Kormányválság (3. rész)

2004-09-23

Augusztus 18-án Medgyessy Péter bejelentette, hogy távozik a Kormány három tagja, BuránySándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, akinek utódja Szekeres Imre lesz, Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert Baráth Etele követi a poszton, és a kormányfő leváltotta Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert is, valamint felkérte az SZDSZ-t, hogy jelölje ki Csillag István utódját. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke közölte, hogy a párt ragaszkodik a miniszterhez, így nem jelöl mást a posztra, valamint elmondta, hogy az SZDSZ részéről nincs meg a kellő bizalom a miniszterelnök iránt, nem látják, hogy az általa javasolt változások jobb kormányzati munkát eredményeznének, ilyen átalakításnak pedig nem hajlandóak egy minisztert beáldozni.

Háttér
Augusztus 18-án Medgyessy Péter bejelentette, hogy távozik a Kormány három tagja, Burány
Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, akinek utódja Szekeres Imre lesz, Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert Baráth Etele követi a poszton, és a kormányfő leváltotta Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert is, valamint felkérte az SZDSZ-t, hogy jelölje ki Csillag István utódját. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke közölte, hogy a párt ragaszkodik a miniszterhez, így nem jelöl mást a posztra, valamint elmondta, hogy az SZDSZ részéről nincs meg a kellő bizalom a miniszterelnök iránt, nem látják, hogy az általa javasolt változások jobb kormányzati munkát eredményeznének, ilyen átalakításnak pedig nem hajlandóak egy minisztert beáldozni.
Augusztus 19-én Medgyessy Péter bejelentette: amennyiben a koalíciós partner SZDSZ aznap estig nem biztosítja bizalmáról, augusztus 26-ig meg kell teremteni a feltételeit egy új kormányfő megválasztásának, ugyanis távozik miniszterelnöki posztjáról. A kormányfő a kialakult helyzetért "az SZDSZ egyes meggondolatlan, ha úgy tetszik, felelőtlen, az ország ügyét a saját személyes szempontjaiknak alárendelő politikusait" tette felelőssé. Kovács László MSZP-elnök bejelentette: a nagyobbik kormánypárt sajnálattal és megértéssel vette tudomásul, hogy a miniszterelnök az SZDSZ bizalmának hiánya miatt nem kívánja továbbra is betölteni a miniszterelnöki posztot. A pártelnök közölte, hogy az MSZP új miniszterelnököt jelöl, személyéről az SZDSZ-szel való egyeztetés után tájékoztatják Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét. A politikus szerint így a Parlament szeptember 6-án dönthet konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal az új kormányfő személyéről, a miniszterelnök-jelöltnek pedig szintén eddig a napig kell megalkotnia kormányprogramját. Az MSZP elnöksége egyhangúlag Kiss Péter Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert javasolta kormányfő-jelöltnek. Toller László, Pécs MSZP-s polgármestere, az MSZP elnökségi tagja bejelentette: távozik a párt elnökségéből, mivel véleménye szerint a pártvezetés a demokratikus szabályokat félresöpörve, puccsszerűen hozta meg döntését arról, hogy Kiss Péter legyen a miniszterelnök. Kuncze Gábor bölcs döntésnek nevezte, hogy az MSZP új miniszterelnököt jelöl, valamint hangsúlyozta, hogy az SZDSZ célja a koalíció fenntartása, és a Kormány erősítése.
Augusztus 20-án Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc is bejelentette, hogy vállalná a miniszterelnök-jelöltséget.
Augusztus 21-én az MSZP elnöksége, országgyűlési frakciója és Országos Választmánya úgy döntött, hogy az augusztus 26-i kongresszuson két jelölt, Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc közül választhatnak a küldöttek.
Augusztus 23-án Kiss Péter úgy vélekedett, hogy vissza kell nyerni az emberek bizalmát, ezért az új Kormány feladata a társadalommal való párbeszéd kezdeményezése lesz. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: jelenleg ugyanazt a lelkesedést látja a baloldalon, mint a rendszerváltás idején, ezért nem fogja engedni, hogy a pártot szétszakítsák. Gyurcsány Ferenc tiszteletben tartandó riválisnak nevezte Kiss Pétert, amikor fiatal szocialista politikusokkal találkozott.

Összefoglalás:
Gyurcsány Ferenc jelöltségét támogató vélemények:

Megnyugtató és ígéretes fejlemény, hogy a hazai baloldal két tehetséges politikust is fel tudott vonultatni miniszterelnök-jelöltként és rivalizálásuk példaszerűen, a döntést követő együttműködés előkészítése közepette zajlik.
Józan értékeléssel egyik jelölt alkalmassága sem vonható kétségbe, mégis markáns különbség van közöttük: Gyurcsány Ferenc az újrakezdés embere, Kiss Péter inkább a folytonosság képviselője.
Nem kétséges, hogy a jelenlegi politikai helyzetben az újrakezdés emberére van szükség.
[...] Az Európai Magyarország előtt álló érdemi alternatívák már korábban megfogalmazódtak, de nem váltak hosszú távú kormányzati cselekvési programmá. A baloldal megújulásának megfogalmazásában és a kormányzati újrakezdés programjának felvázolásában a kezdeményezés érdeme vitathatatlanul Gyurcsány Ferencé. Nem véletlenül fordult tehát feléje egyre inkább a baloldali közvélemény, és az utóbbi hetekben és napokban rendkívüli gyorsasággal megnőtt vele szemben a várakozás az újrakezdésre.
Az újrakezdést kívánó emberek persze mindig ellentáborra is találnak, néhányan a hazai baloldalon sem tudtak még megbékélni a lendületével. Pedig nem akar mindent felborítani és megzavarni, hanem csak a megkésett alkalmazkodást és a baloldal modernizálását szeretné végbevinni.
Méltatlan támadások is érték és bizonyosan még érni is fogják, hiszen a hazai közéletben gyakoriak a hisztérikus megnyilatkozások és a frusztrációból fakadó durva érzelmi kitörések. Sok méltatlan kritika kavarog most a közéletben általában, és számos képtelen állítás és alaptalan gyanúsítás hangzik el Gyurcsányról is. Ezekre nem érdemes reagálni, a vádaskodók és vagdalkozók csupán saját magukat minősítik, inkább meg kellene vizsgálni józanul és alaposan, hogy mit is akar Gyurcsány.
Gyurcsány Ferenc kormányfőként három dolgot akar.
Egyrészt bátrabb, határozottabb, markánsabb és karakteresebb kormányzati politikát.
Másrészt azt, hogy a pártnak legyen kormánya, vagyis legyen egy modern, "kormány-képes" párt, amelyet jobban be lehet vonni a kormányzásba. De ehhez persze egy megreformált pártra van szükség, amire jó esélyt nyújt az októberi pártkongresszus.
Harmadrészt Gyurcsány világos programot, hosszú távú nemzetstratégiát akar kialakítani, ami kijelöli Magyarország útját az Európai Unión belül. Már régóta arra lenne a leginkább szükség, hogy az emberek érezzék, a kormánynak van koncepciója és jövőképe, s képes is határozottan a megjelölt irányban vezetni az országot.
(Ágh Attila: Az újrakezdés embere, Népszava, 2004. augusztus 25.)

Milyen legyen egy ciklus közepén beállt miniszterelnök? Milyen egy választásokra készülő pártelnök? Eddig egyetlen tapasztalat áll rendelkezésünkre. A szürke, de kormányzóképes Boross Péter reménytelen helyzetben átvette Antall József örökségét. Minőségileg jobb kormányt csinált, de elveszítette a választásokat. Jobb volt az országnak, rosszabb az MDF-nek. A miniszterelnöknek öt képességgel kell rendelkeznie (kormányzóképesség). Először: valamiféle világképpel, tájékozódó képességgel, stratégiai képzettséggel. Antall Józsefben és Orbán Viktorban megvolt, Boross Péterből, Horn Gyulából, Medgyessy Péterből hiányzott. Gyurcsány Ferencben megvan, Kiss Péterből hiányzik. Gyurcsány "mer baloldali lenni", tudatos antiglobalista és antiliberális. Kiss Péter üléspontja ugyancsak balra van, de álláspontja nincs - finomabban: formálható. Gyurcsánnyal kivörösödik az MSZP, Kiss Péterrel rózsaszín marad.
[...] Képesnek kell lennie kormányzati csapat kiválasztására, csapatmunkára, koalíciós együttműködésre, politikai döntésre. Antall, Horn és Medgyessy nem voltak képesek, Boross, Orbán képesek voltak. Gyurcsány magányos lovas, Kiss Péter csapatember. Végül: kommunikációképesnek, közszereplőnek, médiaembernek kell lennie. Antall, Boross, Medgyessy nem voltak azok, Horn, Orbán igen. Gyurcsány kommunikátor, Kiss Péter nem.
(Lengyel László: Két választás Magyarországon, Népszabadság, 2004. augusztus 25.)

Kiss Péter jelöltségét támogató vélemények:

Véleményem szerint a szavazás eredménye nem annyira Gyurcsány valóságos támogatottságát fejezi ki, mint inkább a párt felső vezetésének eddigi politikája miatti jogos elkeseredést. Ti is felelősek vagytok azért, hogy idáig fajultak a dolgok! S most megint ti akarjátok megmondani, hogy ki legyen a kormányfő?
Az elkeseredés azonban rossz tanácsadó. Azt remélem, hogy a kongresszus sokkal meggyőzőbb többséggel fogja megerősíteni Kiss Péter jelölését, mint a választmány tette.
Azért merem remélni ezt, mert a jelenlegi válság nemcsak elkeseredést szül, hanem gondolkodásra is ösztönöz. A kormányválság kirobbanása mindenkit váratlanul ért. Az első pillanatban sok szocialista politikus, köztük választmányi tagok számára talán nem is volt világos, hogy milyen óriási a tét.
A szerdára összehívott rendkívüli kongresszusra példátlanul nehéz feladat vár. Két ember közül ki kell választani Medgyessy Péter utódját. Méghozzá egyértelműen, meggyőző többséggel, mert csak így lehet biztosítani a frakció egységes kiállását a jelölt mellett a parlamenti szavazáson.
Ráadásul ennek a jelöltnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy sikeresen elvezesse a kormányt 2006-ig. Mert ha még egy cserére kerül sor, a párt teljesen elveszíti a hitelét a választók szemében.
Sőt azt is mérlegelnie kell a kongresszusnak, hogy személyisége és kikristályosodott politikai elképzelései alapján, melyik jelölt képes megjeleníteni azokat a baloldali értékeket, amelyek alapján újból mozgósítani lehet a szocialista párt potenciális szavazóit, visszaszerezni bizalmukat.
S mindezt úgy kell megtennie a rendkívüli kongresszus küldötteinek, hogy csak a saját politikai ítélőképességükre támaszkodhatnak, nem lévén idejük megismerni a baloldali érzelmű választópolgárok véleményét a két jelöltről.
Ilyen szorító feltételek között csak az lehet a józan mérlegelés eredménye, hogy inkább a kipróbált, tapasztalt, megbízható, szilárd baloldali elkötelezettségű jelöltet célszerű előnyben részesíteni. Márpedig Gyurcsány Ferencről, bármilyen erényei vannak egyébként, ezek egyike sem mondható el.
[...] Kiss Péternek jelentős része volt a párt stratégiájának kidolgozásában, s amikor alkalma volt rá, e stratégia megvalósításában is. Talán csak az vethető a szemére, hogy nem törekszik eléggé arra, hogy stratégiai koncepcióját a saját személyéhez kapcsolja. Arra pedig végképp nincs hajlama, hogy valamiféle vízionáriusnak tüntesse föl magát.
[...] Kiss Péter kihívóját, Gyurcsány Ferencet senki sem vádolja azzal, hogy szürke hivatalnok lenne.
Kormányzati tapasztalata elhanyagolható, s egyénisége minden, csak nem szürke. Érzéke és tehetsége van színes és csillogó jövőképek festéséhez. Azt sem mulasztja el, hogy ezeket a jövőképeket mint legszemélyesebb vízióit mutassa be.
Hagyjuk most, hogy valóban eredetiek-e ezek a víziók. Ennél sokkal fontosabb, hogy illenek-e a mi viszonyainkra. Gyurcsány azt vízionálta, hogy előbb minden áron modernizálni kell az országot, hogy aztán majd ennek alapján megoldjuk a hárommillió létminimum táján vagy az alatt élő ember problémáját
És addig mi lesz, amíg eljön a magyar Tony Blair ideje?
Az MSZP ideológiai tespedtségében minden végiggondolatlanságuk ellenére is serkentően hatottak Gyurcsány blairista víziói. A jövő ideológusát kezdték látni benne, amihez talán lett is volna tehetsége. De számára az ideológusi szerep csak eszköz, lépcsőfok volt a hatalom csúcsai felé. S amikor modernista víziói akadályozni kezdték az előrejutásban, gyorsan beállt a vörös csillagot rehabilitálók táborába.
(Gábor Péter: A kongresszus felelőssége, Népszava, 2004. augusztus 25.)

A miniszterelnök-jelöléssel kapcsolatos egyéb vélemények:

Most minden azon múlik, elgondolkodtak-e múlt szerda óta - igazán, komolyan -, hogy a váratlan fejlemények mekkora lehetőséget teremtettek számukra. Praktikusan a tagság - vagy ha úgy tetszik: az őket képviselő sok szervezet - előbb csak a próbálkozás szintjén, aztán pedig nagyon tudatosan szembefordult a vezetéssel. A szocialista pártban eddig is voltak platformok, irányzatok, mi több, érdekcsoportok is, de ez a végső döntéseken nem nagyon látszott. Demokratikusak voltak eddig is a játékszabályok, de külső szemlélők előtt igyekeztek megőrizni az egység látszatát. Az utóbbi egy hét alatt viszont felborult a megszokott rend.
Hogy az új szelek Gyurcsány Ferenc miatt kezdtek-e fujdogálni, vagy nélküle is ez történt volna, most még kevéssé megállapítható. De talán nem is lényeges. Feltehetően a sportminiszter ambíciói és a tagság öntudatra ébredése kiegészítette egymást. Akárhogyan is, ez a hét egy egészen más pártot mutatott a külső - de nyilván a belső - szemlélőknek is, mint amilyent eddig láthattak. Az elnökség előbb meglepődött, aztán igyekezett úgy tenni, mintha ez lenne a dolgok legtermészetesebb rendje. De legbelül ők is tisztában vannak vele, hogy valami egészen új kezdődött a szocialista pártban.
[...] A küldöttek - és megbízóik - nyilván ezerszer is végiggondolták, miért szavaznak Gyurcsány Ferencre vagy Kiss Péterre. Megvannak a az indokaik, az elképzeléseik és biztosan a reményeik is. De csak az egyik lesz jelölt. És ha a másik - eddigi - támogatói a választás után nem állnak a győztes mellé, akkor a párt hosszú távú esélyeit teszik kockára. Az aspiránsok az utóbbi napokban nem győzték ismételgetni, hogy együtt akarnak működni (mégpedig a jövőben is), akármelyikük is kapja a több voksot. Nagyon helyes. Eddig ezt kellett mondani. Ez volt a taktika. A jelölt megválasztása után pedig immár politikai érdek. Nemcsak kettejüké, valamennyi szocialistáé. Ne legyen szemernyi kétségük se: a most meglehetősen szordinósan szóló ellenzék nem fogja kímélni a győztest. Sem személyében, sem politikailag. Ha ők ketten - vagy támogatóik - egymással lesznek elfoglalva, akkor a támadások sokkal hatásosabbak lesznek.
(Sebes György: Kihívás, Népszava, 2004. augusztus 25.)

A Gyurcsány vagy Kiss dilemma feloldásának talán egyetlen módja, ha sikerül leszámolni azzal a tévhittel, amely szerint a kormányfő feladata, hogy jól kormányozzon. A klasszikus elvárásokhoz visszatérve inkább kenyeret és cirkuszt kell adnia: az első kétszáz napban az előbbiből volt bőven, az elkövetkező időre marad az utóbbi. Márpedig Gyurcsány szórakoztatóértéke sokkal nagyobb, elég legendás parlamenti válaszára visszaemlékezni: "Mi az hogy? Nagyon is!" - hátrafordulva, azokkal a széles karmozdulatokkal, amelyekről Kovács László azonnal egy szélerőműre asszociálna. Ehhez képest Kiss a következőképpen nyitotta meg a kormány kétéves tevékenységéről szóló vitanapot: "A haladó kormányzás egyik pillére éppen az emberek számára megélhető hétköznapi szabadsághoz szükséges jólét feltételeinek a biztosítása." És így tovább kilenc perc 11 másodpercen át. Nem is emlékszik senki egyetlen Kiss-mondatra sem, ami persze a felidézett gyurcsányi emlékekhez képest relatív előny is.
(Sztankóczy András: Ez a harc lesz a végső?, Magyar Hírlap, 2004. augusztus 25.)

Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc egyaránt főszereplője lehet a folytatásnak. Nem kérdés, hogy mindkettő alkalmas a kormányfői feladatra, bár a küldöttek egy sor más tulajdonság (érettség, megbízhatóság stb.) alapján is mérlegre teszik őket.
Mivel az MSZP két hónapig elnökjelölésre készült, most hirtelen az elnök személye iránti elvárások is a miniszterelnök- jelöltekkel szemben fogalmazódnak meg. Ez megint csak hiba. Természetesen a párttal és a kormánnyal szemben is jogos az igény: folytasson karakteresebb baloldali politikát és gyakoroljon nagyobb hatást a fiatalokra. Ezt a két követelményt azonban le lehet osztani a két, jelenleg összefonódó intézményre, hiszen elsősorban a kormánynak kellene karakteresebb baloldali társadalompolitikával rendelkeznie és a pártnak kellene nagyobb vonzerőt gyakorolnia a fiatal korosztályra. Amely e pillanatban döntő fölénnyel húz a jobboldal felé.
Az MSZP és a kormány talpra állását segítheti, hogy Orbán Viktor továbbra is badarságokat beszél, bár tény az is, hogy a badarságokkal rendszerint igen nagy tömeghatást tud elérni. Remélhetőleg saját magát járatja le majd azzal, hogy olyankor is folytatja a gazdasági válságról szóló handabandázást, amikor a beruházási kedv és az export élénk, az infláció pedig egy átmeneti hullámocska után ismét csökkenő pályára állt. Egy liter tej ára 100 és 200 forint között van, attól függően, hogy hol vásárolunk és milyet.
(Andor László: Korszakváltás a baloldalon, Népszava, 2004. augusztus 25.)

Pillanatnyilag itt a jobboldalon mi sem mondhatunk mást, gyakorlatilag semmi közünk hozzá, hogy a kongresszus kit tisztel meg a bizalmával, Kiss Péter vagy Gyurcsány Ferenc nekünk egykutya, de hogy a tárgy komolyságának megfelelően fejezzük ki magunkat: az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Persze nekünk sem mindegy, hogy ki vezeti még közel két évig az országot: a korpulens bürokrata, vagy a hisztérikus primadonna, de sok jót egyiküktől sem várunk.
Jó lenne a programjaikat összevetni, s azok alapján alakítani távoli rokonszenvünket, ám politikai programnak nevezhető, önálló tervekkel, célkitűzésekkel, szándékokkal egyikük sem rendelkezik. Jobban mondva Gyurcsány agyában körvonalazódik valami. A Népszabadságnak nyíltan és férfiasan elárulta, hogy "Van határozott elképzelésem, de ezt akkor mondom el, ha tudom, hogy van hozzá kellő támogatottságom. Ezt hívják kormányprogramnak". Hát, ha ezt hívják kormányprogramnak, akkor esetleges kormányfői kinevezését is jobb lenne titokban tartani.
[...] Egyébként Kiss a Medgyessy-féle politikai vonalat követné, csak markánsabban és határozottabban. Ez azért figyelemre méltó, mert Medgyessy is éppen markánsabb és határozottabb kívánt lenni. Kiss Péter ellen szól az is, hogy nem erősítette meg egyértelműen, miszerint Draskovics Tibort megtartaná kormányában, márpedig a pénzügyminiszter a garanciája a további eladósodásnak, megszorító csomagoknak, a növekvő inflációnak, hiánynak. Draskovics személye a rövidke, de annál kártékonyabb szoclib jövő záloga. Persze megeshet, hogy a rendkívüli kongresszus pusztán a pónem alapján dönt, majd utólag megideologizálják az elvi jelentőségét. Fontos az, hogy urai a helyzetnek.
(Ugró Miklós: Öngólhelyzet, Magyar Nemzet, 2004. augusztus 25.)

A média most elemében van: a valóságos gondok taglalása helyett fojtott hangon színházat közvetít, mint a rádió szokta. Abszolút nem érdekli, hogy Gyurcsány Ferenc (aki - miután leváltóját leváltották - értelmezésem szerint változatlanul sportminiszter) otthagyta az athéni olimpiát is, hogy sürgősen belevesse magát Budapesten a Medgyessy-puccs második hullámába. Nagy Tímea aranyérme után még Schmitt Pál és Gémesi György nyakába ugrált, most meg Kiss Péterrel csúcstalálkozgat, hogy halálosan komolyan biztosítsák egymást a konc felől: bármi történjék is, ők lesznek egymás kancelláriaminiszterei. A sajtó meg igyekszik ezt a "páros versenyfutást" is afféle tisztességes olimpiai versenyszámként beállítani - mintha nem volna úgyszólván érdektelen a pártonkívüliek tömege számára a befutó sorrendje. Kiss és Gyurcsány mint egymás alternatívái? Ugyan már! Ezen a helyen csak Dévényi István kollégám poénját tudom idézni: a Kisst az Európai Unióban KISZ-nek ejtik. Hozzáteszem: a Gyurcsányt is.
(Csontos János: Színház az egész kormány, Magyar Nemzet, 2004. augusztus 25.)

A szocialistáknak ma azt a leendő kormányfőt kell megtalálniuk, aki szavatolja a koalíció stabil és megbízható működését, aki nem piszkál bele fölöslegesen a gazdaságba, nem riasztja el a befektetőket, aki nemcsak élni hagyja a magyarországi kis- és középvállalatokat, hanem még ösztönzi is fejlődésüket, aki...
Nem, nincs konkrét jelöltünk: nem az a lényeg, kit választanak a szocialisták. Egyvalamit viszont nehezen hiszünk el: azt, hogy bármelyikük megválasztása cezúrát jelentene a kormányzásban.
Merthogy mindkét jelölt részese és fontos szereplője volt a Medgyessy-érának. Kiss Péter munkaügyi miniszterként lehet, hogy maradandót alkotott, ám élünk a gyanúperrel, hogy nem csupán a mi memóriánk lyukain hullottak ki csillogó eredményei. Gyurcsány Ferenc pedig tanácsadója volt a miniszterelnöknek, amikor az a "nemzeti középről" kezdett elmélkedni, valamint azt hangoztatta, hogy "modern köztársaságot építünk". Csakhogy elfogyott közben a malteruk.
A szocialisták dolga, melyik mellett döntenek. Csupán azt szeretnénk megállapítani, hogy választásuk nem feltétlenül két évre vagy annál hosszabb időre szól.
És még valami: a pánikban hozott döntések rendszerint a lehető legrosszabbak.
(Szerkesztőségi cikk: Mindegy?, Magyar Hírlap, 2004. augusztus 25.)

A kongresszus választásának kettős tétje van. Egyrészt hatékony vezetőt kell választania, aki az eddigi eredményekre építve, sikeres kormányzással esélyt teremt a koalíció 2006-os győzelmére. Másrészt olyan miniszterelnökre kellene voksolniuk, aki - az októberben választott új elnökkel és elnökséggel együtt - az egész baloldal tovább már nem odázható modernizációjának katalizátora lehet. Ha ilyen jelöltet választ a kongresszus, akkor azért lehet történelmi, mert a deklarációk után egy valódi, sikeres, modern szociáldemokrata párt esélyét teremtheti meg, amely az országot először a rendszerváltás után több cikluson keresztül is vezetheti, míg ellenkező esetben, a változás, a megújulás hiányában kiteljesedhet a párt válsága, amely több cikluson átnyúló, következményeiben ma beláthatatlan jobboldali hegemóniához vezethet.
(Desewffy Tibor: Két esély - egy ember, Magyar Hírlap, 2004. augusztus 25.)

Úgy tűnik, mintha két ősellenség került volna a szorító kötelei közé, nem két szocialista, ráadásul két kormánytag. A néhány napra szabott kampány hangos és gyakran hamis háttérzaja óráról órára úgy erősödött, hogy az ember már azt hitte, az ellenfél egy másik pártból érkezett - a két jelölt értékrendszere, nézetei homlokegyenest különbözőek. Pedig nincs így. A "mást, másképpen" egyiknél sem azt jelenti, hogy sarkaiból forgatná ki a kormányt vagy a szocialista pártot. Mégis, szinte kitapintható a páni félelem.
És ez az érzet odafent, pontosan az ellenkező érzetet váltja ki odalent. Mert a "mezei" szocialisták, a "vidéki hadak" fejében nem is annyira a jelöltek megnyilatkozásai, mint inkább a prominensek reakciói erősítik azt, hogy egyikük a maradás, a másik a haladás embere. Holott ez sem így van. Tény, hogy egyikük a status quo jelöltje, a másik a nemzedékváltásé. Az egyik jellemzője inkább a fontolva haladás, s annak kockázata, a másiké egy merészebb, karakteresebb politizálás, s egy új társadalmi- gazdasági helyzethez igazodó vízió megalkotása, illetve annak rizikója. Az egyik szürke, de óvatos és fegyelmezett, a másik amolyan "terminátor". De azt mondják: félő, hogy majd mindkettő "osztogatni fog". A jelöltek terveinek, elveinek különbözősége azonban kevésbé tárgya a vitának, jelenleg az MSZP krémjének ijedtsége a leginkább megragadható - és ez az ijedtség teszi vonzóvá a szocialista párttal rokonszenvezők számára a már hónapok óta "magát menedzselő" politikust. Pedig aligha lehet azt mondani róla, hogy ő a "legkisebb fiú" vagy a "magányos hős", aki szinte automatikusan vált népszerűvé. Nem, politikai megerősödéséért rajta kívül a legtöbbet éppen a tőle színre lépése óta tartó szocialista párti vezetők tették. És politikájuk tökéletes kudarca mutatkozik meg abban a sikerben, amelyet már akkor is begyűjtött, ha ma veszít.
Az egyhetes MSZP-történelem arra vall, hogy az utóbbi időszakban az arcát vesztette el a szocialista párt. Akárki lesz a hivatalos miniszterelnök-jelölt, tisztában kell lennie vele, hogy - Hiller István szavait idézve - ütött az óra. Ha azonban a szocialisták ismét csak arra koncentrálnak, hogy kire és hányat, folytatódik az agónia. Akkor sem várható új időszámítás, ha a rivalizáló csoportok egymás óráival lesznek elfoglalva, vagy lázas márkacsere kezdődik.
(Tamás Ervin: Óra, Népszabadság, 2004. augusztus 25.)

A puccs után olyan helyzet állott elő, amelyben Magyarországot az az SZDSZ uralja, melynek szavazótábora körülbelül 200 ezer ember. Ez pedig nem tűnik a demokráciával összeegyeztethetőnek. Miként az sem, hogy olyan miniszterelnöke legyen az országnak, akinek a neve a 2002-es választásokon fel sem merült mint lehetséges miniszterelnök-jelölt. Nem tagadható ugyanis, hogy a miniszterelnök- jelölt személye döntően meghatározza a választások eredményét (ami nem elhanyagolható egy egyszázalékos különbség esetén), ahogy az sem, hogy a választópolgárnak joga van előre ismerni leendő miniszterelnökét. Ezekből nyilvánvalóan az következik, hogy a várható miniszterelnök-cserébe vagy az ellenzéknek, vagy a népnek közvetlen beleszólása kell, hogy legyen. Ehhez persze az is kell, hogy Orbán Viktor ezekben a válságos napokban tegye világossá az ellenzék szándékait. Sőt, valószínűleg az is elvárható, hogy Mádl Ferenc is aktívabb szerepet vállaljon e politikai játszmában.
(Mészáros G. László: Egy puccs anatómiája, Magyar Nemzet, 2004. augusztus 26.)

E sorok írásakor két jelölt van. Két KISZ-apparatcsik: Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter. Nagytőke kontra szakszervezetek. Csütörtökön már tudni fogjuk, hogy a szerdára összerántott kongresszus mit dönt. Ismerni fogjuk a jelölt nevét. Pénteken legkésőbb azt is megtudjuk: mit szól mindehhez az SZDSZ. Különösen, ha Kovács szavait a miniszterek kiválasztásáról komolyan veszik.
De szerdáig az MSZP-ben még történhet egy s más; emlékezzünk csak az elnökségi ülésről kirohanó Toller Lászlóra. Ne feledjük: a szocialista pártban a jelöltállítással semmi sem dől el. A leszámolás még hátravan. És az SZDSZ- ben sem old meg semmit - legfeljebb átmenetileg elfedi a súlyos ügyeket - a kirobbantott kormányválság. Demszky és Wekler manipulációi miniszterelnök- cserével nem feledtethetők. A szemét a szőnyeg alatt is szemét. S mint Medgyessy vasárnap az MTV-n sejtette: mesélhetne még.
Még bármi megeshet. Csak az biztos, hogy Magyarországon is lejárt a stabil kormányzás korszaka. Mihamarabbi választások nélkül semmi sem változik. Mert kinek kell itt újabb sikerszéria?
(Speidl Zoltán: Sikerszéria, Heti Válasz, 2004. augusztus 26.)

Hogyan tovább? A ciklus közben végrehajtott, a rendszerváltás óta eleddig példátlan kormányfőváltás önmagában nem szül bizalmat; ez mindenképp szerencsétlen történet, blamázs, éspedig - ne tévedjünk - az egész koalícióé. A kérdés most az, milyen kormányfő és milyen kormányzás következik. Ügyvezetve elvegetálni a ciklus hátralévő idejében, az biztos bukás. Ez a közel két év ugyan nem kevés, de nagyon határozott tartalmi és stílusváltás nélkül még Canossa-járásnak is értelmetlen volna.
Mire ezek a sorok megjelennek, már tudni fogjuk, kit jelölnek a kormány élére a szocialisták. Akiknek el kell szánniuk magukat a karakteres változtatásra - és változásra. Ha nem teszik, hiába áldozták fel Medgyessyt.
(Mészáros Tamás: Szerencsétlen történet, 168 óra, 2004. augusztus 26.)

Gyurcsány Ferenc jelöltségét támogató vélemények:

Megnyugtató és ígéretes fejlemény, hogy a hazai baloldal két tehetséges politikust is fel tudott vonultatni miniszterelnök-jelöltként és rivalizálásuk példaszerűen, a döntést követő együttműködés előkészítése közepette zajlik.
Józan értékeléssel egyik jelölt alkalmassága sem vonható kétségbe, mégis markáns különbség van közöttük: Gyurcsány Ferenc az újrakezdés embere, Kiss Péter inkább a folytonosság képviselője.
Nem kétséges, hogy a jelenlegi politikai helyzetben az újrakezdés emberére van szükség.
[...] Az Európai Magyarország előtt álló érdemi alternatívák már korábban megfogalmazódtak, de nem váltak hosszú távú kormányzati cselekvési programmá. A baloldal megújulásának megfogalmazásában és a kormányzati újrakezdés programjának felvázolásában a kezdeményezés érdeme vitathatatlanul Gyurcsány Ferencé. Nem véletlenül fordult tehát feléje egyre inkább a baloldali közvélemény, és az utóbbi hetekben és napokban rendkívüli gyorsasággal megnőtt vele szemben a várakozás az újrakezdésre.
Az újrakezdést kívánó emberek persze mindig ellentáborra is találnak, néhányan a hazai baloldalon sem tudtak még megbékélni a lendületével. Pedig nem akar mindent felborítani és megzavarni, hanem csak a megkésett alkalmazkodást és a baloldal modernizálását szeretné végbevinni.
Méltatlan támadások is érték és bizonyosan még érni is fogják, hiszen a hazai közéletben gyakoriak a hisztérikus megnyilatkozások és a frusztrációból fakadó durva érzelmi kitörések. Sok méltatlan kritika kavarog most a közéletben általában, és számos képtelen állítás és alaptalan gyanúsítás hangzik el Gyurcsányról is. Ezekre nem érdemes reagálni, a vádaskodók és vagdalkozók csupán saját magukat minősítik, inkább meg kellene vizsgálni józanul és alaposan, hogy mit is akar Gyurcsány.
Gyurcsány Ferenc kormányfőként három dolgot akar.
Egyrészt bátrabb, határozottabb, markánsabb és karakteresebb kormányzati politikát.
Másrészt azt, hogy a pártnak legyen kormánya, vagyis legyen egy modern, "kormány-képes" párt, amelyet jobban be lehet vonni a kormányzásba. De ehhez persze egy megreformált pártra van szükség, amire jó esélyt nyújt az októberi pártkongresszus.
Harmadrészt Gyurcsány világos programot, hosszú távú nemzetstratégiát akar kialakítani, ami kijelöli Magyarország útját az Európai Unión belül. Már régóta arra lenne a leginkább szükség, hogy az emberek érezzék, a kormánynak van koncepciója és jövőképe, s képes is határozottan a megjelölt irányban vezetni az országot.
(Ágh Attila: Az újrakezdés embere, Népszava, 2004. augusztus 25.)

Milyen legyen egy ciklus közepén beállt miniszterelnök? Milyen egy választásokra készülő pártelnök? Eddig egyetlen tapasztalat áll rendelkezésünkre. A szürke, de kormányzóképes Boross Péter reménytelen helyzetben átvette Antall József örökségét. Minőségileg jobb kormányt csinált, de elveszítette a választásokat. Jobb volt az országnak, rosszabb az MDF-nek. A miniszterelnöknek öt képességgel kell rendelkeznie (kormányzóképesség). Először: valamiféle világképpel, tájékozódó képességgel, stratégiai képzettséggel. Antall Józsefben és Orbán Viktorban megvolt, Boross Péterből, Horn Gyulából, Medgyessy Péterből hiányzott. Gyurcsány Ferencben megvan, Kiss Péterből hiányzik. Gyurcsány "mer baloldali lenni", tudatos antiglobalista és antiliberális. Kiss Péter üléspontja ugyancsak balra van, de álláspontja nincs - finomabban: formálható. Gyurcsánnyal kivörösödik az MSZP, Kiss Péterrel rózsaszín marad.
[...] Képesnek kell lennie kormányzati csapat kiválasztására, csapatmunkára, koalíciós együttműködésre, politikai döntésre. Antall, Horn és Medgyessy nem voltak képesek, Boross, Orbán képesek voltak. Gyurcsány magányos lovas, Kiss Péter csapatember. Végül: kommunikációképesnek, közszereplőnek, médiaembernek kell lennie. Antall, Boross, Medgyessy nem voltak azok, Horn, Orbán igen. Gyurcsány kommunikátor, Kiss Péter nem.
(Lengyel László: Két választás Magyarországon, Népszabadság, 2004. augusztus 25.)

Kiss Péter jelöltségét támogató vélemények:

Véleményem szerint a szavazás eredménye nem annyira Gyurcsány valóságos támogatottságát fejezi ki, mint inkább a párt felső vezetésének eddigi politikája miatti jogos elkeseredést. Ti is felelősek vagytok azért, hogy idáig fajultak a dolgok! S most megint ti akarjátok megmondani, hogy ki legyen a kormányfő?
Az elkeseredés azonban rossz tanácsadó. Azt remélem, hogy a kongresszus sokkal meggyőzőbb többséggel fogja megerősíteni Kiss Péter jelölését, mint a választmány tette.
Azért merem remélni ezt, mert a jelenlegi válság nemcsak elkeseredést szül, hanem gondolkodásra is ösztönöz. A kormányválság kirobbanása mindenkit váratlanul ért. Az első pillanatban sok szocialista politikus, köztük választmányi tagok számára talán nem is volt világos, hogy milyen óriási a tét.
A szerdára összehívott rendkívüli kongresszusra példátlanul nehéz feladat vár. Két ember közül ki kell választani Medgyessy Péter utódját. Méghozzá egyértelműen, meggyőző többséggel, mert csak így lehet biztosítani a frakció egységes kiállását a jelölt mellett a parlamenti szavazáson.
Ráadásul ennek a jelöltnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy sikeresen elvezesse a kormányt 2006-ig. Mert ha még egy cserére kerül sor, a párt teljesen elveszíti a hitelét a választók szemében.
Sőt azt is mérlegelnie kell a kongresszusnak, hogy személyisége és kikristályosodott politikai elképzelései alapján, melyik jelölt képes megjeleníteni azokat a baloldali értékeket, amelyek alapján újból mozgósítani lehet a szocialista párt potenciális szavazóit, visszaszerezni bizalmukat.
S mindezt úgy kell megtennie a rendkívüli kongresszus küldötteinek, hogy csak a saját politikai ítélőképességükre támaszkodhatnak, nem lévén idejük megismerni a baloldali érzelmű választópolgárok véleményét a két jelöltről.
Ilyen szorító feltételek között csak az lehet a józan mérlegelés eredménye, hogy inkább a kipróbált, tapasztalt, megbízható, szilárd baloldali elkötelezettségű jelöltet célszerű előnyben részesíteni. Márpedig Gyurcsány Ferencről, bármilyen erényei vannak egyébként, ezek egyike sem mondható el.
[...] Kiss Péternek jelentős része volt a párt stratégiájának kidolgozásában, s amikor alkalma volt rá, e stratégia megvalósításában is. Talán csak az vethető a szemére, hogy nem törekszik eléggé arra, hogy stratégiai koncepcióját a saját személyéhez kapcsolja. Arra pedig végképp nincs hajlama, hogy valamiféle vízionáriusnak tüntesse föl magát.
[...] Kiss Péter kihívóját, Gyurcsány Ferencet senki sem vádolja azzal, hogy szürke hivatalnok lenne.
Kormányzati tapasztalata elhanyagolható, s egyénisége minden, csak nem szürke. Érzéke és tehetsége van színes és csillogó jövőképek festéséhez. Azt sem mulasztja el, hogy ezeket a jövőképeket mint legszemélyesebb vízióit mutassa be.
Hagyjuk most, hogy valóban eredetiek-e ezek a víziók. Ennél sokkal fontosabb, hogy illenek-e a mi viszonyainkra. Gyurcsány azt vízionálta, hogy előbb minden áron modernizálni kell az országot, hogy aztán majd ennek alapján megoldjuk a hárommillió létminimum táján vagy az alatt élő ember problémáját
És addig mi lesz, amíg eljön a magyar Tony Blair ideje?
Az MSZP ideológiai tespedtségében minden végiggondolatlanságuk ellenére is serkentően hatottak Gyurcsány blairista víziói. A jövő ideológusát kezdték látni benne, amihez talán lett is volna tehetsége. De számára az ideológusi szerep csak eszköz, lépcsőfok volt a hatalom csúcsai felé. S amikor modernista víziói akadályozni kezdték az előrejutásban, gyorsan beállt a vörös csillagot rehabilitálók táborába.
(Gábor Péter: A kongresszus felelőssége, Népszava, 2004. augusztus 25.)

A miniszterelnök-jelöléssel kapcsolatos egyéb vélemények:

Most minden azon múlik, elgondolkodtak-e múlt szerda óta - igazán, komolyan -, hogy a váratlan fejlemények mekkora lehetőséget teremtettek számukra. Praktikusan a tagság - vagy ha úgy tetszik: az őket képviselő sok szervezet - előbb csak a próbálkozás szintjén, aztán pedig nagyon tudatosan szembefordult a vezetéssel. A szocialista pártban eddig is voltak platformok, irányzatok, mi több, érdekcsoportok is, de ez a végső döntéseken nem nagyon látszott. Demokratikusak voltak eddig is a játékszabályok, de külső szemlélők előtt igyekeztek megőrizni az egység látszatát. Az utóbbi egy hét alatt viszont felborult a megszokott rend.
Hogy az új szelek Gyurcsány Ferenc miatt kezdtek-e fujdogálni, vagy nélküle is ez történt volna, most még kevéssé megállapítható. De talán nem is lényeges. Feltehetően a sportminiszter ambíciói és a tagság öntudatra ébredése kiegészítette egymást. Akárhogyan is, ez a hét egy egészen más pártot mutatott a külső - de nyilván a belső - szemlélőknek is, mint amilyent eddig láthattak. Az elnökség előbb meglepődött, aztán igyekezett úgy tenni, mintha ez lenne a dolgok legtermészetesebb rendje. De legbelül ők is tisztában vannak vele, hogy valami egészen új kezdődött a szocialista pártban.
[...] A küldöttek - és megbízóik - nyilván ezerszer is végiggondolták, miért szavaznak Gyurcsány Ferencre vagy Kiss Péterre. Megvannak a az indokaik, az elképzeléseik és biztosan a reményeik is. De csak az egyik lesz jelölt. És ha a másik - eddigi - támogatói a választás után nem állnak a győztes mellé, akkor a párt hosszú távú esélyeit teszik kockára. Az aspiránsok az utóbbi napokban nem győzték ismételgetni, hogy együtt akarnak működni (mégpedig a jövőben is), akármelyikük is kapja a több voksot. Nagyon helyes. Eddig ezt kellett mondani. Ez volt a taktika. A jelölt megválasztása után pedig immár politikai érdek. Nemcsak kettejüké, valamennyi szocialistáé. Ne legyen szemernyi kétségük se: a most meglehetősen szordinósan szóló ellenzék nem fogja kímélni a győztest. Sem személyében, sem politikailag. Ha ők ketten - vagy támogatóik - egymással lesznek elfoglalva, akkor a támadások sokkal hatásosabbak lesznek.
(Sebes György: Kihívás, Népszava, 2004. augusztus 25.)

A Gyurcsány vagy Kiss dilemma feloldásának talán egyetlen módja, ha sikerül leszámolni azzal a tévhittel, amely szerint a kormányfő feladata, hogy jól kormányozzon. A klasszikus elvárásokhoz visszatérve inkább kenyeret és cirkuszt kell adnia: az első kétszáz napban az előbbiből volt bőven, az elkövetkező időre marad az utóbbi. Márpedig Gyurcsány szórakoztatóértéke sokkal nagyobb, elég legendás parlamenti válaszára visszaemlékezni: "Mi az hogy? Nagyon is!" - hátrafordulva, azokkal a széles karmozdulatokkal, amelyekről Kovács László azonnal egy szélerőműre asszociálna. Ehhez képest Kiss a következőképpen nyitotta meg a kormány kétéves tevékenységéről szóló vitanapot: "A haladó kormányzás egyik pillére éppen az emberek számára megélhető hétköznapi szabadsághoz szükséges jólét feltételeinek a biztosítása." És így tovább kilenc perc 11 másodpercen át. Nem is emlékszik senki egyetlen Kiss-mondatra sem, ami persze a felidézett gyurcsányi emlékekhez képest relatív előny is.
(Sztankóczy András: Ez a harc lesz a végső?, Magyar Hírlap, 2004. augusztus 25.)

Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc egyaránt főszereplője lehet a folytatásnak. Nem kérdés, hogy mindkettő alkalmas a kormányfői feladatra, bár a küldöttek egy sor más tulajdonság (érettség, megbízhatóság stb.) alapján is mérlegre teszik őket.
Mivel az MSZP két hónapig elnökjelölésre készült, most hirtelen az elnök személye iránti elvárások is a miniszterelnök- jelöltekkel szemben fogalmazódnak meg. Ez megint csak hiba. Természetesen a párttal és a kormánnyal szemben is jogos az igény: folytasson karakteresebb baloldali politikát és gyakoroljon nagyobb hatást a fiatalokra. Ezt a két követelményt azonban le lehet osztani a két, jelenleg összefonódó intézményre, hiszen elsősorban a kormánynak kellene karakteresebb baloldali társadalompolitikával rendelkeznie és a pártnak kellene nagyobb vonzerőt gyakorolnia a fiatal korosztályra. Amely e pillanatban döntő fölénnyel húz a jobboldal felé.
Az MSZP és a kormány talpra állását segítheti, hogy Orbán Viktor továbbra is badarságokat beszél, bár tény az is, hogy a badarságokkal rendszerint igen nagy tömeghatást tud elérni. Remélhetőleg saját magát járatja le majd azzal, hogy olyankor is folytatja a gazdasági válságról szóló handabandázást, amikor a beruházási kedv és az export élénk, az infláció pedig egy átmeneti hullámocska után ismét csökkenő pályára állt. Egy liter tej ára 100 és 200 forint között van, attól függően, hogy hol vásárolunk és milyet.
(Andor László: Korszakváltás a baloldalon, Népszava, 2004. augusztus 25.)

Pillanatnyilag itt a jobboldalon mi sem mondhatunk mást, gyakorlatilag semmi közünk hozzá, hogy a kongresszus kit tisztel meg a bizalmával, Kiss Péter vagy Gyurcsány Ferenc nekünk egykutya, de hogy a tárgy komolyságának megfelelően fejezzük ki magunkat: az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Persze nekünk sem mindegy, hogy ki vezeti még közel két évig az országot: a korpulens bürokrata, vagy a hisztérikus primadonna, de sok jót egyiküktől sem várunk.
Jó lenne a programjaikat összevetni, s azok alapján alakítani távoli rokonszenvünket, ám politikai programnak nevezhető, önálló tervekkel, célkitűzésekkel, szándékokkal egyikük sem rendelkezik. Jobban mondva Gyurcsány agyában körvonalazódik valami. A Népszabadságnak nyíltan és férfiasan elárulta, hogy "Van határozott elképzelésem, de ezt akkor mondom el, ha tudom, hogy van hozzá kellő támogatottságom. Ezt hívják kormányprogramnak". Hát, ha ezt hívják kormányprogramnak, akkor esetleges kormányfői kinevezését is jobb lenne titokban tartani.
[...] Egyébként Kiss a Medgyessy-féle politikai vonalat követné, csak markánsabban és határozottabban. Ez azért figyelemre méltó, mert Medgyessy is éppen markánsabb és határozottabb kívánt lenni. Kiss Péter ellen szól az is, hogy nem erősítette meg egyértelműen, miszerint Draskovics Tibort megtartaná kormányában, márpedig a pénzügyminiszter a garanciája a további eladósodásnak, megszorító csomagoknak, a növekvő inflációnak, hiánynak. Draskovics személye a rövidke, de annál kártékonyabb szoclib jövő záloga. Persze megeshet, hogy a rendkívüli kongresszus pusztán a pónem alapján dönt, majd utólag megideologizálják az elvi jelentőségét. Fontos az, hogy urai a helyzetnek.
(Ugró Miklós: Öngólhelyzet, Magyar Nemzet, 2004. augusztus 25.)

A média most elemében van: a valóságos gondok taglalása helyett fojtott hangon színházat közvetít, mint a rádió szokta. Abszolút nem érdekli, hogy Gyurcsány Ferenc (aki - miután leváltóját leváltották - értelmezésem szerint változatlanul sportminiszter) otthagyta az athéni olimpiát is, hogy sürgősen belevesse magát Budapesten a Medgyessy-puccs második hullámába. Nagy Tímea aranyérme után még Schmitt Pál és Gémesi György nyakába ugrált, most meg Kiss Péterrel csúcstalálkozgat, hogy halálosan komolyan biztosítsák egymást a konc felől: bármi történjék is, ők lesznek egymás kancelláriaminiszterei. A sajtó meg igyekszik ezt a "páros versenyfutást" is afféle tisztességes olimpiai versenyszámként beállítani - mintha nem volna úgyszólván érdektelen a pártonkívüliek tömege számára a befutó sorrendje. Kiss és Gyurcsány mint egymás alternatívái? Ugyan már! Ezen a helyen csak Dévényi István kollégám poénját tudom idézni: a Kisst az Európai Unióban KISZ-nek ejtik. Hozzáteszem: a Gyurcsányt is.
(Csontos János: Színház az egész kormány, Magyar Nemzet, 2004. augusztus 25.)

A szocialistáknak ma azt a leendő kormányfőt kell megtalálniuk, aki szavatolja a koalíció stabil és megbízható működését, aki nem piszkál bele fölöslegesen a gazdaságba, nem riasztja el a befektetőket, aki nemcsak élni hagyja a magyarországi kis- és középvállalatokat, hanem még ösztönzi is fejlődésüket, aki...
Nem, nincs konkrét jelöltünk: nem az a lényeg, kit választanak a szocialisták. Egyvalamit viszont nehezen hiszünk el: azt, hogy bármelyikük megválasztása cezúrát jelentene a kormányzásban.
Merthogy mindkét jelölt részese és fontos szereplője volt a Medgyessy-érának. Kiss Péter munkaügyi miniszterként lehet, hogy maradandót alkotott, ám élünk a gyanúperrel, hogy nem csupán a mi memóriánk lyukain hullottak ki csillogó eredményei. Gyurcsány Ferenc pedig tanácsadója volt a miniszterelnöknek, amikor az a "nemzeti középről" kezdett elmélkedni, valamint azt hangoztatta, hogy "modern köztársaságot építünk". Csakhogy elfogyott közben a malteruk.
A szocialisták dolga, melyik mellett döntenek. Csupán azt szeretnénk megállapítani, hogy választásuk nem feltétlenül két évre vagy annál hosszabb időre szól.
És még valami: a pánikban hozott döntések rendszerint a lehető legrosszabbak.
(Szerkesztőségi cikk: Mindegy?, Magyar Hírlap, 2004. augusztus 25.)

A kongresszus választásának kettős tétje van. Egyrészt hatékony vezetőt kell választania, aki az eddigi eredményekre építve, sikeres kormányzással esélyt teremt a koalíció 2006-os győzelmére. Másrészt olyan miniszterelnökre kellene voksolniuk, aki - az októberben választott új elnökkel és elnökséggel együtt - az egész baloldal tovább már nem odázható modernizációjának katalizátora lehet. Ha ilyen jelöltet választ a kongresszus, akkor azért lehet történelmi, mert a deklarációk után egy valódi, sikeres, modern szociáldemokrata párt esélyét teremtheti meg, amely az országot először a rendszerváltás után több cikluson keresztül is vezetheti, míg ellenkező esetben, a változás, a megújulás hiányában kiteljesedhet a párt válsága, amely több cikluson átnyúló, következményeiben ma beláthatatlan jobboldali hegemóniához vezethet.
(Desewffy Tibor: Két esély - egy ember, Magyar Hírlap, 2004. augusztus 25.)

Úgy tűnik, mintha két ősellenség került volna a szorító kötelei közé, nem két szocialista, ráadásul két kormánytag. A néhány napra szabott kampány hangos és gyakran hamis háttérzaja óráról órára úgy erősödött, hogy az ember már azt hitte, az ellenfél egy másik pártból érkezett - a két jelölt értékrendszere, nézetei homlokegyenest különbözőek. Pedig nincs így. A "mást, másképpen" egyiknél sem azt jelenti, hogy sarkaiból forgatná ki a kormányt vagy a szocialista pártot. Mégis, szinte kitapintható a páni félelem.
És ez az érzet odafent, pontosan az ellenkező érzetet váltja ki odalent. Mert a "mezei" szocialisták, a "vidéki hadak" fejében nem is annyira a jelöltek megnyilatkozásai, mint inkább a prominensek reakciói erősítik azt, hogy egyikük a maradás, a másik a haladás embere. Holott ez sem így van. Tény, hogy egyikük a status quo jelöltje, a másik a nemzedékváltásé. Az egyik jellemzője inkább a fontolva haladás, s annak kockázata, a másiké egy merészebb, karakteresebb politizálás, s egy új társadalmi- gazdasági helyzethez igazodó vízió megalkotása, illetve annak rizikója. Az egyik szürke, de óvatos és fegyelmezett, a másik amolyan "terminátor". De azt mondják: félő, hogy majd mindkettő "osztogatni fog". A jelöltek terveinek, elveinek különbözősége azonban kevésbé tárgya a vitának, jelenleg az MSZP krémjének ijedtsége a leginkább megragadható - és ez az ijedtség teszi vonzóvá a szocialista párttal rokonszenvezők számára a már hónapok óta "magát menedzselő" politikust. Pedig aligha lehet azt mondani róla, hogy ő a "legkisebb fiú" vagy a "magányos hős", aki szinte automatikusan vált népszerűvé. Nem, politikai megerősödéséért rajta kívül a legtöbbet éppen a tőle színre lépése óta tartó szocialista párti vezetők tették. És politikájuk tökéletes kudarca mutatkozik meg abban a sikerben, amelyet már akkor is begyűjtött, ha ma veszít.
Az egyhetes MSZP-történelem arra vall, hogy az utóbbi időszakban az arcát vesztette el a szocialista párt. Akárki lesz a hivatalos miniszterelnök-jelölt, tisztában kell lennie vele, hogy - Hiller István szavait idézve - ütött az óra. Ha azonban a szocialisták ismét csak arra koncentrálnak, hogy kire és hányat, folytatódik az agónia. Akkor sem várható új időszámítás, ha a rivalizáló csoportok egymás óráival lesznek elfoglalva, vagy lázas márkacsere kezdődik.
(Tamás Ervin: Óra, Népszabadság, 2004. augusztus 25.)

A puccs után olyan helyzet állott elő, amelyben Magyarországot az az SZDSZ uralja, melynek szavazótábora körülbelül 200 ezer ember. Ez pedig nem tűnik a demokráciával összeegyeztethetőnek. Miként az sem, hogy olyan miniszterelnöke legyen az országnak, akinek a neve a 2002-es választásokon fel sem merült mint lehetséges miniszterelnök-jelölt. Nem tagadható ugyanis, hogy a miniszterelnök- jelölt személye döntően meghatározza a választások eredményét (ami nem elhanyagolható egy egyszázalékos különbség esetén), ahogy az sem, hogy a választópolgárnak joga van előre ismerni leendő miniszterelnökét. Ezekből nyilvánvalóan az következik, hogy a várható miniszterelnök-cserébe vagy az ellenzéknek, vagy a népnek közvetlen beleszólása kell, hogy legyen. Ehhez persze az is kell, hogy Orbán Viktor ezekben a válságos napokban tegye világossá az ellenzék szándékait. Sőt, valószínűleg az is elvárható, hogy Mádl Ferenc is aktívabb szerepet vállaljon e politikai játszmában.
(Mészáros G. László: Egy puccs anatómiája, Magyar Nemzet, 2004. augusztus 26.)

E sorok írásakor két jelölt van. Két KISZ-apparatcsik: Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter. Nagytőke kontra szakszervezetek. Csütörtökön már tudni fogjuk, hogy a szerdára összerántott kongresszus mit dönt. Ismerni fogjuk a jelölt nevét. Pénteken legkésőbb azt is megtudjuk: mit szól mindehhez az SZDSZ. Különösen, ha Kovács szavait a miniszterek kiválasztásáról komolyan veszik.
De szerdáig az MSZP-ben még történhet egy s más; emlékezzünk csak az elnökségi ülésről kirohanó Toller Lászlóra. Ne feledjük: a szocialista pártban a jelöltállítással semmi sem dől el. A leszámolás még hátravan. És az SZDSZ- ben sem old meg semmit - legfeljebb átmenetileg elfedi a súlyos ügyeket - a kirobbantott kormányválság. Demszky és Wekler manipulációi miniszterelnök- cserével nem feledtethetők. A szemét a szőnyeg alatt is szemét. S mint Medgyessy vasárnap az MTV-n sejtette: mesélhetne még.
Még bármi megeshet. Csak az biztos, hogy Magyarországon is lejárt a stabil kormányzás korszaka. Mihamarabbi választások nélkül semmi sem változik. Mert kinek kell itt újabb sikerszéria?
(Speidl Zoltán: Sikerszéria, Heti Válasz, 2004. augusztus 26.)

Hogyan tovább? A ciklus közben végrehajtott, a rendszerváltás óta eleddig példátlan kormányfőváltás önmagában nem szül bizalmat; ez mindenképp szerencsétlen történet, blamázs, éspedig - ne tévedjünk - az egész koalícióé. A kérdés most az, milyen kormányfő és milyen kormányzás következik. Ügyvezetve elvegetálni a ciklus hátralévő idejében, az biztos bukás. Ez a közel két év ugyan nem kevés, de nagyon határozott tartalmi és stílusváltás nélkül még Canossa-járásnak is értelmetlen volna.
Mire ezek a sorok megjelennek, már tudni fogjuk, kit jelölnek a kormány élére a szocialisták. Akiknek el kell szánniuk magukat a karakteres változtatásra - és változásra. Ha nem teszik, hiába áldozták fel Medgyessyt.
(Mészáros Tamás: Szerencsétlen történet, 168 óra, 2004. augusztus 26.)



A miniszterelnök-jelöléssel foglalkozó publicisztikák:
Ágh Attila
: Az újrakezdés embere, Népszava, 2004. augusztus 25.
Sztankóczy András: Ez a harc lesz a végső?, Magyar Hírlap, 2004. augusztus 25.
Lengyel László: Két választás Magyarországon, Népszabadság, 2004. augusztus 25.
Gábor Péter: A kongresszus felelőssége, Népszava, 2004. augusztus 25.
Sebes György: Kihívás, Népszava, 2004. augusztus 25.
Andor László: Korszakváltás a baloldalon, Népszava, 2004. augusztus 25.
Ugró Miklós: Öngólhelyzet, Magyar Nemzet, 2004. augusztus 25.
Csontos János: Színház az egész kormány, f, 2004. augusztus 25.
Desewffy Tibor: Két esély - egy ember, Magyar Hírlap, 2004. augusztus 25.
Tamás Ervin: Óra, Népszabadság, 2004. augusztus 25.
Mészáros G. László: Egy puccs anatómiája, Magyar Nemzet, 2004. augusztus 26.
Speidl Zoltán: Sikerszéria, Heti Válasz, 2004. augusztus 26.
Mészáros Tamás: Szerencsétlen történet, 168 óra, 2004. augusztus 26.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695