkal hangsúlyosabban kell beépíteni az esélyegyelőség szempontjait, mint jelenleg. Az lesz a feladatunk, hogy résen legyünk és arra figyeljünk, hogy érvényesüljön az esélyegyenlőség. Ebből egy új közigazgatási stratégia is adódik, miszerint a közigazgatás már nemcsak végrehajtója a politikai megrendeléseknek, hanem elébük megy, tematizál és meghatároz politikai ügyeket. Beleszól a prioritásokba és erre reagál a politika. Az új minisztérium a párbeszéd generátora lesz, amely arra ösztönzi a közigazgatást, hogy elsajátítsák ezt az új magatartást. (...) Tárgyalok Göncz Kingával, a szociális és egészségügyi minisztérium politikai államtitkárával arról, hogy miként lehetne új típusú támogatási rendszert kitalálni az egyszerre sokfajta hátránnyal élők speciális helyzetére. Az akadálymentesítés felgyorsítása természetesen az első teendők között van. A teljes körű akadálymentesítésnek pedig 2005-ig kellene megvalósulnia. Hogy erre van igény, azt jól mutatja az a próbaper is, amit egy fiatalember indított a Centrál Káváház ellen. Próbaper párti vagyok".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695