A kormányoldal és az ellenzék értékelése 2004

2005-01-06

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint 2004-ben a sebességváltás mellett befejeződött az irányváltás is, amely arról szólt, hogy választási ígéreteknek megfelelően a Kormány a jövő felé fordul. Hiller István, az MSZP elnöke szerint a 2004-es év a sebességváltás éve volt az MSZP számára, 2005 pedig a padlógáz éve lesz. A pártelnök hangsúlyozta, hogy az MSZP országgyűlési frakciója színvonalas munkájával a Gyurcsány-kormány biztos alapját jelenti. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a magyar történelem kiemelkedő évének nevezte a 2004-es esztendőt. Az SZDSZ elnöke hiányolta a politikai konszenzust a pártok között olyan alapkérdésekben, mint az adó- és egészségügyi reform, vagy mint a közigazgatási rendszer átalakítása. Kuncze Gábor 2004-et a liberálisok évének nevezte, mivel a párt számos programpontját teljesítette, így például a személyi jövedelemadó csökkentését, valamint a sorkötelezettség eltörlését. Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPSZ alelnöke szerint 2004 nem az emberek éve volt, ugyanis romlott a helyzet a mindennapi életviszonyokban és a Kormány nem volt képes érezhető pozitív változásokat elérni. Az alelnök kiemelte, hogy nyolc éve először csökkent a reáljövedelem, ezzel együtt pedig romlott a családok, a fiatalok és a nyugdíjasok anyagi helyzete. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz-MPSZ között alig van különbség. Az MDF elnöke leszögezte: új jobboldali politikára van szükség, melynek feladata, hogy kivezesse az országot a közéleti zsákutcából, valamint, hogy megváltoztassa a politikusok gondolkodását a közéleti felelősségről, és egészében egy új eszmeiséget tegyen vonzóbbá.

HÍR: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök évértékelése szerint 2004-ben a "sebességváltás" mellett befejeződött az irányváltás is, amely arról szólt, hogy választási ígéreteknek megfelelően a Kormány a jövő felé fordul. A kormányfő szerint az év eredményei közül ki kell emelni kétkulcsos adórendszer, és az igazságosabb jövedelemelosztás megteremtését, az Európai Uniós tagságot, valamint a sorkötelezettség eltörlését. Hiller István, az MSZP elnöke szerint a 2004-es év a sebességváltás éve volt az MSZP számára, 2005 pedig a padlógáz éve lesz. A pártelnök hangsúlyozta, hogy az MSZP országgyűlési frakciója színvonalas munkájával a Gyurcsány-kormány biztos alapját jelenti. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a magyar történelem kiemelkedő évének nevezte a 2004-es esztendőt. Az SZDSZ elnöke hiányolta a politikai konszenzust a pártok között olyan alapkérdésekben, mint az adó- és egészségügyi reform, vagy mint a közigazgatási rendszer átalakítása. Kuncze Gábor 2004-et a liberálisok évének nevezte, mivel a párt számos programpontját teljesítette, így például a személyi jövedelemadó csökkentését, valamint a sorkötelezettség eltörlését. Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPSZ alelnöke szerint 2004 nem az emberek éve volt, ugyanis romlott a helyzet a mindennapi életviszonyokban és a Kormány nem volt képes érezhető pozitív változásokat elérni. Az alelnök kiemelte, hogy nyolc éve először csökkent a reáljövedelem, ezzel együtt pedig romlott a családok, a fiatalok és a nyugdíjasok anyagi helyzete. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz-MPSZ között alig van különbség. Az MDF elnöke leszögezte: új jobboldali politikára van szükség, melynek feladata, hogy kivezesse az országot a közéleti zsákutcából, valamint, hogy megváltoztassa a politikusok gondolkodását a közéleti felelősségről, és egészében egy új eszmeiséget tegyen vonzóbbá.

Összefoglalás:
Negatív vélemények a kormány 2004-es munkájával kapcsolatban:

[...] Az iraki háború nem a mi háborúnk volt. Mára kiderült, hogy a közel-keleti ország szövetségesek által tervezett pacifikálása totális kudarcot vallott. Ebben a gerillaháborús, fogolykínzásos helyzetben helyesen döntött az ellenzék, amikor a közvélemény akaratát tiszteletben tartva nemet mondott a további részvételre. A Gyurcsány-kormány pimasz és lekicsinylő megjegyzéseit, a magyarok gyávaságára tett nyilatkozatait nem is érdemes itt részletezni.
[...] Lehetséges, hogy a jövő azt igazolja, helyes volt odaígérni egy magyar lövészszázadot a tervezett bagdadi NATO-bázis személyzetéhe. Az viszont már most kijelenthető, hogy rossz lépés volt az idevonatkozó kormányzati döntés előtt mellőzni a köztársasági elnökkel, azaz a hadsereg főparancsnokával a konzultációt, valamint a parlamenti ellenzék véleményét is illett volna kikérni. Tizenhat hónap múlva országgyűlési választásokat fognak majd tartani Magyarországon, és a most meghozott külpolitikai döntések ódiumát már a 2006-ban felálló új - még nem ismert összetételű - kormánynak kell majd állnia. A közvélemény-kutatások egész éves összegzése alapján kijelenthető, hogy a Fidesznek reális esélye van a választási győzelemre.
[...] Az MSZP-SZDSZ-koalíció külpolitikai ámokfutása miatt viszont már most borítékolható, hogy egy következi jobbközép kormány hosszabb távon is kényszerpályára fog kerülni. A Magyar Honvédség elmaradt fejlesztései miatt Gyurcsány is megkapta a NATO-tól az intőt. A hadsereg átalakításának elszabotálására az olyan típusú demagógia sem jelenthet mentséget, mely szerint a pénz a szociális feszültségek enyhítésére kell. Két és fél évvel a kormányváltás után nincs már értelme a visszafelé mutogatásnak sem. A Fidesz 2002-ben drága árat fizetett hibáiért. Ma már sem a hazai, sem pedig a nemzetközi közéletben nincs olyan komolyan vehető szereplő, akit meghatnának a baloldali politikusoknak az Orbán-kormányról tett handanbandázó kijelentései. Jellemző a kormányból való szinte minden szinten érzékelhető kiábrándultságra, hogy a hosszú ideje népszerűtlen sorkatonai szolgálat megszüntetése gyakorlatilag napok alatt lekerült a napirendről, és a felmérések szerint nem gyakorolt számottevő pozitív hatást a meglehetősen pesszimista fiatalok között a koalíció megítélésére. Az alkotmányos berendezkedés sérelme Sokadszor bizonyosodott be, hogy a kampánypolitika, a PR-fogások szemérmetlen halmozása sem képes elfedni azt a távlattanul sodródó és meddő gazdaságpolitikát, amelyet az MSZP-SZDSZ-koalíció a megalakulása óta folytat.
[...] Hasonlóan rossz kelet-európai emlékeket idéztek fel a kormánytól független intézmények, így például az ügyészség, a Nemzeti Bank, az alkotmánybíróságok elleni támadások, a szocialista-liberális kormánynak nem tetsző politikai gondolkodásmódot képviselő köztársasági elnök semmibevétele. Gondoljunk vissza arra a botrányos esetre, amikor a kórház-privatizációról szóló törvényt - amelyet az államfő visszaküldött a törvényhozásnak újratárgyalás céljából - még aznap változtatás nélkül újra megszavazta a Tisztelt Ház kormánypárti többsége. A megszállt közszolgálati televízió törvénysértő módon elfogult, kormánypárti hangvétele, a kritikus lapok, az ellenzéki sajtó régebbi uniós tagállamokban elképzelhetetlen politikai bojkottja éppúgy rendszeres gyakorlattá vált, mint a közpénzeken végzett kormányzati propaganda, a vég nélküli önünneplések sora.
[...] A történelmi egyházak ellen még 2001-ben indult meg az MSZP-s indíttatású hangulatkeltés: a levelezgető Medgyessy, a vádaskodó Horn Gyula, a szószékek körül sertepertélő ifjú szocialisták és a Vatikánt támadó Kósáné Kovács Magda kétséget kizáróan jelezték a szocialisták ütegújuló katolikusellenességét. A Gyurcsány-kormány ehhez képest padlóig nyomta a gázt, durván megrágalmazva a Magyar Katolikus Egyházat a II. János Pál pápa előtti kihallgatásán.
(Tihanyi Örs: A 2004-es esztendő belpolitikai mérlege, Magyar Nemzet, 2004. december 31.)

[...] A D-209-es számú volt miniszterelnök is azt mondta, hogy fő munkája a "szocialista" rendszer fölbontása volt. Ebben egyrészt van igazság (hiszen a piaci reformok - szemben a "reformkommunisták" vágyálmaival - nem a rendszer megmentését, hanem összeomlását segítették elő). Másrészt láthatólag őszintén mondja. Föl se merül benne, hogy nem a korábbi rendszer tönkretételére esküdött föl mint párttag és hírszerző (vagy kémelhárító), és a lojalitás hiánya nem mindenkinek rokonszenves. De hát "a valóság" irányában működött. S mi "a valóság"? Az, ami győztes. Aminek nagyobb az ereje, nagyobb a hatalma. És ez a kapitalizmus, amely a volt "kommunisták" és az általuk befolyásolt közvélemény szerint nem is egyszerűen "valóság", hanem egyenesen természet.
[...] Most mindenki örül, mert a meghatározó kormánypárt, az MSZP - talán - elszánta magát arra, hogy törvényben szabályozza a titkosszolgálati iratokhoz való hozzáférést és a kötelező átvilágítást, méghozzá bővítőleg. Ez rendben is volna, de ha azt nézzük, hogy mihez kezdtünk avval, amit mindenki tud - pontosabban: tudhatna, ha akarna -, akkor nem sok reményt fűzhetünk ahhoz, hogy Magyarország erkölcsileg megtisztul. Itt csak azokat akarják még egyszer megalázni, akiket az előző rendszer egyszer már megalázott. Miközben a diktatúra felelős vezetői büszkén parádéznak, irányítanak és nyilatkoznak. Mivel mindenki elfelejtette már, hogy kik ők, kik voltak, kik lesznek. Senki nem kifogásolja, hogy a mi új NATO-honvédségünket szovjet hadiakadémiát végzett, a Szovjetunióban kiképzett, gyakorlatilag a szovjet katonai vezetés (beosztott) részeiként működő törzstisztek és tábornokok irányítják, hogy a rendőrségről ne is beszéljünk.
(Tamás Gáspár Miklós: A képmutatás éve, Népszava, 2004. december 31.)

Negatív vélemények az ellenzék 2004-es munkájával kapcsolatban:

[...] Ezen a forradalmi tavaszon idegenszerűen hangzó jelszót kellett megtanulniuk a nemzeti ügy ügyeletes képviselőinek és híveinek. Ráadásul olyan fogalmat, amely tartalmában nem is igazán méltó a hajlíthatatlan gerincű magyarokhoz. Petíció? Még ha nemzeti is? Nehogy már kérelmezzünk valamit ettől a nemzetáruló kormánytól, nehogy már aláírásokon kérjük alássan, hogy adjon több pénzt mindenre! De ha már egyszer az első európai néppárt Magyarországon (Orbán Viktor szíves közlése) ezt a petíciót vagy micsodát találta ki, akkor legyen! Aláírunk. És aláírtak, a legalább nyolcmillió szavazó- és aláíróképes magyarból több mint egy millióan. Még kér a nép, mondhatta volna a forradalmi Orbán, most adjatok neki! De nem adtak ezek a hazátlan bitangok, mert amilyen szerencsétlenek, már első száz napjukban odaadtak mindent, ami az ország pénztárcájában volt (a nagy semmit), sőt még azt is, ami nem volt (az 50 százalékos fizetésemelést). Az első európai néppárt ellenben szép, színes petíciót adományozott támogatóinak, akiknek egy része azt hitte róla, hogy biankó csekk.
[...] Kettős népszavazás, kettős állampolgárság, valamint többes vereség. Vesztettek azok, akik az egészet kitalálták. Vesztettek azok, akik melléálltak. Vesztettek azok, akik jól jártak volna. Vesztett a valódi érvek nélküli nacionalista handabandázás, a csakis az érzelmekre épített vérvonal-politizálás. Egyesek szerint a rosszhangulatú, bűntudatot gerjesztő népszavazással mindenki vesztett, de ez nem igaz. Áldozatok árán ugyan, de győzött a józan ész, és csúnya futamok után, még távolmaradással is a demokrácia. Van remény 2005-re.
(Bolgár György: 2004 legfontosabb szavai, Népszava, 2004. december 30.)

[...] A felszínen folytatódik a szocialista "one-man-show". Nagy materiális eredményekre nem lehet már jutni 2006-ig, de a szimbolikus térben fordulat állhat be. Gyurcsány Ferenc aktivitása erre irányul: meg kívánja őrizni, fel akarja rázni a hagyományos szocialista bázist, miközben az ingadozó szavazók számára is vonzó párttá kívánja tenni az utóbbi időben kissé megzuhant MSZP-t. Ez elég lehet ahhoz, hogy a szocialisták tényleges eséllyel vágjanak neki a 2006-os választásnak. A szocialisták önkeresése nem menti fel a magyar jobboldal vezető pártját sem egy hasonló processzus alól. Miközben azonban az MSZP a nyilvánosság előtt fogalmazza meg a problémát - "még nem jöttünk rá, milyen a szociáldemokrácia a 21. századi Magyarországon, de próbálkozunk" -, addig a Fidesz tagadja, hogy bármi ehhez hasonló probléma létezne.
[...] Látható: a Fidesz a 2002-es vereségnek végül nem csak a szervezeti tanulságát vonta le. A "létbiztonság" középpontba emelésével a szavazótábor kiszélesítésének lehetőségét adta meg önmagának. Csak hát az a kérdés, hogy a már minden jelentós ideológiai áramlatban megmerítkezett Fidesz vajon hogyan kormányozna 2006-tól? A szavazatmaximalizálás korrekt célkitűzése nem vezet-e a legnagyobb ellenzéki párt arculatának elmosódásához, szavai és cselekedetei túlzott változékonyságához, kiszámíthatatlanságához?
(Lakner Zoltán: A mozdulatlanság ideje, Magyar Hírlap, 2005. január 3.)

Egyéb vélemények a 2004-es év politikai eseményeivel kapcsolatban:

A magyar belpolitikát a hiányai jellemzik a legtalálóbban. A bizalomé és a stabil ideológiai álláspontoké. Meg mindazé, ami ezekből következne: a szakpolitikai ügyekben mutatkozó következetesség, az érvelő vita, vagy éppen egy az Európai Unióban képviselhető "belső cél". Nem kell különösebb pesszimizmus annak előre vetítéséhez, hogy a politikai közösség tagjai 2005-ben újabb nehezen gyógyuló sebeket ejtenek majd egymáson, miközben a régiek aligha gyógyulnak be. A demokratikus politikai berendezkedés egyik meghatározó eleme volna a politikai táborok közötti alapvető bizalom.
[...] A magyar demokrácia alapvető jellemzője azonban a bizalmatlanság. Ahogy Tölgyessy Péter mondja: a rettegés. A politikai elit különböző oldalakhoz tartozó csoportjai félnek egymástól. Attól tartanak, hogy ellenzékbe kerülve minden közéleti pozíciójuk veszélybe kerül, intézményeik nem kapnak majd pénzt, településeiket "kiéheztetik", stratégiai programjaikat eltörlik. És a félelem jogos is. Talán még erősebb a választópolgároktól való rettegés. A politikusok jó része felismerte: a politikai témák, megvitatásuk módja ellenszenvet szül. S nem kell a választóknak egyetérteniük az egyik politikai szereplővel ahhoz, hogy a másik ellen szavazzanak, akár megsemmisítő vereséget mérve rá. Ezzel az élménnyel minden párt találkozott már az elmúlt tizenöt évben. Mégsem tudnak kilépni a félelem és a félelemkeltés logikájából. A visszakézből adott reakciók, a másik ellenében történő politizálás és a kisebb-nagyobb kiterjedésű hűséges, ámde radikális ízlésű politikai bázis kiszolgálása a meghatározó szempont a bal- és a jobboldalon egyaránt. Mintha másfél évtized után még mindig az lenne a tét, hogy milyen legyen a demokratikus Magyarország.
(Lakner Zoltán: A mozdulatlanság ideje, Magyar Hírlap, 2005. január 3.)

Negatív vélemények a kormány 2004-es munkájával kapcsolatban:

[...] Az iraki háború nem a mi háborúnk volt. Mára kiderült, hogy a közel-keleti ország szövetségesek által tervezett pacifikálása totális kudarcot vallott. Ebben a gerillaháborús, fogolykínzásos helyzetben helyesen döntött az ellenzék, amikor a közvélemény akaratát tiszteletben tartva nemet mondott a további részvételre. A Gyurcsány-kormány pimasz és lekicsinylő megjegyzéseit, a magyarok gyávaságára tett nyilatkozatait nem is érdemes itt részletezni.
[...] Lehetséges, hogy a jövő azt igazolja, helyes volt odaígérni egy magyar lövészszázadot a tervezett bagdadi NATO-bázis személyzetéhe. Az viszont már most kijelenthető, hogy rossz lépés volt az idevonatkozó kormányzati döntés előtt mellőzni a köztársasági elnökkel, azaz a hadsereg főparancsnokával a konzultációt, valamint a parlamenti ellenzék véleményét is illett volna kikérni. Tizenhat hónap múlva országgyűlési választásokat fognak majd tartani Magyarországon, és a most meghozott külpolitikai döntések ódiumát már a 2006-ban felálló új - még nem ismert összetételű - kormánynak kell majd állnia. A közvélemény-kutatások egész éves összegzése alapján kijelenthető, hogy a Fidesznek reális esélye van a választási győzelemre.
[...] Az MSZP-SZDSZ-koalíció külpolitikai ámokfutása miatt viszont már most borítékolható, hogy egy következi jobbközép kormány hosszabb távon is kényszerpályára fog kerülni. A Magyar Honvédség elmaradt fejlesztései miatt Gyurcsány is megkapta a NATO-tól az intőt. A hadsereg átalakításának elszabotálására az olyan típusú demagógia sem jelenthet mentséget, mely szerint a pénz a szociális feszültségek enyhítésére kell. Két és fél évvel a kormányváltás után nincs már értelme a visszafelé mutogatásnak sem. A Fidesz 2002-ben drága árat fizetett hibáiért. Ma már sem a hazai, sem pedig a nemzetközi közéletben nincs olyan komolyan vehető szereplő, akit meghatnának a baloldali politikusoknak az Orbán-kormányról tett handanbandázó kijelentései. Jellemző a kormányból való szinte minden szinten érzékelhető kiábrándultságra, hogy a hosszú ideje népszerűtlen sorkatonai szolgálat megszüntetése gyakorlatilag napok alatt lekerült a napirendről, és a felmérések szerint nem gyakorolt számottevő pozitív hatást a meglehetősen pesszimista fiatalok között a koalíció megítélésére. Az alkotmányos berendezkedés sérelme Sokadszor bizonyosodott be, hogy a kampánypolitika, a PR-fogások szemérmetlen halmozása sem képes elfedni azt a távlattanul sodródó és meddő gazdaságpolitikát, amelyet az MSZP-SZDSZ-koalíció a megalakulása óta folytat.
[...] Hasonlóan rossz kelet-európai emlékeket idéztek fel a kormánytól független intézmények, így például az ügyészség, a Nemzeti Bank, az alkotmánybíróságok elleni támadások, a szocialista-liberális kormánynak nem tetsző politikai gondolkodásmódot képviselő köztársasági elnök semmibevétele. Gondoljunk vissza arra a botrányos esetre, amikor a kórház-privatizációról szóló törvényt - amelyet az államfő visszaküldött a törvényhozásnak újratárgyalás céljából - még aznap változtatás nélkül újra megszavazta a Tisztelt Ház kormánypárti többsége. A megszállt közszolgálati televízió törvénysértő módon elfogult, kormánypárti hangvétele, a kritikus lapok, az ellenzéki sajtó régebbi uniós tagállamokban elképzelhetetlen politikai bojkottja éppúgy rendszeres gyakorlattá vált, mint a közpénzeken végzett kormányzati propaganda, a vég nélküli önünneplések sora.
[...] A történelmi egyházak ellen még 2001-ben indult meg az MSZP-s indíttatású hangulatkeltés: a levelezgető Medgyessy, a vádaskodó Horn Gyula, a szószékek körül sertepertélő ifjú szocialisták és a Vatikánt támadó Kósáné Kovács Magda kétséget kizáróan jelezték a szocialisták ütegújuló katolikusellenességét. A Gyurcsány-kormány ehhez képest padlóig nyomta a gázt, durván megrágalmazva a Magyar Katolikus Egyházat a II. János Pál pápa előtti kihallgatásán.
(Tihanyi Örs: A 2004-es esztendő belpolitikai mérlege, Magyar Nemzet, 2004. december 31.)

[...] A D-209-es számú volt miniszterelnök is azt mondta, hogy fő munkája a "szocialista" rendszer fölbontása volt. Ebben egyrészt van igazság (hiszen a piaci reformok - szemben a "reformkommunisták" vágyálmaival - nem a rendszer megmentését, hanem összeomlását segítették elő). Másrészt láthatólag őszintén mondja. Föl se merül benne, hogy nem a korábbi rendszer tönkretételére esküdött föl mint párttag és hírszerző (vagy kémelhárító), és a lojalitás hiánya nem mindenkinek rokonszenves. De hát "a valóság" irányában működött. S mi "a valóság"? Az, ami győztes. Aminek nagyobb az ereje, nagyobb a hatalma. És ez a kapitalizmus, amely a volt "kommunisták" és az általuk befolyásolt közvélemény szerint nem is egyszerűen "valóság", hanem egyenesen természet.
[...] Most mindenki örül, mert a meghatározó kormánypárt, az MSZP - talán - elszánta magát arra, hogy törvényben szabályozza a titkosszolgálati iratokhoz való hozzáférést és a kötelező átvilágítást, méghozzá bővítőleg. Ez rendben is volna, de ha azt nézzük, hogy mihez kezdtünk avval, amit mindenki tud - pontosabban: tudhatna, ha akarna -, akkor nem sok reményt fűzhetünk ahhoz, hogy Magyarország erkölcsileg megtisztul. Itt csak azokat akarják még egyszer megalázni, akiket az előző rendszer egyszer már megalázott. Miközben a diktatúra felelős vezetői büszkén parádéznak, irányítanak és nyilatkoznak. Mivel mindenki elfelejtette már, hogy kik ők, kik voltak, kik lesznek. Senki nem kifogásolja, hogy a mi új NATO-honvédségünket szovjet hadiakadémiát végzett, a Szovjetunióban kiképzett, gyakorlatilag a szovjet katonai vezetés (beosztott) részeiként működő törzstisztek és tábornokok irányítják, hogy a rendőrségről ne is beszéljünk.
(Tamás Gáspár Miklós: A képmutatás éve, Népszava, 2004. december 31.)

Negatív vélemények az ellenzék 2004-es munkájával kapcsolatban:

[...] Ezen a forradalmi tavaszon idegenszerűen hangzó jelszót kellett megtanulniuk a nemzeti ügy ügyeletes képviselőinek és híveinek. Ráadásul olyan fogalmat, amely tartalmában nem is igazán méltó a hajlíthatatlan gerincű magyarokhoz. Petíció? Még ha nemzeti is? Nehogy már kérelmezzünk valamit ettől a nemzetáruló kormánytól, nehogy már aláírásokon kérjük alássan, hogy adjon több pénzt mindenre! De ha már egyszer az első európai néppárt Magyarországon (Orbán Viktor szíves közlése) ezt a petíciót vagy micsodát találta ki, akkor legyen! Aláírunk. És aláírtak, a legalább nyolcmillió szavazó- és aláíróképes magyarból több mint egy millióan. Még kér a nép, mondhatta volna a forradalmi Orbán, most adjatok neki! De nem adtak ezek a hazátlan bitangok, mert amilyen szerencsétlenek, már első száz napjukban odaadtak mindent, ami az ország pénztárcájában volt (a nagy semmit), sőt még azt is, ami nem volt (az 50 százalékos fizetésemelést). Az első európai néppárt ellenben szép, színes petíciót adományozott támogatóinak, akiknek egy része azt hitte róla, hogy biankó csekk.
[...] Kettős népszavazás, kettős állampolgárság, valamint többes vereség. Vesztettek azok, akik az egészet kitalálták. Vesztettek azok, akik melléálltak. Vesztettek azok, akik jól jártak volna. Vesztett a valódi érvek nélküli nacionalista handabandázás, a csakis az érzelmekre épített vérvonal-politizálás. Egyesek szerint a rosszhangulatú, bűntudatot gerjesztő népszavazással mindenki vesztett, de ez nem igaz. Áldozatok árán ugyan, de győzött a józan ész, és csúnya futamok után, még távolmaradással is a demokrácia. Van remény 2005-re.
(Bolgár György: 2004 legfontosabb szavai, Népszava, 2004. december 30.)

[...] A felszínen folytatódik a szocialista "one-man-show". Nagy materiális eredményekre nem lehet már jutni 2006-ig, de a szimbolikus térben fordulat állhat be. Gyurcsány Ferenc aktivitása erre irányul: meg kívánja őrizni, fel akarja rázni a hagyományos szocialista bázist, miközben az ingadozó szavazók számára is vonzó párttá kívánja tenni az utóbbi időben kissé megzuhant MSZP-t. Ez elég lehet ahhoz, hogy a szocialisták tényleges eséllyel vágjanak neki a 2006-os választásnak. A szocialisták önkeresése nem menti fel a magyar jobboldal vezető pártját sem egy hasonló processzus alól. Miközben azonban az MSZP a nyilvánosság előtt fogalmazza meg a problémát - "még nem jöttünk rá, milyen a szociáldemokrácia a 21. századi Magyarországon, de próbálkozunk" -, addig a Fidesz tagadja, hogy bármi ehhez hasonló probléma létezne.
[...] Látható: a Fidesz a 2002-es vereségnek végül nem csak a szervezeti tanulságát vonta le. A "létbiztonság" középpontba emelésével a szavazótábor kiszélesítésének lehetőségét adta meg önmagának. Csak hát az a kérdés, hogy a már minden jelentós ideológiai áramlatban megmerítkezett Fidesz vajon hogyan kormányozna 2006-tól? A szavazatmaximalizálás korrekt célkitűzése nem vezet-e a legnagyobb ellenzéki párt arculatának elmosódásához, szavai és cselekedetei túlzott változékonyságához, kiszámíthatatlanságához?
(Lakner Zoltán: A mozdulatlanság ideje, Magyar Hírlap, 2005. január 3.)

Egyéb vélemények a 2004-es év politikai eseményeivel kapcsolatban:

A magyar belpolitikát a hiányai jellemzik a legtalálóbban. A bizalomé és a stabil ideológiai álláspontoké. Meg mindazé, ami ezekből következne: a szakpolitikai ügyekben mutatkozó következetesség, az érvelő vita, vagy éppen egy az Európai Unióban képviselhető "belső cél". Nem kell különösebb pesszimizmus annak előre vetítéséhez, hogy a politikai közösség tagjai 2005-ben újabb nehezen gyógyuló sebeket ejtenek majd egymáson, miközben a régiek aligha gyógyulnak be. A demokratikus politikai berendezkedés egyik meghatározó eleme volna a politikai táborok közötti alapvető bizalom.
[...] A magyar demokrácia alapvető jellemzője azonban a bizalmatlanság. Ahogy Tölgyessy Péter mondja: a rettegés. A politikai elit különböző oldalakhoz tartozó csoportjai félnek egymástól. Attól tartanak, hogy ellenzékbe kerülve minden közéleti pozíciójuk veszélybe kerül, intézményeik nem kapnak majd pénzt, településeiket "kiéheztetik", stratégiai programjaikat eltörlik. És a félelem jogos is. Talán még erősebb a választópolgároktól való rettegés. A politikusok jó része felismerte: a politikai témák, megvitatásuk módja ellenszenvet szül. S nem kell a választóknak egyetérteniük az egyik politikai szereplővel ahhoz, hogy a másik ellen szavazzanak, akár megsemmisítő vereséget mérve rá. Ezzel az élménnyel minden párt találkozott már az elmúlt tizenöt évben. Mégsem tudnak kilépni a félelem és a félelemkeltés logikájából. A visszakézből adott reakciók, a másik ellenében történő politizálás és a kisebb-nagyobb kiterjedésű hűséges, ámde radikális ízlésű politikai bázis kiszolgálása a meghatározó szempont a bal- és a jobboldalon egyaránt. Mintha másfél évtized után még mindig az lenne a tét, hogy milyen legyen a demokratikus Magyarország.
(Lakner Zoltán: A mozdulatlanság ideje, Magyar Hírlap, 2005. január 3.)



A 2004-es év politikai eseményeit értékelő publicisztikák:
Kumin Ferenc: 2004: egyik döbbenet a másik után, Magyar Hírlap, 2004. december 28.
Bolgár György: 2004 legfontosabb szavai, Népszava, 2004. december 30.
Tihanyi Örs: A 2004-es esztendő belpolitikai mérlege, Magyar Nemzet, 2004. december 31.
Tamás Gáspár Miklós: A képmutatás éve, Népszava, 2004. december 31.
Lakner Zoltán: A mozdulatlanság ideje, Magyar Hírlap, 2005. január 3.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695