Gazdaság, adócsökkentés, költségvetés

2003-09-09

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a második negyedévben 2,4 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék az előző év azonos időszakához képest, ilyen alacsony gazdasági növekedésre utoljára 1997-ben volt példa. Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke szerint válság felé sodródik a magyar gazdaság.


A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a második negyedévben 2,4 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék az előző év azonos időszakához képest, ilyen alacsony gazdasági növekedésre utoljára 1997-ben volt példa. Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke szerint válság felé sodródik a magyar gazdaság. Varga elmondta, hogy az elmúlt évben drasztikusan nőtt az államadósság, és a vártnál jóval alacsonyabb a gazdasági növekedés. Az MSZP közleményben cáfolta a Fidesz azon állítását, miszerint az országot gazdasági válság fenyegeti.

Megegyezés született a Kormány, az MSZP és az SZDSZ között a jövő évi személyi jövedelemadó-tábláról. A döntést az MSZP tapolcai frakcióülésének szünetében jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök, valamint Kovács László MSZP- és Kuncze Gábor SZDSZ-elnök. 2004-től évi 800 ezer forint jövedelem alatt az adókulcs 18 százalék, 800 ezer forint jövedelem felett, 1 millió 500 ezer forint jövedelemig 26 százalék, 1 millió 500 ezer forint felett pedig 38 százalék lesz. Medgyessy Péter bejelentette, hogy a kieső szja-bevételek ellentételezéseként elmarad a 25 százalékos ÁFA-kulcs 23 százalékra való csökkentése, valamint emelkedik a játékadó és a jövedéki adó. A Kormány kiterjeszti az egyszerűsített vállalkozói adó körét és 40 milliárd forintos megtakarítást tervez a költségvetési intézményeknél. Kovács László elmondta, hogy az alku eredményeként megvalósul az igazságosabb közteherviselés. Kuncze Gábor hangsúlyozta: a koalíció közös akarata volt az szja-csökkentés, amelyet további gazdasági stabilizációs lépéseknek kell követniük.

Összefoglalás:
Érvek a kormány gazdaságpolitikája mellett:

- A kormány végrehajtotta az évek óta elhalasztott bérreformot a közszférában, melynek szükségessége vitán felüli.
- A kormány intézkedései hosszú távú befektetésekként értelmezhetőek, hatásuk még várat magára.
- A rászorultsági alapon járó kedvezmények növelik a társadalmi igazságosságot.
- A kormányzat időben felismerte a takarékosság halaszthatatlanságát.

Érvek a kormány gazdaságpolitikája ellen:

- A kormány nem tartja be ígéretét az életszínvonal jövő évi növekedésével kapcsolatban.
- A kormány gazdaságpolitikája nem alkalmazkodik a megváltozott külgazdasági feltételekhez.
- Az egyszerre alkalmazott osztogató és adócsökkentő politika az ésszerűség és az összhang hiányáról árulkodik.
- A gazdaságpolitikai reformok elodázása - mely főként a szavazók megnyerésének kedvez - súlyosabb következményekkel fog járni.
- A neoliberális adópolitika a magasabb jövedelműeknek kedvez.
- A személyi jövedelemadó csökkentése és a fogyasztási adó növelése nem javítja a szegények helyzetét.

Érvek a kormány gazdaságpolitikája mellett:

- A kormány végrehajtotta az évek óta elhalasztott bérreformot a közszférában, melynek szükségessége vitán felüli.
- A kormány intézkedései hosszú távú befektetésekként értelmezhetőek, hatásuk még várat magára.
- A rászorultsági alapon járó kedvezmények növelik a társadalmi igazságosságot.
- A kormányzat időben felismerte a takarékosság halaszthatatlanságát.

Érvek a kormány gazdaságpolitikája ellen:

- A kormány nem tartja be ígéretét az életszínvonal jövő évi növekedésével kapcsolatban.
- A kormány gazdaságpolitikája nem alkalmazkodik a megváltozott külgazdasági feltételekhez.
- Az egyszerre alkalmazott osztogató és adócsökkentő politika az ésszerűség és az összhang hiányáról árulkodik.
- A gazdaságpolitikai reformok elodázása - mely főként a szavazók megnyerésének kedvez - súlyosabb következményekkel fog járni.
- A neoliberális adópolitika a magasabb jövedelműeknek kedvez.
- A személyi jövedelemadó csökkentése és a fogyasztási adó növelése nem javítja a szegények helyzetét.


Szerető Szabolcs (Kombinált megoldás, Magyar Nemzet, 2003. augusztus 27.)
"Különösen az "SZDSZ" készül egy újabb bokrosi rohamra a középosztály ellen a rászorultság elvével takarózva, Béki Gabriella már fel is vetette a gyermekek után járó adókedvezmény szűkítését (hiába, egy neoliberális pártban társadalom- és szociálpolitikával foglalkozni ahhoz hasonló kihívás, mint ombudsmannak jelentkezni a Harmadik Birodalomba). A végsőt szót persze nem ez a munkacsoport mondja ki, hanem a koalíció csúcsvezetői, de a részletek ismerete nélkül is borítékolható, hogy kegyetlenül leverik a társadalmon a korábbi osztogatást és az MSZP torkán lenyomott (?) szja-csökkentést - a súlyos áfa-emelés, a növekvő infláció, a befagyasztott reálbér, a drágább közszolgáltatások már tényként kezelhetők. 2004-re nem tudjuk vállalni az életszínvonal további javítását - mondta Medgyessy Péter. Erre az ígéretére mérget vehetünk."

Vitányi Iván (A költségvetési vitáról, Népszava, 2003. augusztus 27.)
"Igen, a különböző helyzetekben nemcsak másképpen kell megfogalmazni, de képviselni és vinni is a dolgokat. Az egyik eset, amikor a világgazdaság és különösen az a része, amelyhez mi kapcsolódunk, felfelé mozdul el, évről évre megbízhatóan növekszik, erre számíthatunk és építhetünk is. Nagyon fontos, hogy ilyenkor se veszítsük el a fejünket (ezúttal a boldogságtól). Ilyenkor se ígérjünk fűt-fát, már csak azért sem, mert az egyetemes helyzethez még hozzá jönnek a mi saját nehézségeink. Ilyenkor kell tudatosan takarékoskodni (pénzzel, emberrel, szóval), hogy el ne rontsuk. De ilyenkor telt hangon, okos bizakodással, a közvetlen jövőről is optimista képet rajzolhatunk. (...) Az igazság tartalmában egy, de formájában többféleképpen lehet hitelesen előadni. Lehet az új szituáció nehézségeit-, és lehet a fennmaradó lehetőségek létét hangsúlyozni. Különböző foka lehet a drámai hangvételnek és a mégis csak reménykeltő jelenségek mértékes hangoztatásának. Egy a biztos: nem lehet megkerülni az egyetemes helyzetből következő problémákat. Nem lehet figyelmen kívül hagyni őket. Így juthatunk el hiteles és ésszerűen odáig, hogy ezek után mit tehet az állam, mit tehet a költségvetés, és mit tehet a társadalom. Mindenki megértheti, hogy kevesebb az elkölthető forrásunk, de mindenkivel meg kell tudni értetni, hogy az adott lehetőségeken belül a költségvetés minden egyes forintot arra fog fordítani, ami a legjobban szolgálja a társadalom javát. (...) Ki kell lépni ebből a rossz hagyományból. A gazdaság helyzete - mint az elemzők mondják - nehéz ugyan, de az igazi krízis elkerülhető. Bölcsességgel, a lényeges lehetőségek kiemelésével, takarékossággal, de okos felhasználással előre is tudunk lépni. Ehhez partnernek kell tekinteni az egész társadalmat. Ez nem pusztán a kommunikáció hanem magatartás kérdése."

Csaba László (Hogy tartsuk a jó irányt? Figyelő, 2003. augusztus 28.)
"Számtalanszor leírták már, hogy a magyar gazdaság 2001 közepén letért a fenntartható pályáról. Korrekció azonban csak annyi történt hogy az idei lassulás tényszámaihoz igaútjáé a költségvetés intézményi kiadásait. Csakhogy a bérek átlagosan közel ötször, a közszférában hétszer (!) gyorsabban nőnek a jövedelemtermelésnél. Az export visszaesik, a magánberuházás (az ingatlanpiacot nem számítva) úgyszintén. Ha az egyszeri tételeket nem vesszük figyelembe, az államháztartás egyensúlya aligha lesz lényegesen jobb a 2002. évinél. (...) A gazdaságpolitika kommunikációja nyilván nem lehet jobb a tartalmánál. Amikor azonban a pénzügyminiszter - az inflációs célkövetést nem túl mereven értelmezve - 9 (sic!) százalékos béremelésről beszél, a jegybank elnöke meg a német konzervatív lapban megszólalva ébred rá az általa is jegyzett árfolyamdöntés hibás voltára, akkor az elemi ésszerűség válik kérdésessé. Ahol a takarékos költségvetés meghirdetését a nagyobbik kormánypárt 500 milliárd forintos kiadásnöveléssel, a kisebbik ezzel párhuzamosan adócsökkentéssel, az ellenzék pedig mindkettő egyidejű meglépésével véli elérhetőnek, ott legalábbis összhanghiány van."

Andor László (Jólét és gazdaságpolitika, Népszava, 2003. augusztus 28.)
"A nyár közepe óta a gazdaságpolitikában és az állami költségvetésben tervezett korrekciós lépések uralják a hazai politikai vitákat és a közhangulatot. Az aggodalom lépten-nyomon érezhető: nem teszi-e mindez ad acta azokat a jóléti ígéreteket, amelyeket a kormánypártok, és kiváltképp a szocialisták hirdettek az egyre távolibbnak tűnő 2002-ben. Nos, erre pontos választ csak akkor lehet majd adni, ha kiderül, milyen jövedelemelosztási viszonyokat teremt a jövő évi költségvetés, amelynek hivatalos vitája még csak ezután kezdődik. Arra azonban érdemes már most felhívni a figyelmet, hogy a szegénység és a jólét alakulása nem egyszerűen politikai osztozkodás kérdése, hanem gazdaságpolitikáé is. (...) A baloldali gazdaságpolitika alapvető feladatát még a 2002-es választások előtt az MSZP egyik programkészítő műhelye így fogalmazta meg: >>az ország kettészakadásának megállítása, a társadalom alsó és felső jövedelmi rétegei közötti különbség csökkentése<
Loppert Csaba (Az szja legfelső kategóriája - Válaszút előtt áll az MSZP: adócsökkentést végrehajtani, de milyet?, Magyar Nemzet, 2003. augusztus 29.)
"A neoliberális propaganda sajátossága, hogy a pangó gazdaságra hivatkozva adócsökkentést követel. Ahelyett azonban, hogy tényleg a vállalkozások terheit kívánná csökkenteni, a magas jövedelmek tehermentesítését veszi célba. A személyi jövedelemadó ugyanis gazdaságból kivont, fogyasztási célú jövedelmeket von el. Csökkentése tehát nem a kínálatot, hanem a keresletet, főként a fogyasztást és - ami igazán problematikus - a magasabb jövedelműek importot növelő luxusfogyasztását növeli. A személyi jövedelemadó mérséklésével ráadásul mindig a magasabb jövedelműek járnak jól. Ennek az adónak egymásra épülő, sávos jellege miatt az alacsonyabb sávok kulcsának mérsékléséből, illetve annak hasznából automatikusan részesülnek a magasabb jövedelműek is. A most Magyarországon tervezett változtatásokkal a kétmillió forint feletti jövedelmet élvező adózó keresetének egy része után ugyanolyan könnyítést kap, mint a 18 százalékkal adózó. Egy másik része után olyan könnyítést élvez majd, mint a 26 százalékkal adózó, és a maradék után is kevesebbet kell fizetnie, mint eddig. Ezek után könnyű kiszámítani, hogy az szja-csökkentés bevezetése után a jövőben egy magas jövedelmű adózónak forintöszszegben számolva abszolút mértékben jobban csökken az adóterhe, mint a kisebb jövedelműnek. Másként fogalmazva: a szegényebbeknek nagyobb arányban kell majd kivenniük a közterhekből a részüket, mint eddig. A személyi jövedelemadó mérséklése tehát a jelenlegi formában, a hagyományokkal és az európai országok ma is követett gyakorlatával szakítva még jelentősebb jövedelemeltolódást eredményez a magasabb jövedelműek javára. (...) Tőkevonzó képességünket nem a személyi jövedelemadóból származó bevételek csökkentésével, hanem a társadalombiztosítási terhek, az általános forgalmi adó és a fogyasztási jellegű adók mérséklésével lehetne növelni. Nyugat-Európában számos esetben sikeresen mérsékelték például a munkanélküliséget az alacsony képzettségű munkát végzők közterheinek csökkentésével. Ha lenne Magyarországon valódi szociáldemokrata gazdaságpolitika, akkor az nem a kisemberek terheinek további növelésével próbálná javítani a gazdaság pozícióit. Nem is az állami elvonást és a redisztribúciót növelné, hanem a jövedelemarányokon és az adórendszer szerkezetén változtatna. Nem az áfa és nem ama adók arányát növelné tovább, amelyek terheit mindenki egyformán viseli, hanem a progresszív jellegű állami elvonásokat. Akkor a kisjövedelműek fogyasztása bővülne, és az nem az importot növelné. (Igaz, a baloldali érzelmű nemzeti tőkésosztály átmenetileg egy kicsit kevesebbet tankolna és bankolna a környező országok olajkútjaiból és bankjaiból.) Az adócsökkentésnek az a formája, amelyet a liberálisok javasolnak, tovább növeli a jövedelmi egyenlőtlenségeket, gazdasági növekedést serkentő hatással nem jár, és az eddigieknél is torzabb és igazságtalanabb jövedelmi viszonyokat eredményez, akadályozza a foglalkoztatás bővítését. Ezért szöges ellentétben áll a szociáldemokrácia évszázados alapelveivel és gyakorlatával. Az adókérdésben a Magyar Szocialista Párt válaszút előtt áll: tovább követi a liberálisokat, vagy tesz egy lépést a szociáldemokrácia irányába."

Petschnig Mária Zita (Elvétett ritmus, Magyar Hírlap, 2003. augusztus 30.)
"A következő hibát a szocialista vezetésű kormány akkor követte el, amikor a 2003-as költségvetés vitáját sem használta fel arra, hogy tájékoztassa az országot: a jóléti rendszerváltás programját fel kell függeszteni addig, amíg nem termelődnek meg a forrásai. Ekkor a Fideszre már nemigen lehetett volna visszamutogatni ugyan, de a kedvezőtlen külső körülményekre bőséggel lehetett volna hivatkozni, ami egyben az ellenzék parttalan követeléseit is értelmezhető keretek közé szorította volna vissza. Ez is elmaradt, talán, mert a kormányban még élt a hit, hogy meg lehet úszni, hiszen átmenetileg az eladósodás terhére is lehet fogyasztani, aztán majd jön a külső konjunktúra, meg az EU-csatlakozás, ami kisegít bennünket. Pedig már tavaly, az év végén egyértelműen látszott, hogy a külső segítséghez tapadó csodavárásnak nincs semmi alapja. A miniszterelnöknek még sok alkalma adódott volna arra, hogy felrázza álmodozásából a kormányát, a kormánypártokat és népét. Mindet elszalasztotta. Talán, mert kíméletes akart maradni a kíméletlen helyzetben? Talán, mert továbbra is hitt és hisz a megváltó csodákban? Talán, mert a környezete azt tanácsolta neki: csak semmi megrázkódtatást, mert azok elkerülhetők? Minden válasz lehetséges, és e válaszok együttesen is. Csak az nem, hogy minden megúszható. A bajok túlnőtték a határokat. S miközben a kíméletesség ördögi köréből mind nehezebb lesz kilépni - idővel ugyanis a saját hibákról is számot kellene adni -, a kíméletes kormánnyal szemben ott áll egy korlátlanul kíméletlen ellenzék, amely továbbra is követel, és - most már joggal - a Medgyessy-kormány rossz gazdaságpolitikájáról értekezik. S mert a választópolgárok mindennapjai ezt igazolják - hihetőnek, jogosnak tűnik a bírálat. Ez van ma. Ám a kormánypártok holnapi kilátásai még rosszabbak. Az EU-csatlakozás 2004-ben nem hoz lendületet, a számunkra fontos külső piacok jelentős fellendülésére nem számíthatunk, kelet-közép-európai sorstársaink pedig rendre leköröznek bennünket. Ugyanakkor már most látszik, hogy 2004-ben nem hajtják végre a szükséges megszorításokat, és a kiigazítás az ellustult 2003. évvel együtt három esztendőre húzódik el. Vagy nem. És az még rosszabb. Hiszen a kormány a jegybankkal együtt vállalta az euróövezethez való csatlakozás 2008. január elsejei dátumát. A Medgyessy-kormánynak hihetetlenül rossz a ritmusérzéke. Elődjével ellentétben, amely a legjobb formáját - értve ezen a választópolgárok szavazatainak megnyeréséért megszervezett anyagilag erősen megtámogatott lobbizást - a ciklus végére, a hajrára időzítette. A mostani ciklusban a muníció éppen a végére fog elfogyni. Marad az erkölcsi fölénnyel való kérkedés. De hogy erre lesz-e esély, azt ma még nem tudjuk."

Kovács Ilona (Hol az adócsökkentés forrása? Népszabadság, 2003. szeptember 2.)
"Az elemzők szinte egyhangúlag hangoztatják, hogy a gazdaság jelenlegi problémáit leginkább az elmúlt 2 évnek a GDP növekedési ütemét messze meghaladó ütemű bérkiáramlása okozta, ami alapvetően az alacsonyabb béreket növelte, s ami mögött nincs teljesítménynövekedés. Ez a bérkiáramlás jelentős részben hosszú évek során felhalmozódott bérelmaradásokat pótolt. Az elemzők érvei nehezen egyeztethetők össze a fent vázolt képpel. Nehezen képzelhető el, hogy a százmilliós, milliárdos jövedelmek koncentrációja az elmúlt 6-8 évben a termelékenység és a teljesítménynövekedés eredménye lett volna. Egyetértek az SZDSZ politikusaival abban, hogy "az állam a rászorulókról gondoskodjon, akik nincsenek ráutalva, azokról ne", de azzal már nem, hogy a költségvetésből hiányzó milliárdok a leggazdagabbaknál maradjanak úgy, mint az elmúlt években. Nem állja meg a helyét az az érv sem, hogy az adócsökkentés elősegíti a beruházások növekedését, hiszen 1996-2001 között ott maradt a leggazdagabbaknál legalább 500 milliárd Ft, amelyekhez adókedvezmények révén jutottak.
A jövedelemegyenlőtlenség túlhaladta azt a mértéket, ami hajtóerő, ösztönző lehet a gazdaság szempontjából. A kormányzatoknak fel kell ismerniük, hogy a nagyarányú szegénység a gazdaság hatékony működése ellen hat, veszélyezteti az ország hosszú távú növekedési esélyeit. Miért a gazdagok sorsa miatt kellene aggódnia egy magát szocialistának nevező párt kormányának, miközben az országra a tömeges elszegényedés jellemző? A szegénység nemcsak annak teher, akinek el kell viselnie, de a társadalomnak is."

Czinege János (Az szja csökken az áfa meg növekszik? Magyar Nemzet, 2003. szeptember 2.)
"Miről van szó? Először is adócsökkentésről akkor beszélhetnénk, ha az adók összessége csökkenne, vagy legalább a GDP-hez viszonyított aránya, nem pedig valamelyik, jelen esetben a személyi jövedelemadó csökkenne, egy másik adófajta pedig nőne (pl. az áfa) úgy, hogy összességében növekedés valósul meg. Másodszor: hogyan lehet csökkentésről beszélni, ha egy korábban elhatározott csökkentés visszavonását nem valósítják meg? Bármilyen számítási módszert alkalmazunk, a végeredmény nulla. (...) A törvénybe iktatott szja-csökkentés teljes egészében a bérből és fizetésből élők helyzetét javítaná, azon belül is főként az átlag feletti jövedelemmel rendelkezők járnának jobban, lényegesen jobban. Az áfabevételek növelése viszont azt jelentené, hogy minden állampolgár - a csecsemőktől a legidősebbekig - fizetné a számlát (fejenként és átlagosan 12-13 ezer forintot), ugyanis ezt az adót minden fogyasztás után felszámítják, míg sem a gyes, sem a családi pótlék, sem a gyermekek utáni adókedvezmény, sem a nyugdíjak nem nőnek az eredetileg elképzelthez viszonyítva."

Bauer Péter (Ígéretek csapdájában, Népszabadság, 2003. szeptember 2.)
"A baloldalon többen bírálják az SZDSZ adócsökkentési törekvéseit. Azt mondják, hogy az emberek nemigen érzékelik az adókulcsok 2-4 százalékos csökkentését, ezért nem "kifizetődő" ily módon javítani az életszínvonalat. Ez igaz. Látszólag őket igazolja a minimálbérek adóterheinek tavalyi csökkentése is, amely ráadásul el is vétette a megcélzott réteget, mert nagyrészt nem a valódi minimálbéresek nyertek vele, hanem azok, akik fiktív minimálbéren vannak bejelentve, és jövedelmük másik felét zsebbe kapják. Így főleg az adóelkerülők lettek a kedvezményezettek. Ráadásul a (példátlan módon) év közben bevezetett, sebtében összedobott törvény pongyolára sikerült, perek lesznek belőle, és meg nem célzott rétegek is jól jártak vele. Ez is hozzájárult a költségvetés nehéz helyzetéhez. Ellenben az idei adótörvényben már elfogadott általános szja-csökkentés végre érintené a rendesen adózókat is, és talán javítaná az adómorált. (...) A személyi jövedelemadó a legigazságtalanabb adónem, mert becsülhetően 30-40 százalékát nem fizetik meg - részben a legális kedvezmények miatt -, így a tényleges befizetők voltaképpen be vannak csapva. Sokkal igazságosabbak a fogyasztáshoz kapcsolt adók, melyeket sokkal kevésbé lehet elkerülni, ezért ezek emelése a társadalmi elosztást is igazságosabbá teszi. A magas jövedelemadót követelők úgy tesznek, mintha nem ismernék az adóelkerülés ezer módját.
A baloldaliaknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy a szegénypolitikától egy fillért sem szabad sajnálni. Én is ezt állítom. Sőt növelni kell az ilyen célra (például az iskolatejre) fordított összegeket. A baj az, hogy a jövő évi költségvetésre vonatkozó elképzelések szerint jelentősen növekednek azokra a - főleg az Orbán-kormány által bevezetett - kedvezményekre fordított összegek is, amelyek a felső középosztályt szolgálják. (...) Két fontosabb területet neveznék meg, ahonnan az adócsökkentés fedezetének nagyobbik fele előteremthető. Az egyik a lakáskassza, amely rákos daganatként fékezhetetlenül növekszik, és amelynek túlnyomó része szociális célt sem szolgál, és a gazdasági növekedést sem segíti elő. A használt lakások kedvezményes kölcsöneit sürgősen a szociálisan indokolt legszűkebb körre kellene szűkíteni (például az első lakásvétel támogatására). Az új lakásoknál is szociális feltételekhez kellene kötni a kedvezmény igénybevételét. Elfogadhatatlan, hogy az üdülőhelyeken tömegével lakásként, kedvezményes kölcsönökkel árulják az új nyaralókat. (...) Az agrárbüdzsé is egy feneketlen zsák. A támogatások jelentős része olyanoknak jut, akik egy fillérrel sem vesznek részt a közterhek viselésében. Az EU által nem támogatott termékek támogatására nekünk sincs szükségünk: a magyar termelőnek akár a földrajzi adottságokat, akár a bérszínvonalat tekintjük, versenyképesnek kell lennie a többi tagország termelőivel. Biztos, hogy lesz, akinek fel kell hagynia a gazdaságtalan termeléssel, de ez szociális probléma, és nem gazdasági.
Az értelmetlen állami földvásárlások minden formáját le kellene állítani: a kedvezőbb birtokszerkezet kialakítását rá lehet bízni a piacra, tiltások és állami beavatkozás nélkül. Az adófizetők pénze nem ilyesmire való!"

Gábor Péter (Kinek a programja? Kinek a kormánya? Magyar Hírlap, 2003. szeptember 4.)
"Megváltozott ugyanakkor az a felfogás, hogy a társadalmi igazságosságot csak a piaci verseny, a gazdasági hatékonyság rovására lehet érvényesíteni. A jó foglalkoztatási és szociális politika eszerint maga is a gazdasági alkalmazkodást előmozdító tényező. Nincs ellentmondás a gazdasági versenyképesség és a társadalmi szolidaritás között. Az unió néhány tagállamában jelenleg is zajló fájdalmas reformokból megtanulható, hogyan kell egy balközép kormánynak véghezvinni a szükséges reformokat, elfogadtatni híveivel az ezzel járó áldozatokat, s eközben megőrizni a kormányzást. Az általánosan megfogalmazott megújulás helyett távlatosabb baloldali program birtokában a kormányon lévő szocialista pártnak képesnek kell lennie arra, hogy a programját a koalícióból fakadó kényszerek figyelembevételével, de következetesen érvényesítse a kormánypolitikában. Ám ehhez nem elég biztosnak lennie a céljaiban. Olyan viszonyokat kell teremteni a párton belül, valamint a párt és kormánya között, amely nem teszi lehetővé, hogy a kormány megkerülje a pártot. Azt is meg kellene tanulni az angol Munkáspárttól és a német szociáldemokratáktól, hogy a szilárd többség birtokában lévő kormány számára még a parlamenti csatáknál is nagyobb erőpróba megállni a kormánypártok frakciója és kongresszusa előtt. Persze csak akkor, ha a frakció és a kongresszus jól érzékeli a társadalmi, politikai és gazdasági realitásokat, továbbá elég bátor - a legutóbbi MSZP-kongresszus nem ilyennek tűnt - és egységes céljainak a kormány tevékenységén keresztül érvényt szerezni. Nem szabad megijedni a népszerűségi mutatók csökkenésétől, hanem néhány kérdést célszerű újragondolni a párt és a kormányzat tevékenységében."

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695