Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédének sajtóvisszhangja

2005-02-28

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök február 14-én, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján megtartotta országértékelő beszédét. A miniszterelnök beszédében kiemelte, hogy a 2002-es kormányváltás óta emelkedtek az átlagjövedelmek és a nyugdíjak, igazságosabb lett a családtámogatás, és csökkentek az adók. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor elismerte, hogy a Kormánynak volt olyan ígérete, amit a szűkös költségvetés miatt nem tud teljesíteni, ezért nem lesznek ingyenesek a szívgyógyszerek, és nem tudják kifizetni az ápolónői hűségjutalmat sem. Gyurcsány Ferenc szerint a Fészekrakó-program áttörést jelent a magyar lakáspolitikában, mivel a gazdagoktól elvett, a rászorulóknak viszont ad. A miniszterelnök a kormányzati eredmények felsorolása során hangsúlyozta: soha Magyarországon annyi autópálya nem épült, mint ma.

Háttér:
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök február 14-én, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján megtartotta országértékelő beszédét. A miniszterelnök beszédében kiemelte, hogy a 2002-es kormányváltás óta emelkedtek az átlagjövedelmek és a nyugdíjak, igazságosabb lett a családtámogatás, és csökkentek az adók. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor elismerte, hogy a Kormánynak volt olyan ígérete, amit a szűkös költségvetés miatt nem tud teljesíteni, ezért nem lesz ingyenesek szívgyógyszerek, és nem tudják kifizetni az ápolónői hűségjutalmat sem. Gyurcsány Ferenc szerint a Fészekrakó-program áttörést jelent a magyar lakáspolitikában, mivel a gazdagoktól elvett, a rászorulóknak viszont ad. A miniszterelnök a kormányzati eredmények felsorolása során hangsúlyozta: soha Magyarországon annyi autópálya nem épült, mint ma. A kormányfő arról is beszélt, hogy a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulása érdekében, konkrét lépéseket kell tenni a Kárpát-medencei térség gazdasági fejlesztésének elősegítésére. Gyurcsány Ferenc a Nemzeti Felelősség programjának megvalósítása mellett fő feladatként jelölte meg az adórendszer és a felsőoktatás átalakítását, valamint a Nemzeti Fejlesztési Terv megalkotását.

Összefoglalás:
Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét bíráló vélemények

Az alig valamit mondás jellemezte a kormányfő tegnapi évnyitó beszédét. Az persze önmagában nem különös, hogy egy miniszterelnöki felszólalás tényleges tartalma a nullához tart, bár Medgyessy Péter tavalyi verbális nekiveselkedése minden volt, csak unalmas nem. Gyurcsány Ferenc utolsó néhány hetes kommunikációs száguldása mindenesetre többet ígért e konkrétumoktól kínosan megóvott felszólalásnál. De talán éppen az elmúlt hetek bakijai miatt játszott biztonsági játékot: most nem voltak frappáns kiszólásai, csak sokszor ismételt szóvirágait hallhattuk újra - versenyképességről, biztonságról, igazságosságról. [...]
Ahhoz képest, hogy Gyurcsány szerint a Kádár-korszak véget ért, egy értéke mégis volt e szűk egy órának: a mai középiskolások megsejthettek belőle valamit arról, miket kellett szüleiknek végighallgatniuk valamikor, még az 1989 előtti időszakban. Igaz, akkor (sajnos) volt jelentősége egy-egy országvezetői lassításnak, vesszőnek, torokköszörülésnek. Ma legfeljebb álmosítanak az évértékelések. És amíg mi elszunyókálunk, az elszánt párthívek éppenséggel téli álmukból ébredeznek. [...]
(Szerkesztőségi álláspont: Altatódal. Magyar Hírlap, 2005. február 15.)

[...] A politikai beszédeket ócsároló politikai irodalmat nem gyűjtöttem össze, be kell hogy érjék Gyurcsány miniszterelnök tegnapelőtti félmondatával, miszerint "a politikát lassan leváltja a politikai kommunikáció". Ezt az év legjelentősebb politikai kommunikációjának keretében mondta el, ami önellentmondásnál egy hajszálnyival több, a skizofréniánál egy csöppet kevesebb, mégis - teljesen logikus. Ha egyszer a népemnek elege van a dumánkból, akkor nekem is elegem van, hiszen őt képviselem. Ezt azonban közölnöm kell vele, méghozzá messze hangzó szóval, mert a süketnéma jelbeszédet kevesen értik. [...]
(R. Székely Julianna: Két beszéd közt, félúton. Magyar Hírlap, 2005. február 15.)

[...] A hírek, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc mindent tűvé tesz majd a konszenzusért, és nem fog konfrontálódni - ez magyarul egyébként annyit tesz, hogy ha minden jól megy, nem rikácsolja majd vörös fejjel, hogy mindenki fogja be a száját -, csak annyiban bizonyultak igaznak, hogy a kormányfő nagyvonalú gesztussal biztosította az ellenzéket meg az ország nagyobbik felét: ő személy szerint hazafinak, demokratának és európainak tartja őket. Köszönjük. Hiszen nekünk nagyon fontos a KISZ-titkárok dicsérete. [...]
És az ötletek: megannyi apró Kádár-rendszer. Ha a falvakban bezárjuk az iskolát, hát legyen helyette napközi időseknek és ifjaknak. Ha a falvakban felszámoljuk a postát, hát legyenek helyette közösségi terek. Ha a falvakban megszüntetjük a Volán-járatokat, hát legyen helyettük falubusz. De sajnos az átkozott falusiaknak iskola, posta és Volán-járat kell. Mert ők nem konvergensek. [...]
(Csermely Péter: A bohóc tehetetlensége. Magyar Nemzet, 2005. február 15.)

[...] Nekünk több mint tizenöt éve azt hajtogatják - nem is akárkik, hanem az MSZP-sek, akik vitathatatlanul a legilletékesebbek ebben a témában -, hogy a Kádár-rendszernek vége, nyoma sincs, emléke is elhalványult, nem érdemes rá szót sem vesztegetni. Élt bennünk a sanda gyanú, hogy ez nem igaz, ám amikor hangot adtunk eme nézetünknek, mindig durván letorkoltak a szocialisták, hogy már megint árokásunk, nemzetszakítunk meg haladó erőket becsmérelünk. Úgy látszik, mégiscsak igazunk volt, ha a miniszterelnök most hétfőn, negyed kettő körül vetett véget a Kádár-rendszernek, a tizenöt évnyi ádáz tagadás után ez felért egy beismeréssel. [...]
(Ugró Miklós: Kádár-rendszerváltás. Magyar Nemzet, 2005. február 16.)

[...] "A magyar politika rossz útra tért, mert felelőtlen hatalmi játszmává vált, ahol a politikát leváltja a politikai kommunikáció" - mondta Gyurcsány Ferenc. A kormányfőnek ebben a megállapításban tökéletesen igaza van, csak miniszterelnökségének négy hónapja megmutatta, hogy e sajátos értékrendet tükröző útnak ő emblematikus személyisége. A beszéd címe Új Magyarország, új politika, új baloldal volt, s igaz, hogy minderre szükség is van, ám a beszéd, s az azt követő reagálások alapján elmondható, hogy a baloldal és Gyurcsány Ferenc még mindig a régi.
(Giró-Szász András: Frázisok és ígéretek. Heti Válasz, 2005. február 17.)

[...] Összefoglalva: semmi új. Amely persze, önmagában még nem baj, ha úgy érezzük, hogy jó irányba mennek a dolgok. Ha viszont - nem kommunikációs értelemben - aktívabb kormányt szeretnénk látni, több mint meglepő a Medgyessy-kormány idejére jellemző "teszük a dolgunkat" ügyintéző szemlélet váratlan visszaköszönése.
(Török Gábor: Cölöpök és közhelyek. Heti Válasz, 2005. február 17.)

[...] Vélhetően az elmúlt hetek kommunikációs hibái vezettek ahhoz, hogy a mondandóját eddig rendre bombasztikus megnyilatkozásokba csomagoló Gyurcsány Ferenc egy szinte értékelhetetlenül unalmas és semmitmondó évértékelő beszédet tartott az Országgyűlés plénuma előtt. A Fidesz állítólagos kádárizmusát bizonygató vádaskodások, a tényleges eredményeket nélkülöző kormányzati öndicsérgetés és a 2010-es évek leendő csodáit előrevetítő futurisztikus ígérgetések még a koalíciós pártok vezérszónokait sem hozták lázba. [...] A Gyurcsány-beszéd tanulságai nagyjából úgy foglalhatók össze, hogy 2008-ra megszülethet az ötös metró beruházási terve, 2015-re lekörözzük Albániát az olvasni tudásban, 2016-ban már kilencven perc sem kell ahhoz, hogy Pécsről eljussunk Budapestre vasúton, és eközben elkészül az n+1. fejlesztési terv is. [...]
(Tihanyi Örs: Az ellenzék nagy esélye. Magyar Nemzet, 2005. február 19.)

[...] A Magyarország jelenlegi helyzetéről szóló, felelős és hiteles beszámoló helyett ezúttal ugyanaz köszönt vissza, mint valamikor az 1980-as években Kádár János pártkongresszusi előadói beszédeiben: az életszínvonal elmaradt emelkedése, a megígért és nem teljesített gazdasági programok, a csökkenő termelési mutatók, a mindig az igények mögött kullogó lakásépítési teljesítmény és a megoldatlan szociális problémák őszinte beismerése helyett az újabb hiteltelen fogadkozások és az újrafogalmazott ötéves meg a hosszú távú tervek szajkózása (hosszan tartó taps). Alaposabb elemzéssel pontról pontra ki lehetne mutatni Gyurcsány parlamenti beszédéből az évtizedekkel ezelőtt elhangzott, ugyanúgy realitás, koncepció és fedezet nélküli ígéreteket: olcsó lakáshoz jutást a fiataloknak, gyorsvasutat a vidéki nagyvárosoknak, negyedik és ötödik metrót a fővárosiaknak stb. A különbség csupán anynyi, hogy most nem X. ötéves tervnek, hanem II. Nemzeti fejlesztési tervnek nevezték el az illetékes szocialista tervfogalmazók a vörös égboltra festett célszámokat. [...]
(Ludwig Emil: A piros Ferrari suta utasa. Magyar Nemzet, 2005. február 21.)

"Múltunk, és benne az elmúlt tizenöt év történései dermesztő erővel tartanak fogságban bennünket - fogalmazott hajszálpontosan országértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc. Ám ebből a fogságból neki sem sikerült kitörnie. Szándéka, hogy "merjünk nemet mondani felhalmozott féligazságainkra és velünk élő hazugságainkra" - vitathatatlanul helyeselhető. A saját árnyékát azonban ő sem tudta átlépni, erőfeszítéseiből csak a másik fél érveléseivel szembeni tények sorjázására futotta, ami távol állt annak a tényleges bemutatásától, hogy hol tart a magyar gazdaság az Európai Unióhoz való felzárkózás folyamatában. [...]
Gyurcsány Ferenc tényszerű tálalásban előadott értékelése azért maradt csonka, mert nem összefüggéseiben mutatta be a gazdasági folyamatokat, történéseket. Ehhez önkritikára is szükség lett volna, rámutatva a Medgyessy-kormány súlyos gazdaságpolitikai tévedéseire. [...]
(Petschnig Mária Zita: Gazdasági térlátások. Népszava, 2005. február 22.)

[...] Gyurcsány kommunikációs csapata, vélhetőleg az utóbbi hetek bel- és külpolitikai botrányt kavaró megnyilatkozásai miatt, tartózkodóra hangszerelte a miniszterelnök megszólalását, és szemlátomást a kevesebb veszteség lehetőségét magában hordozó, ámde szürke és unásig ismert ideológiai lózungokra építette a beszédet. Egyes elemzők úgy vélik, hogy a kormányfő néhány hónapos, egyszemélyes kommunikációs ámokfutása kezd a visszájára fordulni, sőt egyenesen a szellemi kimerülés jelei mutatkoznak Gyurcsányon és csapatán. [...]
(Szabó Márk: A legyőzhetetlenség mítosza. Magyar Nemzet, 2005. február 24.)

[...] Ilyen körülmények között Gyurcsány óhatatlanul hasonlóképp demagógnak tűnik, mint ellenfele. Mert a demagógia akkor is demagógia, ha liberális elvek fűtik. A miniszterelnöknek legalább két vonatkozásban át kell gondolnia a következő egy esztendő lehetőségeit - feltéve, hogy ő maga versenyképes akar maradni a politikában, nevezzük azt akár réginek, akár újnak. Az első, hogy pártjának szavazóbázisa, és tágabban a lakosság nagyobb hányada is, csakugyan szociáldemokrata gondolkodásmódot vár el tőle; ami ebben a helyzetben hangsúlyváltást jelent: elsőbben is a támogatásra szorulók, a nehezen élők, a mindennapok robotosainak érdekében kell politizálnia, és helyesebb, ha csak azután bíztatja a versenyszféra bajnokait. Másodszor: szigorúan őrködnie kell azon, hogy a kormányzás megfeleljen szolgáltatói kötelezettségeinek. [...]
(Mészáros Tamás: Túl a politikán? Népszava, 2005. február 26.)

Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét dicsérő vélemények

[...] Miért döntött úgy Gyurcsány Ferenc, hogy amolyan MedGyur utat választ, nagy hangsúlyt fektet a közös gondolat és nyelv megtalálásának igényére? Vajon az elmúlt napok hibái hozták a fordulatot? Hogy két gyors bocsánatkérés után nem illik újabb konfrontációba belemenni? Nem hiszem. Sőt: szinte kizártnak tartom, hogy két ilyen epizód - ami, megengedem: túl közel esett a parlamenti nyitóbeszédhez ahhoz, hogy apróságnak tűnjék - elegendő legyen ahhoz, hogy elfelejtse mit is várnak tőle a baloldalon. A kormányfő, vélem én, pontosan tudja, hogy tábora gyorsan kétségbe esik, ha elillanni látja az erőt. De Gyurcsány hétfőn nem a saját táborához beszélt. A parlament nyitónapján - mondhatnánk: miniszterelnökhöz illően - az egész ország nyilvánosságához beszélt. A nyugdíjasoktól az iskolásokig, a betegektől, az egészségügyiekig, a falusiaktól a városiakon át a fővárosiakig, a határon túliaktól a romákig, a munkanélküliektől a munkát vállalókig. Elsősorban azokhoz szólt, akik elhiszik, vagy el akarják hinni, hogy lezárható a rendszerváltás hosszú évtizede, hogy az előttünk álló bő esztendő elegendő ahhoz, hogy megvalósítsuk a laza ecsetvonásokkal felfestett programokat. [...]
(Németh Péter: Medgyur. Népszava, 2005. február 15.)

[...] Mindezzel együtt Gyurcsány adott értelmes és követhető - bár minden korábbi megnyilatkozásából már előzetesen kiolvasható - perspektívát. Egyet lehet és kell érteni azzal: egyszerre van szükségünk a jelenleginél igazságosabb (arányosabban teherelosztó) és ugyanakkor versenyképesebb (elsősorban adóreformra áhítozó) Magyarországra. Egyet lehet és kell érteni azzal, hogy egy "új Magyarország" fejlesztési irányait a modernitás jegyében, tudásalapon jelöljék ki, s evégett például gyors felsőoktatási reformra van szükség. Ugyanebbe a kategóriába illeszteném a "Gyurcsány-paradigmát": a jobb Magyarországnak nem kádárista illúziókra, hanem követhető változásokra van szüksége. [...]
(Aczél Endre: A démon. Népszabadság, 2005. február 15.)

Egy díjátadásról nemrég megjelent fotó rémlett fel előttem, amikor a miniszterelnök arról beszélt a parlamentben, hová jutott a politikai kultúra Magyarországon. A képen két ember látható. A díjazott szerényen és meghatottan figyeli a díjátadót, aki viszont szinte kihívóan elfordítja tőle a fejét és a kamerába néz. Mintha csak a píár-lehetőséggel törődne. Persze itt nem a szereplők, vagy az esemény lényeges, hanem a jelenség. A fotó jelképes. Ilyen ma a politika, ilyenek a politika szereplői. Erre mondja azt Gyurcsány Ferenc, hogy a politikát lassan leváltja a politikai kommunikáció. Nem egymásra figyelnek - még egy díjátadáson sem -, nem egymásnak beszélnek, hanem mondják a magukét. És mindegy, hogy a másik mit mond. Mindenki szajkózza, amit ő vagy a pártja kitalált. Amivel megbízták. [...]
Joggal volt szomorú a miniszterelnök, amikor kifogásolta, hogy "a nagyotmondás akarása sokszor erősebbnek bizonyult az igazmondás képességénél". És sok ember szívéből beszélt, midőn azt mondta, felelős politikusokra, nem pedig a féligazságok és a hamis adatok romló árujával házaló erőszakos politikai kereskedőkre lenne szükség. [...]
(Sebes György: Új és régi. Népszava, 2005. február 16.)

[...] Ilyen volt a hétfő délután is a magyar parlamentben. A miniszterelnök úgynevezett évértékelő beszédével nyílt meg a tavaszi ülésszak, ahogy ez immár a harmadik éve történik. Tehát hagyomány van kialakulóban. Ilyenkor a kormányfő beszédét az ellenzék ízekre szedheti, már ha első hallás alapján ezt hirtelen meg lehet tenni. Ez ritkán sikerül azonnal. Ezért aztán az ellenzéki reagálások is nagyrészt előre elkészülnek, abból nem lehet baj. Az érdemi válasz meg majd jön később. Valami hasonló történt hétfőn a Parlamentben. Gyurcsány Ferenc sok szempontból különös beszédet tartott. Bár az igazság az, hogy ezek az évértékelések mindig különösek, mert általában mindenről szólnak, a legkevesebbet talán éppen a lezárt, vagy az előttünk álló évről. Ezek a beszédek inkább egyfajta kormányfői víziók felvázolására szolgálnak, amire az ellenzék vagy tud hirtelen reagálni, vagy nem. [...]
A süketek párbeszéde sehova se visz. A tizenöt év arra példa, hogy a helyzet e téren egyre rosszabb. És nincs remény. Gyurcsány Ferenc hétfőn megpróbálta. Lehet kételkedni őszinteségében - miért lenne ő más, mint a magyar politikusok jó része? -, lehet gyanúval fogadni hirtelen jött "őszinteségi rohamát" - akkor idáig miért nem ilyen volt? -, de egyet nem lehet tenni: meg se próbálni a megbékélést. [...]
(Kocsi Ilona: Hazafiak, demokraták, európaiak - mégis ellenségek? Népszava, 2005. február 16.)

[...] De mindezek mellett az azonnali reagálásaiban nemegyszer fésületlenül megnyilatkozó kormányfő összességében reálisan beszélt. A 2002-es kampányában beindított ígérgetésspirálból a maga részéről kiszáll: ez volt a beszéd legsúlyosabb gesztusa. Felsorolta, hogy mely ígéretek teljesítése költségvetési képtelenség (például az érettségizőknek belengetett ingyenes jogosítványé vagy az ápolónői hűségjutalomé). Mi persze, akik a kampány óta hajtogatjuk, hogy az ország a Bokros-csomag előttinél is rosszabb helyzetbe kerülhet a két nagy párt felelőtlen látványpolitizálása miatt, több keménységet is el bírtunk volna viselni; de a hangütés megfelelt annak, amit egy a saját lehetőségeit messze túlértékelő és túlfogyasztó, félszegény ország normális politikusától elvár a polgár.[...]
(Szerkesztőségi vélemény: Kormánymese. Magyar Narancs, 2005. február 17.)

[...] Végül is mi az az "új politika"? - vetődhet fel a jogos kérdés. Ez szerepelt a kormányfő beszédének címében, s az elhangzás napján megjelent interjúban is erről szólt. Mind hazafiak, demokraták és európaiak vagyunk - kezdte szónoklatát: tényleg ideje lenne, ha ezt mindenki elhinné mindenkiről. Ostorozta az elmúlt tizenöt év sehova sem vezető politikai konfliktusait, a közös gondolkodás szükségességét hangsúlyozta. Ennél többet nem tudhattunk meg az "új politika" mibenlétéről, bár kétségkívül jól rímel rá az újabb összpártelnöki találkozó kezdeményezése. [...]
(Lakner Zoltán: A nagy imázsverseny. Magyar Hírlap, 2005. február 18.)

[...] Gyurcsány túl sokat improvizált az utóbbi időben, és túl sokat bakizott közben. Neki arra volt szüksége, hogy megfontolt, komoly államférfi benyomását keltse. Szokásától eltérően rendkívül fegyelmezetten fölolvasta az igényesen és egyértelműen fogalmazott szöveget. Nem használt könnyen kiemelhető poénokat és főcímnek ajánlkozó patronokat. Komolynak és őszintének akart látszani - aki valamennyire is nyitottan ült le hallgatni a mondanivalóját, annak az lett a benyomása, hogy nem csupán szerepet játszik. Hatása alól a parlamenti ellenzék sem tudta egészen kivonni magát: kevés volt a már szokássá vált gúnyos közbekiabálás, erőltetett röhögés. [...]
Az idei évértékeléseken számomra a legfontosabb gondolatokat Gyurcsány Ferenc mondta beszéde általános bevezetőjében a magyar politika és politikai kommunikáció állapotáról. [...]
Gyurcsány messzebbre ment az őszinteségben, saját felelősségének fölvállalásában, mint amennyit tanácsoltak neki. Konkrétabb és konstruktívabb is volt ellenfelénél. [...]
(Tanács István: Magyarország két beszéd között. Népszabadság, 2005. február 19.)

[...] Végül pedig: Gyurcsány menet közben vette át a hánykolódó hajót, s a szocialisták annak is örülhetnek, hogy nem süllyedtek el már 2004-ben a teljes reménytelenségben. A Gyurcsányt övező csodavárás ellenpontja, amikor a miniszterelnök maga hívja fel a figyelmet mozgástere szűkösségére. Ezzel egyébként jó szolgálatot tesz a magyar közgondolkodásnak is. Szándékoltan vagy sem azt üzeni: a 2002-es választás tanulsága, hogy az ezermilliárd forint körüli ígéretek túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek. Betartásukból gazdasági megroppanás, elkerülésükből bizalmi csőd következik. Ha pedig a kettőt egymás után teszik, akkor mindkettő, mint Medgyessy Péter idején. A kódolt üzenet tehát az: aki túl sokat ígér, az valójában nem ígér semmit. [...]
(Lakner Zoltán: Bizalmi játszma. Népszava, 2005. február 23.)

[...] Nem inkább arról van szó, hogy a meglepődők általában azokat az elemeket pécézik ki egy beszédből, amely a rivális oldal számára lecsapható labdának tűnik? Észrevette valaki is a jobboldalról, hogy Gyurcsány Ferenc beszédében szinte az orbáni gondolat fogalmazódott meg? "Valamennyien hazafiak, demokraták és európaiak vagyunk." Ha Orbán beszédének egy helyén olyan "megengedő", hogy a nemzeti érdek képviseletét a szocialistákkal akár együttműködve is el tudja képzelni, az azért mégiscsak jelent valamit, nem? Hát nem az volt a két beszéd legfontosabb közös üzenete, hogy a nemzeti érdek megfogalmazása a XXI. század eleji Magyarország egyik legfontosabb feladata? Ha csak a felszíni jelenségeken lepődgetünk meg, éppen ezt a legfontosabb elemet veszítjük szem elől. Ugyanis bármennyire is "unalmas" beszédet olvasott is fel (életében először) Gyurcsány Ferenc, és bármennyire is újszerű keretben, de a "régi populizmussal" beszélt szabadon Orbán Viktor, a nemzeti érdek közös keresésének gondolata mindkettőjük beszédében benne volt. [...]
(Csizmadia Ervin: A felejtés koreográfiája. Népszava, 2005. február 26.)

Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét bíráló vélemények

Az alig valamit mondás jellemezte a kormányfő tegnapi évnyitó beszédét. Az persze önmagában nem különös, hogy egy miniszterelnöki felszólalás tényleges tartalma a nullához tart, bár Medgyessy Péter tavalyi verbális nekiveselkedése minden volt, csak unalmas nem. Gyurcsány Ferenc utolsó néhány hetes kommunikációs száguldása mindenesetre többet ígért e konkrétumoktól kínosan megóvott felszólalásnál. De talán éppen az elmúlt hetek bakijai miatt játszott biztonsági játékot: most nem voltak frappáns kiszólásai, csak sokszor ismételt szóvirágait hallhattuk újra - versenyképességről, biztonságról, igazságosságról. [...]
Ahhoz képest, hogy Gyurcsány szerint a Kádár-korszak véget ért, egy értéke mégis volt e szűk egy órának: a mai középiskolások megsejthettek belőle valamit arról, miket kellett szüleiknek végighallgatniuk valamikor, még az 1989 előtti időszakban. Igaz, akkor (sajnos) volt jelentősége egy-egy országvezetői lassításnak, vesszőnek, torokköszörülésnek. Ma legfeljebb álmosítanak az évértékelések. És amíg mi elszunyókálunk, az elszánt párthívek éppenséggel téli álmukból ébredeznek. [...]
(Szerkesztőségi álláspont: Altatódal. Magyar Hírlap, 2005. február 15.)

[...] A politikai beszédeket ócsároló politikai irodalmat nem gyűjtöttem össze, be kell hogy érjék Gyurcsány miniszterelnök tegnapelőtti félmondatával, miszerint "a politikát lassan leváltja a politikai kommunikáció". Ezt az év legjelentősebb politikai kommunikációjának keretében mondta el, ami önellentmondásnál egy hajszálnyival több, a skizofréniánál egy csöppet kevesebb, mégis - teljesen logikus. Ha egyszer a népemnek elege van a dumánkból, akkor nekem is elegem van, hiszen őt képviselem. Ezt azonban közölnöm kell vele, méghozzá messze hangzó szóval, mert a süketnéma jelbeszédet kevesen értik. [...]
(R. Székely Julianna: Két beszéd közt, félúton. Magyar Hírlap, 2005. február 15.)

[...] A hírek, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc mindent tűvé tesz majd a konszenzusért, és nem fog konfrontálódni - ez magyarul egyébként annyit tesz, hogy ha minden jól megy, nem rikácsolja majd vörös fejjel, hogy mindenki fogja be a száját -, csak annyiban bizonyultak igaznak, hogy a kormányfő nagyvonalú gesztussal biztosította az ellenzéket meg az ország nagyobbik felét: ő személy szerint hazafinak, demokratának és európainak tartja őket. Köszönjük. Hiszen nekünk nagyon fontos a KISZ-titkárok dicsérete. [...]
És az ötletek: megannyi apró Kádár-rendszer. Ha a falvakban bezárjuk az iskolát, hát legyen helyette napközi időseknek és ifjaknak. Ha a falvakban felszámoljuk a postát, hát legyenek helyette közösségi terek. Ha a falvakban megszüntetjük a Volán-járatokat, hát legyen helyettük falubusz. De sajnos az átkozott falusiaknak iskola, posta és Volán-járat kell. Mert ők nem konvergensek. [...]
(Csermely Péter: A bohóc tehetetlensége. Magyar Nemzet, 2005. február 15.)

[...] Nekünk több mint tizenöt éve azt hajtogatják - nem is akárkik, hanem az MSZP-sek, akik vitathatatlanul a legilletékesebbek ebben a témában -, hogy a Kádár-rendszernek vége, nyoma sincs, emléke is elhalványult, nem érdemes rá szót sem vesztegetni. Élt bennünk a sanda gyanú, hogy ez nem igaz, ám amikor hangot adtunk eme nézetünknek, mindig durván letorkoltak a szocialisták, hogy már megint árokásunk, nemzetszakítunk meg haladó erőket becsmérelünk. Úgy látszik, mégiscsak igazunk volt, ha a miniszterelnök most hétfőn, negyed kettő körül vetett véget a Kádár-rendszernek, a tizenöt évnyi ádáz tagadás után ez felért egy beismeréssel. [...]
(Ugró Miklós: Kádár-rendszerváltás. Magyar Nemzet, 2005. február 16.)

[...] "A magyar politika rossz útra tért, mert felelőtlen hatalmi játszmává vált, ahol a politikát leváltja a politikai kommunikáció" - mondta Gyurcsány Ferenc. A kormányfőnek ebben a megállapításban tökéletesen igaza van, csak miniszterelnökségének négy hónapja megmutatta, hogy e sajátos értékrendet tükröző útnak ő emblematikus személyisége. A beszéd címe Új Magyarország, új politika, új baloldal volt, s igaz, hogy minderre szükség is van, ám a beszéd, s az azt követő reagálások alapján elmondható, hogy a baloldal és Gyurcsány Ferenc még mindig a régi.
(Giró-Szász András: Frázisok és ígéretek. Heti Válasz, 2005. február 17.)

[...] Összefoglalva: semmi új. Amely persze, önmagában még nem baj, ha úgy érezzük, hogy jó irányba mennek a dolgok. Ha viszont - nem kommunikációs értelemben - aktívabb kormányt szeretnénk látni, több mint meglepő a Medgyessy-kormány idejére jellemző "teszük a dolgunkat" ügyintéző szemlélet váratlan visszaköszönése.
(Török Gábor: Cölöpök és közhelyek. Heti Válasz, 2005. február 17.)

[...] Vélhetően az elmúlt hetek kommunikációs hibái vezettek ahhoz, hogy a mondandóját eddig rendre bombasztikus megnyilatkozásokba csomagoló Gyurcsány Ferenc egy szinte értékelhetetlenül unalmas és semmitmondó évértékelő beszédet tartott az Országgyűlés plénuma előtt. A Fidesz állítólagos kádárizmusát bizonygató vádaskodások, a tényleges eredményeket nélkülöző kormányzati öndicsérgetés és a 2010-es évek leendő csodáit előrevetítő futurisztikus ígérgetések még a koalíciós pártok vezérszónokait sem hozták lázba. [...] A Gyurcsány-beszéd tanulságai nagyjából úgy foglalhatók össze, hogy 2008-ra megszülethet az ötös metró beruházási terve, 2015-re lekörözzük Albániát az olvasni tudásban, 2016-ban már kilencven perc sem kell ahhoz, hogy Pécsről eljussunk Budapestre vasúton, és eközben elkészül az n+1. fejlesztési terv is. [...]
(Tihanyi Örs: Az ellenzék nagy esélye. Magyar Nemzet, 2005. február 19.)

[...] A Magyarország jelenlegi helyzetéről szóló, felelős és hiteles beszámoló helyett ezúttal ugyanaz köszönt vissza, mint valamikor az 1980-as években Kádár János pártkongresszusi előadói beszédeiben: az életszínvonal elmaradt emelkedése, a megígért és nem teljesített gazdasági programok, a csökkenő termelési mutatók, a mindig az igények mögött kullogó lakásépítési teljesítmény és a megoldatlan szociális problémák őszinte beismerése helyett az újabb hiteltelen fogadkozások és az újrafogalmazott ötéves meg a hosszú távú tervek szajkózása (hosszan tartó taps). Alaposabb elemzéssel pontról pontra ki lehetne mutatni Gyurcsány parlamenti beszédéből az évtizedekkel ezelőtt elhangzott, ugyanúgy realitás, koncepció és fedezet nélküli ígéreteket: olcsó lakáshoz jutást a fiataloknak, gyorsvasutat a vidéki nagyvárosoknak, negyedik és ötödik metrót a fővárosiaknak stb. A különbség csupán anynyi, hogy most nem X. ötéves tervnek, hanem II. Nemzeti fejlesztési tervnek nevezték el az illetékes szocialista tervfogalmazók a vörös égboltra festett célszámokat. [...]
(Ludwig Emil: A piros Ferrari suta utasa. Magyar Nemzet, 2005. február 21.)

"Múltunk, és benne az elmúlt tizenöt év történései dermesztő erővel tartanak fogságban bennünket - fogalmazott hajszálpontosan országértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc. Ám ebből a fogságból neki sem sikerült kitörnie. Szándéka, hogy "merjünk nemet mondani felhalmozott féligazságainkra és velünk élő hazugságainkra" - vitathatatlanul helyeselhető. A saját árnyékát azonban ő sem tudta átlépni, erőfeszítéseiből csak a másik fél érveléseivel szembeni tények sorjázására futotta, ami távol állt annak a tényleges bemutatásától, hogy hol tart a magyar gazdaság az Európai Unióhoz való felzárkózás folyamatában. [...]
Gyurcsány Ferenc tényszerű tálalásban előadott értékelése azért maradt csonka, mert nem összefüggéseiben mutatta be a gazdasági folyamatokat, történéseket. Ehhez önkritikára is szükség lett volna, rámutatva a Medgyessy-kormány súlyos gazdaságpolitikai tévedéseire. [...]
(Petschnig Mária Zita: Gazdasági térlátások. Népszava, 2005. február 22.)

[...] Gyurcsány kommunikációs csapata, vélhetőleg az utóbbi hetek bel- és külpolitikai botrányt kavaró megnyilatkozásai miatt, tartózkodóra hangszerelte a miniszterelnök megszólalását, és szemlátomást a kevesebb veszteség lehetőségét magában hordozó, ámde szürke és unásig ismert ideológiai lózungokra építette a beszédet. Egyes elemzők úgy vélik, hogy a kormányfő néhány hónapos, egyszemélyes kommunikációs ámokfutása kezd a visszájára fordulni, sőt egyenesen a szellemi kimerülés jelei mutatkoznak Gyurcsányon és csapatán. [...]
(Szabó Márk: A legyőzhetetlenség mítosza. Magyar Nemzet, 2005. február 24.)

[...] Ilyen körülmények között Gyurcsány óhatatlanul hasonlóképp demagógnak tűnik, mint ellenfele. Mert a demagógia akkor is demagógia, ha liberális elvek fűtik. A miniszterelnöknek legalább két vonatkozásban át kell gondolnia a következő egy esztendő lehetőségeit - feltéve, hogy ő maga versenyképes akar maradni a politikában, nevezzük azt akár réginek, akár újnak. Az első, hogy pártjának szavazóbázisa, és tágabban a lakosság nagyobb hányada is, csakugyan szociáldemokrata gondolkodásmódot vár el tőle; ami ebben a helyzetben hangsúlyváltást jelent: elsőbben is a támogatásra szorulók, a nehezen élők, a mindennapok robotosainak érdekében kell politizálnia, és helyesebb, ha csak azután bíztatja a versenyszféra bajnokait. Másodszor: szigorúan őrködnie kell azon, hogy a kormányzás megfeleljen szolgáltatói kötelezettségeinek. [...]
(Mészáros Tamás: Túl a politikán? Népszava, 2005. február 26.)

Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét dicsérő vélemények

[...] Miért döntött úgy Gyurcsány Ferenc, hogy amolyan MedGyur utat választ, nagy hangsúlyt fektet a közös gondolat és nyelv megtalálásának igényére? Vajon az elmúlt napok hibái hozták a fordulatot? Hogy két gyors bocsánatkérés után nem illik újabb konfrontációba belemenni? Nem hiszem. Sőt: szinte kizártnak tartom, hogy két ilyen epizód - ami, megengedem: túl közel esett a parlamenti nyitóbeszédhez ahhoz, hogy apróságnak tűnjék - elegendő legyen ahhoz, hogy elfelejtse mit is várnak tőle a baloldalon. A kormányfő, vélem én, pontosan tudja, hogy tábora gyorsan kétségbe esik, ha elillanni látja az erőt. De Gyurcsány hétfőn nem a saját táborához beszélt. A parlament nyitónapján - mondhatnánk: miniszterelnökhöz illően - az egész ország nyilvánosságához beszélt. A nyugdíjasoktól az iskolásokig, a betegektől, az egészségügyiekig, a falusiaktól a városiakon át a fővárosiakig, a határon túliaktól a romákig, a munkanélküliektől a munkát vállalókig. Elsősorban azokhoz szólt, akik elhiszik, vagy el akarják hinni, hogy lezárható a rendszerváltás hosszú évtizede, hogy az előttünk álló bő esztendő elegendő ahhoz, hogy megvalósítsuk a laza ecsetvonásokkal felfestett programokat. [...]
(Németh Péter: Medgyur. Népszava, 2005. február 15.)

[...] Mindezzel együtt Gyurcsány adott értelmes és követhető - bár minden korábbi megnyilatkozásából már előzetesen kiolvasható - perspektívát. Egyet lehet és kell érteni azzal: egyszerre van szükségünk a jelenleginél igazságosabb (arányosabban teherelosztó) és ugyanakkor versenyképesebb (elsősorban adóreformra áhítozó) Magyarországra. Egyet lehet és kell érteni azzal, hogy egy "új Magyarország" fejlesztési irányait a modernitás jegyében, tudásalapon jelöljék ki, s evégett például gyors felsőoktatási reformra van szükség. Ugyanebbe a kategóriába illeszteném a "Gyurcsány-paradigmát": a jobb Magyarországnak nem kádárista illúziókra, hanem követhető változásokra van szüksége. [...]
(Aczél Endre: A démon. Népszabadság, 2005. február 15.)

Egy díjátadásról nemrég megjelent fotó rémlett fel előttem, amikor a miniszterelnök arról beszélt a parlamentben, hová jutott a politikai kultúra Magyarországon. A képen két ember látható. A díjazott szerényen és meghatottan figyeli a díjátadót, aki viszont szinte kihívóan elfordítja tőle a fejét és a kamerába néz. Mintha csak a píár-lehetőséggel törődne. Persze itt nem a szereplők, vagy az esemény lényeges, hanem a jelenség. A fotó jelképes. Ilyen ma a politika, ilyenek a politika szereplői. Erre mondja azt Gyurcsány Ferenc, hogy a politikát lassan leváltja a politikai kommunikáció. Nem egymásra figyelnek - még egy díjátadáson sem -, nem egymásnak beszélnek, hanem mondják a magukét. És mindegy, hogy a másik mit mond. Mindenki szajkózza, amit ő vagy a pártja kitalált. Amivel megbízták. [...]
Joggal volt szomorú a miniszterelnök, amikor kifogásolta, hogy "a nagyotmondás akarása sokszor erősebbnek bizonyult az igazmondás képességénél". És sok ember szívéből beszélt, midőn azt mondta, felelős politikusokra, nem pedig a féligazságok és a hamis adatok romló árujával házaló erőszakos politikai kereskedőkre lenne szükség. [...]
(Sebes György: Új és régi. Népszava, 2005. február 16.)

[...] Ilyen volt a hétfő délután is a magyar parlamentben. A miniszterelnök úgynevezett évértékelő beszédével nyílt meg a tavaszi ülésszak, ahogy ez immár a harmadik éve történik. Tehát hagyomány van kialakulóban. Ilyenkor a kormányfő beszédét az ellenzék ízekre szedheti, már ha első hallás alapján ezt hirtelen meg lehet tenni. Ez ritkán sikerül azonnal. Ezért aztán az ellenzéki reagálások is nagyrészt előre elkészülnek, abból nem lehet baj. Az érdemi válasz meg majd jön később. Valami hasonló történt hétfőn a Parlamentben. Gyurcsány Ferenc sok szempontból különös beszédet tartott. Bár az igazság az, hogy ezek az évértékelések mindig különösek, mert általában mindenről szólnak, a legkevesebbet talán éppen a lezárt, vagy az előttünk álló évről. Ezek a beszédek inkább egyfajta kormányfői víziók felvázolására szolgálnak, amire az ellenzék vagy tud hirtelen reagálni, vagy nem. [...]
A süketek párbeszéde sehova se visz. A tizenöt év arra példa, hogy a helyzet e téren egyre rosszabb. És nincs remény. Gyurcsány Ferenc hétfőn megpróbálta. Lehet kételkedni őszinteségében - miért lenne ő más, mint a magyar politikusok jó része? -, lehet gyanúval fogadni hirtelen jött "őszinteségi rohamát" - akkor idáig miért nem ilyen volt? -, de egyet nem lehet tenni: meg se próbálni a megbékélést. [...]
(Kocsi Ilona: Hazafiak, demokraták, európaiak - mégis ellenségek? Népszava, 2005. február 16.)

[...] De mindezek mellett az azonnali reagálásaiban nemegyszer fésületlenül megnyilatkozó kormányfő összességében reálisan beszélt. A 2002-es kampányában beindított ígérgetésspirálból a maga részéről kiszáll: ez volt a beszéd legsúlyosabb gesztusa. Felsorolta, hogy mely ígéretek teljesítése költségvetési képtelenség (például az érettségizőknek belengetett ingyenes jogosítványé vagy az ápolónői hűségjutalomé). Mi persze, akik a kampány óta hajtogatjuk, hogy az ország a Bokros-csomag előttinél is rosszabb helyzetbe kerülhet a két nagy párt felelőtlen látványpolitizálása miatt, több keménységet is el bírtunk volna viselni; de a hangütés megfelelt annak, amit egy a saját lehetőségeit messze túlértékelő és túlfogyasztó, félszegény ország normális politikusától elvár a polgár.[...]
(Szerkesztőségi vélemény: Kormánymese. Magyar Narancs, 2005. február 17.)

[...] Végül is mi az az "új politika"? - vetődhet fel a jogos kérdés. Ez szerepelt a kormányfő beszédének címében, s az elhangzás napján megjelent interjúban is erről szólt. Mind hazafiak, demokraták és európaiak vagyunk - kezdte szónoklatát: tényleg ideje lenne, ha ezt mindenki elhinné mindenkiről. Ostorozta az elmúlt tizenöt év sehova sem vezető politikai konfliktusait, a közös gondolkodás szükségességét hangsúlyozta. Ennél többet nem tudhattunk meg az "új politika" mibenlétéről, bár kétségkívül jól rímel rá az újabb összpártelnöki találkozó kezdeményezése. [...]
(Lakner Zoltán: A nagy imázsverseny. Magyar Hírlap, 2005. február 18.)

[...] Gyurcsány túl sokat improvizált az utóbbi időben, és túl sokat bakizott közben. Neki arra volt szüksége, hogy megfontolt, komoly államférfi benyomását keltse. Szokásától eltérően rendkívül fegyelmezetten fölolvasta az igényesen és egyértelműen fogalmazott szöveget. Nem használt könnyen kiemelhető poénokat és főcímnek ajánlkozó patronokat. Komolynak és őszintének akart látszani - aki valamennyire is nyitottan ült le hallgatni a mondanivalóját, annak az lett a benyomása, hogy nem csupán szerepet játszik. Hatása alól a parlamenti ellenzék sem tudta egészen kivonni magát: kevés volt a már szokássá vált gúnyos közbekiabálás, erőltetett röhögés. [...]
Az idei évértékeléseken számomra a legfontosabb gondolatokat Gyurcsány Ferenc mondta beszéde általános bevezetőjében a magyar politika és politikai kommunikáció állapotáról. [...]
Gyurcsány messzebbre ment az őszinteségben, saját felelősségének fölvállalásában, mint amennyit tanácsoltak neki. Konkrétabb és konstruktívabb is volt ellenfelénél. [...]
(Tanács István: Magyarország két beszéd között. Népszabadság, 2005. február 19.)

[...] Végül pedig: Gyurcsány menet közben vette át a hánykolódó hajót, s a szocialisták annak is örülhetnek, hogy nem süllyedtek el már 2004-ben a teljes reménytelenségben. A Gyurcsányt övező csodavárás ellenpontja, amikor a miniszterelnök maga hívja fel a figyelmet mozgástere szűkösségére. Ezzel egyébként jó szolgálatot tesz a magyar közgondolkodásnak is. Szándékoltan vagy sem azt üzeni: a 2002-es választás tanulsága, hogy az ezermilliárd forint körüli ígéretek túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek. Betartásukból gazdasági megroppanás, elkerülésükből bizalmi csőd következik. Ha pedig a kettőt egymás után teszik, akkor mindkettő, mint Medgyessy Péter idején. A kódolt üzenet tehát az: aki túl sokat ígér, az valójában nem ígér semmit. [...]
(Lakner Zoltán: Bizalmi játszma. Népszava, 2005. február 23.)

[...] Nem inkább arról van szó, hogy a meglepődők általában azokat az elemeket pécézik ki egy beszédből, amely a rivális oldal számára lecsapható labdának tűnik? Észrevette valaki is a jobboldalról, hogy Gyurcsány Ferenc beszédében szinte az orbáni gondolat fogalmazódott meg? "Valamennyien hazafiak, demokraták és európaiak vagyunk." Ha Orbán beszédének egy helyén olyan "megengedő", hogy a nemzeti érdek képviseletét a szocialistákkal akár együttműködve is el tudja képzelni, az azért mégiscsak jelent valamit, nem? Hát nem az volt a két beszéd legfontosabb közös üzenete, hogy a nemzeti érdek megfogalmazása a XXI. század eleji Magyarország egyik legfontosabb feladata? Ha csak a felszíni jelenségeken lepődgetünk meg, éppen ezt a legfontosabb elemet veszítjük szem elől. Ugyanis bármennyire is "unalmas" beszédet olvasott is fel (életében először) Gyurcsány Ferenc, és bármennyire is újszerű keretben, de a "régi populizmussal" beszélt szabadon Orbán Viktor, a nemzeti érdek közös keresésének gondolata mindkettőjük beszédében benne volt. [...]
(Csizmadia Ervin: A felejtés koreográfiája. Népszava, 2005. február 26.)


Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédéről szóló publicisztikák:
Szerkesztőségi álláspont: Altatódal; Magyar Hírlap, 2005. február 15.
R. Székely Julianna: Két beszéd közt; félúton. Magyar Hírlap, 2005. február 15.
Csermely Péter: a bohóc tehetetlensége; Magyar Nemzet, 2005. február 15.
Németh Péter: Medgyur; Népszava, 2005. február 15.
Aczél Endre: A démon; Népszabadság, 2005. február 15.
Ugró Miklós: Kádár-rendszerváltás; Magyar Nemzet, 2005. február 16.
Sebes György: Új és régi; Népszava, 2005. február 16.
Kocsi Ilona: Hazafiak, demokraták, európaiak - mégis ellenségek? Népszava, 2005. február 16.
Giró-Szász András: Frázisok és ígéretek; Heti Válasz, 2005. február 17.
Török Gábor: Cölöpök és közhelyek; Heti Válasz, 2005. február 17.
Szerkesztőségi vélemény: Kormánymese; Magyar Narancs, 2005. február 17.
Lakner Zoltán: A nagy imázsverseny; Magyar Hírlap, 2005. február 18.
Tihanyi Örs: Az ellenzék nagy esélye; Magyar Nemzet, 2005. február 19.
Tanács István: Magyarország két beszéd között; Népszabadság, 2005. februá 19.
Ludwig Emil: A piros Ferrari suta utasa; Magyar Nemzet, 2005. február 21.
Petschnig Mária Zita: Gazdasági térlátások; Népszava, 2005. február 22.
Lakner Zoltán: Bizalmi játszma; Népszava, 2005. február 23.
Szabó Márk: A legyőzhetetlenség mítosza; Magyar Nemzet, 2005. február 24.
Mészáros Tamás: Túl a politikán? Népszava; 2005. február 26.
Csizmadia Ervin: A felejtés koreográfiája; Népszava, 2005. február 26.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695