Forintválság (2. rész)

2004-01-05

November 28-án a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa megemelte a jegybanki alapkamatot három százalékkal, az irányadó kamatláb ezzel 9,5 százalékról 12,5 százalékra emelkedett. A Magyar Nemzeti Bank közleményében leszögezte, hogy elmúlt hetekben a forintárfolyam számottevő mértékben gyengült, az állampapír-hozamok pedig jelentősen emelkedtek. Járai Zsigmond szerint néhány hónap múlva kerülhet sor a jegybanki alapkamat csökkentésére. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet kialakulásához a befektetők bizalomvesztése vezetett.

Háttér
November 28-án a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa megemelte a jegybanki alapkamatot három százalékkal, az irányadó kamatláb ezzel 9,5 százalékról 12,5 százalékra emelkedett. A Magyar Nemzeti Bank közleményében leszögezte, hogy elmúlt hetekben a forintárfolyam számottevő mértékben gyengült, az állampapír-hozamok pedig jelentősen emelkedtek. Járai Zsigmond szerint néhány hónap múlva kerülhet sor a jegybanki alapkamat csökkentésére. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet kialakulásához a befektetők bizalomvesztése vezetett. A bizalmi válság már több hónapja érlelődött a költségvetés és a folyó fizetési mérleg jelentős hiánya, a tőkebeáramlás lassulása, valamint a megtakarítások alacsony szintje miatt. A jegybankelnök kijelentette: az MNB-nek nem árfolyam-, hanem inflációs célja van. Varga Mihály a Fidesz gazdasági kabinet-vezetője úgy fogalmazott: zuhanással értékelte a pénzpiac a szocialista költségvetést, a Medgyessy-kormány egyre jobban elveszti a hitelét a gazdaság szereplői előtt. László Csaba kijelentette: a Kormány támogatja a jegybankot abban a törekvésében, hogy a spekulációs okokra visszavezethető forintgyengülésnek rövid távú, akár drasztikus lépésekkel is elejét vegye. A csütörtöki pénzpiaci események (gyengülő forint, megugró állampapírpiaci hozamok) egyértelműen spekulációs szándékra vezethetők vissza. A pénzügyminiszter szerint sem a magyar gazdaság fundamentumai, sem kilátásai, különös tekintettel a 2004-es költségvetés már elfogadott sarokszámaira, nem indokolják a forint árfolyamának gyengeségét. A pénzügyminiszter szerint a javuló gazdasági fundamentumok, az államháztartási hiány gyors csökkentése, a lassuló és a teljesítményekkel mindinkább összhangba kerülő bérkiáramlás alapján arra lehet számítani, hogy a piacok rövidesen megnyugszanak.

Összefoglalás:
A Kormányt elítélő vélemények:
- a pénzügyi krízis - a forint zuhan, a kamatlábak szárnyalnak - természetesen egyenes következménye a baloldali kabinet elhibázott fiskális és monetáris politikájának;
- a 2004-es, immár uniós büdzsé tehát idő előtt megbukott, azt a magyar forint körüli zűrzavar hűen reprezentálja, hiszen a rekordgyorsasággal elfogadott költségvetés láthatóan nem tudott szabályozólag hatni a pénzpiacokra;
- a politikai bizalom közvélemény-kutatók által jelzett megrendülése után most a piacok üzentek: hiteltelen a baloldali kabinet gazdaságpolitikája;
- az alapvető baj az, hogy az éppen regnáló magyar kormányok, ilyen-olyan megfontolásokból - és mellőzzük most ezek minősítését - gazdasági teljesítőképességünket messze meghaladó költekezésbe fogtak;
- ez a válság tehát nem a magyar gazdaság krízise - eddig; az állampapírpiacon indult, és most még csupán a kormányzati politika válsága;
- a kezelni kívánt válság okai ezúttal is ők maguk, az alkalmazott terápia pedig csak súlyosbítja a bajt;
- a szocialista/szabad demokrata kormány felelőssége megragadható abban is, hogy ha "részben" is, de magáévá tette a korábbinál gyöngébb, de a reálisnál egészen biztosan erősebb árfolyamú forint gondolatát;
- Magyarország hamarosan EU-tagország lesz, és onnan számítva néhány éven belül belép az eurózónába; talán éppen itt van a valutaválság legkézenfekvőbb oka: a 2008. januári dátum sokak szemében hiteltelenné vált.

A jegybankot elítélő vélemények:
- a jegybank elnöke és a Monetáris Tanács mintha kissé túlreagálták volna a dolgot; ez a jegybank gyengeségének a jele: ha a spekulánsok bírják pénzzel, és továbbra is adják elfele a forintot, még följebb kényszeríthetik a kamatot;
- a dilettantizmus, a rossz lépések sorozata, a jegybank hitelvesztése is épp elég indok lehetne arra, hogy [Járai Zsigmond] önként vegye a kalapját;
- a jegybank sorozatosan rosszul reagál a gazdaság fundamentális problémáira, mesterségesen erőlteti az infláció csökkentését, holott nem ez az alapvető probléma a magyar gazdaságban;
- egy elhibázott monetáris politika és egy rossz forintárfolyam van válságban, de ez nem az ország gazdaságának a válságát jelenti;
- a brit gazdasági lap szerint László távozása semmit nem oldana meg, ugyanis a piac a jegybankelnök Járai Zsigmond fejét szeretné, aki a Financial Times értékelése szerint a "fő felelőse" a mostani válságnak;
- az MNB 2001. nyári "monetáris agressziója" a forint durva felértékelése ugyanis nemzeti valutánkat eleve a spekulánsok prédájává tette;
- a jegybank ideig-óráig áltathatta magát azzal, hogy a forint minden inflációs következmény nélkül került át a 230-240 közötti sávból a 250-260 közöttibe, tehát a jegybank inflációs céljai - némi kamatmanipuláció révén, egy kisebb de facto leértékeléssel - teljesülnek.

A jegybankot támogató vélemények:
-
az a vélelem pedig, hogy direkt csinálja, mert a Kormánynak így rossz, a Fidesznek meg jó, a karvalytőke-elmélet tükörbe fordított változata;
- az MNB a korábbi lépéseivel és a mostani, megrendítő mértékű, 300 bázispontos kamatemelésével is erőt próbált demonstrálni és evvel megakadályozni egy nagyobb bajt, a külföldi tőke menekülését; ez rendben is lenne;
- az erős valuta nem rettenti el a befektetőket, sőt egyfajta kiszámíthatóságot jelent;
- lehet persze Járai Zsigmondra hárítani a felelősséget azzal, hogy ő az árfolyam-politika első számú felelőse, de ne felejtsük el: tartósan deficites államháztartás mellett lehetetlen jó monetáris politikát folytatni.

A kormányt és a jegybankot egyaránt elítélő vélemények:
- a forint továbbra is spekulációs célpont maradhat mindaddig, amíg a fiskális és a monetáris politika nem egy irányba húz; a felelősség java része tehát e tekintetben a mindenkori gazdaságpolitikáé, és nem a magyar gazdaságé általában;
- a pénzügyi vezetés súlyos hibái vezettek a forint drámai gyengüléséhez, illetve a kamat felemeléséhez.

A válság okait mélyebben keresők, egyéb vélemények:
- mindez a Fidesz-kormány, illetve később a Medgyessy-kormány felelőssége, még akkor is, ha az utóbbi most már belátta, hogy változtatni kell, és 2004-re nézve végrehajtottak bizonyos módosításokat;
- azért, hogy ez az ország három éve kölcsönből él, nem Járai a felelős, hanem az Orbán- és a Medgyessy-kormány;
- a magyar gazdaság gyenge összteljesítményét az elvonások irreálisan magas szintje, a termelési tényezők súlyos terhei és az államháztartás régről hurcolt problémái okozzák;
- a forint iránti tartós bizalom építését az államháztartásnál és az adózásnál kell kezdeni; a devizapiacok ugyanis kíméletlenül (eladással) leszavazzák az olyan országok valutáit, ahol az államháztartás teljesítményével összefüggő vagyonvesztéstől kell tartani;
- a folyó fizetési mérleg jókora hiánya aligha csökkenhet számottevően;
- ha már senki más nem hajlandó odafigyelni a valóságos gazdasági történésekre, az esetleg helytelen és emiatt káros szakmai döntésekre, vagy éppen ezek sorozatos hiányára, akkor a rettegett spekulánsok azonnal jeleznek megjelenésükkel, piaci műveleteikkel;
-jelenleg pedig az alapvető baj az, hogy az éppen regnáló magyar kormányok, ilyen-olyan megfontolásokból - és mellőzzük most ezek minősítését - gazdasági teljesítőképességünket messze meghaladó költekezésbe fogtak.
A Kormányt elítélő vélemények:
- a pénzügyi krízis - a forint zuhan, a kamatlábak szárnyalnak - természetesen egyenes következménye a baloldali kabinet elhibázott fiskális és monetáris politikájának;
- a 2004-es, immár uniós büdzsé tehát idő előtt megbukott, azt a magyar forint körüli zűrzavar hűen reprezentálja, hiszen a rekordgyorsasággal elfogadott költségvetés láthatóan nem tudott szabályozólag hatni a pénzpiacokra;
- a politikai bizalom közvélemény-kutatók által jelzett megrendülése után most a piacok üzentek: hiteltelen a baloldali kabinet gazdaságpolitikája;
- az alapvető baj az, hogy az éppen regnáló magyar kormányok, ilyen-olyan megfontolásokból - és mellőzzük most ezek minősítését - gazdasági teljesítőképességünket messze meghaladó költekezésbe fogtak;
- ez a válság tehát nem a magyar gazdaság krízise - eddig; az állampapírpiacon indult, és most még csupán a kormányzati politika válsága;
- a kezelni kívánt válság okai ezúttal is ők maguk, az alkalmazott terápia pedig csak súlyosbítja a bajt;
- a szocialista/szabad demokrata kormány felelőssége megragadható abban is, hogy ha "részben" is, de magáévá tette a korábbinál gyöngébb, de a reálisnál egészen biztosan erősebb árfolyamú forint gondolatát;
- Magyarország hamarosan EU-tagország lesz, és onnan számítva néhány éven belül belép az eurózónába; talán éppen itt van a valutaválság legkézenfekvőbb oka: a 2008. januári dátum sokak szemében hiteltelenné vált.

A jegybankot elítélő vélemények:
- a jegybank elnöke és a Monetáris Tanács mintha kissé túlreagálták volna a dolgot; ez a jegybank gyengeségének a jele: ha a spekulánsok bírják pénzzel, és továbbra is adják elfele a forintot, még följebb kényszeríthetik a kamatot;
- a dilettantizmus, a rossz lépések sorozata, a jegybank hitelvesztése is épp elég indok lehetne arra, hogy [Járai Zsigmond] önként vegye a kalapját;
- a jegybank sorozatosan rosszul reagál a gazdaság fundamentális problémáira, mesterségesen erőlteti az infláció csökkentését, holott nem ez az alapvető probléma a magyar gazdaságban;
- egy elhibázott monetáris politika és egy rossz forintárfolyam van válságban, de ez nem az ország gazdaságának a válságát jelenti;
- a brit gazdasági lap szerint László távozása semmit nem oldana meg, ugyanis a piac a jegybankelnök Járai Zsigmond fejét szeretné, aki a Financial Times értékelése szerint a "fő felelőse" a mostani válságnak;
- az MNB 2001. nyári "monetáris agressziója" a forint durva felértékelése ugyanis nemzeti valutánkat eleve a spekulánsok prédájává tette;
- a jegybank ideig-óráig áltathatta magát azzal, hogy a forint minden inflációs következmény nélkül került át a 230-240 közötti sávból a 250-260 közöttibe, tehát a jegybank inflációs céljai - némi kamatmanipuláció révén, egy kisebb de facto leértékeléssel - teljesülnek.

A jegybankot támogató vélemények:
-
az a vélelem pedig, hogy direkt csinálja, mert a Kormánynak így rossz, a Fidesznek meg jó, a karvalytőke-elmélet tükörbe fordított változata;
- az MNB a korábbi lépéseivel és a mostani, megrendítő mértékű, 300 bázispontos kamatemelésével is erőt próbált demonstrálni és evvel megakadályozni egy nagyobb bajt, a külföldi tőke menekülését; ez rendben is lenne;
- az erős valuta nem rettenti el a befektetőket, sőt egyfajta kiszámíthatóságot jelent;
- lehet persze Járai Zsigmondra hárítani a felelősséget azzal, hogy ő az árfolyam-politika első számú felelőse, de ne felejtsük el: tartósan deficites államháztartás mellett lehetetlen jó monetáris politikát folytatni.

A kormányt és a jegybankot egyaránt elítélő vélemények:
- a forint továbbra is spekulációs célpont maradhat mindaddig, amíg a fiskális és a monetáris politika nem egy irányba húz; a felelősség java része tehát e tekintetben a mindenkori gazdaságpolitikáé, és nem a magyar gazdaságé általában;
- a pénzügyi vezetés súlyos hibái vezettek a forint drámai gyengüléséhez, illetve a kamat felemeléséhez.

A válság okait mélyebben keresők, egyéb vélemények:
- mindez a Fidesz-kormány, illetve később a Medgyessy-kormány felelőssége, még akkor is, ha az utóbbi most már belátta, hogy változtatni kell, és 2004-re nézve végrehajtottak bizonyos módosításokat;
- azért, hogy ez az ország három éve kölcsönből él, nem Járai a felelős, hanem az Orbán- és a Medgyessy-kormány;
- a magyar gazdaság gyenge összteljesítményét az elvonások irreálisan magas szintje, a termelési tényezők súlyos terhei és az államháztartás régről hurcolt problémái okozzák;
- a forint iránti tartós bizalom építését az államháztartásnál és az adózásnál kell kezdeni; a devizapiacok ugyanis kíméletlenül (eladással) leszavazzák az olyan országok valutáit, ahol az államháztartás teljesítményével összefüggő vagyonvesztéstől kell tartani;
- a folyó fizetési mérleg jókora hiánya aligha csökkenhet számottevően;
- ha már senki más nem hajlandó odafigyelni a valóságos gazdasági történésekre, az esetleg helytelen és emiatt káros szakmai döntésekre, vagy éppen ezek sorozatos hiányára, akkor a rettegett spekulánsok azonnal jeleznek megjelenésükkel, piaci műveleteikkel;
-jelenleg pedig az alapvető baj az, hogy az éppen regnáló magyar kormányok, ilyen-olyan megfontolásokból - és mellőzzük most ezek minősítését - gazdasági teljesítőképességünket messze meghaladó költekezésbe fogtak.


Szerkesztőségi cikk (Kölcsönélet, Magyar Narancs, 2003. december 4.)
"Hogy melyiküknek van igaza az események értelmezésében, nem pusztán gazdaságelméleti vita: elvben dönteni kéne az ország pénzügyi stratégiájáról is. De a jegybank elnöke és a Monetáris Tanács mintha kissé túlreagálták volna a dolgot. Ha Járainak van igaza, és a válság kezdetén nem a spekik akarták elvenni az utolsó fillérünket is, akkor a 3 százalékos kamatemelés után simán megindulhatnak: azért, mert látják, hogy a jegybank - bár a forint még 270-nél is benne van a széles ingadozási sávban - nem bírta idegekkel. Ez a jegybank gyengeségének a jele: ha a spekulánsok bírják pénzzel, és továbbra is adják elfele a forintot, még följebb kényszeríthetik a kamatot (ez a J. P. Morgan prognózisa).

[...] És nemcsak a költségvetés ül nyakig az adósságban, hanem az elmúlt években eszelősen, kölcsönből vásárló lakossági egyének is. A lakáshitelek kamatszintjének emelkedését megint a költségvetés szívja majd meg (ez úgy 40 milliárd tiszta veszteség); a fogyasztó nép pedig örül, ha a kölcsöneit törleszteni tudja, nemhogy még megtakarítana (amiből pedig normális esetben a gazdaság növekedését finanszírozni lehet). A befektetések nem nőnek, a fogyasztás lefékeződik - bár utóbbi az egyetlen pozitív hozadéka lehet a kamatválságnak, a gazdasági növekedésnek lőttek.

Szerfölött lapos és megtévesztő következtetés lenne, ha a káoszért egyszemélyi felelősként Járai Zsigmondot pécézné ki valaki. Az a vélelem pedig, hogy direkt csinálja, mert a kormánynak így rossz, a Fidesznek meg jó, a karvalytőke-elmélet tükörbe fordított változata. A dilettantizmus, a rossz lépések sorozata, a jegybank hitelvesztése is épp elég indok lehetne arra, hogy önként vegye a kalapját. De azért, hogy ez az ország három éve kölcsönből él, nem Járai a felelős. Hanem az Orbán- és a Medgyessy-kormány."

Magas István, közgazdász (Forintos blues, Népszabadság, 2003. december 4.)
"az MNB a korábbi lépéseivel és a mostani, megrendítő mértékű, 300 bázispontos kamatemelésével is erőt próbált demonstrálni és evvel megakadályozni egy nagyobb bajt, a külföldi tőke menekülését. Ez rendben is lenne. Még akkor is, ha tudjuk, ijesztően erős, globális játékosok ülnek a kártyaasztal túloldalán. De a jegybank és a valutapiacok közötti interakció csak részben zajlik a póker analógiája szerint.
[...] Most talán nem mindenki érezte, hogy nagy a baj. Az MNB mostani lépéseit illetően az elemzők véleménye is nagyon különböző. Azért a jövőt illetően pesszimista külföldi vélemények mintha túlsúlyban lettek volna. A kamatemelés azonnali veszteseit könnyű volt számba venni: az összes belföldi és külföldi állampapír-tulajdonos. A távlati vesztesek között nagy valószínűséggel ott lesznek - már megint - az adófizetők, és a gazdasági növekedés mértéke is kisebb lehet.
[...] Mik tehát azok a gyenge pontok, amelyeket a külföldi befektetők, elemzők azonnal észrevesznek, de amelyek belülről kevésbé élesen látszódnak? Két összefüggő kérdést emelünk ki. Hazánkban az utóbbi egy évben valóban csökkent a lakossági megtakarítás, de apadt a vállalati felhalmozás szintje is. Az állam is folyamatosan túlkölt, még csak ígérni tudja a jelentősen javuló államháztartási mérlegeket. Ha sem a háztartások, sem a vállalatok, sem az állam nem képes a teljes belföldi fogyasztást finanszírozni, akkor külföldön kell forrást találni az folyó fizetésimérleg-hiány fedezetére. Ezt szerencsére meg is leljük. De egyáltalán nem mindegy, hogy milyen áron. Ha az állam, az üzleti szféra és a háztartások túlköltekezését devizaadóssággal a külföld finanszírozza, az ritkán jó, mert drága. Ha beruházásként beáramló külföldi tőke adja a hiány fedezetét, az sokkal kellemesebb, mert olcsóbb. De nehezebb mutatvány azt megszerezni.

[...] Az amerikai államadósságot jelentős mértékben birtokló japán kötvénytulajdonosok nem kívánnak kötvényeiktől megválni, a dollár gyengülésétől nem esnek pánikba, mert bíznak az amerikai gazdaság erejében. És joggal: a harmadik negyedévben az amerikai GDP - éves szinten - 7,2 százalékkal nőtt. Az amerikai piac tőkevonzó képessége a nagyon drága munkaerő és a tekintélyes piacra lépési költségek ellenére nem csökken. Mi a titok? Az, hogy a költekező amerikai háztartás és a deficitet termelő állam ellenére a termelékenység és a nyereségtermelő képesség nem romlik, sőt javul.

Nálunk azonban csak az ikerdeficit van meg, a tőkevonzó képesség hibádzik. Valahogy meg kellene teremteni. Ez idő szerint - a sorozatos jegybanki kamatemelések nyomán - csak a nagyon vonzó forintreálkamat jelent kísértést a befektetésre a külföldi tőke számára. Az EU-ba való belépésünk előtt persze ez is jobb, mint a semmi.
[...] A forint iránti tartós bizalom építését az államháztartásnál és az adózásnál kell kezdeni. A devizapiacok ugyanis kíméletlenül (eladással) leszavazzák az olyan országok valutáit, ahol az államháztartás teljesítményével összefüggő vagyonvesztéstől kell tartani. A magyar gazdaság gyenge összteljesítményét az elvonások irreálisan magas szintje, a termelési tényezők súlyos terhei és az államháztartás régről hurcolt problémái okozzák. A kamatpolitika mindezekkel szemben csodát tenni nem tud. Egy jóval merészebb, végre a modern piacgazdaság ismert törvényeire támaszkodó és elszánt politikai akarattal megtámogatott adó- és jövedelempolitika annál inkább. Erre azonban - majd másfél évtizeddel a rendszerváltás után - még mindig várnunk kell.
[...] A forint tehát továbbra is spekulációs célpont maradhat mindaddig, amíg a fiskális és a monetáris politika nem egy irányba húz. A felelősség java része tehát e tekintetben a mindenkori gazdaságpolitikáé, és nem a magyar gazdaságé általában."

Kovács Klára (Sarokba szorított jegybank, Hetek, 2003. december 5.)
"A neves brit gazdasági lap úgy véli, egy lépéssel közelebb került az ország a pénzügyi válsághoz, amikor a kormány a napokban sikertelenül dobott a piacra államkötvényeket. Fekete János közgazdász is azon a véleményen van, hogy a pénzügyi vezetés súlyos hibái vezettek a forint drámai gyengüléséhez, illetve a kamat felemeléséhez. Meggyőződése, ha a közeljövőben nem történnek személyi és koncepcionális változások, a következmények az egész gazdaságot, sőt a lakosságot is érzékenyen érinthetik.

[...] lavinához hasonló folyamatot indított el, s még azok is eladták az állampapírjaikat, akik számára most nem előnyös a kiszállás. A folyamatba bekapcsolódtak azok a spekulánsok is, akik egyszerűen ki akarják használni a zavaros pillanatokat. Mindez azonban csak gerjesztette a forint gyengülését, hiszen az eladott állampapírok nyomán egyre több forint került a piacra, s az ilyen magas árfolyam mellett pedig meglehetősen kicsi a kereslet iránta. A forint helyzetét az is rontotta, hogy mind a lakosság, mind a hazai pénzpiaci szereplők meglehetősen forráshiányosak, tehát nem léphettek fel állampapír-vásárlóként, s nem erősíthették ezzel a valutát.

[...] Mindez a Fidesz-kormány, illetve később a Medgyessy-kormány felelőssége, még akkor is, ha az utóbbi most már belátta, hogy változtatni kell, és 2004-re nézve végrehajtottak bizonyos módosításokat. A külvilág számára azonban ezek sem elég átütő erejűnek, sem elég hitelesnek nem tűnnek. »Ez nem véletlen, - mondta Békesi -, hiszen az elhibázott gazdaságpolitikát egy gyökeresen elrontott, hibát hibára halmozó monetáris politika kíséri, ami döntően a Magyar Nemzeti Bank felelőssége. A jegybank sorozatosan rosszul reagál a gazdaság fundamentális problémáira, mesterségesen erőlteti az infláció csökkentését, holott nem ez az alapvető probléma a magyar gazdaságban.« Alapvető gondnak tartja inkább az állam elszabadult költekezését és a béreknek teljesítménytől elszakított emelkedését. A mesterségesen alacsony szinten tartott infláció pedig fölértékeli a forintot.
[...] Meggyőződésem, hogy nincs válság Magyarországon - mondta Békesi. Egy elhibázott monetáris politika és egy rossz forintárfolyam van válságban, de ez nem az ország gazdaságának a válságát jelenti."

Szerkesztőségi cikk
(Már nem erősödött tovább az euró, Magyar Hírlap, 2003. december 5.)
"A forint átmenetileg stabilizálódott, végre sikerült a kincstárjegy-aukció, s csökkentek az állampapír-piaci hozamok. De a válság mégis önálló életet él: magyar és külföldi elemzők is a pénzügyi-és monetáris politikai irányítás »megváltoztatását« sürgetik.
[...] A Financial Times (Ft) azt fejtegeti, hogy László Csaba pénzügyminiszter leváltása a napokban bármikor bekövetkezhet. (Idehaza ezt a költségvetés elfogadása előtt kevésbé tartják valószínűnek.) A brit gazdasági lap szerint László távozása semmit nem oldana meg, ugyanis a piac a jegybankelnök Járai Zsigmond fejét szeretné, aki az Ft értékelése szerint a »fő felelőse« a mostani válságnak. Egyrészt azért, mert pénzügyminisztersége alatt kezdődött meg a költségvetés költekezése (amit az Medgyessy-kormány folytatott), és jegybankelnökként ezt súlyosbította azzal a rögeszmével, hogy Magyarország mindenáron vezesse be 2008-ban az eurót.
[...] A forintválság hatására fél évig is magasan maradhat a kamatszint - mondta Bihari Péter makrogazdasági elemző a Budapest Bank tegnapi vállalkozói találkozóján. Az árfolyam jövőjét illetően szinte kizárta, hogy visszatérjen á 250-260 forintos euró-ár. A derülátó változat is csak azt jelentené, hogy a forint kisebb erősödés következtében 261-263 forintos euróár körül megnyugszik, ami lehetővé tenné, hogy a jegybank jelképes, egy százalékpontos kamatcsökkentést hajtson végre idén vagy a jövő év elején."

Vértes Csaba (A makacs forint, Népszava, 2003. december 5.)
"Lelkesült optimizmussal bízzunk abban, hogy a jövő évi állami büdzsé a kormányzati terveknek megfelelően kezeli a manapság már nyomasztó költségvetési hiányt. S bízzunk abban is, hogy az épphogy megmozdult hazai gazdaság jövőre tovább mozdul az élénkülés felé, s következik - ugyancsak a kormányzati szándékok szerint - a gazdasági építkezés időszaka. Ami persze importigényes vállalkozás, következésképpen a folyó fizetési mérleg jókora hiánya aligha csökkenhet számottevően. Vagyis a forint mindenkori árfolyamát befolyásoló két fő tényező közül csak az egyik esetében érhető el reményt keltő javulás, a másik feltehetően marad ott, ahol van. (Vagy tovább romlik.) S akkor mi lesz az árfolyammal? Nincs ember, aki most tudná erre a választ.

[...] A pillanatnyi helyzet valamicskét kedvez az exportáló nagyvállalatoknak - csipetnyivel javuló versenyképességüket viszont az új adórendszer mérsékli -; a kis- és középvállalkozások viszont semmit nem profitálhatnak az éppen lealacsonyodott árfolyamból. Valószínűsíthető, hogy nem a konkrét események, sokkal inkább az árfolyam körüli csetlés-botlás hergelte fel a nemzetközi szakközvéleményt is.

[...] Nem tudni, mi lesz a következő lépés, csak azt tudni - a kormány szóvivői tájékoztatás szerint -, hogy »a jegybank és a pénzügyminisztérium pontosan tudja, mit kell és mit nem kell tenni a forint árfolyama érdekében.« Alighanem e rejtélyes megfogalmazás most már a laikusokat is módfelett kíváncsivá teszi: végül is vajon mit határoznak illetékes körökben, nyilván azt is tudva, hogy a forint makacs, és már középtávon is kizárólag a gazdasági törvények szerint hajlandó mozogni."

Szajlai Csaba (Zuhanás és k.o., Magyar Nemzet, 2003. december 6.)
"A pénzügyi krízis - a forint zuhan, a kamatlábak szárnyalnak - természetesen egyenes következménye a baloldali kabinet elhibázott fiskális és monetáris politikájának. Emlékezzünk csak: a 2002-es választásokat felvezető kampányban Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt és László Csaba pénzügyminiszter-jelölt a nemzeti valuta leértékelésének szükségességéről beszéltek, hangsúlyozva a nemzetgazdaság exportérdekeit. Csak a vak és a Kormány nem látja, hogy kivitelünk döntő hányadát az off-shore cégek bonyolítják, s jó, ha a multik bevételéből a munkabérek itt maradnak. S miközben Szlovénia, Csehország, később pedig Szlovákia kitartott és kitart az erős nemzeti valuta mellett, Magyarország az uniós csatlakozás küszöbén a térség sereghajtójává vált. Az említett Szlovákia példájával, amely haszonélvezője lett a működő tőke beáramlásának, egyébként könnyen bizonyítható: az erős valuta nem rettenti el a befektetőket, sőt, egyfajta kiszámíthatóságot jelent. A történetiség kedvéért jegyezzük meg: a baloldali-liberális körökben heroizált nagy előd, Bokros Lajos regnálása idején a forint értékvesztése az 50 százalékot is elérte, és ahhoz, hogy a csúszó leértékelés, továbbá az ikerdeficit is megszűnjön, 1998-ban kormányváltásra volt szükség. A baloldali-liberális lapok által a multinacionális vállalatok ellenségének kikiáltott Orbán-kormány alatt dőlt a pénz az országba; a spekulációs jövedelmek érkezését a működő tőke és a stabil finanszírozás váltotta fel.

[...] Hogy a 2004-es, immár uniós büdzsé tehát idő előtt megbukott, azt a magyar forint körüli zűrzavar hűen reprezentálja, hiszen a rekordgyorsasággal elfogadott költségvetés láthatóan nem tudott szabályozólag hatni a pénzpiacokra. László szerencsétlen londoni elszólása pedig - miszerint nem gond a megugrott infláció, amelynek értéke a jövő év elején 7-8 százalékos is lehet - csak tetézte a problémát.
Pénzügyminiszterünk persze a pénzügyi K. O. után, amikor a forint euróban számított árfolyama elképesztő mértékben zuhanni kezdett, nem Budapestre, hanem az Egyesült Államokba utazott...
A politikai bizalom közvélemény-kutatók által jelzett megrendülése után most a piacok üzentek: hiteltelen a balodali kabinet gazdaságpolitikája. Úgy fest, a jegybank által meghozott kamatáldozatot pedig a piac nem honorálta. S hiába az intenzív államkötvény-eladás: még a forró pénzek bejövetelére sem számíthatunk."

Vértes Csaba
(Támadás vagy védelem, Népszava, 2003. december 6.)
"Megzavarodhatott az a - pénzügyek iránt csak érdeklődő - laikus, aki a Magyar Nemzeti Bank élén működő Monetáris Tanács legutóbbi döntése értelmében végrehajtott drasztikus kamatemelés okait, miértjeit, lehetséges következményeit próbálta megérteni. Minden idevágó híradás, nyilatkozat, szakértői kommentár és villámelemzés egymásnak annyira ellentmondó, hogy alighanem a legképzettebbek sem képesek kizárólag szakmai alapon értelmezni ezt a döntést.
[...] kezdjük annak firtatásával, hogy vajon mitől függ, hogy mennyit ér a forint, jelesül az euróhoz viszonyítva. Elsősorban az általános gazdasági helyzet határozza meg a mindenkori árfolyamot; vagyis a forint árfolyama tükörképe az ország gazdasági teljesítményének és eredményeinek. Ha a gazdasági adatok kedvezőtlenek, akkor jellemzően gyengébb az árfolyam, ha pedig kedvezőek, akkor inkább erősebb.

[...] A lakosságnak persze a gyengébb forintárfolyam a kedvező, mert például így olcsóbban juthat valutához. A gyenge forint még fontosabb a vállalatoknak és különösen azoknak, akiknek jelentősek az exportbevételei. Ez esetben viszont az importőrök járnak rosszabbul, következésképpen a belföldi áraikat is emelni kell, mert az általuk vásárolt áruért többet kell fizetniük. Ide vezethető vissza a gyenge forint miatti inflációs félelem. Alapvetően az állam gazdasági magatartása, költekezési gyakorlata határozza meg, hogy a jegybank miként ítéli meg a forinttal kapcsolatos teendőket.
[...] Jelenleg pedig az alapvető baj az, hogy az éppen regnáló magyar kormányok, ilyen-olyan megfontolásokból - és mellőzzük most ezek minősítését - gazdasági teljesítőképességünket messze meghaladó költekezésbe fogtak. Erre reagál a piac, többek között akként is, hogy a forint kívánatos - vagy vélhetően kívánatos - árfolyamát a jegybank mesterséges eszközeivel kell biztosítani, mondván az inflációs cél elérése mindenek előtti feladat. Az pedig keveseket zavar, hogy szerte a világban olyan kíméletlenül kegyetlen az árverseny, hogy komolyabb inflációs veszély már csak ezért sem fenyegethet bennünket.

[...] a spekulánsok pedig valójában piaci szereplők. És nagyon fontos a szerepük: ha már senki más nem hajlandó odafigyelni a valóságos gazdasági történésekre, az esetleg helytelen és emiatt káros szakmai döntésekre, vagy éppen ezek sorozatos hiányára, akkor a rettegett spekulánsok azonnal jeleznek megjelenésükkel, piaci műveleteikkel."

Szerkesztőségi cikk (Csak semmi pánik, Magyar Hírlap, 2003. december 6.)
"Azt mondja az ellenzék, vissza kellene vonni a jövő évi költségvetési javaslatot, mert a büdzsé nem tartható. Azzal érvel a Fidesz meg az MDF, hogy a minapi kamatemelés után másképpen kell számolni, hiszen az előterjesztés készítésekor a kormány 255 forintos euró árfolyammal kalkulált.
[...] Azután jönnek a koalíciós pártok, majd erősítésként a kormányszóvivő, és nyugtatni kezdik. Közlik, hogy egyáltalán nem kell visszavonni a költségvetési törvényjavaslatot, az úgy jó, ahogy van, nemhiába dolgoztak rajta oly sokat. A nyugtatás olyan jól sikerül, hogy a »rendkívüli kormányszóvivői« után a forint eléri napi mélypontját.
[...] az ellenzék egyetlenegyszer sem említette az MNB monetáris politikájának felelősségét a forintmizériáért, miközben a pénzügyminisztert lemondatná. Akiben viszont a kormányfő bízik."

Bod Péter Ákos
(A forintválság ma még csak a politika válsága, Magyar Nemzet, 2003. december 9.)
"Emlékszünk: amikor a forint devizapiaci árfolyama valóban erős lett a múlt év végén, az idei esztendő kezdetén, nagyvállalati vezetők a közvéleményhez és a Kormányhoz fordultak segítségért, bepanaszolva a Magyar Nemzeti Bank politikáját és személyesen annak vezetőjét, sőt, lemondását követelték. A kormányfő és a pénzügyminisztere egyetértett a panaszokkal, maguk is a gyengébb forintot tartva jónak, az exportáló vállalatokra tekintettel. Most megkaptuk a forintgyengülést - és mégis válságról, a politika hitelvesztéséről, a miniszter menesztéséről, a még el sem fogadott jövő évi költségvetés azonnali átdolgozásának szükségességéről szólnak a nyilatkozatok. Miért akkora baj hát, ha nem 240 forintot adnak egy euróért? Mitől tartunk ott, hogy a forint történelmének legnagyobb kríziséről szólhatnak kommentárok?

Az események megértéséhez érdemes felidézni: hazánk roppant államadóssággal lépett a rendszerváltozásba, és bár a külső eladósodás egy évtized alatt arányát tekintve mérséklődött, ám az adósság még mindig tetemes, sőt, az utóbbi két évben rohamosan megnőtt. Ha az államháztartás deficites - márpedig hosszú évek óta az -, az állami adósságpapírokat a hazai bankokon, magánszemélyeken, vállalkozásokon kívül a külföldi pénzalapnak is ajánlják. Az államkötvények harmada van talán külföldi kézben (a tőzsdei részvényeknek pedig háromnegyede).
[...] Az év elején az államadósságot hatszázalékos kamat mellett hitelezték, most egy évre akár 13 százalékot is elvárnak a pénztulajdonosok.

[...] A külföldi pénzalapok eleinte lelkesen vettek magyar állampapírt (szép kövér hozam mellett), mert bíztak abban, hogy hazánk a többi jelölttel együtt hamarosan EU-tagország lesz, és onnan számítva néhány éven belül belép az eurózónába.
[...] talán éppen itt van a valutaválság legkézenfekvőbb oka: a 2008. januári dátum sokak szemében hiteltelenné vált. Megismerték az Országgyűlés előtt fekvő jövő évi költségvetést, és túl nagynak találták az abban előirányzott 650 milliárd forintnyi újabb államháztartási deficitet. Nem csekély összeg ez: a jövő évre várható nemzeti jövedelem csaknem négy százalékára rúg a beígért hiány. S ez csak a terv: az utóbbi két évben a tényleges deficit jóval felülmúlta a tervezett számokat. Ha eddig erélytelen, sodródó és költekező volt a Medgyessy-kormány, miért váltana át feszesebb gazdálkodásra - kérdezhetik a banki elemzők.

A forinteladásokat követő árfolyamgyengülés kényes helyzetbe hozta a jegybankot.
A gyengébb forint meglódíthatja az árakat, éppen akkor, amikor a 2004-re előterjesztett költségvetés amúgy is az ideinél nagyobb inflációt hoz.
[...]Ez a válság tehát nem a magyar gazdaság krízise - eddig. Az állampapírpiacon indult, és most még csupán a kormányzati politika válsága."

Hegedűs Tamás
(Kormányzati öngólok a pénzügyi bajok kezelésében, Magyar Nemzet, 2003. december 9)
"A végzetes kimenetelű terápiákra ma nem a medicina kínálja a fájdalmas példákat, hanem azok a kormányzati gazdaságpolitikusok, akik ismét kedvenc játékukat űzhetik: a válságkezelést. Nincs új a nap alatt: a kezelni kívánt válság okai ezúttal is ők maguk, az alkalmazott terápia pedig csak súlyosbítja a bajt - akárcsak a nyolcvanas évek hőskora óta bármikor, amikor baloldali szakértelem vezette az országot.

[...] Ijesztő, hogy a Kormánynak lassan minden egyes akciója a szándékolttal ellenkező hatást ér el, ami azt sejteti, hogy gyakorlatilag nincs eszközük a válság kezelésére. Ahhoz ugyanis bizalom kell, ami nincs. A hitelvesztést jól mutatja, hogy amikor a Kormány és a jegybank drasztikus mértékű kamatemelést jelentett be a forint árfolyamgyengülésének megállítására, nemzeti valutánk értéke erősödés helyett tovább csökkent - a bizalomerősítőnek szánt lépést pánikreakciónak értékelték a befektetők, nagy bajokat feltételezve. De mitől is lenne bizalom?
[...] Nem volt egyetlen, bizakodásra okot adó mutató sem. A kormány jóléti rendszerváltásról szónokolt, miközben ennek lehetséges forrásai végképp elapadtak.
A 2003-as év elején elindult az első spekulációs roham a forint ellen, amit a jegybank akkor még (a kormányzati szándékokkal is dacolva) huszárosan visszavert. Az újabb két támadást már nem sikerült ilyen szépen kivédeni, pedig az MNB ekkor már együttműködött a Pénzügyminisztériummal... Lehet persze Járai Zsigmondra hárítani a felelősséget azzal, hogy ő az árfolyam-politika első számú felelőse, de ne felejtsük el: tartósan deficites államháztartás mellett lehetetlen jó monetáris politikát folytatni.

[...] De miért baj egyáltalán a forint árfolyamának romlása? Az exportőröknek például jót tesz. Az importárak növekedése révén azonban megemeli az inflációt, ami többletkiadást és növekvő adóterhet jelent a lakosságnak, vállalkozásoknak. Fontos szempont az is, hogy Magyarország - papírforma szerint - előbb-utóbb csatlakozni fog az euróövezethez. Mivel ekkor a forintban kifejezhető értékeinket át kell váltani euróra, egy - példának okáért - tízszázalékos forintgyengülés ugyanekkora értékvesztést jelent majd jövedelmünkben, nyugdíjunkban, megtakarításainkban, vagyonunkban."

Acél Endre (Még egyszer a forintról, Népszabadság, 2003. december 9.)
"Attól, hogy a nemzeti vagyon egy másik valutában leértékelődik, a gazdaság fundamentumai még szépen fejlődhetnek; ezzel se rossz mérlegek, se infláció nem jár szükségképpen együtt. (Kisebb tőzsdekrachok napi rendszerességgel leértékelik a vagyont.) Mindazonáltal tisztázandó, elkerülve minden technikai bakafántoskodást, hogy ez a »kellemetlen és rossz« helyzet hogyan, kinek a hibájából állhatott elő.
Medgyessy két tényezőt említett. A spekulációt és a 2000-2002-es évek magyar gazdaságpolitikáját, pontosabban: az e politika által keltett bizalmatlanságot.

A két dolog természetesen nem különíthető el egymástól. Az MNB 2001. nyári »monetáris agressziója«, a forint durva felértékelése ugyanis nemzeti valutánkat eleve a spekulánsok prédájává tette, de nemcsak a forint nem reális árfolyama, hanem a kibontakozó, választás előtti közületi költekezés miatt is.
[...] De a szocialista/szabad demokrata kormány felelőssége megragadható abban is, hogy ha »részben« is, de magáévá tette a korábbinál gyöngébb, de a reálisnál egészen biztosan erősebb árfolyamú forint gondolatát.

Erre csaptak le a spekulánsok, akiknek, mint említettem, eleve arra kellett játszaniuk, hogy a forint árfolyama magasabb a reálisnál. Érdekes, hogy ezt »csak« a jegybank nem vette észre, amely ideig-óráig altathatta és áltathatta magát azzal, hogy a forint minden inflációs következmény nélkül került át a 230-240 közötti sávból a 250-260 közöttibe, tehát a jegybank inflációs céljai - némi kamatmanipuláció révén, egy kisebb de facto leértékeléssel - teljesülnek.

A történelmi párhuzam kedvéért jegyzem csak meg, hogy az MNB úgy viselkedett, mint jó húsz évvel ezelőtt a brit kormány, amely körömszakadtáig ragaszkodott a német márka és az angol font közötti, a font szempontjából irreálisan magas árfolyam fenntartásához, s ezzel gyakorlatilag szabad utat adott a történelmi nevezetességű, Soros György nevéhez fűződő spekulációnak.
[...] a német-angol valutapárbaj győztese az a Németország lett, amelyik az újraegyesítésre áldozott tartalékok folytán erős konjunktúrát élt meg, de erős inflációt is. E párhuzam alapján csak azt tudom mondani, hogy a forint romlásából keletkező, kisebb mértékű inflációs túlnyomás nagyon is megfizethető ár volna egy lendületesebb gazdasági növekedésért Medgyessyéknek."



Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695