Botrány az érettségik körül

A paranoia kezd eluralkodni a szocialista-szabad demokrata kormánykoalíció háza táján. Míg Gyurcsány Ferenc – a társadalmi norma alapján illegitimnek tekinthető – kormányfő a futballpályán látja a terroristákat, ha egy arab ország válogatottja rúgja a bőrt, Magyar Bálint oktatási miniszter politikai terrortámadást sejt az érettségi tételek kiszivárogtatásának skandaluma mögött.
Magyar érzi a felelősségét az érettségi botrányban, óvatlanul meg is jegyezte egy interjúban: lehet, hogy a székébe kerül az ügy. Majd miután belegondolt a következményekbe, hogy tudniillik lemondása egyben a politikusi karrierje végét is jelentené, leszögezte: nem mond le. Nem mondott le akkor sem, amikor közvetlen munkatársai víkenden múlatták az időt az oktatási tárca egyik nagy beszállítója meghívására. Magyar Bálint kakaóbiztos, hogy miniszter marad.

[…] Öröm az ürömben, hogy a minket mindenben megelőző szlovákok érettségi botránya a mienkhez képest bagatell, ott egyszerűen kipostázták a megoldást is ugyanabban a borítékban.

[…] Az oktatási tárca felelőtlen, trehány munkája nem csupán az érettségi vizsgát tiszta körülmények között letevő, felnőttkorba lépő diákok pályakezdését keserítette meg. Az érettségi botránnyal befellegzett az esélyegyenlőségnek is. Magyar Bálint miniszteri széke olyan stabil, mint amilyen betonbiztos a szocialista-szabad demokrata koalíció.

Ebben a mostani érettségibotrányban annyira példásan kisstílű minden, hogy kisstílűen magam is azzal kezdem, mekkora látnok voltam. Április 20-át írtuk, amikor Házi őrizet címmel megírtam, hogy ez évben az iskolaigazgatók olyan érettségi feladatot kaptak, „amelytől az empatikus kívülálló gyomra is összeszorul”. […] Mindenesetre a tételeket április utolsó hetében a tanintézményekbe kellett szállítani, ott páncélszekrényben vagy biztonsági zárral, ráccsal védett raktárban őrizni, szükség esetén kigyúrt biztonsági őrrel. Lélektani ráhatásként a dirik meg lettek fenyegetve, hogy ha valami gikszer előfordul, akkor a szégyen mellett az új tételek elkészíttetését, nyomtatását, szállítását is nekik kell fizetniük. Na, erre írtam én a látnoki szavakat, hogy PISA-jelentések ide vagy oda, a magyar tanulóifjúság és rokoni köre igenis életrevaló és találékony, plusz fejlődik a technika, ergo – mint majdnem mindig – idén is lesz érettségibotrány.

[…] Abban sem lenne semmi, hogy az oktatási miniszter, Magyar Bálint előbb föltépte mellén az inget, és megígérte, hogy a botrány a fejébe kerülhet, majd másnapra kelve odanyilatkozott, hogy „nem mondok le, az én feladatom most az, hogy biztosítsam, hogy az érettségi rendben lefolyjon”. Mintha odáig nem ez lett volna a feladata. Hanem hogy egy lélegzettel azt is kimondta: az akcióról látszik, hogy „politikailag motivált bűncselekmény”, sőt. Sőt! Az érettségi tételek nyilvánosságra hozatala „terrortámadás”. Ebben az országban utoljára Grósz tata „fehérterrorozott”. Az is röhejesen és félelmetesen hangzott, de hát mégis egy MSZMP-ben szocializálódott, komenista miniszterelnök mondta, nem egy nagy múltú polgári család sarja, egy művelt européer, aki a mellényes, jól szabott öltönyeit se hirtelen felindulásból csináltatta.

[…] Föl kell adnunk az illúziót, miszerint a magyar politikusi élcsapatban van még egy kemény mag, amelyik nemcsak akarja a normális Magyarországot, hanem ő maga normális, és saját botrányából sem gyárt rögtön összeesküvés-elméletet. Mert azt előbb bizonyítani kell, csak aztán terroristázni. Különben én meg azt mondom, hogy a terroristát Sprőd Bélának hívják, és egy budapesti gimnázium tanulója. Vagy igazgatója.

Brutális beavatási szertartásokkal fogadták felnőtté a primitív társadalmak annak idején a fiatalokat. Égették, vágták, ijesztették őket, ahogy csak tudták. Ha kibírta, lehetett rá számítani. Később érettséginek nevezték ezt az eljárást.

[…]Az oktatási miniszter szerint politikai merénylet áldozatává lett százezer érettségiző. Magyar Bálint így értékelte a tényt, hogy a tételek nagy részét a vizsgák előtt le lehetett lopni az internetről, felár ellenében megoldó képlettel együtt árulták őket a „piacon”, miközben maga a miniszter a televíziók kamerái előtt vehetett át egy egyébként feltörhetetlennek tervezett rendszerből származó tételsort – még annak felbontása előtt. Bizonyított, hogy az érettségizők életében immár dupla jelentőségű, mert felvételiként is szolgáló vizsga nem lehet tiszta. Hogy mennyire volt mocskos, nem tudni, de hogy tiszta nem volt, az biztos. Mintha első szerelmét in flagranti érte volna – ilyenkor egészséges fiatalember otthagyja az egészet, felégeti a világot.

[…] A minisztérium közleménye szerint a matematika érettségi rendben zajlott. A miniszter jelezte, nem mond le, bár tudja, székébe kerülhet a politikai indíttatású merénylet. Magyar tehát azt állítja, politikai ellenfelei állnak a káosz mögött.

[…] Mindenesetre jobb volna, ha csak a sima tébolyok körébe utalhatnánk a történteket, de ez nem megy. Ebbe nem fér bele az, hogy valaki ellopja a tételeket, majd felpakolja az internetre, hadd veszítse el a lépéselőnyét. Nem természetes, hogy tévéknek küldi el a tételeket az ügyes tolvaj. Megnyugtatóbb volna, ha nem kapott volna e dokumentumokból azonnal Pálinkás József, a Fidesz volt oktatási minisztere, ha a leleplezett történelemtételeket nem épp egy olyan budai gimnázium diákjai jelentik fel az iskolájuknak, amelyben a Polgári Együttműködési Egyesület tartja elég rendszeresen oktatási konferenciáit is. Archaikus társadalmakban a felnőttek uralni szokták a legvadabb beavatási rítusokat is.

[…] Megeshet, hogy politikai töltésű banditizmus is van az érettségi tönkretétele mögött, ez azonban kevéssé menti a minisztert. Amikor a Közbeszerzési Értesítőben megjelent névvel, címmel, hogy hol tartják és ki őrzi a tételeket, már tudnia kellett volna, nagyon nehéz lesz megőrizni az új érettségi titkát.

Nem tudjuk, szerveznek-e végül tüntetést az Oktatási Minisztérium elé – mint azzal valaki egy rádiós műsorban fenyegetőzött arra az esetre, ha nevezett intézményben a matematikaérettségi újraíratását rendelnék el –, abban azonban biztosak vagyunk, hogy lesznek olyanok, akik e döntés kárvallottjainak érzik majd magukat. S bár vannak fenntartásaink azzal kapcsolatban, hogy minden panasz feltétlenül jogos lesz, nem vitatjuk: valóban lehetnek olyan érettségizők, akiknek az ismétlésből hátrányuk származik.

[…] Mindennek tudatában is azt mondjuk azonban, amit egy nappal ezelőtt is állítottunk: abban a helyzetben, amikor az érettségi nemcsak matúra, hanem felvételi is, az egyetlen elfogadható megoldás a kompromittált vizsga megismétlése.

[…] Azok után tehát, ami e héten történt, az egyenlő esélyek elve menthetetlenül sérült vagy sérülni fog, ez ellen nincs mit tenni, a károkat legfeljebb mérsékelni lehet. Az oktatási tárca tegnapi döntése szerintünk ezt szolgálja, ezek után pedig tisztelettel javasolnánk mindenkinek: próbáljanak meg segíteni – ezúttal önmérséklettel és nem tételekkel – az érintett 116 ezer fiatalnak. Kitoltak már velük valakik rendesen, nem kellene ezt folytatni.

Bár ennek most már kevés jelentősége van, azért elmesélem: hétfő délután roppant elégedetten dőltem hátra a székemben, amikor elolvastam a magyar érettségi tételeket. Az igazat megvallva még csettintettem is. Igen, éppen ezt vártam a vizsga megújításától. A tételsor olyan volt ugyanis, amilyet annak idején én is szívesen oldottam volna meg. Nagy ötlet volt a Mindentudás Egyeteme előadását választani az olvasásértés ellenőrzésére: a szöveg emelkedett, de nem érthetetlen, praktikus, viszont nem szokványos.

Ha valami, hát ez tényleg az - egyetemi - életre készít föl. Ugyanilyen szép feladat Kaffka Margit csaknem száz éve írott esszéje mellett vagy ellen érvelni: nőkérdés ma is van, legfeljebb a világ fordult közben egyet. És a diákírók honlapja ügyében megírandó fiktív körlevél? Igazi, XXI. századi telitalálat. Most már viszont tök mindegy, jók-e az új típusú érettségi feladatai. E pillanatban senkit sem érdekel, hogy értelmesebb dolog-e életszerű, a gondolkodás érettségét és a problémamegoldó képesség fejlettségét mérő feladatokat megoldani a tizenkét éves tanulási folyamat lezárásaképpen, mint alibiből verset elemezni, vagy felmondani a bemagolt lexikális ismereteket. A kétszintű érettségi úgy bukott meg a közfigyelem előtt, hogy róla magáról egy mukk sem esett. Egy piszkos kis húzással - lett légyen az gyermeteg stikli vagy aljas politikai manőver - már megint sikerült elterelni a lényegről a szót. Az évtizedek óta olyannyira hiányzó reform sírját ásta meg az, aki akár a minisztériumban, akár a szállítóautóban vagy a nyomtatványraktárban zsebre gyűrte a feladatlapokat. [

…] Most sokan azt mondják és gondolják, hogy a kétszintű érettségi megbukott. Nem igaz. Jó vagy sem, most már legkorábban csak jövőre derülhet ki.

Nincs érettségi botrány nélkül, már 15 éve. Majd minden esztendőre jutott belőlük eddig, ám egyik sem volt olyan, mint a mostani. Az érettségi tételek kiszivárogtatása Magyarországon három okból történhet leginkább. Vagy diákcsíny miatt, hiszen az érettségizők biztosra akarnak menni, megpróbálják előre megtudni a feladatokat, és mérget vehetünk rá, hogy találnak olyan aggódó szülőt vagy ne adj’ isten „hozzáférő embert”, aki, ha megteheti elcseni és „közkinccsé” teszi a tételeket. A második ok, hogy jó pénzt kaszálhat az, aki tudással kevésbé fölvértezett, ám pénzzel alaposan ellátott diáknak kínálja a „biztos forrást”, és végül a harmadik a Magyarországon egyáltalán nem mellőzhető politikai indíttatás. Ha alaposan megvizsgáljuk a mostani esetet, vagyis a tételek internetre való feltételét, az előbb felsoroltak közül szinte kiordít, az idén sokkal inkább a politika „tette be a kaput az érettséginek”, mint bármi más.

[…] Akkor hát kinek volt érdeke, hogy nehogy simán sikerüljön az idei érettségi? Szinte kézenfekvő a magyarázat, annak, aki eleve rossznak tartotta az emelt szintű vizsgák bevezetését, annak a szülőnek, akinek nem tetszik a felsőoktatási törvénytervezet, vagy annak, akinek érdeke, hogy minél nagyobb legyen a zűr az országban, mert ebből politikai tőkét kovácsolhat magának. Azt, hogy melyik oldalon, és kinek az oldalán áll az ilyen ember, mindenki eldöntheti maga. Egy biztos, szégyenletes dolog, ahogy az is, hogy több mint százezer diák életének első nagy próbáját teszi tönkre.

Magyar Bálint évek óta próbálja mindenkivel megértetni, hogy számítógépes ismeretek nélkül nincs piacképes tudás. Az áttörés most következett be. Ha így nézzük, akkor az érettségi a Sulinet program apoteózisa. Másrészt viszont: bár majd minden évben előfordultak kisebb-nagyobb ügyek, ekkora botrányra még sohasem volt példa.
A történtekhez vezető legfontosabb ok, hogy az érettségi jelentősége óriásira nőtt, hiszen felvételinek is számít

[…] Nem vették észre, hogy megkönnyítik és csábítóbbá teszik a csalást. A mostani botrányra is igaz, amit néhány napja az egész kétszintű érettségiről, sőt a száz lépés programjáról írtunk: a reformvágy kapkodással, végiggondolatlansággal párosul. Ezek fényében érdemes vizsgálni a miniszter magyarázkodását, amely szerint csak a saját munkájáért vállalja a felelősséget. A rendszer jóváhagyása az ő munkája. Még szánalmasabb az a védekezés, hogy az egész „terrortámadás” meg „politikai bűncselekmény”

[…] Ám Magyar abból a szempontból példátlanul rossz helyzetben van, hogy az érettségi sokkal több embert érint, mint mondjuk egy állami támogatás. Egyelőre a kormányfő kitért a minisztercserét firtató kérdés elől, nem is tehetett mást, hiszen a poszt az SZDSZ-é. Utóbbi pedig bajban van, hiszen kevés ismert arcainak egyikéről van szó. Magyar most olyan, mint Demszky. Inkább teher, mint előny, de van más? Ez azonban legyen az SZDSZ gondja. […]

Na, ez jó kis üzenet így mostanság, a nagybetűsbe frissen indulva! – mondá feldúltan első érettségi napján éppen túljutott gyerekem hétfőn. Igen, egy hét múlva lesz 18, és kifejezetten örült, hogy most már mindjárt szavazópolgár lesz, teljes jogú felnőtt. A magyartételeket még csak rebesgették, a matekkal már határozottan felhívta valaki (egyébként jó szándékkal), de ő sztoikus nyugalommal intett, és nem mozdult a telefon irányába. Nem akarta hallani. Be akarta bizonyítani, hogy tud annyit, megírja pont annyira jól, amennyit elvár magától, és amennyit elvárnak tőle. Jó egyetemre akar menni, jó iskolába járt, nincs szüksége trükkökre. Úgy hallom, sok gyerek tett hasonlóképpen. Vagy nem hittek a hírnek, vagy nem tartották méltónak, ízlésesnek, követendőnek a módszert. És lássuk be, ez nagy dolog! Éppen vagy csak alig 18 éves fiatalok egy része képes volt ellenállni a kísértésnek, felelős döntést hozni, netán zsigerből ellenállni. Büszkék lehetünk rájuk, és bízzunk abban, hogy néhány év múlva a botrányból ez fog megmaradni, és nem az, hogy ki milyen indíttatásból tette, belebukott-e a miniszter, és tiltakoztak-e a magyar egyetemek rektorai.

[…] Hogy mi az egész történet üzenete a pedagógustársadalomnak és mindazoknak, akiknek felelőssége a gyerekekkel és fiatalokkal való foglalkozás? Talán az, hogy lassan rá kellene ébredni: az iskola nem maradhat zárvány vagy sziget, tudomásul kell vennie az irányítóknak, hogy nyitni kell végre (egyébként a kétszintű érettségi egyik deklarált célja éppen ez volt, amit például a magyar érettségi most végre meg is valósított, hiszen nemcsak irodalomtörténeti ismereteket feltételezett, hanem széles körű olvasottságot, kritikus gondolkodási képességeket, valamint szövegértést), be kell engedni az életet (írják azt kicsi vagy csupa nagybetűvel), nem lehet úgy csinálni többé, mintha a gyerekeknek csak agya lenne, csak azt kellene művelni, a testüket, lelküket, erkölcsi érzéküket meg majd nevelje a család.

„A tételkilopáshoz kapcsolódó politikai cirkusz kellett ahhoz, hogy el lehessen terelni az érettségi sikeréről a figyelmét.” (Szabó Zoltán szocialista képviselő)

[…] Van az úgy, hogy egy cirkusz kell a siker eltakarásához. És egyértelmű, hogy minél nagyobb a siker, annál nagyobb cirkusz kell az elfedéséhez. E logika mentén könnyű belátni, hogy a mostani példátlan botrány azt jelenti, hogy az érettségi reform a magyar oktatástörténet legnagyobb sikere.

[…] Szabó tegnapi beszéde a Fidesz által kezdeményezett parlamenti vitanapon hangzott el, amelyen a kormány hároméves tevékenységét értékelték. Na most, ha nincs az érettségi botrány, akkor a vitanap nyilván előkelő helyen és terjedelemben szerepelt volna a hírekben. Tehát az érettségi akár úgy is felfogható, hogy Magyar Bálint önfeláldozó hősiességgel terelte el a figyelmet a vitanapról.

[…] Végül térjünk vissza Szabóhoz, aki először célzást tett arra, hogy az oktatási miniszternek mennie kéne, de aztán pontosított, mondván „egyelőre még azt sem tudjuk, tényleg olyan nagy-e a baj, mint első pillantásra látszott”. A képviselőnek megint igaza van: első pillantásra tényleg nem látszott ilyen rohadt nagynak.

Le kellene-e mondania Magyar Bálintnak ? Helyén maradhat-e egy miniszter, ha a tárcája felelősségi körébe tartozó legfontosabb kérdésben botrány tör ki, ha százezer fiatal és a hozzájuk köthető tanárok, valamint a szülők bizonytalan helyzetbe kerülnek ? Azaz, mintegy félmillió ember retten meg egyszerre, s teszi fel a kérdést: mi lesz velünk, mi történik itt, és ki ezért a felelős? Közkeletű a francia példa: a vonat kisiklása a közlekedési miniszter lemondását vonta maga után. Itt kisiklott az érettségi vonata, és…?

És: azt mondom, nem kell lemondani az oktatási miniszternek. Nem kell lemondania, mert hisz tudja, megtett mindent az érettségi sikeréért, hosszan és gondosan készítette elő a változást, a változatást, egyeztetett mindenkivel, akivel csak lehetett és kellett, kellő mélységig tanulmányozta a nemzetközi példákat, szóval nyugodt a lelkiismerete.

[…] Most maradjunk még a miniszteri széknél. És tegyük fel azt a kérdést: mi az erkölcsi kötelessége a tárca vezetőjének az érettségi totális csődje esetében? Az első és nyilvánvaló feladat a kármentés. Vagyis a gyors intézkedés, amellyel a legkevesebb sérülést okozzuk a diákoknak, ugyanakkor az érettségi értékét is megőrizzük. Ám ugyanebben a pillanatban, tehát amikor megtesszük a megfelelő lépéseket, illik a miniszterelnökhöz fordulni, és - patetikusan fogalmazva - sorsunkat az kezébe helyezni. Kevésbé patetikusan: felajánlani a lemondásunkat.

[…] Magyar Bálint tehát erkölcsileg hibázott és ezt őszintén fájlalom.
Fájlalom, mert az ellenzék valóban úgy viselkedik, mintha semmi köze nem lenne a történtekhez, és mégis: összességében magatartásuk, számomra, azt sugallja, hogy akár az ellenkezője is megfogalmazható.

[…] Az emberek - hogy maradjunk az Orbán Viktor által mostanság használt terminológiánál - nem látják, hogy a jobb oldal mindent a hatalom megszerzésének rendel alá. Ebből a szempontból az érettségi, illetve félmillió ember vesszőfutása nem túl drága ár. Ők tehát biztosa nem teszik fel a kérdést: ez most mégis, kinek a bukása?
Vagy buktatása.