A nagyok hibáznak, a kicsik izmoznak

2004-05-12

Javában tart a kampány. Az SZDSZ az adócsökkentéssel és reklámfilmdömpinggel, az MDF a normális Magyarországgal és a Fidesztől való elkülönüléssel, a Fidesz a nemzeti petícióval és Kövér Lászlóval, a kormány pedig telefon- és kamatadóval próbál szavazókat toborozni.

Áprilisban nem volt olyan meghatározó ügy, amely heteken keresztül uralta volna a politikát, mint például februárban és márciusban a kormányfő közjogi javaslatai. Ehelyett sok, pár napos ügy jelent meg, ami a kampány intenzitásának fokozódását jelzi. 2002-höz hasonlóan az idei kampány sem tartalmi kérdésekről, hanem szimbolikus, belterjes politikai csetepatékról szólt eddig. Kivételt csak a hónap végén az egészségügyi reformról megindult vita jelentett.

Nagyobb publicitást három politikai téma kapott: az MSZP kampánytréningje, a Fidesz-MPSZ nemzeti petíciója és a kamatadó bevezetésének terve - mindhárom ügy a nagyobbik ellenzéki párt számára bizonyult előnyösnek. Három másik ügy, a holokauszt-megemlékezések, a zengő-hegyi lokátor elleni tiltakozás, illetve a terroristagyanús palesztin fogorvos letartóztatása nem kapcsolódott igazán a belpolitikai versengéshez. Számos más téma, mint a brókerbizottság feloszlása, a gyógyszerárvita, az iraki magyar szerepvállalás, a kartellgyanús autópálya-építés vagy az egészségügyi reform koncepciója csak néhány napig érdekelte a médiát.

A Fidesz - MPSZ kommunikációjában hangsúlyeltolódás történt: az elmúlt hónapok mérsékelt hangneme mellett a párt a radikális szavazókat is megszólította. A Munkáspárttal való közös fellépés a kórháztörvény ellen, illetve a nemzeti petíció szociális demagógiája a kiábrándult szocialista vagy a bizonytalan szavazók megnyerését, illetve a lelkes pártaktivisták mozgósítását szolgálta. A Fidesz elbizakodottságát jelzi, hogy az MSZMP 1990-es választási szlogenjének ("Munka, megélhetés, szabadság, biztonság") mutációját használja kampányszlogenjéül, igaz, a "szabadság" szót elhagyta. A kormányból kiábrándult és elbizonytalanodott szavazók azonban még az utolsó pillanatban is meggondolhatják magukat, emiatt a Fidesznek szüksége van a szélsőjobboldali választókra. Ők sokkal könnyebben és biztosabban mozgósíthatók egy olyan európai parlamenti választáson, amelyen - a Fidesz stratégiája szerint - a kormányról kell véleményt mondani, s ahol a részvételi arány döntő lehet.

Ennek jegyében aktivizálódott Kövér László, aki a kormányt befolyásoló külföldi titkosszolgálatokra tett célzásokat (Demeter Ervin az április 29-i Nap-keltében már négy konkrét személyről beszélt, akik esetében nemzetbiztonsági kockázatot, titkosszolgálati - Moszad- - befolyás veszélyét vélte felfedezni). A radikális szavazóknak szóló üzenet volt az is, hogy Orbán Viktor és Áder János nem vett részt a Magyarország EU-csatlakozási szerződését kihirdető törvény elfogadásáról döntő ülésen, a pártelnök pedig nem hazájában, hanem Dublinban töltötte az EU-csatlakozás éjszakáját. De azzal is a szélsőjobboldali választók kegyeit keresi a Fidesz, hogy politikusai sosem mulasztják el hangsúlyozni Ron Werber izraeli származását, amikor csak szájukra veszik a kampánytanácsadó nevét.

A mérsékelt és radikális szavazók közötti politikai libikóka tehát folytatódik a Fidesz kommunikációjában. A közvélemény-kutatási adatok egy része szerint eddig a párt sikerrel állította maga mellé ezt a széles spektrumból merített szavazóbázist. Mielőtt azonban a Fidesz politikusai - Pokorni Zoltán szavait idézve - hátradőlnének, feltennék a napszemüveget, és elégedetten várnák a júniusi választást, érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy pártjuk az elmúlt egy hónapban is számos komoly hibát követett el, s csak az MSZP tehetetlenségének és kommunikációs érzéketlenségének köszönhető, hogy nem használta ki ezeket a lehetőségeket.

Sem a Fidesz, sem az MSZP nem okult a 2002-es országgyűlési választási kampány egyik legfontosabb tanulságából: egyetlen rossz mondat eldöntheti a választások kimenetelét. Ilyen volt Kövér László félreérthető és a szocialisták által ügyesen feltupírozott akasztós mondata, amely felerősítette a Fidesszel szembeni félelmeket, és a bizonytalan szavazók egy részét az MSZP oldalára állította.

Áprilisban a Fidesz számos olyan ügyet produkált, amelyből újabb "akasztós sztorikat" kreálhatott volna az ellenfél. Orbán Viktor egy konferencián felvetette az abortuszkérdést, amire a két kormánypárt egyszer-egyszer reagált, de nem tették kampánytémává a rosszul időzített felvetést. Ugyanez történt a Fidesz elnökének látványos "EU-sorozatával": a gazdagréti lakossági fórumon az EU-t ellenzőkkel való félreérthetetlen azonosulás, a tüntető nem részvétel a csatlakozási szerződést kihirdető parlamenti ülésen, majd a csatlakozási ünnepségeken. De támadási felületet hagyott a Fidesz azzal is, hogy miközben vehemensen támadta a kórháztörvényt, majd az egészségügyi reform koncepcióját, Magyarország történetének első kórház-privatizációja során a körmendi kórház éppen egy fideszes politikus érdekeltségébe került. Arról nem is beszélve, hogy a kórház-privatizáció elleni kampányban a polgári körök a Munkáspárttal közösen gyűjtötték az aláírást, és adták át ünnepélyesen Thürmer Gyulának az íveket. De botrányt lehetett volna kreálni a feketelistázó szegedi Fidesz-aktivisták ügyéből is. Az említett ügyekkel az MSZP vagy egyáltalán nem, vagy csak minimálisan foglalkozott. Az MSZP - és ez igaz a kormányra is - hajlamos azt hinni, hogy egyetlen sajtótájékoztatóval el lehet intézni a közvélemény tájékoztatását.

Ezekből a példákból is látszik, hogy a Fidesz kommunikációját övező profeszszionális imázs kezd megfakulni. A Fidesz kommunikációja pusztán annyiban jobb a szocialistákénál, hogy politikusai fegyelmezettebbek, a párt vizuális megjelenéséért felelős embereknek pedig jobb az ízlésük (értsd: a fideszes szórólapok esztétikusabbak, mint a szocialisták kiadványai). Hibázni viszont legalább annyit hibáznak, mint ellenfeleik.

Láttuk tehát, hogy mit nem csinált az MSZP, illetve a kormány, de akkor mit csinált? "A kormány a munkájával kampányol" - indokolta Medgyessy Péter azt, hogy miért nem kampányol. A kormány munkájából két dolgot láthatott a közvélemény áprilisban: a telefonadót és a kamatadót. Előbbit minden parlamenti párt leszavazta, mire a kormány újabb 14 milliárdos költségvetési megszorítást jelentett be, utóbbi pedig a pénzügyminisztériumi kiszivárogtatás után totális káoszt okozott a kormányoldalon. Draskovics Tibor elismerte, hogy "gondolkodnak" a kamatadó bevezetésén, Horn Gyula fideszes provokációnak minősítette az ötletet, Medgyessy Péter cáfolta a bevezetését, az SZDSZ pedig kijelentette, hogy nem fogja azt megszavazni. Kérdéses, hogy miért pont a kampány kellős közepén kellett előállni egy ilyen ötlettel.

A miniszterelnök közjogi javaslatok köré épített kommunikációs offenzívája kifulladt, áprilisban már csak a parlamenti közös EU-nyilatkozat okozott némi izgalmat. A négypártivá formált nyilatkozatot végül április 26-án fogadta el a parlament, igaz, az egyik aláíró, Áder János tüntetőleg távol maradt a szavazásról.

Feltehetőleg nincs a Tejútrendszeren belül még egy párt, amelynek aktivistája meghív egy újságírót a párt zártkörű kampánytréningjére, az újságíró minden ellenőrzés nélkül be is jut oda, s ott a kampányfőnök a választási etikai kódex és törvény felrúgására biztatja több száz fős hallgatóságát. Az MSZP ilyen párt, és mivel ilyen párt, április folyamán nem győzött magyarázkodni.

A kormányoldal kommunikációs szempontból legsikeresebb akciója a csatlakozási ünnepségsorozat volt: ötletes és látványos programok, nagyon sok ember - köztük kiemelkedően sok fiatal - és egy rövid, frappáns, baki nélkül előadott miniszterelnöki beszéd.

Ezzel szemben Orbán Viktor volt miniszterelnök rövid csatlakozásnapi nyilatkozatában Dublinból üzent haza, miszerint az európai uniós Magyarországon a jövőben is otthon kell boldogulni.

A közvélemény-kutatási adatokat nézve a június 13-i választás legérdekesebb kérdése már nemcsak az, hogy ki nyer, hanem hogy miként szerepel a két kisebbik párt. Az SZDSZ-t 2002-ben a profi kampány juttatta be a parlamentbe, s ebből tanult a párt. A többiekkel ellentétben a szabad demokraták nagyon korán, már januárban elindították a liberalizmust mint önálló alternatívát megjelenítő kampányukat. A pártok közül elsőként kezdték el televíziós reklámfilmjeik vetítését is. Eredményesnek tűnik az is, hogy az SZDSZ nem a Sulinet Expresszhez hasonló "osztogatós" programokkal, hanem az adócsökkentéssel pozícionálta magát. De jót tett az is a szabad demokratáknak, hogy a párt belső ellenzéke a kampány idejére felfüggesztette nyilvános támadásait.

Az önállósággal kísérletezik az MDF is. Dávid Ibolya, akit a jobboldali és szélsőjobboldali média még annál is alpáribb stílusban támad, mint Ron Werbert, április első felében kénytelen-kelletlen saját pártján belüli ellenfeleivel volt elfoglalva. A hónap második felében viszont már a Fidesszel való konfliktus került előtérbe, amely a Dávid-Orbán találkozón érte el eddigi tetőpontját. Mindkét kis párt tehát önálló arcot szeretne felmutatni, s eközben óhatatlanul konfliktusba kerül szövetségesével. Az azonos politikai oldalon belül ugyanis nagy a szavazói átjárás a pártok között, ahogy a Capital Research közvélemény-kutatása is kimutatta (Fogyóban a Fidesz előnye?, Népszabadság, 2004. május 4.). Ezért azt, hogy a kis pártok okoznak-e meglepetést, majd csak június 13-án tudjuk meg.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695