Gyurcsány Ferenc ingatlanjai (3. rész)

2003-10-21

Szijjártó Péter fideszes képviselő a legfőbb ügyészhez fordul Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági- és sportminiszter cége ingatlanszerzésének ügyében. Az ellenzéki politikus azt kifogásolja, hogy az Altus Kft. 10 éve 11 millió forintért lízingelt Szalay utcai ingatlanja 2004-ben a cég birtokába kerül. Szijjártó Péter arra szeretne választ kapni Polt Péter legfőbb ügyésztől: lehetséges-e, hogy az ingatlan egy részét az állam visszakapja.

Háttér
Szijjártó Péter fideszes képviselő a legfőbb ügyészhez fordul Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági- és sportminiszter cége ingatlanszerzésének ügyében. Az ellenzéki politikus azt kifogásolja, hogy az Altus Kft. 10 éve 11 millió forintért lízingelt Szalay utcai ingatlanja 2004-ben a cég birtokába kerül. Szijjártó Péter arra szeretne választ kapni Polt Péter legfőbb ügyésztől: lehetséges-e, hogy az ingatlan egy részét az állam visszakapja. A jelenleg mintegy 140 millió forintot érő képviselői klub megszerzése a képviselő szerint "a jó erkölcsbe ütközik", ugyanis véleménye szerint az adófizetők pénzén mintegy ezerszázalékos hasznot hoz Gyurcsánynak. Gyurcsány Ferenc sportminiszternek Szijjártó Péter fideszes képviselő kérdésére adott válaszát követően patthelyzet alakult ki az Országgyűlés ülésén. Az ellenzéki képviselő arról kérdezte a minisztert, hogy mi a véleménye arról, "ha valaki régi politikai kapcsolatait kihasználva jóval értéken alul vesz meg ingatlanokat a magyar államtól, súlyosan károsítva ezzel a köztársaság polgárai". Az interpellációra reagálva Gyurcsány törvényesnek és tisztességesnek nevezte vagyonszerzését. A miniszter válaszát ugyanannyian fogadták el, mint ahányan ellenezték, vagy tartózkodtak. A házszabály értelmében Szili Katalin házelnök élt szavazati jogával, így végül elfogadták a sportminiszter válaszát. Gyurcsány a szavazást követően elmondta, hogy győzelemként értékeli a történteket, mert a frakció többsége őt támogatta. Az MSZP azonban rendkívüli frakcióülés összehívását fontolgatja az SZDSZ-es képviselők tartózkodása miatt.

Összefoglalás:
Gyurcsány Ferencet és az MSZP-t kritizáló érvek:

- a párt szemet hunyt a rendszerváltáskor privatizációval kimentett állami vagyon felett;
- az MSZP nem volt képes egységes, belviszályoktól mentes fellépésre, amit a választók is érzékeltek;
- Gyurcsány nem lesz képes maga mögé állítani a pártot, ezáltal veszélybe kerültek párt- és miniszterelnöki ambíciói;
- Gyurcsány, mint nagytőkés üzletember, nem képes a szocialista szavazótábor megszólítására.

Gyurcsány Ferencet és az MSZP-t támogató érvek:

- a párt felelősségérzetét mutatja, hogy magas szinten foglalkozik a kérdéssel;
- az 1989-es év cezúra a történelemben: az azt megelőző tettek utólagos megítélésére már nincs mód, aki akkor a modernizáció oldalán állt, az automatikusan a jó oldalra került;
- a többé-kevésbé működőképes kapitalizmus megteremtéséhez az állami tulajdon lebontásán keresztül vezetett az út;
- a privatizációban az tudott részt venni, akinek információja és tőkéje volt;
- a privatizáció jelentette az akkori költségvetés túlélési lehetőségét.

Gyurcsány Ferencet és az MSZP-t kritizáló érvek:

- a párt szemet hunyt a rendszerváltáskor privatizációval kimentett állami vagyon felett;
- az MSZP nem volt képes egységes, belviszályoktól mentes fellépésre, amit a választók is érzékeltek;
- Gyurcsány nem lesz képes maga mögé állítani a pártot, ezáltal veszélybe kerültek párt- és miniszterelnöki ambíciói;
- Gyurcsány, mint nagytőkés üzletember, nem képes a szocialista szavazótábor megszólítására.

Gyurcsány Ferencet és az MSZP-t támogató érvek:

- a párt felelősségérzetét mutatja, hogy magas szinten foglalkozik a kérdéssel;
- az 1989-es év cezúra a történelemben: az azt megelőző tettek utólagos megítélésére már nincs mód, aki akkor a modernizáció oldalán állt, az automatikusan a jó oldalra került;
- a többé-kevésbé működőképes kapitalizmus megteremtéséhez az állami tulajdon lebontásán keresztül vezetett az út;
- a privatizációban az tudott részt venni, akinek információja és tőkéje volt;
- a privatizáció jelentette az akkori költségvetés túlélési lehetőségét.


Ugró Miklós (Tapsvihar, Magyar Nemzet, 2003. szeptember 30.)
"Gyurcsány Ferenc, az ifjúság bálványa és sporthérosz megtapsoltatta magát az MSZP országos választmányának szombati ülésén. A választmány tagjainak töretlen bizalmát volt hivatott kifejezni az egyesek által szórványosnak mondott, más tudósítók szerint dübörgő taps. (Az újságírók jelentései ellentmondásosak, mivel a választmány zárt ülést tartott.) A lényeg, hogy Gyurcsány győzött, a párt vezető testülete kiállt mellette, kegyeiben megtartotta, talán még pezsgőztek is a cipőjéből egyesek, bár ezt nem állítjuk határozottan, hiszen - mint fentebb jeleztük - zárt ülés volt. A választmány több tagjának Gyurcsány iránti rajongása és lelkesedése érthető. A miniszter szívbemarkolóan drámai beszéde eleve meghatotta a polgári proletariátus érzékeny küldötteit, a »Gyuri, Laci, mondjátok a szemembe, mi bajotok velem« típusú jajkiáltásai könnyeket csaltak a sokat látott mozgalmár szemekbe, s amikor a végén feltört lelke legmélyéről az »én is a ti fiatok vagyok« sikoltás, a hallgatóság számára már nem volt visszaút. A (gyomrot) felkavaró szép szónoklat hatása nem maradt el, tapsolni kényszerült mindenki, akinek kedves a haza üdve és fontos az elsíbolt vagyon biztonsága. A gátlástalanságban olykor van valami lenyűgöző. Az MSZP-ben, ahol követendő példa és tiszteletet keltő erény a cinizmus, az erkölcsi, szellemi igénytelenség, az arcátlanságnak különösen nagy keletje van. Gyurcsány Ferenc, amikor arról beszél, hogy senkinek nincs joga kétségbe vonni az ő tisztességét, amikor saját becsületéről és bizalmi tőkéjéről áradozik, akkor biztos sikerre számíthat. Ugyanis egy személyben megtestesíti mindazt, amire az MSZP 1989-ben vállalkozott. Az a program nem szólt másról, mint arról, hogy suttyomban, az általuk tönkretett ország vagyonából finanszírozva, megszerzik a gazdasági hatalmat, majd a lekenyerezett sajtó támogatásával, »demokratikus úton« megkaparintják a politikai hatalmat is. Ez a mai MSZP identitása, ennek már-már legendássá váló hőse Gyurcsány Ferenc. Kézen-közön a zsebébe vándorolt néhány milliárd, ettől nőtt a szociális érzékenysége, erősödött az egyenlőség eszméjét hirdető baloldalisága, formálódott a nemzeti közepet megalkotni vágyó, szociáldemokrata meggyőződése. Ő a hiteles szocialista, a közel százesztendős régi és tizennégy éve megújult »modern« párt hagyományainak autentikus őre és követője, ő a mozgalom jövőjét bevilágító lángoszlop, akiből még miniszterelnök-jelölt is válhat. (Csak meg ne égesse magát.) Vele szemben állnak olyan narodnyikizmusra hajlamos elhajlók, mint Jánosi György és társai, akik ábrándjaikban arról képzelegnek, hogy az MSZP-ből még a nemzet iránt elkötelezett, tiszta kezű, tisztességes pártot lehet faragni. Naiv óhaj ez, mert az MSZP-ből már nem lehet. A párt választmánya mindenféle erkölcsi skrupulust félrelökve Gyurcsány mellett döntött, megtapsolva a lenyúlt és eltapsolt milliárdokat."

Sebes György (Példák, Népszava, 2003. szeptember 30.)
"Majd a választók mondanak ítéletet. Egyebek közt ezzel a kijelentéssel hárította el a pártelnök a sportminiszter javaslatát, hogy ha a pártvezetésnek (adott esetben: a választmánynak) baja van vele, kérjen ellene bizalmi szavazást. Gyurcsány Ferenc végül szavazás nélkül is győzelmet aratott, miután ügye jelentős vihart kavart pártjában. Példa értékű vihart. Az eset ugyanis azt jelezte, hogy a vezető kormánypártban egyáltalán nincsenek felkészülve az ellenzék »zavaró repüléseire«. Gyurcsány »ügyét« - emlékezetes - a Fidesz néhány politikusa gerjesztette. És függetlenül attól, hogy - jogilag és erkölcsileg - kinek van igaza, sikerült is jelentős zavart kelteniük az MSZP-ben. A tapolcai párthétvégén, még előtte egy rendkívüli elnökségi ülésen és most a választmány tanácskozásán is Gyurcsány volt az egyik fő téma. A párt felelős vezetőinek egy része is úgy érezte ugyanis, hogy muszáj foglalkozniuk Vele és állást is kell foglalniuk e kérdésben. Miért is? Hogy lássa mindenki, mennyire demokratikus és tisztességes is ez a párt. Az eredmény? Nos, az feltehetően felülmúlta a Fidesz legmerészebb várakozásait is. Hiszen az emberek mindebből nem (csak) azt látták, hogy a szocialisták tisztességesek és demokratikusak, hanem főleg azt, hogy megosztottak, készek átharapni egymás torkát, és hogy az ország lényeges problémái helyett azokhoz képest piszlicsáré dolgokkal foglalkoznak. Joggal figyelmeztetett Kovács László arra, hogy majd a választók mondanak ítéletet. Az egészről persze. A kormányzás négy (adott esetben: ennél kevesebb) évéről. Arról természetesen, hogy mennyire szavahihető a választásokon győztes párt által állított kormány. Meg arról is, hogyan alakult ez idő alatt minden egyes választó élete. És még sok mindenről, így a pártról is. Amelyről most azt látják, hogy fő a saját levében. Hogy képtelen eldönteni, mit kellene tennie azért, hogy a következő választás után is győztesnek mondhassa magát. Hogy úgy próbál megújulni, hogy közben változatlan marad. És ebben az utóbbi jelenségben benne van az is, hogy az idő szorításában sem képes új, hiteles embereket állítani a startvonalra, hogy legalább versenyezhessenek a kiöregedő régiekkel. Mindezzel nyilvánvalóan pontosan tisztában vannak a Magyar Szocialista Pártban is. Mégsem történik semmi. Ehelyett »ügyek« vannak, gyakran olyanok, amelyeket nem is ők kezdeményeznek. Csak foglalkoznak velük, érdemükön felül. Miközben folyamatosan azt ígérik, hogy lezárják az áldatlan belső vitákat. Erről volt szó a rendkívüli elnökségi ülés, majd a tapolcai hétvége után is. Aztán, mintha mi sem történt volna, folytatódott minden, ahol abbamaradt. Most a választmányi ülésen döntöttek róla, hogy véget vetnek a felesleges feszültségnek. Ezt könnyű kimondani és nehéz végrehajtani. Hiszen a gazdaság helyzete parancsszóra nem javul meg, és a belpolitikai adok-kapok sem ér véget egyik pillanatról a másikra. Márpedig ilyen - külső és belső - körülmények között kérdéses, hogy le lehet-e állítani a pártelit torzsalkodásait. A választók tavaly ítéletet mondtak a Fidesz kormányzásáról. Azóta csak annyit láthatnak, hogy a párt - immár szövetség - épül-szépül, vitáktól mentes és egységes. Igaz, nem is nyomasztja a kormányzati felelősség. Ez utóbbit - újra - megtapasztalhatja az MSZP is, ha nem vesz példát az előbbiről."

Szerető Szabolcs (Rosszkor rossz helyen, Magyar Nemzet, 2003. október 8.)
"Ritka pillanat, amikor igazi emberi dráma színterévé válik a parlament ülésterme, amikor a kormányoldal vagy az ellenzék forgatókönyvét nem a másik fél, hanem a véletlenek összjátéka írja át. Az ellenzék nyila hétfőn a kormány gyenge láncszemének tűnő sportminisztert vette célba, ám végül annak az eredeti szándéktól eltérően a szocialista házelnököt (is) sikerült megsebeznie. Szili Katalin egész egyszerűen rosszkor volt rossz helyen. Az országgyűlési közvetítést figyelők tanúi lehettek annak az alig félperces, az adott helyzetben mégis kínosan hosszúnak tűnő, pszichológiai esettanulmányként is elemezhető töprengésnek, amely után Gyurcsány Ferenc fellélegezhetett: a parlament a házelnök szavazatával elfogadta tartalmilag amúgy elfogadhatatlan válaszát egy fideszes képviselő interpellációjára. Szijjártó Péter a trükkös vagyonszerzéseiről elhíresült, KISZ-káderből milliárdos nagyvállalkozóvá, majd milliárdos politikussá (vissza)vedlő Gyurcsány ügyleteit vetette össze a kormányerők által - verbálisan - fontosnak ítélt erkölcsi elvárásokkal. Azokkal, amelyekkel az utóbbi hetekben - legalábbis a nyilatkozataiban - maga Szili Katalin elnökhelyettes is szembesíteni igyekezett saját pártját. A sportminiszter válaszában a személyére vonatkozó kérdést kurtán elintézte ("Ha azt kérdezik, hogy én tisztességesen boldogultam-e, azt mondom: mi az hogy! Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen!"), inkább a rendszerváltozást kevésbé sikeresen abszolváló jobb- és baloldali milliókat arcul csapó fejtegetésbe bocsátkozott a kilencvenes évek világáról és a siker természetéről. A házelnök szerencsétlenségére az ellenzéki képviselők az elmúlt hónapok kiábrándító gyakorlatával szemben fegyelmezetten, nagy számban vették részt a szavazáson: sokan voltak, ha eggyel több képviselőjük ott van, éppen elegen lettek volna. Így azonban szavazategyenlőség alakult ki - a megszeppent Gyurcsány interpellációjának sorsa egyik párton belüli kritikusa, a házelnök kezébe került. Most nem volt lehetőség a passzív ellenállás szocialista receptjét választani - ezzel élt ismét a bátor Kovács László pártelnök -, amikor az ember nem találja a szavazógombot, fontos hívás csalja ki az ülésteremből, vagy halaszthatatlan dolga akad a büfében: így vagy úgy, de állást kellett foglalni. Szili Katalin pedig némi töprengés után - szavait idézve - nem érzelmi alapon, hanem a politikai racionalitás szerint döntött. Magyarul szíve szerint leszavazta volna a sportminisztert, de győzött a párt- és frakciófegyelem; a döntő voks a nómenklatúráé lett. Megértem, hogy nem vállalta az elutasítás felelősségét, így viszont csalódást okozott azoknak, akik tőle, az MSZP második emberétől várták, hogy konfliktusok árán is a párt megújítását célzó belső mozgalom élére álljon. Ha pedig legközelebb felveti az ügyet egy belső fórumon, majd Horn Gyula rámutat: Ne beszélj, Kati, te is megszavaztad! Ha azt kérdezik, hogy Gyurcsány Ferenc téved-e, amikor az eset kapcsán a saját győzelméről beszél, akkor azt mondom: mi az hogy! Tagadhatatlan ugyanis, hogy a kormánypártok soraiban is megrendült a bizalom iránta, ráadásul Szili esete ékesen bizonyítja, hogy a "kívülről jött" miniszter botrányaiért az egész párt viszi el a balhét. Ki tudja, hány csontváz zuhan még ki a szekrényből, amíg az MSZP cselekvésre szánja el magát? Addig is Gyurcsány személye ideális ellenzéki célpont, a miniszterre újra és újra kínos percek várnak a parlamentben. Legközelebb a jövő héten."

Szerk., szerkesztőségi cikk (Megoldás vagy probléma, Magyar Narancs, 2003. október 9.)
"Hétfőn a parlamentben Szili Katalin megmentette Gyurcsány Ferencet. Persze ha a parlament nem fogadja el Gyurcsány válaszát a fideszes Szijjártó Péter interpellációjára, nem történik semmi; Szili úgy mentette meg Gyurcsányt, hogy nemigen volt mitől. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak ő mentett, hanem majdnem mindenki az MSZP-frakcióból, konkrétan 181 képviselő. Van, aki nem olyan vehemensen mentett, például Kovács pártelnök, akinek épp telefonálni kellett mennie, kérdés, ki hívta, és miről beszélgettek. Hogy Gyurcsánytól tart a 2006-ra tekintő ellenzék, azt az a tény is bizonyítja, hogy hétfőn a volt miniszterelnök, maga a Főmérnök is beült a terembe. Egy ember, egy szavazat. A Fidesz 2006-os visszatérésének szükséges, de nem elégséges feltétele a szétzilált MSZP, az, hogy a szocialista pártban uralkodó kupleráj minél tovább tartson. A sportminiszter ambiciózus fiatalember, akár több nyelvtanilag helyes mondatot is képes elmondani egymás után, és bár látványos ideológiai vízióval többszöri nekifutás ellenére sem sikerült elkápráztatnia a nagyközönséget, azt soha nem mulasztja el kijelenteni, hogy ő jót akar. Orbánék egyszerre látják benne az MSZP gyenge és erős pontját, akit most érdemes és kell ütni. De Gyurcsány egyelőre nem a Fidesz problémája. Ha miniszterelnök akar lenni, először is a pártot, annak minden alapszervezetét és sejtjét és frakcióját és platformját kell maga mögé állítania (enélkül semmire sem megy abban a választási rendszerben, ahol az egyéni kerületekben dől el a kormánytöbbség). Ehhez képest nem a pártkarrierjét kezdte el építgetni, hanem bevitorlázott a kormányba, egy viszonylag jelentéktelen tárca élére: pártot szervezni, pláne átszervezni szabadidős tevékenységként nem tűnik túl életrevaló elképzelésnek. Ám többről van itt szó, mint valami csekély adminisztrációs félreértésről. Gyurcsány leginkább a Demokratikus Kapitalizmusban Ugyan A Tőkéseknek A Legjobb De A Többieknek Sem Szar Párt elnökeként festene jól, és bár nekünk semmi kifogásunk nem lenne e párttal szemben, kérdés, hogy az MSZP aktivistái és platformjai és szavazói pont egy ilyen pártot gondolnának-e szocialistának. Miközben az MSZP-ben akad még ambiciózus fiatal, aki nem verné rögtön orrba azt, aki felajánlja neki a miniszterelnök-jelöltséget, és aki ráadásul nem egy ausgetippelt kapitalista: például Szili Katalin, aztán Juhász Ferenc miniszter, aztán az örökifjú Kovács László, hogy csak a leginkább kézenfekvőket említsük. (Ez a laza csoportozat szokta Gyurcsányt a vagyonszerzése miatt időnként megfeddni.) Az erős aránytévesztés és a hibás önismeret eme kavalkádjában Gyurcsányról legalább azt el lehet képzelni, hogy képes egy szervezet (párt, vállalat) irányítására. De elég lehet-e ez ahhoz, hogy Gyurcsány maga alá szervezze az MSZP-t, majd választást nyerjen Orbánnal szemben? Hétfőn az interpellációra adott válaszában a sportminiszter a saját, személyes tapasztalatát mintegy össztársadalmi szintre vetítve megértést és amnesztiát és feloldozást kért a '90-es évek elején zajló privatizáció kedvezményezettjei számára. Megkaphatja-e, és meg fogja-e kapni? Hogy az akkori kormány azért adott el majdnem mindent - gyárakat, ingatlanokat, bankokat, az energiaszektort -, mert nem tudott vele mit kezdeni, és mert a bevétel nélkül csődbe ment volna az ország, arra mindenkinek emlékeznie kellene. Miként arra is, hogy a magánosítást az összes meghatározó politikai erő konszenzusa kísérte. (Az elvet legalábbis.) És ha egyszer elfogadtuk ezt az elvet, és - jobb híján - belenyugodtunk abba, hogy az új tulajdonosok leginkább azok lesznek, akik elegendő információval bírtak az eladásról és akik rendelkeztek a vételárral; és ha elfogadtuk azt, hogy később a szabad verseny döntse el, megállják-e a helyüket a piacon, vagy sem, akkor most nem az akkori vásárlókat kell kárhoztatni azért, mert vásároltak. De még csak azért sem, mert olcsón vásároltak. Hisz kiárusítás volt. Egy gyárat Gyurcsány Ferenc is vett. Hitelből. A gyárat nem zárták be, Gyurcsány a hitelt visszafizette, és mellesleg meg is gazdagodott. Oké. Az öszödi kormányüdülő magánosítása már neccesebb. Lehet, 1993-ban fogalma sem volt arról, hogy pár év múlva a kormány visszabérli tőle az ingatlant, ám ezen a vásárláson igazából nem lehetett bukni. Ám Gyurcsány még ettől is lehet makulátlanul tisztességes - üzletember, akivel öröm boltolni. A miniszterelnök-jelöltséghez, lehet, ez már túl sok lesz. A szocialista érzelműeknek azt kellene megbocsátaniuk neki, hogy kapitalista lett, a többieknek meg azt, ahogy az lett. Most minden belső szocpárti intrika e dilemma körül jegecesedik ki. Sok idejük nincs, hogy megoldják."

Pilhál György (Túl sok itt a Gyurcsány, Magyar Nemzet, 2003. október 10.)
"Ha nem muszáj, nem írok ezentúl újságcikket Gyurcsány Ferenc miniszterről, még a nevét is kikerülöm, ha lehet: foglalkozzon vele inkább a szocialisták etikai bizottsága vagy egy kigyúrt izomzatú illemtanár. A sajtóban való sűrű szerepeltetésével általában kettős célja van a hírlapírónak. Az egyik cél, hogy felhívja az olvasótábor figyelmét egy méltatlanul háttérbe szorított személyiségre, a másik meg az, hogy a lehetőségek határain belül alakítsa, formálja, kontinenslakóvá gyűrje az illető egyént. Na most a balatonőszödi Gyurcsány nábob esetében mindkét cél okafogyott. A figyelemfelkeltési szándék már réges-régen megvalósult, ha lehet ezt mondani, túloldalára billent, minden második újságtudósítás, -elemzés a nyakigláb emberrel kezdődik, végződik, szinte kiütést kap tőle az olvasó. Ami meg a személyiség formálását illeti, itt teljességgel reménytelen a helyzet, szó lepereg, logika kisiklik, jó ízlés a feje tetejére áll, ha Gyurcsány Öcsi lép a szellemi szorítóba. Könnyebb a választási malacot palotásra megtanítani, mint excellenciás uramat jó modorra... Elkéstünk vele. Szóval hacsak vasvilla nem esik az égből, nem veszem számra, tollamra többé a torkig kistafírungozott államférfit. Majd a sanghaji nagynéni unokaöccse, a kivehető ajtós, az... Torgyán óta tudjuk, hogy a politika bohócai súlytalanok. Epizódszereplők. Beugró statiszták. Olyan emberek, akik képtelenek felfogni, hogy a miniszter szó voltaképpen szolgálót jelent. Miniszterkedni (ministrálni) annyit tesz, mint szolgálni. Adott esetben a nemzetemet, a hazámat. A lejmosok, a bőrlenyúzók, a kiskapukeresők ne itt kutassanak karrier után. Túl nagy belőletek a kínálat, Feri. Meg aztán az is az igazság, hogy torkig vagyunk veletek. És ilyenkor öklendezik az ember..."

Szilver Ottó (Keserű show, Heti Válasz, 2003. október 10.)
"Sport-szerű miniszterünk a patkóban úgy viszontválaszol, hogy kérdő ellenzékijét nyugtatók bevételére szólítja fel. Túl azon, hogy az arcátlanságtól felszökő vérnyomás bogyóit ugyancsak emelt áron emelhetnénk befele, Gyurcsány ellen nincs gyógyszer. Sőt, tán neki magának sincs, így köz- és önveszélyes is. Mikroporton kívül oda-kaffan higgadt és ifjú parlamenti emberfogójának: ezt megkeserülöd! (Még szíjjat gyártana a hátából... brávó!) Friss ingatlanügyekkel interpellálják, és újfent szíven találja pár, évtizede eldobott tőkefelhalmozós bumerángja, s mintha erre bazíroznának, e kínos órában járványos pisiszünetet színlelve zümmögik körbe szocijai a termet - kívülről. Magára hagyják, pedig tudvalévő: itt pacekba mondják Ferinek a céghálót, és válaszára szavazni szükséges. Mintha frakciófegyelem se lenne, Lendvai művésznő tán kisdobostortát majszol a markába nevető Kováccsal (dehogyis csal!), Horn Camel után matat. Feri eközben bent izzad, kád kő'ne már, hámorizhatná csak a sok üresen hagyott baráti voksgombot... És onnan jő mentőöv, honnan nincs terven kívüli toalettre futás: az elgyávult Szili asszony csak bekattintja házelnöki döntését, marad hát »mi az, hogy'! jogszerűen! Igenis becsületesen!« kótyavetyéltnek az az őszödi szükséglakás... Repülősót! Keserűségek után retró-show. Mely elvek szerint szocializálódott Gyurcsány Ferenc? Üssük fel a kor ifjúgárdista, pártoló-KISZ-es bübloszát, az Ifjúságfelelősök kézikönyvét. Hetvenkilences: Fekete János és elvtársai komoly műgonddal végzett tevékenysége után már lassan »Fekete-lyuk«-nak becézhető az államkassza; még gyűjtenek a nyomorult nicaraguai mentőautóra, bár többe van oda a fuvar; Gy. Feri nincstelen érettségiző pedig a nagybetűs élettel ösmerkedik. »A szocialista életmód legfontosabb jellemzői: a tudatosság, a kollektivitás, a társadalmi aktivitás. Lehetővé teszi a személyiség sokoldalú, harmonikus fejlődését. Magába foglalja a tartalmas életre való törekvést, az egészséges életvitelt, a szellemi értékek birtokba vételét, a testkultúrát, a sportot. Idegen tőle az egoizmus, a kapzsiság, a szívtelenség, a képmutatás, a huliganizmus, az alkoholizmus. A szocialista átmeneti társadalomban még többféle életmód van jelen. A múlt csökevényei együtt élnek a jelen ellentmondásaival. Számolni kell a polgári tudat maradványaival, a hamis életfelfogásokkal, a társadalom életmódbeli különbségeivel is.« Aki nem ismeri fel e (leginkább indirekte) vázolt embertípusból a jövő ifjúsági és sportminiszterét, Góg és Demagóg ivadékát, család(ja) gazdagodásának főpropagátorát, az sose igazodik el ómenklatúraszerte. Hetvenkilencben, még tanulószakaszban tán keserű volt, ártatlan, kommunista - és csóró. Negyedszázad telt el. Keserűek mi lettünk, ártatlan kommunisták pedig nincsenek. Ő maradt, ami volt."

MH-álláspont, szerkesztőségi cikk (Szimbolikus értelemben, Magyar Hírlap, 2003. október 15.)
"A politikai helyzet - mi mást is tehetne szegény - nyilván fokozódik: ezt legutóbb Lendvai Ildikó vette észre, miután frakciójával hétfőn a kötelező együttszavazásról tanácskozott. Az MSZP frakciója végül úgy döntött, hogy a szabályok nem változnak, ám azokat a képviselőcsoport »következetesen érvényesíti«. A szabályok roppant egyszerűek. A részvétel mindenki számára kötelező. És kötelező a közös álláspont képviselete is. Naná, hogy még mindig a Gyurcsány-ügyről van szó. A múlt héten Gyurcsány Ferenc minisztert cserbenhagyta pártja és a koalíciós partnere is: az agyament fideszes kérdésre adott szerencsétlen válaszát csak a házelnök szavazatával fogadta el az Országgyűlés. Fájó seb lehet, ha emiatt az MSZP képviselői újra átrágták magukat a kötelező együttszavazás - a kívülállók számára cseppet sem szimpatikus - kérdéskörén. Úgy döntöttek tehát, hogy a »közös vélemény az interpellációk esetében is elváratik a képviselőtől«. Azaz igennel szavazol a miniszteri válaszra, vagy hátrakötjük a sarkad. Merthogy »politikai evidencia«, hogy az »interpelláció szimbolikus értelemben a kormány iránti bizalmat fejezi ki«. Szomorú ország, ahol a tíz- vagy ötvenezer forintos büntetés fenyegetése szavaztatja meg Gyurcsány miniszter mindenkori válaszát. Mert mi történt volna, ha történetesen leszavazzák Gyurcsány minisztert? Semmi. A magyar rendszer egyik jellemzője, hogy kormányt buktatni gyakorlatilag lehetetlen. A miniszterek nem felelősek a parlament felé; őket a kormányfő nevezi ki és/vagy ejti. Ha Gyurcsány miniszter válaszát az Országgyűlés nem fogadta volna el, Gyurcsány miniszter attól még a helyén marad - legfeljebb rossz napja van. (Bár nehéz elképzelni, hogy válaszának ilyetén való fogadtatása után kifejezetten fütyörészve ment volna haza.) Szimbolikus értelemben bizalmat szavaztatnak a kormánynak akkor is, amikor annak semmi értelme. Igen ám, csakhogy a frakcióban is vannak olyanok, akik szerint a »kincstári lojalitásnak is van határa«. Azaz, rosszindulatú megközelítésben: még a pénz sem tarthatja együtt a társaságot. Szigorúan szimbolikus értelemben, persze."

Tamás Pál (Világképek a Gyurcsány vitában, Magyar Hírlap, 2003. október 18.)
"Most, hogy a nyilvánosságban egy időre csöndesebb a Gyurcsány-vita, érdemes egy pillantást vetni azokra az értelmiségi beszédmódokra, szerepekre és világértelmezésekre, amelyek a szocialista politikus személyével kapcsolatban megjelentek. A legtöbb szövegből sok minden kiderül a rendszerváltásról ma élő felfogásokról, a jutalom megengedett vagy kívánatos formáiról az átalakulásban, vagy éppen az Új Stabilitás politikai vezetőjének ideálképéről. S bizonyos fokig a ballib értelmiségi közérzetről is, a parlamenti ciklus második évének kezdetén. (...) A szövegekből legalább ötféle világkép vagy helyzetértelmezés látszik kirajzolódni. Ezeket a »nem ezért harcoltunk«, »a legkisebb fiú elnyeri jutalmát«, »a rendszerváltás története önmagában érdektelen«, »a pénznek mindig szaga van« végül »boltvezető utódlási« történeteknek vagy modelleknek nevezzük. A modellek bizonyos esetekben és helyzetekben együtt is előbukkanhatnak. »A nem ezért harcoltunk« modell mérsékelten pesszimista. Azt nem gondolja ugyan, hogy a rendszerváltás alapvetően félrement. Elismeri, hogy a tulajdonszerzésnek a 80-90-es években működtetett formái akkor többségükben jogszerűek lehettek. Elvben ma is úgy gondolja, hogy az állam gazdasági jelenlétének lebontásán keresztül vezet(ett) az út valamilyen hosszabb távon is működőképes demokráciába. S abba is beletörődött, hogy bár már a 80-as években a »haladó« oldalon állt s reformokról beszélt, mai személyes státusa a kiinduló helyzethez képest lényegében nem változott. Tudja persze, hogy a folyamat nyertesei mások. Ez valamelyest irritálja. De amíg azok névtelenek, vagy legalább nem jelennek meg a gazdasági nyilvánosságon kívül, a helyzetet elfogadja. Itt a szépészeti szempontokon túl az érdekek sem elhanyagolhatók. Végső soron azok ott az ő ideológusi, kultúrafelmutató szerepeit igazán nem zavarják. De most onnan is színre lép valaki, aki állítólag ideológus, vagy legalábbis annak készül. S ha ez a friss fiúnak most itt sikerülne, azzal a másfél évtizedes, értelmiségi verbális reformerszerepeket, sajátos módon, visszamenőleg is érvénytelenítené. (...) A harmadik felfogás szerint a történelem 1989-ben megállt. Az azt megelőző szerepek és cselekedetek megítélhetők. Hiszen akkor mindenkinek - nem csak a közszereplőknek - kikerülhetetlenül állást kellett foglalnia. Egész további életére, később már levakarhatatlanul választania kellett a Jó és a Rossz, a »hatalom« és a »nép« között. Ilyen vízválasztó 1989 után már nincs. A régi világba visszakéredzkedők magukat nullázták le. Akik pedig a modernizációt előmozdították, automatikusan a jó oldalra kerültek. Így majdnem mindegy, ha közben az új világot építette, hogy ki hogyan élte meg a kilencvenes éveket. Magánügy. Ebben az értelemben a rendszerváltásnak nincs belső története. Vagy ha van, az nagyobbrészt úgyis elhanyagolható.
A »pénznek mindig szaga van« felfogás nálunk soha nem ment ki a divatból. Ha a kilencvenes években a tulajdonváltás nem esett volna össze a nemzetgazdaság részleges összeomlásával és nagyon sokak helyzetének nemcsak viszonylagos, hanem abszolút romlásával, a közvélemény számára az új tulajdonosok is elfogadhatóbbak lettek volna. Így azonban fontos csoportokban - nem csak a kemény baloldalon, hanem sokfele a jobboldalon is - ezek valahol nem legitimek."

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695