Kapjanak kettős állampolgárságot a határon túli magyarok?

2003-08-08

Zoran Zivkovics szerb miniszterelnök egy újságíró kérdésére válaszolva kijelentette, nincs kifogása az ellen, hogy a Vajdaságban élő magyarok kettős állampolgársággal rendelkezzenek. Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára kijelentette: Magyarország továbbra sem támogatja, hogy a határon túli magyarok kettős állampolgárságot kapjanak.


Zoran Zivkovics szerb miniszterelnök egy újságíró kérdésére válaszolva kijelentette, nincs kifogása az ellen, hogy a Vajdaságban élő magyarok kettős állampolgársággal rendelkezzenek. Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára kijelentette: Magyarország továbbra sem támogatja, hogy a határon túli magyarok kettős állampolgárságot kapjanak. Bársony András ezt azzal indokolta, hogy a magyar jogszabályok lehetővé teszik a kettős állampolgárság intézményét, de az etnikai hovatartozás nem lehet az állampolgárság kritériuma. A származás szerinti diszkriminációt az Európai Unió sem nézné jó szemmel. A kettős állampolgárság megadását a vajdasági magyar szervezetek is szorgalmazzák. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke aláírásgyűjtést kezdeményezett a kettős állampolgárság támogatásáért. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerint az elutasítás azt bizonyítja, hogy a baloldali kormány cserbenhagyta a vajdasági magyarokat.

Összefoglalás:
A kettős állampolgárság bevezetését támogató vélemények:
- az utóbbi években több százezer moldovai román kapott alig pár hetes átfutási idő alatt román állampolgárságot, miután rokoni szálakon keresztül igazolták román származásukat. Szlovákia, Horvátország, Bulgária esetében is természetes a kettős állampolgárság. Prága rövidesen lehetővé teszi, hogy azok a csehek, akik a szövetségi csehszlovák állam megszűnése után Szlovákia fennhatósága alá kerültek - és kénytelenek voltak lemondani cseh állampolgárságukról - most ezt visszakaphassák

A kettős állampolgárság bevezetését kritizáló vélemények:
- magyar állampolgárságot azért nem adhatunk a határon túliaknak, mert az Európai Unió egyelőre csak minket, a tízmillió magyart kíván felvenni soraiba, az Ukrajnában, Romániában, Szerbiában és Horvátországban élő nemzettársaink tömegeit még nem; ha megpróbálnánk a hátunkon őket is bevinni, a mi orrunkra is rácsapná a kaput
- azért sem lenne jó a kettős állampolgárság, mert továbbra is azt akarjuk, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön boldoguljanak, s hogy az ottani évezredes magyar jelenlétnek ne szakadjon vége; márpedig ha nemzettársaink magyar állampolgárságot kapnának, akkor valószínű, hogy tömegesen települnek át hozzánk; gondoljunk csak arra, milyen kevesen tértek haza azok közül, akik Magyarországon végezték tanulmányaikat!
- a határon túl élő magyaroknak kollektívan megadott kettős állampolgárság sértené az állampolgárságról szóló európai egyezményt, melyet még az Orbán-kormány időszakában, 2002 februárjában ratifikált az Országgyűlés

A Medgyessy-kormányt kritizáló vélemények:
- a magyar kormány nem hajlandó a kettős állampolgárságot megadni, mivel egyrészt fél az egészség- és nyugdíjbiztosításra, illetve a munkaerőpiacra rázúduló százezrektől, másrészt fél a potenciális szavazóktól, mivel köztudott, hogy a határon túli magyarok pártpreferenciája nem a mostani kormánynak kedvez; ezen félelmek egy része a Délvidék esetében többnyire megalapozatlan, mivel az állampolgárság megléte nem jelent azonnali biztos munkát, megélhetést és azonnali ingatlantulajdont, s nem jelent egyben automatikus egészség- és nyugdíjbiztosítást, ahogy szavazati jogot sem, hiszen ez utóbbihoz a Magyar Köztársaság területén is kellene élni; másrészt, a megélhetési költségek és a fizetésként kapott bérkülönbség pillanatnyilag nem annyira magas, hogy egy potenciális délvidéki áttelepülő család számára minden esetben megérné biztos egzisztenciája, több évtizedes munkahelye, évszázados szülőföldje feladásának az ára, az érzelmi kötődésekről nem is beszélve
- vajdasági magyar közösség tagjai nem értik azt, hogyan lehetséges, hogy amit Európa legtöbb országa biztosít határain túl élő nemzetrészei számára, csak egyedül Magyarország nem teszi, teheti meg; nem érti, hogyan lehetséges az, hogy még Párizs és Berlin is meg tudott egyezni ebben a kérdésben az idei év első felében; köztudott, hogy e két ország állampolgárságának megszerzése a legnehezebb Európában
- Kovács László visszatért az Orbán-Nastase-megállapodás idején használt taktikájához: ismét riogat; most éppen azzal, hogy a magyar gazdaság nem bírja el azt a terhet, amit mintegy hárommillió határon túli áttelepedése jelentene; nehéz vitatkozni az állítással, csakhogy e kijelentésnek az égvilágon semmi köze nincs a vajdaságiak kettős állampolgárságához
- Kovács Lászlóék mellébeszélnek, amikor az európai normákra hivatkoznak, és azt állítják: az EU-ban nem adnak kollektív alapon kettős állampolgárságot: Spanyolország éppen a közeljövőben adja meg a kettős állampolgárságot - pusztán kulturális és történelmi okok miatt - mintegy egymillió spanyol ajkú dél-amerikai polgárnak

Az Orbán-kormányt kritizáló vélemények:
- az a jobboldal, melynek vezetői - jól tudván, hogy a dolognak leküzdhetetlen nemzetközi akadályai vannak - kormányerőként egy szalmaszálat sem tett keresztbe a cél érdekében, most azonban, amikor azt remélheti, hogy ezáltal megszorongathatja a kormánykoalíciót, teljes mellszélességgel kiáll mellette
- a budapesti kormánykoalíció azért fél a kettős állampolgárságtól, mert a határon túliak nem rá, hanem vetélytársaira szavaznának; dehát ez fordítva is igaz: a jobboldal azért szorgalmazza a dolgot, mert így akar visszakerülni a hatalomba
- az Orbán-kormánynak négy éve volt rá, ha akarta volna, hogy megadja a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak
- jellemző a Lezsák Sándor által megfogalmazott szöveg, amely felrója a kormánynak, hogy az 'vonakodik' megadni a kettős állampolgárságot az ezt óhajtó határon túliaknak; tehát azoknak, akiknek sem 1990 és 1994, sem 1998 és 2002 között nem kínáltak ilyet

A kettős állampolgárság bevezetését támogató vélemények:
- az utóbbi években több százezer moldovai román kapott alig pár hetes átfutási idő alatt román állampolgárságot, miután rokoni szálakon keresztül igazolták román származásukat. Szlovákia, Horvátország, Bulgária esetében is természetes a kettős állampolgárság. Prága rövidesen lehetővé teszi, hogy azok a csehek, akik a szövetségi csehszlovák állam megszűnése után Szlovákia fennhatósága alá kerültek - és kénytelenek voltak lemondani cseh állampolgárságukról - most ezt visszakaphassák

A kettős állampolgárság bevezetését kritizáló vélemények:
- magyar állampolgárságot azért nem adhatunk a határon túliaknak, mert az Európai Unió egyelőre csak minket, a tízmillió magyart kíván felvenni soraiba, az Ukrajnában, Romániában, Szerbiában és Horvátországban élő nemzettársaink tömegeit még nem; ha megpróbálnánk a hátunkon őket is bevinni, a mi orrunkra is rácsapná a kaput
- azért sem lenne jó a kettős állampolgárság, mert továbbra is azt akarjuk, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön boldoguljanak, s hogy az ottani évezredes magyar jelenlétnek ne szakadjon vége; márpedig ha nemzettársaink magyar állampolgárságot kapnának, akkor valószínű, hogy tömegesen települnek át hozzánk; gondoljunk csak arra, milyen kevesen tértek haza azok közül, akik Magyarországon végezték tanulmányaikat!
- a határon túl élő magyaroknak kollektívan megadott kettős állampolgárság sértené az állampolgárságról szóló európai egyezményt, melyet még az Orbán-kormány időszakában, 2002 februárjában ratifikált az Országgyűlés

A Medgyessy-kormányt kritizáló vélemények:
- a magyar kormány nem hajlandó a kettős állampolgárságot megadni, mivel egyrészt fél az egészség- és nyugdíjbiztosításra, illetve a munkaerőpiacra rázúduló százezrektől, másrészt fél a potenciális szavazóktól, mivel köztudott, hogy a határon túli magyarok pártpreferenciája nem a mostani kormánynak kedvez; ezen félelmek egy része a Délvidék esetében többnyire megalapozatlan, mivel az állampolgárság megléte nem jelent azonnali biztos munkát, megélhetést és azonnali ingatlantulajdont, s nem jelent egyben automatikus egészség- és nyugdíjbiztosítást, ahogy szavazati jogot sem, hiszen ez utóbbihoz a Magyar Köztársaság területén is kellene élni; másrészt, a megélhetési költségek és a fizetésként kapott bérkülönbség pillanatnyilag nem annyira magas, hogy egy potenciális délvidéki áttelepülő család számára minden esetben megérné biztos egzisztenciája, több évtizedes munkahelye, évszázados szülőföldje feladásának az ára, az érzelmi kötődésekről nem is beszélve
- vajdasági magyar közösség tagjai nem értik azt, hogyan lehetséges, hogy amit Európa legtöbb országa biztosít határain túl élő nemzetrészei számára, csak egyedül Magyarország nem teszi, teheti meg; nem érti, hogyan lehetséges az, hogy még Párizs és Berlin is meg tudott egyezni ebben a kérdésben az idei év első felében; köztudott, hogy e két ország állampolgárságának megszerzése a legnehezebb Európában
- Kovács László visszatért az Orbán-Nastase-megállapodás idején használt taktikájához: ismét riogat; most éppen azzal, hogy a magyar gazdaság nem bírja el azt a terhet, amit mintegy hárommillió határon túli áttelepedése jelentene; nehéz vitatkozni az állítással, csakhogy e kijelentésnek az égvilágon semmi köze nincs a vajdaságiak kettős állampolgárságához
- Kovács Lászlóék mellébeszélnek, amikor az európai normákra hivatkoznak, és azt állítják: az EU-ban nem adnak kollektív alapon kettős állampolgárságot: Spanyolország éppen a közeljövőben adja meg a kettős állampolgárságot - pusztán kulturális és történelmi okok miatt - mintegy egymillió spanyol ajkú dél-amerikai polgárnak

Az Orbán-kormányt kritizáló vélemények:
- az a jobboldal, melynek vezetői - jól tudván, hogy a dolognak leküzdhetetlen nemzetközi akadályai vannak - kormányerőként egy szalmaszálat sem tett keresztbe a cél érdekében, most azonban, amikor azt remélheti, hogy ezáltal megszorongathatja a kormánykoalíciót, teljes mellszélességgel kiáll mellette
- a budapesti kormánykoalíció azért fél a kettős állampolgárságtól, mert a határon túliak nem rá, hanem vetélytársaira szavaznának; dehát ez fordítva is igaz: a jobboldal azért szorgalmazza a dolgot, mert így akar visszakerülni a hatalomba
- az Orbán-kormánynak négy éve volt rá, ha akarta volna, hogy megadja a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak
- jellemző a Lezsák Sándor által megfogalmazott szöveg, amely felrója a kormánynak, hogy az 'vonakodik' megadni a kettős állampolgárságot az ezt óhajtó határon túliaknak; tehát azoknak, akiknek sem 1990 és 1994, sem 1998 és 2002 között nem kínáltak ilyet



Pataky István szerint (Kerékkötő anyaország, Magyar Nemzet, 2003. július 14.) "egy hónappal ezelőtt (...) a szerb miniszterelnök egy újságíró kérdésére válaszolva kijelentette, nincs kifogása az ellen, hogy a Vajdaságban élő magyarok kettős állampolgársággal rendelkezzenek. Zoran Zivkovics hosszú, diplomatikus elemzéssel ecsetelhette volna, most éppen miért nem időszerű egy ilyen lépés, akár ki is kerülhette volna a kérdést. Nem ezt tette. Egyértelmű volt és határozott: Szerbia-Montenegrót nem zavarja, ha Magyarország állampolgárságot ad a vajdasági magyaroknak. A bejelentés Medgyessy Péter szabadkai látogatása kapcsán történt, így Zivkovics jobbján ott állt a magyar kormányfő, aki viszont nem tartotta fontosnak, hogy bármit is hozzáfűzzön a történelmi bejelentéshez. Medgyessy Péter az újvidéki Magyar Szó című napilap június 26-i számában megjelent interjújában fejtette ki véleményét a kettős állampolgárság kérdéséről. Íme a miniszterelnöki válasz: 'A magyar alkotmányjog egyetlen, oszthatatlan magyar állampolgárságot ismer. A hatályos magyar szabályozás és az állampolgárság eddigi értelmezése megegyezik a nemzetközi normákkal és szokásokkal. Nemzetközi viszonylatban csak a tényleges, valós állampolgári kötelék ismerhető el. Korlátozott jogosítványokkal rendelkező állampolgári kategóriát a magyar és a nemzetközi jog sem ismer. Az ilyen állampolgárságot szorgalmazók kiindulópontja, hogy a magyar állampolgárságra való igényt a magyar nemzethez tartozás alapozza meg. Azonban az állampolgárság az államhoz, nem pedig a nemzethez kötődő fogalom, illetve jogintézmény. A hatályos törvény értelmében külföldi csak abban az esetben szerezheti meg a magyar állampolgárságot - más feltételek mellett -, ha állandó magyarországi lakos. Ugyanakkor a magyar állampolgársági jog egyáltalán nem zárja ki, hogy valamely szomszédos állam állampolgárságával rendelkező személy a magyar állampolgárságba honosítható legyen, ha a honosítás egyéb feltételeinek eleget tesz. Magyar nemzetiségűek esetén a törvény kedvezményes honosítási feltételeket állapít meg, az egy éve magyarországi lakóhellyel rendelkező személy már kérheti a honosítását. A magyar-jugoszláv relációban soha nem volt hatályban a kettős állampolgárság kizárásáról szóló szerződés.' Világos válasz, nemde? Medgyessy Péter megközelítő pontossággal idézte a magyar állampolgárságot szabályozó törvényt. Egyetlen szóval sem jelezte, hogy a jogszabályon, a jelenleg kialakult kedvező diplomáciai helyzetben, esetleg változtatni kellene, vagy éppen más törvényi szabályozásra lenne szükség a kérdés pozitív megoldására. Arról sem beszélt, hogy rendkívüli ülésre összehívja a Magyar Állandó Értekezletet, s meghallgatja a résztvevők véleményét a kettős állampolgárság megadásának lehetséges módozatairól".

Pataky szerint "a státustörvény módosítása előtt hónapokon keresztül hallhattuk: a kormány az európai szervezetek, a szomszédos országok és a határon túli magyarok igényeit kielégítő jogszabályt akar. A végeredmény ismert. Ezúttal adott egy olyan - talán soha vissza nem térő - alkalom, amikor egy határon túl élő magyar közösség évtizedes álma nem ütközik az érintett állam vezetésének ellenállásába. A sok esetben élesen eltérő álláspontot megfogalmazó vajdasági magyar szervezetek a kettős állampolgárság kérdésében egyhangú véleményt képviselnek. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke egy hét eleji rádióinterjúban erősítette meg az általa vezetett szervezet elkötelezettségét ez ügyben. A VMSZ első embere nyomatékosította azt is: a kettős állampolgárság kérdését Budapesten kell kezelni. Európai ellenvetésekről természetesen szó sem lehet, hiszen a kontinens nyugati felében évtizedek óta működik a kettős állampolgárság intézménye. Szomszédainknál sem tabu már régóta ez a kérdés. Az utóbbi években több százezer moldovai román kapott alig pár hetes átfutási idő alatt román állampolgárságot, miután rokoni szálakon keresztül igazolták román származásukat. Szlovákia, Horvátország, Bulgária esetében is természetes a kettős állampolgárság. Prága rövidesen lehetővé teszi, hogy azok a csehek, akik a szövetségi csehszlovák állam megszűnése után Szlovákia fennhatósága alá kerültek - és az akkor hatályos cseh törvények szerint ezért kénytelenek voltak lemondani cseh állampolgárságukról - most ezt visszakaphassák, és így a jövőben kettős, cseh-szlovák állampolgársággal rendelkezzenek. A magyar diplomácia részéről nem lehet tehát Jürgensre, Verheugenre hivatkozni, a szomszédokkal való baráti kapcsolatok egekbe emelt fontossága sem szenvedhet csorbát".

Pataky szerint "a sors úgy hozta, hogy a nagyváradi származására oly büszke magyar miniszterelnöknek még egy lehetősége adódik a státustörvény módosításával mélypontra jutott nemzetpolitika korrigálására. A gyors és egyértelmű lépés a vajdasági magyarok kettős állampolgársága érdekében visszaadhatja az anyaországba vetett hitet a határon túliak körében. A gyors és egyértelmű lépés elmaradása azonban nemcsak a szomszédos országokban élő magyar közösségek újbóli cserbenhagyását jelentené, hanem egy szégyenteljes kettős mércéről rántaná le a leplet. Nyilvánvalóvá válna, hogy az európai szervezetek és szomszédos országok véleménye csak akkor fontos, ha az a magyar nemzetpolitikával fordul szembe. Ha viszont megengedő, sőt támogató a magyarság számára létfontosságú kérdésekben, akkor már nem túl lényeges a budapesti vezetés számára. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy az anyaország válik a határon túliak felemelkedésének egyik kerékkötőjévé. Negyven évig volt már rá példa".

Dévavári Zoltán szerint (A feldobott labda elszáll, Magyar Nemzet, 2003. július 31.) "Zoran Zsivkovics szerb miniszterelnök a nemrégiben Szabadkán megtartott szerb-magyar csúcstalálkozón egyetlenegy mondatával több fejtörést okozott a magyar diplomáciának, mint a szerb külügyesek összes fellépése az elmúlt pár évben együttvéve. Zsivkovics ugyanis kijelentette: kormánya nem ellenzi a kettős állampolgárságot, majd hozzátette, ugyanakkor reméli, hogy a két ország polgárai rövidesen egyetlenegy közös állampolgársággal fognak rendelkezni, mégpedig az európai unióssal. Az újságírói kérdésre adott rövid kormányfői válasz ismételten bizonyította azt a szomorú tényt, hogy a magyar diplomácia Trianon óta lépéshátrányban van a szomszédos országokkal szemben. Ráadásul Zsivkovics kijelentése a lehető legrosszabb időpontban érkezett, tekintve, hogy a kedvezménytörvény körül kialakult nyilatkozat- és diplomáciai háború nemhogy csillapodna, hanem éppen ellenkezőleg: mind nagyobb súllyal nehezedik a magyar bel- és külpolitikára. Másrészt vészesen közeledik november elseje, amikor a Magyar Köztársaság vízumkényszert kénytelen életbe léptetni Ukrajnával és a szerb-montenegrói államszövetséggel szemben. (...) A magyar kormány a kényes kérdést eddig úgy oldotta meg, hogy azt igyekezett agyonhallgatni. Egy-két nyilatkozatot leszámítva egy hónap alatt semmi új fejlemény nem látott napvilágot ezzel a fontos kérdéssel kapcsolatban, kivéve a külügyminiszter és a kormányfő nyilatkozatát, amelyben egymásnak ellentmondanak. Kovács László nemrégiben ugyanis úgy nyilatkozott, hogy amennyiben ez a kérdés nem sérti az európai jogi normákat és az azt érintő országot, úgy el lehet gondolkodni ezen, míg Medgyessy Péter kormányfő az újvidéki Magyar Szónak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy 'az állampolgárság az államhoz, nem pedig a nemzethez kötődő fogalom, illetve intézmény', másrészt az interjúból az is kitűnik, hogy a magyar közösségek nem számíthatnak kedvezőbb elbírálásra a vízum igénylésénél, mint a többségi nemzet polgárai".

Dévavári szerint "Zsivkovics szerb miniszterelnök elérte célját. Sikerült a magyar kormányt úgy sarokba szorítania, hogy az nem hivatkozhat még csak ellenséges szándékra sem, mivel a szerb miniszterelnök látszólagos kijelentése éppen a két állam baráti együttműködését lenne hivatott előmozdítani. Zsivkovics ugyanakkor teljesen tisztában van azzal, hogy a magyar kormány nem hajlandó a kettős állampolgárságot megadni, mivel egyrészt fél az egészség- és nyugdíjbiztosításra, illetve a munkaerőpiacra rázúduló százezrektől, másrészt fél a potenciális szavazóktól, mivel köztudott, hogy a határon túli magyarok pártpreferenciája nem a mostani kormánynak kedvez. Harmadrészt pedig fél a magyar társadalom felzúdulásától is. Romániáról és Szlovákiáról nem beszélve. Ezen félelmek egy része a Délvidék esetében többnyire megalapozatlan, mivel az állampolgárság megléte nem jelent azonnali biztos munkát, megélhetést és azonnali ingatlantulajdont, s nem jelent egyben automatikus egészség- és nyugdíjbiztosítást, ahogy szavazati jogot sem, hiszen ez utóbbihoz a Magyar Köztársaság területén is kellene élni. Másrészt, a megélhetési költségek és a fizetésként kapott bérkülönbség pillanatnyilag nem annyira magas, hogy egy potenciális délvidéki áttelepülő család számára minden esetben megérné biztos egzisztenciája, több évtizedes munkahelye, évszázados szülőföldje feladásának az ára, az érzelmi kötődésekről nem is beszélve. Harmadszor pedig, aki már akart, az eddig is áttelepült az érzelmi kötődés ellenére, állampolgárság, kedvezménytörvény nélkül is".

Dévavári szerint "a délvidéki magyarok elsősorban érzelmi okokból ragaszkodnak a magyar állampolgársághoz, igaz, ebben nagy szerepet játszik a szabad utazás lehetősége is, mivel az egykori Jugoszláviában hozzászoktak a külföldre való utazás lehetőségéhez (az más kérdés, hogy ehhez pénz is kell), s az egy évtizede tartó bezártság alatt e joguk elvesztése érzelmi okokból igen sokat nyom a latba. Zsivkovics tehát elégedetten dörzsölheti a tenyerét: ismét sikerült egy zseniális húzással megosztani a magyarságot, s a divide et impera jelszava maradéktalanul érvényre juthat a Délvidéken. A délvidéki (és a kárpátaljai) magyar közösség pedig ismételten értetlenül áll az események középpontjában: nem érti, hogy miért nem jár neki az, amit még a szerb állam legfelsőbb vezetése is engedélyezne; nem érti, miért kell a kedvezménytörvényt tovább csorbítani, rendelkezéseit elszabotálni; s végképp nem érti, hogy miért nem lehet különbséget tenni közte és az államalkotók között a vízumrendelkezéseknél. Szerbia az az ország Európában, ahol a polgárok a legtöbb különféle állampolgárságot szerezték meg maguknak az elmúlt évtizedben, s nyílt titok az is, hogy a 300 ezres magyarság legalább fele már rendelkezik magyar állampolgársággal, vagy letelepedési engedéllyel. A közösség tagjai végképp nem értik azt, hogyan lehetséges, hogy amit Európa legtöbb országa biztosít határain túl élő nemzetrészei számára, csak egyedül Magyarország nem teszi, teheti meg. Nem érti, hogyan lehetséges az, hogy Párizs és Berlin is meg tudott egyezni ebben a kérdésben az idei év első felében (köztudott, hogy e két ország állampolgárságának megszerzése a legnehezebb Európában, a többi példáról nem is szólva)".

Dévavári szerint "nem lehet a délvidékieket azzal vigasztalni, hogy mindez csupán átmeneti állapot, s rövid időn belül Szerbia és Montenegró felkerül az ún. fehér listára. Amennyiben a magyar közösségek rövid időn belül nem kapnak választ ezekre a kérdésekre, nem lesz földi erő, amely elhitetné velük, hogy még nincsenek leírva, hogy érdemes magyarként küzdeni, kitartani, megmaradni. Az elkeseredettségen kívül a nem megfelelően kommunikált és kidolgozott kérdésekre adott nem megfelelő válaszok az indulatokon, szélsőségeken kívül reményvesztettséget, valamint az asszimiláció és a kitelepülés felgyorsulását fogják eredményezni. A labda tehát fel van dobva, a kérdés csupán az, hogy magyar részről egyáltalán leüti-e valaki".

Kis Tibor szerint (Gumicsont, Népszabadság, 2003. július 31.) "a magyar diplomácia nem foglalkozik a kettős állampolgárság kérdésével - mondta a külügyi szóvivő. Nyugodtan hozzátehette volna: akárcsak a mostani kormány elődei. Mert hiszen lényegében erről van szó - az említett ügyben Medgyessyék egyáltalán nem visznek valami külön vonalat; éppenséggel mindenben elődeik gyakorlatát követik. A rendszerváltozás óta ugyanis nem volt még Magyarországon olyan koalíció, amely egyszer is vette volna a fáradtságot, hogy érdemben végiggondoljon egy hosszú távú nemzetstratégiát, beleértve például az áttelepülést és a kettős állampolgárság intézményét is. Ilyesmit komolyan kormányzati szinten soha nem vizsgáltak az elmúlt évtizedben (vagy ha igen, erről elfelejtették értesíteni a közvéleményt). Ugyanígy nincs nyoma annak, hogy a probléma hazai és nemzetközi vonatkozásait, gazdasági, politikai, közhangulati és egyéb kihatásait bármilyen érdemi fórum alaposan megvitatta volna. Ehhez valahol mindig hiányzott a kellő elszántság és a távlatos gondolkodás is. Mindennek hiányában aztán a közvélemény a mai napig nem tudna érdemben válaszolni arra, adott esetben mennyi pénzt, energiát lenne hajlandó áldozni bizonyos új intézmények kialakítására. Ehelyett maradt a kettős állampolgárság ügyében is az időről időre beinduló pártpolitikai hőbörgés; a pártok egyszerűen politikai hasznot akartak a dologból húzni. (...) mit kezdhet az ember például az olyasfajta kiszólásokkal, hogy a kettős állampolgárság ügyében 'a kormány tetteivel is bizonyítsa a magyar nemzet egésze iránti elkötelezettségét' (Lezsák S.). Ez éppúgy a kormányzati cukkolás műfajába tartozó megállapítás, mint Orbán Viktornak az a vélekedése, hogy a kettős állampolgárság 'százszázalékig eurokonform' volna. Akkor ő vajon miért nem tett semmit ezért, amíg miniszterelnökként tehetett volna? - vetődik fel a kérdés. Sőt, miért golyózott ki nyomban olyan embereket az akkori kormányzati táborból, (lásd: Patrubány Miklós), akik Orbánnak a külhoni állampolgárságot kezdték proponálni? Csak nem azért, mert akkori pozíciójában Orbán érzékelte a dolog némi buktatóit? De ugyanígy felmerülhet: miért éppen most látták célszerűnek a Fidesz külhoni vazallusai, hogy újra elővegyék a kettős állampolgárság gumicsontját? Csak nem a státustörvény körüli fideszes kampány látványos kifulladása miatt kellett gyorsan valami pótlékot találni? Mert hiszen az aligha rejthető többé véka alá, hogy az Orbánék által hátrahagyott státuskatyvasz jó részét Medgyessyéknek mára sikerült ellapátolniuk - ráadásul az érintett szomszédok közreműködésével, az EU jóváhagyó gesztusaitól kísérve. Amiből legalább egy tanulság máris leszűrhető: a magyar kisebbségek ügye erőpolitikával nem oldható meg; ez csakis európai keretekben képzelhető el, e tekintetben kétségkívül nincs külön magyar út. A kettős állampolgárság körüli kampány felmelegítése mégsem arra vall, hogy a Fidesz hajlandó volna mindezt tudomásul venni".

Pataky István szerint (Elterelő hadművelet, Magyar Nemzet, 2003. augusztus 2.) "kommunikációs káosz uralkodik a Külügyminisztériumban a kettős állampolgárság ügyében. Egy bizonyos: a magyar kormány részéről nincs meg a politikai akarat a vajdasági kérés teljesítésére. Olyannyira nincs, hogy válaszra, ne adj' isten párbeszédre sem méltatják az ügyben teljes egységet alkotó délvidékieket. Igaz, egy világos külügyi álláspont hiányában nehéz is lenne tárgyalóasztalhoz ülni. A tárca vezetői érezhetően improvizálnak a kettős állampolgárság kérdésében, lázasan keresik azokat a mondvacsinált okokat, amelyekre hivatkozni lehet az elutasításnál. Kovács László visszatért az Orbán-Nastase-megállapodás idején használt taktikájához: ismét riogat. Most éppen azzal, hogy a magyar gazdaság nem bírja el azt a terhet, amit mintegy hárommilió határon túli áttelepedése jelentene. Nehéz vitatkozni az állítással, csakhogy e kijelentésnek az égvilágon semmi köze nincs a vajdaságiak kettős állampolgárságához. (...) a külügyi szóvivő (...) úgy gondolja, Brüsszelben nem találkozna egyetértéssel, ha Magyarország foglalkozna a kettős állampolgársággal. Az aggodalom természetesen nincs alátámasztva uniós állásfoglalásokkal, nehezen is lehetne, hiszen Európa-szerte működő intézményről van szó. Aztán olyan cáfolhatatlan érvet is mondott a szóvivő, hogy az ügy 'problémákat generálhatna a régióban'. Nem tudni, milyen problémákról lehet szó addig, amíg maga a szerb miniszterelnök is egyetért azzal, hogy a vajdaságiak magyar útlevélhez jussanak. Egy másik érv szerint a kettős állampolgárság esetleges kiszélesítése lavinát indíthatna el a többi szomszédos országban élő magyarok körében. A valóság ugyanakkor az, hogy eddig sem a felvidéki, sem az erdélyi, sem a kárpátaljai magyarság részéről nem érkezett a vajdaságihoz hasonló egységes igény. Hogy teljes legyen a ködösítés, tegnap a külügyi államtitkár is kifejtette véleményét. Bársony András immár a magyar állampolgársági törvényre és az etnikai diszkriminációra hivatkozott. Az államtitkár szétosztotta az újságírók között az ominózus jogszabályt, paragrafusokat idézett; megdolgozott a javából. Arról nem beszélt, hogy ez a törvény távolról sem kőbe vésett, azaz valós politikai akarattal az Országgyűlés könnyen megteremthetné a kétharmados többséget a módosításhoz, kiegészítéshez. Csakhogy ez a politikai akarat nincs meg a magyar kormánypárt részéről. Az érv, hogy ezzel a kérdéssel az előző kabinet sem foglalkozott, igencsak sántít, hiszen ez az első alkalom, amikor egy szomszédos állam miniszterelnöke is nyitott a kérdés iránt, a vajdasági magyar szervezetek pedig egységesek a kérés képviseletében".

Kepecs Ferenc szerint (Jogos a félelem, Népszava, 2003. augusztus 4.) "kampány indult a határon túli magyarok kettős állampolgárságáért, s ebbe belekapcsolódott a hazai jobboldal is. Az a jobboldal, melynek vezetői - jól tudván, hogy a dolognak leküzdhetetlen nemzetközi akadályai vannak - kormányerőként egy szalmaszálat sem tett keresztbe a cél érdekében. Most azonban, amikor azt remélheti, hogy ezáltal megszorongathatja a kormánykoalíciót, teljes mellszélességel kiáll mellette. A koalíció pedig erőtlenül és kissé szégyenlősen védekezik. Pedig erre semmi oka. Az ellenérvek világosak. Magyar állampolgárságot azért nem adhatunk a határon túliaknak, mert az Európai Unió egyelőre csak minket, a tízmillió magyart kíván felvenni soraiba, az Ukrajnában, Romániában, Szerbiában és Horvátországban élő nemzettársaink tömegeit még nem. Ha megpróbálnánk a hátunkon őket is bevinni, a mi orrunkra is rácsapná a kaput"

Kepecs szerint "azért sem lenne jó a kettős állampolgárság, mert továbbra is azt akarjuk, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön boldoguljanak, s hogy az ottani évezredes magyar jelenlétnek ne szakadjon vége. Márpedig ha nemzettársaink magyar állampolgárságot kapnának, akkor valószínű, hogy tömegesen települnek át hozzánk. (Gondoljunk csak arra, milyen kevesen tértek haza azok közül, akik Magyarországon végezték tanulmányaikat!) A leglényegesebb érv azonban az, hogy a kettős állampolgárság méltatlan, igazságérzetünket sértő helyzetet teremtene. Tegyük föl, hogy nem nekem, hanem a kampányolóknak van igazuk, és a határon túli magyarok magyar útlevéllel a zsebükben sem települnének át. Állampolgárságuk jogán azonban részt vehetnének a hazai politikai döntéshozatalban: politikai rendezvényeket tarthatnának, pártokat alapíthatnának, teljes jogú állampolgárság esetén pedig szavazhatnának is. A kiegyensúlyozott hazai erőviszonyok mellett minden választást eldönthetnének, és ezzel hosszú időre megszabhatnák az ország sorsát. Tevékenységük következményeit azonban nem viselnék, hiszen nem itt dolgoznának, nem itt adóznának s ha ne adj'isten úgy alakulna a dolog, nem itt katonáskodnának. Nekik beleszólásuk lenne a mi ügyeinkbe, nekünk azonban nem lenne az övéikbe - hiszen mi, őnáluk nem szavazhatnánk. És ha politikai akaratnyilvánításuknak negatív következménye lenne, annak levét mi innánk meg, mi, itteni magyarok".

Kepecs szerint "azt mondják: a budapesti kormánykoalíció azért fél a kettős állampolgárságtól, mert a határon túliak nem rá, hanem vetélytársaira szavaznának. Dehát ez fordítva is igaz: a jobboldal azért szorgalmazza a dolgot, mert így akar visszakerülni a hatalomba. Hiszen a határon túli magyarság hagyományosabb, nemzetibb gondolkodású, mint a hazai. Ez a gondolkodás sajátos, otthoni körülményeinek, egy szorongatott kisebbség tapasztalatainak felel meg, s ily módon nagyrészt indokolt. Magyarországra átplántálva azonban - legalábbis rövid távon - az itteni modernizációellenes, nacionalista tábort erősítené. Ami kárára válna Magyarországnak, ahogy e tábor országlása mindig is kárára vált - Tisza Istvántól Horthyig. A jobboldalnak vélhetőleg igaza van, amikor azt állítja, hogy a kormánykoalíció fél a kettős állampolgárságtól. Csakhogy ez a félelem jogos. Összhangban áll az itt élő magyarok érdekeivel".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Szó lehet róla, Magyar Hírlap, 2003. augusztus 5.) Nem baj, hogy többheti merev elzárkózás után a magyar külügyi kormányzat már hajlandó foglalkozni a kettős állampolgárság kérdésével. A külügyminiszter, aki eddig mindig csak annyit mondott, 'nem aktuális', most a Sziget Fesztiválon azt ígérte, készek vagyunk elgondolkodni a kettős állampolgárság esetleges kiterjesztésének lehetőségeiről, és szakértői szinten tárgyalni róla minden érdekelttel. Nincs is szükség egyelőre másra, mint annak végiggondolására, hogyan lehetne legméltányosabban megoldani a határon túli magyarok ki- és beutazását az anyaországba 2004. május 1-je után. Ebbe beleférhet a kettős állampolgárság intézményétől a hosszú lejáratú vízumig sok minden. Éppen ezért érthetetlen volt a kormány zavarodottnak tűnő magatartása, melynek legfeljebb az lehet a magyarázata, hogy fölkészületlenül érte a szerb miniszterelnök 'nagyvonalú' javaslata, no meg az, hogy az ellenzék rögtön zászlajára tűzte az ügyet, s ostorozni kezdte a kormányt, amiért anyagi okokra, EU-szabályokra, három és fél millió ember beözönlésére hivatkozva hallani sem akart semmiről. Kibicnek, tudjuk, semmi se drága, ám az ellenzéknek semmi erkölcsi alapja nincs az ostorozásra, hiszen kormányzása idején éppen négy éve lett volna arra, hogy tegyen valamit. Igaz, a kedvezménytörvényt meghozta - ennek hasznosságáról azonban ezúttal ne nyissunk új vitát. Minthogy egy nap alatt kínos lehetett eljutni a 'szó sem lehet róla' állásponttól a 'szó lehet róla' álláspontig, természetes, hogy Kovács László nyilatkozata tele van feltételes móddal és esetleggel, s ott van a végén az örök hivatkozási alap, a nagy mumus, az EU, amelyben 'nem adnak kollektív alapon állampolgárságot, csak egyéni elbírálás alapján'. Semmi gond: a kormány mérlegeljen, tárgyaljon, s ha a végeredmény pozitív, akkor ne adjon a határon túli magyaroknak kollektív alapon állampolgárságot, adjon egyéni elbírálás alapján - aki kéri, mindenkinek. Ha pedig mégsem lehetséges, akkor érveljen amellett, de az eddiginél sokkal meggyőzőbben".

Miklós Gábor szerint (Duplapolgár, Népszabadság, 2003. augusztus 5.) "a kettős állampolgárság ügye a rendszerváltás óta része a magyar politikai napirendnek. Az ok egyszerű és bonyolult egyszerre. A magyar társadalom tekintélyes része képtelen ugyanis elfogadni azt a történelmi-politikai realitást, amit általában Trianon nevével jeleznek. Ez a hazai és a határon túl élő, a külföldi és tengerentúli magyarokat is megosztja. Két fő tendencia van ennek a sorskérdésnek a megítélésében. Az egyik gyökerestül elutasítja, s teljes, de legalábbis részleges revíziót követel. Ennek a vonalnak a hívei között vannak, akik még mindig hisznek a békés határrevízióban, az egykor elcsatolt országrészek visszatérésében. Így vagy úgy jelen van az életünkben ez a gondolkodás. Sokan csak egy jelkép erejéig vállalják, amikor a Trianon előtti Magyarország kontúrját tűzik a nagy H-val autójukra. Mások egész komolyan hisznek benne. A másik irányzat tudomásul veszi a nyolcvan évnél régebbi állapotok következményeit. A revíziót a határok megszüntetésével látja lehetségesnek. Az Európai Unión belül egyre kevesebb jelentőségük van a határoknak, állampolgárságoknak, felségjeleknek. Ez az unió tizenöt tagállamában már valóság. Az is tény, hogy egy időre ebből a kiterjedt Európából egyesek kizáratnak. A mi esetünkben a szerbiai és az ukrajnai magyarok számára még csak közeli ígéret sincs arra, hogy úgy közlekedhetnek a határokon át, mint a régi és újabb európaiak. Érthető hát, hogy megoldást keresnek - és az adott esetben ezt a kettős állampolgárságban látják".

Miklós szerint "nagyon nehéz elfogadtatni a kárpátaljaiakkal, vajdaságiakkal, hogy az eddigieknél most nehézkesebb idők következnek a számukra, ha a magyar határt át akarják lépni. A magyar hatóságoknak ezért mindent meg kell tenniük az utazások megkönnyítésére. Konzulátusokat, ideiglenes vízumirodákat kell nyitni - egyetértésben az adott szomszéd országgal. Az utazási engedélyeket a lehető legkisebb bürokráciával kell kiadni, olcsón. Eközben a határoknak mind a két oldalán tudomásul kell venni, hogy az EU-tag Magyarország felelőssége, hogy kit enged be az EU területére. Meg kell mondani, hogy mindezekkel tökéletesen tisztában volt a mai ellenzék mindkét pártja, amikor az előző ciklusban kormányon volt. Nem is tettek egy lépést sem ez ügyben, legfeljebb azt mondták, 'még nem időszerű' a kettős állampolgárság. A kolozsvári Szabadság pontokba szedve mutatta be a múlt héten, miként hátrált ki a javaslat mögül Orbán polgári kormánya, s hogyan fordít most ismét köpönyeget. Kormányzati felelősség híján torgyáni fordulatokkal - egyszerre olyan ügyként állítják ezt be, amit egyedül a kormányzó pártok akadályoznak. Jellemző a Lezsák Sándor által megfogalmazott szöveg, amely felrója a kormánynak, hogy az 'vonakodik' megadni a kettős állampolgárságot az ezt óhajtó határon túliaknak. Tehát azoknak, akiknek sem 1990 és 1994, sem 1998 és 2002 között nem kínáltak ilyet".

Kardos Gábor nemzetközi jogász, az ELTE egyetemi docense szerint (In: Utolsó roham a magyar útlevélért, Magyar Hírlap, 2003. augusztus 7.) "a határon túl élő magyaroknak kollektívan megadott kettős állampolgárság sértené az állampolgárságról szóló európai egyezményt, melyet még az Orbán-kormány időszakában, 2002 februárjában ratifikált az Országgyűlés. Ez kimondja, az állampolgárságra vonatkozó szabályok nem tartalmazhatnak megkülönböztetést, vagy nem foglalhatnak magukban semmilyen olyan gyakorlatot, amely kimeríti a nemen, valláson, fajon, bőrszínen vagy nemzeti, etnikai származáson alapuló diszkriminációt. Egyéni eljárás keretében, kérelemre azonban nem jelentene diszkriminációt a kettős állampolgárság megadása. Az 1993-as állampolgárságról szóló törvény értelmében 'kedvezményesen honosítható az a magát magyar nemzetiségunek valló, nem magyar állampolgár, aki kérelem előterjesztésekor legalább egy éve Magyarországon tartózkodott'. Vitára adhat okot, hogy ez ütközik-e az európai egyezménnyel, de eddig még nem kifogásolta senki. 'A magyarországi feltételek közül az egyéves itt-tartózkodást előíró cikkelyt ki kellene venni, mivel nem minden vajdasági teheti meg, hogy hosszabb ideig nálunk tartózkodjon'"

A Magyar Hírlap újságírói szerint (u.o.) "2001 ködös novemberében Martonyi János akkori külügyminiszter látogatást tett Strasbourgban, az Európa Tanács székhelyén. Magával vitte az Orbán-kormány friss határozatát, amely szerint Magyarország csatlakozik az állampolgárságról szóló európai egyezményhez. Martonyi a magyar döntést letétbe helyezte az Európa Tanácsnál, a budapesti parlament pedig 2002 februárjában törvénybe is iktatta az egyezményt. Ettől a pillanattól világossá vált, hogy Magyarország nem fog semmilyen állampolgárságot biztosítani a határon túli magyaroknak. Ez a dokumentum ugyanis, amely az aláíró államok számára kötelező, és be nem tartása szankcionálható, kimondja: az állampolgárságra vonatkozó szabályok nem meríthetik ki a nemzeti vagy etnikai származáson alapuló diszkriminációt. Az Orbán-kormány ehhez már abban a biztos tudatban csatlakozott, hogy 1998-as választási ígéretéből, a külhoni magyar állampolgárságból nem lesz semmi. Időközben ugyanis, 2001. június 19-én az Országgyűlés elfogadta a határon túli magyarokról szóló státustörvényt, amely az eredeti ötlet kedvezményrendszerré szelídülése volt".

A Magyar Hírlap újságírói szerint (u.o.) "a portugál nyelvű országok - vagyis a volt portugál gyarmatok - valamennyi állampolgára különleges jogokat élvez Portugália területén. Ez nem függ attól, hogy az érintett országokból, például Brazíliából, Angolából vagy éppen Kelet-Timorból érkezők anyanyelve portugál vagy nem. Írországban, ha a kérelmező bizonyítja, legalább egyik nagyszülője ír származású volt, ír útlevelet kap. A francia kettős állampolgárságot csak az zárja ki, ha a másik állam ezt nem engedélyezi. Németország pozitív diszkriminációt alkalmaz a letelepülést és állampolgárságot kérő németek esetében. A letelepedéssel első lépésben a kérelmező német jogállású személynek minősül, ami általános állampolgári jogokkal jár, noha a legfelső bíróság döntése alapján a polgári jog szempontjából továbbra is külföldi állampolgárnak tekintendő az ilyen személy. Az úgynevezett népi németeknek nem kell lemondaniuk másik állampolgárságukról. Görögország elsősorban az Albániában és Macedóniában élő görög nemzeti közösséghez tartozóknak állítja ki a nemzeti vízumot. Erre görög nemzetiségű idegen állampolgárok számára rendszeresített igazolványt kapnak, amely munkavállalásra jogosítja fel őket. Ez utóbbiról Görögország külön megállapodást kötött az EU-val. A Jugoszlávia felbomlása után létrejött utódállamok közül egyedül Macedónia alkotmánya engedélyezi a kettős állampolgárságot minden külön feltétel nélkül, míg Bosznia és Horvátország esetében a kettős állampolgárság csak államközi megállapodás alapján ismerhető el. A horvát alkotmány kimondja, az országhatáron kívül élő valamennyi horvátot megilleti az állampolgársági joga".

Szále László: (Trianon revíziója, Magyar Hírlap, 2003. augusztus 7.) "számomra történeti, érzelmi és elvi evidencia, hogy meg kell teremteni EU-belépésünk után a hazájától elszakított, határon túli magyarság könnyű beutazását az anyaországba. Minthogy Románia, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria esetében ez a probléma nem vetődik fel, most a legfontosabb a Vajdaságban és a Kárpátalján élő magyarok hazautazhatásának megoldása. Tudom, ennek számos jogi és gyakorlati akadálya van. Arra valók a szakértők, a politikusok, a diplomaták, hogy ezeket elhárítsák! El lehet gondolkodni a kettős állampolgárságtól a speciális, külföldi magyar útlevélen át a hosszú lejáratú vízumig bármin. A magyar külpolitika erről eddig még elgondolkodni sem volt hajlandó. Most már igen. Nagyon helyes! Úgy fest, a kettős állampolgárság intézménye okozza a legtöbb fejtörést. Hagyjuk most az ügy horderejét tekintve pitiáner érveket. Például a gyanakvó számítást, hogy miért kapaszkodik bele az ellenzék, mely korábban ugyancsak hallani sem akart róla, vagy hogy az országnak milyen anyagi hátránya származna belőle, s hogy esetleg - ha ezzel szavazati jog is járna (miért járna?) -, hátha az 'új magyarok' közül többen szavaznának az egyik oldalra, mint a másikra. Ezek nem szempontok, szégyenletes lenne, ha valaki ebben gondolkodna. Van valóságos probléma is épp elég. Például annak meghatározása, ki kaphatna kettős állampolgárságot. Először is elég nehézkes, és rossz reminiszcenciákat kelt, ha azt kezdjük nézegetni, ki számít magyarnak, hány nagyszülő kell hozzá stb. De még ha volnának is bombabiztos kritériumok, akkor is ott a fő akadály: az Európai Unió tiltja az etnikai (stb.) alapon való megkülönböztetést. Bár szerintem a diszkrimináció tilalmának fő értelme az, hogy a többség ne tudjon kitolni a kisebbséggel. Ha ez igaz, félreértés azért tiltani a hátrányos helyzetű kisebbség segítését, mert azt a kedvezést a többség nem kapja meg. Miért diszkrimináció, ha nem húzom ki a vízből azt, aki nem fuldoklik? Miért érezhetné magát megrövidítve a többség, ha olyat nem kap meg, ami szóba sem kerülne, ha nem lenne a kisebbség? De jó, ne vitatkozzunk a bölcs EU-val. Fogadjuk el, hogy semmiféle megkülönböztetést nem tűr el. Akkor viszont kaphasson kettős állampolgárságot, kedvezményes útlevelet, vízumot vagy bármilyen közlekedési passzust az, aki vagy akinek a családja Trianon előtt a történelmi Magyarország területén élt. Legyen ez a gesztus Trianon békés, virtuális revíziója. A belépés az Európai Unióba ne ismételje meg, ne erősítsen rá Trianon igazságtalan nagyhatalmi diktátumára. Oldjuk fel ezt a történelmi Magyarország határainak gyakorlati hasznosításával. (...) Az EU-szabály korrekt, de kissé önző. Schengeni határt húz, hogy a bent lévők érdekeit megvédje - vagyis diszkriminál -, de ezután rögtön a liberális elvek legszigorúbb őrzője lesz a megkülönböztetés teljes tilalmával. Ha a belépés - ki tudja hanyadszor - kettészakít egy népet, az így nem tehet semmit, hogy az összetartozást legalább formálisan vagy közlekedésileg kifejezze. Pedig csak annyit kellene megtárgyalni, kiharcolni, hogy mondhassuk: más államban élsz, de ide jöhetsz, amikor akarsz".

Haklik Norbert szerint (Felülkerekedik-e a gettópolitika?, Magyar Nemzet, 2003. augusztus 7.) Kovács Lászlóék "mellébeszélnek, amikor az európai normákra hivatkoznak, és azt állítják: az EU-ban nem adnak kollektív alapon kettős állampolgárságot. Spanyolország éppen a közeljövőben adja meg a kettős állampolgárságot - pusztán kulturális és történelmi okok miatt - mintegy egymillió spanyol ajkú dél-amerikai polgárnak. Ehhez hasonlóan az is humbug, amikor a liberális sajtó azzal riogat: a kettős állampolgárság bevezetéséhez el kellene dönteni, milyen kritériumok alapján lehet valakiről megállapítani, hogy magyar. Mert, ugye, legalábbis 'liberálisaink' szerint - az etnikai hovatartozás firtatása az EU-ban tabu. Ezzel szemben például Németországban a kettős állampolgárság megszerzésének az egyik feltétele éppen az, hogy az illető bizonyítani tudja: legalább egyik nagyszülője német nemzetiségű volt. Mi több, az sem jelent feltétlenül akadályt a kettős állampolgárság bevezetésére, hogy Magyarország jövőre belép az EU-ba, míg Szerbia-Montenegró az elkövetkezendő pár évben aligha válik taggá. Ugyanis például az EU-tag Görögország; alanyi jogon biztosítja a kettős állampolgárságot az Albániában élő görögök számára - az pedig, hogy a szkipetárok országát a közeljövőben aligha öleli keblére az unió, nem lehet kérdés. Tehát a nemzetközi szokásrend - a szocialisták állításaival ellentétben - nemigen gördíthet akadályt a délvidéki magyarok kettős állampolgársága elé. Csak politikai akarat kellene hozzá, ami Belgrádban megvan, s ami (...) a Budapesti kormányból hiányzik".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695