A bírói függetlenségről és a bírósági ítéletek kritizálhatóságáról (2. rész)

2003-11-24

2003. november 6-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette ifj. Hegedűs Lóránt református lelkészt, a MIÉP volt alelnökét. A politikus ellen 2001-ben indult eljárás, mert egy írásában a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére szólított fel. Az igazságszolgáltatási szerv ítélete szerint a cikk "nem alkalmas a közösség elleni izgatásra és gyűlöletkeltésre".

Háttér
2003. november 6-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette ifj. Hegedűs Lóránt református lelkészt, a MIÉP volt alelnökét. A politikus ellen 2001-ben indult eljárás, mert egy írásában a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére szólított fel. Az igazságszolgáltatási szerv ítélete szerint a cikk "nem alkalmas a közösség elleni izgatásra és gyűlöletkeltésre". Az Ítélőtábla épületéből Hegedűst hívei a vállukon vitték ki a felmentő ítéletet követően. Az elsőfokú ítélet korábban 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a politikust. November 8-án a Népszavában és a Magyar Hírlapban értelmiségiek fizetett hirdetésben tiltakoztak az ítélet ellen. Az aláírók úgy gondolják: "az Ítélőtábla döntése azt üzeni a magyar társadalomnak, hogy a gyűlölet, a kirekesztés, a rasszizmus és az antiszemitizmus legitim, elfogadható eleme a hazai közéletnek". Három nappal később a Népszavában egy másik fizetett hirdetés jelent meg, amelyben szintén értelmiségiek kifejtették, hogy nem értenek egyet a tiltakozókkal, mivel véleményük szerint nem a büntetőjog eszközein kell változtatni. November 10-én Tamás Gáspár Miklós filozófus a Magyar Hírlapban tiltakozott a határozat ellen, a bírók jelentős részét cigányellenesnek, nőellenesnek, antiszemitának minősítve. Ezt követően Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke levélben kérte fel a Kormányt, a köztársasági elnököt és az Országgyűlést, hogy ítéljék el a bírák alkotmányos jogait sértő megnyilvánulásokat. Kovács László, az MSZP elnöke közleményében adott hangot megdöbbenésének a Hegedűs-ítélet miatt. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman a Szegedi Városi Bíróság egyik ítéletével kapcsolatban hozta nyilvánosságra kifogásait. A határozat két felperes számára jogtalan fogva tartásuk miatt 2 millió forint helyett 1,5 millió forintot ítélt meg, az indokolás szerint a felperesek "átlagosnál primitívebb" személyisége miatt. November 18-án Mádl Ferenc köztársasági elnök a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénymódosítás ügyében konzultált Kuncze Gábor SZDSZ-elnökkel, míg Medgyessy Péter miniszterelnök és Bárándy Péter igazságügyi miniszter fogadta az alkotmányos jogok országgyűlési biztosát és helyettesét, valamint a kisebbségi és az adatvédelmi ombudsmant a bírói függetlenség és a szólásszabadság körül kialakult vita apropóján. Lomnici Zoltán Kaltenbach Jenővel folytatott megbeszélésén egyezség született arról, hogy a jövőben rendszeresen konzultálnak, valamint a kisebbségi biztos a jövőben továbbítja a konkrét bírósági ügyeket érintő panaszokat a bíróságoknak, valamint a felek együttműködnek az alkotmányos alapjogok és az emberi jogok védelmében.

Összefoglalás:
A bíróságok ítéleteit kritizáló vélemények:
- Nem lehet megállapítani, hogy miként hat a börtön egy diplomás és egy nem diplomás emberre;
- az állam intézmények jogaival szemben a polgárok jogait kell inkább védeni;
- fennáll a veszélye, hogy a "primitívnek" minősített embereket a jövőben nem csak a bíróságokon, hanem a kórházakban stb. is másként kezelik;
- minden ember egyenlő, ezért korrigálnia kell ítéletét a bíróságnak.

A bíróságok kritizálhatóságát elfogadó vélemények:
- A tárgyalások nyilvánosak, így az ítéletekről mindenkinek lehet véleménye;
- ha nem gondolkozhatnak a véleményalkotók, akkor a bírók sem hozhatnak igazságos ítéleteket;
- a vitatkozás és a bírálat segít abban, hogy ne kavarják fel sorra a köznyugalmat az ítéletek;
- a közpénzen fenntartott bíróságokat ugyanúgy lehet kritizálni, mint a katonákat, orvosokat stb.;
- a bíróságok elzárkóznak a nyilvánosságtól és a nyilvánosság ezt, furcsa módon eddig tudomásul vette;
- külföldön a legtekintélyesebb bírói testületek gyakran nagyon kemény kritikát kapnak;
- a jogállam érdekében meg kell teremteni a bírák ismertségét, nyilvánosságát.

A bíróságok kritizálhatóságát ellenző vélemények:
- A bírói függetlenség azt jelenti, hogy hatalmi érdekek nem befolyásolhatják a döntéseket;
- a külügyminiszter kerülő úton nem ronthat neki a bíróságoknak;
- nem lehet bírálni mindenféle valóságtartalom nélkül egyik hatalmi ágat sem.

Egyéb vélemények:
- Hegedűs Lóránt meghurcolásával együtt a liberálisok nyomást gyakoroltak a református egyház liberálisaira.

A bíróságok ítéleteit kritizáló vélemények:
- Nem lehet megállapítani, hogy miként hat a börtön egy diplomás és egy nem diplomás emberre;
- az állam intézmények jogaival szemben a polgárok jogait kell inkább védeni;
- fennáll a veszélye, hogy a "primitívnek" minősített embereket a jövőben nem csak a bíróságokon, hanem a kórházakban stb. is másként kezelik;
- minden ember egyenlő, ezért korrigálnia kell ítéletét a bíróságnak.

A bíróságok kritizálhatóságát elfogadó vélemények:
- A tárgyalások nyilvánosak, így az ítéletekről mindenkinek lehet véleménye;
- ha nem gondolkozhatnak a véleményalkotók, akkor a bírók sem hozhatnak igazságos ítéleteket;
- a vitatkozás és a bírálat segít abban, hogy ne kavarják fel sorra a köznyugalmat az ítéletek;
- a közpénzen fenntartott bíróságokat ugyanúgy lehet kritizálni, mint a katonákat, orvosokat stb.;
- a bíróságok elzárkóznak a nyilvánosságtól és a nyilvánosság ezt, furcsa módon eddig tudomásul vette;
- külföldön a legtekintélyesebb bírói testületek gyakran nagyon kemény kritikát kapnak;
- a jogállam érdekében meg kell teremteni a bírák ismertségét, nyilvánosságát.

A bíróságok kritizálhatóságát ellenző vélemények:
- A bírói függetlenség azt jelenti, hogy hatalmi érdekek nem befolyásolhatják a döntéseket;
- a külügyminiszter kerülő úton nem ronthat neki a bíróságoknak;
- nem lehet bírálni mindenféle valóságtartalom nélkül egyik hatalmi ágat sem.

Egyéb vélemények:
- Hegedűs Lóránt meghurcolásával együtt a liberálisok nyomást gyakoroltak a református egyház liberálisaira.


Dési János (Kirekesztés, bíróság, vita, Népszava, 2003. november 13.)
"Egyrészt teljesen igaza van mindazoknak, akik féltik a bíróság függetlenségét, az igazságszolgáltatás tekintélyét. Jogállam, demokrácia nem működhet mindezek nélkül. Másrészt persze az is nagy kérdés, mi rongálja inkább mindezen intézményekbe vetett hitet? Az, ha bírálják a tevékenységüket, vagy az, ha erősen vitatható döntéseket hoznak? Nyilvánvalóan, a bírói függetlenség azt jelenti, nyers hatalmi, politikai érdekek nem befolyásolhatják a döntést. A bírónak a törvényre, a történtekre és a saját lelkiismeretére kell alapvetően tekintettel lennie s nem arra, hogy egyik vagy másik politikus mit szeretne. Mindebből viszont messze nem következik az, hogy a bírók mindig tökéleteset alkotnak, a lehető legjobb határozatokat hozzák.

[...] A bírálat, a vita igenis fontos. Nem mondhatja azt egy miniszter, hogy ha ez vagy az az ítélet nem ilyen és ilyen lesz, akkor a rendőrökkel lecsukatom a bírát, megvonom a bíróság költségvetési támogatását, esetleg nem engedem létrehozni az egyébként szükséges ítélőtáblát. Ilyet még jó, hogy nem mondhat. De olyat igen, hogy tisztelt bíróság, a kar egy felhevült tagja olyan döntést hozott, amely nem felel meg a társadalom értékítéletének. Tessék szíves lenni ezen már egy csöppet elgondolkozni.

[...] A vita, a bírálat igenis fontos kontroll. A nyilvánosságnak maguk a jogalkotók is fontos ellenőrző szerepet szántak, amikor úgy döntöttek, hogy főszabályként a tárgyalások nyilvánosak. Ami pedig a nyilvánosság előtt játszódik le, arról véleményünk van, amit nevezhetünk akár bírálatnak, kritikának is.

[...] Ahol nem engedik meg a véleményalkotóknak, hogy gondolkozzanak, ott a bíróknak sem szabad igazságos ítéletet hozniuk. Ahol zsarnokság van, ott mindenki szem a láncban. Nekünk megadatott most egy szerencsésebb kor, ahol egy demokratikus láncban lehetünk valamennyien szemek.

[...] A bíró persze nem történész, nem mikrofilológus - lehet, hogy nem is ismeri e szó szomorú történetét (idézeteket kötetnyit tudunk mutatni még). Azért jó a vita, hogy mások segíthessenek a vita során abban, hogy a köznyugalmat ne felkavaró ítéletek sora szülessen."

Győri Béla (A per és célja, Magyar Fórum, 2003. november 13.)
"Kovács László, az MSZP elnöke, a Magyar Köztársaság külügyminisztere kijelentette: megdöbbentő a felmentési határozat, de nem kívánja minősíteni a bíróság végzését. Sem pártelnökként, sem külügyminiszterként nincs jogosítványa Kovács Lászlónak, hogy egyik szavát a másikba öltse, és kerülő úton nekirontson a független bíróságnak. Ugyanis, ha nem kívánja minősíteni a táblabíróságot, miért háborodik fel?

[...] Ifj. Hegedűs Lóránt meghurcolásával párhuzamosan a liberálisok nyomást gyakoroltak a református egyház liberálisaira. Eltüntetni a föld színéről a Hegedűs famíliát. Eltávolítani az egyházból dr. Hegedűs Lóránt püspököt. Zsinati, egyházkerületi politikai eljárások folyományaként, Fidesz-közreműködéssel, eltávolították püspöki székéből Hegedűst, Egyháza, a Dunamelléki Református Egyházkerület még utána is rúgott."

Szerkesztőségi cikk (Két ember ára, Magyar Narancs, 2003. november 13.)
"Így viszont született egy bírósági ítélet arról, hogy »primitív« polgártársainknak kevesebb kár éri a pszichéjét, ha ártatlanul gyilkosnak bélyegzik és leültetik őket. De mi következik ezután? Ha a »primitív« ember kevésbé károsodik, akkor vegyük hátra az orvosi várólistákon is, nyilván. Sőt, mivel jobban állja a sarat, érdemes orvosi kísérleteket is folytatni rajta, ha a tudomány úgy kívánja.

[...] Minden ember egyenlő, és se a tudománynak, se a jognak nem feladata, hogy egyeseket primitívebbnek, másokat magasabb rendűnek nyilvánítson; majd beárazza őket. A bíróság méltatlan, igazságtalan és téves ítéletet hozott, amit korrigálnia kell."

Farkas György (Mégsemország, Magyar Hírlap, 2003. november 14.)
"A tévedés kockázatával jegyzem meg, hogy szerintem azért mégis van valami furcsa fénytörése a szegedi ítéletnek is, amelyben egy független és magyar bíró egyszerűen leértékelt két embert. Az is különös, hogy Lomnici főbíró mások mellett fogadja a Szegedi Ítélőtábla vezetőit, és a Gán fivérek ügyéről mégsem ejt egy büdös szót sem. Legalábbis saját közleménye szerint. Vagyis, vélhetően, ebben az esetben senki sem vizsgálja, hogy tévedett-e a bíró, aki a jogszerűtlenül fogva tartott testvérpárnak a kért kárpótlásnál kevesebbet ítélt meg, mondván, az átlagosnál primitívebbek, ezért a börtön nem viselte meg őket annyira. (Emlékeztetőül: a nem jogerős ítélet nyolcszázezer forintot faragott le. Nagyjából ennyibe kerül most egy politikusnak a másik jó hírneve. Ennek többszörösére rúg, ha bulvárlap hoz hírbe utcalánnyal egy városvezetőt.) Mégsem pofátlanság ezt azzal védeni, hogy az ítélet nem jogerős, s nem vizsgálni, ez a gyakorlat ugyan miként viszonyul az Alkotmánybíróság esélyegyenlőséggel kapcsolatos gyakorlatához? Egyetértek Lomnici Zoltánnal. Szerintem is vannak olyan jelenségek, amelyek aggodalomra adhatnak okot, de mulatságosnak tartom azt a feltevést, amely szerint a gondok gyökere az, hogy »a költségvetés hosszú időn át nem fordított eleget az igazságszolgáltatás fejlesztésére«. Ez is pénzkérdés lenne? Ha igaz, szánalmas. De nem az. Thomas Mann óta ugyanis tudjuk, hogy a jog a jogtalanságot is magában foglalja, miképp az igaz is a nem igazat."

Megyesi Gusztáv (Primitivi, Magyar Hírlap, 2003. november 14.)
"A megítélt összeg, ha nem is kétmillió, de azért mégiscsak pénz, s bár a jogtudomány még nem támasztotta ezt alá, gondolom, primitív embernek is jól jön; elképzelhető olyan élethelyzet, hogy ha holnap hozná a postás, már akkor is késő volna. Ám van itt még egy apróság, amivel szinte már szégyellek is előhozakodni. A két fiatalember az Origo.hu tudomása szerint vagyoni kártérítésként még havi húszezer forintot is kért, arra hivatkozva, hogy amíg szabadon éltek, ennyit kerestek napszámosként. Arról egyetlen büdös sor se jelent meg a lapokban, és Lomnici legfelsőbb bíró sem tett említést a közjogi méltóságokhoz írt felháborodott levelében, hogy megítélték-e ezt a pénzt a felpereseknek, s ha nem, akkor miért nem. Így csak arra van lehetőségünk, hogy meglehetősen primitív módon ízlelgessük a szót: húszezer forint. Hogy ebből kell megélni. Nem magasságos jogi kategória, amit mondok, de ha nekem kellene, mint az idősebb Gán fivérnek is, havi húszezerből eltartani feleséget, két gyermeket, szinte biztos, hogy a legelső alkalommal lopni kezdenék, permanensen ideges volnék, nem bírnám magam rendesen kifejezni, tán verekednék is, sőt, az is lehet, hogy egy szép napon a hatvani éjjel-nappali bolt előtt, vagy éppen a szolnoki piacon találnám magamat, amint társaimmal épp egymásnak esek, este aztán az egész falum látná az állami tévében, mint török-zúzok bottal és karóval, hátam mögött pedig rendőrök állnak és néznek, majd egy alezredes nyilatkozik erkölcsi fölénnyel a szemében ránk mutogatva, tessék, már megint a romák."

Veér András (A főbíró tévedése, Magyar Hírlap, 2003. november 14.)
"Az igazságszolgáltatásba vetett hite a társadalomnak nem most rendült meg először. Az elmúlt négy-öt év főügyészi és bírói ítélkezései szolgáltattak erre elég okot. (A főügyészt csak azért említem, mert nagy sietséggel csatlakozott a főbíró véleményéhez, s ezzel politikai élt adott az ügynek.) Emlékszünk bizonyára arra, hogy egy bírónő saját képzetlen lányának engedte át az ítélkezést, vagy méltán borzolja a társadalom idegeit az első- és másodfokon hozott, szögesen ellentétes ítéletek sokasága. De hát a bírák is emberek, tévedhetnek, hibázhatnak, hozhatnak szakszerűtlen ítéleteket. Ám akkor miben is áll a főbíró tévedése? Az egyik súlyos tévedése az, amit nyilatkozatával sugall, nevezetesen, hogy a bírókat ért kritika ássa alá a bírói függetlenséget. Nocsak? Miért ne lehetne bírálni egy testületet, amelyik az adófizetők pénzén - és nem is kevés pénzén - biztosítja tagjainak a becsületes munkát. Vajon miért ne lehetne bírálni ugyanúgy a bíróságot, mint az orvosokat, a katonákat, a politikusokat, az ügyészséget, a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, és folytathatnám tovább a sort.

[...] A semmivel nem magyarázható »primitív« jelzőt, még ha szakértői vélemény alapján is, de egy magyar bíró ragasztotta egy roma testvérpárra. Hozzátéve azt a megengedhetetlen és szakszerűtlen, talán még gyűlöletkeltő megjegyzést is, hogy primitívségük okán nem érdemelnek annyi kártérítést, mint egy nem primitív ember, mert a börtönkörülmények nem voltak rájuk olyan hatással, mint egy értelmes emberre. A dolog emberi ésszel fel sem fogható, mert vajon ki állíthatja ezt ilyen biztonsággal. Mi ez, ha nem diszkrimináció? Ki tudja azt megítélni, hogy egy nem diplomás emberre milyen hatással van a rabság?

[...] Ezt a viselkedést, ezt a demokráciában elképzelhetetlen jogi indoklást sem a másodfokú bíróság, sem a főbíró nem képes korrigálni, hacsak nyilvánosan el nem ítéli testületének egyik tagját. Ez a kifejezés, a primitív jelző, ítélet ide, másodfok oda, rajta."

R. Székely Julianna (Ordítás, Magyar Hírlap, 2003. november 14.)
"Tamás Gáspár Miklós cikkének némely kitétele a magyar bírók többségéről számomra olyan volt, mint egy dühödt ordítás, egy asztal fölborítása, én pedig se ezt, se azt nem szeretem. Csakhogy - szeretettől függetlenül - régóta tapasztalom, hogy egy idő után igenis elérkezik az ideje egy jókora ordításnak. Végeláthatatlan, reménytelen ügyek képesek bármely területen hirtelen megoldódni, ha az ember az asztalra csap: elég volt! A magyar bíróságokat illetően pedig ez az üvöltés nem hetekkel, hanem már évtizedekkel ezelőtt jogos lett volna."

Kaltenbach Jenő (In.: Czene Gábor: A függetlenség nem privilégium, Népszabadság, 2003. november 14.)
"A függetlenséget meg kell védeni minden olyan beavatkozással szemben, amely veszélyeztetheti a polgárok jogainak csorbítatlan érvényesülését. Ebben a tekintetben az ombudsman nem ellenfele, hanem partnere az igazságszolgáltatásnak. Az igazságszolgáltatás illetéktelen befolyásolására az ombudsmannak sem lehetősége, sem szándéka nincs, és nem is lehet. A jogállamot és az igazságszolgáltatást az ombudsmantól félteni körülbelül olyan, mintha Jancsit és Juliskát egymástól féltenénk, és nem a gonosz boszorkától. Előfordulhat persze, hogy állami intézmények jogai vagy vélt jogai, érdekei konfliktusba kerülhetnek a polgárok jogaival. Ha azonban választanom kell az állami intézmények és a polgárok jogai között, akkor a jövőben is a polgárok jogait fogom előnyben részesíteni, ahogyan ezt minden tisztességes ombudsman tenné."

Bolgár György (A bírák lépjenek elő, Népszava, 2003. november 14.)
"Szórakoztató ország ez, szó se róla. Az ember térül-fordul egyet, és ifjabbik Hegedűs Lóránt megdicsőül, a gyilkossággal (alaptalanul) gyanúsított két cigányember jogi verdikttel válik igazoltan primitívvé, a köznek író magáníró, TGM ezzel kapcsolatos magánvéleményét kissé ingerülten ráborítja az egész bírói társadalomra, az egész bírói társadalom pedig erre védelemért rohan az összes közjogi méltósághoz, hogy vigyázat, ott jön egy ember a hosszú, szúrós pennájával. Itt mindenki fél valakitől vagy valamitől, a MIÉP is a Mazsihisztől (nyilván azért, mert emlékeznek még arra, hogyan rekesztették ki a Duna partján a zsidók a védtelen magyarokat), sőt még a rettenthetetlennek látszó TGM is, aki attól fél, hogy minden lesz itt, csak nem demokrácia, ha nem vigyázunk.

[...] A bírói kar azonban következetesen elzárkózik a nyilvánosságtól, és a nyilvánosság egészen mostanáig ezt valami furcsa szeméremből tudomásul is vette. Még most is, amikor pedig áll a bál a két bírósági ítélet miatt (és még hozzátehetném a Posta és a Fidesz ügyében nemrég hozott különös, felező döntést is), a kutya (sőt, ami a nagyobb baj, a sajtó) sem kérdezi, firtatja, ki volt a bíró. Nálunk a bíróságok teljesen személytelenek, mintha mindig legalábbis maga Iustitia istenasszony ítélkezne a Markóban. Abszurdum. A jogállamiság minden területen egyéni felelősséget is jelent vagy kellene, hogy jelentsen. A bíróságokon is. Fogalmunk sincs, vajon a Hegedűs-ügyben ítélkező tábla bírái pályafutásuk során milyen perekben jártak el, milyen ügyekben milyen döntést hoztak, és az ítéletekből vajon milyen jogi gondolkodás körvonalai rajzolódnak ki.

[...] A szomorú helyzet az, hogy a magyar bíráknak egyszerűen nincs múltjuk, ebből következően viszont jelenük sincs, legföljebb a jelenben meghozott ilyen vagy amolyan ítéleteik. Lehet, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke tisztában van saját bíráinak szakmai múltjával, lehet, hogy a Fővárosi Bíróság elnöke úgyszintén, de ha a közvélemény semmit nem tudhat a bírák tevékenységéről, akkor hiába szalad a főbíró az Atyaúristenhez, akkor is lehetetlen őket megvédeni. Hiszen nem tudjuk, kit védenének. Hogy aztán meg kell-e egyáltalán védeni őket a gyakran lesújtó magánvéleménytől, az egy másik kérdés. Az Egyesült Államok szupertekintélyes Legfelsőbb Bíróságának tagjait életük végéig választják a testületbe, ráadásul az amerikai jogrendszerben a Legfelsőbb Bíróság egyúttal lényegében alkotmánybíróságként is működik. Mégis tagjait gyakran a legdurvábban és legbrutálisabban támadják a nyilvánosság előtt.

[...] Magyarországon a bírák ismeretlenek. A jogállam érdekében sürgősen vállalni kell a nyilvánosságot."

Kovács Zoltán (Nem ért a focihoz, Élet és Irodalom, 2003. november 14.)
"Változott volna-e a hazai közbeszéd állapota? Vajon egy marasztaló ítélet miatt a lelkész másnaptól tanúsított volna-e bármiféle megbánást, arra meg már a kezem se áll rá, hogy leírjam a kérdést: másnaptól ugyan revideálja-e nézeteit a »galíciai jöttmentek« kirekesztésével kapcsolatban? Nyilván semmi nem változott volna, talán annyi, hogy jó néhányan - akiknek már eddig is föl kellett volna emelniük hangjukat az egyre szörnyűbb, egyre gyűlöletesebb megnyilvánulások ellen - megnyugodva lépdelhettek volna tovább, mondván, a bíróság elvégezte dolgát, nekik itt már semmi tennivalójuk nincsen. A népharag most az ítélet ellen fordul, mintha ebben az egész közbeszéd-züllésben egyetlen felelős volna, mégpedig egy középkorú fővárosi táblabíró, mert ha az másként ítél, akkor 2003. november 5-én, 14 óra 37 perckor, az ítélet kihirdetésekor megszűnik Magyarországon az ún. gyűlöletbeszéd. Ez nyilván nem igaz.

[...] Aggasztó az egész, de a legaggasztóbb, hogy egy olyan törvény megalkotása van kialakulóban, amelyik egyrészt nyilvánvalóan nem old meg semmit, viszont minden jó szándék ellenére gyengíti a vélemény szabadságának alkotmányos alapjogát. Az úgynevezett gyűlölettörvény ellen mindeddig következetesen kiálló szabad demokraták az utolsó pillanatban akkora fordulatot tettek, amekkorát utoljára másfél éve egy lázas nyár eleji hajnalon, amikor először harciasan felszólaltak a titkosszolgálatilag megzuhant Medgyessy ellen, majd egy telefonhívás után harciasan kiálltak a titkosszolgálatilag megzuhant Medgyessy mellett.

[...] Van aztán persze egy olyan látszat is, hogy a szabad demokraták nem tudják igazán, mit is kellene tenni. Elveket képviselni a nehéz időkben is, vagy az éppen aktuális helyzetnek megfelelő, lehetőség szerinti népszerű válaszokat adni az előállott szituációra. Ez utóbbi még sose jött be ugyan - lásd Medgyessy-ügy -, viszont hosszú távon szavazatot, szimpatizánst és úgy általában is, hitelt lehet vele veszteni, mindeközben a közállapotok folyamatosan romlanak."

Csontos János (Amikor az orca ég..., Magyar Nemzet, 2003. november 14.)
"...ha abszolutizáljuk Bárándy tételét, hogy egy szabadgondolkodó felül áll a törvényeken, szabadon ostromolhatja a fennálló alkotmányos berendezkedést, szabadon sérthet vérig differenciálás nélkül egy egész hatalmi ágat, szabadon becsmérelheti a véleményszabadság szent nevében - a valósághűség minden kívánalma nélkül - a jogállam garanciáját személyükben is megtestesítő bírói kart, akkor egyszer s mindenkorra elfeledhetjük a sajtópereket, mert a publicistának mindig igaza lesz. Tamás Gáspár Miklósnak pedig definíció szerint lesz mindig igaza, mert ő ugye a bírákat bírálta, s ezek után hogy is jöhetnének ahhoz a megbírált bírák, hogy őt, az ex cathedra szabadgondolkodót bírálják - például pár hónap fogházzal közösség elleni izgatásért, az alkotmányos rend elleni agitációért. A vádlottak padján a tőle ismert gráciával mondhatná (talán még konzervatív vargabetűjének ezüstfejű sétabotját is elővéve a szabadgondolkodói kelléktárból): kicsinyes, homofób, antiszemita, nőellenes bírói bosszúállás áldozata vagyok..."

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695