László Csaba felmentése

2004-01-20

László Csaba leváltása kommunikációs szempontból rosszul előkészített, váratlan lépés volt. A pénzügyminiszter menesztésére több probléma együttes fennállása is okot adhatott. A tárcavezető köztudottan rossz kapcsolatot ápolt az MSZP-vel, emellett a jegybankkal folytatott háborúja is váratlan, a nemzeti valuta gyengülését okozó következményekkel járt. A tárca tevékenységét a kommunikációs hibák sorozata jellemezte, mely a Kormány és az MSZP hitelességét is rontotta. Az ellenzék kihasználta a minisztercserét a Kormány gazdaságpolitikájának kritizálására. A kijelölt pénzügyminiszter első nyilatkozatai a pénzügyi piacok megnyugtatására a költségvetési kiadások szigorítását deklarálták. Draskovics Tibor személye önmagában nem garancia a PM jegybankkal és az MSZP-vel fennálló ellentmondásos viszonya rendezésére.

HÍR: Medgyessy Péter miniszterelnök január 7-én február 15-ei hatállyal kezdeményezte László Csaba pénzügyminiszter felmentését. A kormányfő a miniszter menesztését azzal indokolta, hogy decemberben az államháztartási hiány ezermilliárd forint fölé emelkedett, ami a GDP 5,6 százalékát teszi ki. Tavaly decemberben a pénzügyi tárca még 5,2 százalékos hiányt prognosztizált, ami már akkor is jelentősen eltért az eredetileg tervezett 4,8 százaléktól. Medgyessy Péter elmondta: "a Kormány hitelessége és presztízse szempontjából nem engedheti meg azt, hogy ilyen eltérés mellett csak úgy áthaladjon". László Csaba utóda Draskovics Tibor, a miniszterelnök kabinetfőnöke lesz, aki a rendszerváltás óta első az nem közgazdász végzettségű pénzügyminisztere az országnak. Posztját Katona Tamás, volt KSH-elnök, a miniszterelnök gazdasági és társadalompolitikai titkárságának vezetője tölti be a jövőben.ELEMZÉS: A legújabb kori magyar demokrácia történetében a vezetőcserék szempontjából a pénzügyi tárca bizonyult a legmozgalmasabbnak: egy kormány alatt sem volt arra példa, hogy valakinek egy teljes ciklust kitöltve lett volna alkalma gazdaságpolitikai elképzeléseit véghezvinni.

Pénzügyminiszteri karrierek

Az eddigi kilenc távozott pénzügyér különböző okok miatt hagyta ott tárcáját.

Dátum
Miniszter
Időtállóság
Távozás indoka
Antall-Boross kormány
1990. december 20.
Rabár Ferenc
7 hónap
gazdaságpolitikai nézeteltérések a kormányon belül
1993. február 11.
Kupa Mihály
26 hónap
az államháztartás konszolidálási programját tényleges parlamenti jóváhagyás nélkül próbálta beterjeszteni a Nemzetközi Valutaalapnak
1994. július 15.
Szabó Iván
17 hónap
kormányváltás
Horn-kormány
1995. január 28.
Békesi László
7 hónap
kibékíthetetlen ellentét a kormányfővel
1996. február 18.
Bokros Lajos
12 hónap
az államháztartási reform elfogadtatásának sikertelensége
1998. július 7.
Medgyessy Péter
28 hónap
kormányváltás
Orbán-kormány
2000. december 31.
Járai Zsigmond
29 hónap
kinevezték az MNB elnökének
2002. május 27.
Varga Mihály
17 hónap
kormányváltás
Medgyessy-kormány
2004. január 8.
László Csaba
20 hónap
államháztartási hiány mértéke
 


Rabár Ferenc, az Antall-kormány első pénzügyminisztere hosszas - a gazdaságpolitikai koncepció körüli - nézeteltérések sorozata után hagyta ott a tárcát. Indoklása szerint a gazdaságpolitikai irányítás nem volt életképes, ezért sorozatos konfliktusai Matolcsy Györggyel, a Miniszterelnöki Hivatal gazdaságpolitikai államtitkárával végül lemondásához vezettek.

Az Antall-kormány második pénzügyminisztere, Kupa Mihály két év után kérte felmentését, arra hivatkozva, hogy nem sikerült keresztülvinnie az államháztartási reformot. A miniszter és a kormányfő konfliktusa akkor tetőződött, amikor Kupa a Parlament jóváhagyása nélkül próbálta benyújtani az államháztartási konszolidáció programját a Nemzetközi Valutaalapnak. Kupa Mihály volt az első pénzügyminiszter, akinek szembe kellett néznie azzal, hogy a kormánypárti többség nehezen viseli el a népszerűtlen intézkedéseket.

Békesi László, a Horn-kormány első pénzügyminisztere és a kormányfő közötti konfliktus már a kormányalakítás előtt jelentkezett: mindketten esélyesek voltak az MSZP miniszterelnök-jelölti pozíciójára. A kormányalakítás után tovább gyűrűztek a nézeteltérések, elsősorban a privatizációs központ államigazgatáson belüli helyének meghatározása, másrészt a gazdaságirányítási koncepció (és valódi hatalmi centrumának birtoklása) körül. Békesi egyensúlyi politikájának fokozatos elszigetelődése végül lemondásához vezetett.

Utódja, Bokros Lajos a legtöbb vitát kiváltó vezetője volt a tárcának. A nevével fémjelzett 1995. március 12-én bejelentett gazdasági stabilizációs csomag ("Bokros-csomag") korábban nem látott ellenérzést váltott ki a közvéleményből, ugyanakkor a stabilizáció makrogazdasági eredményei kézzelfoghatóak voltak. Az inflációcsökkentő hatást azonban mérsékelte a szocialista többség által elfogadott pótköltségvetés, illetve az államháztartási reform újabb elodázása, mely végül a miniszter lemondásához vezetett.

Az Orbán-kabinet működési ideje alatt ügyelt arra, hogy a pénzügyi irányítás egységes és stabil képet mutasson. A kormányzat ugyanakkor a jegybank folyamatos támadásával próbálta megalapozni saját hitelességét, aminek végül Járai Zsigmond pénzügyminiszter MNB-elnöki kinevezése vetett véget.

László Csaba tevékenysége

A párton kívüli László Csaba 2002 májusi pénzügyminiszteri kinevezése a dinamikus és kiszámítható pénzügyi kormányzás üzenetét sugallta a választók felé. László karrierjét a pártpolitikától való távolmaradás, a banki-üzleti szférában elért sikerek és a tudományos pályán elért elismerések egyaránt jellemezték, csakúgy, mint a hosszú múltra visszatekintő - az Orbán-kormány idején közigazgatási államtitkári pozíciót hozó - államigazgatási tevékenység.

A kormányváltáskor megfogalmazott gazdaságpolitikai program egyszerre igyekezett megfelelni a pénzügyi stabilitás kívánalmainak, és a széles rétegek számára hozzáférhető jóléti intézkedések igényének. A Pénzügyminisztérium első intézkedései között jelentette be a 100 napos program megvalósítását. A jóléti intézkedéscsomag - közalkalmazottak 50 százalékos béremelése, nyugdíjasok kompenzációja, adómentes minimálbér - kétszázmilliárd forinttal növelte a költségvetési kiadásokat, de a minisztérium biztosítottnak látta a fedezetet: 2002-ben a különféle adónemekből és társadalombiztosítási járulékokból több mint 300 milliárd forintos többletbevételre számított a kormányzat, emellett az év második felében érvényesülő konjunkturális hatások miatt akár 4 százalékos gazdasági növekedéssel kalkuláltak. Ennek ellenére a 2002-es évi államháztartási hiány elérte az 1530 milliárdot (a GDP 9,2 százalékát), mely kiugróan magas volt.

A 2003-as költségvetés deklaráltan a takarékosság jegyében született. A büdzsé kommunikációjának lényegi eleme volt a 2002-es - választási ígéretek kényszere miatti - osztogatás után a szigorú inflációs és növekedési célok megvalósítása. 2003. májusára a szigorú monetáris politika hatására történeti mélypontra, 3,6 százalékra esett az éves infláció mértéke, de a gazdasági növekedés az év második felében megtorpant. A szigorú költségvetési elvek sorra oldódtak fel a politikai alkuk következtében, míg a 2003-as költségvetési hiány végül 1054 milliárd forint volt, mely a GDP 5,6 százaléka (még a decemberi előrejelzések is 974 milliárdot jósoltak a 873 milliárdos előirányzathoz képest).

A 2004-es költségvetést már benyújtásakor több oldalról intenzív ellenzéki támadás érte - de tiltakoztak a kormánypárti önkormányzati szövetségek is - annak ellenére, hogy bejelentésekor az "építkezés költségvetésének" titulálták. A parlamenti vitában benyújtott több ezer módosító javaslat azonban felpuhította a büdzsét: a Kormány sorra vonta vissza szigorító javaslatait, míg a büdzsé hiányát továbbra is 3,8 százalékban állapították meg. Az ellenzék - többek között az ügyben megszólaló Orbán Viktor - a költségvetés visszavonására szólította fel a Kormányt.

László rendszeresen engedett a szocialista oldalról érkező jóléti nyomásnak, nem tartotta be a kialakított költségvetési elveket, a többi között a rövid távú inflációs célokat. Hivatali ideje alatt számos ellentmondásos lépést tett a kormányzat. Amellett, hogy László Csaba jelentette be a közpénzek átláthatóságáról szóló Üvegzseb-programot, több jogilag kétséges döntést is hozott, a többi között az adatvédelmi biztos által törvényellenesnek ítélt APEH-adatmentést, vagy a "lex Szász" néven elhíresült PSZÁF-törvény módosítását - mely nemzetközi szervezetek figyelmeztetését is magával vonta - illetve a kormányzat még a legutolsó időszakban is saját hatáskörében döntött olyan lényeges kérdésekről, mint a lakáshitelek állami kamattámogatásának módosítása.

Háromfrontos hadviselés

László Csabának hivatali ideje alatt három alapvető problémacsoporttal kellett - többnyire párhuzamosan - szembenéznie. Tevékenysége során már a kezdetektől problémát jelentett a Magyar Nemzeti Bankkal folytatott állóháború.
Konfliktusok a jegybankkal

Már a Pénzügyminisztérium első sajtótájékoztatóján szóba került az MNB és a tárca szorosabb együttműködésének, közös pénzügy-politikai céljai deklarálásának igénye. A konfliktus azonban kódoltan már ekkor volt: a szocialisták fel kívántak hagyni a belső konjunktúrára alapozott gazdaságfejlődést segítő - egyben az Orbán-kormány egyik szimbólumát is jelentő - erős forint stabilizálásával, míg a jegybank, az előzetes várakozásoknak megfelelően kitartott a nemzeti valuta mesterséges erősítése mellett. A jegybank szigorú inflációs elképzelései többször ütköztek a Pénzügyminisztérium költségvetést lazító, gazdaságélénkítő terveivel.

Először 2002 decemberében érte támadás Járai Zsigmondot: a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) lemondásra szólította fel a jegybank elnökét az erős forint export-versenyképességre gyakorolt negatív hatása miatt. Ekkor kormányzati körökből is elhangzottak az elnök távozását szorgalmazó érvek. 2003 januárjában - a forint elleni spekulációs támadások első ütemében - már az MNB drasztikus (2 százalékos) kamatcsökkentő lépését támogató nyilatkozatban védte meg a nemzeti valuta árfolyamát a pénzügyminiszter. A nemzetközi szervezetek és a pénzpiacok azonban továbbra is hiányolták a kabinet és a jegybank együttes munkáját az infláció csökkentése érdekében: elemzők jelezték: az MNB erőfeszítései addig hiábavalóak, míg a Kormány nem igyekszik megakadályozni a növekvő bérkiáramlást.

A forint árfolyama elleni második spekulációs támadás - 2003 júniusában - még drasztikusabb lépéseket követelt meg a jegybank részéről. Egy hét leforgása alatt 3 százalékkal növelték a jegybanki alapkamatot, melyet a PM, és rövid helyzetértékelő nyilatkozatában Medgyessy Péter kormányfő is támogatott. A miniszterelnök és László Csaba is igyekeztek deklarálni: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a bérnövekmény a gazdaság teljesítőképességének megfelelő legyen. A kormányfő nyár folyamán tett nyilatkozataiban, elődjéhez hasonlóan, igyekezett hangsúlyozni, hogy mindent megtesz a nemzeti valuta értékének megőrzése érdekében. Azonban, míg a januári támadásokra a szakértők szerint mintaszerűen reagált a pénzügyi rendszer, addig a júniusi alapkamat-emelés pánikszerű volt: ellentmondott a június elején, szintén közösen bejelentett 2,6 százalékos sáveltolásnak - mely az exportlobbynak kedvező forintgyengülést okozott - ezáltal a kapkodás látszatát keltve a pénzpiacokban.

A júniusi közös fellépés után a két intézmény együttes munkájában és kommunikációs üzeneteiben is hangsúlyozta a közös célok megvalósításának igényét. A harmadik forintválság idején - november végén - a tárca és az MNB már kínosan ügyelt az egységes fellépésre, ha mégoly drasztikus - 3 százalékos - kamatemelésről volt is szó. Elemzők szerint azonban az egyetértés csak a felszínen volt jelen. A jegybank másfél év alatt kilenc alkalommal módosított alapkamata nem könnyítette meg a gazdasági tervezés munkáját, csakúgy, mint László Csaba az MNB céljainak ellentmondó a lazább árfolyampolitikáról tett - később visszavont - nyilatkozata Járai helyzetét. Járai a forint gyengítését célzó sáveltolást elhibázott, rosszul kommunikált lépésnek nevezte, melyet László Csaba - hivatkozva annak közös bejelentésére - ízléstelennek nevezett. Gazdasági elemzők a jegybank június közepén eszközölt kamatemelését is a Kormány gazdasági növekedést célzó törekvéseinek keresztülhúzásaként értékelték.

A kormány kényszerpályáján

A pénzügyminiszternek, elődeihez hasonlóan, szembe kellet néznie a kormánypártok népszerűtlen intézkedésektől ódzkodó, jóléti reformokra alapozott politikájával. Hatványozottan igazolja ezt a szocialista párt és a pénzügyminiszter viszonyát meghatározó helyzet: a párt választási ígéreteinek gerincét a jóléti rendszerváltás programja alkotta, és a társadalom az elsöprő sikert hozó önkormányzati választásokon jelezte, hogy szavazatok százezrei múlnak az osztogatás politikájának fenntartásán.

Az MSZP ragaszkodása a jóléti juttatásokhoz először 2003 augusztusában vezetett nyílt konfliktushoz: a nagyobbik koalíciós párt ekkor kihátrált a Pénzügyminisztérium bevételnövelő tervei mögül. A nyár folyamán a tárca világossá tette, hogy a jóléti kiadások további növelésére nincs fedezet, sőt, az államháztartás hiányát - a 2008-ra kitűzött euró bevezetés feltételeinek megfelelően - csökkentendő, további kedvezmények megvonására kell felkészülni. A bevételek növelésére tett legfontosabb lépésnek a 2004-re ígért adócsökkentés elmaradását jelölte meg a tárca. Az adócsökkentést a kormányalakítás feltételéül megjelölő SZDSZ ekkor elkezdte élesen bírálni a tárcát, a koalíció felbontását is kilátásba helyezve. A szabad demokratákhoz csatlakozó szocialisták - akik nem engedtek az alanyi jogon járó szociális juttatásokból - együttes nyomásának hatására végül az adócsökkentés ügye nyert, csakúgy, mint az 53. heti nyugdíj idei kifizetése. A kieső bevételek pótlásául a kiadási oldal csökkentését célozta meg a tárca: szeptemberben a minisztériumok költségvetésének csökkentését és a közszféra 10 százalékos leépítését jelentették be a miniszterelnök.

Az MSZP-nek a nyáron szembe kellett néznie a népszerűség-csökkenéssel, melyet a kommunikációs hibák és a jóléti politika eredményeinek veszélybe kerülése okoztak. A jelenséget erősítette a lakáshitel-támogatások decemberi szigorítása (a kamatterhek növelése és az érvényességi kör szűkítése). A minisztérium a jelentős presztízsveszteséggel járó döntést a befektetői bizalom visszanyerése érdekében, a szigorú fiskális politikai akarat bizonyításaként hozta meg, amellett, hogy a novemberi jegybanki kamatemelés is az utolsó pillanatban késztette a szaktárcát a költségvetés átszabására. Az MSZP kiállt az intézkedések mellett, a nagyobb igazságosság megvalósulására hivatkozva, de az ellenzék könnyedén szembesítette a kormánypártokat választási ígéretük megszegésével, azaz, hogy nem nyúlnak az Orbán-kormány érdemei között gyakran emlegetett lakástámogatási rendszerhez.

Kommunikációs hibák

A miniszter munkáját nehezítő harmadik tényező a tárca kommunikációját övező hibákban keresendő. A köztudatba idő előtt került ingatlanadó, a nyugdíjkifizetés elhalasztása, az adóterhek későbbre halasztott csökkentése mind a Kormány hitelét rontó tényezők voltak. Az MSZP legfelső köreiből is többen fogalmaztak meg kritikát a PM és a Kormány kommunikációjával kapcsolatban 2003 második felében (többek között Hiller István, Jánosi György, Kovács László, Kiss Péter). A pártelnökség - a szokásostól eltérően Medgyessy Péter részvételével zajlott - szeptemberi ülésén külön témaként vetődött fel a kérdés, ami szintén növelte a szakadékot a minisztérium és a kormánypártok között.

A minisztérium legnagyobb kommunikációs baklövésének az euró 2008-as bevezetésének július 16-i bejelentése tekinthető, amikor a valuta megkívánta stabilitással indokolva azt is közölték, szigorodik a költségvetés: 2004-ben elmarad az adócsökkentés, növekednek az áfa-terhek és ennek következtében az energiaárak. A bejelentett szigorításoktól közel 200 milliárd forintos többletbevételt várt a tárca. A korábban bejelentett optimista előrejelzésekkel és jóléti kedvezményekkel szemben ez nagymértékű pálfordulás volt. A problémákat tetézte, hogy az SZDSZ a koalíciós szerződés felbontását is meglebegtette az adócsökkentés elmaradása esetén. Innentől kezdve a vita a költségvetés kieső bevételeinek pótlásáról szólt, és bekerült a köztudatba a jóléti intézkedések ára megfizetésének gondolata. A nagy politikai kockázattal járó szigorítások azt az érzést keltették: válság van. Az ellenzék politikai kommunikációja erősítette a folyamatot, amennyiben azt követelte, a kormányzat számoljon be a gazdaság valós állapotáról. A kapkodó kommunikáció és a költségvetés megmentése érdekében bedobott újabb ötletek addig fokozták a hangulatot, míg a kormányfőnek kellett bejelentenie: válság nincs és nem is lesz. A problémát csak időlegesen orvosolta a PM szóvivőjének leváltása.
A bejelentés: előkészítetlen kommunikáció

A pénzügyminiszter távozásának híre senkit sem lepett meg, már hónapok óta lebegtették menesztését, a szocialista körökből jövő információk már lehetséges utódját - Veres Jánost, a PM államtitkárát - is megnevezték. Sokkal meglepőbb volt a bejelentés időpontja, melyet a kommunikációs előkészítetlenség tetézett.

László Csaba 2004 évi első - január 3-i - sajtótájékoztatóján még a 2004-ben várható fellendülésről, a tarható inflációs és államháztartási célokról számolt be, amellett, hogy a jövőben érvényesülni látta az eddig elmaradó európai konjunkturális hatásokat is.

A kormányfő hazatérése után tartott 2004 évi első kormányülés után, a január 7-én bejelentett menesztést követően rögtön megnevezték László utódját, Draskovics Tibort, a kormányfő jelenlegi kabinetfőnökét is, aki február 15-én veszi át a tárca irányítását.

A bejelentés azonban több hiányosságról is árulkodott. A miniszterelnök indoklásában szereplő államháztartási hiány már hónapokkal előre jelezhető adat volt, nem indokolta a döntés időzítését. Az utódként megnevezett Draskovics szabadságát töltötte a bejelentés időpontjában, és nem is kívánta megrövidíteni azt. A pénzpiacok ugyanakkor minél előbb szerettek volna információval rendelkezni a gazdaságpolitika jövőbeni irányvonaláról, ezért a kijelölt-pénzügyminiszter már Kenyából üzent: magasnak tartja a jelenlegi jegybanki kamatot. Az első hosszabb nyilatkozatában felvetette annak lehetőségét, hogy felülvizsgálják az euró 2008-as bevezetését, a gazdaság teljesítőképességéhez igazítva a dátumot. Ugyanakkor továbbra is kitartott amellett, hogy a 2004 évi 3,8 százalékos GDP-hez viszonyított államháztartási hiány tartható. A bejelentés Járai Zsigmond csodálkozását váltotta ki: a jegybankelnök szerint eddig minden csatlakozó országnak érdeke volt az eredeti időpont betartása.

Draskovics január 13-án tartott sajtótájékoztatója újabb üzenet volt a bizalmunkat vesztett piacok felé: a költségvetésben újabb 120 milliárd (összesen 155 milliárd) forint megtakarításra van szükség, melyet a kijelölt pénzügyminiszter a racionálisabban költekező állam, az olcsóbb közigazgatás és a végrehajtott államháztartási reform segítségével kíván elérni. A hiteles gazdaságpolitikai kommunikációnak megfelelően korrigálta korábbi bejelentését, és az éves költségvetési hiányt a GDP 4,6 százalékában jelölte meg.

A jelenlegi helyzetben Draskovicsnak a hivatalban lévő pénzügyminiszter mellett kell kifejtenie gazdaságpolitikai terveit február közepéig. Ez a tény növeli a kommunikációs hibák kockázatát, másrészt nem jelzi azt, hogy a kormányzat azonnal hozzálátott volna az eddigiektől eltérő gazdaságpolitika megvalósításához, sokkal inkább az időnyerés érdekében tett lépésnek tűnik.

A reakciók

A László Csaba távozását követő reakciók egyike sem árulkodott meglepettségről, de az ellenzék kihasználta a bejelentés indoklásában és időzítésében rejlő kommunikációs lehetőségeket.

Medgyessy Péter a bejelentést követően egyeztetett a szocialista párt vezérkarával. Kovács László közölte, a párt elfogadta a döntést és támogatja a jelöltet, akivel szorosabb kapcsolat kialakítására törekszik az MSZP. Ezzel újabb indokot emelt be a köztudatba: a leváltás oka László Csaba és az MSZP konfliktusokkal terhelt viszonyában is keresendő.

Kuncze Gábor megragadta a lehetőséget a Kormány munkájának értékelésére, illetve az SZDSZ gazdaságpolitikai elképzeléseinek ismertetésére. Hangsúlyozta: őszinte gazdaságpolitikára van szükség, mely vállalja a népszerűtlen intézkedéseket is. Az SZDSZ az adó- és járulékterhek további csökkentését és a költségvetési pazarlás csökkentését tűzte ki célul.

Az ellenzék elsősorban a kormányfő indoklásában keresett hibát. A Fidesz érvelésével a "László Csaba, mint egyszemélyi bűnbak" értelmezést próbálta gyengíteni. A Fidesz szóvivőjének sajtótájékoztatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a hiány mértékét független szakértők már előre jelezték, és ez nem kizárólag a pénzügyminiszter felelőssége, hanem az egész Kormány hibás gazdaságpolitikájának következménye.

Az ügyben gyorsan reagáló Orbán Viktor értetlenségét fejezte ki a pénzügyminiszter távozásával kapcsolatban, felhasználva a bejelentést a Kormány szavahihetőségének megkérdőjelezésére ("Értetlenül állok a dolog előtt, eddig ennek az ellenkezőjéről volt szó."). Egyúttal kihasználta a lehetőséget az ellenzék által folyamatosan bírált költségvetés kritikájára, azt közölve: a miniszter leváltása azt jelzi, hogy a költségvetés egy hét alatt megbukott. Draskoviccsal szemben már első nyilatkozatai után éles bírálatot fogalmazott meg Orbán, véleménye szerint a jelen gazdasági helyzetben közgazdász pénzügyminiszterre van szüksége az országnak, annál is inkább, mert a jelölt euró-bevezetéssel kapcsolatos bejelentése ismét becsapta a választókat.

Az MDF szintén az indoklás igazságtartalmát kritizálta. Dávid Ibolya olyan korábbi ügyeket említett, melyek jogszerűtlenségüknél fogva alkalmat adtak volna László Csaba elmozdítására (APEH-adatmentés, PSZÁF-törvény).

Hazai és külföldi gazdasági elemzők és szaklapok értékelésükben egyértelműen a politikai háttéralkukra hívták fel a figyelmet. Kihangsúlyozták, hogy László leváltása önmagában nem oldja meg a költségvetési gondokat, világos és határozott intézkedésekre van szükség. Az elődjétől nem sokban különböző Draskovics kinevezése mögött sokkal inkább áll László feltűnően rossz viszonya az MSZP-vel, csakúgy, mint az utóbbi időszak konfliktusos ügyeiben történt "elhasználódása". A lapok arra hívták fel a figyelmet, hogy a pénzpiacok megnyugtatására szánt lépés szintén bizonytalanságot okoz a konkrét munka megkezdéséig.

Draskovics Tibor: a zsákbamacska

Draskovics Tibor kinevezése önmagában még nem garancia a korábban felmerült kommunikációs és egyeztetési problémák orvoslására. Jelölését az MSZP és az SZDSZ is elfogadta, de egyúttal mindkét párt megfogalmazta kívánalmait az új pénzügyi irányítással kapcsolatban. Kovács László különösen a szorosabb együttműködés szükségességét emelte ki. Draskovics Medgyessy Péter kabinetfőnökeként és bizalmasaként már korábban is okozott problémát az MSZP és a miniszterelnök együttműködésében. Az nyitott kérdés marad, hogy kinevezésével a kormányfő tudja-e jobban érvényesíteni gazdaságpolitikáját, vagy a párt kap nagyobb beleszólást a Pénzügyminisztérium döntés-előkészítésébe.

Draskovics korábbi felmentését a PM közigazgatási államtitkári székéből éppen a jelenlegi jegybankelnök, akkori pénzügyminiszter, Járai Zsigmond kezdeményezte, ami nem éppen a felhőtlen PM-jegybank viszony lehetőségét jelzi előre. A kijelölt pénzügyminiszter első üzenetei is a jegybank eddigi monetáris politikáját támadták. Az MNB első sajtóközleményei az új miniszterrel szembeni bizakodást fejeztek ki, mindamellett, hogy az euró bevezetésének időpontját illetően már most nézeteltérés alakult ki a tárca és a jegybank között.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695