Elmarad a személyi jövedelemadó jövő évi csökkentése? (4. rész)

2003-08-13

Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2008. január 1-jétől az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz Magyarországon. A jegybank elnöke elmondta, hogy az MNB támogatja az euró 2008-as bevezetését, kitért rá: a magyar gazdaság teljes mértékben integrálódott az európai piacba, ezért nem nélkülözhetjük az euró nyújtotta stabilitást.


Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2008. január 1-jétől az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz Magyarországon. A jegybank elnöke elmondta, hogy az MNB támogatja az euró 2008-as bevezetését, kitért rá: a magyar gazdaság teljes mértékben integrálódott az európai piacba, ezért nem nélkülözhetjük az euró nyújtotta stabilitást. Járai Zsigmond hozzátette: szigorú gazdaságpolitikára lesz szükség, és a kockázatok is jelentősek, mert a csatlakozási pályáról nem lehet letérni, a külső feltételek viszont nem megfelelőek. A pénzügyminiszter közölte, hogy jövőre elmarad a személyi jövedelemadó csökkentése, egyúttal emelkednek az áfa-terhek. A személyi jövedelemadó 2004-re meghirdetett csökkentésének elmaradása 120-130 milliárd forint megtakarítást jelent majd a költségvetésnek. 2004. januárjától az általános forgalmi adó felső, 25 százalékos kulcsa 23 százalékra mérséklődik, ezzel párhuzamosan a jelenlegi 0 százalékos adókulcs 5 százalékra, míg a 12 százalékos áfa-kulcs 15 százalékra emelkedik. A pénzügyminiszter 85 milliárdos pluszbevételt vár az áfa-kulcsok változásától. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kijelentette: a szabad demokraták ügyvivői testülete egységes álláspontot képvisel abban a kérdésben, hogy a párt és a parlamenti frakció álljon ki az adócsökkentési elképzelések és a már elfogadott jövő évi személyi jövedelemadó-tábla mellett. Kuncze hozzátette: már létezik a személyi jövedelemadó törvény, amely tartalmazza az szja-táblát, ezt megváltoztatni csak módosítással lehet, amelyet az SZDSZ nem fog megszavazni. A pártelnök szerint a vita még nem tart ott, hogy felvetődjön a koalíciós szakítás lehetősége. Kovács László, az MSZP elnöke erre reagálva kijelentette: nem gondolja, hogy az SZDSZ számára az adócsökkentés fontosabb lenne, mint a koalíció fenntartása, hiszen ha az SZDSZ kilép a koalícióból, új választásra kerül sor Magyarországon. Kovács bízik abban, hogy ha jövőre nem is, 2005-ben megtörténhet az adócsökkentés. Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPSZ alelnöke kijelentette, hogy a konzervatív oldal és az SZDSZ együtt el tudja érni a személyi jövedelemadó-terhek jövő évi csökkentését, mert együtt többségük van az Országgyűlésben. Pokorni közölte: nem kell kétségbeesnie Kuncze Gábornak, mert van olyan politikai erő, mellyel összefogva el lehet érni az szja-csökkentést.

Összefoglalás:
A személyi jövedelemadó csökkentését támogató érvek:
- a 'fizessenek a gazdagok' elv tankönyvben jól hangozhat, de Magyarországon az ötlet ebben a formában nevetséges: nálunk 15 éve csak a bérből és fizetésből élők fizetnek említésre méltó adót, közöttük pedig nagyon kevés a 'gazdag': pár tízezer csúcsmenedzser, különösen jól fizetett szakember, de az ő jövedelmük néhány százalékos megnyirbálása sem a társadalmi problémákon, sem az ország pénzügyi helyzetén nem változtat

A személyi jövedelemadó jövő évi csökkentését kritizáló érvek:
- az adócsökkentés elsősorban a legmagasabb jövedelmű harmadot érinti, az ország szegényebb fele nem sokat kapna az adócsökkentésből, hiszen nem vall be jövedelmet, ezzel szemben a nagyobb adóból inkább a szegényebbek részesülnek, hiszen a bérek, juttatások emelkedése aránylag őket érinti jobban
- az adócsökkentés hívei nem túlságosan igyekeznek egyértelművé tenni valódi céljaikat, ami végtére is érthető: az adócsökkentéstől a versenyképesség, vagyis a profitok növelését váró politikusok nem állhatnak a választóik elé azzal, hogy azok szíveskedjenek munkavállalói jövedelmük egy részéről lemondani, mert ezzel növelhetők a profitok, amit a meggazdagodók majd gazdagságuk "lecsurgatásával" hálálnak meg; nincs más, át kell verni őket, higgyék, politikusaik szíve azért dobban, hogy több pénz maradjon a zsebükben és kevesebb kerüljön onnan az államéba, amiből valamennyi be is következik, de a valódi cél, hogy az ő zsebébe kevesebb kerüljön, s több maradjon a munkaadóéban; ezért halljuk ugyanazon politikusi szájból egyszerre a bérek emelkedésének örömteli voltát és az államháztartási reform szükségességét; a kéz egyszerre ad és visszavesz

A Medgyessy-kormányt bíráló vélemények:
- nem helyes, hogy a kormány által dominált testületek osszanak pénzt civil szervezeteknek - hagyják inkább a pénzt a polgároknál, és ők döntsenek arról, hogy civil szervezeteknek akarják-e adni, és melyeknek
- nem helyes, hogy ingyen adják a tankönyvet és az ebédet - emeljenek családi pótlékot, és a felnőtt magyar állampolgár (a szegény állampolgár is) vásárolja meg belőle az ebédet és (az augusztusi dupla családi pótlékból) a tankönyvet
- nem helyes, hogy a kormány magánszemélyeknek adókedvezményt ad számítógép-vásárlásra (az adókedvezmény is támogatás!), és ezzel az adófizetők pénzéből növeli annak az iparágnak a nyereségét, amely más országokban kíméletlen versenyt folytat a fogyasztók kegyéért, és így enged az árakból
- nem helyes az az újabb ötlet, hogy a többi adó terhére nyújtsanak támogatást a könyvszakmának kedvezményes áfakulccsal
- nem helyes, hogy miközben a nálunk gazdagabb országok a lakosság elöregedéséből fakadó feszültség enyhítésére Európa-szerte szigorítják a nyugdíjrendszert, és korábban a mai kormánypártok is a nyugdíjrendszer biztosítási jellegének erősítésére törekedtek, most ettől eltérve tizenharmadik havi nyugdíjat vezetnek be
- méltányos emelni az oktatásban, az egészségügyben és másutt dolgozó közalkalmazottak keresetét, de vállalható olyan mértékű béremelés a közszférában, amely teljesen elszakítja a reálbérek alakulását a magyar gazdaság növekedésétől, az effajta jövedelempolitika a gazdaság versenyképességét, és ezáltal a jövőbeli növekedés esélyét ássa alá
- az adókulcsok további csökkentéséhez azonban vissza kellene vonni az szja-rendszerbe épített, mára szépen elburjánzott kedvezményeket, ilyen átfogó javaslattal azonban nem állt elő a kormány, egyedül a lakáshitel-törlesztés adókedvezményét pendítette meg

Az SZDSZ-t bíráló vélemények:
- jobb lett volna persze, ha az SZDSZ vezetése korábban ébred rá arra, hogy a miniszterelnök nagyvonalúan osztogató politikájának előbb-utóbb áldozatul esik a liberális párt adómérséklő terve; jobb lett volna már tavaly önmérsékletre intenie a közelgő konjunktúrában (indokolatlanul) bízó kormányfőt

Az MSZP-t bíráló vélemények:
- az állami kiadások növelését és az adók csökkentését az MSZP-program is egyszerre hirdette
- baj, hogy az MSZP-frakció a kormány terveire és Kuncze Gábor 'eddig és ne tovább!' felszólítására a 'még tovább!' választ adta; a szocialista frakció nemcsak a lakáshitel-törlesztés adókedvezményének megvonására nem vevő, hanem még növelné is a lakásszektornak, a mezőgazdaságnak és az önkormányzatoknak szánt állami támogatásokat, ha kell, akkor az adóbevételek növelésével

A Fideszt bíráló vélemények:
- a Fidesz politikusai sem kínálnak járható utat akkor, amikor támogatják az adócsökkentést, de jottányit sem vennének el a kiadásokból és kedvezményekből, sőt, még növelnék is azokat

A személyi jövedelemadó csökkentését támogató érvek:
- a 'fizessenek a gazdagok' elv tankönyvben jól hangozhat, de Magyarországon az ötlet ebben a formában nevetséges: nálunk 15 éve csak a bérből és fizetésből élők fizetnek említésre méltó adót, közöttük pedig nagyon kevés a 'gazdag': pár tízezer csúcsmenedzser, különösen jól fizetett szakember, de az ő jövedelmük néhány százalékos megnyirbálása sem a társadalmi problémákon, sem az ország pénzügyi helyzetén nem változtat

A személyi jövedelemadó jövő évi csökkentését kritizáló érvek:
- az adócsökkentés elsősorban a legmagasabb jövedelmű harmadot érinti, az ország szegényebb fele nem sokat kapna az adócsökkentésből, hiszen nem vall be jövedelmet, ezzel szemben a nagyobb adóból inkább a szegényebbek részesülnek, hiszen a bérek, juttatások emelkedése aránylag őket érinti jobban
- az adócsökkentés hívei nem túlságosan igyekeznek egyértelművé tenni valódi céljaikat, ami végtére is érthető: az adócsökkentéstől a versenyképesség, vagyis a profitok növelését váró politikusok nem állhatnak a választóik elé azzal, hogy azok szíveskedjenek munkavállalói jövedelmük egy részéről lemondani, mert ezzel növelhetők a profitok, amit a meggazdagodók majd gazdagságuk "lecsurgatásával" hálálnak meg; nincs más, át kell verni őket, higgyék, politikusaik szíve azért dobban, hogy több pénz maradjon a zsebükben és kevesebb kerüljön onnan az államéba, amiből valamennyi be is következik, de a valódi cél, hogy az ő zsebébe kevesebb kerüljön, s több maradjon a munkaadóéban; ezért halljuk ugyanazon politikusi szájból egyszerre a bérek emelkedésének örömteli voltát és az államháztartási reform szükségességét; a kéz egyszerre ad és visszavesz

A Medgyessy-kormányt bíráló vélemények:
- nem helyes, hogy a kormány által dominált testületek osszanak pénzt civil szervezeteknek - hagyják inkább a pénzt a polgároknál, és ők döntsenek arról, hogy civil szervezeteknek akarják-e adni, és melyeknek
- nem helyes, hogy ingyen adják a tankönyvet és az ebédet - emeljenek családi pótlékot, és a felnőtt magyar állampolgár (a szegény állampolgár is) vásárolja meg belőle az ebédet és (az augusztusi dupla családi pótlékból) a tankönyvet
- nem helyes, hogy a kormány magánszemélyeknek adókedvezményt ad számítógép-vásárlásra (az adókedvezmény is támogatás!), és ezzel az adófizetők pénzéből növeli annak az iparágnak a nyereségét, amely más országokban kíméletlen versenyt folytat a fogyasztók kegyéért, és így enged az árakból
- nem helyes az az újabb ötlet, hogy a többi adó terhére nyújtsanak támogatást a könyvszakmának kedvezményes áfakulccsal
- nem helyes, hogy miközben a nálunk gazdagabb országok a lakosság elöregedéséből fakadó feszültség enyhítésére Európa-szerte szigorítják a nyugdíjrendszert, és korábban a mai kormánypártok is a nyugdíjrendszer biztosítási jellegének erősítésére törekedtek, most ettől eltérve tizenharmadik havi nyugdíjat vezetnek be
- méltányos emelni az oktatásban, az egészségügyben és másutt dolgozó közalkalmazottak keresetét, de vállalható olyan mértékű béremelés a közszférában, amely teljesen elszakítja a reálbérek alakulását a magyar gazdaság növekedésétől, az effajta jövedelempolitika a gazdaság versenyképességét, és ezáltal a jövőbeli növekedés esélyét ássa alá
- az adókulcsok további csökkentéséhez azonban vissza kellene vonni az szja-rendszerbe épített, mára szépen elburjánzott kedvezményeket, ilyen átfogó javaslattal azonban nem állt elő a kormány, egyedül a lakáshitel-törlesztés adókedvezményét pendítette meg

Az SZDSZ-t bíráló vélemények:
- jobb lett volna persze, ha az SZDSZ vezetése korábban ébred rá arra, hogy a miniszterelnök nagyvonalúan osztogató politikájának előbb-utóbb áldozatul esik a liberális párt adómérséklő terve; jobb lett volna már tavaly önmérsékletre intenie a közelgő konjunktúrában (indokolatlanul) bízó kormányfőt

Az MSZP-t bíráló vélemények:
- az állami kiadások növelését és az adók csökkentését az MSZP-program is egyszerre hirdette
- baj, hogy az MSZP-frakció a kormány terveire és Kuncze Gábor 'eddig és ne tovább!' felszólítására a 'még tovább!' választ adta; a szocialista frakció nemcsak a lakáshitel-törlesztés adókedvezményének megvonására nem vevő, hanem még növelné is a lakásszektornak, a mezőgazdaságnak és az önkormányzatoknak szánt állami támogatásokat, ha kell, akkor az adóbevételek növelésével

A Fideszt bíráló vélemények:
- a Fidesz politikusai sem kínálnak járható utat akkor, amikor támogatják az adócsökkentést, de jottányit sem vennének el a kiadásokból és kedvezményekből, sőt, még növelnék is azokat



Bauer Tamás közgazdász szerint (Bevételek és kiadások, Magyar Hírlap, 2003. augusztus 2.) "Hegyi Gyula üdvözli a kormány szándékát, hogy nem kívánja jövőre csökkenteni a személyi jövedelemadót (Túl a mítoszon. MH, júl. 22.). Fő állításával nem értek egyet, cikkét mégis hasznosnak tartom, mert helyesen mutat rá: 'álszentség egyszerre követelni az állami kiadások növelését... és az adóbevételek csökkentését. Az égből mannaként aláhulló pluszpénzben komolyan sem konzervatívok, sem liberálisok nem hihetnek.' Persze szocialisták sem: az állami kiadások növelését és az adók csökkentését az az MSZP-program is egyszerre hirdette, amellyel Hegyi országgyűlési képviselő lett. A szocialisták nevében megszólalók ma is azt mondják, egyetértenek a szabaddemokrata szándékkal: csökkenjenek az adók, ugyanakkor ragaszkodnak azokhoz a kiadásnövelési elképzelésekhez, amelyeket a kormány korábban elfogadott. Ezzel szemben adok igazat Hegyinek. (...) Hegyi Gyula nyíltan mondja azt, amit a Medgyessy-kormány tesz: 'A kormány jóléti rendszerváltozásra, az esélyegyenlőség erősítésére és az Európai Unióhoz való fokozatos felzárkózásra kapott bizalmat a választóktól. A magántőke önként, emberbaráti hevületből sehol a világon nem szokott ilyen célokra költeni. A távlatos társadalompolitikai és integrációs célokat csak nagy állami kezdeményezések révén lehet elérni. Ehhez pedig pénz kell.' A Medgyessy-kormány közpénzt költ egy példátlan mértékű béremelésre, a nyugdíjbiztosításon kívül beígért tizenharmadik havi nyugdíjra, ingyenes tankönyvekre és óvodai étkeztetésre, NATO-kötelezettségekre, civil szervezetek támogatására a Nemzeti civil alapprogram keretében, a könyvek általános érvényű forgalmiadó-kedvezményére, és még sok mindenre (...). E kiadások fedezetére a kormány, amelynek mindkét pártja adócsökkentést ígért, most adót emel. Nemcsak azért nem tartom ezt helyesnek, mert így a kormány mögött álló pártok elveszítik szavahihetőségüket. Két tartalmi okból sem. Az egyik: a felsorolt tételek egy része tekintetében eleve nem helyénvaló, hogy az állam adóban elveszi a pénzt a polgároktól, és maga osztja azt el. Nem helyes, hogy a kormány által dominált testületek osszanak pénzt civil szervezeteknek - hagyják inkább a pénzt a polgároknál, és ők döntsenek arról, hogy civil szervezeteknek akarják-e adni, és melyeknek. Nem helyes, hogy ingyen adják a tankönyvet és az ebédet - emeljenek családi pótlékot, és a felnőtt magyar állampolgár (a szegény állampolgár is) vásárolja meg belőle az ebédet és (az augusztusi dupla családi pótlékból) a tankönyvet. Nem helyes, hogy a kormány magánszemélyeknek adókedvezményt ad számítógép-vásárlásra (az adókedvezmény is támogatás!), és ezzel az adófizetők pénzéből növeli annak az iparágnak a nyereségét, amely más országokban kíméletlen versenyt folytat a fogyasztók kegyéért, és így enged az árakból. Nem helyes az az újabb ötlet, hogy a többi adó terhére nyújtsanak támogatást a könyvszakmának kedvezményes áfakulccsal".

Bauer szerint "nem helyes, hogy miközben a nálunk gazdagabb országok a lakosság elöregedéséből fakadó feszültség enyhítésére Európa-szerte szigorítják a nyugdíjrendszert, és korábban a mai kormánypártok is a nyugdíjrendszer biztosítási jellegének erősítésére törekedtek, most ettől eltérve tizenharmadik havi nyugdíjat vezetnek be. Ezekben az esetekben elvileg tartom helytelennek, hogy az állam adóbevételekből finanszíroz olyan kiadásokat, amelyeket felnőtt állampolgároknak saját jövedelmükből - adott esetben egy biztosítási rendszer közbeiktatásával - helyes fedezniük. Ezek a megoldások újjáélesztik azt a régi közhiedelmet, hogy minden csak 'pártunk és kormányunk' nagylelkűségén múlik. Ezekben az esetekben azt a kérdést még fel sem tettem, hogy jut-e elég pénz a kiadások finanszírozására. A másik szempont éppen ez: jut-e rá pénz. Méltányos-e emelni az oktatásban, az egészségügyben és másutt dolgozó közalkalmazottak keresetét? Igen, az évtizedeken át kialakult alacsony bérekhez képest ez indokolt volt. A mérték azonban már nem. Nem vállalható olyan mértékű béremelés a közszférában, amely teljesen elszakítja a reálbérek alakulását a magyar gazdaság növekedésétől. Az effajta jövedelempolitika a gazdaság versenyképességét, és ezáltal a jövőbeli növekedés esélyét ássa alá".

Bauer úgy véli "aki a versenyszférában növeli a béreket, az közvetlenül, aki pedig a közszférában, az közvetve, a bérterhek emelésének előidézésével drágítja meg a magyarországi foglalkoztatást. Ma már ez nemcsak aggodalom, hanem tapasztalat is: romlott Magyarország exportképessége, és a Bokros-csomag óta kiszámíthatónak tekintett magyar gazdaságpolitikát ma ismét bizonytalannak tekintik, s elfordultak Magyarországtól a befektetők. Márpedig külföldi beruházások nélkül nincs gazdasági fellendülés! Továbbá: jó-e, méltányos-e alapjában véve fenntartani azt a fideszes lakástámogatási rendszert, amely mellett nem érdemes Magyarországon a háztartásoknak megtakarítani? Ez a rendszer teremtett olyan helyzetet, amikor a háztartások megtakarítása töredékére esett vissza, s nincs miből finanszírozni a beruházásokat. Hegyi Gyula szemlátomást büszke a kormány e lépéseire, és nem zavarják a következmények: sem az, hogy romlik a gazdaság versenyképessége, sem pedig az, hogy az ország újra eladósodik.
Hegyi Gyulának sajnos igaza van: 'a magyar politikai erők közül ma egy sem akad, amely bármely, konkrétan megnevezett közkiadás mérséklését propagálná'. Ellenkezőleg, a pártok abban versenyeznek, hogy kinek milyen újabb ötletei vannak a kiadások növelésére. Nemcsak a Fidesz és az MSZP folytatta ezt a versenyt, saját pártom, az SZDSZ is diplomás minimálbért, egészségügyi hűségpénzt, államilag támogatott számítógépeket ígért, amivel nemcsak maga állt a kiadások növelése mellé, de legitimálta is az MSZP ígéreteit és azok megvalósítását is. (...) Holott az adócsökkentés és a kiadások széles körű növelése egyszerre nem valósítható meg. A történtek után ma csak az szorgalmazhat adócsökkentést, aki azt is megmondja, hogy melyek azok a kiadásnövelési ígéretek, amelyeket vissza kellene vonni. Tudomásul kell venni, hogy az 'emberek mindennapi életét nem érintő' megtakarításokból az adócsökkentés nem fedezhető. Kínos döntések várnak a kormánypártokra. Ráadásul a közgazdaságilag megalapozatlan ígéretek jó része már megvalósult, az ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelésből már nem lehet visszavenni, a dupla családi pótlékot már tavaly augusztusban fizették, és így tovább. Ha az SZDSZ kitart az adócsökkentés mellett, és az MSZP kész megfontolni ezt, akkor korábbi népszerű döntéseik egész sorát kell felülvizsgálni. Mondok néhány példát. Le kell mondani a Nemzeti civil alapprogramról. El kell felejteni az ingyenes múzeumot, tankönyvet, óvodai ingyenebédet, s nem lehet öt százalékra csökkenteni a könyvek áfáját. Le kell mondani arról is, hogy adókedvezményt adjanak bárkinek a saját számítógép megvásárlásához. Mindezek viszonylag csekély összegek. Jelentős megtakarítást olyasmi jelenthet, mint a tizenharmadik havi nyugdíj ötletéről való lemondás: egyhetit már kapnak a nyugdíjasok, ennek további növelését azonban el kell halasztani. Hasonlóképpen el kellene fogadni a Kereskedelmi és Iparkamara ama javaslatát, hogy néhány év alatt ötven-hetvenezer fővel csökkenjen a közszférában foglalkoztatottak száma. Az MSZP azt ígérte, hogy nem nyúlnak a Fidesz-kormány olyan juttatásaihoz, mint a családi adókedvezmény vagy a lakástámogatási rendszer; most mégis napirendre kell tűzni a családi adókedvezmény átalakítását családipótlék-emeléssé, illetve a lakástámogatási rendszer szigorítását. Ezek súlyos, népszerűtlen lépések, de a gazdaság mai helyzetében az adócsökkentésnek csak ilyen megszorítások mellett van realitása".

Kopátsy Sándor közgazdász szerint (Adóemelés - adócsökkentés, Magyar Hírlap, 2003. augusztus 2.) "azt, hogy az adott országban adókat kell csökkenteni, vagy a hiányt adóemeléssel kell mérsékelni, nem lenne szabad politikai harcmezőre vinni. Minden gazdaságpolitikának egy kérdéssel kellene kezdeni: az indokoltnál nagyobbak vagy kisebbek a jövedelemarányok? Ha nagyobbak a kívánatosnál, akkor az adókat kell emelni. Ha kisebbek, a csökkentés indokolt. Politikai és szakmai szempontból ilyen egyszerű a kérdés. Erre a kérdésre a baloldal csak azt a választ adhatja, hogy a gazdagok jövedelmét csökkenteni indokolt, az ország leszakadó felének pedig többet kell adni. A jelenlegi vitának nem azzal kellene foglalkoznia, hogy melyik politikai és közgazdasági iskolának van igaza, hanem azzal: az indokoltnál nagyobbak vagy kisebbek a jövedelemkülönbségek? Ebben a vitában a lakosság nagy többsége - ha ezt az összefüggést belátja - azok mellé állna, akik az adókat akarják emelni. Az adócsökkentés ugyanis elsősorban a legmagasabb jövedelmű harmadot érinti. Az ország szegényebb fele nem sokat kapna az adócsökkentésből, hiszen nem vall be jövedelmet. Ezzel szemben a nagyobb adóból inkább a szegényebbek részesülnek, hiszen a bérek, juttatások emelkedése aránylag őket érinti jobban. Azt a tényt, hogy országunk viszonylagos gazdasági fejlettségéhez és a szocialista egyenlősdi tudati maradványához képest nagyok a jövedelemarányok, aligha lehet vitatni. Márpedig a jövedelemarányok mérséklése fontosabb, mint a pillanatnyi pénzügyi egyensúly. A demokráciában a gazdasági kérdések fontossági sorrendjét mindig a közvéleménynek kell eldöntenie, nem a tudós közgazdászoknak. Ma hazánkban a közvélemény nivelláltabb jövedelemarányokat akar. Ezt pedig csak az adók emelésével lehet elérni".

Kopátsy szerint "az is természetes, hogy a liberális politikusok és közgazdászok a jövedelemarányokat soha nem tartják eléggé differenciáltnak. Abban hisznek, hogy a gazdaság motorját a magas jövedelműek jelentik, azoknak kell a kedvében járni. Számukra nincs olyan helyzet, amelyben nem az adócsökkentésre szavaznak. Ebben a törekvésükben csak az mérsékelheti őket, ha félnek a jobboldal hatalomra jutásától. Sajnos jelenleg nem félnek eléggé. Abból sem tanultak, hogy egyszer már a jelenleginél sokkal erősebb parlamenti támogatást élvező szocialista kormányt, Horn Gyuláét azzal buktatták meg, hogy az ő ízlésüknek megfelelően alakíthatták a gazdaságpolitikát. (...) Az SZDSZ most is fenyegeti a nála hatszor népszerűbb MSZP-t, mintha nem mérné fel, hogy a koalíció megbuktatása szükségszerűen magával vonná a parlamentből való kikerülésüket. A koalíció felrúgása olyan szolgálatot jelentene Orbán Viktornak, amit a szabaddemokrata tagság sem bocsátana meg, nemhogy a választók. Ha az MSZP, a politikai béke érdekében, magának is sokat ártó engedményeket tesz, az végzetes következményekkel járhat".

Várhegyi Éva szerint (Eddig és ne tovább!, Népszabadság, 2003. augusztus 2.) "a tavaly már a parlament által jóváhagyott adómérséklés az SZDSZ ennél ambiciózusabb elképzelésének csak első lépése lett volna, hiszen választási programjában a ciklus végére egységesen 20 százalékos személyi jövedelemadót tűzött zászlajára. Azzal a kikötéssel, hogy - a hosszú távú megtakarításokat ösztönzők kivételével - megszűnik mindenfajta adókedvezmény. A meglepően alacsony egységes adókulcs elérése nem is látszik megvalósíthatatlannak, hiszen a kiterjedt adókedvezmények miatt az átlagos szja-terhelés a mai (20, 30, illetve 40 százalékos) kulcsok mellett is csak 20 százalék. Még az sem lehetetlen, hogy a mindenki által méltányolható és az adóelkerülés költségét alig meghaladó kulcs mellett javulna az adómorál, és az a pénz, amely ma a 'számlagyárakhoz' és a jövedelem elrejtésére alkalmas egyéb módozatok kínálóihoz kerül, a költségvetést gazdagítaná. A jövő évre megszavazott, de most visszavonni kívánt adótábla még három kulccsal (18, 26, 38) és a sávhatárok emelésével operál, ami összesen két százalékponttal mérsékelné az átlagos elvonást. Ehhez, de főleg az adókulcsok további csökkentéséhez azonban vissza kellene vonni az szja-rendszerbe épített, mára szépen elburjánzott kedvezményeket. Ilyen átfogó javaslattal azonban nem állt elő a kormány, egyedül a lakáshitel-törlesztés adókedvezményét pendítette meg. Pedig ha valaki megnézi az adóbevallási ívet, láthatja, hogy (az őstermelőtől a szellemi alkotás létrehozójáig, a gyerekestől az alkalmazottig, a lakásvásárlótól a minimálbéresig) alig van olyan társadalmi csoport, amelyik legalább egy jogcímen ne vehetne igénybe kedvezményt. Nincs olyan épeszű szociálpolitika, amely ennyi, korántsem a szociális helyzetet tükröző szempont szerint elérhetné célját, pláne amikor éppen a leginkább rászorulók - adóköteles jövedelem híján - amúgy sem vehetik igénybe a kedvezményeket".

Várhegyi úgy véli "nem könnyű a népszerűséget tápláló adományokat visszavenni, de más választás nincs. Legalábbis akkor, ha a kormány nem a gazdaság tönkretételében, hanem versenyképességének növelésében érdekelt. Könnyebb persze a liberális pártnak, amely a 'kisebb állam - nagyobb szabadság a magángazdaságnak és a háztartásoknak' elvet tűzte zászlajára, s ezzel gyökeresen eltért a Fidesz-kormány államközpontú gazdaságfilozófiájától. De a magát modern szociáldemokrata pártként definiáló MSZP-nek sem lenne túlságosan nehéz letérnie a hagyományos szocialista ideológia mind kevésbé életképes útjáról. Elég lenne, ha a nyugat-európai partnereit venné mintául (például az adócsökkentést és nyugdíjreformot egyaránt bevállaló német testvérpártot), és ha a kelet-európai versenytársaink drasztikus adócsökkentési politikájára figyelne. A költségvetés egyensúlyáért felelős pénzügyminiszter esetleg még megengedheti magának azt a cinikus választ Kuncze felvetésére, hogy tessék előbb megtalálni azt a 135 milliárd forintot, amely ellentételezi az szja-csökkentés miatti bevételkiesést. Politikailag felelős kormányfő azonban nemcsak hogy nem nyilatkozhat így, de nem is gondolkodhat ebben a logikában. Nem teheti meg, hogy populista ígéretekkel előbb jócskán megterheli (8,3 százalékkal növeli) a kiadási oldalt, majd ehhez - és a mindenképp csökkentendő hiányhoz - igazítja a bevételeket. A folyó áras GDP 8 százalék körüli bővülése mellett az állami bevételek 11,6 százalékos növelése az adóterhelés emelésével jár, ami az ország kiélezett versenykörnyezetében életveszélyes politika. Az államháztartás hiányának a gazdaság stabilizálása érdekében történő lefaragása sem kerülhető meg azonban, ezért a Fidesz politikusai sem kínálnak járható utat akkor, amikor támogatják az adócsökkentést, de jottányit sem vennének el a kiadásokból és kedvezményekből, sőt, még növelnék is azokat. De őket legalább nem kell komolyan venni, hiszen ellenzékben mindenki ott tesz be, ahol tud".

Várhegyi szerint nagy baj, hogy "az MSZP-frakció a kormány terveire és Kuncze Gábor 'eddig és ne tovább!' felszólítására a 'még tovább!' választ adta. A szocialista frakció nemcsak a lakáshitel-törlesztés adókedvezményének megvonására nem vevő, hanem még növelné is a lakásszektornak, a mezőgazdaságnak és az önkormányzatoknak szánt állami támogatásokat. Ha kell, akkor az adóbevételek növelésével. Ők nyilván úgy gondolják, hogy a magyar társadalom nem elég érett arra, hogy nagyrészt maga döntsön jövedelme sorsáról; jobbnak tartják a kiterjedt állami osztogatást-fosztogatást. Jobb lett volna persze, ha az SZDSZ vezetése korábban ébred rá arra, hogy a miniszterelnök nagyvonalúan osztogató politikájának előbb-utóbb áldozatul esik a liberális párt adómérséklő terve. Jobb lett volna már tavaly önmérsékletre intenie a közelgő konjunktúrában (indokolatlanul) bízó kormányfőt. Ha az MSZP választási programjában beígért juttatásokat már nem is vonathatta volna vissza a kisebbik koalíciós partner, az ötletszerűen a semmiből előbukkant második száznapos program hallatán már mondhatta volna: eddig és ne tovább! Ha megkésett is most az SZDSZ fellépése, egyáltalán nem fölösleges. Most sem árt, ha tudatja koalíciós partnerével, választóival és a világgal, hogy a liberális szlogen valójában mit takar a gazdaság vonatkozásában. Most sem késő amellett érvelnie, hogy a társadalom egésze számára előnyösebb, ha kevesebbet von el az állam, de egyúttal kisebb körnek is nyújt gondoskodást. Most sem késő arra bírnia koalíciós partnerét és a kormányt, hogy újragondolja a jövő évre szóló elképzeléseit, és hogy a ciklus egészére vonatkozóan megállapodjanak a kisebb mértékű állami újraelosztást eredményező költségvetési politikáról".

Inzelt Péter közgazdász: (Dehogy a gazdagok fizetnek, Magyar Hírlap, 2003. augusztus 9.) "megdöbbenéssel olvastam Kopátsy Sándor cikkét (MH, aug. 3.), melyben az adóemelésért száll síkra avval a számára nagyon egyszerű érveléssel, hogy az indokoltnál nagyobb jövedelemarányokat adóemeléssel kell csökkenteni. A 'fizessenek a gazdagok' elv tankönyvben jól hangozhat, de Magyarországon az ötlet ebben a formában nevetséges: nálunk 15 éve csak a bérből és fizetésből élők fizetnek említésre méltó adót, közöttük pedig nagyon kevés a 'gazdag': pár tízezer csúcsmenedzser, különösen jól fizetett szakember, de az ő jövedelmük néhány százalékos megnyirbálása sem a társadalmi problémákon, sem az ország pénzügyi helyzetén nem változtat. Arról, hogy mennyi jövedelmet vallanak be és mennyi adót, tb-járulékot fizetnek a nem bérből és fizetésből élők, meglehetősen jó becslést lehet adni. Az adózás rendjéről szóló törvény szerint a pénzügyminiszter évente irányelvben kötelezi az adóhatóságot, hogy azokat a vállalkozókat, akiknek bevallott évi jövedelmük nem éri el az irányelvben meghatározott összeget, hívja fel adóbevallásuk kiegészítésére. Magyarul, aki legalább ennyi jövedelmet bevall, azt legfeljebb véletlenszerűen vagy akkor macerálják, ha valami fontos személlyel kerül konfliktusba, például nem mond le az MLSZ elnökségéről. Az elvárt éves jövedelmek figyelemreméltóak (lásd 7002/2001 PM-irányelv.) Például, egy budapesti fogorvos esetén 1048 E Ft éves jövedelem, egy állatorvos esetén 480 E Ft éves jövedelem (havi 40000 Ft), rádiós-televíziós műsorkészítés esetén a fővárosban évi 543 E Ft, máshol évi 480 E Ft várattatik el. Pontosan ugyanennyi a vélelmezett jövedelme az illemhely-üzemeltetőnek, a játékautomata-üzemeltetőnek. A legtöbb jövedelmet a közjegyzőktől várja el a PM (évi 2017 E Ft, az ügyvédeknél megelégszik évi 1639 E Ft-tal is). Egy cukrásztól évi 637 E Ft bevallását, egy karosszérialakatostól 524 E Ft, egy fényezőtől 561 E Ft bevallását várják el. (...) Bizonyosan vannak néhányan, akik ennél valamivel több jövedelmet vallanak be, de nem igazán meggyőző, hogy az ügyvéd és a fogorvos - a PM irányelve szerint - nagyjából annyit keres, mint a pedagógus; a cukrász, az autójavító, a fodrász és az állatorvos pedig feleannyit. Egy rövid séta a százmilliós villák környékén nem ezt igazolja, bár az is lehet, hogy a pedagógusok különösen költekező életmódot folytatnak, és nem takarékoskodnak eléggé. A vállalkozók emellett a fogyasztáshoz kapcsolódó adók terén is lényegesen kevesebbet fizetnek, mint a bérből és fizetésből élők, hiszen a villa, az autó, a nyaralás, az ital és a WC-papír egyaránt a cég (adózás előtti) költségét terheli, és nagyrészt az áfa is visszaigényelhető. Amíg ilyen az adózási rendszer, amíg senki meg nem kérdi, hogyan lehet százmilliós villát építeni havi ötvenezerből, addig az adóemelést és a bevallott jövedelemhez kötött kedvezményeket - az alkalmazotti kedvezmény kivételével - a társadalmi igazságossággal fogalmilag összekötni egyszerűen minősíthetetlen. Úgy gondolom, hogy új adóötletek és adóemelések helyett reformok kellenének: egycsatornás szegénytámogató rendszer; egy- vagy kétkulcsos, szociális demagógia nélküli személyi jövedelemadó, és olyan adóellenőrzés, mint az összes demokráciában Svájctól Belgiumon keresztül az Egyesült Államokig. Befizetésen alapuló nyugdíjrendszer kell, mert éppen a minimálbéren bejelentettek termelik újjá a szegény kisnyugdíjasokat. Nem merjük kimondani, de szociális és politikai megfontolásból a nyomorúságos nyugdíjuk is lényegesen több, mint amennyit befizettek, cserébe a 'gazdag' egyetemi tanár viszont a felét kapja a befizetett összegnek. Magyarországon 15 éve igazságtalan, kártékony, túlbonyolított és tarthatatlan adózási rendszer van. Ezt nem ideologizálni kell, hanem haladéktalanul és alapvetően megreformálni. Más kérdés, hogy a költségvetésnek valóban jelentős többletbevételre van szüksége: többek között az EU-csatlakozással (és nem az euróhoz történő csatlakozással) összefüggésben, mely többletköltségekről ez idáig kevés szó esett".

Németh György szociológus-közgazdász szerint (Ami az adócsökkentés-vita mögött van, Magyar Hírlap, 2003. augusztus 9.) "adócsökkentésről két megközelítésből lehet beszélni. Az egyik, hogy a munka és a tőke közötti határvonal tolódjon az utóbbi felé, vagyis - mindent változatlannak tételezve - növekedjenek a profitok (a tőkejövedelmek amortizáción felüli része) a munkavállalói jövedelmek rovására. Ennek eszköze az államháztartási reform, az adóreform, melyek elegáns alátámasztásául a koraszülött jóléti állam tétele szolgál. E megközelítés tiszta esete a jogi értelemben - de nem valóságosan - a munkaadók által fizetett társadalombiztosítási járulékok csökkentése. Amikor az adócsökkentésről a versenyképesség növelésével összefüggésben folyik a diskurzus, e határvonalat tolnák el. De adócsökkentésről az állam és (munkavállaló) polgára közötti határvonal utóbbiak felé való eltolásaként is lehet beszélni. Ezt azon meggyőződés vezérelheti, hogy az állam helyett inkább a (munkajövedelem-tulajdonos) polgárok költsék el pénzüket, mivel: 1. az állam gyakran pazarlóan, alacsony hatékonysággal költi polgárai pénzét; 2. az államnak értelemszerűen csak kevés számú preferenciája lehet, amivel 'erőszakot tesz' polgárai többségén; végül 3. kívánatosnak lehet gondolni, hogy az elosztás közelebb legyen a piaci viszonyok között kialakulthoz, mert az tükrözi a teljesítményeket, melyeket az újraelosztás 'eltorzít'. Az adócsökkentés első megközelítésének közgazdasági alapját az eredeti tőkefelhalmozás-lecsorgáselmélet mix alkotja, mely szerint hazánkban most van a szükségszerű, ezért elkerülhetetlen és pozitívan értelmezendő eredeti tőkefelhalmozás kora, melyet kormányzati eszközökkel is segíteni kell, ennek eszköze az adócsökkentés. Az eredeti tőkefelhalmozás végeztével aztán a jólét a társadalmi-gazdasági felhőrégiókból az alsó középosztályig csorog, vagy talán még az alá is. A második megközelítés a szabadságot az egyenlőségnél sokkal magasabbra értékelő liberalizmusé. A szocialistáknak és a kereszténydemokratáknak a liberálisoknál kisebb az egyenlőtlenség-tűrésküszöbe, ami - liberális szemmel - kevesebb szabadságot (ui. az elsődleges és a másodlagos elosztás közötti nagyobb távolságot) jelent. Az adócsökkentés hívei nem túlságosan igyekeznek egyértelművé tenni valódi céljaikat, ami végtére is érthető. Az adócsökkentéstől a versenyképesség, vagyis a profitok növelését váró politikusok nem állhatnak a választóik elé azzal, hogy azok szíveskedjenek munkavállalói jövedelmük egy részéről lemondani, mert ezzel növelhetők a profitok, amit a meggazdagodók majd gazdagságuk lecsurgatásával hálálnak meg. Nincs más, át kell verni őket, higgyék, politikusaik szíve azért dobban, hogy több pénz maradjon a zsebükben és kevesebb kerüljön onnan az államéba, amiből valamennyi be is következik, de a valódi cél, hogy az ő zsebébe kevesebb kerüljön, s több maradjon a munkaadóéban. Ezért halljuk ugyanazon politikusi szájból egyszerre a bérek emelkedésének örömteli voltát és az államháztartási reform szükségességét. A kéz egyszerre ad és visszavesz. Ha viszont politikusoktól és pénzügyi köztisztviselőktől érdeklődünk utóbbi mibenléte felől, logikus és tetszetős okfejtéseket hallunk a közszféra és közszolgáltatások pénzfelhasználásának átláthatóbbá, racionálisabbá tételéről és így tovább. Csupa olyan dolog, aminek szükségességét épelméjű ember nem kifogásolhatja".

Németh szerint "az adócsökkentés vagy a tőke és a munka, vagy az állam és polgára közti határvonal mozdítását jelenti, leginkább azonban úgy összebogozódik e kettő, hogy egyik határvonalat mozdítva mozdul a másik is valamennyit. Az a polgárok átverése, hogy az egyik a célom, de azt a képzetet keltem, hogy a másik az. A politika olyan szlogenekkel takarja el a lényeget, mint több kerüljön a gazdaság szereplőinek zsebébe és kevesebb az államéba: a gazdaság szereplői kategóriába két ellenérdekelt felet, a tőke- és a munkajövedelmek tulajdonosait söprik együvé. (...) Határozott véleményem szerint illegitim politikai cél a munka és a tőke közötti határvonal elmozdítása, annak hollétét a (munka)piacra kell bízni. Az úton-útfélen használt (bér)versenyképesség-fogalom eredendően hamis, azon egyszerű oknál fogva, hogy versenyképességük nem országoknak, hanem vállalatoknak van, s ez különösen igaz egy olyan nyitott és a külföldi tulajdon túlsúlyával jellemezhető gazdaság esetén, mint a magyar. Így nem értelmezhető az ország versenyképességének romlása. A vállalatoké romolhatott, aminek fel kell tárni az okát, és ahol csak lehetséges, javítani kell működési feltételeiket, de illegitim a kormányzatnak profitábilitásuk növelése érdekében adócsökkentéssel rohanni segítségükre. Se konzervatív, se szocialista-liberális kormány ne kotorásszon (munkavállaló) polgárai zsebében. S lássuk be: a versenyképesség sokkal inkább társadalmi, mint gazdasági kérdés. Erre pedig költeni kell. Ha felzárkózó országnak többet, mint a már fejletteknek, akkor ezt tudomásul kell venni, s a politikának meg kell győznie erről a társadalmat. Mert nincsen ingyenebéd, valakinek fizetnie kell. (...) nem lehet egyszerre a munkaadóknak alacsonyabb munkavállalói jövedelmeket, a munkavállalóknak pedig jóléti rendszerváltást ígérni".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695