Vita a kettős állampolgárság bevezetéséről (3. rész)

2004-11-24

Miután a Magyarok Világszövetsége több mint kétszázezer hiteles aláírást gyűjtött össze, az Országgyűlés szeptember 13-i döntése értelmében Mádl Ferenc köztársasági elnök ügydöntő népszavazást írt ki december 5-ére a kettős állampolgárság bevezetésével kapcsolatban. A referendumon a választópolgárok arról dönthetnek, hogy kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyar igazolvánnyal vagy törvényben meghatározott más módon igazolják. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök november 15-i parlamenti felszólalásában kijelentette: hosszú évek óta a nemzeti radikalizmus és a mérsékelt nemzeti gondolkodás "perlekedik egymással", és szerinte az előző kevesebbet ért el, mint a kompromisszumokra kész politika.

HÍR:
Miután a Magyarok Világszövetsége több mint kétszázezer hiteles aláírást gyűjtött össze, az Országgyűlés szeptember 13-i döntése értelmében Mádl Ferenc köztársasági elnök ügydöntő népszavazást írt ki december 5-ére a kettős állampolgárság bevezetésével kapcsolatban. A referendumon a választópolgárok arról dönthetnek, hogy kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyar igazolvánnyal vagy törvényben meghatározott más módon igazolják. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök november 15-i parlamenti felszólalásában kijelentette: hosszú évek óta a nemzeti radikalizmus és a mérsékelt nemzeti gondolkodás "perlekedik egymással", és szerinte az előző kevesebbet ért el, mint a kompromisszumokra kész politika. Gyurcsány Ferenc továbbá hangsúlyozta: az MSZP, az SZDSZ és az MDF álláspontját ismeri, de a legnagyobb ellenzéki pártét nem. Pokorni Zoltán Fidesz-MPSZ-alelnök szerint azonban a Kormány érveivel szemben éppen a jelenlegi helyzet ösztönzi a határon túli magyarok elvándorlását, mivel az áttelepülés most az állampolgárság megszerzésének eszköze. Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető szerint világossá vált, hogy teljes jogú állampolgárságot senki nem mer és akar adni a határon túl élő magyaroknak, hiszen már Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke is csak európai útlevélről beszél. Csapody Miklós MDF-es országgyűlési képviselő eleve elhibázottnak vélte a népszavazási kérdést, mivel szerinte valaki "hullámvasútra" ültette az egész politikai elitet, az országot, a szavazókat, és a határon túli magyarokat is. Orbán Viktor november 18-án a Magyar Rádiónak nyilatkozva úgy vélte: eddig nem kapott kellő hangsúlyt, hogy a népszavazáson a határon túli magyaroknak nem megadni, hanem visszaadni kellene a magyar állampolgárságot. A volt miniszterelnök szerint a kettős állampolgárság megadása az ország gazdasági határainak kitolását jelentheti, és az ebből fakadó fellendüléssel mindenki jól jár majd. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke arra kérte a választókat, hogy december 5-én a kettős állampolgársággal kapcsolatban lelkiismeretük szerint szavazzanak. Fodor Gábor SZDSZ-es országgyűlési képviselő szerint a kettős állampolgárság nem a pénzről szól, mert nemcsak az alkotmány okán, hanem érzelmi szempontból is foglalkozni kell a határon túli magyarokkal. A politikus kijelentette: a határon túli magyarok problémáira liberális választ kell adni, egy liberális bevándorlási törvényt kell alkalmazni. Bauer Tamás volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő álláspontja szerint a kettős állampolgárság a képzett emberek eddig is jellemző elvándorlását gyorsítaná meg a határon túli magyar területekről. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke szerint a Kormány alkotmánysértő és törvénysértő módon részesévé válik a népszavazással kapcsolatban folytatott kettős állampolgárságról szóló ellenkampánynak, mivel az MSZP milliós tételben gyárt olyan, a választókat súlyosan félretájékoztató szórólapokat, amelynek címoldalán Gyurcsány Ferenc képe látható.

Összefoglalás:
A kettős állampolgárság bevezetését támogató vélemények:

[...] A népszavazás eredményének hallatlan jelentősége lesz, mint elvi állásfoglalásnak, de közvetlen gyakorlati következménye nem lesz. Ugyanis az "igen"-ek nem kényszeríthetik ki a második állampolgárság semmilyen konkrét megvalósítási formáját. A megoldás a baloldali többségű parlament bölcsességére van bízva. Nem igaz például, hogy munkanélküli-segélyt, egészségbiztosítást vagy szavazati jogot kellene adni a határon túli magyaroknak. Ezek a jogok Európában általában csak a letelepedés helyén járnak, mindenkinek ott, ahol az állandó lakhelye van. Az "igen" győzelme csupán arra kötelezné a kormányt, hogy az Országgyűlés számára olyan megoldást dolgozzon ki, amely az alkotmánnyal és az európai elvekkel összhangban van, és az ország is elbírja.
[...] A kisebbségi léttel járó másság lelki terhét viselő, a diszkriminációval nap mint nap találkozó, magyarságuknak gyakorlati hasznát nem látó szülők akkor fogják gyermekeiknek a magyar identitást választani, akkor fogják a gyakran távoli magyar iskolába járatás anyagi és fizikai terheit vállalni, ha biztosak lehetnek benne, hogy választásuk bővíti gyermekeik érvényesülési lehetőségeit. Ezt a biztonságot adná meg a kettős állampolgárság, mely így a határon túli magyar közösségek megerősödéséhez, nem pedig felszámolódásához vezetne. És minden magyarnak megmaradó magyar minket erősít, hiszen az EU-ban a magyar szavazók számát gyarapítja, a magyarok érdekérvényesítő képességét növeli. Trianon nagy magyar lakta területeket és sok magyar lakost csatolt el az országtól. Ezek lélekben magyarok maradtak, hiszen a lelkeket nem lehet elcsatolni. A lelkeket csak eltaszítani lehet - közönnyel, részvétlenséggel. Ha a népszavazás érvénytelen lenne, vagy a "nem" győzedelmeskedne, az éppen ezzel érne fel. Amolyan lelki Trianon lenne.
(Lovas Rezső: Kerüljük el a lelki Trianont!, Népszabadság, 2004. november 16.)

[...] A magyar politikának egyértelműsítenie kellene, hogy a határon túli magyarság számára a kettős állampolgárság - a történelmi és erkölcsi dimenzió mellett - nem az áttelepülés lehetőségét, hanem a szülőföldön való élet jog- és létbiztonságát erősíti meg. Ha ez az üzenet lenne a középpontba állítva, akkor nem lenne táptalaja a vélt és koholt problémáknak, mert nem lehetne kihasználni a szociális helyzete miatt érzékeny magyar társadalom félelmeit.
[...] Az utóbbi tizenöt év adatai azt mutatják, hogy az áttelepülés az aktív, munkaképes, iskolázottabb rétegeket érintette, akik viszont nem minősültek szociálisan rászorultnak, ellenben a tapasztalat azt mutatja, hogy a közteherviselésben tisztességes módon részt vevő adófizetőkké váltak. Az áttelepülés folyamata mára lelassult, sőt érzékelhető egy visszatelepülési tendencia is.
[...] Mindezek mellett a kettős állampolgárság - a közép- és hosszú távú nemzetstratégiai szempontokat figyelembe véve - megfelelő válasz a demográfiai hatások kihívásaira is. Magyarországon - éppen úgy, mint Nyugat- és Közép-Európa összes többi államában - a következő évtized egyik legfontosabb problémája a demográfiai kihívásokra adandó megfelelő társadalmi, gazdasági és politikai válasz. A modern európai társadalmak sajátja, hogy a kis születési szám következtében a munkavállalói társadalmi csoportba belépő fiatalok száma nagyságrendekkel múlja alul a nyugdíjas kort elérő, s ezáltal az aktív munkavállalói körből kikerülők számát.
[...] Nyilvánvalóan még sok racionális érvet lehetne, s talán kellene is felsorolni, már csak azért is, mert ezek hiányában - a hazai politika hathatós segítségével - tévútra megy a "jelenlegi" állampolgárok egy jelentős része. Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy e racionális érvelésnek a szerepe csak a felelőtlen riogatás és félretájékoztatás megelőzése, illetve visszaszorítása, s nem a népszavazásra való buzdítás, mert azon való részvételünk és támogató igenünk történelmi kötelességünk.
(Giró-Szász András: Érdekek és értékek a kettős állampolgárság tükrében, Magyar Nemzet, 2004. november 16.)

[...] Vajon mit kapna a hazai balliberális elittől az a zsurnaliszta, aki le merné írni, hogy az Izraelbe kivándorolt magyar zsidóknak nem jár a magyar állampolgárság? Megkérdezte-e az egykori NSZK kormányát egyetlen adófizető német arról, hogy mennyibe került kivásárolni a szászokat Ceaucesceau diktatúrájából?
[...] A huszonhárommillió román munkavállaló érkezésével három éve megriasztott magyar választópolgárok azt már valószínűleg nem tudják, hogy az Orbán-Nastase-egyezmény alapján egyetlen munkavállaló, azaz egy pincér jött ide három hónapra dolgozni. Idén május óta, az unióhoz való csatlakozásunk napjától elméletileg szabadon felepedhetnének le nálunk a szintén uniós állampolgárságú felvidéki vagy szlovéniai ínagyarok, de eddig nem hallottam tömeges költözési hullámról. Ha elégszer mondjuk ezeket az érveket, december ötödikén talán nem kell csalódniuk saját nemzetükben magyarok millióinak a határ mindkét oldalán.
(Lukács Csaba: A magyarok ára, Magyar Nemzet, 2004. november 17.)

[...] Szerencsére a Patrubány Miklós vezette MVSZ nem hagyta elfelejteni a határon túli magyarok kettős állampolgárságát. Így jutottunk el a december 5-i népszavazáshoz, mellyel kapcsolatban a balliberális oldal nemcsak megdöbbentően erkölcstelen álláspontra helyezkedett, hanem egyértelmű jogi valótlanságot állít. Mindenekelőtt szögezzünk le két tényt: 1. A kettős állampolgárság jelenleg is létezik a magyar jogban, a magyar állampolgárság megadásának a határon túli magyarság részére sem nemzetközi jogi, sem hazai jogi akadálya nincs. 2. A kettős állampolgárság Svédország kivételével valamennyi európai országban létezik, s az Európai Unió legújabb politikájában kifejezetten támogatja, mint emberi jogot. Ezért aki a határon túli magyarok kettős állampolgárságát ellenzi, kifejezetten az Európai Unió legújabb törekvéseivel megy szembe.
[...] Magyarországon jelenleg is valószínűleg százezres nagyságrendű a kettős állampolgárok száma; részben a külföldre menekült, ott állampolgárságot szerzett, de visszatelepült magyarok, vagy a honosítással az elmúlt ötven évben állampolgárságot szerzettek. A kettős állampolgárság így a modem élettel teljes természetességgel együtt járó, tömeges jelenség, melyet az Európai Unió is kifejezetten támogat.
[...] A kettős állampolgárságnak az ellenzése szocialista-liberális oldalról így a legsötétebb diktatúra korát idézi, mely kifejezetten ellentétes az alapvető emberi jogokkal, s az Európai Unió joggyakorlatával. A kettős állampolgársággal szembeni más balliberális aggály is alaptalan. Társadalombiztosítási szolgáltatást általában abban az országban lehet igénybe venni, ahol a biztosított fizette a járulékot. Ezért a magyar társadalombiztosításra - kiindulópontként - semmiféle külön teher nem nehezedik; a Nyugatról hazatelepült magyarok külföldről kapják a nyugdíjukat. A választójog gyakorlása viszont lakóhelyhez kötött; ahogy a kb. kétmillió távolabb élő magyar állampolgár pusztán választójoga gyakorlásáért nem szerzett magyar lakóhelyet, így nem valószíni ez a határon túl élő magyaroknál sem.
[...] Emlékezzünk: néhány éve betelepítéssel kívánták megoldani a magyarság demográfiai katasztrófáját azok, akik most vadul tiltakozik a kettős állampolgárság ellen. Kérdés: miért jobb a szakképzetlen, nyelvet nem beszél, távoli országokból betelepített, mint a szakképzett, nyelvet beszélő magyar? Mikor az Európai Unió éppen ezért nyitja meg munkaerőpiacát az újonnan felvett tagországok előtt. Nem várom, hogy ezekre a kérdésekre Hiller, Gyurcsány és Kuncze urak válaszoljanak. A nem szavazatta buzdító kampányukkal minősíthetetlen cselekedetet követtek el.
(Jobbágyi Gábor: Eldurvuló állampolgársági vita, Magyar Nemzet, 2004. november 18.)

[...] A Trianon-traumához sem sikerült felnőnünk attól, hogy egy politikai kurzus megpróbálta lelkünkben semmissé tenni. Most itt az első - s egyben utolsó - lehetőség, hogy felnőjünk Trianonhoz, éspedig a külhoni magyaroknak adott kettős állampolgárság által. Románia néhány év múlva uniós tag lesz. Unión kívül akkor már "csak" a Vajdaság és Kárpátalja marad majd - mondhatnák tehát, hogy a sors előbb-utóbb "akaratának ellenére" rendezi a Trianon-traumát, hisz nagyobbrészt átjárhatók lesznek a határok, s a magyarság lelki egésze térbeli, térségi egészként is megélhető lesz, minek akkor már arra a pár évre itt kettős állampolgársággal bajlódni? Hát épp ezért. Mert a kettős állampolgárság a hírős kis Magyarország ajándéka lehet a hazájukból félútra fordítottaknak, azoknak, akiknek szeméből gyakorta csordult ki a könny. Nem mindegy, hogy mi adjuk-e, vagy az uniótól kapják. Nem mindegy, hogy uniós hozadék lesz-e a magyar egység, afféle melléktermék, oldalág, zárójelbe tett félmondat, macskakörömbe tett magyar kutya vagy saját ügy. Magyar ügy. Ne feledjük, a Trianon-trauma épp azért szálka mindmáig a baloldal szemében, mert Európa tette jóvá.
[...] A kettős állampolgárság egy tiszta demokrácia gesztusa lehetne az övéi felé. Kockázatok és mellékhatások nélkül, épp azért, hisz ez a gesztus nem nagyhatalmi alku következménye volna. Bizony-bizony, a kettős állampolgárság miatt nem fog senki a Don-kanyarba vagy Auschwitzba menni, végre tiszta lelkiismerettel lehetünk ragaszkodóan és hangsúlyosan magyarok. Létrejöhet az a várva várt új generációs hazafiság, amelyet immár nem terhel a világháborúk súlya. Ezért a magyarságélményért érdemes áldozatokat vállalni. Ha bekopog hozzád a testvéred, akkor nem a zseb kalkulátort veszed elsőként elő. Egyesek most mégis a szó hallatán, hogy magyar, a zseb kalkulátorukhoz kaptak.
[...] Budapesten az időkerék mellé felállítható volna egy másik óra is, amely népünk fogyását mutatná napról napra. Legalább tudjuk, mikor szállunk alá poklokra, tízmillió alá, s leszünk - szám szerint - már kis nemzet. Hét számjegyű. Ilyen körülmények közt mindennél fontosabb ismét eggyé válnunk. Ez az a pillanat, amikor fejre áll a matematika, s a kettős állampolgárság, a kettő - egyet jelent. Egy nemzetet.
(Sebeők János: Bevégezhető tanfolyam, Magyar Nemzet, 2004. november 19.)

[...] A lakosság jelentős része kevés emocionális érzéssel bír a határon túli nemzettestrészek iránt, mert a szocializmus idején szinte szitokszó volt ezek emlegetése. Az átlagemberek közül (kivéve, ha volt valamilyen személyes kapcsolata) nagyon kevés ember érezte át ennek az ügynek a fontosságát. A szocialista időszakbeli "legyünk minden szomszédunkkal jóban, akkor csak megmaradunk" politika nem tette lehetővé a téma korrekt értékelését. Jó lenne ismerni a választ arra a kérdésre, hogy a mai posztkommunista vezérkar szerint vajon hogyan alakulhatott ki a szintén internacionalista irányítással működé környező országokban egy nemzeti érzésekre építő politika, ami még ma is választási eredményt befolyásoló tényező ezen államokban. Mert ezek az országok a szovjet ideológia kiszolgálása mellett megmaradtak hazafiaknak is.
[...] Ukrajna kivételével az összes környező állam ismeri és a gyakorlatban is alkalmazza a kettős állampolgárság intézményét. Nekik fontosak az anyaországon kívül rekedt testvéreik, csak nekünk nem lényeges. Hová jutottunk? Gondoljunk bele, mi lett volna a honfoglalás kori és az azt követő néhány században hazánkkal, ha nincsenek a Kárpátok alatt székely testvéreink, akik sokszor hősiesen védték az országot a keletről érkező támadásoktól. Mit szólna a mai Erdély területén született Mátyás király, hallva a kormánypártok nem szavazatra buzdítását?
[...] Sokan mondják lenézően, hogy ebből egyesek érzelmi kérdést kreálnak, s ez felelőtlen megközelítés. Igen, az. Hány határon túli magyar mondott le magyar állampolgárságáról? Egy sem. Ők nem alamizsnát kapnak, hanem jogos igényüket teljesítjük e döntés által. Ezen kellene elgondolkoznia Hiller István miniszternek, amikor a nemre adja le a voksát. Ez a mi nagy felelősségünk szakemberként, hogy átlépve a pártálláson, most az összes történelemtanár az igen mellett tegye le a voksát.
(Szabó Zsolt: Csak nekünk nem fontosak a külhoniak, Magyar Nemzet, 2004. november 19.)

[...] Gond akkor van, ha nemzet és állam feltűnően nem esik egybe. A trianoni béke, azaz nyolcvannégy év óta Magyarországgal ez a helyzet. A történeti Magyarországon az állam volt a tágabb, s a nemzet a szűkebb keret-1920 után a nemzet lett a tágabb, s az állam a szűkebb. Diktatúrában (pláne olyanban, mely szerint már holnapra nemzetközivé lesz a világ) az ilyesmi föl sem tűnik. Annál furcsább, hogy a magyar nemzetnek ezt a kétségkívül első számú problémáját mindeddig a Magyar Köztársaság is a (gyep-) szőnyeg alá söpörte. Most kikerült onnan, s mindenki elhűlt: hogyan lapulhatott ott annyi emberöltőn keresztül. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás, illetve az igenlő voksolás csupán tapasz a trianoni seben. Nem sok köze van a geopolitikai valósághoz - inkább szimbolikus cselekvés. Ám nem pótcselekvés, hiszen szerencsés esetben lelki megerősödéshez vezethet - s ezt a jelképes politizálásra hagyományosan érzékeny jobboldal idejekorán felismerte. A baloldal azonban jobban szeretné ezt az egészet a szőnyeg alatt tudni, mint annyi "békés" évtizeden át. Ők; mióta lemondtak a kommunizmus világméretű győzelméről, sőt a szolidaritás valóban nemes eszméjéről is; ragaszkodnak a pragmatizmushoz. Ha szembetalálkoznak egy nemzeti üggyel, megriadnak tőle: minek csinálni a bajt; örüljünk, hogy élünk. Rühellik a történelmet - kivéve, amit ők akarnak. Épp ezért demagóg kampányaikban a hasonlóan kisszerű ösztönökre apellálnak, Az irigységfaktorra, a kenyérféltésre. Véreik ellen vetik be a 23 millió románt.
(Csontos János: Életünk és vérünk, Magyar Nemzet, 2004. november 18.)

[...] Elképesztő hiba volt két balliberális pártelnöktől párviadalra hívni ki a nemzetet. Hiba volt idejekorán elárulni szándékaikat. A politikai elemzők eddig is tudták, hogy az SZDSZ és az MSZP elitje minden igyekezetével azon van, hogy maradéktalanul beteljesítse a bolsevista álmot az internacionalizmusról, ám a jámbor szavazók többsége ezt a maga teljes súlyában ezt soha nem fogta föl.
[...] A tét ugyanis nem csak az, hogy a nemzetáruló balliberális tábor megszégyenüljön, s nem is az csupán, hogy a Parlament elkezdhessen tárgyalni az elkerülhetetlenül kiterjesztendő állampolgárság ügyéről. A tét olyan óriási, amilyet nem ismert az elmúlt száz évben a magyar történelem. Ez lesz ugyanis az első eset, hogy a már korábban elkezdődött szellemi-lelki hanyatlás, mely a trianoni katasztrófában csúcsosodott ki, megállíthatóvá válik, sőt nagy valószínűséggel megfordul. Elkezdődik a nemzeti fölemelkedés.
[...] Nem ez lesz a legszebb eredmény-bár ez lesz az egyik kellemes haszon-, hogy a nemzetáruló liberálisok egyszer s mindenkorra kiszorulnak a magyar parlamentből, és a kommunista ihletésű baloldaliak kellő mértékűre zsugorodnak össze, hanem az, hogy a nemzet megismeri az erőt. Saját erejét.
(Bencsik András: Több Gyurcsány nincsen, Magyar Demokrata, 2004. november 18.)

A kettős állampolgárság bevezetését ellenző vélemények:

[...] Mi viszont elmegyünk szavazni, mondom, persze én is csak a magam nevében, de szintén többes számban, hogy stílusos legyek. Mind a két kérdésre "nem"-mel fogunk válaszolni, miközben a pokolba kívánjuk azokat, akik erre a szörnyűségre rákényszerítenek bennünket.
[...] A magyarság trianoni szétszakadásának maradandó, súlyos traumáit csak az Európai Unió integráló ereje gyógyíthatja meg. Ez lassú út, és nem zökkenőmentes, meg kell tehát könnyíteni. Ma a nemzetek - és különösképpen azok, amelyeket nem terhel világpolitikai felelősség vagy ambíció - elsősorban kulturális entitások. Az anyaországnak sokkal több szellemi és anyagi segítséget kell nyújtania annak érdekében, hogy túlnyúlva az országhatárokon megerősödjön és kiterjedjen az immár szembeszökő különbözőségeket is magában foglaló, egységes kulturális nemzet. Nagyvonalú vízumpolitikával elő kell mozdítani az utódállamok magyar kisebbségeinek mozgásszabadságát.
[...]Az "igen" szavazatok többsége esetén Romániában az áttelepülések következtében magyar párt többé minden valószínűség szerint nem juthat a parlamentbe. A romániai magyar állampolgárok leválnak a többségi nemzetről, és politikai képviselet híján hamarosan kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. A várható magyarellenes hangulatkeltés a román állampolgárságú magyarokat sem kíméli majd.
[...]A szlovák kormány valószínűleg úgy viselkedik majd, mint a kedvezménytörvény idején: bejelenti, hogy a magyar állampolgársággal járó kedvezmények diszkriminatív jellegűek, mert különbséget tesznek Szlovákia állampolgárai között. Ha a szlovákiai magyarok felvehetik a magyar állampolgárságot, akkor ettől a szlovákiai szlovákok vagy ukránok sem tilthatók el. Ugyanígy érvelhet Szerbia, sőt még Románia is.

Míg a kettős állampolgárságról szólva a jobboldal a nemzet újraegyesítéséről, Trianon sebeinek begyógyításáról szaval, nincs olyan kérdés, amely a nemzetet jobban megosztaná, mint ez. Nem véletlen, hogy a politikai pártok közül eddig egy sem bolygatta ezt az ügyet; az Orbán-kormány alatt semmivel nem váltak könnyebbé az állampolgárrá válás feltételei, mint korábban. A kedvezménytörvény persze már rosszat sejtetett: ez volt az első olyan momentum a köztársaság törvénykezésében, amely a politikai közösséghez való tartozást etnikai alapra próbálta helyezni.
[...]A legkisebb kockázatot Orbán Viktor vállalja. De ez a legkisebb sem elhanyagolható. Kétségtelen, hogy az igen győzelme nagyobb és hosszabb távú haszonnal kecsegteti, mint amekkora politikai hátrányokat a vereség jelentene különösen, ha a szavazás ugyan érvénytelen lesz, de a végeredmény az igen szavazatok többségét mutatja majd. De az egyértelmű nem megmutatná a nacionalista program határait is. Márpedig Orbánnak e programon kívül más mondanivalója már régóta nincs.
(Szerkesztőségi álláspont: Az utolsó kijárat Erdély felé, Magyar Narancs, 2004. november 18.)

Nincs mese, itt bizony tragédia íródik, összetéveszthetetlenül magyar, és méreteinknek megfelelően kicsi, csak még nem tudjuk, hány felvonásban. A vége azért már sejthető: mint minden rendes tragédiában, itt is meghal a főszereplő. Közelebbről: tíz-húsz éven belül megszűnik a trianoni probléma. Ha a népszavazáson a többség igennel szavaz, néhány év múlva nem marad számottevő magyar közösség a határokon túl. Nem lehet majd egyeseknek visszacsatolásról ábrándozniuk, nem lehet majd másoknak határokon túl átívelő újraegyesítésről szónokolniuk, mert a szónoklatok közben rohamos gyorsasággal megtörténik a visszacsatolás és az egyesítés. Csak éppen a magyarokat a magyar határon belül fogjuk visszacsatolni és egyesíteni. Területek nélkül.
[...] Egy magyarságot igazoló papírt a szívem fölött is viselhetek, de ha másra is jó, például arra, hogy átjöjjek Magyarországra, munkát vállaljak, tanuljak, egzisztenciát teremtsek, letelepedjek, csupa magyar között éljek, méghozzá jobban, mint Romániában, Szerbiában vagy Ukrajnában, akkor jönni fogok. Hiszen Erdélyből és a Vajdaságból nem egészen törvényes körülmények között is jönnek, hát akkor miért ne jönnének bátrabban és sokkal többen, ha szabad? Lehet azt mondani, hogy ez nem baj, az alacsony születésszám miatt Magyarországnak szüksége van és lesz a munkaerő pótlására.
[...] Csak azt hazudni nem szabad (lehetni lehet, persze), hogy történelmi igazságtalanságok helyrehozataláról és érzelmi elégtételről van szó. Mert nem tudunk helyrehozni semmit, ellenben beláthatatlan problémákat okozunk. Őszintén kellene beszélni, de belátom, reménytelen. Már miért vallaná be a Fidesz, hogy egy nagyarányú népszavazási győzelemmel nem történelmi elégtételt kíván adni, hanem hatalmas csapást akar mérni a szocialistákra, akik így tartósan elveszíthetnék szavazóik egy részét (azokat, nevezetesen, akik csak azt az összefüggést látják, hogy magyar nem szavazhat magyar ellen, és netán arra a következtetésre jutnak, hogy a Fidesz magyar párt, az MSZP meg nem)? Vagy miért vallaná be azt, hogy az állampolgárság megadásával szeretné megteremteni a saját folyamatos szavazat utánpótlását, hiszen a határon túlról érkezők nekik lesznek hálásak? És miért vallaná be az MSZP, hogy elsősorban éppen ettől tart, miközben az adatokat, számokat sorolja a várható gazdasági megterhelésről?
(Bolgár György: Kis magyar tragédia, Népszava, 2004. november 19.)

[...] A kisebbségi magyarok kettős állampolgársága gyökeresen ellentétes volna az állampolgárság nemzetközileg uralkodó gyakorlatával, amely szerint az állampolgárság nem etnikai hovatartozás, hanem egy állam határai között élés velejárója.
[...] A kisebbségi sors megoldásának nem az állampolgárság kiterjesztése az alkalmas eszköze.
[...] A kisebbségben élő magyarok azonosságának megerősítéséhez és felemelkedéséhez anyanyelvi oktatásra, kulturális intézményekre van szükség, amihez nem segít hozzá a magyar állampolgárság.
[...] A szomszéd országok magyar kisebbségeinek sorsán az adott országban való emancipáció és az adott társadalomba való integráció segíthet. A magyar állampolgárság alanyi jogon való tömeges megadása ezzel szemben formálisan is elválasztaná a kisebbségi magyarokat a többséghez tartozóktól, sőt "idegenkén " állíthatná szembe őket velük, hiszen a magyar állam iránti lojalitást fejezné ki, és így nehezíthetné közéleti szerepvállalásukat, integrációjukat és emancipációjukat.
[...] Magyarországnak alkotmányos kötelessége a kisebbségben élő magyarok támogatása, az anyaországhoz fűződő kapcsolattartásuk megkönnyítése. Ennek nem a magyar államhoz való jogi kötelék (magyar igazolván, állampolgárság vagy akár "külhoni magyar útlevél"), ha nem a szülőföldön való boldogulás elősegítése és az anyaországgal való kapcsolattartás feltételeinek javítása az alkalmas megoldása.
[...]Minthogy létezik és képviselhető a kisebbségi kérdés ilyen, jövőbe mutató megoldása, a kettős állampolgárságot mint a múltat folytató megoldási kísérletet akárcsak korábban a zsákutcába jutott státustörvényt - jó szívvel elutasíthatjuk. Nyugodtan menjünk el tehát szavazni, és jó lelkiismerettel, igazunk tudatában szavazzunk nemmel a népszavazásra feltett kérdésre.
(Bauer Tamás: Nemmel, jó lelkiismerettel, Élet és Irodalom, 2004. november 19.)

A kettős állampolgárság bevezetésével kapcsolatos egyéb vélemény:

[...] Negatív kampányokkal manapság igen nehéz csatát nyerni. Pláne, ha így csinálják. Amikor ezeket a sorokat írom, a fő üzenet valahogyan így szólt: lehet, hogy több (egyesek szerint: 5) százmilliárdjába is kerül majd a kettős állampolgárság a költségvetésnek. Értik, ugye? A költségvetésnek. Nem nekem, nem nekünk. Nem arról van szó, hogy kevesebbet érhet majd a nagymama nyugdíja, a kismamák gyes-e. Nem arról, hogy még kevesebb jut majd kátyútlanításra, iskolai étkezésre, kórházi modernizációra. Nem: a költségvetés sínyli meg a külhoni magyarok állítólagosan várható rohamát. Ez bizonyosan félelmetesen hangzik az összes állami bürokrata fülnek - de népszavazást nyerni ezzel bajosan lehet. Nem is beszélve arról, hogy a környező országokban élő magyarok számára, a Délvidéken néha elemi rettegésben élő magyarok számára - s valljuk be: még a baloldali érzelmű magyarok számára is - kezelhetetlen, visszatetszést keltő, megbotránkoztató az efféle érvelés.
[...]Én ha kormány lennék, a szavazás előtt azért nyilvánosságra hoznék egy elszámolást: a rendszerváltás óta eltelt tizenöt évben vajon hányszor tíz- és százmilliárd forintot költöttek a magyar adófizetők a környező magyarságra? Konkrétan mire mentek el a százmilliárdok? Mi épült belőlük? S mennyi az a pénz, ami csöndben eltűnt kézen-közön, amiről gyanítható, hogy nem a közösség javára, hanem néhány ember gazdagodására szolgált? Itt az ideje egy ilyen elszámolásnak is. A továbbiakban azután már nem is beszélnék számokról. Százmilliárdok nélkül is baljós dolgokat látok magam előtt. Vajon végiggondolták-e a népszavazás kezdeményezői, micsoda időzített bombát helyeznek el, micsoda magyar-magyar ellentét magvait hintik szét? Azt mondják: nem kell félni a szociális juttatások összegének növekedésétől, hiszen azt az újonnan átjövő munkába állók megtermelik majd. Így is volna ez - ha nem lenne Magyarországon kínzó munkanélküliség. De itt az van.
[...] Félreértés ne essék: nem vagyok a magyar nemzet egységesítése, a külföldön rekedt magyar milliók segítése ellen. De a közelmúlt történelme bebizonyította, hogy az etnikai alapú "rendezések" a Kárpát-medencében és a Balkánon hihetetlen feszültségeket szítanak. A kölcsönös sérelmek, a szegénység, a kenyérharc könnyen egymásnak uszít népeket, népcsoportokat, etnikumokat. Nagyon, nagyon óvatosan és meggondoltan szabad csak hozzájuk nyúlni. Egy ilyen - nyilvánvalóan aktuálpolitikai érdekek és választási pozíciószerzés által motivált, s hűbelebalázs módjára megrendezett - népszavazás leírhatatlan károkat okozhat a nemzetnek. Többet, mint az évi néhány százmilliárd.
(Sós Péter János: Az állampolgárság kettős csapdája, Népszava, 2004. november 16.)

A kettős állampolgárság bevezetését támogató vélemények:

[...] A népszavazás eredményének hallatlan jelentősége lesz, mint elvi állásfoglalásnak, de közvetlen gyakorlati következménye nem lesz. Ugyanis az "igen"-ek nem kényszeríthetik ki a második állampolgárság semmilyen konkrét megvalósítási formáját. A megoldás a baloldali többségű parlament bölcsességére van bízva. Nem igaz például, hogy munkanélküli-segélyt, egészségbiztosítást vagy szavazati jogot kellene adni a határon túli magyaroknak. Ezek a jogok Európában általában csak a letelepedés helyén járnak, mindenkinek ott, ahol az állandó lakhelye van. Az "igen" győzelme csupán arra kötelezné a kormányt, hogy az Országgyűlés számára olyan megoldást dolgozzon ki, amely az alkotmánnyal és az európai elvekkel összhangban van, és az ország is elbírja.
[...] A kisebbségi léttel járó másság lelki terhét viselő, a diszkriminációval nap mint nap találkozó, magyarságuknak gyakorlati hasznát nem látó szülők akkor fogják gyermekeiknek a magyar identitást választani, akkor fogják a gyakran távoli magyar iskolába járatás anyagi és fizikai terheit vállalni, ha biztosak lehetnek benne, hogy választásuk bővíti gyermekeik érvényesülési lehetőségeit. Ezt a biztonságot adná meg a kettős állampolgárság, mely így a határon túli magyar közösségek megerősödéséhez, nem pedig felszámolódásához vezetne. És minden magyarnak megmaradó magyar minket erősít, hiszen az EU-ban a magyar szavazók számát gyarapítja, a magyarok érdekérvényesítő képességét növeli. Trianon nagy magyar lakta területeket és sok magyar lakost csatolt el az országtól. Ezek lélekben magyarok maradtak, hiszen a lelkeket nem lehet elcsatolni. A lelkeket csak eltaszítani lehet - közönnyel, részvétlenséggel. Ha a népszavazás érvénytelen lenne, vagy a "nem" győzedelmeskedne, az éppen ezzel érne fel. Amolyan lelki Trianon lenne.
(Lovas Rezső: Kerüljük el a lelki Trianont!, Népszabadság, 2004. november 16.)

[...] A magyar politikának egyértelműsítenie kellene, hogy a határon túli magyarság számára a kettős állampolgárság - a történelmi és erkölcsi dimenzió mellett - nem az áttelepülés lehetőségét, hanem a szülőföldön való élet jog- és létbiztonságát erősíti meg. Ha ez az üzenet lenne a középpontba állítva, akkor nem lenne táptalaja a vélt és koholt problémáknak, mert nem lehetne kihasználni a szociális helyzete miatt érzékeny magyar társadalom félelmeit.
[...] Az utóbbi tizenöt év adatai azt mutatják, hogy az áttelepülés az aktív, munkaképes, iskolázottabb rétegeket érintette, akik viszont nem minősültek szociálisan rászorultnak, ellenben a tapasztalat azt mutatja, hogy a közteherviselésben tisztességes módon részt vevő adófizetőkké váltak. Az áttelepülés folyamata mára lelassult, sőt érzékelhető egy visszatelepülési tendencia is.
[...] Mindezek mellett a kettős állampolgárság - a közép- és hosszú távú nemzetstratégiai szempontokat figyelembe véve - megfelelő válasz a demográfiai hatások kihívásaira is. Magyarországon - éppen úgy, mint Nyugat- és Közép-Európa összes többi államában - a következő évtized egyik legfontosabb problémája a demográfiai kihívásokra adandó megfelelő társadalmi, gazdasági és politikai válasz. A modern európai társadalmak sajátja, hogy a kis születési szám következtében a munkavállalói társadalmi csoportba belépő fiatalok száma nagyságrendekkel múlja alul a nyugdíjas kort elérő, s ezáltal az aktív munkavállalói körből kikerülők számát.
[...] Nyilvánvalóan még sok racionális érvet lehetne, s talán kellene is felsorolni, már csak azért is, mert ezek hiányában - a hazai politika hathatós segítségével - tévútra megy a "jelenlegi" állampolgárok egy jelentős része. Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy e racionális érvelésnek a szerepe csak a felelőtlen riogatás és félretájékoztatás megelőzése, illetve visszaszorítása, s nem a népszavazásra való buzdítás, mert azon való részvételünk és támogató igenünk történelmi kötelességünk.
(Giró-Szász András: Érdekek és értékek a kettős állampolgárság tükrében, Magyar Nemzet, 2004. november 16.)

[...] Vajon mit kapna a hazai balliberális elittől az a zsurnaliszta, aki le merné írni, hogy az Izraelbe kivándorolt magyar zsidóknak nem jár a magyar állampolgárság? Megkérdezte-e az egykori NSZK kormányát egyetlen adófizető német arról, hogy mennyibe került kivásárolni a szászokat Ceaucesceau diktatúrájából?
[...] A huszonhárommillió román munkavállaló érkezésével három éve megriasztott magyar választópolgárok azt már valószínűleg nem tudják, hogy az Orbán-Nastase-egyezmény alapján egyetlen munkavállaló, azaz egy pincér jött ide három hónapra dolgozni. Idén május óta, az unióhoz való csatlakozásunk napjától elméletileg szabadon felepedhetnének le nálunk a szintén uniós állampolgárságú felvidéki vagy szlovéniai ínagyarok, de eddig nem hallottam tömeges költözési hullámról. Ha elégszer mondjuk ezeket az érveket, december ötödikén talán nem kell csalódniuk saját nemzetükben magyarok millióinak a határ mindkét oldalán.
(Lukács Csaba: A magyarok ára, Magyar Nemzet, 2004. november 17.)

[...] Szerencsére a Patrubány Miklós vezette MVSZ nem hagyta elfelejteni a határon túli magyarok kettős állampolgárságát. Így jutottunk el a december 5-i népszavazáshoz, mellyel kapcsolatban a balliberális oldal nemcsak megdöbbentően erkölcstelen álláspontra helyezkedett, hanem egyértelmű jogi valótlanságot állít. Mindenekelőtt szögezzünk le két tényt: 1. A kettős állampolgárság jelenleg is létezik a magyar jogban, a magyar állampolgárság megadásának a határon túli magyarság részére sem nemzetközi jogi, sem hazai jogi akadálya nincs. 2. A kettős állampolgárság Svédország kivételével valamennyi európai országban létezik, s az Európai Unió legújabb politikájában kifejezetten támogatja, mint emberi jogot. Ezért aki a határon túli magyarok kettős állampolgárságát ellenzi, kifejezetten az Európai Unió legújabb törekvéseivel megy szembe.
[...] Magyarországon jelenleg is valószínűleg százezres nagyságrendű a kettős állampolgárok száma; részben a külföldre menekült, ott állampolgárságot szerzett, de visszatelepült magyarok, vagy a honosítással az elmúlt ötven évben állampolgárságot szerzettek. A kettős állampolgárság így a modem élettel teljes természetességgel együtt járó, tömeges jelenség, melyet az Európai Unió is kifejezetten támogat.
[...] A kettős állampolgárságnak az ellenzése szocialista-liberális oldalról így a legsötétebb diktatúra korát idézi, mely kifejezetten ellentétes az alapvető emberi jogokkal, s az Európai Unió joggyakorlatával. A kettős állampolgársággal szembeni más balliberális aggály is alaptalan. Társadalombiztosítási szolgáltatást általában abban az országban lehet igénybe venni, ahol a biztosított fizette a járulékot. Ezért a magyar társadalombiztosításra - kiindulópontként - semmiféle külön teher nem nehezedik; a Nyugatról hazatelepült magyarok külföldről kapják a nyugdíjukat. A választójog gyakorlása viszont lakóhelyhez kötött; ahogy a kb. kétmillió távolabb élő magyar állampolgár pusztán választójoga gyakorlásáért nem szerzett magyar lakóhelyet, így nem valószíni ez a határon túl élő magyaroknál sem.
[...] Emlékezzünk: néhány éve betelepítéssel kívánták megoldani a magyarság demográfiai katasztrófáját azok, akik most vadul tiltakozik a kettős állampolgárság ellen. Kérdés: miért jobb a szakképzetlen, nyelvet nem beszél, távoli országokból betelepített, mint a szakképzett, nyelvet beszélő magyar? Mikor az Európai Unió éppen ezért nyitja meg munkaerőpiacát az újonnan felvett tagországok előtt. Nem várom, hogy ezekre a kérdésekre Hiller, Gyurcsány és Kuncze urak válaszoljanak. A nem szavazatta buzdító kampányukkal minősíthetetlen cselekedetet követtek el.
(Jobbágyi Gábor: Eldurvuló állampolgársági vita, Magyar Nemzet, 2004. november 18.)

[...] A Trianon-traumához sem sikerült felnőnünk attól, hogy egy politikai kurzus megpróbálta lelkünkben semmissé tenni. Most itt az első - s egyben utolsó - lehetőség, hogy felnőjünk Trianonhoz, éspedig a külhoni magyaroknak adott kettős állampolgárság által. Románia néhány év múlva uniós tag lesz. Unión kívül akkor már "csak" a Vajdaság és Kárpátalja marad majd - mondhatnák tehát, hogy a sors előbb-utóbb "akaratának ellenére" rendezi a Trianon-traumát, hisz nagyobbrészt átjárhatók lesznek a határok, s a magyarság lelki egésze térbeli, térségi egészként is megélhető lesz, minek akkor már arra a pár évre itt kettős állampolgársággal bajlódni? Hát épp ezért. Mert a kettős állampolgárság a hírős kis Magyarország ajándéka lehet a hazájukból félútra fordítottaknak, azoknak, akiknek szeméből gyakorta csordult ki a könny. Nem mindegy, hogy mi adjuk-e, vagy az uniótól kapják. Nem mindegy, hogy uniós hozadék lesz-e a magyar egység, afféle melléktermék, oldalág, zárójelbe tett félmondat, macskakörömbe tett magyar kutya vagy saját ügy. Magyar ügy. Ne feledjük, a Trianon-trauma épp azért szálka mindmáig a baloldal szemében, mert Európa tette jóvá.
[...] A kettős állampolgárság egy tiszta demokrácia gesztusa lehetne az övéi felé. Kockázatok és mellékhatások nélkül, épp azért, hisz ez a gesztus nem nagyhatalmi alku következménye volna. Bizony-bizony, a kettős állampolgárság miatt nem fog senki a Don-kanyarba vagy Auschwitzba menni, végre tiszta lelkiismerettel lehetünk ragaszkodóan és hangsúlyosan magyarok. Létrejöhet az a várva várt új generációs hazafiság, amelyet immár nem terhel a világháborúk súlya. Ezért a magyarságélményért érdemes áldozatokat vállalni. Ha bekopog hozzád a testvéred, akkor nem a zseb kalkulátort veszed elsőként elő. Egyesek most mégis a szó hallatán, hogy magyar, a zseb kalkulátorukhoz kaptak.
[...] Budapesten az időkerék mellé felállítható volna egy másik óra is, amely népünk fogyását mutatná napról napra. Legalább tudjuk, mikor szállunk alá poklokra, tízmillió alá, s leszünk - szám szerint - már kis nemzet. Hét számjegyű. Ilyen körülmények közt mindennél fontosabb ismét eggyé válnunk. Ez az a pillanat, amikor fejre áll a matematika, s a kettős állampolgárság, a kettő - egyet jelent. Egy nemzetet.
(Sebeők János: Bevégezhető tanfolyam, Magyar Nemzet, 2004. november 19.)

[...] A lakosság jelentős része kevés emocionális érzéssel bír a határon túli nemzettestrészek iránt, mert a szocializmus idején szinte szitokszó volt ezek emlegetése. Az átlagemberek közül (kivéve, ha volt valamilyen személyes kapcsolata) nagyon kevés ember érezte át ennek az ügynek a fontosságát. A szocialista időszakbeli "legyünk minden szomszédunkkal jóban, akkor csak megmaradunk" politika nem tette lehetővé a téma korrekt értékelését. Jó lenne ismerni a választ arra a kérdésre, hogy a mai posztkommunista vezérkar szerint vajon hogyan alakulhatott ki a szintén internacionalista irányítással működé környező országokban egy nemzeti érzésekre építő politika, ami még ma is választási eredményt befolyásoló tényező ezen államokban. Mert ezek az országok a szovjet ideológia kiszolgálása mellett megmaradtak hazafiaknak is.
[...] Ukrajna kivételével az összes környező állam ismeri és a gyakorlatban is alkalmazza a kettős állampolgárság intézményét. Nekik fontosak az anyaországon kívül rekedt testvéreik, csak nekünk nem lényeges. Hová jutottunk? Gondoljunk bele, mi lett volna a honfoglalás kori és az azt követő néhány században hazánkkal, ha nincsenek a Kárpátok alatt székely testvéreink, akik sokszor hősiesen védték az országot a keletről érkező támadásoktól. Mit szólna a mai Erdély területén született Mátyás király, hallva a kormánypártok nem szavazatra buzdítását?
[...] Sokan mondják lenézően, hogy ebből egyesek érzelmi kérdést kreálnak, s ez felelőtlen megközelítés. Igen, az. Hány határon túli magyar mondott le magyar állampolgárságáról? Egy sem. Ők nem alamizsnát kapnak, hanem jogos igényüket teljesítjük e döntés által. Ezen kellene elgondolkoznia Hiller István miniszternek, amikor a nemre adja le a voksát. Ez a mi nagy felelősségünk szakemberként, hogy átlépve a pártálláson, most az összes történelemtanár az igen mellett tegye le a voksát.
(Szabó Zsolt: Csak nekünk nem fontosak a külhoniak, Magyar Nemzet, 2004. november 19.)

[...] Gond akkor van, ha nemzet és állam feltűnően nem esik egybe. A trianoni béke, azaz nyolcvannégy év óta Magyarországgal ez a helyzet. A történeti Magyarországon az állam volt a tágabb, s a nemzet a szűkebb keret-1920 után a nemzet lett a tágabb, s az állam a szűkebb. Diktatúrában (pláne olyanban, mely szerint már holnapra nemzetközivé lesz a világ) az ilyesmi föl sem tűnik. Annál furcsább, hogy a magyar nemzetnek ezt a kétségkívül első számú problémáját mindeddig a Magyar Köztársaság is a (gyep-) szőnyeg alá söpörte. Most kikerült onnan, s mindenki elhűlt: hogyan lapulhatott ott annyi emberöltőn keresztül. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás, illetve az igenlő voksolás csupán tapasz a trianoni seben. Nem sok köze van a geopolitikai valósághoz - inkább szimbolikus cselekvés. Ám nem pótcselekvés, hiszen szerencsés esetben lelki megerősödéshez vezethet - s ezt a jelképes politizálásra hagyományosan érzékeny jobboldal idejekorán felismerte. A baloldal azonban jobban szeretné ezt az egészet a szőnyeg alatt tudni, mint annyi "békés" évtizeden át. Ők; mióta lemondtak a kommunizmus világméretű győzelméről, sőt a szolidaritás valóban nemes eszméjéről is; ragaszkodnak a pragmatizmushoz. Ha szembetalálkoznak egy nemzeti üggyel, megriadnak tőle: minek csinálni a bajt; örüljünk, hogy élünk. Rühellik a történelmet - kivéve, amit ők akarnak. Épp ezért demagóg kampányaikban a hasonlóan kisszerű ösztönökre apellálnak, Az irigységfaktorra, a kenyérféltésre. Véreik ellen vetik be a 23 millió románt.
(Csontos János: Életünk és vérünk, Magyar Nemzet, 2004. november 18.)

[...] Elképesztő hiba volt két balliberális pártelnöktől párviadalra hívni ki a nemzetet. Hiba volt idejekorán elárulni szándékaikat. A politikai elemzők eddig is tudták, hogy az SZDSZ és az MSZP elitje minden igyekezetével azon van, hogy maradéktalanul beteljesítse a bolsevista álmot az internacionalizmusról, ám a jámbor szavazók többsége ezt a maga teljes súlyában ezt soha nem fogta föl.
[...] A tét ugyanis nem csak az, hogy a nemzetáruló balliberális tábor megszégyenüljön, s nem is az csupán, hogy a Parlament elkezdhessen tárgyalni az elkerülhetetlenül kiterjesztendő állampolgárság ügyéről. A tét olyan óriási, amilyet nem ismert az elmúlt száz évben a magyar történelem. Ez lesz ugyanis az első eset, hogy a már korábban elkezdődött szellemi-lelki hanyatlás, mely a trianoni katasztrófában csúcsosodott ki, megállíthatóvá válik, sőt nagy valószínűséggel megfordul. Elkezdődik a nemzeti fölemelkedés.
[...] Nem ez lesz a legszebb eredmény-bár ez lesz az egyik kellemes haszon-, hogy a nemzetáruló liberálisok egyszer s mindenkorra kiszorulnak a magyar parlamentből, és a kommunista ihletésű baloldaliak kellő mértékűre zsugorodnak össze, hanem az, hogy a nemzet megismeri az erőt. Saját erejét.
(Bencsik András: Több Gyurcsány nincsen, Magyar Demokrata, 2004. november 18.)

A kettős állampolgárság bevezetését ellenző vélemények:

[...] Mi viszont elmegyünk szavazni, mondom, persze én is csak a magam nevében, de szintén többes számban, hogy stílusos legyek. Mind a két kérdésre "nem"-mel fogunk válaszolni, miközben a pokolba kívánjuk azokat, akik erre a szörnyűségre rákényszerítenek bennünket.
[...] A magyarság trianoni szétszakadásának maradandó, súlyos traumáit csak az Európai Unió integráló ereje gyógyíthatja meg. Ez lassú út, és nem zökkenőmentes, meg kell tehát könnyíteni. Ma a nemzetek - és különösképpen azok, amelyeket nem terhel világpolitikai felelősség vagy ambíció - elsősorban kulturális entitások. Az anyaországnak sokkal több szellemi és anyagi segítséget kell nyújtania annak érdekében, hogy túlnyúlva az országhatárokon megerősödjön és kiterjedjen az immár szembeszökő különbözőségeket is magában foglaló, egységes kulturális nemzet. Nagyvonalú vízumpolitikával elő kell mozdítani az utódállamok magyar kisebbségeinek mozgásszabadságát.
[...]Az "igen" szavazatok többsége esetén Romániában az áttelepülések következtében magyar párt többé minden valószínűség szerint nem juthat a parlamentbe. A romániai magyar állampolgárok leválnak a többségi nemzetről, és politikai képviselet híján hamarosan kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. A várható magyarellenes hangulatkeltés a román állampolgárságú magyarokat sem kíméli majd.
[...]A szlovák kormány valószínűleg úgy viselkedik majd, mint a kedvezménytörvény idején: bejelenti, hogy a magyar állampolgársággal járó kedvezmények diszkriminatív jellegűek, mert különbséget tesznek Szlovákia állampolgárai között. Ha a szlovákiai magyarok felvehetik a magyar állampolgárságot, akkor ettől a szlovákiai szlovákok vagy ukránok sem tilthatók el. Ugyanígy érvelhet Szerbia, sőt még Románia is.

Míg a kettős állampolgárságról szólva a jobboldal a nemzet újraegyesítéséről, Trianon sebeinek begyógyításáról szaval, nincs olyan kérdés, amely a nemzetet jobban megosztaná, mint ez. Nem véletlen, hogy a politikai pártok közül eddig egy sem bolygatta ezt az ügyet; az Orbán-kormány alatt semmivel nem váltak könnyebbé az állampolgárrá válás feltételei, mint korábban. A kedvezménytörvény persze már rosszat sejtetett: ez volt az első olyan momentum a köztársaság törvénykezésében, amely a politikai közösséghez való tartozást etnikai alapra próbálta helyezni.
[...]A legkisebb kockázatot Orbán Viktor vállalja. De ez a legkisebb sem elhanyagolható. Kétségtelen, hogy az igen győzelme nagyobb és hosszabb távú haszonnal kecsegteti, mint amekkora politikai hátrányokat a vereség jelentene különösen, ha a szavazás ugyan érvénytelen lesz, de a végeredmény az igen szavazatok többségét mutatja majd. De az egyértelmű nem megmutatná a nacionalista program határait is. Márpedig Orbánnak e programon kívül más mondanivalója már régóta nincs.
(Szerkesztőségi álláspont: Az utolsó kijárat Erdély felé, Magyar Narancs, 2004. november 18.)

Nincs mese, itt bizony tragédia íródik, összetéveszthetetlenül magyar, és méreteinknek megfelelően kicsi, csak még nem tudjuk, hány felvonásban. A vége azért már sejthető: mint minden rendes tragédiában, itt is meghal a főszereplő. Közelebbről: tíz-húsz éven belül megszűnik a trianoni probléma. Ha a népszavazáson a többség igennel szavaz, néhány év múlva nem marad számottevő magyar közösség a határokon túl. Nem lehet majd egyeseknek visszacsatolásról ábrándozniuk, nem lehet majd másoknak határokon túl átívelő újraegyesítésről szónokolniuk, mert a szónoklatok közben rohamos gyorsasággal megtörténik a visszacsatolás és az egyesítés. Csak éppen a magyarokat a magyar határon belül fogjuk visszacsatolni és egyesíteni. Területek nélkül.
[...] Egy magyarságot igazoló papírt a szívem fölött is viselhetek, de ha másra is jó, például arra, hogy átjöjjek Magyarországra, munkát vállaljak, tanuljak, egzisztenciát teremtsek, letelepedjek, csupa magyar között éljek, méghozzá jobban, mint Romániában, Szerbiában vagy Ukrajnában, akkor jönni fogok. Hiszen Erdélyből és a Vajdaságból nem egészen törvényes körülmények között is jönnek, hát akkor miért ne jönnének bátrabban és sokkal többen, ha szabad? Lehet azt mondani, hogy ez nem baj, az alacsony születésszám miatt Magyarországnak szüksége van és lesz a munkaerő pótlására.
[...] Csak azt hazudni nem szabad (lehetni lehet, persze), hogy történelmi igazságtalanságok helyrehozataláról és érzelmi elégtételről van szó. Mert nem tudunk helyrehozni semmit, ellenben beláthatatlan problémákat okozunk. Őszintén kellene beszélni, de belátom, reménytelen. Már miért vallaná be a Fidesz, hogy egy nagyarányú népszavazási győzelemmel nem történelmi elégtételt kíván adni, hanem hatalmas csapást akar mérni a szocialistákra, akik így tartósan elveszíthetnék szavazóik egy részét (azokat, nevezetesen, akik csak azt az összefüggést látják, hogy magyar nem szavazhat magyar ellen, és netán arra a következtetésre jutnak, hogy a Fidesz magyar párt, az MSZP meg nem)? Vagy miért vallaná be azt, hogy az állampolgárság megadásával szeretné megteremteni a saját folyamatos szavazat utánpótlását, hiszen a határon túlról érkezők nekik lesznek hálásak? És miért vallaná be az MSZP, hogy elsősorban éppen ettől tart, miközben az adatokat, számokat sorolja a várható gazdasági megterhelésről?
(Bolgár György: Kis magyar tragédia, Népszava, 2004. november 19.)

[...] A kisebbségi magyarok kettős állampolgársága gyökeresen ellentétes volna az állampolgárság nemzetközileg uralkodó gyakorlatával, amely szerint az állampolgárság nem etnikai hovatartozás, hanem egy állam határai között élés velejárója.
[...] A kisebbségi sors megoldásának nem az állampolgárság kiterjesztése az alkalmas eszköze.
[...] A kisebbségben élő magyarok azonosságának megerősítéséhez és felemelkedéséhez anyanyelvi oktatásra, kulturális intézményekre van szükség, amihez nem segít hozzá a magyar állampolgárság.
[...] A szomszéd országok magyar kisebbségeinek sorsán az adott országban való emancipáció és az adott társadalomba való integráció segíthet. A magyar állampolgárság alanyi jogon való tömeges megadása ezzel szemben formálisan is elválasztaná a kisebbségi magyarokat a többséghez tartozóktól, sőt "idegenkén " állíthatná szembe őket velük, hiszen a magyar állam iránti lojalitást fejezné ki, és így nehezíthetné közéleti szerepvállalásukat, integrációjukat és emancipációjukat.
[...] Magyarországnak alkotmányos kötelessége a kisebbségben élő magyarok támogatása, az anyaországhoz fűződő kapcsolattartásuk megkönnyítése. Ennek nem a magyar államhoz való jogi kötelék (magyar igazolván, állampolgárság vagy akár "külhoni magyar útlevél"), ha nem a szülőföldön való boldogulás elősegítése és az anyaországgal való kapcsolattartás feltételeinek javítása az alkalmas megoldása.
[...]Minthogy létezik és képviselhető a kisebbségi kérdés ilyen, jövőbe mutató megoldása, a kettős állampolgárságot mint a múltat folytató megoldási kísérletet akárcsak korábban a zsákutcába jutott státustörvényt - jó szívvel elutasíthatjuk. Nyugodtan menjünk el tehát szavazni, és jó lelkiismerettel, igazunk tudatában szavazzunk nemmel a népszavazásra feltett kérdésre.
(Bauer Tamás: Nemmel, jó lelkiismerettel, Élet és Irodalom, 2004. november 19.)

A kettős állampolgárság bevezetésével kapcsolatos egyéb vélemény:

[...] Negatív kampányokkal manapság igen nehéz csatát nyerni. Pláne, ha így csinálják. Amikor ezeket a sorokat írom, a fő üzenet valahogyan így szólt: lehet, hogy több (egyesek szerint: 5) százmilliárdjába is kerül majd a kettős állampolgárság a költségvetésnek. Értik, ugye? A költségvetésnek. Nem nekem, nem nekünk. Nem arról van szó, hogy kevesebbet érhet majd a nagymama nyugdíja, a kismamák gyes-e. Nem arról, hogy még kevesebb jut majd kátyútlanításra, iskolai étkezésre, kórházi modernizációra. Nem: a költségvetés sínyli meg a külhoni magyarok állítólagosan várható rohamát. Ez bizonyosan félelmetesen hangzik az összes állami bürokrata fülnek - de népszavazást nyerni ezzel bajosan lehet. Nem is beszélve arról, hogy a környező országokban élő magyarok számára, a Délvidéken néha elemi rettegésben élő magyarok számára - s valljuk be: még a baloldali érzelmű magyarok számára is - kezelhetetlen, visszatetszést keltő, megbotránkoztató az efféle érvelés.
[...]Én ha kormány lennék, a szavazás előtt azért nyilvánosságra hoznék egy elszámolást: a rendszerváltás óta eltelt tizenöt évben vajon hányszor tíz- és százmilliárd forintot költöttek a magyar adófizetők a környező magyarságra? Konkrétan mire mentek el a százmilliárdok? Mi épült belőlük? S mennyi az a pénz, ami csöndben eltűnt kézen-közön, amiről gyanítható, hogy nem a közösség javára, hanem néhány ember gazdagodására szolgált? Itt az ideje egy ilyen elszámolásnak is. A továbbiakban azután már nem is beszélnék számokról. Százmilliárdok nélkül is baljós dolgokat látok magam előtt. Vajon végiggondolták-e a népszavazás kezdeményezői, micsoda időzített bombát helyeznek el, micsoda magyar-magyar ellentét magvait hintik szét? Azt mondják: nem kell félni a szociális juttatások összegének növekedésétől, hiszen azt az újonnan átjövő munkába állók megtermelik majd. Így is volna ez - ha nem lenne Magyarországon kínzó munkanélküliség. De itt az van.
[...] Félreértés ne essék: nem vagyok a magyar nemzet egységesítése, a külföldön rekedt magyar milliók segítése ellen. De a közelmúlt történelme bebizonyította, hogy az etnikai alapú "rendezések" a Kárpát-medencében és a Balkánon hihetetlen feszültségeket szítanak. A kölcsönös sérelmek, a szegénység, a kenyérharc könnyen egymásnak uszít népeket, népcsoportokat, etnikumokat. Nagyon, nagyon óvatosan és meggondoltan szabad csak hozzájuk nyúlni. Egy ilyen - nyilvánvalóan aktuálpolitikai érdekek és választási pozíciószerzés által motivált, s hűbelebalázs módjára megrendezett - népszavazás leírhatatlan károkat okozhat a nemzetnek. Többet, mint az évi néhány százmilliárd.
(Sós Péter János: Az állampolgárság kettős csapdája, Népszava, 2004. november 16.)


A kettős állampolgárság bevezetésével foglalkozó publicisztikák:
Giró-Szász András:
Érdekek és értékek a kettős állampolgárság tükrében, Magyar Nemzet, 2004. november 16.
Lovas Rezső: Kerüljük el a lelki Trianont!, Népszabadság, 2004. november 16.
Lukács Csaba: A magyarok ára, Magyar Nemzet, 2004. november 17.
Jobbágyi Gábor: Eldurvuló állampolgársági vita, Magyar Nemzet, 2004. november 18.
Csontos János: Életünk és vérünk, Magyar Nemzet, 2004. november 18.
Bencsik András: Több Gyurcsány nincsen, Magyar Demokrata, 2004. november 18.
Szerkesztőségi álláspont: Az utolsó kijárat Erdély felé, Magyar Narancs, 2004. november 18.
Sebeők János: Bevégezhető tanfolyam, Magyar Nemzet, 2004. november 19.
Szabó Zsolt: Csak nekünk nem fontosak a külhoniak, Magyar Nemzet, 2004. november 19.
Bolgár György: Kis magyar tragédia, Népszava, 2004. november 19.
Bauer Tamás: Nemmel, jó lelkiismerettel, Élet és Irodalom, 2004. november 19.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695