Kifütyülték Medgyessy Pétert Söjtörön

2003-10-31

Október 18-án Söjtörön, Deák Ferenc szülőfalujában tartott kihelyezett ülést a Kormány. Medgyessy Péter miniszterelnök Deák Ferenc felújított szülőházánál kívánt beszédet mondani, a politikus születésének 200. évfordulója alkalmából. A MIÉP tagjai és szimpatizánsai a kormányfőt és a minisztereket tojással próbálták megdobálni, a miniszterelnököt kifütyülték, aki így csak egy mondatot tudott elmondani beszédéből. A rendőrség előállította, majd meghallgatása után elengedte a megmozdulás egyik résztvevőjét.


Október 18-án Söjtörön, Deák Ferenc szülőfalujában tartott kihelyezett ülést a Kormány. Medgyessy Péter miniszterelnök Deák Ferenc felújított szülőházánál kívánt beszédet mondani, a politikus születésének 200. évfordulója alkalmából. A MIÉP tagjai és szimpatizánsai a kormányfőt és a minisztereket tojással próbálták megdobálni, a miniszterelnököt kifütyülték, aki így csak egy mondatot tudott elmondani beszédéből. A rendőrség előállította, majd meghallgatása után elengedte a megmozdulás egyik résztvevőjét. Hiller István gyalázatosnak minősítette a történteket, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Kormány továbbra is közmegegyezésre törekszik. A Fidesz-MPSZ országgyűlési frakciójának szóvivője, Halász János elmondta, hogy a Deák-emlékév csak látszatünneplés a millenniumi megemlékezések sorozatához képest. Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint mindenkit, így Medgyessy Pétert is megilleti a szólásszabadság joga. A Fidesz-MPSZ elnöke a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott nyilatkozatában elmondta, hogy az embereknek joguk van a véleményalkotáshoz, a "miniszterelnök pedig helyesen teszi, ha meghallgatja azt, amit neki szánnak". Orbán szerint fontos, hogy ez ne egyszerre történjen. Boross Péter volt miniszterelnök úgy véli, az incidens elsősorban a jobboldalnak árt. Kovács László MSZP-elnök kiemelte, hogy nem csupán az ország törvényesen megválasztott miniszterelnökébe fojtották bele a szót, hanem Söjtör lakosságának ünnepét is elrontották. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke felháborítónak nevezte a történteket, s véleménye szerint azok, akik megzavarták a megemlékezést, a Kormány legitimitását vonták kétségbe. Győri Béla, a MIÉP szóvivője kifogásolta, hogy pártja egyik szimpatizánsát megütötték a tömegben, a rendőrség azonban ezt tétlenül nézte. Az Országgyűlés ülésén az október 18-i söjtöri eseményekről és a közeledő október 23-i nemzeti ünnepről vitáztak a pártok. Mandur László szocialista képviselő, a Parlament alelnöke elmondta, hogy nem az 1956-os forradalmat ünnepli, aki a megemlékezések kapcsán a nemzetet akarja megosztani. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke minden politikai erőt felkért, hogy határolódjon el az ünnepek megzavarásától. A söjtöri eset kapcsán a pártelnök azt kérdezte: "Milyen hazafi az, aki a Himnusz alatt dobol, ordibál?". Kovács László MSZP-elnök szerint Orbán Viktor a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott október 19-i nyilatkozatával nem határolódott el az esettől, hanem kétértelmű megnyilatkozásával bátorította a jobboldali radikálisokat.

Összefoglalás:
A söjtöri eseményekkel kapcsolatban elhangzott vélemények:
- egy ideje, történjék bármilyen szerény esemény, ott teremnek a sípolók, kereplők, szavakkal provokálók, a jobboldal egyes hangadói megnyergelik a vad ösztönöket;
- a képmutatón dorgáló Orbán Viktor - tartsák tiszteletben a miniszterelnök szólásszabadságát, de a randalírozók szabadságát is -, maga is ráébredt, hogy pártja és a köréje szervezett "polgári kör" mozgalom veszélyes vizekre evezett; Orbán Viktor megpróbálja visszafogni a szabadjára engedett indulatokat; Orbán eljutott a fölismeréshez, hogy síppal, dobbal, nádi hegedűvel lehet néhány száz, néhány ezer túlharsogót mozgósítani, de a sok mindenért elégedetlen csöndes többség a cirkuszt a porondon kedveli, nem a politikában, és nem vevő erre a módszerre;
- Medgyessy és Orbán egymástól homlokegyenest különböző kiegyezésről beszél: Medgyessy, mint már annyiszor, konszenzusra áhítozik, Orbán pedig azt a folyamatot igyekszik megjeleníteni, amely az utóbbi hónapokat jellemzi: a szocialista párt szimpatizánsai közül egyre többen csalódottak és fordítanak hátat az MSZP-nek;
- a dobálás itthon nagy felháborodást váltott ki, valószínűleg joggal; nyugaton ehhez már hozzászoktak, például nem régen volt látható a tévében Schwarzenegger, aki milyen hanyagul vette le tojást kapott zakóját a kormányzóválasztási kampányban, mozgását sem törte meg a közjáték;
- repült a záptojás, bezárult az ünnep, meggyalázták a frissen meszelt szép szülőházat, majd a haza ügyeletes bölcsei is megnyilatkoztak; csak egyvalakiről nem esett szó: arról, akinek az emlékezetére az ünnepségek zajlanak
- az efféle dobálódzó-füttyögő véleménynyilvánítás a demokráciák gyakorlatának része, győzködte a nézőket Bence György, csak arra nem tért ki senki, hogy mondjuk a franciák nem július 14-én esnek egymásnak, s másutt se a nemzeti ünnepek az efféle botrányok alkalmai;
- igencsak felgyűltek a hamisnak bizonyuló ígéretek az eltelt másfél év alatt ahhoz, hogy immár visszatérő nemtetszés fogadja a D-209-est, amikor az igazmondásról kezd papolni; egyébként is, miért skandalum az, ha a szocialista miniszterelnököt kifütyülik egy olyan helyen, olyan országrészben, ahol a többség nem a szocialistákra szavazott 2002-ben, hanem éppenséggel a polgári kormányzás folytatására; ezek a polgárok természetesen tudomásul vették az országos többség döntését, de az nem várható el tőlük, hogy ünnepeljék a kormányt;
- három lépés távolságról megítélve jelentéktelen eset, időről időre nagy hagyományú, normális üzemmenetű demokráciákban is előfordulnak hasonló jelenetek: kifütyülnek politikusokat, megdobálják őket paradicsommal, tortát nyomnak a képükbe; a demokrácia velejárója, hogy időnként egyének, kisebb-nagyobb csoportok visszaélnek a szólás- és a gyülekezési szabadsággal; saját szabadságukat arra használják fel, hogy mások ugyanezen szabadságjogait önkényesen korlátozzák, még azt sem állítható, hogy csak végletesen elkeseredett egyének vagy csoportok akarják ilyen módon felhívni a figyelmet az ügyükre, olykor csupán feltűnési viszketegség van a dolog mögött;
- a kormánnyal, a kormányfővel megesett méltánytalanság miatti baloldali felháborodást érzelmileg erősíti és hitelesíti a nyilvánvalóan teljesen ártatlan helyi közösségen esett sérelem, amiről a helyiek, a polgármestertől a plébánosig, egybehangzóan nyilatkoznak; a kormánypárti politikusok természetesen megérezték a kiaknázható lehetőséget és a botrányért nem a szélsőjobbot, hanem általában a jobboldalt igyekeznek felelőssé tenni, és utalással vagy nevesítve persze a volt miniszterelnököt;
- Boross Péter azt hangsúlyozta, hogy a söjtöri eset árt a jobboldalnak, s ami árt a kormányképes jobboldalnak, azt el kell ítélni;
- ami Söjtörön történt, rossz volt a helybelieknek, mert elrontotta az örömüket; jó volt a felvonult MIÉP-eseknek, hiszen sikert arattak, belefojtották a szót a miniszterelnökbe; hogy hasznos volt-e a pártnak, az már korántsem biztos; igaz, hogy sikeresen magukra irányították a médiafigyelmet, de a verbális és a tettleges agresszió határán egyensúlyozó politikai módszerekkel nemigen tudja bővíteni a párt az elkötelezett hívei körét, talán inkább még csökkenti is;
- ebben a politikai színjátékban nagyon is jó szolgálatot tesz az úgynevezett polgári oldalnak, hogy a piszkos munkát elvégzi helyette valaki más, például a MIÉP;
- tojást dobálni márpedig szabad: ha valaki politikai véleményének nem talál megfelelőbb kifejező eszközt, ragadjon tojást vagy krumplit; követ dobálni nem szabad, de tojást még egy miépes is hajigálhat (noha szervezetével együtt már régen kijátszotta magát a demokratikus szabályok keretei közül - akkor is);
- a világon mindenütt dobálnak meg, fütyülnek ki miniszterelnököket, politikusokat, de talán csupán Magyarországon természetes, ha a kormányfő csak a hátsó kapun mer belépni egy vidéki kultúrházba - mint történt az a híradások szerint a múlt hónapban Vácott -, és a miniszterelnökbe bele tudja fojtani a szót egy maroknyi hangoskodó; mellesleg nem kis győzelemként könyvelve el, hogy sikerült megfutamítania a szónokot; nálunk a biztonsági emberek nem képesek kiemelni a sorból még egy dobálózó embert sem anélkül, hogy a kormányzati propagandagépezet utóbb képes volna megvédeni a kabinetet azzal a váddal szemben, hogy visszatért az ötvenes évek ávós világa.

A söjtöri eseményekkel kapcsolatban elhangzott vélemények:
- egy ideje, történjék bármilyen szerény esemény, ott teremnek a sípolók, kereplők, szavakkal provokálók, a jobboldal egyes hangadói megnyergelik a vad ösztönöket;
- a képmutatón dorgáló Orbán Viktor - tartsák tiszteletben a miniszterelnök szólásszabadságát, de a randalírozók szabadságát is -, maga is ráébredt, hogy pártja és a köréje szervezett "polgári kör" mozgalom veszélyes vizekre evezett; Orbán Viktor megpróbálja visszafogni a szabadjára engedett indulatokat; Orbán eljutott a fölismeréshez, hogy síppal, dobbal, nádi hegedűvel lehet néhány száz, néhány ezer túlharsogót mozgósítani, de a sok mindenért elégedetlen csöndes többség a cirkuszt a porondon kedveli, nem a politikában, és nem vevő erre a módszerre;
- Medgyessy és Orbán egymástól homlokegyenest különböző kiegyezésről beszél: Medgyessy, mint már annyiszor, konszenzusra áhítozik, Orbán pedig azt a folyamatot igyekszik megjeleníteni, amely az utóbbi hónapokat jellemzi: a szocialista párt szimpatizánsai közül egyre többen csalódottak és fordítanak hátat az MSZP-nek;
- a dobálás itthon nagy felháborodást váltott ki, valószínűleg joggal; nyugaton ehhez már hozzászoktak, például nem régen volt látható a tévében Schwarzenegger, aki milyen hanyagul vette le tojást kapott zakóját a kormányzóválasztási kampányban, mozgását sem törte meg a közjáték;
- repült a záptojás, bezárult az ünnep, meggyalázták a frissen meszelt szép szülőházat, majd a haza ügyeletes bölcsei is megnyilatkoztak; csak egyvalakiről nem esett szó: arról, akinek az emlékezetére az ünnepségek zajlanak
- az efféle dobálódzó-füttyögő véleménynyilvánítás a demokráciák gyakorlatának része, győzködte a nézőket Bence György, csak arra nem tért ki senki, hogy mondjuk a franciák nem július 14-én esnek egymásnak, s másutt se a nemzeti ünnepek az efféle botrányok alkalmai;
- igencsak felgyűltek a hamisnak bizonyuló ígéretek az eltelt másfél év alatt ahhoz, hogy immár visszatérő nemtetszés fogadja a D-209-est, amikor az igazmondásról kezd papolni; egyébként is, miért skandalum az, ha a szocialista miniszterelnököt kifütyülik egy olyan helyen, olyan országrészben, ahol a többség nem a szocialistákra szavazott 2002-ben, hanem éppenséggel a polgári kormányzás folytatására; ezek a polgárok természetesen tudomásul vették az országos többség döntését, de az nem várható el tőlük, hogy ünnepeljék a kormányt;
- három lépés távolságról megítélve jelentéktelen eset, időről időre nagy hagyományú, normális üzemmenetű demokráciákban is előfordulnak hasonló jelenetek: kifütyülnek politikusokat, megdobálják őket paradicsommal, tortát nyomnak a képükbe; a demokrácia velejárója, hogy időnként egyének, kisebb-nagyobb csoportok visszaélnek a szólás- és a gyülekezési szabadsággal; saját szabadságukat arra használják fel, hogy mások ugyanezen szabadságjogait önkényesen korlátozzák, még azt sem állítható, hogy csak végletesen elkeseredett egyének vagy csoportok akarják ilyen módon felhívni a figyelmet az ügyükre, olykor csupán feltűnési viszketegség van a dolog mögött;
- a kormánnyal, a kormányfővel megesett méltánytalanság miatti baloldali felháborodást érzelmileg erősíti és hitelesíti a nyilvánvalóan teljesen ártatlan helyi közösségen esett sérelem, amiről a helyiek, a polgármestertől a plébánosig, egybehangzóan nyilatkoznak; a kormánypárti politikusok természetesen megérezték a kiaknázható lehetőséget és a botrányért nem a szélsőjobbot, hanem általában a jobboldalt igyekeznek felelőssé tenni, és utalással vagy nevesítve persze a volt miniszterelnököt;
- Boross Péter azt hangsúlyozta, hogy a söjtöri eset árt a jobboldalnak, s ami árt a kormányképes jobboldalnak, azt el kell ítélni;
- ami Söjtörön történt, rossz volt a helybelieknek, mert elrontotta az örömüket; jó volt a felvonult MIÉP-eseknek, hiszen sikert arattak, belefojtották a szót a miniszterelnökbe; hogy hasznos volt-e a pártnak, az már korántsem biztos; igaz, hogy sikeresen magukra irányították a médiafigyelmet, de a verbális és a tettleges agresszió határán egyensúlyozó politikai módszerekkel nemigen tudja bővíteni a párt az elkötelezett hívei körét, talán inkább még csökkenti is;
- ebben a politikai színjátékban nagyon is jó szolgálatot tesz az úgynevezett polgári oldalnak, hogy a piszkos munkát elvégzi helyette valaki más, például a MIÉP;
- tojást dobálni márpedig szabad: ha valaki politikai véleményének nem talál megfelelőbb kifejező eszközt, ragadjon tojást vagy krumplit; követ dobálni nem szabad, de tojást még egy miépes is hajigálhat (noha szervezetével együtt már régen kijátszotta magát a demokratikus szabályok keretei közül - akkor is);
- a világon mindenütt dobálnak meg, fütyülnek ki miniszterelnököket, politikusokat, de talán csupán Magyarországon természetes, ha a kormányfő csak a hátsó kapun mer belépni egy vidéki kultúrházba - mint történt az a híradások szerint a múlt hónapban Vácott -, és a miniszterelnökbe bele tudja fojtani a szót egy maroknyi hangoskodó; mellesleg nem kis győzelemként könyvelve el, hogy sikerült megfutamítania a szónokot; nálunk a biztonsági emberek nem képesek kiemelni a sorból még egy dobálózó embert sem anélkül, hogy a kormányzati propagandagépezet utóbb képes volna megvédeni a kabinetet azzal a váddal szemben, hogy visszatért az ötvenes évek ávós világa.


Magyar Hírlap álláspontja (Balhépolitika, Magyar Hírlap, 2003. október 20.)
"Mindazért, ami most szombaton Söjtörön történt, könnyű volna egyszerűen a MIÉP-en elverni a port. Nemcsak könnyű, hanem jogos is. A parlamentből kihullott szélsőjobboldali párt, vezérének csalódottságát követve, országra szóló politikai balhét szervezett. Ami miatt ez az epizód tanulságaiban mégis túlnő Söjtörön, az a korábbi példák miatt van. Egy ideje, történjék bármilyen szerény esemény, ott teremnek a sípolók, kereplők, szavakkal provokálók. A jobboldal egyes hangadói megnyergelik a vad ösztönöket. A mellesleg képmutatón dorgáló Orbán Viktor - tartsák tiszteletben a miniszterelnök szólásszabadságát, de a randalírozók szabadságát is -, úgy látszik, maga is ráébredt, hogy pártja és a köréje szervezett »polgári kör« mozgalom veszélyes vizekre evezett. Megpróbálja visszafogni a szabadjára engedett indulatokat, amikor úgy fogalmaz, hogy »összeomlott a célok helyébe ellenségképet helyező politika (...) a jólétet nem ellenségekkel, hanem közös célokkal lehet megteremteni«. És óvott attól, hogy követői október 23-án fölüljenek annak, amit ő is provokációnak minősít. Jobb későn, mint soha. Úgy tűnik, Orbán eljutott a fölismeréshez, hogy síppal, dobbal, nádi hegedűvel lehet néhány száz, néhány ezer túlharsogót mozgósítani, de a sok mindenért elégedetlen csöndes többség a cirkuszt a porondon kedveli, nem a politikában, és nem vevő erre a módszerre. Söjtör példa volt erre is; a helyiek meghökkenten álltak szemben a Deák Ferenc emlékét meggyalázó odatolakodókkal. A demokraták hittel vallják, nem most kell az utcán hőbörögni, hanem 2004 júniusára, 2006 tavaszára kell az urnákhoz mozgósítani a híveket. Medgyessy Péter maga viszont, ha néhány soványka mondattal is, de méltón válaszolt provokálóinak. A rendfönntartó erők azonban most sem álltak feladatuk magaslatán. Ha Nyugatra pillantanának, láthatnák, ottani kollégáik hivatásuknak tartják, ha kell, szigorral is, a demokratikus rend védelmét. Felkészültek, és a bátorság sem száll inukba, ha magukról megfeledkezett rendbontókkal szemben a közt kell védelmezniük."

Tamás Ervin (Konszenzus síppal és tojással, Népszabadság, 2003. október 20.)
"Magyarország miniszterelnöke, miközben kifütyülték és tojással dobálóztak, a nemzeti konszenzus szükségességéről beszélt szombaton Söjtörön, a haza bölcsére emlékezve. Az ezt megelőző napon a volt miniszterelnök, Orbán Viktor Egerben, hívei ovációjától kísérve friss tapasztalatáról számolt be, mely szerint a megosztás, az uszítás, a megtévesztés és az ígérgetés erői által közénk emelt falak lebonthatók, egyre alacsonyabbak, vékonyabbak, már-már átbeszélhetünk felettük. Lassacskán tehát ismét egy Magyarország lesz, már csak néhány síp, tojás választ el ettől. Csakhogy a két politikus egymástól homlokegyenest különböző kiegyezésről beszélt. Medgyessy, mint már annyiszor, konszenzusra áhítozik, Orbán pedig azt a folyamatot igyekszik megjeleníteni, amely az utóbbi hónapokat jellemzi: a szocialista párt szimpatizánsai közül egyre többen csalódottak és fordítanak hátat az MSZP-nek. Medgyessy a két politikai tömörülés alapkérdésekben való közeledését tartja létfontosságúnak, Orbán egy Magyarországa arról szól, hogy győznek. (...) a konszenzusteremtés Medgyessy-féle módjával nemcsak az MSZP kemény magja, de a »szelídebbek« sem azonosultak, mert úgy ítélték meg, hogy a gesztusok politikája zsákutca, a túlzott engedékenység nem a bátorság, hanem a gyengeség jele - az pedig, hogy a kinyújtott kart az ellenfél a legotrombább módon félrelöki, igazolja e feltételezést. Medgyessy azonban nem a Fideszt, nem is táborának fanatikusait, hanem a szavazókat akarta megnyerni magának, s szentül hitte, hogy ez sikerülhet. És ezért a sikerért Orbán Viktor is megdolgozott. A vereség okozta csalódottság és depresszió a mindenáron való konfliktuskeresésbe hajszolta őt és csapatát, az öncélú erőfitogtatás, az iránta érzett töretlen hódolatot igazoló demonstrációk nem a nyitást, hanem a zárást fejezték ki, valóban egy volt a tábor és egy a zászló. Medgyessy tehát nemcsak az osztogatással, hanem visszafogottságával, eleganciájával is aratott - a konszenzusra való törekvés a Fidesznél tényleg nem kapott viszonzást, az embereknél viszont annál inkább. (...)

A Fidesz most nem tesz mást, mint hogy követeli a szocialisták összes ígéretének betartását, ugyanakkor szól a felelőtlen költekezés káros hatásairól, és kitartó következetességgel figyelmeztet az EU-csatlakozás várható - és egyre beláthatóbb - veszélyeire. Közben - ideje észrevenni - a szövetséggé alakult párt más téren is taktikát változtat. Ahogy egykoron az MDF-eseket, a kisgazdákat, majd a MIÉP-eseket, üdvözli és befogadja a megtérteket. Orbán Viktor egyre megértőbb és békülékenyebb - no nem az ellenféllel, csak annak bázisával szemben. A közmegegyezéstől, a nemzeti minimumtól való távolság ezen a Deák Ferencre emlékező hétvégén sem csökkent."

Varga Gergely (Forgácsok, Magyar Hírlap, 2003. október 21.)
"Söjtör lett az ország közepe. Nem kellett hozzá más, mint néhány tucat hangoskodó miépes (Győri Béla pártszóvivő valamilyen homályos okból kilencszázat emlegetett, igaz, mondta ő azt is, hogy mindössze egy szem dió meg egy krumpli repült Medgyessyék felé), meg egy odalátogató kormány. (...) kíváncsi vagyok, mikor megy legközelebb vidékre a kormány. (...) Ha már megy, kísérik-e majd miépesek mindenhová. Egyes magyarázatok szerint ugyanis éppen a kabinet provokálta ki a krumpli- meg a diódobálást. (...) A dobálás itthon nagy felháborodást váltott ki, valószínűleg joggal. Nyugaton ehhez már hozzászoktak, nemrég láttam a tévében, hogy Schwarzenegger milyen hanyagul vette le tojást kapott zakóját a kormányzóválasztási kampányban. Mozgását sem törte meg a közjáték. Mindezzel nem azt akarom mondani, amit Orbán Viktor, hogy a sajátosan értelmezett szólásszabadság jegyében hallgassunk végig mindenkit, aki síppal reagál érkezésünkre, esetleg krumplit, tojást vagy faforgácsot hajít felénk. Bár éppenséggel meghallgathatjuk őket, csak figyeljünk arra, hogy ne pont akkor, amikor mi beszélünk, hanem inkább, amikor ők fütyülnek, és forgácsot dobnak irányunkba. Orbán szerint ugyanis egyszerre nem lehet beszélni és figyelni a hozzánk szólókat. Próbáljuk megelőzni a sípolókat és faforgács-hajigálókat, ha már beszédet tervezünk. Bár Nyugaton sem lenne szokványos a söjtöri eset - mivel Nyugaton valószínűleg nincs egyetlenegy Söjtör sem -, javaslom, legyenek felkészülve politikusaink a sípolásra és ordibálásra. Ebben már szerezhettek rutint az elmúlt másfél évben. Csak a dobálás újdonság számukra. (...)

Jól jellemzi például kiváló pártjainkat, ahogyan lereagálták a hétvégét. Kormányon (nem szó szerinti az idézet, de néhány hétig még érvényes lesz): »ti hergeltétek a dobálókat, Fidesz, nem akartok elhatárolódni tőlük, nyilvánvalóan ti is szélsőségesek, politikailag meg kulturálatlanok vagytok«. Ellenzékben: »azt nem fogjuk elismerni, hogy milyen kínos ez az eset számunkra is, úgyhogy ti vagytok a hibásak, minek provokáltok, nyilvánvalóan ennek ülnek fel egyesek, komcsik«. Csurka meg örülhet, újra tényezőnek gondolhatja magát. Pedig nem az. Legfeljebb annyiban, hogy színre lépésével már megint Medgyessyék jártak jól. És valószínűleg a Fidesz akkor zárhatta volna le az ügyet gyorsan és egyszerűen, ha Orbán elhatárolódik a Söjtörön történtektől, mondjuk épp kedvenc rádiós igénytelenségében, a Vasárnapi Újságban. Egy haszna mindenesetre volt a fütyülésnek. Végre egy összeszedett, jól megfogalmazott és hibátlan Medgyessy-beszédet hallhattunk. Két mondatban. Ezt csinálja meg miniszterelnökünk még egyszer. Vagy többször."Fencsik Flóra (Záp, Magyar Hírlap, 2003. október 21.)
"Repült a záptojás, bezárult az ünnep, meggyalázták a frissen meszelt szép szülőházat. Vasárnap a haza ügyeletes bölcsei is megnyilatkoztak. Csak egyvalakiről nem esett szó: arról, akinek az emlékezetére az ünnepségek zajlanak. Vajon hány, találomra megkérdezett átlag magyar tudna két közhelynél többet mondani Deákról? Igaz: míg Söjtörön állt a balhé, a Duna tévén több kiváló Deák-est zajlott. Ám a köztévében ismét csak a napi bulvárpolitizálás szintjére rántották le a Deák-év lényegét. Az efféle dobálódzó-füttyögő véleménynyilvánítás a demokráciák gyakorlatának része, győzködte a nézőket Bence György. Csak arra nem tért ki senki, hogy mondjuk a franciák nem július 14-én esnek egymásnak, s másutt se a nemzeti ünnepek az efféle botrányok alkalmai. Boross Péter is szót kapott, bár őneki kifütyülés-ügyben 1992 októbere óta semmi erkölcsi alapja ítélkezni. Főleg nem ugyanazon álszent szavakkal, mint akkor. Mégis volt egy csöpp igazsága: vajon a csurkista mozgolódás előzetesen tudható hírére miért nem mentek a helyszínre szoci szimpatizánsok, tagok? A szabaddemokraták Új Generációja a napokban megemlékezést tartott a nyilas hatalomátvétel évfordulóján a Terror Háza előtt. Bár a jól ismert, frusztrált arcok ezúttal is ott ólálkodtak, végül mégse zavarták meg az eseményt. Az annyira méltóságteljes volt, hiteles szereplőkkel és kiegyensúlyozott műsorral. Így is lehet. Félelem nélkül. Mondhatnám, Deák-módra."

Ludwig Emil (Fogadjisten, Magyar Nemzet, 2003. október 22.)
"Érdekes, hogy amikor Hiller miniszter ilyen súlyos szavakkal ítéli el a kétségkívül kínos eseményt, nem jut eszébe az a nem kevésbé botrányos eset, hogy jelenlévő főnökétől, a magyar kormány fejétől csak jóval a megválasztása után értesült az országos közönség régebbi, titkosrendőrtiszti minőségben végzett munkahelyi besúgói munkájáról. Aktuálisabb ügyekről szólva, igencsak felgyűltek a hamisnak bizonyuló ígéretek az eltelt másfél év alatt ahhoz, hogy immár visszatérő nemtetszés fogadja a D-209-est, amikor az igazmondásról kezd papolni. Egyébként is, miért skandalum az, ha a szocialista miniszterelnököt kifütyülik egy olyan helyen, olyan országrészben, ahol a többség nem a szocialistákra szavazott 2002-ben, hanem éppenséggel a polgári kormányzás folytatására? Ezek a polgárok természetesen tudomásul vették az országos többség döntését, de az nem várható el tőlük, hogy ünnepeljék a kormányt. Az éppen csak többségben lévő kormányoldal sem úgy politizál, hogy figyelembe venné a nem rájuk szavazó fél Magyarország véleményét. Sőt ha már erről meg a körükben gyakran emlegetett árokbetemetésről van szó, nem árt azt sem meggondolni, hogy az eddig példátlan stílusú választási kampány során nemcsak az előző kormány politikusait és tisztségviselőit rágalmazták és sértették meg, de olyan magyar polgárok tömegének szorgos munkáját, vállalkozásait is leértékelték, érzéseiket semmibe vették, akik ezt a politikusoknál nehezebben fogják elfelejteni és megbocsátani. Nem tudni pontosan, kik fütyültek és kik dobáltak tojást Söjtörön, a MIÉP-esek az előbbit büszkén elismerik, az utóbbit tagadják. Minden törött tojásról nem lehet ujjlenyomatot venni, de közlekedési rendőrt sem lehet állítani minden repülő tárgy mellé. Egy Forró Tamás nevű bukott médiaember a »XXI. század Deák Ferencének« nevezte Medgyessyt. A hasonlat az eddigi tapasztalatok alapján túlzónak tűnik. A kormányfő elismerésre méltó igyekezettel betanult és elmondott egy rövidke Deák-idézetet, de a személye múltbeli szerepei, emberi és politikai megnyilvánulásai miatt nemigen alkalmas a hazai közmegegyezés tető alá hozására. Úgy látszik, azt a régi bölcs magyar mondást sem ismeri eléggé, vagy nem gondolta még végig az értelmét, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten."

Elek István (A söjtöri botrány, Heti Válasz, 2003. október 24.)
"Három lépés távolságról megítélve jelentéktelen eset, időről időre nagy hagyományú, normális üzemmenetű demokráciákban is előfordulnak hasonló jelenetek. Kifütyülnek politikusokat, megdobálják őket paradicsommal, tortát nyomnak a képükbe. A demokrácia velejárója, hogy időnként egyének, kisebb-nagyobb csoportok visszaélnek a szólás- és a gyülekezési szabadsággal. Saját szabadságukat arra használják fel, hogy mások ugyanezen szabadságjogait önkényesen korlátozzák. Még azt sem állítanánk, hogy csak végletesen elkeseredett egyének vagy csoportok akarják ilyen módon felhívni a figyelmet az ügyükre. Olykor csupán feltűnési viszketegség van a dolog mögött. A 15 másodperces halhatatlanságért való küzdelem, a médiába való bekerülés olthatatlan vágya. Némi módosítással a söjtöri jelenetek is magyarázhatók ezzel a vággyal. A MIÉP a legutóbbi választáson kiesett a parlamentből. Ma sokkal kisebb médiafigyelem övezi a működését, mint az előző négy évben. A pártot meggyengítette több, ismert politikusának kiválása, illetve kizárása. A jobboldal tavalyi választási kudarca után létrejött polgári köri mozgalom a tömegeket megmozgató utcai rendezvényeivel részben elszívta előle a levegőt. De legalábbis megszüntette a MIÉP monopolhelyzetét a tömegrendezvények életrehívásában. A Sajtóklub, Demokrata, Nemzetőr médiaköre az utóbbi időben - részben legalábbis - kielégítette a MIÉP-hívek radikális retorika iránti igényét is. A MIÉP vezetői nyilvánvalóan úgy érzik, hogy új ötleteket, módszereket kell bevetniük a pártra irányuló közfigyelem fenntartásában és erősítésében. Ami Söjtörön történt, rossz volt a helybelieknek, mert elrontotta az örömüket. Ünnepre készültek, és ártatlanok abban, hogy egy botrány kapcsán híresült el a falujuk. Jó volt a felvonult MIÉP-eseknek, hiszen sikert arattak, belefojtották a szót a miniszterelnökbe. Hogy hasznos volt-e a pártnak, az már korántsem biztos. Igaz, hogy sikeresen magukra irányították a médiafigyelmet, de az a gyanúm, a verbális és a tettleges agresszió határán egyensúlyozó politikai módszerekkel nemigen tudja bővíteni a párt az elkötelezett hívei körét. Talán inkább még csökkenti is.

Kellemetlen az élmény a jelen lévő kormánytagoknak, különösen a miniszterelnöknek, hiszen az ünnepi protokollba rondított bele az akció. S aligha lehet jó érzés megtapasztalni a nyílt színi utálat, elutasítás agresszív kifejezését, amely egyik pillanatról a másikra fölénybe kerül az ember közvetlen környezetében. Hogy káros is volt a kormánykoalíciónak, abban már korántsem vagyok biztos. Ellenkezőleg, valószínű, hogy nyereséggel jöhetnek ki belőle. A kormánnyal, a kormányfővel megesett méltánytalanság miatti baloldali felháborodást érzelmileg erősíti és hitelesíti a nyilvánvalóan teljesen ártatlan helyi közösségen esett sérelem, amiről a helyiek, a polgármestertől a plébánosig, egybehangzóan nyilatkoznak. A kormánypárti politikusok természetesen megérezték a kiaknázható lehetőséget. És a botrányért nem a szélsőjobbot, hanem általában a jobboldalt igyekeznek felelőssé tenni. És utalással, vagy nevesítve persze a volt miniszterelnököt. Gondolván magukban némi kajánsággal, nesztek, legyen nektek! Ha egy a tábor, egy a felelős. Van, aki finoman teremti meg a kapcsolatot Söjtör és a legnagyobb ellenzéki párt, illetve Orbán Viktor között, mint például Hiller István kulturális miniszter, mások durvábban, mint például Kovács László, vagy egészen otrombán, mint Kuncze Gábor. Orbán Viktor a Vasárnapi újságban általában méltatlannak minősítette a söjtörihez hasonló eseteket, amikor »egymás szavába vágva« próbálják akadályozni egymást a véleménynyilvánításban a felek. A demokrácia sérelmét látva benne, helytelenítette, hogy megsértették Medgyessy Péter miniszterelnök véleménynyilvánítási szabadságát, ami pedig a demokráciában mindenkinek, így neki is kijár. Boross Péter egy vasárnap reggeli tévéműsorban, számítva a baloldali reakciókra, azt hangsúlyozta, hogy a söjtöri eset árt a jobboldalnak, »s ami árt a kormányképes jobboldalnak, azt el kell ítélni«. Mindkettejüknek igaza van, de még helyesebb és ráadásul politikailag is hatásosabb a két érv együttes képviselete. Az elvi álláspont és a haszonelvű megfontolás egymást erősítik. A jobboldali tábor retorikai radikalizmusba beleszerelmesedett részének különösképpen érdemes lenne ezt megfontolnia".

Dobszay János (A haza bölcsei, HVG, 2003. október 24.)
"Nehéz elhinni, hogy a kormányzati kommunikáció múlt hét óta új irányítói ne sejtették volna előre, Medgyessy Pétert ki fogják fütyülni Söjtörön. A tojás-, krumpli- és kőhajigálással talán nem lehetett biztosan számolni, de ha az emberbe egyszer-kétszer már megpróbálták hasonló módon beléfojtani a szót, akkor legalábbis elgondolkodik azon, célszerű-e beleszaladni az újabb pofonba. Kivált, amikor különböző jobboldali fórumokon, újságokban, interneten a »tudjátok, mi a dolgotok« mellékmondat kíséretében előre jelzik a kormányfő programjait. Így, október 23-a táján amúgy is levegőben van az ilyesmi, s e héten kiderül, hogy a Söjtörön történtek csupán felvezetésül szolgáltak-e a 301-es parcellánál és a forradalmi emlékhelyeknél tartott központi ünnepi megemlékezéseken tapasztaltak hangulati aláfestéséhez, amelyekkel kapcsolatban ma már leginkább persze annak lenne hírértéke, ha nem fütyülnék ki a kormánypárti szónokokat. Az viszont, hogy a rosszul megtervezett és kommunikált Deák-emlékév csúcspontjaként a kormány testületileg vonuljon ki a nép közé (Deák szülőhelyére), és ott ünnepi ülés keretében olyan döntéseket hozzon - nem mellékesen politikai konszenzus nélkül -, hogy kit ünnepeljen az ország 2004 és 2010 között, finoman szólva is taktikai hiba. Kénytelen vagyok arra gondolni, a kormányfőt az évforduló kapcsán legalább egyszer kötelezően elmondandó hosszú szónoklat alól akarták mentesíteni a kommunikációs szakmában jártas beszédírói. A pfujolás, dobálózás miatt egymondatos Deák-idézetre redukált miniszterelnöki beszéd ily módon valóban frappáns ötlet, Hiller István tanár úr pedig így - a Zeneakadémia múlt heti, mindössze félházas Deák-emlékkoncertje után - újabb lehetőséget kapott a történelmi ecsetvonásokra.

A kormány kommunikációs baklövései - amelyek alapvetően politikai természetű hibákban gyökereznek - persze egy pillanatra sem mentik azt a cinizmust, ahogyan az előző kormányfő szemléli utóda szánalmas vergődését. Amit kedvenc rádióműsorában vasárnap reggel Orbán Viktor elengedett, hogy tudniillik a kormányfőt is megilleti a szólás szabadsága, de ellenfeleinek is joguk van véleményük szabad kinyilvánítására, legfeljebb a Hold túloldaláról érkezettekben keltheti azt a képzetet, hogy az előző és - a kormány jóvoltából egyre inkább úgy tűnik, hogy - következő miniszterelnökben a haza ünnepelt bölcsének reinkarnációját kellene tisztelni. Orbán nagyon is relatív kívülállásában vastagon benne van annak a négy évének a munkája, amivel az utcát kizárólag a jobboldal által használható politikai színtérré tette, és hogy már félszavakra sincs szükség ahhoz, »ha kell, tudjunk egyszerre lépni«. Ebben a politikai színjátékban nagyon is jó szolgálatot tesz az úgynevezett polgári oldalnak, hogy a piszkos munkát elvégzi helyette valaki más, például a MIÉP.

A világon mindenütt dobálnak meg, fütyülnek ki miniszterelnököket, politikusokat. De talán csupán Magyarországon természetes, ha a kormányfő csak a hátsó kapun mer belépni egy vidéki kultúrházba - mint történt az a híradások szerint a múlt hónapban Vácott -, és a miniszterelnökbe bele tudja fojtani a szót egy maroknyi hangoskodó; mellesleg nem kis győzelemként könyvelve el, hogy sikerült megfutamítania a szónokot. Nálunk a biztonsági emberek nem képesek kiemelni a sorból még egy dobálózó embert sem anélkül, hogy a kormányzati propagandagépezet utóbb képes volna megvédeni a kabinetet azzal a váddal szemben, hogy visszatért az ötvenes évek ávós világa.

Medgyessyben a sorozatos kudarcok ellenére láthatóan olthatatlan vágy él arra, hogy kormányfőként ugyanolyan ünnepelt közéleti személyiség legyen, mint az elődje volt. A fő baj nem ez, hanem, hogy érzékelhetően nincs a környezetében senki, aki megmondaná: sem személyiségének kisugárzása, sem a kormányzat által eddig elért eredmények nem predesztinálják őt erre a szerepre. Kommunikációs »segítői« inkább hagyják belegyalogolni őt a nyilvánvaló csapdahelyzetekbe, ha nem éppen ők készítenek elő ilyeneket (a mostanit megelőzően például augusztus 20-án, amikor a muzsikaszóra vágyó többezres tömeg előtt a kormányfő az autópálya-építések nagyon is kétséges sikeréről igyekezett meggyőzni az egybegyűlteket). Ha minden marad a régiben - márpedig a hétvégi események ezt látszanak alátámasztani -, a miniszterelnöknek továbbra is kijut majd a hasonlóan kínos percekből. A történet engem egyre inkább a magyar focira emlékeztet: ha a pályán nem megy a játék, a pfujoló, randalírozó szurkolók, illetve ellenszurkolók kerülnek a figyelem középpontjába."

Csurka István (Magyar szemmel, Magyar Fórum, 2003. október 24.)
"Söjtörön több rendőr és biztonsági ember tartózkodott szombaton, mint MIÉP-es. A községbe tűzoltófecskendőket vezényeltek, kommandósok elektronikus megfigyelő állomásokat működtettek. Vezető, szervező embereinket szoros emberfogással követték faluszerte. A söjtöri úton átvezető vonalakról a Volán-buszok sofőrjeit leváltották, és erre az időre a buszokat rendőrségi emberek vezették. A falu néma volt, és helyi emberek alig mutatkoztak az utcán. Egyetlenegy nemzetiszín zászlót nem tűztek ki sehol. Az ünnepi helyszínekről is hiányzott a magyar zászló. Deák szülőháza elől is hiányzott minden nemzeti jelkép. Medgyessy kék-sárga, kék-fehér leplek előtt akarta a történelemhamisítást elkövetni. Ekkora alantasságra még a MIÉP sem volt felkészülve, nem ezért mentünk Söjtörre, de ezt találtuk ott. A most a központi lapokban megszólaltatott Deák-rokonságnak is feltűnhetne a magyartalanított Deák-ünneplés, miként a Fidesznek is. Medgyessy azzal az idézettel kezdte, amit a kormány országszerte kiplakátoltatott. Ennyit tud a dologról. »Jobban tudom szeretni a hazát, mint gyűlölni ellenségeimet«, ezután csak ennyire futotta hazafiúi bátorságából: »menjünk be«. Természetesen nem a kövektől és a paradicsomoktól és a tojásoktól kellett a házba bemenekülnie kormányának tagjaival együtt, hanem a tömeg hangos véleménynyilvánításától. (...)

Ezt a politikájáért, a magyar föld kiárusításáért kapta a kormány, ennek elfedésére kell a tojás meséje és a »dobálás«, amelyből holnap már kőzápor lesz. Egy ember egy szem diót és egy szem krumplit valóban elhajított féléjük, de a tömött, vastag kommandósorfal átívelésére képtelen volt, és a termények senkit nem találtak el. Ellenben a férfira azonnal négy kommandós ugrott rá, leteperték és elvitték. A tojás a zsebéből esett ki, és a falhoz nem ért hozzá. Más senki nem dobott semmit, és az egész nem volt más, mint egy teljesen jogos, szabályos tömegmegnyilvánulás, egy politikával szembeni véleménynyilvánítás. (...)

A MIÉP a tüntetéséhez, illetve a fórumához hetekkel előbb beszerezte a szükséges engedélyeket, illetve megtette bejelentéseit. A zalai sajtóban hetek óta hozzászóltak a rendezvényhez, és többnyire pártolták. A Magyar Fórum október 16-i számának első oldalán van az elnökség közleménye: »A MIÉP Söjtörre tart.« Mi tehát végig nyílt kártyákkal játszottunk. Ezzel szemben sehol nem esik szó arról, hogy miért ment Söjtörre a MIÉP. A föld miatt. A magyar föld végzetes kiárusítása elleni tiltakozásul, a magyar parasztság, földművesek, kisgazdák életlehetőségeinek elvonása ellen tiltakozva. Azért, amiért másutt útelzárásokat tartanak, amiért egy gazda felhozott egy tehenet a Kossuth térre és ott fejte, azért, amiért az egész ország vagy lázong vagy meg van dermedve: viszik, rabolják, árusítják kifelé a drága magyar földet, és ha a föld elvész, palesztinok sorsa vár ránk. (...)

Kiegyezés? Mivel, kivel? Megdöbbentő az az egyöntetű hazugságkészség, amivel a médiumok a dolgot kezelik. A tévé2-ben a már a szokásos statisztika is megjelent: 65 százalék elveti a dobálást -ami nem volt-, és csak 34 százalék helyesli, hogy belefojtották a szót Medgyessybe. Itt sincs természetesen mérlegre téve, hogy ki is ez a Medgyessy, és miért kapta, amit kapott. Hogy miért ünnepelt együtt Nastaséval a román nemzeti ünnepen (...) Miért kellene tisztességes, adófizető magyar állampolgároknak zokszó nélkül tudomásul venniük, hogy egy volt titkosügynök, aki a KGB kötelékében saját hazugsága szerint a KGB ellen dolgozott az átkosban, akar kiegyezést ajánlani most a nemzetnek. Vele? Miért? Mit ad ő? (...)

Hiller kiagyalta még ott, Söjtörön (...), hogy a külsőségek felfújása mögé kell elmenekülni, Deák Ferenc tisztaságával kell takarózni, és a szélsőséges nótát kell fújni. Azóta beijedve és valamitől félve a Fidesz és Orbán is csatlakozott az úri modort mindennél többre tartókhoz, akit most már (...) Boross Péter vezet. Elhatárolódnak. Nem törődve természetesen a földvesztéssel, a magyar néppel, Söjtörrel sem, amelyik lassan kiheveri a Deák-ünnepet, és ráborul a feledés homálya. (...)

A kiegyezésről pedig azt mondom, amit a Deák-szobor előtti koszorúzás után a körülállóknak is elmondtam: beszélhetünk róla, a magyarság kiegyezhet a szoclib kormány valódi fejével, tényleges irányítójával, Ron Werberrel, mint annak idején a Habsburg-házzal. Elmegy szépen haza, onnan, ahonnan jött, rendkívüli felmondással, és kap annyi végkielégítést, mint egy tévé-alelnöknő. Mi pedig megtartjuk magunknak a földünket, és nem bántunk senkit. Mi is jobban tudjuk szeretni a hazát, mint gyűlölni ellenségeinket, akik hetedíziglen is képesek megbosszulni olyan sérelmeket, amik meg sem estek rajtuk."

Magyar Narancs szerkesztősége (Bajkeverők, Magyar Narancs, 2003. október 24.)
"Tojást dobálni márpedig szabad. Ha valaki politikai véleményének nem talál megfelelőbb kifejező eszközt, ragadjon tojást vagy krumplit, egyikhez sem kell különösebb fantázia. Követ dobálni nem szabad, de tojást még egy miépes is hajigálhat (noha szervezetével együtt már régen kijátszotta magát a demokratikus szabályok keretei közül - akkor is). Ezen akkor sem fogunk összeveszni, ha megvan a véleményünk az aktuális (bármikori) tojásrántókról. (...)

Az a pár rosszindulatú gazember tudatosan azért utazott Budapestről Söjtörre, hogy ott minél nagyobb fölfordulást csináljon. Hogy bántalmazza, megalázza Deák Ferenc ünneplőit, a demokratikusan választott kormány szimpatizánsait, a szocialista szavazókat és egy magyar falu közösségét. Hogy arra kényszerítse e közösséget, hogy önvédelme érdekében maga is barátságtalan eszközökkel éljen: meg is lett az eredménye, egy tasli, egy elrepedt szemüveg. Mármost az ilyesfajta magatartással szemben megvannak a törvény adta lehetőségek védekezni. Ami persze a söjtörieket váratlanul érte, az arra hivatott szerveket nem kellett volna, hogy ugyancsak felkészületlenül találja. Az efféle magatartás ellen pedig védekezni kell! A társadalomnak meg kell védenie tagjait az agresszív rendzavarók utazó csoportjaitól. Ez persze jóval nehezebb akkor, ha ez a tempó még bátorítást is kap, ha valakik, mint Pokorni Zoltán, Deák ünnepében is provokációt igyekeznek láttatni. A bajkeverők hergelése több mint disznóság, bűn. Uszításnak hívják."

Tamás Gáspár Miklós tudományos kutató, egyetemi tanár (A jobboldal újabb győzelme, Magyar Hírlap, 2003. október 27.)
"Orbán Viktor, a magyarországi jobboldal vezetője kiadta a parancsot: embereinek az idén nem szabad megzavarniuk a balközép erők október 23-ai összejöveteleit. És láss csodát: nem zavarták meg őket. Tehát tavaly is megakadályozhatta volna a huligántámadásokat, ha akarta volna. De akkori taktikája mást kívánt. Idei taktikája meg emezt. A söjtöri Deák Ferenc-ünnepség meggyalázása megmutatta: az erőszakrészvény az idén nem fizet osztalékot. Különben is: a riadt és megosztott ellenféllel már lehet békülékenynek lenni. El lehet altatni a notórius betelefonálók és olvasóilevél-írók éberségét. Fölmérések szerint a jobboldal ma népszerűbb, mint vetélytársai, ideje visszafüttyenteni a hangoskodó elemeket, békejobbot nyújtani a lustább konzervatívoknak.
A tét különben se volt nagy: a középbal pártokat sikerült elijeszteni a közterekről. A köztársaság örök gyalázatára: a törvényesen megválasztott miniszterelnök emlékkoszorúját titokban, az éj leple alatt kellett a temetőbe csempészni. A baloldal otthon kuksolt, néhány megszeppent képviselője pedig zárt helyen, aprócska, eldugott rendezvényeken irgalomért bégetett. (Mert ne kerteljünk: »a nemzeti egység« sápatag jelszava ezt jelenti: »ne szidjatok, ne bántsatok«.) A miniszterelnök - az október 21-i állás szerint elkerülhetetlen, de a zavargások vezéri lefújása miatt október 22-ére oktalanná, tehát nevetségessé vált - megfutamodása, az Országgyűlés ünnepi ülésének lemondása jól mutatja, mi várható. Orbán Viktor úgy játszik a kedvetlen és cselekvésképtelen baloldallal, mint macska az egérrel. Persze saját híveivel is, akik a vezér lelkéért és kegyéért viaskodnak sajtószerte. Mindez persze nem a jobboldal vezetőjének nem létező zsenialitásából fakad (bár ügyessége és energiája tagadhatatlan), hanem valódi, mély és megoldatlan problémából: az 1989 előtti, bukott rendszer változatlan történelmi súlyából. Az államkapitalista diktatúra uralkodó osztálya csakugyan »átmentette magát«, a növekvő egyenlőtlenség, a szegénység miatt egyre népszerűtlenebb. Pozícióira sok a jelentkező. Akármi a tárgyi igazság, a régi uralkodó osztály képviseletének a szocialista párt látszik, bármennyi régi apparatcsik nyüzsög is a jobboldalon. A kádári MSZMP jogutódainak, hiába, rosszul áll ötvenhat - ha a fejük tetejére állnak, akkor is. Az új rendszer szimbolikájába nem lehet beilleszteni a régi rendszer kariatidáit. Nem bírják a súlyt. A jobboldal avval kecsegteti a magyar dolgozókat, hogy az új kizsákmányolók jobbak lesznek a régi elnyomóknál. Erre semmi sem utal - ráadásul nem is újak, aminek Matolcsy, a pártállami főprivatizátor a megmondhatója."

Andrassew Iván (Zsonglőrök, jellemek, zsidók, Népszava, 2003. október 27.)
Akár politikai enyhülési hullámról is beszélhetnénk, hiszen a múlt héten nagyobb botrány nélkül megúsztuk a forradalmi emlékrendezvényeket. (...) Hogy egy-két gyönge próbálkozást, például az emlék-fotókiállítás megrongálását leszámítva, rendkívüli ünnepi megaláztatás eddig nem történt, talán összefüggésben van azzal is, hogy hatalmas közfölháborodást okoztak Söjtörön a vérbősz keresztény-konzervatív zajbohócok és tojászsonglőrök, ami vélhetően meg is jelenik majd a közvélemény-kutatásokban. A jobboldal hamar rájött, hogy az »ingadozó középpolgárok« szavazataiért folyó harcban a botrány már nem jó eszköz. A mocskolódás sara visszahull azokra is, akik csak hallgatólagosan veszik tudomásul, hogy a csőcselék miket enged meg magának."

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695