Szili Katalin jelölése az államfői posztra (2. rész)

2005-05-04

Az MSZP országos küldöttgyűlése április 15-én Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét választotta köztársaságielnök-jelöltnek. Szili Katalin 309, míg Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke 230 szavazatot kapott. Szili Katalin megköszönte a támogatást és kérte azokat, akik nem rá szavaztak, hogy a jövőben őt támogassák. A házelnök úgy fogalmazott: a munka csak itt kezdődik, minden erejével azon lesz, hogy megfeleljen a konszenzusos demokrácia elvárásainak. Szili Katalin elmondta: elsősorban az SZDSZ-es képviselők támogatására számít a parlamenti választás során. Az MSZP államfő-jelöltje fontosnak nevezte, hogy egy konszenzusos demokráciában a lehető legnagyobb támogatottsága legyen a majdani államfőnek, ezért ellenzéki szavazatokra is számít. A házelnök szerint kongresszusi megválasztása nem okoz majd koalíciós feszültséget. Hiller István, az MSZP elnöke korrekt, remek hangulatú, fegyelmezett tanácskozásnak nevezte a kongresszust és gratulált Szili Katalinnak. A pártelnök felkérte az SZDSZ-t hogy támogassa Szili Katalint a parlamenti szavazáson, egyben jelezte: pártja mindent megtesz azért, hogy a házelnök támogatása minél szélesebb legyen az Országgyűlésben. Kuncze Gábor, az SZDSZ sok sikert kívánt az MSZP-nek és Szili Katalinnak, ugyanakkor jelezte: pártja meghozta döntését, amin nem változtat, és nem térnek vissza a kérdésre. Kuncze Gábor leszögezte, hogy az SZDSZ nem szavazza meg Szili Katalint a köztársaságielnök-választáson. Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: az SZDSZ nyilatkozatait még nem tekintik végső szónak, változhat a koalíciós partner álláspontja. Dávid Ibolya, az MDF elnöke kijelentette, hogy pártja a jelöltekről csak akkor nyilatkozik, ha az MSZP és az SZDSZ közösen megnevezi az Országgyűlésnek a hivatalos jelöltet. A Fidesz-MPSZ nyilvánosságra hozta azok listáját, akikre a Fidesz-MPSZ szimpátiaszavazásán voksolni lehet. A listára Mádl Ferenc jelenlegi köztársasági elnök, Szili Katalin, az MSZP hivatalos jelöltje, Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke, a Védegylet és számos értelmiségi által javasolt államfő-jelölt, Glatz Ferenc, valamint Gombár Csaba, az SZDSZ által javasolt politológus neve került fel.

Háttér
Az MSZP országos küldöttgyűlése április 15-én Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét választotta köztársaságielnök-jelöltnek. Szili Katalin 309, míg Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke 230 szavazatot kapott. Szili Katalin megköszönte a támogatást és kérte azokat, akik nem rá szavaztak, hogy a jövőben őt támogassák. A házelnök úgy fogalmazott: a munka csak itt kezdődik, minden erejével azon lesz, hogy megfeleljen a konszenzusos demokrácia elvárásainak. Szili Katalin elmondta: elsősorban az SZDSZ-es képviselők támogatására számít a parlamenti választás során. Az MSZP államfő-jelöltje fontosnak nevezte, hogy egy konszenzusos demokráciában a lehető legnagyobb támogatottsága legyen a majdani államfőnek, ezért ellenzéki szavazatokra is számít. A házelnök szerint kongresszusi megválasztása nem okoz majd koalíciós feszültséget. Hiller István, az MSZP elnöke korrekt, remek hangulatú, fegyelmezett tanácskozásnak nevezte a kongresszust és gratulált Szili Katalinnak. A pártelnök felkérte az SZDSZ-t hogy támogassa Szili Katalint a parlamenti szavazáson, egyben jelezte: pártja mindent megtesz azért, hogy a házelnök támogatása minél szélesebb legyen az Országgyűlésben. Kuncze Gábor, az SZDSZ sok sikert kívánt az MSZP-nek és Szili Katalinnak, ugyanakkor jelezte: pártja meghozta döntését, amin nem változtat, és nem térnek vissza a kérdésre. Kuncze Gábor leszögezte, hogy az SZDSZ nem szavazza meg Szili Katalint a köztársaságielnök-választáson. Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: az SZDSZ nyilatkozatait még nem tekintik végső szónak, változhat a koalíciós partner álláspontja. Dávid Ibolya, az MDF elnöke kijelentette, hogy pártja a jelöltekről csak akkor nyilatkozik, ha az MSZP és az SZDSZ közösen megnevezi az Országgyűlésnek a hivatalos jelöltet. A Fidesz-MPSZ nyilvánosságra hozta azok listáját, akikre a Fidesz-MPSZ szimpátiaszavazásán voksolni lehet. A listára Mádl Ferenc jelenlegi köztársasági elnök, Szili Katalin, az MSZP hivatalos jelöltje, Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke, a Védegylet és számos értelmiségi által javasolt államfő-jelölt, Glatz Ferenc, valamint Gombár Csaba, az SZDSZ által javasolt politológus neve került fel.

Szili Katalin jelölését bíráló vélemények

Ádám Zoltán álláspontja szerint Szili Katalin köztársasági elnök-jelöltté választása nem csupán az SZDSZ, de Gyurcsány Ferenc és a pártvezetés felé is üzenet volt az MSZP részéről. A cikk szerzője szerint Szili Katalinnal nem pártpolitikusi múltja a legfőbb probléma, hogy nem reprezentálná hitelesen Magyarországot, így az SZDSZ előtt megfontolandó alternatívaként jelenhet meg Sólyom László jelölése, összefogva az ellenzékkel.


Múlt heti államfőjelölt-állító kongresszusukon a szocialistáknak sikerült elérniük, hogy a jövő évi választásokig hátralévő időszak minden bizonnyal legfontosabb szimbolikus parlamenti döntése csak valamelyik kormánypárt vereségével születhessen meg. Az SZDSZ Szili Katalinnal szembeni ellenkezésének visszautasítása egyszersmind a pártvezetésnek és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is szóló figyelmeztetés: a párt nem liberális, hanem szocialista, nem ti irányítjátok, hanem mi, a kongresszusi többség. Az MSZP ezzel nagy lépést tett a kormányfőcsere nyomán megindult politikai irány- és szemléletváltás megfordítása - és a jövő évi választások elvesztése felé. Szili államfőjelöltté választása azt üzeni a szélesebb közönségnek, hogy az MSZP ott kívánja folytatni, ahol Medgyessy tavaly abbahagyta. A házelnök a volt kormányfőhöz hasonlóan csapnivaló kommunikátor: nem világos, mikor mit mond, mikor mit gondol, és hogy amit mond, azonos-e azzal, amit gondol.
[...] A házelnök politikai tőkéje elsősorban a mindenkori többséggel szembeni konfliktusok kerüléséből származik. Közéleti munkája botránymentes, ám korántsem kifogásolhatatlan: eltűrte például, hogy az MDF frakciójából méltatlan módszerekkel távolítsák el a Dávid Ibolyával szemben állókat.
[...] Nem a pártpolitikai múltja a probléma, az minden valamirevaló politikusnak van, és ezen az alapon bajos lenne valakit kizárni a potenciális államfőjelöltek közül. Szilivel ugyanaz is baj, ami a nem pártpolitikus Glatz Ferenccel volna: számomra egyikük sem reprezentálja hitelesen az alig másfél évtizedes demokratikus hagyományait a kádári múltnál többre tartó Magyarországot.
[...] Mivel a szocialisták Szili jelölésével kinyilvánították, hogy az államfőválasztáskor nem kívánják figyelembe venni az SZDSZ álláspontját, a liberálisok nem tehetnek mást, mint az ellenzék felé fordulva igyekeznek számukra megfelelő, egyszersmind a lehető legszélesebb parlamenti többség támogatását élvező államfőjelöltet találni. A többség kialakulása persze nem rajtuk múlik, ők csak a saját húsz szavazatukért viselnek felelősséget; azért viszont csakis ők, és nem a szocialisták. Mivel Gombár Csaba személyében van lehetséges alternatívaként megnevezett, de más jelöltek támogatását ki nem záró államfőjelöltjük, a szabaddemokraták tiszta és nyílt lapokkal ülhetnek le tárgyalni az ellenzékkel. Sólyom László jelölése például a liberálisok között is sokak számára elfogadható volna: politikai pályáját az Ellenzéki Kerekasztal MDF-es tagjaként kezdte, de sohasem keveredett konfliktusba a liberális demokrácia alapelveivel, sőt alkotmánybírósági elnökként hatékonyan védelmezte azokat.
[...] Támogatásával a szabaddemokraták demonstrálhatnák, hogy nyitottak az európai típusú, a liberális minimumot megütő konzervatív alternatíva irányában, amivel felbecsülhetetlen mértékben növekedne potenciális politikai mozgásterük. Elvégre az alkotmány szerint az államelnök nem a szocialista párt - és még csak nem is a kormánykoalíció - egységét hivatott kifejezni, hanem a nemzetét.
(Ádám Zoltán : Szili és a liberálisok, HVG, 2005. április 23.)

Rózsa Péter írásában Suchman Tamás álláspontját bírálja, mely szerint a koalíciós súlyából, valamint a "kialakult szokásjogból" adódóan az MSZP jogosult a köztársasági elnök-jelölésre. A cikk írója szerint Suchman Tamás elfelejti, hogy nem az MSZP rendelkezik a legnagyobb frakcióval a Parlamentben, így az SZDSZ-szel nem szabad pusztán látszat egyeztetéseket folytatnia, hanem egyenlő partnernek kell tekintenie.


[..] Suchman Tamás szerint "a politikai erőviszonyok, a szokásjog alapján a jelölés joga a koalíción belül nyilván a nagyobbik kormányzó pártot illeti meg, s a kisebbik kormánypárt álláspontjának meghallgatása után, egy lefolytatott egyeztetés alapján közös javaslatot tesznek. Tehát a magyar országgyűlésben a köztársasági elnök megválasztására a MSZP jelölése, azaz a koalíció jelölése következik június 6-án (sic!)." A MeH politikai államtitkára téved: Magyarországon az elmúlt 15 évben semmiféle szokásjog nem alakult ki a megválasztandó köztársasági elnök jelölésével kapcsolatban.
[...] Úgy tűnik, hogy Suchman Tamás értelmezésében az "egyeztetés" kifejezés jelentése nem egyéb, mint hogy a koalíciós partnernek - eszi, nem eszi, nem kap mást alapon - el kell fogadnia a nagy testvér jelöltjét. Minden bizonnyal ezért nem vette észre azt, hogy az elmúlt hetekben éppen az általa amúgy kívánatosnak tartott egyeztetési processzus tanúi lehettünk, melynek célja, hogy az MSZP jelöltje egyben a koalíció jelöltje is legyen. Suchman Tamás ugyanis kijelenti, hogy "a koalíciós partner nem véleményezett, nem az egyeztetéshez szükséges kérdezz-felelek folyamatot indította el, hanem kinyilvánított.
[...] Az igazi probléma azonban nem Suchman Tamás - finoman fogalmazva - gyenge lábakon álló érveivel, hanem következtetéseivel van. Kijelenti ugyanis, hogy "egy éven belül nem fordul hat elő, hogy egy 5 százalékos párt mondja meg Magyarországon, ki nem lehet a szocialisták miniszterelnöke, és ki nem lehet a szocialisták köztársaságielnök-jelöltje. A pártvezetés és a párt elit, ha nem érti meg, hogy megalázták, megzsarolták, megtévesztették, ugyanúgy, mint tavaly nyáron, akkor nagy baj van." Egyetértek: nagy baj van. Nagy baj van, mert egy vezető szocialista politikus szerint a szocialistáknak van miniszterelnöke. Nem jövök azzal, nehogy demagógiával vádoljanak, hogy miniszterelnöke az országnak van, aki, s akinek a kormánya az Országgyűlésnek felelős. Azzal azonban a MeH politikai államtitkárának, aki egyben országgyűlési képviselő is, tisztában kell lennie, hogy a szocialistáknak, mármint csupán a szocialistáknak már csak azért sem lehet miniszterelnöke senki, mert az MSZP-nek nincs meg az ehhez szükséges számú képviselője a parlamentben. S mert Suchman Tamás láthatóan nagyon fontosnak tartja a "ki-a-nagyobb-én-vagy-te" nevű játékot, emlékeztetnem kell arra, amit ő is pontosan tud, nevezetesen, hogy a Tisztelt Házban jelenleg a Fidesznek van a legnagyobb frakciója, s épp ez a fő oka annak, hogy bizonyos kérdésekben az MSZP-nek tényleges, s nem pusztán látszategyeztetést kell folytatnia koalíciós partnerével.
[...] Suchman Tamás értelmezésében az "egyeztetés" kifejezés jelentése nem egyéb, mint hogy a koalíciós partnernek - eszi, nem eszi, nem kap mást alapon - el kell fogadnia a nagy testvér jelöltjét.
(Rózsa Péter: Egy egészen indulatos írásról, Népszava, 2005. április 25.)

Várkonyi Tibor álláspontja szerint az MSZP-nek szerényebben és politikusabban kellett volna eljárnia az államfő-jelölés kapcsán, ami az elődpárt "élcsapat szemléletére" hasonlít. A írás szerzője szerint az SZDSZ sem járt el helyesen, amikor pártpolitikus-ellenes érveket hangoztattak, ehelyett egyenesen ki kellett volna mondaniuk: Szili Katalint alkalmatlannak tartják.


[...] Nem korszakalkotó fölfedezés, de ilyenkor óhatatlanul eszünkbe kell jutnia, hogy tizenöt éves demokratikus berendezkedésünk egyik első számú rákfenéje a pártgőg, a kiirthatatlan meggyőződés, hogy többpártrendszerben mindenben annak kell történnie, amit a pártok akarnak. Ez volt jelen mindvégig a Szili-ügyben is, és ez van most is. Az MSZP arra hivatkozik, liberális és konzervatív elnök után most már ideje, hogy a parlament szocialista államfőt válasszon. Mondjuk ésszerűen akceptálhatnánk, hogy egy párt, amely sokat ad az elfogadtatására (bár immár másodszor van kormányon) végre teljesen kibújhasson utódpárti köpönyegéből. De ha ez a vágy, miért ilyen úrhatnám módszerekkel igyekeznek érvényesíteni? Miért nem szerényebben, taktikusabban, politikusabban? Maga a választó csak távolról nézi, végül a tisztes honanyák és honatyák - akiknek ez kizárólagos joguk - kit fognak a posztra emelni, de ellenérzést kelt az a pártgőg, ahogyan ellenvéleményt nem tűrően vagy arra fittyet hányva ragaszkodnak egyetlen jelöltjükhöz. Ha nem lenne szerfölött udvariatlan és igazságtalan is, azt lehetne mondani, mintha a hajdani élcsapat szemlélete tért volna vissza.
[...] Ez a pártgőg nem csupán a személy kiszemelésében játszott szerepet, hanem az elfogadtatási kísérletek módszereiben is. Csekély híján parlamenti többségben lévő kormánypárt, mellette éppen jelen lévő koalíciós szövetséges tartsa kutya kötelességének a csatlakozást. Még akkor is, ha az éppen kiszemelt személy nincs ínyére. Európában mindenütt, ahol szükségből koalíció van, a társpárt egyenrangú partner, mert nélküle nincs kormányzás. És nem érv a fensőbbséges ismétlés, hogy "kicsiny vagy, ha nem parírozol, veszélyben a koalíció".
[...] Más kérdés, hogy az "öcsike" SZDSZ sem gondolta alaposan végig magatartását, amikor ugyancsak hajlíthatatlanul a "pártembert semmiképpen se" jelszót skandálta. Mert bírálóinak abban igazuk van, hogy nagyítóval is nehéz találni olyan országot, ahol az államfő így vagy úgy ne volna pártpolitikus. Az a tévénéző járt közel a valósághoz, aki az egyik csatornán SMS-ben megírta, az SZDSZ udvariasságból szajkózta ezt, nehogy ki kelljen jönnie a farbával, Szili Katalin alkalmatlanságával.
(Várkonyi Tibor: Pártgőg, Magyar Hírlap, 2005. április 28.)

[...] Korábban egyetlen köztársaságielnök-jelölt sem indult roadshow-ra. Nem véletlenül - és nagyon helyesen -, miért is ment volna országjárásra bármelyikük, mikor az elnökválasztásra az alkotmány az Országgyűlésnek adott felhatalmazást? A turné ötletét nem lehet másként értelmezni, mint hogy Szili Katalin és tábora - a jelölt népszerűségi listákon elért előkelő helyezése alapján föltehetőleg abban bízva, hogy majdan a forró hangulatú lakossági fórumok sokaságát maga mögött tudó házelnök aszszony ambícióit pártja mellett a dolgozó nép odaadása is legitimálja - nyomást kíván gyakorolni a vonakodó Országgyűlésre, illetve az Országgyűlés vonakodó részére. Ez megengedhetetlen. Szili Katalinnak eddig sokak szerint csak az alkalmassága volt megkérdőjelezhető - ám ha valóban országos turnéra indul, vagy ezzel a lehetőséggel akár egy gondolatkísérlet erejéig is eljátszik, azzal a köztársasági elnökségre való méltatlanságát dokumentálja.
[...] Korábban egyetlen köztársaságielnök-jelölt sem indult roadshow-ra, pedig bizonyára Göncz Árpádnak és Mádl Ferencnek is volt elképzelése arról, hogy az alkotmány által a poszt betöltője számára szabott játéktéren miként helyezné el a hangsúlyokat. Csakhogy az elnököt nem eme elképzelések, illetve a jövőre vonatkozó ígéretek alapján minősítették alkalmasnak vagy alkalmatlannak.
[...] Helyesen fogalmazott pólójára nyomott üzenetében az MSZP kongresszusi küldötte: tényleg nem kell beszarni, elvtársak. Más a teendő.
(Kozák Márton: Elvtársak, más a teendő, Magyar Hírlap, 2005. április 28.)

Unger Anna szerint a Szili Katalin mellett hangoztatott érvek egyáltalán nem támasztják alá hitelesen, miért lenne alkalmas a házelnök köztársasági elnöknek. Többek között az MSZP államfő-jelöltjének sokat emlegetett népszerűségét említi. Az erre való hivatkozást aggályosnak tartja, hiszen éppen az MSZP hangoztatja, hogy nem "közvélemény-kutatásokat kell nyerni, hanem választásokat". A "Szili a mi emberünk"- érv a szerző szerint szintén visszatetsző, hiszen ez éppen a széles társadalmi támogatottság szükségességét kérdőjelezi meg.


Biztosan bennem van a hiba, de számomra nem világos, az elhangzott érvek alapján miért is lesz jó Szili Katalin a Magyar Köztársaság elnökének. Nézzük csak, mit lehetett hallani róla az elmúlt hetekben: nő; hívő katolikus; az egyik legnépszerűbb politikus Magyarországon; konszenzusra törekvő személy; "a mi emberünk". Állítólag ezért alkalmas államfőnek.
[...] Szili Katalin a legnépszerűbb politikusok egyike Magyarországon. Dávid Ibolya és Mádl Ferenc még népszerűbb (a Medián legfrissebb felmérése szerint), akkor legyenek ők, páros és páratlan hétre, esetleg munka- és munkaszüneti napokra megosztva. Mióta lett közvélemény-kutatásokon alapuló népszerűségi verseny az államfőjelölés? Komolyan gondolják ezt a szocialisták? Tizenöt éven át pontosan azért nem vette komolyan senki a közvetlen elnökválasztás gondolatát, merthogy a széles legitimáció megbontja a működő politikai rendszert. Most pedig az összes politikai erő, benne a szocialisták is, a néptől, a választóktól várják a megerősítést az igazuk mellett, mondván, legyen széles társadalmi legitimáció az elnök mögött. Amúgy meg a közvélemény-kutatás mint Szili melletti bizonyosság azért is aggályos, mert pontosan a szocialisták hangoztatták-hangoztatják rendszeresen, hogy nem közvélemény-kutatásokat kell nyerni, hanem választásokat.
[...] Végül nézzük az utolsó érvet: "Szili a mi emberünk." Avagy más olvasatban: "Volt már liberális és konzervatív államfője Magyarországnak, most legyen egy szocialista." Mindkettő kategorikus kijelentés, nem véletlenül hagytam utoljára. Ez ugyanis egy az egyben hazavágja a Szili mellett eddig felhozott összes indoklást - hogy katolikus, hogy nő, hogy nagyon népszerű és mindenekelőtt, hogy konszenzusra törekvő személy. Ha az a fontos, hogy széles társadalmi támogatottsága legyen, akkor, hogy lehet azt hangoztatni, "a MI emberünk"? Milyen köztársasági elnök lesz a "mi emberünkből"? És elnézést, de egészen pontosan hol lehet megtudni, mit jelent, mit takar a "mi emberünk"? Mit jelent nekünk, egyszerű választóknak; mit jelent a "mi" tagjainak, mit jelent azoknak, akiknek nem az embere, és mit jelent ez a "mi emberünk", vagyis Szili számára? A köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus egysége felett - mondja az alkotmány. De azért a "mi emberünk"...?! Számomra ez a "mi emberünk" a leginkább elfogadhatatlan és érthetetlen érv a mostani házelnök államfővé választása mellett.
(Unger Anna: De mi szól Szili mellett, Magyar Hírlap, 2005. április 26.)

Bauer Tamás véleménye szerint könnyen nevezhető arroganciának az a mód, ahogyan az MSZP megválasztotta Szili Katalin személyében az államfő-jelöltjét. A szerző úgy véli, az elnök feladat többek között képviselni a nemzet egységét, valamint azokat az értékeket és normákat, amelyeket magukénak vallanak a demokratikus politikai erők. A cikk szerint ez fejeződött ki Göncz Árpád jelölésében is, akit SZDSZ-es képviselőként az MDF-es Antall József miniszterelnök választott ki. A szerző álláspontja az, hogy Szili Katalinnak vissza kellene lépni a jelöltségtől, hiszen sem a koalíciós partner, sem az ellenzék támogatását nem élvezi.


[...] Könnyű lenne mindezt azzal elintézni, hogy senki sem akadályozza meg az MSZP-t, hogy saját belátása szerint jelöljön köztársasági elnököt. A köztársaságielnök-jelöléshez ötven képviselő aláírásával ellátott javaslat szükséges, a szocialistáknak pedig sokkal több van. Jelölt az MSZP már korábban is: 1995-ben ötven szocialista képviselő jelölte Göncz Árpádot ötven szabad demokrata képviselővel párhuzamosan. Téved tehát Szili Katalin, amikor az MSZP első köztársaságielnök-jelöltjének mondja magát. Csakhogy a többi párt képviselőit semmi, sem szokásjog, sem politikai jó ízlés nem kötelezi arra, hogy az MSZP-képviselők által javasolt jelöltre szavazzanak. Nincs ilyen kötelezettségük az SZDSZ képviselőinek sem.
[...] aki jelöl, akkor jár el az alkotmány szellemében, ha a jelölés előtt szerzi meg jelöltje számára a szükséges - az alkotmány szerint lehetőleg kétharmados - támogatást. Tehát éppenséggel azt nevezhetnénk arroganciának, hogy az MSZP a többi párttal való egyeztetés nélkül állít kongresszusán jelöltet, mintha csak a saját elnökét választaná meg, s utána elvárja a többiektől - elsősorban a koalíciós partnertől -, hogy támogassák őt.
[...] A kétharmados szabály nemcsak az alkotmányra, nemcsak a törvényekre, hanem az állam - nem kormányzással foglalkozó - vezető tisztségviselőinek kiválasztására is vonatkozik. E vezető tisztségviselők többsége a jogállam egy-egy fontos szempontját képviseli a mindenkori kormánnyal és parlamenttel szemben - ez a dolga az alkotmánybíráknak, az ombudsmanoknak, a számvevőszéki elnöknek. A köztársasági elnök pedig általában véve "őrködik az államszervezet demokratikus működése fölött", s képviseli azokat az értékeket és normákat, amelyeket egyként vallanak magukénak a demokratikus politikai erők. A "nemzet egységének kifejezése" csak ezt jelentheti, hiszen egyéb tekintetben a nemzet korántsem egységes. Az új magyar demokrácia létrejöttekor éppen ez az elv fejeződött ki Göncz Árpád jelölésében, akit SZDSZ-es képviselőként az MDF-es miniszterelnök választott ki. Antall József nem a párt korábbi elnökjelöltjét próbálta a többi párttal elfogadtatni, hanem a közös demokratikus normák mellett vitathatatlanul elkötelezett, egész élettörténetével a rendszerváltást megtestesítő személyben egyezett meg az SZDSZ-szel.
[...] Amikor a szocialisták előzetes megállapodás nélkül állítanak a maguk soraiból jelöltet, a Fideszhez hasonlóan politikai zsákmányként kezelik az államfői tisztséget. Ez a fölfogás jelenik meg Bayer és Suchman érvelésében és számos MSZP-s politikus nyilatkozataiban is. Aczél Endre odáig megy el a Népszabadságban, hogy a legnagyobb ellenzéki pártot a köztársaságielnök-választás kérdésében "abszolút illetéktelennek" tekinti. Mintha egy államtitkár kinevezéséről lenne szó!
[...] Szili Katalinnak, aki sem az ellenzék, sem a koalíciós partner támogatását nem kapta meg, párttársai bizalmát megköszönve vissza kellene lépnie a jelöléstől, hiszen a kongresszusi döntést csak ő maga hatálytalaníthatja. Ezzel bizonyíthatná, hogy akár méltó is lehetne e magas tisztségre. A kormánypártoknak pedig ezután nem csupán egymással, de az ellenzékkel is érdemben egyeztetve kell megtalálniuk azt a jelöltet, aki - az alkotmányban kifejeződő szándékkal összhangban - már az első fordulóban megválasztható. Csak ha ez a kísérlet végképp kudarcot vall, s nyilvánvaló, hogy ezért az ellenzék hibáztatható, akkor választhatnak a kormánypártok a harmadik fordulóban maguk elnököt, de akkor is olyat, aki a jobboldal hívei számára sem elfogadhatatlan.
(Bauer Tamás: Arrogancia vagy együttműködés, Népszabadság, 2005. április 28.)


Szili Katalin jelölését támogató vélemény

Andor László cikkében a liberális média, valamint az SZDSZ magatartását bírálja, akik szerinte hibásan folyamatos támadásokat intéznek Szili Katalin ellen. A szerző szerint a szabad demokraták hozzáállásukkal csupán az ellenzéknek kedveznek, és csupán azt segítik elő, hogy újra jobboldali államfője legyen Magyarországnak.


Az elmúlt hetekben Szili Katalinra a liberális média össztüze zúdult. Amit láttunk, ahhoz hasonlítható, mint amikor 2004 augusztusának végén Kiss Péterből, az SZDSZ vezetése által formálisan elfogadott miniszterelnök-jelöltből csináltak egy hét alatt ellenszenves "Brezsnyev-unokát". Ezúttal Szili volt a szenvedő alany, akiről elmondták, hogy valójában önjelölt, a klaviatúrát is partitúrának mondja, és totálisan alkalmatlan az államfői szerepre. Ha másért nem, hiányos idegennyelv-tudása miatt nem lehetne olyan tekintélyes elnök, mint Göncz vagy Mádl (vagy Glatz, Bárándy és Gombár). A lejárató kampány azzal érte el a mélypontját, amikor egy-egy sajtóorgánum a házelnök asszony nevének angol jelentésével próbált élcelődni vagy operálni. Az eredmény azonban ezúttal más lett, mint augusztusban: az MSZP kongresszusa a verbális gránátesővel dacolva meggyőző többséggel jelölte az Országgyűlés elnökét a legmagasabb közjogi tisztségre.
[...] Az SZDSZ azért nem tudta meggyőzni álláspontjáról a szocialisták többségét, mert makacsul hajtogatott érvei háromszorosan is következetlenek voltak. Az, hogy nem akarnak pártpolitikust, láthatóan a jelen helyzetre (illetve a szocialistákra) lett kitalálva, hiszen már az SZDSZ-ből 1990-ben elnökké választott Göncz Árpádra sem volt alkalmazható.
[...] Másodszor: az az elvárás, hogy a szocialisták ne jelöljenek senkit az ő egyetértésük nélkül, visszatetszőnek tűnt amiatt, hogy az amúgy kiváló Gombár Csabát az SZDSZ a szocialisták megkérdezése nélkül nevezte meg hivatalos jelöltként. Ezután a szocialista delegációk még hetekig egyeztettek a liberálisokkal, mielőtt Szili Katalin hivatalos jelölése megtörtént volna. Konszenzuskeresésből tehát az MSZP lényegesen jobban vizsgázott, mint a tárgy fontosságát hangoztató SZDSZ.
[...] Harmadszor pedig: Szilivel kapcsolatban olyan megszorító kritériumokat vezettek be, amilyeneket saját káderpolitikájukban nem serénykednek alkalmazni. Ha ugyanis komoly érv lenne, hogy a köztársasági elnöknek folyékonyan kell idegen nyelveken beszélnie, legalább ennyire fontos volna például, hogy a gazdasági miniszter rendelkezzen - akár csak főiskolai szintű - közgazdasági végzettséggel.
[...] Ha a média liberális lövegei ezután is tűz alatt tartják Szili Katalint - mert nem tetszik nekik a pártkötődése, neme, hajszíne, idegen nyelvi felkészültsége vagy nevének angol jelentése -, akkor egészen biztosan célt tévesztenek. Ezért kellene megállni és visszaállni alapra. Ha az SZDSZ ezt elmulasztja, nagy szívességet tehet az ellenzéki pártoknak. Ha aktívan vagy akár csak passzívan elősegíti, hogy a baloldali parlamenti többség ellenére továbbra is jobboldali elnöke legyen a köztársaságnak, nyilván meg fogja tudni magyarázni jövőre a választóinak, hogy ezt miért tette.
(Andor László: A természetes jelölt, Magyar Hírlap, 2005. április 26.)

Szili Katalin jelölésével kapcsolatos egyéb vélemények

Csizmadia Ervin szerint mind a koalíciós pártoknak, mind az ellenzéknek "jól jött" az államfő-jelölés körüli vita, hiszen ennek révén már idő előtt elindíthatták a 2006-os kampányt. Az élesedő vita azt mutatja, az eddigi "középgyenge" köztársasági elnöki posztot felváltja egy erősebb funció. A szerző szerint a jelenleg kialakult helyzetben a politikai erők hosszabb távon elgondolkodhatnának újabb koalíciós képleteken.


Van-e ebben az egészben valami új, vagy ellenkezőleg: az MSZP és az SZDSZ veszekedős kormánykoalíciója egy újabb területre, a köztársasági elnök megválasztására is "kiterjeszti" az egymással szembeni verbális radikalizmust? S akármelyik is az igaz: mi lesz ebből? Nem esik-e szét (mint már oly sokszor riogattak ezzel) a koalíció?
[...] A mostani helyzet értékelésekor nagyon óvatosan kell eljárnunk. Először is látnunk kell, hogy 2005-ben a honi politika immáron teljes vértezetben áll előttünk. Nem lehetnek illúzióink. Azok az elvárások, amelyeket sokan és sokszor fogalmaztak meg (hogy tehát a politikai elit legyen belátóbb, önmérséklőbb, megegyezésképesebb stb.), illúzióknak bizonyultak. A politikai elit különböző áramlatainak nem belátásai vannak, hanem elsősorban érdekei. Ezek az érdekek az elmúlt tizenöt évben fokozatosan birokba vették a politikának szinte minden szféráját. Sokáig úgy véltük, maradnak "politikátlan" területek, de tévedtünk. Sokáig azt gondoltuk, hogy például a köztársasági elnöki poszt fölül áll a pártpolitikán. Tévedtünk. A köztársasági elnöki pozíció eminensen pártpolitikai alkuk része. Ezt nem szomorúan és megtörten mondom, mint talán sokan. Inkább a realitásokra tekintettel.
[...] A koalíció és az ellenzék számára valljuk be - jól jött az elnökjelölési, majd választási procedúra. Van indokuk, magyarázatuk a kampány megkezdésére. A közvélemény tavaly ősszel is felfedezni vélte a korai választási kampány jegyeit, aztán a Gyurcsány-kormány viszonylagos stabilizálódásával úgy tűnt, akár még nyugodalmas hónapok is jönnek. Ez a mostani elnökjelölési procedúra azonban nagyon egyértelműen és világosan jelzi, hogy nem pusztán 2006 lesz választási év, hanem lényegében már 2005 is az. Összecsúszik szinte a 2006-os parlamenti és a 2005-ös elnökválasztás. A rendszerváltók által "középgyengének" elképzelt köztársasági elnöki szerep - nem kis mértékben az elnöki funkciót betöltött személyek hatására - "kitüremkedik" a tizenöt évvel ezelőtt neki szánt szerepből. Ma, 2005-ben az áll a túlcsorduló viták hátterében, hogy nem "középgyenge" elnököt fogunk választani.
[...] Az a kérdés, hogy vajon Magyarország a jövőben ragaszkodik-e a békés rendszerváltás nyomán létrehozott intézményes rendhez (s ebben a parlamentáris kormányformához) vagy eltér attól. Tudjuk, hogy az MSZP-a belül igen sokan és következetesen a közvetlen elnökválasztás hívei. Azt is látjuk, hogy a mai helyzetben az MDF is kezdi ezt a gondolatot képviselni. A Fidesz taktikusan nem beszél erről, de - visszagondolva az Orbáni kormányzásra - nem biztos, hogy távol állna tőle (persze távlatilag) a nép által megválasztott elnök gondolata. Az SZDSZ-en kívül nincs parlamenti párt, amely ma már feltétlen híve lenne a parlament általi elnökválasztásnak. S még egy dolog látszik kirajzolódni ebből a még igazából el sem kezdődő vitából. Ez pedig az, hogy Magyarországon 1994-ben kialakult egy kétosztatú rendszer. Először a baloldal teremtette meg a nagy párt-szatellit párt képletet, aztán 1998 után felzárkózott mellé a jobboldal is. A mai négy párt - a maihoz hasonló felállás mellett akár az idők végezetéig is elkormányozhatná a szép magyar világot. De mit csináljanak, ha kimerülni látszanak? Ha - mint egyre többen írnak erről - elfáradt ez a bal- és jobboldali elit? Például távlatilag próbálkozhatnak új koalíciós képletekkel. Bármennyire abszurd is ezt egy ilyen helyzetben mondani, de távlatilag talán már nem annyira abszurd.
(Csizmadia Ervin: Parlamentáris vagy félelnöki köztársaság, Élet és Irodalom; 2005. április 22.)

[...] Most csak az biztos, hogy a Fidesz - értelemszerűen - beszállt abba a játszmába, amelyet a koalíciós pártok hónapokkal ezelőtt kezdtek és még magukhoz képest is rendkívül ügyetlenül vittek végig. A szocialistáknak lett ugyan egy jelöltje, de parlamenti megválasztása bizonytalan. S ha a június első hétfőjéig hátralévő időben nem tudják megszervezni, hogy Szili Katalin valamiképpen mégis győzzön, akkor csak annyit értek el, hogy Magyarország egyik fő közjogi méltóságát - a házelnököt - politikailag elintézték. Remény persze van, csakhogy az most nem elsősorban rajtuk múlik és nem is a velük látszólag élesen szembenálló koalíciós partneren. A Fidesz alelnöke ugyanis bejelentette, ha a most kezdődött szimpátiaszavazáson Szili lesz az első, akkor a párt megfogadja az emberek tanácsát és képviselői rá szavaznak. Hogy mindennek mekkora a valószínűsége, azt inkább ne firtassuk, mindenesetre a taktikának ez a része jelest érdemel.
[...] Nagyjából egy hónap múlva minden kiderül. S akkor megtudjuk azt is, hogy a sok látszatból mi a valóság és mi a félrevezetés. De addig se felejtsük: a politikai játszma - a színfalak mögött - egyfolytában tart.
(Sebes György: Játszma, Népszava, 2005. április 22.)

Mátyás Győző véleménye szerint mind az SZDSZ, mind az MSZP viselkedése érthető. Egyfelől ugyanis a politikai elitből a választók mára igencsak kiábrándultak, így pártpolitikust választani államfőnek valóban nem szerencsés, azonban az MSZP sem tehetett mást, hiszen valóban Szili Katalin ma az egyik legnépszerűbb politikus, ráadásul semmilyen botrány-gyanús ügy nem fűződik a nevéhez. A szerző szerint a koalíció ismét nagy eséllyel fogja elrontani ezt az egyébként egyszerűnek látszó ügyet.


Ma már nem pártpolitikusokban gondolkodunk. Ami üdvözlendő kritérium. És hogy mennyire helyes volt a szabad demokraták ama törekvése, hogy a köztársasági elnöki poszttól távol tartsák a lejáratódott pártpolitikusokat, azt éppen a pártpolitikusok többségének e felvetésre produkált unintelligens és érzéketlen reakciója bizonyítja. Nem véletlen, hogy a hazai közvélemény jó része számára a pártpolitikus az ingyenélő panamista szinonimája. A köztársasági elnöki posztot viszont - kivételként - megbecsülés övezi.
[...] Az SZDSZ preventív nekibuzdulása tehát érthető. Igen ám, de az MSZP végül is olyan "pártpolitikust" jelölt Szili Katalin személyében, akin ez alig látszik. Kis jóindulattal tényleg el lehet tekinteni attól, hogy otthonosan mozog a Köztársaság téri pártházban. A szabad demokraták viszont mindvégig úgy értették felvetésüket: jó lenne olyasvalakit jelölni, aki fel tud mutatni valamit túl azon, hogy ügyesen szlalomozik a pártban. Lassan, tagoltan mondták, hogy a szocik is értsék: az, hogy nem akarunk pártpolitikust, többek között annyit tesz, hogy olyan jelöltet szeretnénk, aki, mondjuk, figyelemreméltó tudományos munkássággal bír, nyelveket is beszél, és képes megkülönböztetni egymástól a nomenklatúra meg a klientúra fogalmait. De hát a szocik csak nem akarták érteni a finom célozgatást. De miért is akarták volna? Szili Katalin az ország egyik legnépszerűbb politikusa, méltán. Rendes, tisztességes embernek tartják - és ez a mai viszonyok között a legtöbb, amit politikus elérhet.
[...] Nem csodálnivaló, ha a szocik ennyire nehezményezik a koalíciós partner ellenállását. Ők mind jobban hergelték, a szadeszesek pedig muszájból megkötötték magukat, és a két fél a legjobb úton halad afelé, hogy jól elbaltázza ezt az amúgy nem túl bonyolult ügyet is. Az SZDSZ olyan kérdésben kapta elő az elvszerűség léniáját, amelyikben - a jelölt személye miatt is - nyugodtan lehetett volna rugalmas. Az MSZP-t meg a szokásos fóbia kapta el; ők aztán most megmutatják, hogy nem rángathatja őket a kisebbik párt, amely messze a százalékos arányain túl..., és nehogy már a farok csóválja... Nem az a baj, hogy a koalíciós partnerek nyílt vitát folytatnak, hanem az, hogy szinte hibátlan érzékkel esnek egymásnak olyan ügyekben, amelyekben a vita nem kívánkozna ország-világ elé. A köztársaságielnök-jelölés körüli huzavona - már csak a poszt méltóságának megőrzését tekintve is - szükségtelen volt. Az izmozást el kellett volna intézni a színfalak mögött, mígnem a két fél előáll a közös jelölttel.
(Mátyás Győző: Zolee for president, Népszabadság, 2005. április 28.)

Szili Katalin jelölésével foglalkozó publicisztikák
Csizmadia Ervin: Parlamentális vagy félelnöki köztársaság Élet és Irodalom; 2005. április 22.
Sebes György: Játszma, Népszava, 2005. április 22.
Ádám Zoltán : Szili és a liberálisok, HVG, 2005. április 23.
Rózsa Péter: Egy egészen indulatos írásról, Népszava, 2005. április 25.
Andor László: A természetes jelölt, Magyar Hírlap, 2005. április 26.
Unger Anna: De mi szól Szili mellett, Magyar Hírlap, 2005. április 26.
Mátyás Győző: Zolee for president, Népszabadság, 2005. április 28.
Várkonyi Tibor: Pártgőg, Magyar Hírlap, 2005. április 28.
Kozák Márton: Elvtársak, más a teendő, Magyar Hírlap, 2005. április 28.
Bauer Tamás: Arrogancia vagy együttműködés, Népszabadság, 2005. április 28.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695