A bírói függetlenségről és a bírósági ítéletek kritizálhatóságáról

2003-11-24

2003. november 6-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette ifj. Hegedűs Lóránt református lelkészt, a MIÉP volt alelnökét. A politikus ellen 2001-ben indult eljárás, mert egy írásában a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére szólított fel. Az igazságszolgáltatási szerv ítélete szerint a cikk "nem alkalmas a közösség elleni izgatásra és gyűlöletkeltésre".


2003. november 6-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette ifj. Hegedűs Lóránt református lelkészt, a MIÉP volt alelnökét. A politikus ellen 2001-ben indult eljárás, mert egy írásában a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére szólított fel. Az igazságszolgáltatási szerv ítélete szerint a cikk "nem alkalmas a közösség elleni izgatásra és gyűlöletkeltésre". Az Ítélőtábla épületéből Hegedűst hívei a vállukon vitték ki a felmentő ítéletet követően. Az elsőfokú ítélet korábban 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a politikust. November 8-án a Népszavában és a Magyar Hírlapban értelmiségiek fizetett hirdetésben tiltakoztak az ítélet ellen. Az aláírók úgy gondolják: "az Ítélőtábla döntése azt üzeni a magyar társadalomnak, hogy a gyűlölet, a kirekesztés, a rasszizmus és az antiszemitizmus legitim, elfogadható eleme a hazai közéletnek". Három nappal később a Népszavában egy másik fizetett hirdetés jelent meg, amelyben szintén értelmiségiek kifejtették, hogy nem értenek egyet a tiltakozókkal, mivel véleményük szerint nem a büntetőjog eszközein kell változtatni. November 10-én Tamás Gáspár Miklós filozófus a Magyar Hírlapban tiltakozott a határozat ellen, a bírók jelentős részét cigányellenesnek, nőellenesnek, antiszemitának minősítve. Ezt követően Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke levélben kérte fel a Kormányt, a köztársasági elnököt és az Országgyűlést, hogy ítéljék el a bírák alkotmányos jogait sértő megnyilvánulásokat. Kovács László, az MSZP elnöke közleményében adott hangot megdöbbenésének a Hegedűs-ítélet miatt. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman a Szegedi Városi Bíróság egyik ítéletével kapcsolatban hozta nyilvánosságra kifogásait. A határozat két felperes számára jogtalan fogva tartásuk miatt 2 millió forint helyett 1,5 millió forintot ítélt meg, az indokolás szerint a felperesek "átlagosnál primitívebb" személyisége miatt. November 18-án Mádl Ferenc köztársasági elnök a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénymódosítás ügyében konzultált Kuncze Gábor SZDSZ-elnökkel, míg Medgyessy Péter miniszterelnök és Bárándy Péter igazságügyi miniszter fogadta az alkotmányos jogok országgyűlési biztosát és helyettesét, valamint a kisebbségi és az adatvédelmi ombudsmant a bírói függetlenség és a szólásszabadság körül kialakult vita apropóján. Lomnici Zoltán Kaltenbach Jenővel folytatott megbeszélésén egyezség született arról, hogy a jövőben rendszeresen konzultálnak, valamint a kisebbségi biztos a jövőben továbbítja a konkrét bírósági ügyeket érintő panaszokat a bíróságoknak, valamint a felek együttműködnek az alkotmányos alapjogok és az emberi jogok védelmében.

Összefoglalás:
A bíróságok ítéleteit elfogadó vélemények:
- nem helyénvaló egy konkrét ítélet nyomán megbélyegezni a bírót és a bíróságokat;
- a bíróság nem politizált, számukra ez nem is megengedett;
- a bíróság kizárólag a kereseti kérelem alapján dönt;
- csúsztatás, hogy minden megsértett méltóság kártérítése ugyanakkora.

A bíróságok ítéleteit kritizáló vélemények:
- a primitív szót orvosi szakkifejezésként használó indokolás írásba foglalt diszkrimináció;
- a törvények és az alkotmánybírósági határozatok megfelelőek a gyűlöletbeszéd kezelésére;
- a sérültet, a kiszolgáltatottat nagyobb védelem illetné meg;
- abból, hogy valakinek a mentális állapota miatt a személyes szabadsága jogellenes megsértéséért kevesebb kártalanítás jár, mint másoknak, az következne, hogy az ilyen embertársainkkal szemben nemcsak a jogellenes fogva tartás kategóriája szűkebb, de velük szemben tágabb határok között lehet elkövetni egyéb személyiségi jogsérelmeket is.

A bíróságok kritizálhatóságát elfogadó vélemények:
- Tamás Gáspár Miklós cikkére nem jogi lépésekkel kellene válaszolnia a bíróságoknak;
- az ítéletek bírálata állampolgári jog;
- nem kellene tartaniuk a bíróságoknak a civil társadalom véleményétől, kétkedésétől;
- nem számít közveszélyes nyomásgyakorlásnak, ha a kisebbségi ombudsman egy erősen diszkriminatívnak tűnő elsőfokú ítélet után arról beszél, hogy minden embert azonos méltóságúnak kell tekinteni;
- egy élhető társadalomban az emberi méltóságot figyelembe nem vevő ítéletek kapcsán felzúdulás támad a politikusok és az "egyszerű emberek" körében is;
- a főbíró állásfoglalása egyértelműen arról árulkodik, hogy Lomnici összekeveri a bírák törvények biztosította függetlenségét és az abból eredő igazságtételi szabadságát a véleménynyilvánítás szabadságának kérdésével.

A bíróságok kritizálhatóságát ellenző vélemények:
- a bírák is emberek, esendőek és nem tévedhetetlenek;
- aggodalomra adhat okot, hogy politikusok, közéleti emberek ítéleteket kritizáltak, sőt, elvárásokat fogalmaztak meg; azt, hogy egy bírói döntés megfelelő-e vagy sem, a jogorvoslati fórumok ítélhetik meg;
- az elmúlt időszakban több ízben előfordult, hogy politikai, közéleti személyiségek a bíróságok döntéseit bírálták, ezek között akadt olyan, amely kifejezetten arra vonatkozott, hogy milyen ítéletet tartanának helyesnek; demokratikus jogállamokban ez a magatartás megengedhetetlen, sőt egyes országokban még büntetik is;
- gondoljunk csak azokra a szomorú történelmi tapasztalatokra, amikor a politikusok az elvárásaikat megfogalmazhatták, és ennek megfelelően járt el az igazságszolgáltatás; 1956 után politikai nyomásra huszonhatezer ártatlan embert ítéltek el, háromszáznegyvenegy halálos ítéletet hoztak, és háromszázhuszonhat embert ki is végeztek; ezekben az ügyekben a politika a büntetés mértékére útmutatásokat adott; meg voltak győződve arról, hogy a társadalom védelme érdekében cselekednek;
- bármelyik újságíró, közszereplő és Tamás Gáspár Miklós is megírhatja az álláspontját; ha azonban a hatalommegosztás elvét komolyan vesszük, akkor a politikai tényezőknek óvakodniuk kell a véleménynyilvánítástól.

Egyéb vélemények:
- Lomnici Zoltánnak a mundér becsületének védelme helyett az alkotmányos alapjogok tükrében kellett volna véleményt nyilvánítania;
- Tamás Gáspár Miklós a kirekesztés ellen harcol, ugyanakkor kirekesztő kritikával illeti az értelmiség egy csoportját, a bírákat;
- Tamás Gáspár Miklós a magyar bírákat "nőgyűlölettel" vádja, amikor hazánkban száz bíró közül több mint nyolcvan nő;
- nem az a lényeg, hogy TGM milyen jelzőkkel illette cikkében a Fővárosi Ítélőtáblát, hanem az, hogy mi a mai jobboldal viszonya a mai szélsőjobbhoz és az általa vallott eszmékhez; nehéz úgy küzdeni a HL-félék ellen, ha a politikai elit jobbik fele a leghalványabb jelét sem mutatja az elhatárolódásnak, például a nyilvánvalóan antiszemita megnyilvánulások felbukkanásakor.

A bíróságok ítéleteit elfogadó vélemények:
- nem helyénvaló egy konkrét ítélet nyomán megbélyegezni a bírót és a bíróságokat;
- a bíróság nem politizált, számukra ez nem is megengedett;
- a bíróság kizárólag a kereseti kérelem alapján dönt;
- csúsztatás, hogy minden megsértett méltóság kártérítése ugyanakkora.

A bíróságok ítéleteit kritizáló vélemények:
- a primitív szót orvosi szakkifejezésként használó indokolás írásba foglalt diszkrimináció;
- a törvények és az alkotmánybírósági határozatok megfelelőek a gyűlöletbeszéd kezelésére;
- a sérültet, a kiszolgáltatottat nagyobb védelem illetné meg;
- abból, hogy valakinek a mentális állapota miatt a személyes szabadsága jogellenes megsértéséért kevesebb kártalanítás jár, mint másoknak, az következne, hogy az ilyen embertársainkkal szemben nemcsak a jogellenes fogva tartás kategóriája szűkebb, de velük szemben tágabb határok között lehet elkövetni egyéb személyiségi jogsérelmeket is.

A bíróságok kritizálhatóságát elfogadó vélemények:
- Tamás Gáspár Miklós cikkére nem jogi lépésekkel kellene válaszolnia a bíróságoknak;
- az ítéletek bírálata állampolgári jog;
- nem kellene tartaniuk a bíróságoknak a civil társadalom véleményétől, kétkedésétől;
- nem számít közveszélyes nyomásgyakorlásnak, ha a kisebbségi ombudsman egy erősen diszkriminatívnak tűnő elsőfokú ítélet után arról beszél, hogy minden embert azonos méltóságúnak kell tekinteni;
- egy élhető társadalomban az emberi méltóságot figyelembe nem vevő ítéletek kapcsán felzúdulás támad a politikusok és az "egyszerű emberek" körében is;
- a főbíró állásfoglalása egyértelműen arról árulkodik, hogy Lomnici összekeveri a bírák törvények biztosította függetlenségét és az abból eredő igazságtételi szabadságát a véleménynyilvánítás szabadságának kérdésével.

A bíróságok kritizálhatóságát ellenző vélemények:
- a bírák is emberek, esendőek és nem tévedhetetlenek;
- aggodalomra adhat okot, hogy politikusok, közéleti emberek ítéleteket kritizáltak, sőt, elvárásokat fogalmaztak meg; azt, hogy egy bírói döntés megfelelő-e vagy sem, a jogorvoslati fórumok ítélhetik meg;
- az elmúlt időszakban több ízben előfordult, hogy politikai, közéleti személyiségek a bíróságok döntéseit bírálták, ezek között akadt olyan, amely kifejezetten arra vonatkozott, hogy milyen ítéletet tartanának helyesnek; demokratikus jogállamokban ez a magatartás megengedhetetlen, sőt egyes országokban még büntetik is;
- gondoljunk csak azokra a szomorú történelmi tapasztalatokra, amikor a politikusok az elvárásaikat megfogalmazhatták, és ennek megfelelően járt el az igazságszolgáltatás; 1956 után politikai nyomásra huszonhatezer ártatlan embert ítéltek el, háromszáznegyvenegy halálos ítéletet hoztak, és háromszázhuszonhat embert ki is végeztek; ezekben az ügyekben a politika a büntetés mértékére útmutatásokat adott; meg voltak győződve arról, hogy a társadalom védelme érdekében cselekednek;
- bármelyik újságíró, közszereplő és Tamás Gáspár Miklós is megírhatja az álláspontját; ha azonban a hatalommegosztás elvét komolyan vesszük, akkor a politikai tényezőknek óvakodniuk kell a véleménynyilvánítástól.

Egyéb vélemények:
- Lomnici Zoltánnak a mundér becsületének védelme helyett az alkotmányos alapjogok tükrében kellett volna véleményt nyilvánítania;
- Tamás Gáspár Miklós a kirekesztés ellen harcol, ugyanakkor kirekesztő kritikával illeti az értelmiség egy csoportját, a bírákat;
- Tamás Gáspár Miklós a magyar bírákat "nőgyűlölettel" vádja, amikor hazánkban száz bíró közül több mint nyolcvan nő;
- nem az a lényeg, hogy TGM milyen jelzőkkel illette cikkében a Fővárosi Ítélőtáblát, hanem az, hogy mi a mai jobboldal viszonya a mai szélsőjobbhoz és az általa vallott eszmékhez; nehéz úgy küzdeni a HL-félék ellen, ha a politikai elit jobbik fele a leghalványabb jelét sem mutatja az elhatárolódásnak, például a nyilvánvalóan antiszemita megnyilvánulások felbukkanásakor.


Petri Lukács Ádám (A nap embere, Népszava, 2003. november 12.)
"A közigazgatási bíróból az igazságszolgáltatás egyik legnemesebb és legmagasabb posztjára kerülő Lomnici Zoltán vélekedhetett volna másképp is. Hasonlóan mondjuk Kaltenbach Jenőhöz, a kisebbségi országgyűlési biztoshoz vagy számos, emberi jogokra specializálódott jogászhoz, akik egyöntetűen megdöbbentőnek tartották az ítéletet. A bírák is emberek, s imígyen ugyanúgy esendőek, s korántsem tévedhetetlenek, mint bármelyikünk. A bíróság tekintélyét jobban szolgálta volna, ha a Legfelsőbb Bíróság s az OIT elnöke a mundér becsületének reflexszerű védelme helyett az emberi méltóság alkotmányos alapjogának tükrében formálja meg véleményét az inkriminált ítéletről. Miképp talán az is jó volna, ha Tamás Gáspár Miklós Magyar Hírlapban közölt véleményére nem jogi lépésekkel kívánna válaszolni, hanem elgondolkodna a filozófus állításain."

Álláspont (Bíró és bírálat, Magyar Hírlap, 2003. november 12.)
"Egyetértünk Lomnici Zoltánnal, amikor drámai hangú felhívásban síkra száll a jogállamiság védelmében, hiszen az valóban a demokrácia legfőbb garanciája. Az érveivel már kevésbé tudunk azonosulni. Úgy véljük, a bíróság döntéseinek bírálata állampolgári jog, s körülbelül azóta létezik, amióta bíróságok vannak. Azok ugyanis nem légüres térben élnek és ítélkeznek: eleven, sokféle érdeket, elvet, értéket képviselő társadalomban. Az újságok meg éppen arra valók, hogy a közhangulatról, közvéleményről, vitatkozó nézetekről tudósítsanak. És egyáltalán nem baj, ha ezekről a vitákról a bírák tudomást szereznek.

[...] Az eltérő ítéletek is éppen arról tanúskodnak, hogy még a bírói karon belül is lehetnek különböző jogértelmezések.

[...] Megengedhetetlen az volna, ha a bírák megijednének, s ítélkezési gyakorlatukban legjobb szakmai meggyőződésükön kívül - mely persze változhat - bármiféle hatalom, fenyegetés, demagógia által hagynák befolyásolni magukat. A civil társadalom véleményétől, kétkedésétől, kritikájától tartani nem kell: ennyiben túlzottnak érezzük Lomniciék felháborodását."

Seres László (Primitív jogállam, Népszabadság, 2003. november 12.)
"Nincs alkotmányos vészhelyzet: annyi történt csupán, hogy egy kisebbségi ombudsman, egy volt alkotmánybírósági elnök és egy baloldali radikális filozófus élt ugyancsak alkotmányos jogával, és véleményt formált a bíróságok válogatott gyakorlatáról.

[...] Senki nem gondolhatja komolyan, hogy közveszélyes nyomásgyakorlásnak számít, ha Kaltenbach Jenő egy erősen diszkriminatívnak tűnő elsőfokú ítélet után arról beszél, hogy »minden embert azonos méltóságúnak kell tekinteni«; hogy »elvárás megfogalmazása«, ha Sólyom László (korábban, más ügyben) közli, hogy a bíróknak többször kellene az alkotmányt forgatniuk.

[...] Nem világos, miért ne bírálhatnák neves közéleti személyiségek - vagy bárki más - az igazságszolgáltatást, miért ne lehetnének a bíróságok és ítéleteik nyilvános, a politika által is megfogalmazható kritika tárgyai? A köztársaság, a jogállamiság nem a (jogilag semmilyen következménnyel nem bíró) kritikától gyengül, és nem a kritika tabuizálásától erősödik.

[...] Ha egy városi bíróság úgy dönt, kisebb kártérítést ítél meg két polgárnak, mert »az átlagosnál primitívebb személyiségükből kifolyólag a majd 15 hónapos elzárást nem élték meg olyan fokú pszichés károsodással«, mint más ember, és a »primitív« szót »orvosi szakkifejezésnek« tekinti, akkor az enyhén szólva nem hiba nélküli igazságszolgáltatás. Sokkal inkább írásba foglalt, közvetlen diszkrimináció, amit az egyenlő bánásmódról hamarosan életbe lépő új törvény már nem engedne meg.

[...] Hatályos törvényeink, Ab-határozataink tökéletesen megfelelők a verbális gyűlöletáradat, a nácibeszéd, a gyűlöletre uszítás kezelésére. Kis János és Sólyom László nemrég lapunkban úgy fogalmaztak: »Nem a törvény hiányzik, hanem az eltökéltség a törvény alkalmazására.« Ezt egyébként érdemes lassan mondani, hogy a bíróságok is megértsék."

Kolláth György (Szegedi gondolat?, Magyar Hírlap, 2003. november 12.)
"A gyakorlatban az állam nem (mindig) viselkedik úriember módjára, kibúvókat keres. Ezen gyorsan kellene is változtatni: ha másként nem, a nemzetközi jogvédő gyakorlatból ezt az állami kárfelelősséget - saját kárunkon? - megtanulni.

[...] Nem tisztem eldönteni: a Gán testvérek miféle emberek, és azt sem tudhatom: életük korábbi szakasza hogyan folyt. A mód és a mérték megítélése bírósági kompetencia. De azt tudom, hogy mindebből diszkriminációs fölháborodással színezett népítéletet kihozni, a bíró(ság) rasszista megbélyegzését, majd megvetését terjeszteni semmi esetre sem helyénvaló.

[...] Messziről és kívülről nézve a szegedi bíró jogilag nem hibázott, politizálni pedig nem dolga, sőt számára az tilos is. Szó nincs arról, hogy ne tudott volna az alkotmányról, hiszen éppen annak alapján döntött. Fontosabb ennél, hogy a bíró kizárólag a kereseti kérelem határain belül dönt, objektív és szubjektív tényezőket mérlegel, okiratokra, szakvéleményre, a felek érveire támaszkodik, mindezt szabadon mérlegeli és lelkiismerete szerint, meggyőződéssel összerakja. Ez történt.

[...] Ma Magyarországon divat a sérelmi politizálás, a nyomásgyakorlás, hogy kollektíve szégyelljük magunkat vélt vagy valódi kisebbségi bajokért. Ha a híradó romák összetűzéséről számol be, a roma jelző meg sem említhető, ezzel szemben ha valahol romát ér utol a törvény, sokan rögtön diszkriminációra, rasszizmusra hivatkoznak. Az Alkotmánybíróság csakugyan korlátozhatatlan jogként értékeli az emberi élethez és méltósághoz való jogot. Tény, hogy minden ember joga azonos. De az már méretes csúsztatás, hogy akkor pedig minden, megsértett »méltóság« reparációja forintra-fillérre ugyanaz. Ad absurdum lehetne törvénybe iktatni egy olyan azonos összeget, amelyet minden törvénytelenül bezárt megkap. Ma ilyen norma nincs, és nem is volna jó, ha lenne.

[...] Még csak a primitívségről dióhéjban. Magam is bizarrnak vélem ezt a szót. Felfogható ez köznapi, pejoratív értelemben (vessünk csak egy pillantást a közútjainkra). Lehet sznob szinonimája az egyszerű, igénytelen embernek. És lehet - mint próbálták az ominózus perben - a kín elviselésének, az érzékenységnek, a tűrőképességnek a fokmérője is. Talán rosszul ítélték meg, de nem romaellenességből, és nem is ártó szándékkal. Aki pedig a bíró alkalmatlanságáról beszél, fegyelmi-etikai felelősségre vonását, elmozdítását ajánlja, semmit sem tud az igazságszolgáltatás függetlenségéről, melybe - sajnos - néhány hiba, tévedés is belefér. A lényege viszont az elmozdíthatatlanság."

Furmann Imre (Foszlányok, Népszava, 2003. november 12.)
"Nem éppen a sérült, a kiszolgáltatott, a kevésbé erőst illetné meg inkább a nagyobb védelem? Különösen olyan esetben, amikor valaki több mint egy évet tölt nyereségvágyból elkövetett emberölés vádjával börtönben ártatlanul, amely bűncselekményért életfogytiglani börtönbüntetést is lehet kapni? És történetesen még roma is az illető?

[...] A bíróságok és a bírák függetlenek. Nem is szabad, hogy függetlenségük még csak a függetlenségük elvesztésének előszobájába is kerüljön.

[...] Elképzelek egy élhető társadalmat. Ebben a képzeletbeli társadalomban is léteznek, előfordulnak néha-néha rasszista, diszkriminatív, az emberi méltóságot semmibe vevő cselekmények, de ebben az elképzelt társadalomban, szinte a jogsértéssel egyidejűleg, de igen rövid idő alatt, óriási felzúdulás támad a politikusoktól az »egyszerű« emberek lelkéig és felháborodásuknak hangot is adnak, vagy valamiféle gesztust tesznek. A parlamenti képviselők például pártállásra tekintet nélkül egyperces néma felállással fejezik ki nemtetszésüket."

Nehéz-Posony Márton (Az átlagosnál primitívebb..., Népszabadság, 2003. november 13.)
"Felesleges nemzetközi egyezményekre, az alkotmányra, a büntetőeljárási törvényre és magasztos jogelvekre hivatkozni, hogy belássuk: a kártalanítási igény ilyetén megítélése elfogadhatatlan. Abból ugyanis, hogy valakinek a mentális állapota miatt a személyes szabadsága jogellenes megsértéséért kevesebb kártalanítás jár, mint másoknak, az következne, hogy az ilyen embertársainkkal szemben nemcsak a jogellenes fogva tartás kategóriája szűkebb, de velük szemben tágabb határok között lehet elkövetni egyéb személyiségi jogsérelmeket (például a jó hírnév megsértését) is, vagy az ő esetükben nincs akkora jelentőségük a büntetőeljárás garanciális szabályainak; velük szemben kevésbé kell mérlegelni például a szabadságvesztés felfüggesztésének lehetőségét. [...] Szeretném, ha TGM tévedne, de tartok tőle, hogy az az ország, amelyben élünk, az átlagosnál primitívebb."

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke (In: Kulcsár Anna: Bírálható, de független a bíróság, Magyar Hírlap, 2003. november 13.)
"Olyan jelenségeket tapasztaltam, amelyek szerintem aggodalomra adhatnak okot. Politikusok, közéleti emberek ítéleteket kritizáltak, sőt, elvárásokat fogalmaztak meg. Azt, hogy egy bírói döntés megfelelő-e vagy sem, a jogorvoslati fórumok ítélhetik meg. A statisztika ebből a szempontból kedvező. Tavaly 1 millió 166 ezer ügyet fejeztünk be, s az ítéletek 80 százaléka fellebbezés nélkül jogerőre emelkedett. Minden évben akad néhány tucat ügy, amely felkelti a politikusok, a közéleti emberek és a közvélemény érdeklődését, s vitát vált ki. Ez természetes. Az viszont nem, hogy politikusok elvárást fogalmazzanak meg, mert ez beavatkozás a harmadik hatalmi ág belügyeibe.

[...] Gondoljunk arra, milyen következménnyel járt, amikor a bíróságok politikai megrendelésre ítélkeztek. A múlt tanulsága azonban csak az egyik szempont. A másik a hatalommegosztás elve. Az Alkotmánybíróság nemrég nagyon markánsan megfogalmazta, hogy a hatalmi ágak nincsenek egymásnak alárendelve. Elvárjuk, hogy döntéseinket a törvényhozó és a végrehajtó hatalom képviselői tartsák tiszteletben. Ehhez kapcsolódik, hogy a kisebbségi ombudsman sem befolyásolhatja nyilatkozataival az ítélkezést. A harmadik elem Tamás Gáspár Miklósnak a Magyar Hírlapban megjelent cikke. A filozófus a kirekesztés ellen harcol. Felteszem azonban a kérdést, helyes-e, hogy ugyanakkor kirekesztő kritikával illeti az értelmiség egy csoportját, a bírákat. Impressziókra alapozva egyebek közt azt írja, hogy a bírák jelentős része cigányellenes, nőellenes, antiszemita. Bárándy Péter igazságügy-miniszter szerint a szabadgondolkodó más megítélés alá esik, mint a politikus. Ez így van, de úgy gondolom, hogy a szabadgondolkodó sem mondhat bármit, a véleménynyilvánítás sem sértheti mások jogait.

[...] Nem idealizálom az igazságszolgáltatást, nekünk is állandó önvizsgálatra van szükségünk. Meggyőződésem azonban, hogy a profi ítélkezésnek meg kell teremteni a feltételeit. A gondok gyökere szerintem az, hogy a költségvetés hosszú időn át nem fordított eleget az igazságszolgáltatás fejlesztésére. Nem alakulhatott ki olyan stabil bírói kar, mint az Egyesült Királyságban vagy Ausztriában. A bírák nagy része ma is fiatal, hetvenöt százalékuk öt-tíz éves gyakorlattal ítélkezik. Nagy a fluktuáció. Így csak törekedni lehet az időtálló joggyakorlat kialakítására."

Marinov Péter (Ebből elég volt!, Magyar Hírlap, 2003. november 13.)
"Lomnici valószínűleg nem tudja, mit beszél. Különben nem állt volna a nyilvánosság elé a bírói függetlenség veszélyeztetésére hivatkozva úgy, hogy az általa veszélynek látott és példátlan politikai támadásnak feltüntetett esemény nem más, mint véleménynyilvánítás. A főbíró állásfoglalása számomra egyértelműen arról árulkodik, hogy Lomnici összekeveri a bírák törvények biztosította függetlenségét és az abból eredő igazságtételi szabadságát a véleménynyilvánítás szabadságának kérdésével. Bárhogyan is próbáltam, nem sikerült megbizonyosodnom a Hegedűs Loránt ügyében hozott másodfokú döntést és indokait bírálók szavaiból arról, hogy kétségbe vonták volna a bíróság döntésre való jogosultságát. Csak annak adtak hangot, ami igazságérzetüket bántotta. Semmi ok hát az aggodalomra. A bíróságok, csakúgy, mint más fontos demokratikus intézmények munkája kritikával illethető, ha bárki úgy gondolja, az adott intézmény állásfoglalása nem egyeztethető össze azokkal a demokratikus elvekkel, amelyeknek igazáról a véleményező meg van győződve. Hogy erre a kritikára szükség van, azt valószínűleg nem kell értelmes embernek [értsd: elkötelezett demokratának] magyarázni. A véleménynyilvánítás és a szólás szabadsága azért az, ami, mert belefér olyan eszmék hangoztatása és terjesztése is, amelyek egyébként a köz felfogása szerint szemétbe valók. Ezekkel persze nem kell együtt élni: az egyén, a politikusok és az úgynevezett közszereplők feladata és felelőssége is, hogy tegyenek ellene. Például azzal, hogy kritizálnak. Az igazságszolgáltatásnak, csakúgy, mint bármi másnak, adódhatnak működési zavarai, amelyek mellett pusztán azért, mert az egyik hatalmi ággal vannak összefüggésben, nem lehet szó nélkül elmenni.

[...] A lényeg ugyanis nem az, hogy TGM milyen jelzőkkel illette cikkében a fővárosi ítélőtáblát, hanem az, hogy mi a mai jobboldal viszonya a mai szélsőjobbhoz és az általa vallott eszmékhez. Ennek tisztázása éppen úgy nem történt meg, mint annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy miért tartja Orbán Viktor a jogerősen elmarasztalt - homofób, rasszista stb. - Vasárnapi Újság című rádióműsort a kedvencének, vagy, hogy miért borong Simicskó István az ATV-ben a szerinte jobboldali értékeket valló tévéműsor, az Éjjeli menedék megszüntetésén, amikor az Irving-interjú, valamint Irving tevékenysége ismeretében és Simicskó véleménye alapján okkal vonom le azt a következtetést, hogy a holokauszttagadás a mai Magyarországon jobboldali érték.

[...] A baj tehát a HL-üggyel az, hogy a magyar közvélemény még mindig nem érti, hogy mi a szólás- és véleményszabadság. Az MSZP kétségbeesett próbálkozása a gyűlöletbeszéd elleni törvény összeeszkábálására nem más, mint a gyengeség és a tehetetlenség megvallása. Teljesen egyértelmű számomra, hogy nehéz úgy küzdeni a HL-félék ellen, ha a politikai elit jobbik fele a leghalványabb jelét sem mutatja az elhatárolódásnak, például a nyilvánvalóan antiszemita megnyilvánulások felbukkanásakor. Valaki próbáljon már felnőni, és merje kimondani a magát konzervatívnak nevező oldalon, hogy a MIÉP és a hozzá hasonlók mindenestül elfogadhatatlanok, szalonképtelenek, és aki velük kokettál, annak nincs helye a közvélemény alakításában, nincs helye akkor sem, ha a szavazatain múlik a hatalom megszerzésének lehetősége."

Haskó László (Forró kása, Magyar Hírlap, 2003. november 13.)
"Az antiszemita keresztyén lelkészt bűntelennek találta a másodfokú bíróság. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen a magyar bírák közt - szigorúan magánemberként - akadnak antiszemiták is, ahogy TGM is írja.

[...] A nem antiszemita magyar értelmiség egyik fele azt szeretné, ha a náciféléket az ítélőtáblák belső indíttatásaitól függetlenül tudná sújtani a törvény szigora, ezért meg akarják változtatni a gyűlöletbeszédről szóló törvénycikkelyt. A magyar értelmiség ortodox liberális csoportja viszont azt mondja, hogy a gyűlöletbeszéd megszűnik, ha elveszíti közönségét, nincs szükség jogi változtatásra. Egyrészt azért nem, mert a jelenlegi szabályozás alapján is lehet(ne) eredményt elérni, másrészt pedig a társadalom józan többsége el fogja szigetelni a gyűlölködőket. Hozzáteszik, hogy a szólásszabadság korlátozása vissza is ütne, mert minden nem tetsző véleményt bíró elé lehetne citálni. Senkinek nem lehet kétsége, hogy a Fidesz ellenzéki éveit bearanyozná ez a lehetőség. [...] A két nézet többé-kevésbé identikusan kötődött a kormányzó koalíció két pártjához, ezért aztán sokáig úgy látszott, hogy semmi sem fog történni. (Mármint a vitán kívül, ami önmagában sem haszontalan.) Ma az SZDSZ - véleményét fenntartva - megszavazni ígéri a nagyobbik párt tervezetét, nem titkoltan azt remélve, hogy az alkotmányosság próbáját nem állja ki a törvény. Jó esetben ez is megtörténhet, akkor pedig csak ott vagyunk ahol a part szakad. Viszont hatályba lépés esetén Salamonék annyi pert indítanak, ahány módosító indítványt idén benyújtottak a költségvetéshez.

[...] Arról már volt szó, hogy egy ködösítő, a gyűlöletbeszédet általában tiltani kívánó, a náci beszédet relativizáló (más ideológiákkal, például a kommunizmussal egy kalap alá vevő) törvényújraírás ugyanúgy kijátszható, mint a mostani szabályozás (sőt veszélyesebb). Helyesebb lenne tudomásul venni, hogy itt és most nem a gyűlöletbeszéd általában, hanem a neonáci gondolatok és az antiszemitizmus tolerálása a veszély.

[...] Tessék egy izoláltan antináci törvényt hozni! A holokauszttagadókat vagy relativizálókat, illetve neonáci nézeteket terjesztőket vagy ilyen szervezkedést létrehozó személyeket (akár csak vaskos pénzbüntetés terhével) sújtó törvény felkeltené a társadalom tévelygő, de javítható részének figyelmét, és legalább párbeszédképes állapot alakulhatna ki. Egy ilyen törvénynek közvetlenül a nácikra gyakorolt hatása a bűnelkövetők előállítási arányától függ, és nem a várható büntetés súlyosságától."

Ludwig Emil (Harsant a kürtszó, Magyar Nemzet, 2003. november 13.)
"Tamás Gáspár Miklós hétfőn megjelent, a magyar bírák közösségét gyalázó pamfletje majdnem akkora érdeklődést gerjesztett, mint a tévés Sziszi ülepének - szintén egy napilapban közölt - életnagyságú körvonala. A valamikor liberális, filozófus végzettségű közírónak az elmúlt tíz év alatt sikerült átküzdenie magát a szabad demokraták országgyűlési képviselőcsoportjából a parlamenten kívüli szélsőbaloldalra, az SZDSZ egykori ügyvivőjéből az utóbbi időben a magát Kádár János szellemi (!) örökösének tartó Munkáspárt vezetőivel és obskurus antifasisztákkal együtt tüntetgető utcai aktivista lett. [...] Tamás cikke olyan, amilyen, s hogy miféle következményekkel fog járni, majd elválik. Egyelőre (még) szabad véleménynyilvánítás van Magyarországon, mindenki azt firkál, amit jónak lát. Persze nem kell minden marhaságot betenni az újságba. Ráadásul az, hogy a Magyar Hírlap ekkora teret adott ennek a cikknek, még ha a vitaoldalán is, az egész biztosan nem a puszta véletlen, de nem is a szerkesztő figyelmetlenségének műve. (Hogy a rovatszerkesztő miért hagyta benne a szövegben a magyar bírákat »nőgyűlölettel« is megvádoló részt, amikor hazánkban száz bíró közül több mint nyolcvan nő, az legyen az ő baja. Kerülhet még ő is bíróság elé.)

[...] A múlt pénteken kihirdetett felmentő ítéletet minősítő politikai szereplők közül a legelsők között maga Kovács László közölte a véleményét. A nagyobbik kormánypárt, a legutóbbi választásokon második helyen végzett szocialisták pártelnöke, egyben a Medgyessy-kabinet külügyminisztere felindultan tudatta országgal-világgal mélységes megdöbbenését, ami általában nem örömteli események hatására szokott bekövetkezni. Na már most, ha a kormányoldal felől ilyen magas helyről hangzik el ilyen egyértelműen negatív hangütés az alkotmányunk szerint független és pártatlan igazságszolgáltatás egyik tekintélyes fórumán - a fővárosi ítélőtáblán - meghozott döntés ellen, az félreérthetetlen jeladás a csatlós sajtó számára: szabad a vásár, azt írtok, rajzoltok és közöltök ettől fogva, amit jónak láttok. A harci kürtöt tehát, ha úgy tetszik, Kovács fújta meg. A riadó olyan hatásos volt - szépen megmutatva a baloldali médiacsahosok éles fogsorát -, hogy négy nappal később a Legfelsőbb Bíróság - egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács - elnöke nemcsak a bírói testület tagjait ért sérelem ellen volt kénytelen tiltakozni, de félelmének is hangot kellett adnia a bírói függetlenség elleni támadások miatt. Hirtelen új helyzet teremtődött a magyarországi újdemokrácia 13 esztendős történetében! Baloldali kormányzás idején, baloldali többségű koalíciós törvényhozással a háttérben a legmagasabb szintű (baloldali) végrehajtó hatalom részéről indult megfélemlítést eredményező politikai kampány a bírói függetlenség ellen."

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke (In: Sereg András: A főbíró nem tartja jónak a közállapotokat, Népszabadság, 2003. november 13.)
"Közállapotainkat nem tartom jónak. Veszélyben vannak a jogállamiságnak azok az értékei, amelyek a bírói függetlenséget garantálják. Az elmúlt hónapokban több olyan jelenséget tapasztaltam, amely a felhívás megírására indított, ráadásul a bírói társadalom részéről is megfogalmazódott ilyen kérés.

[...] Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökeként közzétett felhívásom három kérdéskörrel foglalkozik: egyes politikusi nyilatkozatokkal, a kisebbségi ombudsman állásfoglalásával és Tamás Gáspár Miklós egyik kirekesztő hangvételű írásával. Ami a politikusokat illeti, a felhívásban úgy fogalmaztam: az elmúlt időszakban több ízben előfordult, hogy politikai, közéleti személyiségek a bíróságok döntéseit bírálták. Ezek között akadt olyan, amely kifejezetten arra vonatkozott, hogy milyen ítéletet tartana helyesnek. A demokratikus jogállamokban ez a magatartás megengedhetetlen, sőt egyes országokban még büntetik is. Itt nem egyszerűen a hatalmi ágak függetlenségéről van szó. Gondoljunk csak azokra a szomorú történelmi tapasztalatokra, amikor a politikusok az elvárásaikat megfogalmazhatták, és ennek megfelelően járt el az igazságszolgáltatás. Éppen a napokban emlékeztünk meg arról, hogy 1956 után politikai nyomásra huszonhatezer ártatlan embert ítéltek el, háromszáznegyvenegy halálos ítélet hoztak, és háromszázhuszonhat embert ki is végeztek. Ezekben az ügyekben a politika a büntetés mértékére útmutatásokat adott. Meg voltak győződve arról, hogy a társadalom védelme érdekében cselekednek.

[...] Konkrét példákat tudnék felhozni. Emlékezetes: legutóbb a Fővárosi Ítélőtábla elnöke ítélte el Kovács László külügyminiszternek a Hegedűs-ügyben hozott ítélettel kapcsolatos nyilatkozatát. Emellett a közelmúltból olyan példát is tudnék említeni, amikor a politikus arról beszélt, hogy milyen döntést vár a bíróságtól. Úgy ítéltem meg, ezek a megnyilvánulások veszélyeztetik a bírói függetlenséget.

[...] Szerintem erről bármelyik újságíró, közszereplő és Tamás Gáspár Miklós is megírhatja az álláspontját. Ha azonban a hatalommegosztás elvét komolyan vesszük, akkor a politikai tényezőknek óvakodniuk kell a véleménynyilvánítástól.
[...] Tamás Gáspár Miklós cikke, ami az egyik laptársuk véleményrovatában jelent meg, egy szabad gondolkodónak az álláspontja. Valóban azt írhat, amit akar. Ugyanakkor mi szükség van a gyűlöletbeszéd elleni törvényre, ha mindenki azt mondhat, amit akar? Továbbmegyek: a gyűlölet ellen lehet-e gyűlöletkeltő beszédekkel, írásművekkel harcolni? Közéleti szereplő, aki közvéleményt formál, nyilatkozatokat tesz, megengedheti-e azt magának, hogy a kétezer-nyolcszáz bíró jelentős részét cigányellenesnek, nőellenesnek, homofóbnak, idegengyűlölőnek és antiszemitának nevezze? Azt is szeretném megkérdezni, hogy ha nem engedek bírótársaim kérésének, és nem utasítom vissza, hogy mi antiszemiták és cigányellenesek vagyunk, akkor mit kapunk a nyakunkba?

[...] Tamás Gáspár Miklós véleményformáló szerepét nem becsülném le. Elismerve a véleménynyilvánítás szabadságát, figyelni kell annak alkotmányos korlátjaira is. A véleménynyilvánítás szabadsága ugyanis mások emberi jogait nem sértheti. A szerző, aki országgyűlési képviselő is volt, nemcsak az ítéletet hozó bíróról állította, hogy antiszemita, hanem a bírói kar jelentős részéről. Befolyásolja-e a bírót, ha egy döntése után őt antiszemitának minősítik? Alkalmas-e ez a bírák megfélemlítésére? A sajtótájékoztatón ehhez hozzáfűztem: a jogállamot komolyan vesszük-e, vagy hajlandók vagyunk feláldozni a pillanatnyi érdekek oltárán? És akarunk-e olyan országban élni, ahol a rendőr nem mer intézkedni, és a bíró nem mer dönteni? Kinek az érdeke, hogy a bíróságok tekintélyét tönkretegye? Kinek áll érdekében, hogy a bíróságok ellen hangulatot keltsen? Ahhoz, hogy a társadalom békéje biztosítva legyen, hogy jogbiztonság és közbiztonság legyen az országban, a hatóságok megfelelő működésére van szükség."

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695