Forintválság (3. rész)

2004-01-05

November 28-án a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa megemelte a jegybanki alapkamatot három százalékkal, az irányadó kamatláb ezzel 9,5 százalékról 12,5 százalékra emelkedett. A Magyar Nemzeti Bank közleményében leszögezte, hogy elmúlt hetekben a forintárfolyam számottevő mértékben gyengült, az állampapír-hozamok pedig jelentősen emelkedtek. Járai Zsigmond szerint néhány hónap múlva kerülhet sor a jegybanki alapkamat csökkentésére. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet kialakulásához a befektetők bizalomvesztése vezetett.

Háttér
November 28-án a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa megemelte a jegybanki alapkamatot három százalékkal, az irányadó kamatláb ezzel 9,5 százalékról 12,5 százalékra emelkedett. A Magyar Nemzeti Bank közleményében leszögezte, hogy elmúlt hetekben a forintárfolyam számottevő mértékben gyengült, az állampapír-hozamok pedig jelentősen emelkedtek.
Járai Zsigmond szerint néhány hónap múlva kerülhet sor a jegybanki alapkamat csökkentésére. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet kialakulásához a befektetők bizalomvesztése vezetett. A bizalmi válság már több hónapja érlelődött a költségvetés és a folyó fizetési mérleg jelentős hiánya, a tőkebeáramlás lassulása, valamint a megtakarítások alacsony szintje miatt. A jegybankelnök kijelentette: az MNB-nek nem árfolyam-, hanem inflációs célja van. Varga Mihály a Fidesz gazdasági kabinet-vezetője úgy fogalmazott: zuhanással értékelte a pénzpiac a szocialista költségvetést, a Medgyessy-kormány egyre jobban elveszti a hitelét a gazdaság szereplői előtt. László Csaba kijelentette: a Kormány támogatja a jegybankot abban a törekvésében, hogy a spekulációs okokra visszavezethető forintgyengülésnek rövid távú, akár drasztikus lépésekkel is elejét vegye. A csütörtöki pénzpiaci események (gyengülő forint, megugró állampapírpiaci hozamok) egyértelműen spekulációs szándékra vezethetők vissza. A pénzügyminiszter szerint sem a magyar gazdaság fundamentumai, sem kilátásai, különös tekintettel a 2004-es költségvetés már elfogadott sarokszámaira, nem indokolják a forint árfolyamának gyengeségét. A pénzügyminiszter szerint a javuló gazdasági fundamentumok, az államháztartási hiány gyors csökkentése, a lassuló és a teljesítményekkel mindinkább összhangba kerülő bérkiáramlás alapján arra lehet számítani, hogy a piacok rövidesen megnyugszanak.

Összefoglalás:

A Kormányt elítélő vélemények:
- korábban a Medgyessy-kormány úgy gondolta, megúszhatja, mert jön majd a nyugati konjunktúra, és bízhatott a helyreállított külpolitikai kapcsolatok tőkevonzó hatásában is; a várakozások másfél éves késéssel látszanak teljesülni - ennyi idő alatt viszont sok minden elromlott;
- amikor Medgyessyék az exportra szállító kliensvállalatok nyomására a forint árfolyamát babrálták, megingott a pénzpiac bizalma a magyar forintban; a forint elleni támadás, ami felér egy hazaárulással, azóta valutaválsággá mélyült;
- László és Medgyessy miniszterelnök tehet arról, hogy rendre többet kívánnak osztogatni, mint egészséges lenne, és aztán rendre többet osztanak ki, mint amennyi a tervekben szerepel;
- a csatlakozás bejelentésének időzítése is hiba volt, mert a forint iránt nyáron megrendült bizalmat igyekezett erősíteni: fiskális kiigazítás és gazdaságpolitikai váltás helyett egy nem hiteles céllal igyekeztek bizalmat teremteni a forint iránt;
- jól látható, hogy a Medgyessy-kormány - a legkülönbözőbb szakértői ellenvéleményekkel dacolva - kitartott volna a fideszes lakáspolitika folytatása mellett a ciklus végéig, ha a tőkepiacok és a Nemzeti Bank manőverei le nem térítik erről az útról.

A Kormányt támogató vélemény:
- az is tény, hogy az elmúlt napok valutaválsága miatt (amelynek furcsa módon egyszerre volt oka, jelzője és megfékezője a jegybanki kamatemelés) feltétlenül szükség volt egy olyan megszorító lépésre, amellyel a Kormány bizonyítja, hogy a piacok szája íze szerint rendbe teszi költségvetési politikáját.

A jegybankot elítélő vélemények:
- nem a reálgazdaság vagy a költségvetés volt tehát a spekuláció céltáblája, hanem az a monetáris politika, amely egy hibás koncepcióhoz ragaszkodva végül a saját mozgásterét szűkítette be;
- az MNB bejelentette: neki a 250 forintos árfolyam kell, és kamatot emelt - júniusban kétszer is; erre nincs logikus magyarázat, később a jegybank elnöke is hibásnak minősítette a döntést;
- Járai nem jó jegybankelnök; politikája sokat ártott a forintnak és a magyar gazdaságnak; először a túl erős forinttal, utána azzal, hogy - jobb meggyőződése ellenére - belement annak leértékelésébe;
- az adósságnövekedésből finanszírozott pályára 2001-ben lépett rá az Orbán-kabinet, indítva az év elején a drasztikus minimálbér-emeléssel, amit az esztendő második felében további jövedelemcsapok megnyitása követett; ezt a fellazulást a jegybank támogatta, akárcsak a kampánybeli osztogató kormánypolitikát;
- az inflációs célkitűzés alkalmazásának egyik nemzetközi tapasztalata, hogy nem lehet együttesen árfolyam- és inflációs célt alkalmazni, még úgy sem, hogy az árfolyamcéllal próbáljuk az inflációs célt elérni.

A jegybankot támogató vélemények:
-
intézkedésével az MNB azt kívánta demonstrálni, hogy egyrészt a jövőben is határozottan fellép a forint gyengítését célzó spekuláció ellen, másrészt megdrágítja a spekulációt;
- nem Járai felel a kormány gazdaságpolitikájáért.

A Kormányt és a jegybankot egyaránt elítélő vélemények:
- hitelét vesztette a jegybank is, a Kormány is; közös mű ez; csak az a furcsa, hogy akkor szakadt el a cérna, amikor kezdenek jó irányba menni a dolgok;
- a magas kamatok alapvető oka a rossz gazdaságpolitika, ezt csak tetézik Járai (és László) melléfogásai;
-
az inkonzisztenciákat tetézték azok a súlyos gazdaságpolitikai hibák, amelyek árát előbb-utóbb meg kell fizetni: a sáveltolás, a 2004-re meghirdetett költségvetési politika jellege, a jegybank és kormányzat közötti hiteles koordináció hiánya.

A válság okait mélyebben keresők, egyéb vélemények:
- összességében tehát a november végén kitört forintválság nem egyszerűen a pénzügyi spekulációról szól; az e mögött rejlő közgazdasági fundamentumok, de a spekulációs szint fölötti játszmák szerepet játszanak benne;
- a valós okok mélyebben keresendők, abban, hogy a Medgyessy-kormány eddigi ideje alatt felborult a költségvetés "húzd meg, ereszd meg" játékának logikus ciklikussága, Medgyessy a 2002-es győzelem után igyekezett betartani választási ígéreteit, ami ellentmond a politikai - és főleg a gazdasági - racionalitásnak;
- igazából nem is tudjuk, hogy pontosan mi történik, ebben a tekintetben nem segít a demokrácia egyik legélesebb fegyvere, a szabad sajtó sem; elképzelhetetlen, hogy nyilatkozatra kényszerítsék a forint ellen spekuláló külföldi bankok képviselőit;
- a 2002. évi választási kampányban a két vezető párt olyan ígéretversenybe hajszolta egymást, akadályozva az államháztartás reformját, amely nincs összhangban sem a fenntartható gazdasági növekedés, sem pedig a Gazdasági és Monetáris Unióhoz való csatlakozás követelményeivel;
- az infláció ilyen megugrása példátlan a mai globális gazdaságban, mert éppen egy alacsony inflációs környezet jellemzi a globális gazdaság fejlett országait, közöttük az Európai Uniót;
- alapvető inkonzisztencia az euró 2008-as bevezetése és a makrogazdasági fundamentumok alakulása között van;
- a forint elleni visszatérő támadások oka a sávos árfolyamrendszerben található, amelyben bizonyos körülmények mellett szükségszerűen alakulnak ki spekulatív támadások a valutával szemben.

A Kormányt elítélő vélemények:
- korábban a Medgyessy-kormány úgy gondolta, megúszhatja, mert jön majd a nyugati konjunktúra, és bízhatott a helyreállított külpolitikai kapcsolatok tőkevonzó hatásában is; a várakozások másfél éves késéssel látszanak teljesülni - ennyi idő alatt viszont sok minden elromlott;
- amikor Medgyessyék az exportra szállító kliensvállalatok nyomására a forint árfolyamát babrálták, megingott a pénzpiac bizalma a magyar forintban; a forint elleni támadás, ami felér egy hazaárulással, azóta valutaválsággá mélyült;
- László és Medgyessy miniszterelnök tehet arról, hogy rendre többet kívánnak osztogatni, mint egészséges lenne, és aztán rendre többet osztanak ki, mint amennyi a tervekben szerepel;
- a csatlakozás bejelentésének időzítése is hiba volt, mert a forint iránt nyáron megrendült bizalmat igyekezett erősíteni: fiskális kiigazítás és gazdaságpolitikai váltás helyett egy nem hiteles céllal igyekeztek bizalmat teremteni a forint iránt;
- jól látható, hogy a Medgyessy-kormány - a legkülönbözőbb szakértői ellenvéleményekkel dacolva - kitartott volna a fideszes lakáspolitika folytatása mellett a ciklus végéig, ha a tőkepiacok és a Nemzeti Bank manőverei le nem térítik erről az útról.

A Kormányt támogató vélemény:
- az is tény, hogy az elmúlt napok valutaválsága miatt (amelynek furcsa módon egyszerre volt oka, jelzője és megfékezője a jegybanki kamatemelés) feltétlenül szükség volt egy olyan megszorító lépésre, amellyel a Kormány bizonyítja, hogy a piacok szája íze szerint rendbe teszi költségvetési politikáját.

A jegybankot elítélő vélemények:
- nem a reálgazdaság vagy a költségvetés volt tehát a spekuláció céltáblája, hanem az a monetáris politika, amely egy hibás koncepcióhoz ragaszkodva végül a saját mozgásterét szűkítette be;
- az MNB bejelentette: neki a 250 forintos árfolyam kell, és kamatot emelt - júniusban kétszer is; erre nincs logikus magyarázat, később a jegybank elnöke is hibásnak minősítette a döntést;
- Járai nem jó jegybankelnök; politikája sokat ártott a forintnak és a magyar gazdaságnak; először a túl erős forinttal, utána azzal, hogy - jobb meggyőződése ellenére - belement annak leértékelésébe;
- az adósságnövekedésből finanszírozott pályára 2001-ben lépett rá az Orbán-kabinet, indítva az év elején a drasztikus minimálbér-emeléssel, amit az esztendő második felében további jövedelemcsapok megnyitása követett; ezt a fellazulást a jegybank támogatta, akárcsak a kampánybeli osztogató kormánypolitikát;
- az inflációs célkitűzés alkalmazásának egyik nemzetközi tapasztalata, hogy nem lehet együttesen árfolyam- és inflációs célt alkalmazni, még úgy sem, hogy az árfolyamcéllal próbáljuk az inflációs célt elérni.

A jegybankot támogató vélemények:
-
intézkedésével az MNB azt kívánta demonstrálni, hogy egyrészt a jövőben is határozottan fellép a forint gyengítését célzó spekuláció ellen, másrészt megdrágítja a spekulációt;
- nem Járai felel a kormány gazdaságpolitikájáért.

A Kormányt és a jegybankot egyaránt elítélő vélemények:
- hitelét vesztette a jegybank is, a Kormány is; közös mű ez; csak az a furcsa, hogy akkor szakadt el a cérna, amikor kezdenek jó irányba menni a dolgok;
- a magas kamatok alapvető oka a rossz gazdaságpolitika, ezt csak tetézik Járai (és László) melléfogásai;
-
az inkonzisztenciákat tetézték azok a súlyos gazdaságpolitikai hibák, amelyek árát előbb-utóbb meg kell fizetni: a sáveltolás, a 2004-re meghirdetett költségvetési politika jellege, a jegybank és kormányzat közötti hiteles koordináció hiánya.

A válság okait mélyebben keresők, egyéb vélemények:
- összességében tehát a november végén kitört forintválság nem egyszerűen a pénzügyi spekulációról szól; az e mögött rejlő közgazdasági fundamentumok, de a spekulációs szint fölötti játszmák szerepet játszanak benne;
- a valós okok mélyebben keresendők, abban, hogy a Medgyessy-kormány eddigi ideje alatt felborult a költségvetés "húzd meg, ereszd meg" játékának logikus ciklikussága, Medgyessy a 2002-es győzelem után igyekezett betartani választási ígéreteit, ami ellentmond a politikai - és főleg a gazdasági - racionalitásnak;
- igazából nem is tudjuk, hogy pontosan mi történik, ebben a tekintetben nem segít a demokrácia egyik legélesebb fegyvere, a szabad sajtó sem; elképzelhetetlen, hogy nyilatkozatra kényszerítsék a forint ellen spekuláló külföldi bankok képviselőit;
- a 2002. évi választási kampányban a két vezető párt olyan ígéretversenybe hajszolta egymást, akadályozva az államháztartás reformját, amely nincs összhangban sem a fenntartható gazdasági növekedés, sem pedig a Gazdasági és Monetáris Unióhoz való csatlakozás követelményeivel;
- az infláció ilyen megugrása példátlan a mai globális gazdaságban, mert éppen egy alacsony inflációs környezet jellemzi a globális gazdaság fejlett országait, közöttük az Európai Uniót;
- alapvető inkonzisztencia az euró 2008-as bevezetése és a makrogazdasági fundamentumok alakulása között van;
- a forint elleni visszatérő támadások oka a sávos árfolyamrendszerben található, amelyben bizonyos körülmények mellett szükségszerűen alakulnak ki spekulatív támadások a valutával szemben.


Andor László közgazdász (Spekulánsok órája, Népszava, 2003. december 9.)
"A november végén kialakult pénzügyi miniválság a legkülönfélébb ösztönöket szabadította fel abban a populációban, amelyet jobb híján politikai elitnek nevezünk. Közelről láthattuk, milyen az, amikor a pénzügyi spekuláció politikaiba csap át. [...] A hirtelen támadt politikai spekulánsok élbolyában találhatjuk a nemzetközi sajtó némely képviselőit, akik - bár még a pénzügyminiszter végzettségét sem feltétlenül tudják pontosan megjelölni - készen állnak arra, hogy a Kormány átalakításának időpontjáról jelentést tegyenek közzé.

[...] A múlt hét elején a Fidesz-MPSZ - a kormányfő és a pénzügyminiszter távollétében - meg is próbálta a kialakult helyzetet lakossági pánikká átváltoztatni, amelytől a Kormány lejáratását várta volna. Ez az igyekezete rövid távon kudarcot vallott, a hét végére azonban kiforrta magát az újabb orbitális blöff: az ellenzék nagyvonalú támogatásával megszülendő új költségvetés ötlete.

Érdekes módon nemcsak politikusok és újságírók próbáltak meg felkapaszkodni a spekulációs hullám hátára, hanem közgazdasági elemzők is. Többen is lelkesen nyilatkoztak annak a reménynek adva hangot, hogy most esetleg a tőkepiaci bizonytalanság ki tudja kényszeríteni azt, amit a demokratikus folyamat nem tudott, hogy tudniillik egy igazi megszorító költségvetése legyen végre az országnak. [...] Jól látható pedig, hogy kevés szereplő az ősz folyamán annak ellenére rendítette meg a forint iránti bizalmat, hogy a reálgazdaság pozitív trendjei mérhetővé váltak, és egyértelművé vált, hogy az államháztartási hiány fokozatos lefaragása 2004-ben újabb határozott lépéssel folytatódik. Nem a reálgazdaság vagy a költségvetés volt tehát a spekuláció céltáblája, hanem az a monetáris politika, amely egy hibás koncepcióhoz ragaszkodva végül a saját mozgásterét szűkítette be. Egy évvel ezelőtt Járai Zsigmond még megpróbálta a tőkepiacot felhasználni a Kormány sarokba szorítására. Azóta őt magát szorította sarokba a tőkepiac.
[...] Nacionalistáink hol petíciók aláírásával, hol zászlós felvonulások keretében támogatják a kőkemény magyar forint politikáját, miközben a jegybank legfőbb célja e politikával az, hogy - végül önmagát is lefokozva - minél hamarabb a közös európaival válthassa fel a nemzeti valutát.

Összességében tehát a november végén kitört forintválság nem egyszerűen a pénzügyi spekulációról szól. Az e mögött rejlő közgazdasági fundamentumok, de a spekulációs szint fölötti játszmák szerepet játszanak benne. Ez utóbbiak lényegi mozzanataira azonban a külső megfigyelők csak következtetni próbálhatnak.

[...] A kamatoknak pedig már rövid távon csökkenniük kell - ez lehet talán a legkomolyabb fokmérője annak, hogy a pénzügypolitika visszatér-e a realitásokhoz. A jövő év derekára pedig valami olyasminek kell bekövetkezni, ami a Monetáris Tanács eddig alkalmazott logikájától idegen: egy, a mainál erősebb forintárfolyamnak kell stabilizálódnia alacsonyabb kamatok mellett."

Tóth Levente (Fáradt olaj, Népszabadság, 2003. december 10.)
"[...] a befektetők nem akartak drágábban Molt venni, ezzel azt nyilvánították ki, hogy Magyarország számukra kockázatosabb terep, mint két hete. A Mol-részvényvásárlás feltételei ismertek voltak hetekkel ezelőtt is, így ennek hatása már beépült a papír árfolyamába a jegyzési időszak kezdetére. Ekkor nagyjából 6300 forintért lehetett Molt venni.

[...] Ez egészen a múlt hét végéig reálisnak tűnt, és egy különösebb meglepetések nélküli Mol-eladási folyamatot valószínűsített. A részvényjegyzés kezdőnapján viszont beütött a forintpánik, amelynek nyomán mostanra 6000 forint közelébe esett az árfolyam, ami október végén még a 7000 forintot ostromolta. A részvénykibocsátás lefújása után ugyan emelkedett a Mol árfolyama, de ezzel együtt hiba lenne azt hinni, hogy csupán a leendő nagybefektetők nyomták le a papír árát a jobb üzlet reményében.

Egy külföldi intézményi befektetőnek Magyarország porszemnyi méretű piac, ha tehát az országgal (pénzével) baj van, akkor ennek a kockázata beépül az itteni cégek árfolyamába is. Ha a világ vezető üzleti újságjaiból, tévéműsoraiból nap mint nap a forintkrízisről értesülnek, akkor nem rohannak drágán (vagy árában) Mol-részvényt venni."

Petschnig Mária Zita (Buják Attila: Kamatcsapda, 168 Óra, 2003. december 11.)
"A forintválság ugyanis állítólag bizalmi válság. Erre vall az is, hogy olyan időszakban köszöntött ránk, amikor a reálgazdaság mutatói javulást jeleztek. [...] Nem kell összebeszélni. A nagybefektetők, a pénzintézetek, a nyugdíjalapok, ha támadhatónak éreznek egy valutát, mert úgy gondolják, az akció nyereséges, megtámadják. Volt rá példa egy éve, csak akkor ellenkező irányból. A forint erősödésére játszottak, mert számolhattak azzal, hogy a jegybank mereven elkötelezte magát az erős árfolyam mellett - az inflációs célkitűzések teljesülése érdekében. Azzal is számoltak, hogy a forint felértékelése is kikényszeríthető, de tévedtek, mert az árfolyamsáv közepének módosításához a Kormány egyetértése kell. A mostani támadás kivédése nehezebb, mivel az állampapírok eladásával nyert forintért eurót, devizát keresnek.

[...] Most a forintot kínálják, az eurót keresik, de euróban csak a jegybanki tartalék áll rendelkezésre. Az meg korlátozott. És ha fogyóban, akkor hitelt kell fölvenni, ami egy megtámadott valutájú ország számára egyre nehezebb. A bizalomvesztés eljuthat odáig, hogy nem is adnak. Nem tartunk itt, nincs hitelválság, fizetési válság.

[...] A befektetők bizalma megingott. A hosszú lejáratú állampapírok eladása erre utal. Hitelét vesztette a jegybank is, a Kormány is. Közös mű ez. Csak az a furcsa, hogy akkor szakadt el a cérna, amikor kezdenek jó irányba menni a dolgok. A bemutatott 2004-es költségvetés alapján nem hiszik el, hogy a 2008-ra megcélzott euró-csatlakozás pályája tartható.

[...] adósságnövekedésből finanszírozott pályára 2001-ben lépett rá az Orbán-kabinet, indítva az év elején a drasztikus minimálbér-emeléssel, amit az esztendő második felében további jövedelemcsapok megnyitása követett. Ezt a fellazulást a jegybank támogatta, akárcsak a kampánybeli osztogató kormánypolitikát. Közben a külgazdasági feltételek romlottak, a beruházások visszaestek, a jövedelemtermelés üteme három százalék alá esett. A kormány »akaratfilozófiáját« tükröző, belső keresletélénkítő gazdaságpolitika a magyar gazdaságot fogyasztás által vezérelt, nem fenntartható - adósságfelhalmozással járó - pályára állította.

[...] Kivétel a jegybank, amely ekkor már kamatot emelt, mondván: ellensúlyoznia kell a költségvetés túlköltekezését, ami teljes hiábavalóság volt az ismert politikai helyzetben, miközben rontotta a jövedelemtermelés alapjait. A feszült politikai helyzetben a kormány a politikai stabilizációt fontosabbnak tartotta a gazdasági stabilizációnál. Nyáron talán még reménykedtek abban, hogy a második félévre javulnak a külgazdasági feltételek, 2003-ban pedig egész biztosan, és így automatikusan helyreállnak a dolgok. Nem így történt.

[...] A kabinet lavírozni próbál: nem lesz költségvetési módosítás, de 2004-ben az intézmények takarékosabban gazdálkodnak, és vissza kell szorítani a lakossági hitelállomány növekedését - nyilatkozta a miniszterelnök. Korábban a Medgyessy-kormány úgy gondolta, megúszhatja, mert jön majd a nyugati konjunktúra, és bízhatott a helyreállított külpolitikai kapcsolatok tőkevonzó hatásában is. A várakozások másfél éves késéssel látszanak teljesülni - ennyi idő alatt viszont sok minden elromlott."

Galló Béla
(Kis magyar, Magyar Hírlap, 2003. december 11.)
"2003. december 6-án, azaz Mikulás napján Kis János, az SZDSZ egykori, de ma már visszavonult és a pártból is kilépett elnöke roppant érdekes interjút adott a Klubrádiónak. Váratlanul bizalmat szavazott a miniszterelnöknek. [...] Kis ma már másként ítéli meg a lehetőségeket, és az adott körülmények közt egyedül Medgyessyt tartja alkalmasnak arra, hogy a jelenlegi áldatlan helyzetet menedzselje. Persze csak akkor, ha ebben a nehéz helyzetben a kormányfő konfliktusokat is vállaló politikusként viselkedik, mi több, az MSZP fickándozó részét is megregulázza. S úgy tűnik, véleményével ezúttal a kormányfő is egyetért. Kis úgy véli, a forint betegsége csupán tünet, a valós okok mélyebben keresendők. Például abban, hogy a Medgyessy-kormány eddigi ideje alatt felborult a költségvetés »húzd meg, ereszd meg« játékának logikus ciklikussága. Okos politikusok rendszerint a választási ciklus elején szokták a társadalmat szorongatni, hogy aztán az így képződött tartalékokból a ciklus vége felé osztogathassanak, majd a remélt győzelmet követően megint ráléphessenek a fékre. Csakhogy Medgyessy a 2002-es győzelem után igyekezett betartani választási ígéreteit, ami Kis szerint ellentmond a politikai - és főleg a gazdasági - racionalitásnak. Magyarán elsózta a levest, és most nincs más hátra, vizezze fel avagy kanalazza ki.

[...] Talán inkább azért, mert adott pillanatban politikailag is úgy ítélte meg, hogy kockázat nélkül már nem terhelhetők tovább az új magyar kapitalizmus legnagyobb terheit viselő munkavállalók és munkanélküliek. Bízott a politikáját segítő világgazdasági konjunktúrában, miközben a remény hajója még mindig csak evickél, s nincs rá semmiféle biztosíték, hogy egyhamar célba ér. [...] Medgyessy megértette az üzenetet, és tegnap bejelentette a megszorító intézkedéseket. Ezzel kénytelen-kelletlen vállalnia kell azt a kockázatos kísérletet, hogy vajon még mindig lenyúzható-e pár bőr az egyre aránytalanabbul széthasadó magyar társadalomról. Hiszen a tegnapi bejelentések rövid és középtávú politikai hatása triviális."

Tanács István
(Új brüsszeliták, Népszabadság, 2003. december 11.)
"Akkor kedveltem a legjobban Medgyessy Pétert, amikor 2002 kora őszén azt mondta a szegedi közgazdász-vándorgyűlésen, hogy statisztikai adatok szerint a magyar gazdaság jövedelemtermelő képessége 50 százaléka az Európai Unió átlagának, a hazai bérek pedig vásárlóerő-paritáson számolva alig 30 százalékát teszik ki az uniós átlagnak. Akkor még azt hittem, lehet valamit alapozni az efféle statisztikai összehasonlításra. Például igazolni a jobblét vágyát azzal, hogy arányos teljesítményre arányos bér járhat nekünk is. Kiderült azonban, hogy ez nem így működik. Más összehasonlításban ugyanis fontosabb lett, hogy a távol-keleti varrodákban még kevesebbért görnyedeznek a varrónők, mint minálunk. Sárbogárdon nem az számít, hogy Németországban milyen sok a minimálbér, hanem az, hogy Kínában milyen kevés.

Igazából azonban ezek a több irányból viszonyítható reálfolyamatok is csak korlátozottan számítanak. Hiába mondják ugyanis a kormánypolitikusok, hogy a magyar gazdaság fundamentuma egészséges, sőt hiába igaz is mindez; ez a tény önmagában nem volt képes megvédeni a magyar nemzeti valutát a spekulációs támadásoktól, és attól, hogy jelentős pénzügyi veszteségek érjék az országot [...] Amúgy igazából nem is tudjuk, hogy pontosan mi történik. Ebben a tekintetben nem segít a demokrácia egyik legélesebb fegyvere, a szabad sajtó sem. Nemcsak azért, mert a pénzügyi világ történéseinek jó részét a jog védi, mint üzleti titkot, hanem mert bizonyos szervezetek és emberek megtehetik, hogy ne válaszoljanak a média kérdéseire. Egy miniszterelnököt meg lehet interjúvolni, vagy megdobálni tojással: az alkotmányos alapjogok jobbára működőképesek vele szemben. De az például teljesen elképzelhetetlen, hogy nyilatkozatra kényszerítsék a forint ellen spekuláló külföldi bankok képviselőit."

Torkos Matild (Lakáshitel: alma, Magyar Nemzet, 2003. december 11.)
"[...] kiderült: az ország már megint a szakadék szélén áll. És már megint nem Juhász és Magyar miniszterekre, hanem kizárólag az átlagos jövedelműek és a még szegényebbek vállára akarják helyezni az előre megfontolt szándékkal kibillentett gazdasági egyensúly visszaállításának terhét. Magyarán: ha a Kormány nem képes visszafogni magát a költekezésben és rulírozó hitelfelvételre szorul, akkor a külső gazdasági egyensúlyt a forint árfolyamának gyengítésével, a belsőt pedig a háztartásokra kényszerített megtakarítással éri el. Emlékezzünk csak rá: kik is voltak azok az Országgyűlésben, akik egy követ fújtak a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségével, és azért bírálták hangos szóval az Orbán-kormányt, mert az ötvenezer forintra merészelte felemelni a minimálbért. A szocialisták voltak, Kovács Lászlóval az élen, akik ettől féltették a kényes gazdasági egyensúlyt - vagy sokkal inkább a tőkés cimboráik hasznát.

[...] Amikor Medgyessyék az exportra szállító kliensvállalatok nyomására a forint árfolyamát babrálták, megingott a pénzpiac bizalma a magyar forintban. A forint elleni támadás, ami felér egy hazaárulással, azóta valutaválsággá mélyült. Vagyis előbb jócskán meggyengítették a magyar fizetőeszközt, ezáltal az inflációt kihasználva visszavettek az ész nélküli béremeléseik értékéből, ezzel csökkentették a bérkiáramlás büdzsére vonatkozó negatív hatását."

Losoncz Miklós
(Támadás a forint ellen, Élet és Irodalom, 2003. december 12.)
"Magyarországon pejoratív zöngéje van a spekuláns szónak, holott a spekulánsok teremtik meg a piaci likviditást, ami jelentősebb összegű vétel és eladás lebonyolítását teszi lehetővé veszteség nélkül. Emellett hozzájárulhatnak bizonyos gazdasági egyensúlyhiányok orvoslásához. Csúcsfeszültség idején természetesen más megvilágításba kerül a spekulánsok szerepe és tevékenysége. A spekuláció olyan méreteket is ölthet, hogy eredménye pénzügyi válság. Az is igaz, hogy a spekuláció révén új érték nem keletkezik, csak a meglévő javak újraelosztására kerül sor.

Ami a hazai helyzetet illeti, a magyar fizetőeszköz elleni spekulációt tűnik alátámasztani a forintgyengülés időpontja. [...] a deviza- és állampapír-piaci zavarok Észak-Amerika legnagyobb családi ünnepén, a hálaadás napján (november 27-én) kezdődtek, amely az idén csütörtökre esett. Az ünnep előtt és után a piaci aktivitás összeszűkül, kis forgalom mellett viszonylag kis összegekkel ki lehet mozdítani az árfolyamokat és az állampapírpiaci hozamokat mindkét irányba. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a nyári forintgyengülés is akkor következett be, amikor vallási ünnep miatt (május 29-e szintén csütörtökre esett) a német pénz- és tőkepiacok tartottak zárva.

A spekulációs támadásra utal az is, hogy piaci információk szerint viszonylag kis összegeket vetettek be a külföldiek mind a deviza-, mind az állampapírpiacon, külföldiek intézményi végbefektetők nagyarányú állampapír-eladására nem került sor. Az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint november 25. és december 2. között a külföldiek kezében lévő állampapír-állomány kevesebb mint húszmilliárd forinttal csökkent.

[...] Közvetve utal a forint elleni spekulációra az, hogy az utóbbi hetek eseményei nem érintették az euróban meghatározott magyar államadósság megítélését. Ha a forintgyengülésnek fundamentális, azaz a reálgazdasági szférában rejlő oka lett volna, akkor annak tükröződnie kellett volna az euróban kibocsátott magyar államkötvények nemzetközi pénz- és tőkepiaci megítélésében is. Ebben az értelemben a válság (ha az volt egyáltalán) nem pénzügyi, hanem csak árfolyamválság volt.

Végül az árfolyam manipulálására enged következtetni, hogy a forint sok esetben a hivatalos kereskedési időn (9-17 óra) kívül, az ilyenkor nem túl likvid londoni piacon gyengült. Az alacsony forgalom miatt az itt kialakult árfolyamok nem mérvadóak, de természetesen befolyásolhatják a piaci hangulatot.

[...] Milyen rövid távon bevethető válságkezelési eszközök álltak az MNB és a Kormány rendelkezésére? Az eszköztár meglehetősen szegényes. Az MNB néhány héttel ezelőtt sajátos pénzügyi innovációval közvetve támogatta a forintárfolyamot, amikor nem a deviza-, hanem az állampapírpiacon jelent meg.

[...] Intézkedésével az MNB azt kívánta demonstrálni, hogy egyrészt a jövőben is határozottan fellép a forint gyengítését célzó spekuláció ellen, másrészt megdrágítja a spekulációt. (Általában is, ilyen magas kamatláb mellett pedig különösen drága az euró/forint hosszú pozíciók finanszírozása.) Az időleges konszolidációt az is segítette, hogy - nem utolsósorban a magas hozamok és az alacsony kötvény- és devizaárfolyamok hatására - a forint- és az állampapírpiacon megjelentek a tőkeerős külföldi vevők. Kívülállóként nehéz megítélni, hogy zömmel hosszú távon gondolkodó intézményi végbefektetők a vásárlók, vagy további forró pénzek érkeznek.

[...] Ha nagy összegeket kell átváltani euróra vagy dollárra, akkor számottevő mértékben gyengülhet a forint. Ezért a spekulánsoknak nem érdeke, hogy egy ponton túl gyengüljön a magyar fizetőeszköz, sőt a nyereség átváltásához és hazautalásához a forint erősödésében érdekeltek.

[...] a bizalomépítésben azonban eddig nem jeleskedett a magyar politikai elit, amelynek tevékenysége a széthúzás érzetét kelti a külföldi megfigyelőkben. Az a közömbösség, illetve belpolitikai irányultság még talán megbocsátható, amivel a politikai elit szemlélte a forint gyengülését. Az viszont már nem, hogy a 2002. évi választási kampányban a két vezető párt olyan ígéretversenybe hajszolta egymást, akadályozva az államháztartás reformját, amely nincs összhangban sem a fenntartható gazdasági növekedés, sem pedig a Gazdasági és Monetáris Unióhoz való csatlakozás követelményeivel. Milyen mély válság kell ahhoz, hogy a politikai elit rádöbbenjen a nemzet sorsáért viselt felelősségére? "

Tevan Imre
(Már nem oszt, Magyar Hírlap, 2003. december 12.)
"[...] az is tény, hogy az elmúlt napok valutaválsága miatt (amelynek furcsa módon egyszerre volt oka, jelzője és megfékezője a jegybanki kamatemelés) feltétlenül szükség volt egy olyan megszorító lépésre, amellyel a Kormány bizonyítja, hogy a piacok szája íze szerint rendbe teszi költségvetési politikáját. És erre valóban jó eszköz a lakástámogatások megkurtítása.

[...] az egész valutaválságért sem egyedül a Magyar Nemzeti Bank elnöke a felelős. Járai nem jó jegybankelnök. Politikája sokat ártott a forintnak és a magyar gazdaságnak. Először a túl erős forinttal, utána azzal, hogy - jobb meggyőződése ellenére - belement annak leértékelésébe, a sáveltolásba, majd mégis elkezdte bírálni az intézkedést. Ráadásul kritikus helyzetekben, amikor támadás érte a forintot, többször ügyetlenül nyilatkozott, rosszul vagy rosszkor lépett. Az utóbbi hibák azonban ugyanúgy igazak László Csaba pénzügyminiszterre is. És nem Járai felel a Kormány gazdaságpolitikájáért. László és Medgyessy miniszterelnök tehet arról, hogy rendre többet kívánnak osztogatni, mint egészséges lenne, és aztán rendre többet osztanak ki, mint amennyi a tervekben szerepel. Mindebből pedig túl nagy költségvetési hiány következik, adóemelés, abból pedig az ország verseny- és tőkevonzó-képességének romlása. A magas kamatok alapvető oka a rossz gazdaságpolitika, ezt csak tetézik Járai (és László) melléfogásai. Az osztogatni szerető Medgyessy nem szerepet játszott, amikor patetikus hangon beszél a lakáshitelezés jelentős szigorításáról. A lépés valóban gazdaságpolitikai fordulatot jelezhet, amely Medgyessynek ugyanannyira nehezére esik, mint elődjének, Hornnak a Bokros-csomag bevezetése."

Matolcsy György (Az inflációs kulcs, Népszabadság, 2003. december 13.)
"A forintárfolyam ellen spekuláció folyik, a lengyel zloty vagy a cseh korona ellen nem. Miben térünk el e két, velünk együtt néhány hónap múlva az Európai Unióhoz csatlakozó országtól? A gazdasági növekedésben most a lengyelek vezetnek, a cseh és a magyar adatok hasonlóak, de a különbség nem jelentős. A kereskedelmi és a fizetési mérlegünk valamivel rosszabb, mint a másik két országé, de ez sem magyarázhatja a forint elleni támadást.

[...] Van azonban egy terület, ahol igen jelentős az eltérés a három gazdaság között, sőt 2004-ben drámai módon még tovább tágul a rés közöttük: ez az infláció. A csehek 0,4 százalékos és a lengyelek 1,3 százalékos havi áremelkedésével szemben a magyar infláció öt százalék, ami nagyságrendi eltérést jelez. Még nagyobb a különbség, ha a jövő évi várható inflációs adatokat nézzük, mert a cseh és lengyel adatokban nem várnak jelentős elmozdulást, de a magyarországi infláció trendje visszafordul és a 7,5-8 százalékos sávban várható, mai prognózis szerint, ami még nem tartalmazza a visszatérő inflációs várakozásokat.

[...] A kamatok követik az inflációt, tehát az igazi különbség a három ország között a fogyasztói árak idei, de főként jövőre várható alakulásában van. Miért válthat ki spekulációt a nemzeti valuta ellen az, ha megfordul az infláció trendje, és nagyságrendi eltérés mutatkozik az infláció szintjében a hasonló helyzetű országokhoz képest? Az egyszerű válasz a félelem, mert az infláció elszabadulásától félnek a legjobban a befektetők, hiszen az leértékeli eddigi befektetéseiket, elveszi a reálprofitot, és kiszámíthatatlanná teszi a gazdasági környezetet. A kifinomultabb válaszhoz az is hozzátartozik, hogy az infláció ilyen megugrása példátlan a mai globális gazdaságban, mert éppen egy alacsony inflációs környezet jellemzi a globális gazdaság fejlett országait, közöttük az Európai Uniót."

Gáspár Pál
(Forintok, okok és kiutak, Népszabadság, 2003. december 13.)
"Egy valuta válságát és az ellene irányuló piaci nyomást nemcsak az illető valuta árfolyamának gyengülése mutatja, hanem az árfolyam, a kamatok és a devizatartalékok együttes mozgása. Így a valuta árfolyamának jelentős gyengülése mellett az is válságnak tekinthető, ha az árfolyamot csak hosszú távon fenntarthatatlanul magas kamatokkal vagy folyamatos tartalékvesztéssel lehet stabilizálni.

[...] A válság mögött három tényező hatása mutatható ki, amelyek önmagukban is, de együttesen elkerülhetetlenül vezettek el a forint elleni támadásokhoz. Az egyik ilyen tényező a makrogazdasági fundamentumok közismert és idén felgyorsuló romlása: a túlzott jövedelemkiáramlás és a laza fiskális politika, a lakásfinanszírozás, illetve a költségvetési költekezés miatti negatív lakossági és államháztartási nettó megtakarítói pozíció, az ezzel összhangban romló folyó fizetésimérleg-egyenleg és ennek rövid lejáratú tőkebeáramlással történő finanszírozása, illetve a gazdaság pénzügyi sérülékenységének növekedése.

A válság kialakulásában meghatározó másik tényező azok a gazdaságpolitikai inkonzisztenciák és hibák voltak, amelyek szűk keretek közé szorították az árfolyam- és monetáris rendszer hitelességét. Az első alapvető inkonzisztencia az euró 2008-as bevezetése és a makrogazdasági fundamentumok alakulása között van.

[...] A második inkonzisztencia abban található, hogy eddig a meghirdetett inflációs célkitűzéssel szemben inflációs célokkal kombinált árfolyam-célkitűzés érvényesült. Az inflációs célkitűzés alkalmazásának egyik nemzetközi tapasztalata, hogy nem lehet együttesen árfolyam- és inflációs célt alkalmazni még úgy sem, hogy az árfolyamcéllal próbáljuk az inflációs célt elérni.
[...] A harmadik inkonzisztenciát az a gazdaságpolitikai egyveleg (policy mix) testesítette meg, amely a szigorú monetáris és laza fiskális politikán alapult. Az említett inkonzisztenciákat tetézték azok a súlyos gazdaságpolitikai hibák, amelyek árát előbb-utóbb meg kell fizetni: a sáveltolás, a 2004-re meghirdetett költségvetési politika jellege, a jegybank és kormányzat közötti hiteles koordináció hiánya.

A forint elleni visszatérő támadások harmadik általánosabb jellegű oka a sávos árfolyamrendszerben található, amelyben bizonyos körülmények mellett szükségszerűen alakulnak ki spekulatív támadások a valutával szemben.

[...] A jelenlegi helyzetben több lehetséges forgatókönyv is elképzelhető, amiből négy tűnhet reálisnak. Az egyik az eddig követett gazdaságpolitika fennmaradása, a másik három pedig feltételezi, hogy az említett inkonzisztenciákat okozó tényezők (GMU-csatlakozás 2008-ban, együttes árfolyam- és inflációs cél, rossz keresletszabályozó politika, sávos árfolyamrendszer) közül némelyik feladásra kerül."

Andor László
(Az erős forint legendája, Népszava, 2003. december 16.)
"Antall József halálának tizedik évfordulója sokféle megemlékezésre adott alkalmat - nem hagyhatjuk ki ezek sorából a gazdaságpolitikát sem. Már csak azért is szólnunk kell erről, mivel a televíziós visszapillantások újra meg újra emlékezetünkbe idézték azt a percet, amikor Antall a Magyar Demokrata Fórum elnökeként a párt választási győzelmét bejelentette valamikor 1990 májusában. Figyeltek-e arra, hogy mi volt felírva a pódium mögötti paravánra? A győztesek jelszavakba sűrítve azt üzenték: erős kormányt és erős forintot akarnak.

[...] Azt azonban tudnia kellett, hogy a magyar gazdaság eladósodottsága semmiféle kiugrási lehetőséget nem tartogat rövid távon. Nem felejthetjük el persze azt, hogy sokan azért szavaztak az MDF-re, mert - a második helyre szorult SZDSZ-szel szemben - nem a liberális kapitalizmus programját hirdették, és például arról is beszéltek, hogy a Kádár-rendszerben felhalmozódott külső adósságot nem ismerik el, újra fogják tárgyalni, és legalább egy részét leírattatják. Antall megint csak titkos háttértárgyalások alapján döntött úgy, nagyon helyesen, hogy nem keres utat ebben az irányban. Ezzel viszont az erős forint politikája meg is pecsételődött. Mivel az adósságszolgálati kötelezettség mellett az eredeti tőkefelhalmozás terheit is viselni kellett hirtelen, a pénz értékvesztése szükségképpen felgyorsult. Antall kormányzásának idejére esett a forint - ma már végéhez közeledő - történetének legnagyobb egyszeri leértékelése, és ezzel összefüggésben a legmagasabb inflációs ráta kialakulása is.

[...] Antall egy úriember, holott gazdaságpolitikája köszönő viszonyban sem volt pártjának 1990-es kampányával. Medgyessy korrekciós intézkedései emberi kudarcra vallanak, pedig kormánya már-már nagyobb igyekezettel próbálta tartani magát az ellenfeleknek tett ígéretekhez, mint azokhoz, amelyek a saját szavazóbázisnak szóltak (lásd ingyenes tankönyvek).

[...] Az viszont jól látható, hogy a Medgyessy-kormány - a legkülönbözőbb szakértői ellenvéleményekkel dacolva - kitartott volna a fideszes lakáspolitika folytatása mellett a ciklus végéig, ha a tőkepiacok és a Nemzeti Bank manőverei le nem térítik erről az útról."

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695