Az Új Magyar Szociáldemokrácia programja

2004-07-20

Július 6-án Új Magyar Szociáldemokrácia címmel Hiller István, az MSZP alelnöke és a program-előkészítő kabinet vezetője sajtótájékoztatón mutatta be pártja újonnan elkészült programjának vitairatát. Hiller István elmondta: az új szociáldemokráciára azért van szükség, hogy újraélessze a szolidaritást a magyar társadalomban. A vitairat az új magyar szociáldemokrácia szükségszerűségéről szól. A harminc oldalas dokumentumot Hiller vitaalapnak nevezte, amelyhez az alelnök szerint viszonyulniuk kell a baloldali gondolkodóknak és párttagoknak. Rajtuk kívül Hiller István a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének is elküldi az új programot, amely szerinte az egész országnak készül. A vitairat tárgyalja az új magyar szociáldemokrácia nemzethez és államhoz való viszonyát, valamint Magyarország és Európa kapcsolatát.

HÁTTÉR
Július 6-án Új Magyar Szociáldemokrácia címmel Hiller István, az MSZP alelnöke és a program-előkészítő kabinet vezetője sajtótájékoztatón mutatta be pártja újonnan elkészült programjának vitairatát. Hiller István elmondta: az új szociáldemokráciára azért van szükség, hogy újraélessze a szolidaritást a magyar társadalomban. A vitairat az új magyar szociáldemokrácia szükségszerűségéről szól. A harminc oldalas dokumentumot Hiller vitaalapnak nevezte, amelyhez az alelnök szerint viszonyulniuk kell a baloldali gondolkodóknak és párttagoknak. Rajtuk kívül Hiller István a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének is elküldi az új programot, amely szerinte az egész országnak készül. A vitairat tárgyalja az új magyar szociáldemokrácia nemzethez és államhoz való viszonyát, valamint Magyarország és Európa kapcsolatát. A dokumentum baloldali gazdaság- és társadalompolitikát fogalmaz meg. Az MSZP alelnöke közölte, hogy a programtervezetet társadalmi vitára bocsátják, amelynek során minden olyan ember véleményét várják, aki elkötelezett a magyar demokrácia iránt. A program elfogadásáról az MSZP október 15-16-i kongresszusa fog dönteni.

Összefoglalás:
A programot kritizáló cikkek:

Néhány bekezdés erejéig teret szentelnek az újbalos gondolatoknak a szellemi megújulás kulcsdokumentumául szánt Hiller-tézisekben. Az újbalos értelmiség lehetőségei. Megforgatja-e a világot, s benne Magyarországot az új értelmiségi divatirányzat, az újbaloldal? Aligha. Nemigen van közgazdasági alátámasztottsága, hiányzik a megvalósítható és a történetileg kialakult gazdasági és társadalmi kereteket, erőviszonyokat figyelembe vevő politikai programja. Szellemi pezsgést okozhat, főleg a társadalomtudományokban és a bölcsészek körében. A globalizáció-ellenes újbaloldal most már hazai megjelenése miatt a szocialista politikusoknak - ha máshova nem, retorikájukba - be kell építeniük az újbalos gondolatok némelyikét, ám a rendszerváltoztatás hosszúra nyúlt évtizedében kiformálódó új Magyarország konszolidálásához, széles társadalmi bázisú elfogadtatásához kevéssé fog tudni hozzájárulni. Abban viszont közreműködhet, hogy a Magyar Szocialista Párt elitjében a baloldali értékeket nem csak fügefalevélként alkalmazó politikusok nyerjenek teret, s egy ilyen változás a politikai közösség egészének előnyére szolgálna. A mai szocialista helyzetben azonban még ez is túl nagy feladatnak tetszik.
(Csite András: A Hiller-Gyurcsány páros esélye, Magyar Nemzet, 2004. július 9.)

Az MSZP megújulását célzó vita őszinteségét és a baloldal által vallott értékeket (igazságosság, szolidaritás) megkérdőjelezni nem csupán politikai ügyetlenség lenne, hanem több százezer szavazó arculcsapása is. A baloldal nagy szerencsétlenségére a gond nem a - kétségkívül jó - szándékkal, hanem annak kivitelezésével és megvalósításának módjával van. Ez is az állampárti örökség része, hiszen ha jól emlékszünk, volt egy szocializmusnak nevezett társadalmi modell, amely szintén nemes célokat tűzött ki maga elé, ám megvalósítása finoman szólva is kudarcba fulladt. Az MSZP továbbra is csak beszél, beszél. [...] Kitörési pontnak látszik a szocialista verbalitás újabb terméke, az Új magyar szociáldemokrácia című vitairat. Ez leginkább a nyugati baloldal Clinton, Blair és Schröder nevével fémjelzett megújítási kísérleteinek kései utórezgéseként tekinthető. Időzítése sem lehet véletlen. Miután a Szövetség egyedüli magyar pártként mutatta be (Szabad) Európa-programját, a hónapok óta formálódó Hiller-papírt is bemutathatták volna a júniusi megméretés előtt. A választás döntetlen kimenetele vagy egy vereség azonban az új program (és annak kidolgozói) számára is kudarcot jelentett volna, ezért biztos, ami biztos alapon, megvárták a jelenlegi pártelnök bukását hozó nyarat. A vitairat első eredményeként szembeötlő, hagy a "politikai megrendelés", "munkahelyteremtés" és hasonló kulcsszavak összehangolt használatával ismét egységesedett a kormányzati kommunikáció. [...] Ameddig az MSZP nem tud a polgári oldal 1998-2002 közötti kormányzásához hasonló országépítő programot felmutatni - eretnek gondolatként felvetve: a kormányzati pozíció birtokában megvalósítani -, addig csak a hatalom birtoklása és megtartása marad politikai célja. És ez 14 évvel az első szabad választások után nagyon kevés.
(Kiszelly Zoltán: Az MSZP továbbra is csak beszél, beszél..., Magyar Nemzet, 2004. július 13.)

Az új magyar szociáldemokrácia programja a zöld rendszerváltás programja - olvasható a Hiller István által nemrég bemutatott, Új magyar szociáldemokrácia című vitairat utolsó nagy tematikus egységének bevezetőjében. Ez a rész a beszédes Zöld szociáldemokrácia címet kapta. A kissé ellentmondásos szóösszetételt megalkotói bizonyára azzal a megnyugtató gondolattal eresztették útjára, hogy a két, jellemzően baloldali ideológia nyugodtan összehozható, senki sem fog tiltakozni. A szociáldemokrácia és a zöld gondolat azonban a közélet számos konfliktusában merőben ellentétes válaszokat követel meg. [...] A zöld gondolat jelentős, a pártok számára nagyon is fontosnak tekinthető társadalmi csoportokban népszerű. A felnövekvő, utánpótlást jelentő szavazói generációkban pedig a közoktatáson és egyéb ismeretterjesztő csatornákon keresztül lassan csordogáló ökológiai felelősségtudat is idővel megjelenhet a politikai preferenciákban. Nem véletlen tehát, ha a korosodó, megújulni nem akaró támogatói bázistól egyre inkább szenvedő MSZP ebbe az irányba próbál nyitni. A valódi értékeihez visszatalálni igyekvő szocialista párt azonban sosem pótolhat egy igazi zöld pártot, mint ahogy erre alkalmatlanok konzervatív és liberális vetélytársai is. A zöld gondolat összeférhetetlen a hagyományos, kissé öregecske és meghaladott ideológiai mintákkal. Sikeres zöld politikát csak önálló zöld párt folytathat, amely leginkább a jelenlegi erős mozgalmi háttérből érkező emberekkel indulhatna el. Ám egy ilyen párt megjelenése szinte valamennyi jelenlegi játékos érdekeit sérthetné, mivel választókat szívhatna el bármelyik irányból. Ennek megfelelően parlamenti párjaink mindent el fognak követni a jövőben is a zöld gondolat lenyúlásáért, hogy azután ne csináljanak vele az égvilágon semmit.
(Kumin Ferenc: Szociáldemokrácia zöldben?, Magyar Hírlap, 2004. július 14.)

A vitairat elismétli Hiller Istvánnak a szocialista hívek önbizalmának erősítését szolgáló kedvenc állítását, miszerint az MSZP az új magyar demokrácia legsikeresebb pártja, hiszen az egyetlen párt, amely kétszer nyert választást, kétszer alakított kormányt, és legutóbb az országgyűlési után az önkormányzati választást is megnyerte. Minden pártban sok az olyan vezető, aki a megszerzett pozíciókon méri a párt sikerét. Akik azonban pártprogramot készítenek, pártidentitást építenek, aligha állhatnak meg ezen a ponton. Számukra a sikernek valami mást kell jelentenie: azt, hogy pozícióba kerülve, kormányra jutva mennyit tud egy-egy párt a maga értékrendjéből megvalósítani. Az olvasót a vitairat inkább arról győzi meg, hogy az MSZP kevéssé sikeres párt: hiába jutott kétszer is kormányra, hiába uralja az önkormányzatok tekintélyes részét, az országot tartósan olyan gazdasági-társadalmi folyamatok jellemzik, amelyek fölött ő csak kesereg. Miközben a szöveg az új magyar szociáldemokrácia nevében igazságosságot hirdet, esélyegyenlőséget kér számon, növekvő egyenlőtlenségek és igazságtalanságok miatt panaszkodik. Miközben bizalmi kapcsolatot tart kívánatosnak állam és polgárai között, azt állapítja meg, hogy "a társadalomban másfél évtized után egyre inkább eluralkodik a politikaellenesség, a demokrácia intézményei iránt folyamatosan csökken a bizalom". Miben áll hát akkor a szocialisták, a kétszeres kormánypárt sikere?
E ponton üt vissza az, hogy a vitairat adós marad az MSZP első négyéves kormányzásának értékelésével. Míg a Fidesz ellenzékbe kerülve nem hagy ki alkalmat, hogy az Orbán-kormány teljesítményét magasztalja, s a kétmilliónyi jobboldali választó mindmáig azonosulni tud azzal, az 1998-ban ellenzékbe került szocialisták négy éven át szemérmesen hallgattak a Horn-kormány tevékenységéről. A Bokros-csomagtól, amely valójában megalapozta a magyar gazdaság azóta elért sikereit, a szocialisták jó része már megvalósításakor elhatárolódott, s azóta is kényszer hatására elfogadott, nemszeretem gazdaságpolitikaként tekint rá. Hasonlóképpen gondolkodnak a közüzemek privatizációjáról vagy a szomszédokkal kötött alapszerződésekről is. Ha a szocialisták nem olyan gazdaság- és társadalompolitikában keresnék saját önazonosságukat, amelynek a harmadik évezred elején nincs realitása, hanem helyette a versenyképes gazdaságot méltányos, bokrosi értelemben baloldali jövedelempolitikával ötvöző irányt vállalnának, akkor korábbi kormányzásukat sikertörténetként építhetnék be a kollektív pártemlékezetbe. E nélkül azonban nehéz elfogadtatni a legsikeresebb pártról szóló tézist, és nehéz olyan baloldali pártidentitást építeni, amely nem kerül minduntalan ellentétbe a kormányzás gyakorlatával.
(Bauer Tamás: Felemás identitás, HVG, 2004. július15.)

"Eltelt tizenöt év. Magyarország ma szabad és igazságtalan." Ezzel a rendkívül eredeti és mélyenszántó gondolattal nyitja, majd végig ezen a színvonalon folytatja az MSZP vitairata az új magyar szociáldemokrácia programját. [...] Ez a program provinciális, lapos és semmitmondó: Akinek van türelme végigolvasni, az meggyőződhet arról, hogy közhelyeken és üres szólamokon kívül nincs semmi mondanivalója azokról a feladatokról, amelyek előtt a huszonegyedik század elején Magyarország, Európa és a világ áll. Ez a program a diagnózis felállításáig sem jut el, terápiás javaslatokat tehát hiába is várnánk tőle. Szerzői szemmel láthatóan annyira sem vették komolyan a feladatukat, hogy legalább nyugati testvérpártjaik kiadványaiba belepillantsanak. Megújulásra való képtelenségük leglátványosabb bizonyítéka, hogy még mindig a Fidesz befeketítésénél tartanak. A Fideszre, a jobboldalra való utalás több alkalommal is helyet kapott az új szociáldemokrácia önmeghatározásában, ami ékes bizonyítéka annak, hogy az írás készítői kizárólag a Fideszről vallott torzképükhöz képest határozzák meg saját identitásukat, amely ennek megfelelően eléggé körvonalazatlan marad. [...] Miért indít ehelyett az új magyar szociáldemokrácia programja ezzel a kijelentéssel: a magyar "rendszerváltás korának egyik legfontobb politikai eredménye az MSZP értékrendje és elfogadott szociáldemokrata értékvilága", amely nemcsak "megkérdőjelezhetetlenül szociáldemokrata" program, de "új korszakot is nyit"? Az új magyar szociáldemokrácia programjának ez a szerénynek éppen nem mondható állítása több sebből vérzik. Először is: régen rossz lenne nekünk, ha a rendszerváltás korának politikai eredményeit az állampárt értékrendjének változásaival írhatnánk le. Másodszor: tudomásul kell vennünk, hogy az MSZP az állampárti diktatúrában ötvenhat óta létező és hatvannyolcban állandósult eszmei-ideológiai értékválság végterméke. [...] Dicsérendő, hogy az új magyar szociáldemokrácia fontosnak tartja a jogbiztonság megszilárdítását. A megteremtéséről ugyan már lekésett, hiszen a rendszerváltoztatás lényege épp az alkotmányos jogállam megszületése volt. Megalkotása az egész magyar társadalom érdeme, közös sikere. Ami a jogállam határainak átlépését illeti, eddig inkább a posztkommunisták feszegették folyamatosan az alkotmányosság kereteit. Például Horn Gyula kormányfő és Vastagh Pál szocialista igazságügy-miniszter, akik a Bokros-csomag idején kijelentették, hogy őket nem érdekli az alkotmány. Például Bárándy Péter igazságügy-miniszter, aki már kilencszer kapott piros lapot az Alkotmánybíróságtól, mert sorra olyan törvényeket fogadtatott el a szociálliberális koalícióval, amelyek alkotmányellenesnek bizonyultak. [...] Egy szó, mint száz, kisebb, de hatékonyabb államot akarnak, olyat, amely átlátható és ügyfélbarát. Az "új szociáldemokrácia" első dolgozata végeredményben neoliberális programot sejtet, olyat, amelynek semmi köze nincs az európai "régi szociáldemokráciák" célkitűzéseihez. Ez az ügyfélbarát neoliberális program egy minden ízében legitimációs válsággal küszködő csoportosulás erőtlen és nyugtalanító próbálkozása tulajdon üressége és folyamatos szereptévesztése elfedésére. "Az állampolgár ügyfél - írják -, aki gyors és magas színvonalú kiszolgálást érdemel." Akár egy gyorsbüfében. Mondjuk a McDonald's-ban. Ennél azért Magyarország többet érdemel.
(Schmidt Mária: Gyorsbüfé garanciával, Magyar Nemzet, 2004. július 17.)

A programot támogató cikkek:

Sok szép és nemes gondolat, fontos ügyek, találó válaszok. A nagy kérdés csak az, hogy mi következik most? Tud-e ez a terv, tud-e a programról alkotott vita lendület adni az MSZP-nek vagy sem. Sikerül-e valamiféle politikai konszenzust teremteni a pártelitnek vagy "elmutyizódik" (Szili Katalin találó meghatározásával élve) ez az egész. Különösen most, nem sokkal a pártelnökválasztás előtt, amikor alakulnak és felbomlanak a szövetségek, amikor még nyitott a küzdelem. A szocialista párt utóbbi időszakbéli nem túl jó szereplésének feltehetően az egyik oka, hogy nem képes határozott képet sugározni magáról. Még támogatói sem érezték mindig azt, hogy itt aztán elszánt emberek irányítják az országot, akik pontosan tudják, hogy mit és hogyan akarnak. A társaság inkább tűnt a kormányzásba belekényelmesedett, jó szándékú hatalomiparosok gyülekezetének. Ráadásul egy csomó kérdésben nem találták meg az ellenzék, alapvetően a Fidesz egész pályás letámadást játszó retorikájának az ellenszerét. Így jutottunk el oda, hogy amikor a gazdaságban egyre-másra jelentkeznek a biztató jelek, sokan mégis úgy vélik, itt minden egyre reménytelenebb lesz. A megrögzött Fidesz-támogatókat hagyjuk is most, nyilván nekik írhat az MSZP, amit csak akar. Ámde. Jól látszott ez most az európai uniós választásokon is, hogy a szocialisták támogatói köre egyrészt szűkült, másrészt sokan, akik azért, ha már, akkor inkább az MSZP-re voksolnának, inkább el sem mentek. Többek közt azért sem talán, mert nem érezték elég erősnek, elég határozottnak, elég baloldalinak, ha úgy jobban tetszik, elég szociáldemokratának a pártot. Miért alakult így, az egy másik kérdés. Amire választ kell adni. Hogy azok, akik hajlandóak egy baloldali programot támogatni, lássák azt, hogy az MSZP-nek van ilyenje. Határozottan ki is áll mellette, tehát érdemes rá szavazni. Ne csak csűrést-csavarást halljon, hanem határozott, elfogadható álláspontot a legfontosabb ügyekben. Tudom, nem túl eredeti felismerés, de ettől még igaz, ez a vitairat akkor ér valamit, ha tényleg bekerül a köztudatba az, amiről szól. A maga módján ez persze már csak technikai kérdés, hogyan lehet a néhány nagyon fontos ügyet közérthetővé tenni a nagyszámú nem programolvasó populációnak. Ám ezen rengeteg múlik. Na és persze azon is, hogyan sikerül a továbbiakban kormányozni az országot.
(Dési János: Egy program, s más semmi? Népszava, 2004. július 8.)

Szó mi szó, a dokumentum bevezetője lefegyverző őszinteséggel beszél a magyar baloldal szellemi lépéshátrányáról. "Az MSZP próbált ütemet tartani, de ez ritkán sikerült, így többnyire állandóan halmozódó hátránya ledolgozásán munkálkodott." Nos, nem hinném, hogy a politológusok vagy akárcsak a politika iránt mélyebben érdeklődők számára falrengető újdonságot kínál az új dokumentum, ám legalább egyértelműen állítja: a pártnak hatékony és progresszív baloldali politikai gyakorlatot" kell követnie. Ami amúgy lapos nyilvánvalóságnak tetszhet, de ha meggondoljuk, hogy ez a felszólítás a kormány gazdasági kényszerintézkedései meg a már-már szélsőbalos ellenzéki populizmus virágzása idején hangzik el, akkor a feladat enyhén szólva nem ígérkezik problémamentesnek.
Könnyebb szociáldemokrata igénnyel közelíteni az ideológiai-eszmei kérdések köréhez. Könnyebb a nemzeti integrációról vagy a korszerű európaiság fogalmáról beszélni, mint határozottan megmondani, hol húzódjanak az állam szociális szerepvállalásának határai, mit jelent pontosan a kisebbségek pozitív diszkriminációja, vagy miként hajtható végre az oly kívánatos "kulturális protekcionizmus" komoly gazdasági előnyszabályok alkalmazása nélkül - lásd például áfatörvény. [...] Aligha üdvözlendő viszont, hogy a szociális piacgazdaság eszménye eltűnt a szocdem opusból. Helyébe - mint a vadkapitalizmus szabad versenyének pozitív ellentéte - a "tisztességes piaci verseny" kifejezés került. Szabadjon felhívni a figyelmet a fogalomzavarra: a tisztességes verseny legfeljebb jogi, de semmiképp sem politikai kategória. A szóhasználat változása mögött okkal gyanítható társadalompolitikai elbizonytalanodás.
Ha a Hiller-dolgozat csakugyan vitaalap, a tisztázó munka még elvégezhető. Mielőbb.
(Mészáros Tamás: Ütemváltás, 168 Óra, 2004. július 15.)

A Hiller István vezetésével elkészült vitairat, "Az új magyar szociáldemokrácia" mérföldkő az MSZP történetében. Nem csak azért, mert végre világosan megfogalmazza, milyen elvek és értékek alapján politizáljon a szocialista párt. Nem is csupán azért, mert világos és közérthető nyelven van megírva, s ezzel a párt megtette az első lépést, hogy "szerethetővé váljon" a választók számára. S nem csak azért, mert számos, a szociáldemokraták által eddig megválaszolatlanul hagyott kérdésre (állam szerepe, a baloldal nemzetfelfogása, a "karrier vagy gyermekvállalás?" problematikája) ad választ. Hanem azért, mert végre egyértelműen kimondja: az MSZP feladata - vagy inkább: küldetése - Magyarország modernizációja. Kimondja, de nem kellőképpen hangsúlyozza. [...] A nagyobbik kormánypárt azonban szemérmes és félénk. Még ma is magyarázkodik, amikor politikai ellenfelei felhánytorgatják modernizációs döntéseit. Pedig az 1998-as jobboldali kormány az 1995-ös stabilizáció megteremtette fejlődésnek köszönhette első két évének gazdasági sikereit (majd a helyes gazdaságpolitikai útról való letérés okozta az utolsó két év kudarcait, a lassuló növekedést, a költségvetési hiány elharapódzását, a fizetési egyensúly megbomlását). Pedig a jobboldal politikusai az MSZP vezette kormány idején privatizált bankokban tartják a pénzüket, lakásaikban a privatizált áramszolgáltatók adják az áramot. Pedig a "fiatal demokraták" boldogan léptek be a magán-nyugdíjpénztárakba - kétmillió honfitársukhoz hasonlóan. Az MSZP mégis védekezik, ahelyett, hogy büszkén vállalná a jövőt meghatározó politikai döntéseit, modernizációs programjait. [...] Az MSZP és a jobboldal közötti különbséget mi sem szimbolizálja jobban, mint hogy az Orbán-kormány több ezer millenaris országzászlót adományozott a településeknek, de egyetlen kilométernyi autósztrádát sem épített, míg a Medgyessy-kormány egyetlen országzászlót sem adott, de sok száz kilométer gyorsforgalmi utat épít. A választók számára leegyszerűsödik a képlet: az autópályát vagy a millenaris országzászlót választják. Erről kell majd dönteniük 2006-ban, s ha az új magyar szociáldemokrácia a modernizáció programját felvállalja, akkor ebben a küzdelemben az MSZP nyerhet.
(Oláh Lajos: Autópálya vagy országzászló?, Népszava, 2004. július 15.)

Egyrészről nyugodtan állítható; ez az írásmű alkalmas lenne arra, hogy az MSZP-t (re-?)vitalizálja, hogy a párt megszabaduljon görcsei többségétől és világos mondanivalóval, egyértelmű célokkal álljon elő. Másrészt: csak abból főzhetnek, ami van. Mint korábban már utaltunk rá, a szocialisták parlamenti frakciójából tucatnyi képviselőt kellene több hónapos intenzív agymosásnak alávetni ahhoz, hogy a bemutatott szociáldemokrata elveket képes legyen hitelesen tolmácsolni. (A Fidesz ennyiből szerencsésebb helyzetben van, ők ezt a munkát már javarészt elvégezték.) De vegyük a program gyakorlati érvényesülése szempontjából a legszerencsésebb esetet! Tegyük föl, hogy úgy alakul, Hiller István, a tárgyalt szöveg első számú szellemi atyja veszi át ősztől a pártelnökséget (amire jó esély van), mi több, nyilatkozó kedvű párttársai is beleolvasnak a szóban forgó papiruszokba, és jártukban-keltükben rendre fel is mondják a leckét. Vajon ettől megváltozna bármi is? Aligha. Az MSZP ugyanis jelenleg kormányon van, ráadásul nem is a legsikeresebb időszakát éli mostanság. Egy párt átfazonírozása kormányzás közben eleve több mint macerás, hát még ha egy szabadúszó miniszterelnökkel dolgoztat, aki majdhogynem különbejáratú mikrokozmoszának ura már. Először tehát Medgyessynek kellene "eladni" a programot, bár a ciklus utolsó teljes évi költségvetésében már akkor is valószínűtlen, hogy megváltoznának a prioritások. Ilyen rövid időn belül érzékelhető eredményekkel járó programokat indítani pedig - képtelenség. Nehezíti a helyzetet, hogy a miniszterelnököt olyanoknak kellene győzködniük az ügy érdekében, akikkel sosem volt még a mostaninál hűvösebb a viszonya. Így ha szeptemberben a párt elfogadja is ezt a brosúrát, a nagy áttörés várhatóan elmarad. Ahhoz, hogy valóban új fejezet indulhasson az MSZP politikájában, ráadásul kormányzati pozícióban, tetszik, nem tetszik, miniszterelnököt kellene cserélni.
(Bugyinszki György: Tapogatózás - Hiller István programtervezete, Magyar Narancs, 2004. július 15.)

A programot kritizáló cikkek:

Néhány bekezdés erejéig teret szentelnek az újbalos gondolatoknak a szellemi megújulás kulcsdokumentumául szánt Hiller-tézisekben. Az újbalos értelmiség lehetőségei. Megforgatja-e a világot, s benne Magyarországot az új értelmiségi divatirányzat, az újbaloldal? Aligha. Nemigen van közgazdasági alátámasztottsága, hiányzik a megvalósítható és a történetileg kialakult gazdasági és társadalmi kereteket, erőviszonyokat figyelembe vevő politikai programja. Szellemi pezsgést okozhat, főleg a társadalomtudományokban és a bölcsészek körében. A globalizáció-ellenes újbaloldal most már hazai megjelenése miatt a szocialista politikusoknak - ha máshova nem, retorikájukba - be kell építeniük az újbalos gondolatok némelyikét, ám a rendszerváltoztatás hosszúra nyúlt évtizedében kiformálódó új Magyarország konszolidálásához, széles társadalmi bázisú elfogadtatásához kevéssé fog tudni hozzájárulni. Abban viszont közreműködhet, hogy a Magyar Szocialista Párt elitjében a baloldali értékeket nem csak fügefalevélként alkalmazó politikusok nyerjenek teret, s egy ilyen változás a politikai közösség egészének előnyére szolgálna. A mai szocialista helyzetben azonban még ez is túl nagy feladatnak tetszik.
(Csite András: A Hiller-Gyurcsány páros esélye, Magyar Nemzet, 2004. július 9.)

Az MSZP megújulását célzó vita őszinteségét és a baloldal által vallott értékeket (igazságosság, szolidaritás) megkérdőjelezni nem csupán politikai ügyetlenség lenne, hanem több százezer szavazó arculcsapása is. A baloldal nagy szerencsétlenségére a gond nem a - kétségkívül jó - szándékkal, hanem annak kivitelezésével és megvalósításának módjával van. Ez is az állampárti örökség része, hiszen ha jól emlékszünk, volt egy szocializmusnak nevezett társadalmi modell, amely szintén nemes célokat tűzött ki maga elé, ám megvalósítása finoman szólva is kudarcba fulladt. Az MSZP továbbra is csak beszél, beszél. [...] Kitörési pontnak látszik a szocialista verbalitás újabb terméke, az Új magyar szociáldemokrácia című vitairat. Ez leginkább a nyugati baloldal Clinton, Blair és Schröder nevével fémjelzett megújítási kísérleteinek kései utórezgéseként tekinthető. Időzítése sem lehet véletlen. Miután a Szövetség egyedüli magyar pártként mutatta be (Szabad) Európa-programját, a hónapok óta formálódó Hiller-papírt is bemutathatták volna a júniusi megméretés előtt. A választás döntetlen kimenetele vagy egy vereség azonban az új program (és annak kidolgozói) számára is kudarcot jelentett volna, ezért biztos, ami biztos alapon, megvárták a jelenlegi pártelnök bukását hozó nyarat. A vitairat első eredményeként szembeötlő, hagy a "politikai megrendelés", "munkahelyteremtés" és hasonló kulcsszavak összehangolt használatával ismét egységesedett a kormányzati kommunikáció. [...] Ameddig az MSZP nem tud a polgári oldal 1998-2002 közötti kormányzásához hasonló országépítő programot felmutatni - eretnek gondolatként felvetve: a kormányzati pozíció birtokában megvalósítani -, addig csak a hatalom birtoklása és megtartása marad politikai célja. És ez 14 évvel az első szabad választások után nagyon kevés.
(Kiszelly Zoltán: Az MSZP továbbra is csak beszél, beszél..., Magyar Nemzet, 2004. július 13.)

Az új magyar szociáldemokrácia programja a zöld rendszerváltás programja - olvasható a Hiller István által nemrég bemutatott, Új magyar szociáldemokrácia című vitairat utolsó nagy tematikus egységének bevezetőjében. Ez a rész a beszédes Zöld szociáldemokrácia címet kapta. A kissé ellentmondásos szóösszetételt megalkotói bizonyára azzal a megnyugtató gondolattal eresztették útjára, hogy a két, jellemzően baloldali ideológia nyugodtan összehozható, senki sem fog tiltakozni. A szociáldemokrácia és a zöld gondolat azonban a közélet számos konfliktusában merőben ellentétes válaszokat követel meg. [...] A zöld gondolat jelentős, a pártok számára nagyon is fontosnak tekinthető társadalmi csoportokban népszerű. A felnövekvő, utánpótlást jelentő szavazói generációkban pedig a közoktatáson és egyéb ismeretterjesztő csatornákon keresztül lassan csordogáló ökológiai felelősségtudat is idővel megjelenhet a politikai preferenciákban. Nem véletlen tehát, ha a korosodó, megújulni nem akaró támogatói bázistól egyre inkább szenvedő MSZP ebbe az irányba próbál nyitni. A valódi értékeihez visszatalálni igyekvő szocialista párt azonban sosem pótolhat egy igazi zöld pártot, mint ahogy erre alkalmatlanok konzervatív és liberális vetélytársai is. A zöld gondolat összeférhetetlen a hagyományos, kissé öregecske és meghaladott ideológiai mintákkal. Sikeres zöld politikát csak önálló zöld párt folytathat, amely leginkább a jelenlegi erős mozgalmi háttérből érkező emberekkel indulhatna el. Ám egy ilyen párt megjelenése szinte valamennyi jelenlegi játékos érdekeit sérthetné, mivel választókat szívhatna el bármelyik irányból. Ennek megfelelően parlamenti párjaink mindent el fognak követni a jövőben is a zöld gondolat lenyúlásáért, hogy azután ne csináljanak vele az égvilágon semmit.
(Kumin Ferenc: Szociáldemokrácia zöldben?, Magyar Hírlap, 2004. július 14.)

A vitairat elismétli Hiller Istvánnak a szocialista hívek önbizalmának erősítését szolgáló kedvenc állítását, miszerint az MSZP az új magyar demokrácia legsikeresebb pártja, hiszen az egyetlen párt, amely kétszer nyert választást, kétszer alakított kormányt, és legutóbb az országgyűlési után az önkormányzati választást is megnyerte. Minden pártban sok az olyan vezető, aki a megszerzett pozíciókon méri a párt sikerét. Akik azonban pártprogramot készítenek, pártidentitást építenek, aligha állhatnak meg ezen a ponton. Számukra a sikernek valami mást kell jelentenie: azt, hogy pozícióba kerülve, kormányra jutva mennyit tud egy-egy párt a maga értékrendjéből megvalósítani. Az olvasót a vitairat inkább arról győzi meg, hogy az MSZP kevéssé sikeres párt: hiába jutott kétszer is kormányra, hiába uralja az önkormányzatok tekintélyes részét, az országot tartósan olyan gazdasági-társadalmi folyamatok jellemzik, amelyek fölött ő csak kesereg. Miközben a szöveg az új magyar szociáldemokrácia nevében igazságosságot hirdet, esélyegyenlőséget kér számon, növekvő egyenlőtlenségek és igazságtalanságok miatt panaszkodik. Miközben bizalmi kapcsolatot tart kívánatosnak állam és polgárai között, azt állapítja meg, hogy "a társadalomban másfél évtized után egyre inkább eluralkodik a politikaellenesség, a demokrácia intézményei iránt folyamatosan csökken a bizalom". Miben áll hát akkor a szocialisták, a kétszeres kormánypárt sikere?
E ponton üt vissza az, hogy a vitairat adós marad az MSZP első négyéves kormányzásának értékelésével. Míg a Fidesz ellenzékbe kerülve nem hagy ki alkalmat, hogy az Orbán-kormány teljesítményét magasztalja, s a kétmilliónyi jobboldali választó mindmáig azonosulni tud azzal, az 1998-ban ellenzékbe került szocialisták négy éven át szemérmesen hallgattak a Horn-kormány tevékenységéről. A Bokros-csomagtól, amely valójában megalapozta a magyar gazdaság azóta elért sikereit, a szocialisták jó része már megvalósításakor elhatárolódott, s azóta is kényszer hatására elfogadott, nemszeretem gazdaságpolitikaként tekint rá. Hasonlóképpen gondolkodnak a közüzemek privatizációjáról vagy a szomszédokkal kötött alapszerződésekről is. Ha a szocialisták nem olyan gazdaság- és társadalompolitikában keresnék saját önazonosságukat, amelynek a harmadik évezred elején nincs realitása, hanem helyette a versenyképes gazdaságot méltányos, bokrosi értelemben baloldali jövedelempolitikával ötvöző irányt vállalnának, akkor korábbi kormányzásukat sikertörténetként építhetnék be a kollektív pártemlékezetbe. E nélkül azonban nehéz elfogadtatni a legsikeresebb pártról szóló tézist, és nehéz olyan baloldali pártidentitást építeni, amely nem kerül minduntalan ellentétbe a kormányzás gyakorlatával.
(Bauer Tamás: Felemás identitás, HVG, 2004. július15.)

"Eltelt tizenöt év. Magyarország ma szabad és igazságtalan." Ezzel a rendkívül eredeti és mélyenszántó gondolattal nyitja, majd végig ezen a színvonalon folytatja az MSZP vitairata az új magyar szociáldemokrácia programját. [...] Ez a program provinciális, lapos és semmitmondó: Akinek van türelme végigolvasni, az meggyőződhet arról, hogy közhelyeken és üres szólamokon kívül nincs semmi mondanivalója azokról a feladatokról, amelyek előtt a huszonegyedik század elején Magyarország, Európa és a világ áll. Ez a program a diagnózis felállításáig sem jut el, terápiás javaslatokat tehát hiába is várnánk tőle. Szerzői szemmel láthatóan annyira sem vették komolyan a feladatukat, hogy legalább nyugati testvérpártjaik kiadványaiba belepillantsanak. Megújulásra való képtelenségük leglátványosabb bizonyítéka, hogy még mindig a Fidesz befeketítésénél tartanak. A Fideszre, a jobboldalra való utalás több alkalommal is helyet kapott az új szociáldemokrácia önmeghatározásában, ami ékes bizonyítéka annak, hogy az írás készítői kizárólag a Fideszről vallott torzképükhöz képest határozzák meg saját identitásukat, amely ennek megfelelően eléggé körvonalazatlan marad. [...] Miért indít ehelyett az új magyar szociáldemokrácia programja ezzel a kijelentéssel: a magyar "rendszerváltás korának egyik legfontobb politikai eredménye az MSZP értékrendje és elfogadott szociáldemokrata értékvilága", amely nemcsak "megkérdőjelezhetetlenül szociáldemokrata" program, de "új korszakot is nyit"? Az új magyar szociáldemokrácia programjának ez a szerénynek éppen nem mondható állítása több sebből vérzik. Először is: régen rossz lenne nekünk, ha a rendszerváltás korának politikai eredményeit az állampárt értékrendjének változásaival írhatnánk le. Másodszor: tudomásul kell vennünk, hogy az MSZP az állampárti diktatúrában ötvenhat óta létező és hatvannyolcban állandósult eszmei-ideológiai értékválság végterméke. [...] Dicsérendő, hogy az új magyar szociáldemokrácia fontosnak tartja a jogbiztonság megszilárdítását. A megteremtéséről ugyan már lekésett, hiszen a rendszerváltoztatás lényege épp az alkotmányos jogállam megszületése volt. Megalkotása az egész magyar társadalom érdeme, közös sikere. Ami a jogállam határainak átlépését illeti, eddig inkább a posztkommunisták feszegették folyamatosan az alkotmányosság kereteit. Például Horn Gyula kormányfő és Vastagh Pál szocialista igazságügy-miniszter, akik a Bokros-csomag idején kijelentették, hogy őket nem érdekli az alkotmány. Például Bárándy Péter igazságügy-miniszter, aki már kilencszer kapott piros lapot az Alkotmánybíróságtól, mert sorra olyan törvényeket fogadtatott el a szociálliberális koalícióval, amelyek alkotmányellenesnek bizonyultak. [...] Egy szó, mint száz, kisebb, de hatékonyabb államot akarnak, olyat, amely átlátható és ügyfélbarát. Az "új szociáldemokrácia" első dolgozata végeredményben neoliberális programot sejtet, olyat, amelynek semmi köze nincs az európai "régi szociáldemokráciák" célkitűzéseihez. Ez az ügyfélbarát neoliberális program egy minden ízében legitimációs válsággal küszködő csoportosulás erőtlen és nyugtalanító próbálkozása tulajdon üressége és folyamatos szereptévesztése elfedésére. "Az állampolgár ügyfél - írják -, aki gyors és magas színvonalú kiszolgálást érdemel." Akár egy gyorsbüfében. Mondjuk a McDonald's-ban. Ennél azért Magyarország többet érdemel.
(Schmidt Mária: Gyorsbüfé garanciával, Magyar Nemzet, 2004. július 17.)

A programot támogató cikkek:

Sok szép és nemes gondolat, fontos ügyek, találó válaszok. A nagy kérdés csak az, hogy mi következik most? Tud-e ez a terv, tud-e a programról alkotott vita lendület adni az MSZP-nek vagy sem. Sikerül-e valamiféle politikai konszenzust teremteni a pártelitnek vagy "elmutyizódik" (Szili Katalin találó meghatározásával élve) ez az egész. Különösen most, nem sokkal a pártelnökválasztás előtt, amikor alakulnak és felbomlanak a szövetségek, amikor még nyitott a küzdelem. A szocialista párt utóbbi időszakbéli nem túl jó szereplésének feltehetően az egyik oka, hogy nem képes határozott képet sugározni magáról. Még támogatói sem érezték mindig azt, hogy itt aztán elszánt emberek irányítják az országot, akik pontosan tudják, hogy mit és hogyan akarnak. A társaság inkább tűnt a kormányzásba belekényelmesedett, jó szándékú hatalomiparosok gyülekezetének. Ráadásul egy csomó kérdésben nem találták meg az ellenzék, alapvetően a Fidesz egész pályás letámadást játszó retorikájának az ellenszerét. Így jutottunk el oda, hogy amikor a gazdaságban egyre-másra jelentkeznek a biztató jelek, sokan mégis úgy vélik, itt minden egyre reménytelenebb lesz. A megrögzött Fidesz-támogatókat hagyjuk is most, nyilván nekik írhat az MSZP, amit csak akar. Ámde. Jól látszott ez most az európai uniós választásokon is, hogy a szocialisták támogatói köre egyrészt szűkült, másrészt sokan, akik azért, ha már, akkor inkább az MSZP-re voksolnának, inkább el sem mentek. Többek közt azért sem talán, mert nem érezték elég erősnek, elég határozottnak, elég baloldalinak, ha úgy jobban tetszik, elég szociáldemokratának a pártot. Miért alakult így, az egy másik kérdés. Amire választ kell adni. Hogy azok, akik hajlandóak egy baloldali programot támogatni, lássák azt, hogy az MSZP-nek van ilyenje. Határozottan ki is áll mellette, tehát érdemes rá szavazni. Ne csak csűrést-csavarást halljon, hanem határozott, elfogadható álláspontot a legfontosabb ügyekben. Tudom, nem túl eredeti felismerés, de ettől még igaz, ez a vitairat akkor ér valamit, ha tényleg bekerül a köztudatba az, amiről szól. A maga módján ez persze már csak technikai kérdés, hogyan lehet a néhány nagyon fontos ügyet közérthetővé tenni a nagyszámú nem programolvasó populációnak. Ám ezen rengeteg múlik. Na és persze azon is, hogyan sikerül a továbbiakban kormányozni az országot.
(Dési János: Egy program, s más semmi? Népszava, 2004. július 8.)

Szó mi szó, a dokumentum bevezetője lefegyverző őszinteséggel beszél a magyar baloldal szellemi lépéshátrányáról. "Az MSZP próbált ütemet tartani, de ez ritkán sikerült, így többnyire állandóan halmozódó hátránya ledolgozásán munkálkodott." Nos, nem hinném, hogy a politológusok vagy akárcsak a politika iránt mélyebben érdeklődők számára falrengető újdonságot kínál az új dokumentum, ám legalább egyértelműen állítja: a pártnak hatékony és progresszív baloldali politikai gyakorlatot" kell követnie. Ami amúgy lapos nyilvánvalóságnak tetszhet, de ha meggondoljuk, hogy ez a felszólítás a kormány gazdasági kényszerintézkedései meg a már-már szélsőbalos ellenzéki populizmus virágzása idején hangzik el, akkor a feladat enyhén szólva nem ígérkezik problémamentesnek.
Könnyebb szociáldemokrata igénnyel közelíteni az ideológiai-eszmei kérdések köréhez. Könnyebb a nemzeti integrációról vagy a korszerű európaiság fogalmáról beszélni, mint határozottan megmondani, hol húzódjanak az állam szociális szerepvállalásának határai, mit jelent pontosan a kisebbségek pozitív diszkriminációja, vagy miként hajtható végre az oly kívánatos "kulturális protekcionizmus" komoly gazdasági előnyszabályok alkalmazása nélkül - lásd például áfatörvény. [...] Aligha üdvözlendő viszont, hogy a szociális piacgazdaság eszménye eltűnt a szocdem opusból. Helyébe - mint a vadkapitalizmus szabad versenyének pozitív ellentéte - a "tisztességes piaci verseny" kifejezés került. Szabadjon felhívni a figyelmet a fogalomzavarra: a tisztességes verseny legfeljebb jogi, de semmiképp sem politikai kategória. A szóhasználat változása mögött okkal gyanítható társadalompolitikai elbizonytalanodás.
Ha a Hiller-dolgozat csakugyan vitaalap, a tisztázó munka még elvégezhető. Mielőbb.
(Mészáros Tamás: Ütemváltás, 168 Óra, 2004. július 15.)

A Hiller István vezetésével elkészült vitairat, "Az új magyar szociáldemokrácia" mérföldkő az MSZP történetében. Nem csak azért, mert végre világosan megfogalmazza, milyen elvek és értékek alapján politizáljon a szocialista párt. Nem is csupán azért, mert világos és közérthető nyelven van megírva, s ezzel a párt megtette az első lépést, hogy "szerethetővé váljon" a választók számára. S nem csak azért, mert számos, a szociáldemokraták által eddig megválaszolatlanul hagyott kérdésre (állam szerepe, a baloldal nemzetfelfogása, a "karrier vagy gyermekvállalás?" problematikája) ad választ. Hanem azért, mert végre egyértelműen kimondja: az MSZP feladata - vagy inkább: küldetése - Magyarország modernizációja. Kimondja, de nem kellőképpen hangsúlyozza. [...] A nagyobbik kormánypárt azonban szemérmes és félénk. Még ma is magyarázkodik, amikor politikai ellenfelei felhánytorgatják modernizációs döntéseit. Pedig az 1998-as jobboldali kormány az 1995-ös stabilizáció megteremtette fejlődésnek köszönhette első két évének gazdasági sikereit (majd a helyes gazdaságpolitikai útról való letérés okozta az utolsó két év kudarcait, a lassuló növekedést, a költségvetési hiány elharapódzását, a fizetési egyensúly megbomlását). Pedig a jobboldal politikusai az MSZP vezette kormány idején privatizált bankokban tartják a pénzüket, lakásaikban a privatizált áramszolgáltatók adják az áramot. Pedig a "fiatal demokraták" boldogan léptek be a magán-nyugdíjpénztárakba - kétmillió honfitársukhoz hasonlóan. Az MSZP mégis védekezik, ahelyett, hogy büszkén vállalná a jövőt meghatározó politikai döntéseit, modernizációs programjait. [...] Az MSZP és a jobboldal közötti különbséget mi sem szimbolizálja jobban, mint hogy az Orbán-kormány több ezer millenaris országzászlót adományozott a településeknek, de egyetlen kilométernyi autósztrádát sem épített, míg a Medgyessy-kormány egyetlen országzászlót sem adott, de sok száz kilométer gyorsforgalmi utat épít. A választók számára leegyszerűsödik a képlet: az autópályát vagy a millenaris országzászlót választják. Erről kell majd dönteniük 2006-ban, s ha az új magyar szociáldemokrácia a modernizáció programját felvállalja, akkor ebben a küzdelemben az MSZP nyerhet.
(Oláh Lajos: Autópálya vagy országzászló?, Népszava, 2004. július 15.)

Egyrészről nyugodtan állítható; ez az írásmű alkalmas lenne arra, hogy az MSZP-t (re-?)vitalizálja, hogy a párt megszabaduljon görcsei többségétől és világos mondanivalóval, egyértelmű célokkal álljon elő. Másrészt: csak abból főzhetnek, ami van. Mint korábban már utaltunk rá, a szocialisták parlamenti frakciójából tucatnyi képviselőt kellene több hónapos intenzív agymosásnak alávetni ahhoz, hogy a bemutatott szociáldemokrata elveket képes legyen hitelesen tolmácsolni. (A Fidesz ennyiből szerencsésebb helyzetben van, ők ezt a munkát már javarészt elvégezték.) De vegyük a program gyakorlati érvényesülése szempontjából a legszerencsésebb esetet! Tegyük föl, hogy úgy alakul, Hiller István, a tárgyalt szöveg első számú szellemi atyja veszi át ősztől a pártelnökséget (amire jó esély van), mi több, nyilatkozó kedvű párttársai is beleolvasnak a szóban forgó papiruszokba, és jártukban-keltükben rendre fel is mondják a leckét. Vajon ettől megváltozna bármi is? Aligha. Az MSZP ugyanis jelenleg kormányon van, ráadásul nem is a legsikeresebb időszakát éli mostanság. Egy párt átfazonírozása kormányzás közben eleve több mint macerás, hát még ha egy szabadúszó miniszterelnökkel dolgoztat, aki majdhogynem különbejáratú mikrokozmoszának ura már. Először tehát Medgyessynek kellene "eladni" a programot, bár a ciklus utolsó teljes évi költségvetésében már akkor is valószínűtlen, hogy megváltoznának a prioritások. Ilyen rövid időn belül érzékelhető eredményekkel járó programokat indítani pedig - képtelenség. Nehezíti a helyzetet, hogy a miniszterelnököt olyanoknak kellene győzködniük az ügy érdekében, akikkel sosem volt még a mostaninál hűvösebb a viszonya. Így ha szeptemberben a párt elfogadja is ezt a brosúrát, a nagy áttörés várhatóan elmarad. Ahhoz, hogy valóban új fejezet indulhasson az MSZP politikájában, ráadásul kormányzati pozícióban, tetszik, nem tetszik, miniszterelnököt kellene cserélni.
(Bugyinszki György: Tapogatózás - Hiller István programtervezete, Magyar Narancs, 2004. július 15.)


Az Új Magyar Szociáldemokrácia programja kapcsán megjelent publicisztikák:

Dési János
: Egy program, s más semmi? Népszava, 2004. július 8.
Csite András: A Hiller-Gyurcsány páros esélye, Magyar Nemzet, 2004. július 9.
Kiszelly Zoltán: Az MSZP továbbra is csak beszél, beszél..., Magyar Nemzet, 2004. július 13.
Kumin Ferenc: Szociáldemokrácia zöldben? Magyar Hírlap, 2004. július 14.
Bauer Tamás: Felemás identitás, HVG, 2004. július15.
Mészáros Tamás: Ütemváltás, 168 Óra, 2004. július 15.
Oláh Lajos: Autópálya vagy országzászló? Népszava, 2004. július 15.
Bugyinszki György: Tapogatózás - Hiller István programtervezete, Magyar Narancs, 2004. július 15.
Schmidt Mária: Gyorsbüfé garanciával, Magyar Nemzet, 2004. július 17.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695