Közhangulat a köztársaságielnök-választást megelőző napokban

2005-06-07

Az utóbbi napokban a médiát szinte kizárólag államfőválasztás tartja izgalomban. A kimenetel bizonytalanságát érzékelteti, hogy a véleményvezérek vonakodnak jóslatokba bocsátkozni a leendő elnök személyével kapcsolatban.

Az Országgyűlés Házbizottságának döntése szerint június 6-án és 7-én a plenáris ülés menetrendjébe illesztve szavaznak majd az országgyűlési képviselők a köztársaságielnök-jelöltekre. Az első forduló június 6-án délután lesz. A második és a harmadik fordulót június 7-én tartják. A Házbizottság ülésén az MSZP, a Fidesz-MPSZ és az SZDSZ képviselői nem fogadták el az MDF nyilvános szavazásra vonatkozó felvetését. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke ennek kapcsán leszögezte, hogy a titkos szavazás kialakult hagyománya nem forgatható fel. Az alelnök szerint, ha tömegjelenséggé válna, hogy a képviselők a szavazólapokat leadás előtt megmutatják a sajtónak, azzal félnyilvánossá válna a voksolás, és ez sértené a titkos szavazás biztonságát.

 

> Publicisztikák
Szerkesztőségi vélemény: Ünnep, rontás?, Népszava, 2005. június 3.
Bolgár György: Ők bukhatnak, de miért bukjon az ország is?, Népszava, június 3.
Bauer Tamás: Az elnökválasztás próbatétele, Magyar Hírlap, 2005. június 3.
Szerető Szabolcs: Szavazási útmutató Magyar Nemzet, 2005. június 3.
Mészáros Tamás: Csak egy forgatókönyv, Népszava, 2005. június 4.
Sükösd Miklós, Schiffer András: Sólyom és a kormánypártok, Magyar Hírlap, 2005. június 4.
Németh Péter: Büszkeség és tehetetlenség, Népszava, 2005. június 6.
Szerkesztőségi vélemény: Igen Sólyomra, Magyar Hírlap, 2005. június 6.
Tóth Ákos: Ma, holnap, Népszabadság, 2005. június 6.
Ungváry Krisztián: A többségi elv fogságában, Népszabadság, 2005. június 6.
Veres András: Rémálom, Népszabadság, 2005. június 6.


Hiller István, az MSZP elnöke cáfolta azokat a híreket, hogy a szocialisták az első forduló után kongresszust hívnak össze, és új jelöltet állítanak, amennyiben úgy látják, hogy Szili Katalinnak nincs esélye arra, hogy ő legyen a köztársasági elnök. Hiller István úgy fogalmazott: ha az első fordulóban nem választják meg Szili Katalint, akkor második forduló lesz, majd harmadik forduló, aztán Szili Katalin lesz a köztársasági elnök. Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője Békéscsabán tartott sajtótájékoztatóján elmondta: hallott különböző pletykákat az esetlegesen a jobboldalról érkező átszavazás lehetőségéről, de szerinte aki az ilyeneket elhiszi a politikában, az egyszerűen nincs tisztában a realitásokkal.

> Módszertan
Összeállításunk a témával kapcsolatban a négy országos politikai napilapban (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap és Magyar Nemzet) és a politikai hetilapokban megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel.
Vélemények a köztársaságielnök-választás előtt I.

Szerkesztőségi vélemény: Ünnep, rontás? (Népszava)

Az államfőválasztás után koalíciós válsághoz vezethet az, hogy a két kormányzó párt egy ilyen fontos kérdésben nem volt hajlandó kompromisszumot kötni.

Most még senki sem sejtheti, miképpen végződik a jövő hét elején az államfő-választás. Nem tudni, a parlamenti képviselők többsége Szili Katalinra, vagy Sólyom Lászlóra adja a voksát. Nem tudni, lesznek-e bármelyik oldalon "átszavazók". A parlamenti matematika szerint most az Alkotmánybíróság volt elnöke számíthat több voksra. De elképzelhető, hogy a szabad demokraták közül néhányan mégis szavaznak, s meglehet, a függetlenek vagy az ellenzékiek közül is akadnak majd, akik a jelenlegi házelnököt választják. Minden lehet. Semmi sem biztos.
Az alapkérdés mégis az, törvényszerű-e, ami eddig történt. Törvényszerű-e, hogy a három éve együtt kormányzó két párt - amelynek természetesen többsége van a törvényhozásban - ebben a kérdésben képtelen érvényesíteni közös akaratát. Azon egyszerű ok miatt, mert nincs közös akarata. Egy ennyire fontos, az ország, a parlament és a pártok jövője szempontjából is lényeges kérdésben. S vajon érzik-e már, hogy tulajdonképpen semmilyen körülmények között nem juthattak volna idáig. Volna. Mert jutottak.

Kellene talán egy vészforgatókönyv. Arra az esetre, ha elvesztik a közös hatalomgyakorlásban mindig szükséges felelősségérzetüket. Hogy ebben a helyzetben is képesek legyenek együttműködni, s képviselni választóik akaratát. Akik ugyanis azért juttatták őket a közös kormányzás lehetőségéhez, hogy legalábbis ne engedjék hatékonyan érvényesülni a másik oldal - a jelenlegi ellenzék - akaratát. S itt egyáltalán nem arról van szó, hogy Sólyom László ne lenne jó - akár a hatalmon lévőknek is megfelelő - államfő(-jelölt). Nem is attól kell tartani, hogy az Alkotmánybíróság egykori elnöke túlzottan kedvezne a jobb- és mértéktelenül ártana a baloldalnak. Csak szimplán azért lenne szükség közös - megválasztható - államfő-jelöltre, hogy ebben a fontos ügyben se a - számbelileg kisebbségben lévő - ellenzék akarata érvényesülhessen.

Kellene tehát egy vészforgatókönyv, de ha volna, nem is lenne rá szükség. Mert akkor legalább ebben meg tudna egyezni az eddig - kompromisszumokon át, de mégis - együtt kormányzó két párt.
[…] Egy évvel az általános választás előtt mindenesetre kockázatos ez a kísérletezgetés. A választók ugyanis többféle következtetést is levonhatnak a történtekből és egyáltalán nem biztos, hogy mindegyik kedvező lesz a két koalíciós partnernek. Elképzelhető persze, hogy 2006 tavaszára már elfelejtik a mosatni huza-vonát, de az is lehet, hogy valamelyiküket büntetik érte. Ez mindenképpen a kisebbnek, vagyis az SZDSZ-nek lehet fájdalmas, de természetesen azt is jelentheti, hogy nem folytathatják a közös kormányzást. […]

Most még senki sem sejtheti, miképpen végződik a jövő hét elején az államfő-választás. Nem tudni, a parlamenti képviselők többsége Szili Katalinra, vagy Sólyom Lászlóra adja a voksát. Nem tudni, lesznek-e bármelyik oldalon "átszavazók". A parlamenti matematika szerint most az Alkotmánybíróság volt elnöke számíthat több voksra. De elképzelhető, hogy a szabad demokraták közül néhányan mégis szavaznak, s meglehet, a függetlenek vagy az ellenzékiek közül is akadnak majd, akik a jelenlegi házelnököt választják. Minden lehet. Semmi sem biztos.
Az alapkérdés mégis az, törvényszerű-e, ami eddig történt. Törvényszerű-e, hogy a három éve együtt kormányzó két párt - amelynek természetesen többsége van a törvényhozásban - ebben a kérdésben képtelen érvényesíteni közös akaratát. Azon egyszerű ok miatt, mert nincs közös akarata. Egy ennyire fontos, az ország, a parlament és a pártok jövője szempontjából is lényeges kérdésben. S vajon érzik-e már, hogy tulajdonképpen semmilyen körülmények között nem juthattak volna idáig. Volna. Mert jutottak.

Kellene talán egy vészforgatókönyv. Arra az esetre, ha elvesztik a közös hatalomgyakorlásban mindig szükséges felelősségérzetüket. Hogy ebben a helyzetben is képesek legyenek együttműködni, s képviselni választóik akaratát. Akik ugyanis azért juttatták őket a közös kormányzás lehetőségéhez, hogy legalábbis ne engedjék hatékonyan érvényesülni a másik oldal - a jelenlegi ellenzék - akaratát. S itt egyáltalán nem arról van szó, hogy Sólyom László ne lenne jó - akár a hatalmon lévőknek is megfelelő - államfő(-jelölt). Nem is attól kell tartani, hogy az Alkotmánybíróság egykori elnöke túlzottan kedvezne a jobb- és mértéktelenül ártana a baloldalnak. Csak szimplán azért lenne szükség közös - megválasztható - államfő-jelöltre, hogy ebben a fontos ügyben se a - számbelileg kisebbségben lévő - ellenzék akarata érvényesülhessen.

Kellene tehát egy vészforgatókönyv, de ha volna, nem is lenne rá szükség. Mert akkor legalább ebben meg tudna egyezni az eddig - kompromisszumokon át, de mégis - együtt kormányzó két párt.
[…] Egy évvel az általános választás előtt mindenesetre kockázatos ez a kísérletezgetés. A választók ugyanis többféle következtetést is levonhatnak a történtekből és egyáltalán nem biztos, hogy mindegyik kedvező lesz a két koalíciós partnernek. Elképzelhető persze, hogy 2006 tavaszára már elfelejtik a mosatni huza-vonát, de az is lehet, hogy valamelyiküket büntetik érte. Ez mindenképpen a kisebbnek, vagyis az SZDSZ-nek lehet fájdalmas, de természetesen azt is jelentheti, hogy nem folytathatják a közös kormányzást. […]

Bolgár György: Ők bukhatnak, de miért bukjon az ország is? (Népszava)

A koalíció válságba kerülése a Fidesz 2006-os győzelméhez fog vezetni, amely azonban nem válik hasznára Magyarországnak.


Egyre nagyobb sebességre gyorsulva a zsákutca utolsó, kitartóan szembejövő háza felé, nehéz elképzelni olyan elnökválasztási forgatókönyvet, amelynek végén a koalíciós pártok vezetői megnyugodva dőlhetnének hátra, mondván, mégiscsak happy end lett, méghozzá kft. nélkül, lám, ennyivel is jobbak vagyunk a Fidesznél. Úgyhogy inkább azzal foglalkozom, van-e még, ami menthető, és érdemes-e menteni. Magyarán: szüksége van-e Magyarországnak arra, hogy továbbra is szocialista-szabad demokrata kormány irányítsa, és ha igen, akkor hogyan folytatható a kormányzás a várható kudarc vagy legalábbis a két párt hatalmas, önmagának okozott presztízsvesztesége után? Mert aki szerencsétlenkedik, komoly hibákat követ el, nem eléggé bátor, határozott, következetes és megfontolt, ellenben kisstílű, sértődékeny vagy éppen beképzelt, az bizony megérdemli, nyugodtan bukjon csak meg, legföljebb az a kérdés, hogy mi megérdemeljük-e.

[…] Röviden tehát, hogy mindenki megértse: Magyarország számára e pillanatban az egyetlen reményteli út a szocialisták és a szabad demokraták koalíciójának fenntartása, folytatása és választási győzelme lehet. Ha azonban ezt ők maguk nem képesek felfogni, és ha azt nem értik meg, hogy ehhez alapvetően együttműködés, nem pedig gyerekes kakaskodás szükségeltetik, akkor ők lesznek a felelősek azért, hogy Orbán visszajön. Kell ez nekünk?

 

Bauer Tamás: Az elnökválasztás próbatétele (Magyar Hírlap)
Az MSZP konszenzusképtelensége és makacssága vezetett az államfőválasztással kapcsolatos feloldhatatlan konfliktusokhoz.

[…] A szocialisták tehát fenyegetőznek: ha az SZDSZ rosszul viselkedik, annak meglesz a következménye. Mint az osztályfőnök a nebulóval, mint főnök a beosztottjával, úgy beszélnek a koalíciós társsal, és nem úgy, ahogy a demokratikus politikában a politikai partnerrel beszélnek.

[…] a demokrácia nemcsak a szabad választások, vagyis a hatalomért folytatott verseny elfogadását jelenti, amiről 1989 óta nincs vita. Azt is jelenti, hogy a demokrácia a hatalom megosztása, s a közélet kereteinek szabályozásában (erről szólnak a kétharmados törvények), valamint a kormánytól és parlamenttől független hatalmi intézmények vezetőinek kiválasztásában csak a többi politikai szereplővel elért egyetértésben lehet dönteni. Ezt mintha a szocialisták sem látnák be. Az előző ciklusban a Fidesz érvényesítette a zsákmányelvet a többi hatalmi ág vezetőinek kiválasztásánál – most szemlátomást a szocialisták is ezt a logikát követik. Ők a jobboldali és liberális választókra nincsenek tekintettel – holott az alkotmány újraírásakor vagy a köztársaságielnök-jelölésnél jó demokrataként rájuk is figyelniük kellene. Egykori és remélhetőleg jövőbeli szövetségesükként szomorkodom ezen.


Szerető Szabolcs: Szavazási útmutató (Magyar Nemzet)
Ha az ellenzék Sólyom Lászlóra szavaz, azzal a választási esélyeket is befolyásoló csapást mér a koalícióra, és a köztársaságnak is nagy szolgálatot tesz.

Láttunk már példát arra, hogy a jobboldal elveszítsen egy megnyertnek hitt mérkőzést. Sőt, e politikai alakulat rosszindulatú vélekedések szerint arra a bravúrra is képes, hogy tizenegyesből öngólt rúgjon. Ilyen mutatvány lenne, ha négy nap múlva Szili Katalinnak hívnák a parlament altat megválasztott következő köztársasági elnököt.

[…] Az emberi tényezőt kiiktató hideg számítgatás alapján kétségkívül az Alkotmánybíróság első elnökének áll a zászló. […] Csakhogy lehetnek kivételes helyzetek, amikor nem pusztán a matematika rideg törvényei döntenek el egy politikai kérdést. A köztársasági elnök megválasztása tipikusan ilyen, hiszen erről titkos szavazással határoz a parlament. Ez nemcsak a frakciófegyelem kikényszerítését gátolja, de a nyilvánosság kontrollját is kiiktatja. Ilyenkor úgy foglal állást a képviselő, hogy döntésének egyetlen kontrollja a saját lelkiismerete. Vitás esetben pedig könnyen kiszolgáltatottá válhat a honatya a különféle spekulációknak, melyekkel szembe egyedül úri becsületszavát szegezheti. Nem véletlen, hogy felvetődött: egyes képviselők bemutatnák, miként is voksoltak. A szocialisták ugyanis lassan már nem is titkolják, hogy átszavazókra vadásznak az ellenzéki padsorokban; ha csak néhány "beszervezési kísérlet" sikerrel jár, a mérleg már át is billent Szili Katalin javára. Hírlik, a próbálkozás nem reménytelen. Néhányan tudni vélik, Dávid Ibolya most egyenlíti ki a számlát az MDF-frakció megtartásáért nyújtott házelnöki segítségért. Mások a választókerületi elnökségért vívott harcban alulmaradt fideszes képviselők pártvezetés elleni bosszújáról beszélnek.[…] Ne legyenek kétségeink, Szili bukását ugyan sokan nem bánnák a szocialista pártban, de az időközi kormányfőnek sem érdeke, hogy jelöltjük kudarca megroppantsa a koalíciót, és nehezen kezelhető helyzetet teremtsen az MSZP-ben. Ezzel szemben a jobboldal mintha félszívvel sorakozna föl Sólyom mögött.

Az államfőválasztás józan ésszel felmérve kihagyhatatlan ziccer az ellenzéknek. Könnyen olyan személyt juttathat a Sándor-palotába, akit életműve és értékrendje alapján fenntartások nélkül támogathat, s aki minden objektív mérce szerint alkalmasabb a politikai rivális jelöltjénél. Ezzel a választási esélyeket is befolyásoló csapást mér a koalícióra, de a köztársaságnak is nagy szolgálatot tesz. S ehhez semmi mást nem kell tenniük a jobboldali képviselőknek, mint a jövő héten három alkalommal (de az utolsó körben mindenképpen!) felvenni a szavazólapot, majd két egymást metsző vonalat elhelyezni a Sólyom László neve melletti kis kockába. A 2002-ben a Fidesz-MDF-szövetségre szavazó kétmillió választó a többi közt ezért küldte őket a parlamentbe. Ugye, menni fog?


Vélemények a köztársaságielnök-választás előtt II.

 

Mészáros Tamás: Csak egy forgatókönyv (Népszava)
A két kormányzópárt között az elnökválasztás során kialakult konfliktus elsősorban az SZDSZ számára járhat végzetes következményekkel.

[…] Meggondolta-e például az SZDSZ vezetése, mi történik, ha rákényszeríti a szocialistákat egy kétségkívül igen kockázatos, de korántsem elképzelhetetlen, és még csak nem is feltétlenül vesztes kimenetelű viszont-ultimátumra? Nevezetesen arra, hogy kilátásba helyezzék: amennyiben a liberálisok nem támogatják a jelöltjüket, az elbukott választás után felmondják a koalíciót. Gyurcsány - ha ezt a lépést ügyesen kommunikálja -, akár még növelheti is a népszerűségét, és bár kisebbségben kormányozva, de megmutathatja, hogy tiszta vizet öntött a pohárba, s képes egyedül továbbvinni a száz lépés programját. A miniszterelnök habitusába belefér, hogy vakmerően él ezzel a kitörési lehetőséggel - vagy legalábbis válaszút elé állítja az SZDSZ-t.

Persze akadnak, akik úgy vélik, a szakítás éppenséggel javára válna a liberálisoknak, mert a kényszerű függetlenség felértékelné őket. Erősen kétlem. Még saját táboruk sem lelkesedik osztatlanul azért, amit a köztársasági elnökválasztás körül művelnek. Ha egyedül maradnak, a politikai senkiföldjére kerülnek. A jobboldallal bármiféle kapcsolatfelvétel irreális - a szabad demokraták ellenfeleik minden gyűlölségét magukon érezhetik. Ha ott kell hagyniuk a minisztériumokat, megrendül egzisztenciális bázisuk. A fővárosban már amúgyis csehül állnak; és ha Budapestet majd elvesztik - márpedig a szocialisták nélkül elvesztik -, akkor számukra vége a dalnak.

Ehhez képest az MSZP sokat kockáztatna ugyan a különválással, de mindenképp megőrizné helyét a kétosztatú parlamentben. Úgyhogy, ha szabad demokrata politikus lennék, nem venném be a mérget arra, hogy a szocialisták nem próbálnak előre menekülni, abban bízva, hogy váratlan karakánságukkal még liberális szimpatizánsokat is maguk mellé állíthatnak.[…]

Sükösd Miklós és Schiffer András: Sólyom és a kormánypártok (Magyar Hírlap)
Túl kell lépni a politikai törésvonalakon és a nemzet egységét képviselni képes személyt - tehát Sólyom Lászlót – kell megválasztani államfőnek.

[…] Az elnökválasztás körüli koalíciós feszültség feloldására Kéri László politológus szerdán azt javasolta a kormánypártoknak: álljanak ők is Sólyom László mögé. A nyilvánosan is elhangzott javaslat nagyfokú politikai bölcsességről tesz tanúbizonyságot. A jelölt négypárti támogatása kifejezhetné a nemzet egységét, s az államfő teljes körű politikai legitimációval rendelkezne. Mindez hozzájárulhatna a pártharcok foglyává vált közélet méltóságának visszaállításához.
Sólyom eredeti "jelölése" ugyanezt az üzenetet hordozta. Az eredetileg 110 – balról és jobbról, konzervatív, liberális és szocialista irányzatokból, különféle szakmákból, szekértáborokból és szubkultúrákból érkező – közéleti személyiség (és a további csatlakozók), akik a Védegylet kezdeményezésére Sólyom Lászlót a legfőbb közjogi méltóságra ajánlották, túl kívántak lépni a kétfelé szakadt pártpolitika egyre értelmetlenebb törésvonalán. A nyílt levél azt mondja: az Országgyűlésben képviselt politikai hagyományok metszéspontjában létezik olyan személy, aki valamennyi mérvadó irányzat számára egyaránt megnyugtatóan védelmezheti a III. köztársaság alapértékeit. Nagy kár, hogy ezt csak két párt hallotta meg, pedig a Sólyom támogatását ajánló nyílt levelet a kezdeményezők valamennyi párt valamennyi képviselőjének címezték.[…]

[…] Tizenöt évvel ezelőtt az Antall József és Szabad György vezette kormányoldal a Kis János és Tölgyessy Péter fémjelezte ellenzékkel meg tudott egyezni Göncz Árpád elnökségében. Ennek eredményeképpen akkortájt olyan közmegbecsülésnek örvendő személyek kerültek közhatalmi pozícióba, mint Solt Pál, Györgyi Kálmán, Gombár Csaba, Hankiss Elemér, Vissi Ferenc, Hagelmayer István és Sólyom László. Hiszünk abban, hogy a rendszerváltás után is lehetnek kegyelmi pillanatai a magyar történelemnek.[…]



Németh Péter: Büszkeség és tehetetlenség (Népszava)
Az államfőválasztás nem csak a két kormányzó párt között, hanem az MSZP pártszervezetén belül is töréshez vezet, így az egységesnek tűnő jobboldalnak nagyobb esélye lesz a 2006-os választási győzelemre.


[…] Ha ugyanis innen kezdve minden a politikai logika szerint történik, akkor ezen a héten a parlamenti kisebbség fog választani köztársasági elnököt. És bár az alkotmány, legalábbis az ügyrendi bizottság szerint, ezt nem zárja ki, az alaptörvény szellemével aligha egyezhet meg, hogy a Magyar Köztársaság legfőbb közjogi méltóságát a kisebbség ültesse be a székébe. Amiről egyébként legkevésbé a kisebbség, azaz az ellenzék tehet. Ők lényegében passzív szemlélői a koalíciós partnerek nyilvánosság előtti huzakodásának, és bár igyekeztek a tőlük megszokott marketing ötletekkel a felszínen maradni, az MSZP és az SZDSZ látványos csatája miatt az ő "megkérdezzük az embereket" című akciójuk lényegében nem érte el a közvélemény ingerküszöbét.

Ez a látványos csata mindenesetre oda vezetett, hogy most már az a legfőbb kérdés: hogyan tovább? Függetlenül, attól, hogy ki lesz a köztársasági elnök. Vagyis a helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy a viszonyok akkor is megváltoznak, ha történetesen mégis Szili Katalint választják köztársasági elnöknek.[…]

[…] Mondhatjuk: az a hangulat, amely tavaly nyáron kikövetelte a változásokat a kormány és a párt élén, tovább erősödött, jelentős érzelmi töltettel söpörve félre minden más elképzelést az útból. Mindössze, némi túlzással, néhány órát élt az MSZP-n belül az a gondolat, hogy tán meg kellene fontolni Szili Katalin visszalépését. Szili Katalin, függetlenül a politikai kvalitásaitól, a baloldali többség jelképévé vált, a "mi megkérdőjelezhetetlen akaratunk" szimbólumává. Amely szimbólumra persze szüksége is van egy pártnak, kiváltképp egy olyan pártnak, amely korábban - bűntudatból vagy más okból - mindig engedett másoknak.[…] Ennek a némiképp indulatosnak is nevezhető politizálásnak persze vannak hátrányai is, így például az, hogy nehezen koordinálható. Ebből fakadóan komoly az esélye, hogy a köztársasági elnök megválasztása után szembefordul mindazokkal, akik kompromisszumot akartak kötni a koalíciós partnerrel és természetesen szembefordul magával az SZDSZ-szel is. Mindkettő komoly veszélyeket rejt; az előbbi belső ellenségeskedést szíthat az MSZP-ben, amely talán magát a vezetést, a legfelsőbb grémiumot sem hagyja érintetlenül, az utóbbi pedig persona un grata-vá nyilváníthatja a szabaddemokratákat. És ez, ismétlem, immár független attól, hogy Szili Katalint megválasztják-e köztársasági elnöknek.

[…] Az SZDSZ kemény magját nem nagyon érdekli a kormányzás, ugyanakkor balga dolog azt is feltételezni, hogy az esetleges koalíciós válság nem fogja megosztani az SZDSZ-t, ha mondjuk tényleg törés következik be a kormányzó pártok között.

Nem először írom le: a koalíciós társak nagy lehetőséget puskáztak el; egymással szembeni harcuk, a nyilvánosság előtti folyamatos vitájuk miatt képtelenek voltak kihasználni a politikai ellenfél hibáit. Láthatóan és érzékelhetően nem készült forgatókönyv például az orbáni szőlő-ügy hatásainak kiaknázására. Az elnökharc elvitte a nyilvánosságot, bár Orbán Viktornak nyilván származtak hátrányai az ügyből, erkölcsi helyzete a saját táborán belül nem rendült meg; ma ő a jövő évi választások fő esélyese.
Hogy számíthatunk-e a koalíciós pártok közti viszonyban bármiféle fordulatra, arra nehéz választ adni. Ha túlélik az elnökválasztást, akkor talán. A jövő tavaszig hátralévő idő még elég sok ahhoz, hogy ez a közel féléves "flúgos futam" a feledésbe merüljön. Tudom, amit eddig leírtam, mindennek ellentmond, hisz épp arra akartam rávilágítani, hogy minden forgatókönyv szembement a politikai racionalitással. Vagyis csekély az esélye annak, hogy ebben fordulat következzen be. Viszont enélkül egy szétesett, esélytelen baloldal veszi fel a küzdelmet egy erkölcseiben talán megtépázott, de egységes jobboldallal.
Az pedig, hogy erkölcsileg megtépázott valaki a magyar politikai életben, mint látjuk, alig-alig éri el az ingerküszöböt.

Szerkesztőségi vélemény: Igen Sólyomra (Magyar Hírlap)

A Magyar Hírlap amellett érvel, hogy Sólyom László alkalmasabb az államfői tisztség betöltésére, mint Szili Katalin.

[…] Furcsa dolog persze tradícióról beszélni egy olyan tisztség kapcsán, amelyet eddig mindössze ketten töltöttek be. Ám mégis úgy gondoljuk, van ennek jelentősége. Göncz Árpád és Mádl Ferenc is szuverén egyéniségként látta el feladatát, egyszer sem felejtette el, hogy nem pártérdekek kiszolgálása, hanem a jogállamiság védelme a feladata. Volt ugyan pártkötődésük, politikai szerepet is vállaltak korábban, ám mégsem tekinthetők a szó klasszikus értelmében pártpolitikusnak, hiszen Göncz és Mádl hivatalba lépésekor nem elsősorban politikus volt, hanem ’56-os múltú író, illetve jogtudós. Csakúgy, mint Sólyom, aki szintén jogtudósként, az Alkotmánybíróság volt elnökeként áll előttünk, nem egykori MDF-es elnökségi tagként.
Mindez nem jelenti azt, hogy klasszikus pártpolitikusból ne lehetne jó államfő, van rá számos példa Nyugat-Európában is. S ez nálunk is elképzelhető – talán tíz év múlva. Egyelőre ugyanis a magyar politikai kultúra, a két oldalnak a demokrácia szabályai iránti érzéketlensége sajnos nehezen teszi hihetővé, hogy egy ilyen politikus valóban a társadalom többségének megelégedésére végezheti a feladatát. Azaz bármennyire paradoxonnak hangzik is, a nem pártpolitikus elnök tradíciója éppen azért ilyen fontos, mert a múlt, amelyre visszanyúlik, ilyen rövid. […]

[…] Mi a baj Szilivel szerintünk? Hiszen valószínűleg elmuzsikálna a legmagasabb közjogi méltóság posztján: van politikai rutinja, kétségtelenül megegyezésre törekvő alkat. Csakhogy határozatlan politikusi személyiségnek érezzük: néha keményen odamondott, de aztán mindig visszakozott és elbújt. Karakteres véleményét, egyértelmű világképét nem ismerjük. […]

[…] Kétségtelen, a mi kritériumrendszerünkben Sólyom eleve előnnyel indult: jelölését nem valamelyik párt találta ki, hanem civilek, mégpedig politikai hitvallásuk szerint annyira nagy íven elhelyezkedő személyiségek, hogy ez szerintünk felér egy frontpolitikus – az ismertségéből is adódó – magas népszerűségi mutatójával. De persze láttunk már téves civil ötleteket is, Sólyomot azonban intellektusa és életpályája is kiemeli az elnökesélyesek közül. Művelt, nyelveket beszélő jogtudós, aki nem csak attól lehet pártok fölött álló államfő, hogy megválasztása után kilép valahonnan. Független személyiség, akiről valószínűtlennek tartjuk, hogy eltérne az eddig pályafutása alatt megismert elveitől. Az, hogy szívügyének tart olyan ügyeket is, mint a harmadik évezred kezdetének legfőbb problémái közé sorolt környezetrombolás, már csak plusz érv, amely megválasztása mellett szól.[…]

Tóth Ákos: Ma, holnap (Népszabadság)
Szili Katalin és Sólyom László egyaránt alkalmas az államfői pozíció betöltésére, a politikai csatározás szerepe pedig csak másodlagos.

Bármi történjék ma és holnap, várhatóan jó köztársasági elnöke lesz Magyarországnak, még ha ez mostanában meglehetősen mellékes szempontnak tűnik is. A helyzet odáig jutott ugyanis, hogy úgy fest, mintha szinte mindegy lenne, ki lesz a Magyar Köztársaság új elnöke, mert a megválasztása kapcsán keletkezett politikai feszültség ezt a kérdést - meglehetősen méltatlanul - háttérbe szorítja.[…]

[…] A tét nem utolsósorban az ugyanis, hogy az új államfő méltó lesz-e megbecsült elődjeihez, Göncz Árpád emberségéhez és Mádl Ferenc - élve a miniszterelnök kifejezésével - úriemberségéhez. Az, hogy ennyi csak a közvetlen tét, igencsak megnyugtató, hiszen nem is oly régen akadt pillanat, amikor még az is elképzelhető volt, hogy Magyarország köztársasági elnökét Torgyán Józsefnek hívhatják. Ha ezt a helyzetértékelést elfogadjuk kiindulási pontként, akkor könnyen belátható: ehhez képest - történjék bármi a következő napokban - minden csak másodlagos.[…]

[…] Fontos, de ennek mégiscsak alárendelt szempont a koalíció őrlődése (miért nem voltak ügyesebbek, előrelátóbbak?), őrlődtek már eleget, fognak is még, itt van például a száz lépés programja meg az egészségügy, s kell is őrlődni még azon, hogy ezek után együtt tudnak-e működni, vagy sem. Legyen ez az ő gondjuk - majd csak fölismerik saját érdekeiket. Ha nem, megérdemlik.

De azért nincs nagy baj. Azért nincs, mert a legkevésbé sem Szili Katalin és nem Sólyom László tehet arról, hogy a helyzet idáig fajult, ők csak éltek a nekik adatott lehetőséggel. A belső lehetőség pedig megvan bennük. Szili Katalin hiperérzékenységében és nőiességében, Sólyom László racionalitásában egyaránt. És azt senki egyetlen pillanatig ne gondolja komolyan, hogy Sólyom László majd jobbra húz, Szili Katalin pedig balra - komolyabb emberek ők annál. Ugyanolyan komolyak, mint korábban a részrehajlás megelőlegezett vádjával illetett Mádl Ferenc vagy Göncz Árpád. Ahogy az ő tevékenységük kapcsán lényeges kérdésekben nem merülhetett föl az elfogultság vádja, jó okunk van azt föltételezni, hogy a két új jelölt sem ad majd erre okot.

És akkor még egyszer: ehhez képest - de csak ehhez képest - minden csak másodlagos. Még az is, hogy a politikai kiszámíthatatlanság (vagy épp a kiszámíthatóság) okán az sem elképzelhetetlen, hogy kerül egy harmadik jelölt. Csak bizakodhatunk abban, hogy személyében éppúgy biztosítékot ígér a tisztség (kis és nagy)politikával szembeni szuverenitására, mint a másik két, már ismert jelölt.


Ungváry Krisztián: A többségi elv fogságában (Népszabadság)
Az SZDSZ távolmaradása mind a két jelölt győzelméhez vezethet, de ha ebben a politikai helyzetben Szili Katalint választanák meg államfőnek, az a magyar politikai kultúra szegénységi bizonyítványa lenne.

A harmadik köztársaság tizenöt éve alatt nem fordult elő, hogy annyira homlokegyenest ellenkező nézeteket valló értelmiségiek, mint pl. Eörsi István és Makovecz Imre a nagy nyilvánosság előtt belpolitikai kérdésekben egyetértettek volna. Ez most megtörtént. Sólyom László személyében ugyanazt javasolták köztársasági elnöknek. A két kormányzó pártra nézve azonban teljesen hatástalan az a tény, hogy nincs még egy olyan jelölt, aki akkora társadalmi konszenzust tudna a háta mögött, mint ő. A legnagyobb ellenzéki párt se ezt az elnököt álmodta magának, és csak azért állt Sólyom mögé, mert a kialakult helyzetben nem tehetett mást: a kormánypártok dilettáns huzakodásából csak így söpörheti be a maga számára a legnagyobb politikai hasznot. […]

[…] Azáltal, hogy a kisebbik koalíciós párt tagjai nem fognak részt venni a köztársasági elnök megválasztásában, valószínűleg az ellenzék kényszerű jelöltje lesz a köztársasági elnök. A kormánypártoknak még csak annyi hasznuk sem lesz ebből, hogy ezért legalább valamilyen megegyezésen alapuló viszonzásra számíthatnának az ellenzék részéről. Politikai csatavesztés lesz az ára annak, hogy felelős politikusok nem tudtak élni a rájuk bízott konszenzusos eszközökkel. Nem szabad megengedni, hogy ezt az árat ne fizessék ki helytelen viselkedésükért.

A kisebbik koalíciós partner távolmaradása esetén azonban az is lehet, hogy Szili Katalin lesz a köztársasági elnök. Ennek oka éppen az, hogy Sólyom támogatottsága (és szükségképpen ellenzése) nem kifejezetten pártokhoz kötődik. Ezért könnyen lehet, hogy a jobboldali ellenzék soraiban akadnak olyan képviselők, akiknek a nem konszenzusos politikai magatartás annyira rokonszenves, hogy inkább az MSZP kényszerűen ezt szimbolizáló jelöltjére szavaznak. Ha ez történik, az kiábrándító bizonyítványt állít ki a köztársaság jelenlegi politikai kultúrájáról.

 

Veres András: Rémálom (Népszabadság)
Ha most a kormánypártok nem tudnak megállapodni, civakodásuk azonnali kormányválsághoz és kisebbségi kormányzáshoz vezethet, amely a jövőre nézve az új választások előrehozatalát is jelentheti.

Mostanában rémálmokkal ébredek. Álmaimban, ha nem is példátlan, de normálisnak aligha nevezhető dolgok történnek. A kormánypártok egy évvel az újabb választások előtt negatív kampányt folytatnak önmaguk ellen. […]

[…] Álmaimban a kormánypártok azon marakodnak, hogy ki legyen a köztársaság új elnöke. A szocialisták azt szeretnék, ha a szabad demokrata, majd a Fidesz-közeli elnök után az ő soraikból kerülne ki a magas közjogi méltóság harmadik képviselője. A szabad demokraták viszont megüzenték: nem akarnak pártpolitikust. S bár az első pillanattól kezdve világos volt, hogy a két álláspont kizárja egymást, kísérletet sem tettek arra, hogy valamifajta kiutat találjanak. Ma mindkét fél joggal tart attól, hogy ha visszalépne, súlyos presztízsveszteséget kellene elszenvednie. S mindkettő abban reménykedik, hogy hátha a másik mégis megteszi ezt, az utolsó pillanatban visszariadva a közösen ásott szakadéktól.[…]

[…] Persze álmaim sokszor összefüggéstelenek. A parlamenti képviselők időnként úgy jelennek meg bennük, mint egyetlen nagy boldog család, ahol egymás nyilvánosság előtti anyázása csak arra szolgál, hogy a kevésbé szerencsés sorú családok ne irigyeljék őket annyira. Hát nem tudom. Hiszen máskor viszont azt vizionálom, hogy ha most a kormánypártok nem tudnak megállapodni, közös kudarcuk azonnali kormányválsághoz vezet, s kisebbségi kormányzáshoz, az új választások előrehozatalához. Melynek során hajdani szavazóik emlékeztetni fogják őket arra, amiről megfeledkezni látszanak: hogy ismét készek távolmaradásukkal büntetni maradék józanságuk elvesztését.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695