Sólyom László a köztársasági elnök

2005-06-10

Az új elnök személyét a napilapok publicistái egyöntetűen üdvözölték. Kevésbé található egyetértés a választások politikai konzekvenciáit illetően: a legtöbben azt valószínűsítik, hogy a kudarc miatt az MSZP-n és a koalíción belül is elharapódznak majd a vad indulatok, növelve ezzel a Fidesz 2006-os esélyeit.

Az Országgyűlés június 7-én Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság volt elnökét, a Védegylet, az MDF, valamint a Fidesz-MPSZ jelöltjét választotta meg köztársasági elnöknek. Az elnökválasztás második fordulója még eredménytelen volt, miután egyik jelölt sem kapta meg az összes képviselő kétharmadának támogatását.A harmadik szavazási forduló érvényes és eredményes volt, Sólyom László 185 szavazatot kapott, míg Szili Katalinra 182 képviselő voksolt.

> Publicisztikák
Lakner Zoltán: Neki a falnak, Magyar Hírlap, 2005. június 8.
Nagy N. Péter: Csak Sólyom győzött, Népszabadság, 2005. június 8.
Dési János: MSZP - SZDSZ = ellenzéki győzelem, Népszava, 2005. június 8. Kasza László: Összeesküvés, Népszava, 2005. június 8.
Szerető Szabolcs: Győzelem! Magyar Nemzet, 2005. június 8.
Szerkesztőségi vélemény: Győzött Sólyom, vesztett az MSZP, Magyar Hírlap,
2005. június 8.
Szerető Szabolcs: Győzelem! Magyar Nemzet, 2005. június 8.
Tamás Ervin: Só a sebben, Népszabadság, 2005. június 9.)
Hack Péter: Elnökválasztási kudarcok, Népszabadság, 2005. június 9.)
Sebes György: Három bátor vakondok, Népszava, 2005. június 9.)
Zárug Péter Farkas: Az államfőválasztás érettségije, Magyar Nemzet, 2005. június 9
Kis Tibor: Amatőrök, Népszabadság, 2005. június 10.
Tanács István: A vidék hangulata, Népszabadság, 2005. június 10.
Gábor Péter :A koalíciós "döntetlen" veszélyei, Magyar Hírlap, 2005. június 10.
Megyesi Gusztáv: A vakondkérdéshez, Magyar Hírlap, június 10.

A harmadik fordulóban az SZDSZ országgyűlési képviselői közül Mécs Imre, Béki Gabriella, és Wekler Ferenc vett részt a szavazáson. Az újonnan megválasztott köztársasági elnök letette az esküt, majd ünnepi beszédében hangsúlyozta: pártokon kívül álló jelöltként választották államfővé, és ezért megválasztása egyik pártnak sem jelent kudarcot. Szili Katalin nem tekintette kudarcnak, hogy nem őt választották meg köztársasági elnöknek, de szerinte mindkét koalíciós pártnak le kell vonni az elnökválasztás tanulságait az együttműködés tekintetében.


> Módszertan
Összeállításunk a témával kapcsolatban a négy országos politikai napilapban (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap és Magyar Nemzet) és a politikai hetilapokban megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel.
Munkánkhoz az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. adatbázisát használjuk.
Vélemények a köztársaságielnök-választás után I.
Lakner Zoltán: Neki a falnak (Magyar Hírlap)
Az államfőválasztás eredménye következtében a koalíciós szakításra kicsi az esély, a szocialista párt indulatai ugyanakkor az SZDSZ, a miniszterelnök, a pártelnök vagy éppen Szili Katalin legerősebb hívei felé is irányulhatnak.

Az MSZP-ben jöhet egy újabb, SZDSZ elleni lázadás, ám a liberálisok esetleges kitessékelése a koalícióból aligha a szocialistáknak tenne jót. Kisebbségben kormányoznának ebben a gazdasági helyzetben? Új választásokra indulnának utcahossznyi hátrányból? Nem lépnének vissza 2006-ban a második fordulóban megmaradt három-négy SZDSZ-es jelölt javára? Cserébe az SZDSZ se lépne vissza, mondjuk, százhúsz MSZP-s érdekében

(…) Az azért mégiscsak furcsa parlament, amelynek képviselőire nemcsak a dohányzás elleni törvény meg a közúti szondáztatásra vonatkozó szabályok nem vonatkoznak, hanem még a "titkos szavazás" kifejezés mellett is az áll némelyikük szótárában: lefényképezni a szomszéd szavazólapját, együtt menni a fülkébe, boríték nélkül lobogtatni a szavazólapot, újat kérni a megtévedt párttársnak.

(…) Ha eddig nem lett volna világos: teljes és végleges a Fidesz és az MDF szakítása. A Fidesz nem keres partnert, egyedül akar nyerni. Az már kevésbé egyértelmű, hogyan akar győzni az MSZP és az SZDSZ. Megindulhat a nagy várakozással övezett koalíciós konfliktus. Épp mikor a Gyurcsány-kormány az utolsó erőfeszítéssel népszerűsíteni akarja a "száz lépést", és nem mellékesen koalíciós voksokkal átvinni a parlamenten. Az MSZP-ben jöhet egy újabb, SZDSZ elleni lázadás, ám a liberálisok esetleges kitessékelése a koalícióból aligha a szocialistáknak tenne jót. Kisebbségben kormányoznának ebben a gazdasági helyzetben? Új választásokra indulnának utcahossznyi hátrányból? Nem lépnének vissza 2006-ban a második fordulóban megmaradt három-négy SZDSZ-es jelölt javára? Cserébe az SZDSZ se lépne vissza, mondjuk, százhúsz MSZP-s érdekében? Az indulatok nemcsak a koalíciós partnerre irányulhatnak: célpont lehet a pártelnök és talán a miniszterelnök is. Utóbbi nyilván ezért győzködte mindvégig demonstratívan az SZDSZ-t. Vajon azok is a célkeresztbe kerülnek, akik végighajtották az MSZP-t és Szili Katalint a vereségig?

(…) Ma az MSZP épp azok miatt tűnik minden eddiginél gyengébbnek, akik az erő felmutatását követelték (…).


Magyar Hírlap: Győzött Sólyom, vesztett az MSZP
Sólyom László megválasztása örvendetes, és annak ellenére, hogy arculcsapás érte az intézményt, az elnöknek sikerült megőrizni tekintélyét.

Az első az örömteli gratuláció: Sólyom László győzelmével a lapunk által is alkalmasabbnak tartott jelölt ülhet a köztársasági elnöki székbe. Olyan, felelősen gondolkodó értelmiségi, érzékeny jogtudós veszi át a posztot Mádl Ferenctől, aki remélhetőleg nem valamelyik oldal elnöke kíván lenni, s aki nem a pillanatnyi hatalmi erőviszonyok szerint gondolkodik komoly társadalmi kérdésekről. Az új államfő az eskütételét követő beszédében is utalt erre a felfogására, mindemellett reméljük és várjuk tőle azt is, hogy legyen fogadókész mindenfajta társadalmi sokszínűségre. Röviden: mindannyiunkra nyitott államfő legyen.

(…) Szili Katalin – egyébként rendkívül elegánsan és kulturáltan viselt – veresége kiszámítható volt, s kicsit törvényszerű is.

(…) Innen kell méltósággal talpra állni immár: a kormányzás nem államfőválasztás, Sólyom László győzelme nem az ellenzék hatalomátvétele. Ez az új helyzetben a megértés kulcsa. A másik reakció a sérelmi politizálás lehet: az viszont sehova sem vezet, magának a sértettnek árt legjobban, használni meg legfeljebb a nevető ellenfélnek fog. Sólyom alkalmasságáról való meggyőződésünk tovább erősödött annak láttán, ami tegnap az Országgyűlésben lezajlott. A legfőbb közjogi méltóság tisztségéhez méltatlan jelenetek zajlottak le, adott és vett voksokról szóló vádakkal, szavazatokat mutogató, azokról fényképeket készítő képviselőkkel. Az pedig, hogy a bohóckodás nem terjedt tovább, annak is köszönhető, akinek ebből a legtöbb haszna lett volna: Sólyomnak, aki nyomban tiltakozott a szavazatellenőrzésre készülő Fidesz-vezetésnél. (…) A pofon magát az intézményt érte.
(…) Butaságot beszél, aki szerint Szili veresége Orbánék győzelme. Tizenöt rendszerváltó év után nem lehet a demokrácia ennyire egyszerű. Nem gondolhat mindenki mindenről csupán kétfélét, s mindig ugyanúgy. Aki ezt megérti, tudja azt is: a kormány kormányoz, az elnök elnökösködik. Dolguk szerint az országért teszik. Rajta.


Nagy N. Péter: Csak Sólyom győzött (Népszabadság)
A szocialistáknak valamiként úrrá kell lenniük az indulataikon, mert a „tehetetlenség és a vereség fájdalma bűnbakot kereshet”, és a szabad demokratáknak sem lesz könnyű méltósággal elviselni partnerük megbántottságát.

Isten áldd meg a magyart, jókedvvel... zendítettek rá házelnöki intés nélkül is a jobboldalról kezdve az éneklést tegnap a Parlamentben a képviselők az államfő megválasztása után, s alighanem maguk sem gondolták, mennyire igazuk van, hogy ugyanis a történtek után a magyarnak nagy szüksége volna valahonnan jókedvre, áldásra, mert amit a parlamenttől kaptak, az inkább a balsors kezdetű sort idézi fel.
(…) Csak állt a pártvezetés, és nézte, amint Szili megtörténik, majd amikor így lett, mondták, mondták, hogy ez a jó, és akár kétharmad is meglehet. Gyurcsány Ferenc is kétségbeesetten menekült előre, bejelentve, hogy megoldják: vagy az ügyet, vagy Szili elnökségét. Ez a kijelentés most úgy maradt, élettelenül, miközben e pillanatig el nem hangzott egy szó sem arról, hogy miért éppen ő, azon kívül, hogy a kongresszus így döntött. Tudna az ember talán súgni, de még szívesebben engedte volna rábeszélni magát, még akkor is, ha végül nem neki, hanem a képviselőknek kell választaniuk.
(…) A szocialistáknak valamiként úrrá kell lenniük az indulataikon, amelyek most nyilván nem azt mondatják velük, hogy rosszul választottak, hanem azt, hogy cserbenhagyta őket a partnerük. Úgy fogják megélni, mintha néhány hónappal ezelőtt nem maguk fordítottak volna hátat a párt korábbi második emberének, Szili Katalinnak, hanem csakis az SZDSZ tört volna meg egy pompásan ívelő, baloldali pályát. A tehetetlenség és a vereség fájdalma könnyen lehet, hogy bűnbakot keres majd ott is, ahol csak egy szerencsétlenné vált ügyhöz nem találtak partnert. Ha mindenáron szakításra gondolnak most, akkor lehet, hogy azzal a hagyománnyal kellene végre szakítaniuk, amely szívesen játszatja őket vabankra, miközben nem tudnak igazán jól pókerezni. Néha bejön, néha nem, és korántsem biztos, hogy mindig a partner a hibás. Van, hogy az árulkodó arc. A játéknak persze nincs vége, új osztások jönnek. A szabad demokratáknak sem lesz könnyű méltósággal elviselni partnerük megbántottságát, de be kell látniuk, ilyenkor a legkevesebb, amire szüksége van annak, aki valamit is ad magára, hogy átkozódik. (…)


Dési János: MSZP-SZDSZ = ellenzéki győzelem (Népszava)
Bár a kormánypártok nem kockáztatnának meg egy koalíciós választást, az államfőválasztás után felerősödnek a koalíciós viták annak ellenére is, hogy a kormányoldalnak inkább valami biztatót kellene mutatni a 2006-os választás előtt.

Sólyom László minden bizonnyal méltó utód lesz a Göncz Árpád által megkezdett elnöki sorban. (…) Nem lesz könnyű dolga. Mert akármilyen jó jövendő államfőnek is sejtjük Sólyom Lászlót, mégsem tekinthetünk el attól, ami a megválasztásáig történt. S amelynek tanulságait még sokáig kell elemezni, mi több, meg kell találni, meg kell nevezni azokat a felelősöket, akik elszalasztották a koalíciós pártok lehetőségét arra, hogy ők adják az ország következő köztársasági elnökét.

(…) Még az a kérdés is felvetődik, marad-e egyáltalán ez a koalíció? (…) Az MSZP és a történtek után felteszem különösen az SZDSZ nem áll úgy, hogy meg merjen kockáztatni egy előrehozott választást. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap további közös kormányzásról beszélt, az igazságosság és a szabadság programjának megvalósításáról, ami most nem lett egyszerűbb. Különösebb jóstehetség nélkül állíthatjuk, jönnek a végeláthatatlan belső viták, miközben inkább valami biztatót kellene mutatni a 2006-os választás előtt. A választás előtt, amelyre sötét árnyékként vetül majd az, ami tegnap történt. Nyilvánvaló, hogy az ellenzéknek fontos arumentuma lesz majd: minek kormányban tartani olyan pártokat, amelyek képtelenek az akaratukat érvényesíteni, mert képtelenek felmérni a helyzetet, megegyezni még a saját céljaik érvényesítésében is. És erre nagyon nehéz lesz okos ellenérvet mondani. Az amúgy is sok szempontból kiábrándult baloldali és liberális szavazók közül még többen lehetnek olyanok, akik kétszer is meggondolják majd, hogy a választás napján hová is menjenek. Szavazni és esetleg még egy zakót kapni, vagy inkább a strandra, ahol legalább sör és fagyi várja őket.

Az Európa Parlament-i baloldali vereség után sokan azzal vigasztalták magukat, hogy éppen jókor jött ez a kijózanító vödör hideg víz, ez majd felhívja arra a figyelmet, nincs ok az elbizakodottságra. Változtatni kell, mert vészesen fogy az idő, csökken a támogatottság. Medgyessy Péter menesztése után egy dinamikus csapat vette át a kormány vezetését, nagy reményekkel. A mostani kudarc nekik is jelentős pofon. Nem beszélve a taktikai hibák soráról. A száz lépés programja vagy Orbán Viktor családja vitatható üzleti ügyei helyett az elnökválasztásról, a kormányzópártok pipogyaságáról esett a legtöbb szó a sajtóban.


Egy hete azt mondtuk, három megoldást tudunk elképzelni. Egy. Az MSZP szerezze meg valahogyan azt SZDSZ támogatását. Nem sikerült. Kettő. Szili Katalin lépjen vissza. Nem tette, mert az első forduló csalfa eredménye sokak éleslátását elhomályosította. A második forduló után sem, amely pedig már előrevetítette a bukás rémét. Ekkor talán már nem akart gyávának mutatkozni. Személyes bátorságáért mindenesetre dicséretet érdemel, még ha ennek politikai haszna finoman szólva momentán nem is látszik. Három. Ha sem az egyes, sem a kettes nem sikerül, akkor előbb-utóbb csomagolni kell. Nagy baj persze nem történt – mondhatjuk. Mert jó köztársasági elnököt sikerült választani. Egyrészt ez igaz. Másrészt az indulatok elülte után, azért muszáj lenne mégiscsak higgadtan – eddig éppen ebből volt a legkevesebb – végignézni, mi és miért történt így, melyek a tanulságok s következik–e abból valami.Mert ha megint semmi, akkor nem nagy baj lesz, hanem már nagy baj van.

 

Kasza László: Összeesküvés (Népszava)
Egyrészt komikus, másrészt tragikus volt a pártok viselkedése az államfőválasztás kapcsán, a legelkeserítőbb azonban a Fidesz összeesküvés-elmélete volt.

Biztos, hogy az volt, összeesküvés. A magyar politikai pártok vezetői – Hiller István, Kuncze Gábor, Orbán Viktor, Dávid Ibolya – összeültek valahol (egyes nem megerősített jelentések szerint Orbán Viktor tokaji vityillójában) és elhatározták, hogy ország világ előtt nevetségessé teszik a magyar politikai életet. Jelentem, az akció sikerrel járt. Az, ami tegnap és tegnapelőtt országunk házában történt olyan bohózat, hogy Molieretől Karinthyig minden humorista sápadtan forog a sírjában: ilyet ők nem tudtak produkálni.


(…) Kezdte az SZDSZ, amikor bejelentette, hogy hivatásos politikust nem támogat. Azt gondolom, hogy egyrészt nem árt, ha az ország első embere rendelkezik politikai tapasztalattal. Másrészt az eddigi két szabadon választott államelnökünk múltja sem volt mentes a politikától. De számomra az a legérthetetlenebb az SZDSZ magatartásában az, hogy egy liberális párt eleve kizárja a társadalom egy bizonyos csoportjának lehetőségét a legfelsőbb állami hivatal betöltésének lehetőségéből. Milyen alapon tiltakoznak majd az ellen, ha Csurka szót emel egy esetleges „idegen szívű” jelölt ellen? Az MSZP-nek, mint legerősebb pártnak persze szíve joga azt jelölni államelnöknek, akit akar, akit a legalkalmasabbnak tart. De a párt vezetőinek tudniuk kellett, hogy saját pártjuk szavazata egyedül nem elég jelöltjük megválasztásához. Az ő esetükben a kompromisszumképesség hiánya következményeiben éppen olyan tragikus szegénységi (alkalmatlansági) bizonyítvány, liberális partnereiknél.


De amíg a kormánypártok magatartását lehet ostobának, rossznak nevezni, az amit a FIDESZ tett, minősíthetetlen. (…) Áder a parlamenti demokrácia egyik alapelemét, a titkos szavazást kérdőjelezte meg cinikus módon, amikor nyilatkozataiban éreztette, hogy van módjuk annak ellenőrzésére, hogy minden képviselő "megfelelően" szavazott-e. És, hogy ez nem volt üres fenyegetés, bizonyítják azok a módszerek, amelyek ellen később a házbizottság testületileg tiltakozott. Ijesztő. Visszatérünk azokhoz az időkhöz, amikor az volt a jelszó, hogy "nincs szükség titkos választásokra, mert a magyar embernek nincsenek titkai, őszintén megmondja a véleményét"?


Azt mondtam, bohózat volt, amit a politikai pártok műveltek. Visszavonom. Kétségbeejtő, tragikus dráma volt. Ez a nép nem ezt érdemelte. És az új elnök, Sólyom László sem, akinek Isten áldását kívánom munkájára.


 

Szerető Szabolcs: Győzelem! (Magyar Nemzet)
Az államfőválasztáson a kormánypártok vesztettek, ami a következményekben is megmutatkozik: Gyurcsánynak ezentúl forrongó hátországára is ügyelnie kell, a szabad demokratáknak pedig a várható koalíciós konfliktusok mellett nehéz lesz szembe nézni saját szavazóikkal.

Sólyom László személyiségét, erkölcsi integritását, közéleti pályafutását ismerve biztosak lehetünk abban, hogy a Mádl Ferenc utódának kiválasztása körüli méltatlan, olykor bohózatba hajló vagy bicskanyitogató procedúra nem vet majd árnyékot a köztársasági elnöki intézményre.
A hagyomány nem szakad meg: a legfőbb közjogi méltóság posztjára emelt volt alkotmánybírósági elnök hamar a népszerűségi listák élére kerül, s az államfői tisztség megőrzi a demokratikus intézményrendszer többi szereplőjéhez képest kifejezetten magas megbecsülését a polgárok körében
(…) Az elnökválasztás kimenetele tektonikus mozgást indíthat el a belpolitikában, ám jó tudni, hogy mindez nem érinti a köztársaság fundamentumát. A respublika nem egyenlő a kormánnyal, utóbbi válságának nem kell megrengetnie az országot. Mert ahhoz nem férhet kétség, hogy a tegnapi eredmény a két kormánypárt közös, beláthatatlan következményekkel járó kudarca. Egyszer majd annak komikus példájaként fogják oktatni az álmélkodó politológushallgatóknak az elmúlt fél év eseménysorát, hogy miként képes egy stabil parlamenti többséggel rendelkező alakulat egy jórészt szimbolikus jelentőségű ügyben, minden külső kényszer nélkül, totális politikai vereséget mérni saját magára. Amelyik konszenzusos jelölt állítására éppúgy alkalmatlannak bizonyult, mint erőfölénye érvényesítésére. Magam az utolsó pillanatig nem akartam elhinni, hogy a baloldal tehetetlenül végignézi, amint az ellenzék jelöltje diadalmasan bemasíroz a mindent eldöntő harmadik fordulóban.

(…) Vesztettek, de ennek sem Gyurcsány Ferenc – „Történelmi nap volt, Klára!” –, sem az úgynevezett SZDSZ nem örülhet felhőtlenül. A száz lépés programjával offenzívába kezdő kormányfőnek most a forrongó hátországra is ügyelnie kell, az pedig erősen kétséges, hogy a szabad demokraták számára a történtek bármiféle haszonnal járnak. (…)A vezető ellenzéki párt taktikai húzásaiért, néhol agresszív fellépéséért nem fog szépségdíjat kapni, de a végeredmény Orbán Viktort és Áder Jánost igazolta (…).


Tamás Ervin: Só a sebben (Népszabadság)
A szocialistáknak a koalíciós partner hibáztatása helyett saját politikájuk tanulságait kell levonni, különben a „mostani fiaskót elhomályosítják majd az újak”.

(…) Természetesen nem baj, ha alkalomadtán a politikai szereplők is kimutatják a foguk fehérjét. Ha valakiben élt volna illúzió arról, hogy az előző kormányzópárt eszközei az utóbbi időben csiszolódtak, finomodtak volna, kiderült: tét esetén nincs új stílus, csak régi szabály. Az baj, hogy megint csak háborús hangulatban érkeztünk az ünnepélyes harmadik fordulóhoz, amelynek eredménye végül is nem baj, de a szocialisták számára tanulságos. A félő az, hogy a tanulságok levonásánál könnyebb a csökönyös és "gyengeségével állandóan visszaélő" kisebbik kormánypártot szidni, miszerint miatta volt az egész, és azt hajtogatni, hogy ki velük a kormányból. Természetesen baj az, hogy miatta is volt. De főként nem miatta. Utólag érdemes lehiggadva elgondolkodni, hogy mik és kik miatt.

Természetesen nem baj az, ha szombaton a szocialisták tartanak egy kongresszust, hogy kibeszéljék magukból fájdalmukat. Természetesen nem baj az, ha ezen a szombaton úgy beszélik ki magukból a fájdalmukat, hogy egymásnak is fájdalmat okoznak. Természetesen baj az, ha ezt úgy teszik, mint eddig mindig, hogy előbb egymásnak esnek, majd ki tudja hányadszor kijelentik, de nem érzik és értik: korszakhatárhoz érkeztek. Természetesen baj az is, ha úgy állnak fel a helyükről, mint Mári néni a gyóntatószékből: „Ez is megvót!” Egységet mímelve, boldog mosollyal föltartják megint egymás karját, közben arra tippelnek, hogy ki lehet a következő kiszavazóshow áldozata. Hagyni kéne már a „modern szociáldemokrata pártot akarunk!” dumát, mindenfajta határozott változás lehetséges elkerülésével. Különben a mostani fiaskót elhomályosítják majd az újak.

Vélemények a köztársaságielnök-választás után II.

 

Hack Péter: Elnökválasztási kudarcok (Népszabadság)
Ennek a szavazásnak a győztese a jobboldal lett, de választás lebonyolítása körüli visszásságok beárnyékolják ezt az eredményt. A kormánypártok szavazói pedig igencsak magukra maradtak, hiszen az elmúlt napok, sőt hónapok eseményeit nehéz megindokolni számukra.

(…) Kudarcot szenvedett a baloldal, de kudarcot szenvedtek a köztársaság és a normális közélet hívei is. Ezek a kudarcok óvatosságra kell, hogy intsék a politika szereplőit.

(…) A külső szemlélő csak értetlenül bámul, milyen rejtett, titkos, a nyilvánosság elől eldugott motívumok és törekvések mozoghatnak a háttérben, hogy a kormánypártok ilyen helyzetbe lavírozták magukat, hozzájuttatva a jobboldalt egy számukra is váratlan, látványos nagy győzelemhez.

(…) A választásnak – akárki akármit mond – súlyos politikai tétje volt, nevezetesen az, hogy a szemben álló felek közül melyik tudja politikai akaratát érvényesíteni. Az, hogy az elnökválasztásra legkésőbb 2005. június elején sor kerül, öt éve tudható volt. Az pedig, hogy az elnököt – széles körű konszenzus hiányában – a kormánykoalíció pártjainak kell megválasztani, három éve tudható. Nem lehet tehát arra hivatkozni, hogy előre nem látható helyzet, váratlan sokk, vezetett a bukáshoz.

(…) A baloldal vezetőinek nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni azokat az érzelmi tényezőket, amelyek a választók tömegeit mozgatják. Ezeket az érzelmeket pedig leginkább az érinti hátrányosan, ha a szavazó nem érti az általa támogatott párt politikáját, nem érti, hogy a párt mit miért tesz. A kormánypártok szavazói most igencsak magukra maradtak, amikor az elmúlt napok, sőt hónapok eseményeit elemzik. A szocialista politikusok ugyanis magabiztosan nyilatkozták, hogy a helyzetet "megoldjuk". Nos, ez nem sikerült.

(…) Ezzel szemben a jobboldal, úgy tűnik, minden lehetséges előnyt begyűjtött. Sikeresen lebonyolított egy véleménykutatásnak álcázott adatgyűjtést, amivel mozgósította aktivistáit, közvetlenül kapcsolatba került több százezer választóval. Ráadásul nem várt bónuszként sikerült a jelöltjüket megválasztatni. Mi ennek az üzenete? Az, hogy amit elterveznek azt végre is tudják hajtani. A választás lebonyolítása körüli visszásságok a jobboldal győzelmét is beárnyékolják.

(…) Amikor az alkotmányozók úgy döntöttek, hogy a Magyar Köztársaság parlamentáris demokrácia lesz, ahol a végrehajtó hatalom feje a miniszterelnök, a nemzeti egység megtestesítője pedig a köztársasági elnök, azt lehetett remélni, hogy az elnökválasztás ötévenkénti pillanata a köztársaság felemelő ünnepnapjai közé fog tartozni. 2005-ben nagyot csalódhattunk ebben a várakozásban.


Sebes György: Három bátor vakondok (Népszava)
A Fidesz fő célja nem Sólyom László győzelemhez segítse, hanem a kormánypárti jelölt győzelmének meghiúsítása volt.

(…) ami az élet írta mese "államfőválasztás" című fejezetében történt két nap alatt, attól senki sem lehet boldog. És – félreértés ne essék – nem a joggal örülő Sólyom Lászlóról van szó. Ő valóban méltó utóda lehet Göncz Árpádnak és Mádl Ferencnek, első nyilatkozata pedig pontosan jelzi, tudja, hova – milyen környezetbe – került és ennek megfelelően igyekszik kialakítani államfői ars poeticáját. Az pedig nyilván nem a véletlen műve, hogy mindig kiemelte, ő a civilek és nem pártok jelöltjének tekinti magát, a pártok praktikái pedig nem tartoznak rá.

(…) A Fidesz (…) ismét egyszer nagyon világosan megmutatta, hogy nem érdekli más, csak a hatalom. Saját céljai érdekében pedig minden eszközt felhasználhatónak tart, tekintet nélkül arra, hogy összhangban vannak-e a demokratikus alapelvekkel, vagy esetleg az alkotmánnyal. A Fidesz fő célja még csak nem is az volt, hogy győzelemhez segítse Sólyom Lászlót. Tőle ugyanis félnek, hiszen az Alkotmánybíróság élén megmutatta, kizárólag elveit követi és nem befolyásolható. A nagyobbik ellenzéki pártban úgy érezték, a parlamenti választás előtt egy évvel arra van szükségük, hogy meghiúsítsák a kormánypárti jelölt győzelmét. Ehhez persze kellett a szabad demokraták magatartása is, de még ezzel együtt is bizonytalanok voltak egészen az eredményhirdetés előtti percekig. És emiatt olyan súlyos hibákat követtek el, amelyekből minden választópolgár megláthatta az igazi arcukat.

(…) Természetesen a szabad demokratákat joggal érheti kritika. Egy kulcsfontosságú ügyben többségük magára hagyta a koalíciós partnert. Ez még akkor is tény, ha az államfőválasztás nem szerepel a közös teendőkről kötött szerződésben és ha jó előre megmondták, hogy pártpolitikust nem támogatnak, különösen, ha az illetőt Szili Katalinnak hívják.(…) Márpedig Gyurcsány Ferencnek, a kormánynak, a szocialista pártnak, de még az országnak is az az érdeke, hogy megmaradjon a koalíció. Ha ugyanis bármelyik oldalon felmondanák, kevéssé valószínű, hogy Gyurcsánynak lenne lehetősége – vagy ereje – a kisebbségi kormányzásra. Ez esetben viszont előrehozott választásokat kellene tartani, amire a koalíció két pártja biztosan nem készült még fel és nyilván szavazóiknak is idő kell ahhoz, hogy elfelejtsék az államfő-választás körüli hercehurcát. Ha viszont a következő egy évben teljesítik, amit az utóbbi hetekben célul tűztek ki, akkor pozitív képet is kialakíthatnak magukról még a most bizonytalan szavazókban is.


Zárug Péter Farkas: Az államfőválasztás érettségije (Magyar Nemzet)
Az SZDSZ „zsaroló alapállása” vezetett a politikai életben tapasztalható bizalmatlansághoz, amely az államfőválasztás méltatlanságát is okozta Elképzelhető ugyanakkor, hogy Szili bukásával megerősödik az a szocialista vonal, amely nem hiszi el az SZDSZ-nek, hogy nélküle nem lehet a jövőben kormányozni.

(…) A zsarolás politikai eszközének nyílt vállalója 1990-től kezdve az SZDSZ. Akkor még egymilliós szavazótáborral rendelkező óriáspárt volt, mára törpepárttá vált. Zsarolási potenciálja jelenleg abban áll, hogy nélküle az MSZP nem tudna kormányozni. Az SZDSZ zsaroló alapállása mindenkor visszatetszést keltett tárgyalópartnereiben és a politikai közéletet megfertőzte az egyik legsúlyosabb betegséggel: a bizalmatlansággal. Az alkotmányos kooperáció hiánya, a politikai zsarolás végletessége és a politikai eliten belül élő totális bizalmatlanság tette a 2005-ös államfőválasztást a társadalmi csapdák iskolapéldájává.

A bizalmatlanság csapdája jól mutatkozik a Fidesz első fordulós magatartásában. Demokratikus mércével mérve elrettentő az a kényszer, hogy egy párt szavahihetőségét csak úgy tudja bizonyítani, hogy nem tesz eleget alkotmányos kötelezettségének. Az is elrettentő, hogy a deklarált állásfoglalások ellenére a politikai elit természetesnek tartja annak megváltoztatását, netán megvásárolhatóságát. A Fidesz az első fordulós eljárásával nem kívánt az orwelli ”állatfarm demokráciánkban" korpa közé keveredni. Az viszont még inkább ellentmondásos helyzet, hogy az SZDSZ, amely liberálisnak nevezi magát és gyakran tetszeleg a szabadságjogok védelmezőjének szerepében, egyszerűen megtiltotta képviselőinek a szavazást mindhárom fordulóban

Az MSZP-SZDSZ kapcsolatban valószínűen új fejezet kezdődik. Szili bukásával talán megerősödik az a szocialista vonal, amely nem hiszi el az SZDSZ-nek azt, hogy nélküle nem lehet a jövőben kormányozni. Lehet, hogy a parlamentben sem lesz szükség az SZDSZ-re ezek után.[…]

(…) A bizalmatlanság viszont ott bujkál a Fidesz, az MDF és immáron a Nemzeti Fórum képviselői között is. Ki adható, ki vehető? A bizalmatlanság egyben azt is eredményezi, hogy miközben a pártok a társadalom felé demokratikus elveket próbálnak közvetíteni, saját belső struktúrájuk szinte diktatórikussá válik. Végül a harmadik forduló egy MSZP-MDF-paktum lehetősége is felvetődött, ami csak tovább erősítette a bizalmatlanságot a két ellenzéki párt között (…).


 

Kis Tibor: Amatőrök (Népszabadság)
A koalíció elfeledni látszik, hogy részben azért jött létre, hogy távol lehessen tartani a hatalomtól a „retrográd Magyarország” megtestesítőjét: Orbán Viktort, akinek visszatérése az elmúlt három év során sosem volt olyan valószínű, mint most, a kudarcos elnökválasztás után.

Amikor Hiller István még közvetlenül az elnökválasztás előtt is arról biztosította pártja szavazóbázisát, hogy a harmadik forduló után Szili Katalin lesz majd az államfő, azt lehetett gondolni, Hiller olyasmit tudhat, amit kívülállónak még nem lehet az orrára kötni. Hogy a szocialista jelöltnek van még titkos csodafegyvere. Ma már világos, hogy ezt a csodafegyvert Balogh Gyulának és Körömi Attilának hívták. Ettől a dolog még kiábrándítóbb, az átverés érzése pedig még sokkolóbb lehet a híveknek.

Nem az a botrány ugyanis, hogy Sólyom László nyert. Hanem az, ahogyan Szili veszített. Mert nem volt ez azért annyira "nemes versengés", mint ahogy a "szépen csillogó ezüstérem" birtokosa próbálja most kudarcát eladni a közvéleménynek. Már csak azért sem, mert az elmúlt hónapokban mindegyik parlamenti pártunk a legrosszabb arcát mutatta.

(…) Teljesen érthető, ha az MSZP bázisa most értetlenül áll a történtek előtt. Ugyanis azt azért mindenképpen elvárták volna hívei, hogy a kormányoldal adja az új államfőt.

Kedd óta pedig ugyanez a bázis azt hallja, hogy valójában nem is történt semmi. Vagy ha igen, akkor az a partner hibája. Toller László és társai például, akik az MSZP erőpolitikájához áprilisban ideológiát gyártottak ("az MSZP nem lehet pipogya párt"), ma úgy gondolják, hogy az elmúlt két hónap "nagy kalandjának" (copyright: Újhelyi István) nem lesznek párton belüli következményei. Ahogy a dolgok kinéznek, könnyen megint nekik lehet igazuk. Persze csak ideig-óráig. Mert a Szili melletti kitartásnál semmivel sem kisebb politikai vakság azt gondolni, hogy a bázis szó nélkül napirendre térne az irracionális döntések, majd pedig a mostani őszintétlenség felett. Sokkal inkább az valószínűsíthető, hogy pillanatokon belül semmi sem lesz nagyobb dilemma az MSZP számára, mint az: hogyan kezelje e szavazóbázis kiábrándultságát. Ráadásul egyik koalíciós párt sem törődik azzal, hogy a jelenlegi kölcsönös bűnbakképzés után hogyan is fognak majd az MSZP és az SZDSZ szavazói újra szövetségest látni egymásban; hogyan alakítható ki ismét olyan bizalmi viszony, hogy ezek a szavazók hajlandók legyenek tömegesen és kölcsönösen átszavazni jövő tavasszal? Mintha kollektív amnézia lenne úrrá a koalíción. Elfeledni látszik: nem utolsósorban abból a célból jött létre, hogy távol lehessen tartani a hatalomtól a másik (a retrográd) Magyarország megtestesítőjét: Orbán Viktort. Pedig e feladat semmit sem vesztett aktualitásából. Ellenkezőleg: Orbán visszatérésének esélye soha nem volt olyan valóságos az elmúlt három évben, mint a kudarcos elnökválasztás után. Akár úgy is fogalmazhatnánk: Orbán ante portas. Már dörömböl is.


Tanács István: A vidék hangulata (Népszabadság)
Az államfőválasztás kapcsán mutatkozó törésvonalak csak az MSZP-n belül régóta meglévő értékrendi és érdekbeli különbségeket jelenítették meg. A liberális pártelit és a baloldali szárny kénytelen ismét megegyezni, ha esélyt szeretne a választási győzelemre.

Régóta meglévő politikai törésvonalak váltak láthatóvá az MSZP-ben annak kapcsán, hogy a párt jelentős része támogatta Szili Katalin jelölését, és a végsőkig ragaszkodott hozzá. Ezek nem a házelnök személye, pártelnöki, majd államfői ambíciói miatt keletkeztek. Önmagában az, hogy az értékrendi és érdekbeli különbségek csak ilyen szimbolikus ügyben, mint „a vidék hangulata” törtek felszínre, de nem fogalmazódnak meg világosan, azt jelzi: az elégedetlenek nem egységesek, és nincs, vagy csak alkalmanként lép fel olyan vezéregyéniség, aki irányt szabna mozgolódásuknak. A Medgyessyhez képest hiperaktív Gyurcsánytól ugyanők várták ezt – de úgy látszik, más irányra gondoltak.
Egy dolog régóta biztos: sem az érdekek, sem az értékrend alapján nem férhetnének meg egy gyűjtőpártban olyan társadalmi csoportok képviselői, amelyeknek ellentétesek az érdekeik. Márpedig ellentétes az érdeke annak a nagyvállalkozói körnek, amely az ország versenyképességét a reálbérek alacsonyra szorításával próbálja biztosítani, és a baloldal szavazóbázisának jelentős részét adó munkavállalói csoportoknak (…)

(…)Az MSZP-t kétszer is az értékkülönbségek ellenére megtartott egység hozta vissza a hatalomba – de a hatalomban már másodszor maradnak adósak egy karakteres baloldali politikával. Ezért lassan esélytelenné zsugorodik az MSZP-SZDSZ együttes szavazótábora, mert kötőanyagnak csak a Fidesz visszatérésétől való félelem marad meg. Az érzelmi lázadók most vereséget szenvedtek, de mindkét oldal megegyezni kénytelen, ha nem akar idő előtti választást, és esélyt szeretne a választási győzelemre. A kampányt ezek után a liberális pártelit határozza meg – a győzelem az ő győzelmük lenne, a vereség viszont föloldaná a pártot eddig összetartó abroncsokat.



Gábor Péter: A koalíciós "döntetlen" veszélyei (Magyar Hírlap)
Amennyiben a kormányzás és a gazdasági programok terén a baloldali értékek nem jeleníthetők meg az SZDSZ ellenállása miatt; akkor borítékolható a 2006-os választások kedvezőtlen kimenetele.

Nem hiszem, hogy miután június 7-én az MSZP nem tudta biztosítani a parlamenti szavazatok többségét köztársaságielnök-jelöltjének, politikai szempontból az lenne a legfontosabb kérdés: Sólyom László lesz, vagy Szili Katalin lett volna jobb elnök. Mint ahogy a parlamenti választás előtt sem ezt tartottam a valódi kérdésnek. Az alapvető kérdések, amelyekre a kongresszusnak célszerű lenne választ keresnie, a következők: mi az oka annak, hogy a két koalíciós párt nem tudott közös jelöltet állítani, illetve, szükségszerű-e és ha igen, milyen következményei legyenek annak, hogy a többséggel rendelkező koalíció alulmaradt a parlamenti szavazásnál egy olyan fontos kérdésben, mint a köztársaság elnökének megválasztása.
(…)A felszínről már sok szó esett: arról, hogy az MSZP a kongresszusi döntésével túl korán "bebetonozta" álláspontját, az SZDSZ pedig több mint egy éve imamalomszerűen ismételgette "a pártpolitikust nem támogatunk" álláspontját.

(…) A koalíció megalakulása óta vallom, hogy a két pártot nem programjaik néhány alapvető kérdésben való azonossága vagy közelsége tartja össze, hanem kizárólag a Fidesz-hatalomtól származó félelem.

(…)A 2006-os választások szempontjából természetesen majd a négyéves kormányzati munka megítélése lesz a fontosabb a választóknak, mint a jelenlegi fiaskó. De ha a gazdaság versenyképesebbé tételében, a társadalmi elosztórendszerek megújításában, az adózási rendszer megváltoztatásában a baloldali értékek karakteresen nem jeleníthetők meg, mert az SZDSZ folyamatosan kompromisszumra kényszeríti az MSZP frakcióját, akkor borítékolható a 2006-os választások eredménye. A sem nem baloldali, sem nem liberális, azaz széles körben nehezen megérthető és érzékelhető, eklektikus kormányzati intézkedések és politika újraválasztása helyett a baloldali érzelmű választók egy része inkább otthon marad 2006-ban.

(…)A köztársaságielnök-választás eredménye valóban nem indokolhatja a koalíció felbontását. A két párt együttműködésében viszont az MSZP törekvéseinek érzékelhetőbb módon kell megjelenniük. (…)A választásokig hátralévő időszakban célszerű lenne megfordítani az elmúlt három évben kialakult gyakorlatot, amelyben a kormányzati tevékenység egy liberális értékrend mentén halad, és jószerivel csak a politikai kommunikációban jelennek meg a baloldali értékek. (…)

 

Megyesi Gusztáv: A vakondkérdéshez (Magyar Hírlap)
Örömteli, hogy az új köztársasági elnök Sólyom László lett, a megválasztás folyamata viszont nem volt helyénvaló: akik mellette álltak, hétfőn „bohócot csináltak belőle”, kedd délután viszont alattvalói hódolattal vonultak elé.

Azt mondta Horváth Balázs ellenzéki képviselő még szerda reggel a tévében, hogy két társával ők voltak azok a vakondok, akik az elnökválasztás első fordulójában direkt átszavaztak Szili Katalinra, hogy jól megvezessék a szocialistákat. Horváth Balázs úgy tudja mondani ezt a megvezetést, mintha tudomisén mekkora szellemi teljesítményről, történelemkönyvekbe illő hadvezéri furfangról volna szó.

(…) A cirkusz a politikusokon túl az újnevezett politikai elemzőknek meg a sajtónak volt világnak esemény, de inkább üzlet; reggel, délben és este kétpercenként ejakuláltak tudományos vendégek meg szóvivők a különféle rádió- és tévéstúdiókban, és feltehetően még hetekig nem lankadnak. Holott a lényeg megvan: az lett a köztársasági elnök, aki a jelöltek közül a legméltóbb rá. Valamivel nyugodtabb vakok, mintha Szili Katalin nyert volna, az már viszont eléggé zavar, hol mit meg nem lehet tenni egy köztársasági elnökkel. Nemcsak arról van szó, hol hétfőn bohócot csinálnak belőle, s még kedd reggel is úgy beszélnek róla, mint valami vásárfiáról, hol aztán délután, mintha mi sem történt volna, alattvalói hódolattal vonuljanak elé.

(…) És az elnökválasztás óta már az SZDSZ sem az a kiköpött liberális párt. Mert olyan nincs, hol időnként elvhűen demonstrálok meg szónokolok az emberi jogok mellett, aztán az első adandó alkalommal megtiltom embereimnek, hol szabad és titkos választáson a lelkiismeretük szerint szavazzanak, mi több, arra szólítok fel mindenkit, hol egyáltalán ne szavazzon. Tudniillik ez nem liberális lépés, hanem a vakondozáshoz hasonló bohóctréfa; a kérdés csak az, hol Mécs Imrét most vasra verik vad csak ideológiai továbbképzésre küldik. (…)

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695