Köztársaságielnök-jelölés (2. rész)

2005-04-09

Megkezdődtek az egyeztetések a koalíciós pártok között a köztársasági elnök jelöléséről. Az MSZP-t a tárgyalások során Steiner Pál, Szabó György és Toller László országgyűlési képviselők képviselik, az SZDSZ Fodor Gábor és Pető Iván ügyvivőket és Sándor Klára országgyűlési képviselőt delegálta. Az egyeztetéseket megelőzően Pető Iván a Magyar Narancs című hetilapnak adott interjújában kijelentette: az SZDSZ nem szavazza meg Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, ha a szocialisták őt jelölik. Tekintve, hogy Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke korábban tudatosan tartózkodott attól, hogy konkrét személyek jelölését kommentálják, ezúttal is kijelentette, hogy Pető Iván csak magánvéleményt fogalmazott meg, az nem az SZDSZ hivatalos álláspontja. Az egyeztetések során az MSZP eleinte kizárólag Szili Katalin személyéről volt hajlandó tárgyalni, a házelnök köztársasági elnökké választását ugyanakkor a koalíciós partner elutasította. A hivatalos egyeztetések második napján nem mozdultak az álláspontok, az MSZP továbbra is Szili Katalinról volt hajlandó tárgyalni, az SZDSZ viszont ragaszkodott ahhoz, hogy pártpolitikust nem szavaznak meg. A koalíciós tárgyalások a patthelyzet miatt megszakadtak. Informális egyeztetések azonban továbbra is zajlottak a két párt között, Hiller István, az MSZP elnöke ugyanakkor egyeztetéseket kezdett az ellenzékkel, így négyszemközti tárgyalást folytatott Orbán Viktorral, a Fidesz-MPSZ, majd Dávid Ibolyával, az MDF elnökével. Az MSZP kibővített elnökségi ülése végül nem nevezett meg államfőjelöltet, csak megismételte korábbi feltételrendszerét, amely szerint a köztársasági elnöknek a politikában jártas, szociáldemokrata elkötelezettségű, de más ízlésirányokra is kitekintéssel bíró személynek kell lennie.


Megkezdődtek az egyeztetések a koalíciós pártok között a köztársasági elnök jelöléséről. Az MSZP-t a tárgyalások során Steiner Pál, Szabó György és Toller László országgyűlési képviselők képviselik, az SZDSZ Fodor Gábor és Pető Iván ügyvivőket és Sándor Klára országgyűlési képviselőt delegálta. Az egyeztetéseket megelőzően Pető Iván a Magyar Narancs című hetilapnak adott interjújában kijelentette: az SZDSZ nem szavazza meg Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, ha a szocialisták őt jelölik. Tekintve, hogy Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke korábban tudatosan tartózkodott attól, hogy konkrét személyek jelölését kommentálják, ezúttal is kijelentette, hogy Pető Iván csak magánvéleményt fogalmazott meg, az nem az SZDSZ hivatalos álláspontja. Az egyeztetések során az MSZP eleinte kizárólag Szili Katalin személyéről volt hajlandó tárgyalni, a házelnök köztársasági elnökké választását ugyanakkor a koalíciós partner elutasította. A hivatalos egyeztetések második napján nem mozdultak az álláspontok, az MSZP továbbra is Szili Katalinról volt hajlandó tárgyalni, az SZDSZ viszont ragaszkodott ahhoz, hogy pártpolitikust nem szavaznak meg. A koalíciós tárgyalások a patthelyzet miatt megszakadtak. Informális egyeztetések azonban továbbra is zajlottak a két párt között, Hiller István, az MSZP elnöke ugyanakkor egyeztetéseket kezdett az ellenzékkel, így négyszemközti tárgyalást folytatott Orbán Viktorral, a Fidesz-MPSZ, majd Dávid Ibolyával, az MDF elnökével. Az MSZP kibővített elnökségi ülése végül nem nevezett meg államfőjelöltet, csak megismételte korábbi feltételrendszerét, amely szerint a köztársasági elnöknek a politikában jártas, szociáldemokrata elkötelezettségű, de más ízlésirányokra is kitekintéssel bíró személynek kell lennie. A koalíciós egyeztetések megszakadását követően az MSZP választmánya "szabad mandátumot" adott a tárgyalóknak, ami annyit jelent, hogy ezentúl nemcsak Szili Katalinról, hanem más személyekről is tárgyalhatnak. Hiller István ugyanakkor leszögezte: pártjának továbbra is Szili Katalin az első számú jelöltje. Az MSZP-ben a házelnök után erősorrendben Glatz Ferenc akadémikusnak, Horn Gyula volt miniszterelnöknek és Bárándy Péternek, a Medgyessy-kormány igazságügyi miniszterének a legnagyobb a támogatottsága. Sajtóértesülések szerint a tárgyalások során felvetődött Vitányi Iván, az MSZP volt választmányi elnökének, valamint Kósáné Kovács Magda szocialista európai parlamenti képviselőnek a neve is. Az SZDSZ április 12-i, a frakcióval kiegészült ügyvivő-testületi ülésén megerősítették: nem támogatják Szili Katalin jelölését. Kuncze Gábor pártelnök ugyanakkor óvatosabban fogalmazott az MTV Nap-kelte című műsorában; Kuncze Gábor azt mondta: nem szívesen támogatnának vezető pártpolitikust. A pártelnök elektronikus levélben kérte azok véleményét, akik korábban kitöltötték a párt azenorszagom.hu internetes címen elérhető liberális tesztjét. Kuncze Gábor levelében azt kérdezte az SZDSZ szimpatizánsaitól, hogy pártja támogassa-e Szili Katalint, vagy ragaszkodjon álláspontjához, amely szerint nem választanak meg pártpolitikust. Szili Katalin leszögezte: nem lép vissza a jelöléstől, mivel az MSZP tagságának 85 százaléka őt támogatja, országos elismertsége is nagy, az SZDSZ pedig megváltoztathatja álláspontját. Szili Katalin önmagát a liberális elveket is vállaló, nemzetben gondolkodó baloldali politikusnak nevezte. A koalíciós tárgyalásokat időközben átvette a két pártelnök. Hiller István mellett Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője vesz részt a tárgyalásokon, az SZDSZ-t pedig Pető Iván képviseli Kuncze Gáborral. A tárgyalások során az MSZP a jelöltek körét leszűkítette Szili Katalinra, Glatz Ferencre, Horn Gyulára és Bárándy Péterre. Az SZDSZ jelezte: a szocialisták négy jelöltje közül Glatz Ferenc és Bárándy Péter megválasztását támogatják. A Fidesz-MPSZ közölte: szimpátiaszavazást kezdeményeznek az interneten és a forgalmasabb helyeken arról, hogy a lakosság kit szeretne köztársasági elnöknek. A párt ennek eredményétől teszi függővé, hogy kit jelöl államfőnek. Dávid Ibolya kijelentette: szerinte a köztársasági elnököt az állampolgároknak kellene megválasztani. Az MSZP április 15-én, országos küldöttgyűlésén dönt az államfő-jelölt személyéről.

Összefoglalás:
A köztársaságielnök-jelölésről szóló vélemények

[...] Miközben nem tudom, hogy az utca melyik embere látná szívesen államfőként a pufajkás exminiszterelnököt, arra gondolok, hátha a közelgő április elseje - bolondok napja - kapcsán került szóba az egykori kormányfő neve az államfőválasztás örvén. Mária, ne hagyj el! Horn Gyula mindenesetre erősen gondolkodik a javaslaton. Mi itt néhányan úgy gondoljuk, hogy Na és? Gyulának nem kellene újból és újból átlépnie a gusztustalansági küszöböt, a botnak is van vége. Talán Gyulának is... [...]
(Pilhál György: Gyulára várnak. Magyar Nemzet, 2005. március 30.)

[...] Kérdés tehát, hogy ha Szili Katalin a szocialisták favoritja, mit lép erre az SZDSZ? Nehéz most olyan variációt elképzelni, amely mindkét pártnak hasznára válna. Éppen ezért merül fel újra és újra: nem kellett volna az alapelvekben megállapodni?
A szocialisták frakcióvezetője erre mondta azt, hogy egy kislány is elképzeli magának álmai lovagját, aztán végül elfogadja a realitást. Ez igaz, csak nem biztos, hogy a jelenlegi helyzetre is érvényes e hasonlat. Ha ugyanis az előzetes egyeztetés során kiderült volna, hogy a szocialisták nem tartják rossznak, ha pártpolitikus lesz a jelöltjük, a szabaddemokraták viszont igen, akkor még a kulisszák mögött kialakíthattak volna olyan áthidaló megoldást, amely mindkét félnek elfogadható lett volna. Akkor ugyanis a kompromisszum úgy született volna meg, hogy egyik fél se érezné kínosnak a visszavonulást. Akkor talán csak azt néznék, hogy a jelölt, múltja ismeretében is, alkalmas-e e fontos posztra vagy sem. [...]
(Kocsi Ilona: Elnökjelölési procedúra - rossz szájízzel. Népszava, 2005. március 30.)

[...] Most úgy tűnik, sikerült a szocialista erőcsoportok, a platformok között konszenzust teremteni: a politikai életben jártas, a szociáldemokrata értékrendhez kötődő, de más eszmékre is nyitott közéleti személyiség legyen a jelölt. Ez úgy hangzik, mint egy közbeszerzési tender, amit Szili Katalin paramétereivel írtak ki. (Lévai Katalin politikai jártasságát rövid miniszteri tündöklése nemigen támasztja alá, Glatz Ferenc és Bihari Mihály inkább tudományos munkássága alapján elismert, Bárándy Péter pedig aligha jöhet szóba, miként más sem. [...]
(Szerkesztőségi vélemény: Az új államfő jelölése. Figyelő, 2005. március 31.)

[...] Még akkor se, ha az idő előrehaladtával Horn Gyula miniszterelnökösködése - pragmatice - mindinkább a XX. századi magyar történelem legidillikusabb, legszakszerűbb, sőt, legviccesebb korszakainak egyikeként tűnik fel. (Arra emlékeznek, hogy "túl sok itt a filozófus"?) És nem az uniós tagság és a NATO-csatlakozás előkészítése miatt; végső soron két kormány is azt a pénzt költötte, amíg bírta, amit Horn Gyula megkeresett. De az akkor volt, most meg most van. Félreértés ne essék, nem az a gáz, hogy Horn Gyula államfő lesz. Hisz nem lesz az. De az önkéntesek nemcsak magukat kacagtatják ki: a Magyar Köztársaság elnökének jelölése fullad így teljes közröhejbe.
(Szerkesztőségi vélemény: Gyula, játssz! Magyar Narancs, 2005. március 31.)

[...] Konzekvens életpályának itt van Sólyomé. Az Alkotmánybíróság első elnöke karakán ember, akit az elvei vezetnek és nem a pártja. MDF-alapítóként keményen kritizálta Antall jogállamellenes ötleteit, ott nyírta az anakronisztikus kárpótlási törvényt, ahol tudta, Kis János ex-SZDSZ-elnökkel közösen írt tanulmányban érvelt a szólásszabadság korlátozásai ellen, nem fogadta el 1995-ben a Fidesz, az MDF és a KDNP közös jelölését ugyanerre a posztra, mert nem akart csak az egyik oldal "embere" lenni. Úriember. Jogőr. Citoyen. Vagy ahogy Lányi András fogalmazott: kikezdhetetlen tekintélyű, kipróbált Dávid a média által felfújt piárgóliátok ellenében. Sólyom felelősséget vállal a szavaiért, nincsenek presztízsszempontjai, empatikus, ugyanakkor nem a pártvezetők által földre hajított kutyatálból falatozik. Szóval egy olyan fazon, akire az ember simán rábízza a lakáskulcsát, ha elmegy nyaralni. Persze éppen outsidersége miatt kicsit idegesítő jelenség is a politikai elit számára, de állítom: hosszú távon megéri e zűrösnek tűnő "bevásárlás". Meg a jogtudort amúgy is ismerik hajthatatlanságáról, nagy meglepetés tehát senkire sem várna. [...]
(Prieger Zsolt: A politizálás becsülete. Magyar Hírlap, 2005. március 31.)

[...] Sok millió társammal együtt nem vagyok parlamenti képviselő, csak egyszerű, mindennapi ember, magyar állampolgár, és én nem szavazhatok (így döntöttek egyszer, amikor nem gondolták végig, hogy jogállamban nincs egyszer használatos döntés, ami használat után eldobandó, ezzel a döntéssel együtt kell élnünk majd beláthatatlan ideig...), azért mondom el itt és most, lehetőleg még időben, hogy én sok polgártársammal együtt - nemcsak nőkkel, férfiakkal is - Szili Katalint szeretném látni a köztársasági elnöki poszton. Tagja a koalíció nagyobbik pártjának, az MSZP-nek, de nincs pártfunkciója. Soha semmilyen gyanús ügybe nem keveredett. Sokáig volt a Tisztelt Ház alelnöke, egy ideje az Országgyűlés elnöke, ebben a minőségében is semleges közéleti méltóságot tölt be, akár a köztársasági elnök, és nem lát el párt feladatot. Egész emberi, asszonyi magatartása csupa egyszerűség, közvetlenség, és mégis fegyelmezett méltóság. Van vezetői, igazgatási gyakorlata, ismeri a protokollt, minden vonatkozásban alkalmas arra, hogy a magyar államiságot, a köztársaságot, az osztatlan magyarságot személyében képviselje. [....]
(Kertész Ákos: Óvjanak minket az asszonyok. Magyar Hírlap, 2005. március 31.)

[...] A komoly nő e tekintetben kétségkívül Szili Katalin. Mellette az szól, hogy időnként kiemeli fejét a szocialista mocsárból. Igaz, aztán később mindig visszadugja; ennek ellenére üdítő élmény, ha nómenklatúrázik egyet elvtársairól szólván, vagy ha mégis az igen mellett voksol a népszavazásnál, mert az a szerencsétlen határon túli magyar mégsem tehet arról, hogy ostoba békekötők hol huzigálták meg önkényesen az országhatárokat. Persze sokat ront az összképen, hogy azért ő is retteg a 23 millió román feketemunkástól, valamint döntetlen állásnál házelnökként Gyurcsányról is megszavazza, hogy nagyon is törvényes meg tisztességes. (Mi az hogy!) [...]
(Csontos János: A nemzet egysége. Magyar Nemzet. 2005. március 31.)

[...] Ám Sziliből nem lehet elnök, mert az SZDSZ nélkül ez nem megy. A szabad demokraták pedig már megmondták, hogy pártpolitikust nem. Ahogy magukból hülyét sem. (Igaz, Göncz is pártpolitikus volt, de ez már mindegy.) Ha patthelyzet fokozható, ezzel próbálkozott Horn Gyula, bejelentkezvén elnöknek. Hogy ő nem lenne pártpolitikus, vagy majd a Fidesz átszavaz? A volt miniszterelnök pártja még csak nem is reagál Horn felemelt kezére. Igaz, Gyurcsány Ferencnek sincs válasza a fenyegető csődre. Jó, a kormányfő intakt maradt. De nem látszik, hogy normális "takt"-ra lenne esélye. [...]
(Nagy N. Péter: Az elnökválasztás veszélyei. Népszabadság, 2005. március 31.)

[...] A köztársasági elnök ceremoniális és protokolláris feladatoknak tesz inkább eleget, időnként kétségtelenül afféle politikai döntőbíró szerepébe kényszerül - de feladataiból mégiscsak az következik, hogy politikusnak kell betöltenie a tisztséget. Aki igaztalanul nem állhat egyik erő mellé sem. Még szép. Akad erre is példa, az országgyűlés elnöke, aki szükségképpen egy párt politikusa, de csak akkor tudja a szerepét jól eljátszani, ha bizonyos kérdésekben mégiscsak felül tud emelkedni személyes rokonszenvén. S ahogy látjuk az elmúlt 15 évben, az elnökök és alelnökök döntő többsége erre képes volt. [...]
(Dési János: Mádl után szabadon. Népszava, 2005. március 31.)

[...] Félreértés ne essék, Szili Katalin megválasztása semmiféle jóvátehetetlen kárt nem okozna a köztársaságnak, de - az elődökre is tekintettel - illene néhány olyan elvárást megfogalmazni az államfői poszt várományosával kapcsolatban, amelynek a házelnök asszony szerintem aligha felel meg. Ilyen például, hogy a jelöltnek legyen széles körben elismert szakmai, netán tudományos életműve. Közreműködni a jogállami intézményrendszer kiépítésében, pártatlanul vezetni hosszú évekig az Alkotmánybíróságot, nemzetközileg is jegyzett elméleti munkákat publikálni - ez életmű. Többé-kevésbé ügyesen lavírozva pártkarriert építeni, megvonni a szót Répássy Róberttől - ez nem. [...]
(Szerető Szabolcs: Nekünk Szili kell? Magyar Nemzet, 2005. április 2.)

[...] A szocialista tagozatok és szervezetek jelentős része Szili Katalinban látja a jövendő államfőt. Csakhogy a koalíciós partner második embere - szigorúan magánvéleményként - már közölte, ők nem szavaznak a házelnökre. Pető Iván ugyan nem említette nyilatkozataiban, hogy ez magánvéleménye lenne, de Kuncze Gábor utóbb ezzel magyarázta a váratlan véleményt. Váratlan volt ugyanis abban az értelemben, hogy a pártelnök tartja magát ahhoz: ott még nem tartanak, hogy nevekről beszéljenek a szocialistákkal. Mindenesetre Szilinek nemrég még pártfunkciója is volt - elnökhelyettes -, ráadásul a decemberi népszavazás után jelezte, hogy ő másképp voksolt, mint párttársai többsége. Gyurcsány Ferenc akkor úgy vélte, ennek politikai következményei lesznek, de nyilván nem úgy értette, hogy kvázi "jutalmul" államfővé teszik. [...]
(Sebes György: A mérleg nyelve. Népszava, 2005. április 2.)

[...] Olyan személy, aki korábbi kormánytagként, a szocialista párt egyik vezetőjeként vált ismertté a közvéleményben, nem válhat egyik napról vagy egyik hónapról a másikra alkalmassá arra, hogy kifejezze a nemzet egységét. Hamis a hivatkozás arra, hogy Göncz Árpád az SZDSZ ügyvivőjéből vált széles körben elfogadott köztársasági elnökké. Ő ugyanis jelölése előtt nem a vezető kormánypárt, hanem a vezető ellenzéki párt politikusa volt, s a magyar közvélemény akkor nem volt olyan mélyen megosztott, mint ma. Jogos tehát az igény, hogy ne korábbi pártpolitikust jelöljenek köztársasági elnöknek. [...]
(Bauer Tamás: Szereptévesztésben a szocialisták. Magyar Hírlap, 2005. április 2.)

[...] De a meccs még nincs lefutva. A parlament jelenlegi elnöke ugyanis nemcsak azoknak lehet elfogadható, akik szerint most női köztársasági elnökre lenne szükség, aki ráadásul baloldali érzelmű is. Szili ugyanis mindig is hangoztatta, hogy vallásos, a decemberi népszavazás után pedig azt is közölte, hogy ő igennel szavazott a határon túliak állampolgárságára. Ezzel pedig szembement saját pártja többségével, de amennyire kritizálhatóvá vált ott, annyira szimpatikussá válhatott a másik oldalon. Mint házelnök pedig nem egyszer tanújelét adta, hogy készséggel megfontolja az ellenzék érveit is. [...]
(Sebes György: Versenyben. Népszava, 2005. április 4.)

[..] A kompromisszumos jelöltnek mindenképpen - legalább formálisan - a szocialista oldalról kell jönnie. A megegyezéshez azonban idő kell, ezért az elnökség logikusan járt el, amikor a hét végén nem mondott neveket. [...]
(Szerkesztőségi álláspont: Névsor után - nevek nélkül. Magyar Hírlap, 2005. április 4.)

[...] A "pártpolitikus" merev elutasítása amúgy elég gyenge lábakon áll, hiszen egyfelől Göncz Árpád is pártpolitikusból lett kiváló elnök, másfelől az SZDSZ milyen alapon ellenezné, ha például hárompárti konszenzus alakulna ki egy pártpolitikusról. Hiszen a pártpolitikus kizárása arra a föltételezésre épül, hogy nem lenne képes a nemzeti egységet kifejező, pártatlan elnök lenni. [...]
(Szále László: Jelöltek Sapkában és Sapka nélkül. Magyar Hírlap, 2005. április 5.)

Engem ebben az elnökválasztási kampányban, ami itt most megy, az zavar a legjobban, milyen mérhetetlenül orcátlan tud lenni egy kis, alultáplált, karonülő, kivagyi párt. Ők úgy definiálják magukat: a mérleg nyelve. Ők szeretnék írni a kottát, pedig még a violinkulcsot sem találták meg. Feltételeket szabnak, külön jelöltet állítanak, mutatóujjuk folyamatosan fent van a levegőben - na, majd én megmondom! [...]
(Pilhál György: Kis nagy emberek. Magyar Nemzet, 2005. április 5.)

[...] Hiller pártelnök kívánalma, hogy a köztársasági elnök a szociáldemokrata értékrendhez kötődő, ám más politikai ízlésirányokra is kitekintéssel bíró személyiség legyen - a semmitmondó nagyotmondás tipikus esete. Ebből csak az derül ki, hogy a szocialisták MSZP-s köztársasági elnököt szeretnének, ám részükről szokatlan szemérmességgel ezt nem akarják nyíltan kimondani. Így könnyű dolga van az SZDSZ-nek, mert mikoron azt hirdeti, hogy pártpolitikust nem hajlandó megszavazni, akkor látszólag az alkotmány előírásaihoz ragaszkodik, még úgy is, hogy a "nemzet egysége" kitételt nem erőlteti túlzottan. [...]
(Ugró Miklós: Elnöki patthelyzet. Magyar Nemzet, 2005. április 6.)

[...] Ha sikertörténet nem is lett az elnökjelölés, az azért elvárható lenne, hogy a koalíció legalább rutinszerűen végezze el az eljárást, ahogy erre egyszer, 1995-ben már képes volt a mostani két kormánypárt. A "biztonságos" választás esélyei természetesen még ma is megvannak, ám a nyilvánosság elé vitt vita végén közös koalíciós győzelemről már nehéz lesz a közvéleményt meggyőzni. [...]
A koalíció most "csak" annyiban hibázott, hogy az, ami normális esetben a paraván mögött játszódik, már elkerülhetetlenül a színen van. Egyéni törekvések, kicsinyes taktikázás, kizárólag a mára figyelő rövidlátás - körülbelül ezek az elemek vezettek idáig. [...]
(Török Gábor: Az elnökjelölés csapdájában. Heti Válasz, 2005. április 7.)

[...] Nem, a dolgok jelenlegi állása szerint ezt a koalíción belüli vitát egyetlen ember tudná megakadályozni: Szili Katalin. Naggyá tehetné magát, ha ennyi ellentét láttán felállna, és bejelentené: kösz, nem vállalom, a párt, az ország, a béke stb. ennél többet ér. A pártelnökválasztáskor egyszer már felismerte biztosan vesztes állását, s visszalépett. Ha most is megtenné, akár már egy éven belül ő lehetne az MSZP legnagyobbika.
(Nagy Iván Zsolt: Méltóság. Magyar Hírlap, 2005. április 7.)

[...] A kormánypártok és mindenekelőtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István MSZP-elnök ugyanis mindeddig képtelen volt a köztársasági elnöki székbe olyan jelöltet javasolni, aki számot tarthat a parlament többségének támogatására. Gyurcsányék nem tudtak politikailag mit kezdeni a szocialisták soraiból előnyomuló új és új önjelöltekkel, pártjuk potenseivel képtelenek voltak megegyezni, s képtelennek bizonyultak a köztársaságielnök-választástól elvárható komolysággal kezelni az ügyet. Ehelyett bejelentenek, összehívnak, újra összehívnak, a sajtón keresztül üzengetnek, s ezzel tragikomédiává süllyesztik a köztársaság egyik legfontosabb intézményének betöltése körüli vitákat. [...]
(Csite András: A kormánykoalíció elnökválasztási cirkusza. Magyar Nemzet, 2005. április 7.)

[...] Ma már nem titok, Szili Katalin kapott olyan ígéreteket a pártvezetéstől, hogy őt támogatják majd. Szili ennek megfelelően megvált pártvezetői tisztségeitől - annál is inkább, mert az SZDSZ valóban mondott olyasmit, hogy direkt pártpolitikust ők bizony nem. Ugyan ezen kijelentés értelméről el lehet vitatkozgatni, de tárgyunk szempontjából ez most mindegy. Mégiscsak, az SZDSZ nélkül nincs meg a többség. Ennek ellenére Szili Katalint abban a hitben hagyták barátai és szövetségesei, hogy így minden rendben. Aztán többen úgy gondolták, hogy mégsem olyan jó ez, hát édes istenem, legfeljebb majd a párttársunknak rossz, na és. [...]
(Dési János: Az elbaltázott elnökválasztás esete. Népszava, 2005. április 7.)

[...] Hogy az MSZP már jó ideje izomból szeretné megoldani az adott problémát, az felettébb szokatlan ettől a párttól. Az "erőkultusz" elhatalmasodásában az új elnökség felelőssége aligha kerülhető meg. Hiszen Hiller István volt az, aki annak idején megadta ehhez az alaphangot azzal, hogy nőt kezdett követelni elnöknek. És amikor ennek nyomán felzengett a pártbeli kórus, hogy liberális és konzervatív elnök után most már nem is jöhet más, mint egy szocialista, senki nem akadt az MSZP-ben, aki feltette volna az obligát kérdést: milyen alapon? [...]
(Kis Tibor: Harakiri előtt. Népszabadság, 2005. április 7.)

[...] A nagyobbik kormánypártban teljes lehet a zavar: a pártelnök érzékelteti, hogy elég a koalíciós egyeztetés, nem akar négypárti konszenzust, a kormányfő viszont a közrádióban elmondja, hogy pontosan erre törekszik. Abban viszont mindegyik szocialista egyetért, hogy egy liberális és egy konzervatív elnök után "most mi jövünk", legyen az illető szociáldemokrata, lehetőleg. A szabad demokraták előbb kijelentik, hogy pártpolitikust soha (holott nem ez a lényeges szempont), majd előállnak egy barátságos, bár teljesen esélytelen volt reformkommunistával. [...]
(Seres László: Drágán add az elnököd! Népszabadság, 2005. április 7.)

[...] Szili Katalin elnökjelöltsége az MSZP és az államfői poszt szempontjából egyaránt logikus folytatása lenne az 1989 utáni Magyar Köztársaság történetének. Jó érv Szili mellett, hogy volt már liberális és konzervatív elnökünk, személyében pedig egy szocialista politikus kerülne az államfői székbe. Szili rendelkezik annyi empátiával, mint Göncz Árpád és annyi előzetes kormányzati tapasztalattal, mint Mádl. Pályafutása során megismerte az önkormányzatok és a civil szervezetek világát, s mindkét elődjénél nagyobb nemzetközi diplomáciai tapasztalat birtokában várja a hivatalos jelölést. Az elmúlt hét évben - parlamenti alelnökként és elnökként - folyamatosan gyakorolta azt, ami a köztársasági elnöknek is dolga: egyeztetni és egyensúlyozni a pártok között. [...]
Szili esetleges félreállítása - bármilyen háttéralku vagy trükk útján - a lehető legrosszabb időpontban demoralizálná az MSZP tagságát és valószínűleg a stabil szocialista szavazóréteg egy jelentős részét is. A párt támogatói körében ez nem csapódhatna le másképp, mint hogy az SZDSZ ismét csúcsra járatja az ötszázalékos támogatottságából fakadó zsaroló potenciált, az MSZP vezetése pedig meghátrál. [...]
(Andor László: Szili a vérzivatarban. Népszabadság, 2005. április 7.)

A köztársaságielnök-jelölésről szóló vélemények

[...] Miközben nem tudom, hogy az utca melyik embere látná szívesen államfőként a pufajkás exminiszterelnököt, arra gondolok, hátha a közelgő április elseje - bolondok napja - kapcsán került szóba az egykori kormányfő neve az államfőválasztás örvén. Mária, ne hagyj el! Horn Gyula mindenesetre erősen gondolkodik a javaslaton. Mi itt néhányan úgy gondoljuk, hogy Na és? Gyulának nem kellene újból és újból átlépnie a gusztustalansági küszöböt, a botnak is van vége. Talán Gyulának is... [...]
(Pilhál György: Gyulára várnak. Magyar Nemzet, 2005. március 30.)

[...] Kérdés tehát, hogy ha Szili Katalin a szocialisták favoritja, mit lép erre az SZDSZ? Nehéz most olyan variációt elképzelni, amely mindkét pártnak hasznára válna. Éppen ezért merül fel újra és újra: nem kellett volna az alapelvekben megállapodni?
A szocialisták frakcióvezetője erre mondta azt, hogy egy kislány is elképzeli magának álmai lovagját, aztán végül elfogadja a realitást. Ez igaz, csak nem biztos, hogy a jelenlegi helyzetre is érvényes e hasonlat. Ha ugyanis az előzetes egyeztetés során kiderült volna, hogy a szocialisták nem tartják rossznak, ha pártpolitikus lesz a jelöltjük, a szabaddemokraták viszont igen, akkor még a kulisszák mögött kialakíthattak volna olyan áthidaló megoldást, amely mindkét félnek elfogadható lett volna. Akkor ugyanis a kompromisszum úgy született volna meg, hogy egyik fél se érezné kínosnak a visszavonulást. Akkor talán csak azt néznék, hogy a jelölt, múltja ismeretében is, alkalmas-e e fontos posztra vagy sem. [...]
(Kocsi Ilona: Elnökjelölési procedúra - rossz szájízzel. Népszava, 2005. március 30.)

[...] Most úgy tűnik, sikerült a szocialista erőcsoportok, a platformok között konszenzust teremteni: a politikai életben jártas, a szociáldemokrata értékrendhez kötődő, de más eszmékre is nyitott közéleti személyiség legyen a jelölt. Ez úgy hangzik, mint egy közbeszerzési tender, amit Szili Katalin paramétereivel írtak ki. (Lévai Katalin politikai jártasságát rövid miniszteri tündöklése nemigen támasztja alá, Glatz Ferenc és Bihari Mihály inkább tudományos munkássága alapján elismert, Bárándy Péter pedig aligha jöhet szóba, miként más sem. [...]
(Szerkesztőségi vélemény: Az új államfő jelölése. Figyelő, 2005. március 31.)

[...] Még akkor se, ha az idő előrehaladtával Horn Gyula miniszterelnökösködése - pragmatice - mindinkább a XX. századi magyar történelem legidillikusabb, legszakszerűbb, sőt, legviccesebb korszakainak egyikeként tűnik fel. (Arra emlékeznek, hogy "túl sok itt a filozófus"?) És nem az uniós tagság és a NATO-csatlakozás előkészítése miatt; végső soron két kormány is azt a pénzt költötte, amíg bírta, amit Horn Gyula megkeresett. De az akkor volt, most meg most van. Félreértés ne essék, nem az a gáz, hogy Horn Gyula államfő lesz. Hisz nem lesz az. De az önkéntesek nemcsak magukat kacagtatják ki: a Magyar Köztársaság elnökének jelölése fullad így teljes közröhejbe.
(Szerkesztőségi vélemény: Gyula, játssz! Magyar Narancs, 2005. március 31.)

[...] Konzekvens életpályának itt van Sólyomé. Az Alkotmánybíróság első elnöke karakán ember, akit az elvei vezetnek és nem a pártja. MDF-alapítóként keményen kritizálta Antall jogállamellenes ötleteit, ott nyírta az anakronisztikus kárpótlási törvényt, ahol tudta, Kis János ex-SZDSZ-elnökkel közösen írt tanulmányban érvelt a szólásszabadság korlátozásai ellen, nem fogadta el 1995-ben a Fidesz, az MDF és a KDNP közös jelölését ugyanerre a posztra, mert nem akart csak az egyik oldal "embere" lenni. Úriember. Jogőr. Citoyen. Vagy ahogy Lányi András fogalmazott: kikezdhetetlen tekintélyű, kipróbált Dávid a média által felfújt piárgóliátok ellenében. Sólyom felelősséget vállal a szavaiért, nincsenek presztízsszempontjai, empatikus, ugyanakkor nem a pártvezetők által földre hajított kutyatálból falatozik. Szóval egy olyan fazon, akire az ember simán rábízza a lakáskulcsát, ha elmegy nyaralni. Persze éppen outsidersége miatt kicsit idegesítő jelenség is a politikai elit számára, de állítom: hosszú távon megéri e zűrösnek tűnő "bevásárlás". Meg a jogtudort amúgy is ismerik hajthatatlanságáról, nagy meglepetés tehát senkire sem várna. [...]
(Prieger Zsolt: A politizálás becsülete. Magyar Hírlap, 2005. március 31.)

[...] Sok millió társammal együtt nem vagyok parlamenti képviselő, csak egyszerű, mindennapi ember, magyar állampolgár, és én nem szavazhatok (így döntöttek egyszer, amikor nem gondolták végig, hogy jogállamban nincs egyszer használatos döntés, ami használat után eldobandó, ezzel a döntéssel együtt kell élnünk majd beláthatatlan ideig...), azért mondom el itt és most, lehetőleg még időben, hogy én sok polgártársammal együtt - nemcsak nőkkel, férfiakkal is - Szili Katalint szeretném látni a köztársasági elnöki poszton. Tagja a koalíció nagyobbik pártjának, az MSZP-nek, de nincs pártfunkciója. Soha semmilyen gyanús ügybe nem keveredett. Sokáig volt a Tisztelt Ház alelnöke, egy ideje az Országgyűlés elnöke, ebben a minőségében is semleges közéleti méltóságot tölt be, akár a köztársasági elnök, és nem lát el párt feladatot. Egész emberi, asszonyi magatartása csupa egyszerűség, közvetlenség, és mégis fegyelmezett méltóság. Van vezetői, igazgatási gyakorlata, ismeri a protokollt, minden vonatkozásban alkalmas arra, hogy a magyar államiságot, a köztársaságot, az osztatlan magyarságot személyében képviselje. [....]
(Kertész Ákos: Óvjanak minket az asszonyok. Magyar Hírlap, 2005. március 31.)

[...] A komoly nő e tekintetben kétségkívül Szili Katalin. Mellette az szól, hogy időnként kiemeli fejét a szocialista mocsárból. Igaz, aztán később mindig visszadugja; ennek ellenére üdítő élmény, ha nómenklatúrázik egyet elvtársairól szólván, vagy ha mégis az igen mellett voksol a népszavazásnál, mert az a szerencsétlen határon túli magyar mégsem tehet arról, hogy ostoba békekötők hol huzigálták meg önkényesen az országhatárokat. Persze sokat ront az összképen, hogy azért ő is retteg a 23 millió román feketemunkástól, valamint döntetlen állásnál házelnökként Gyurcsányról is megszavazza, hogy nagyon is törvényes meg tisztességes. (Mi az hogy!) [...]
(Csontos János: A nemzet egysége. Magyar Nemzet. 2005. március 31.)

[...] Ám Sziliből nem lehet elnök, mert az SZDSZ nélkül ez nem megy. A szabad demokraták pedig már megmondták, hogy pártpolitikust nem. Ahogy magukból hülyét sem. (Igaz, Göncz is pártpolitikus volt, de ez már mindegy.) Ha patthelyzet fokozható, ezzel próbálkozott Horn Gyula, bejelentkezvén elnöknek. Hogy ő nem lenne pártpolitikus, vagy majd a Fidesz átszavaz? A volt miniszterelnök pártja még csak nem is reagál Horn felemelt kezére. Igaz, Gyurcsány Ferencnek sincs válasza a fenyegető csődre. Jó, a kormányfő intakt maradt. De nem látszik, hogy normális "takt"-ra lenne esélye. [...]
(Nagy N. Péter: Az elnökválasztás veszélyei. Népszabadság, 2005. március 31.)

[...] A köztársasági elnök ceremoniális és protokolláris feladatoknak tesz inkább eleget, időnként kétségtelenül afféle politikai döntőbíró szerepébe kényszerül - de feladataiból mégiscsak az következik, hogy politikusnak kell betöltenie a tisztséget. Aki igaztalanul nem állhat egyik erő mellé sem. Még szép. Akad erre is példa, az országgyűlés elnöke, aki szükségképpen egy párt politikusa, de csak akkor tudja a szerepét jól eljátszani, ha bizonyos kérdésekben mégiscsak felül tud emelkedni személyes rokonszenvén. S ahogy látjuk az elmúlt 15 évben, az elnökök és alelnökök döntő többsége erre képes volt. [...]
(Dési János: Mádl után szabadon. Népszava, 2005. március 31.)

[...] Félreértés ne essék, Szili Katalin megválasztása semmiféle jóvátehetetlen kárt nem okozna a köztársaságnak, de - az elődökre is tekintettel - illene néhány olyan elvárást megfogalmazni az államfői poszt várományosával kapcsolatban, amelynek a házelnök asszony szerintem aligha felel meg. Ilyen például, hogy a jelöltnek legyen széles körben elismert szakmai, netán tudományos életműve. Közreműködni a jogállami intézményrendszer kiépítésében, pártatlanul vezetni hosszú évekig az Alkotmánybíróságot, nemzetközileg is jegyzett elméleti munkákat publikálni - ez életmű. Többé-kevésbé ügyesen lavírozva pártkarriert építeni, megvonni a szót Répássy Róberttől - ez nem. [...]
(Szerető Szabolcs: Nekünk Szili kell? Magyar Nemzet, 2005. április 2.)

[...] A szocialista tagozatok és szervezetek jelentős része Szili Katalinban látja a jövendő államfőt. Csakhogy a koalíciós partner második embere - szigorúan magánvéleményként - már közölte, ők nem szavaznak a házelnökre. Pető Iván ugyan nem említette nyilatkozataiban, hogy ez magánvéleménye lenne, de Kuncze Gábor utóbb ezzel magyarázta a váratlan véleményt. Váratlan volt ugyanis abban az értelemben, hogy a pártelnök tartja magát ahhoz: ott még nem tartanak, hogy nevekről beszéljenek a szocialistákkal. Mindenesetre Szilinek nemrég még pártfunkciója is volt - elnökhelyettes -, ráadásul a decemberi népszavazás után jelezte, hogy ő másképp voksolt, mint párttársai többsége. Gyurcsány Ferenc akkor úgy vélte, ennek politikai következményei lesznek, de nyilván nem úgy értette, hogy kvázi "jutalmul" államfővé teszik. [...]
(Sebes György: A mérleg nyelve. Népszava, 2005. április 2.)

[...] Olyan személy, aki korábbi kormánytagként, a szocialista párt egyik vezetőjeként vált ismertté a közvéleményben, nem válhat egyik napról vagy egyik hónapról a másikra alkalmassá arra, hogy kifejezze a nemzet egységét. Hamis a hivatkozás arra, hogy Göncz Árpád az SZDSZ ügyvivőjéből vált széles körben elfogadott köztársasági elnökké. Ő ugyanis jelölése előtt nem a vezető kormánypárt, hanem a vezető ellenzéki párt politikusa volt, s a magyar közvélemény akkor nem volt olyan mélyen megosztott, mint ma. Jogos tehát az igény, hogy ne korábbi pártpolitikust jelöljenek köztársasági elnöknek. [...]
(Bauer Tamás: Szereptévesztésben a szocialisták. Magyar Hírlap, 2005. április 2.)

[...] De a meccs még nincs lefutva. A parlament jelenlegi elnöke ugyanis nemcsak azoknak lehet elfogadható, akik szerint most női köztársasági elnökre lenne szükség, aki ráadásul baloldali érzelmű is. Szili ugyanis mindig is hangoztatta, hogy vallásos, a decemberi népszavazás után pedig azt is közölte, hogy ő igennel szavazott a határon túliak állampolgárságára. Ezzel pedig szembement saját pártja többségével, de amennyire kritizálhatóvá vált ott, annyira szimpatikussá válhatott a másik oldalon. Mint házelnök pedig nem egyszer tanújelét adta, hogy készséggel megfontolja az ellenzék érveit is. [...]
(Sebes György: Versenyben. Népszava, 2005. április 4.)

[..] A kompromisszumos jelöltnek mindenképpen - legalább formálisan - a szocialista oldalról kell jönnie. A megegyezéshez azonban idő kell, ezért az elnökség logikusan járt el, amikor a hét végén nem mondott neveket. [...]
(Szerkesztőségi álláspont: Névsor után - nevek nélkül. Magyar Hírlap, 2005. április 4.)

[...] A "pártpolitikus" merev elutasítása amúgy elég gyenge lábakon áll, hiszen egyfelől Göncz Árpád is pártpolitikusból lett kiváló elnök, másfelől az SZDSZ milyen alapon ellenezné, ha például hárompárti konszenzus alakulna ki egy pártpolitikusról. Hiszen a pártpolitikus kizárása arra a föltételezésre épül, hogy nem lenne képes a nemzeti egységet kifejező, pártatlan elnök lenni. [...]
(Szále László: Jelöltek Sapkában és Sapka nélkül. Magyar Hírlap, 2005. április 5.)

Engem ebben az elnökválasztási kampányban, ami itt most megy, az zavar a legjobban, milyen mérhetetlenül orcátlan tud lenni egy kis, alultáplált, karonülő, kivagyi párt. Ők úgy definiálják magukat: a mérleg nyelve. Ők szeretnék írni a kottát, pedig még a violinkulcsot sem találták meg. Feltételeket szabnak, külön jelöltet állítanak, mutatóujjuk folyamatosan fent van a levegőben - na, majd én megmondom! [...]
(Pilhál György: Kis nagy emberek. Magyar Nemzet, 2005. április 5.)

[...] Hiller pártelnök kívánalma, hogy a köztársasági elnök a szociáldemokrata értékrendhez kötődő, ám más politikai ízlésirányokra is kitekintéssel bíró személyiség legyen - a semmitmondó nagyotmondás tipikus esete. Ebből csak az derül ki, hogy a szocialisták MSZP-s köztársasági elnököt szeretnének, ám részükről szokatlan szemérmességgel ezt nem akarják nyíltan kimondani. Így könnyű dolga van az SZDSZ-nek, mert mikoron azt hirdeti, hogy pártpolitikust nem hajlandó megszavazni, akkor látszólag az alkotmány előírásaihoz ragaszkodik, még úgy is, hogy a "nemzet egysége" kitételt nem erőlteti túlzottan. [...]
(Ugró Miklós: Elnöki patthelyzet. Magyar Nemzet, 2005. április 6.)

[...] Ha sikertörténet nem is lett az elnökjelölés, az azért elvárható lenne, hogy a koalíció legalább rutinszerűen végezze el az eljárást, ahogy erre egyszer, 1995-ben már képes volt a mostani két kormánypárt. A "biztonságos" választás esélyei természetesen még ma is megvannak, ám a nyilvánosság elé vitt vita végén közös koalíciós győzelemről már nehéz lesz a közvéleményt meggyőzni. [...]
A koalíció most "csak" annyiban hibázott, hogy az, ami normális esetben a paraván mögött játszódik, már elkerülhetetlenül a színen van. Egyéni törekvések, kicsinyes taktikázás, kizárólag a mára figyelő rövidlátás - körülbelül ezek az elemek vezettek idáig. [...]
(Török Gábor: Az elnökjelölés csapdájában. Heti Válasz, 2005. április 7.)

[...] Nem, a dolgok jelenlegi állása szerint ezt a koalíción belüli vitát egyetlen ember tudná megakadályozni: Szili Katalin. Naggyá tehetné magát, ha ennyi ellentét láttán felállna, és bejelentené: kösz, nem vállalom, a párt, az ország, a béke stb. ennél többet ér. A pártelnökválasztáskor egyszer már felismerte biztosan vesztes állását, s visszalépett. Ha most is megtenné, akár már egy éven belül ő lehetne az MSZP legnagyobbika.
(Nagy Iván Zsolt: Méltóság. Magyar Hírlap, 2005. április 7.)

[...] A kormánypártok és mindenekelőtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István MSZP-elnök ugyanis mindeddig képtelen volt a köztársasági elnöki székbe olyan jelöltet javasolni, aki számot tarthat a parlament többségének támogatására. Gyurcsányék nem tudtak politikailag mit kezdeni a szocialisták soraiból előnyomuló új és új önjelöltekkel, pártjuk potenseivel képtelenek voltak megegyezni, s képtelennek bizonyultak a köztársaságielnök-választástól elvárható komolysággal kezelni az ügyet. Ehelyett bejelentenek, összehívnak, újra összehívnak, a sajtón keresztül üzengetnek, s ezzel tragikomédiává süllyesztik a köztársaság egyik legfontosabb intézményének betöltése körüli vitákat. [...]
(Csite András: A kormánykoalíció elnökválasztási cirkusza. Magyar Nemzet, 2005. április 7.)

[...] Ma már nem titok, Szili Katalin kapott olyan ígéreteket a pártvezetéstől, hogy őt támogatják majd. Szili ennek megfelelően megvált pártvezetői tisztségeitől - annál is inkább, mert az SZDSZ valóban mondott olyasmit, hogy direkt pártpolitikust ők bizony nem. Ugyan ezen kijelentés értelméről el lehet vitatkozgatni, de tárgyunk szempontjából ez most mindegy. Mégiscsak, az SZDSZ nélkül nincs meg a többség. Ennek ellenére Szili Katalint abban a hitben hagyták barátai és szövetségesei, hogy így minden rendben. Aztán többen úgy gondolták, hogy mégsem olyan jó ez, hát édes istenem, legfeljebb majd a párttársunknak rossz, na és. [...]
(Dési János: Az elbaltázott elnökválasztás esete. Népszava, 2005. április 7.)

[...] Hogy az MSZP már jó ideje izomból szeretné megoldani az adott problémát, az felettébb szokatlan ettől a párttól. Az "erőkultusz" elhatalmasodásában az új elnökség felelőssége aligha kerülhető meg. Hiszen Hiller István volt az, aki annak idején megadta ehhez az alaphangot azzal, hogy nőt kezdett követelni elnöknek. És amikor ennek nyomán felzengett a pártbeli kórus, hogy liberális és konzervatív elnök után most már nem is jöhet más, mint egy szocialista, senki nem akadt az MSZP-ben, aki feltette volna az obligát kérdést: milyen alapon? [...]
(Kis Tibor: Harakiri előtt. Népszabadság, 2005. április 7.)

[...] A nagyobbik kormánypártban teljes lehet a zavar: a pártelnök érzékelteti, hogy elég a koalíciós egyeztetés, nem akar négypárti konszenzust, a kormányfő viszont a közrádióban elmondja, hogy pontosan erre törekszik. Abban viszont mindegyik szocialista egyetért, hogy egy liberális és egy konzervatív elnök után "most mi jövünk", legyen az illető szociáldemokrata, lehetőleg. A szabad demokraták előbb kijelentik, hogy pártpolitikust soha (holott nem ez a lényeges szempont), majd előállnak egy barátságos, bár teljesen esélytelen volt reformkommunistával. [...]
(Seres László: Drágán add az elnököd! Népszabadság, 2005. április 7.)

[...] Szili Katalin elnökjelöltsége az MSZP és az államfői poszt szempontjából egyaránt logikus folytatása lenne az 1989 utáni Magyar Köztársaság történetének. Jó érv Szili mellett, hogy volt már liberális és konzervatív elnökünk, személyében pedig egy szocialista politikus kerülne az államfői székbe. Szili rendelkezik annyi empátiával, mint Göncz Árpád és annyi előzetes kormányzati tapasztalattal, mint Mádl. Pályafutása során megismerte az önkormányzatok és a civil szervezetek világát, s mindkét elődjénél nagyobb nemzetközi diplomáciai tapasztalat birtokában várja a hivatalos jelölést. Az elmúlt hét évben - parlamenti alelnökként és elnökként - folyamatosan gyakorolta azt, ami a köztársasági elnöknek is dolga: egyeztetni és egyensúlyozni a pártok között. [...]
Szili esetleges félreállítása - bármilyen háttéralku vagy trükk útján - a lehető legrosszabb időpontban demoralizálná az MSZP tagságát és valószínűleg a stabil szocialista szavazóréteg egy jelentős részét is. A párt támogatói körében ez nem csapódhatna le másképp, mint hogy az SZDSZ ismét csúcsra járatja az ötszázalékos támogatottságából fakadó zsaroló potenciált, az MSZP vezetése pedig meghátrál. [...]
(Andor László: Szili a vérzivatarban. Népszabadság, 2005. április 7.)



A köztársaságielnök-jelölésről szóló publicisztikák
Pilhál György: Gyulára várnak; Magyar Nemzet, 2005. március 30.
Kocsi Ilona: Elnökjelölési procedúra - rossz szájízzel; Népszava, 2005. március 30.
Szerkesztőségi vélemény: Az új államfő jelölése; Figyelő, 2005. március 31.
Szerkesztőségi vélemény: Gyula, játssz! Magyar Narancs, 2005. március 31.
Prieger Zsolt: A politizálás becsülete; Magyar Hírlap, 2005. március 31.
Kertész Ákos: Óvjanak minket az asszonyok; Magyar Hírlap, 2005. március 31.
Csontos János: A nemzet egysége; Magyar Nemzet. 2005. március 31.
Nagy N. Péter: Az elnökválasztás veszélyei; Népszabadság, 2005. március 31.
Dési János: Mádl után szabadon; Népszava, 2005. március 31.
Szerető Szabolcs: Nekünk Szili kell? Magyar Nemzet, 2005. április 2.
Sebes György: A mérleg nyelve; Népszava, 2005. április 2.
Bauer Tamás: Szereptévesztésben a szocialisták; Magyar Hírlap, 2005. április 2.
Sebes György: Versenyben; Népszava, 2005. április 4.
Szerkesztőségi álláspont: Névsor után - nevek nélkül; Magyar Hírlap, 2005. április 4.
Szále László: Jelöltek Sapkában és Sapka nélkül; Magyar Hírlap, 2005. április 5.
Pilhál György: Kis nagy emberek; Magyar Nemzet, 2005. április 5.
Ugró Miklós: Elnöki patthelyzet; Magyar Nemzet, 2005. április 6.
Török Gábor: Az elnökjelölés csapdájában; Heti Válasz, 2005. április 7.
Nagy Iván Zsolt: Méltóság; Magyar Hírlap, 2005. április 7.
Csite András: A kormánykoalíció elnökválasztási cirkusza; Magyar Nemzet, 2005. április 7.
Dési János: Az elbaltázott elnökválasztás esete; Népszava, 2005. április 7.
Kis Tibor: Harakiri előtt; Népszabadság, 2005. április 7.
Seres László: Drágán add az elnököd! Népszabadság, 2005. április 7.
Andor László: Szili a vérzivatarban; Népszabadság, 2005. április 7.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695