Konszenzushiányos EU- költségvetés

2005-07-01

A brüsszeli csúcstalálkozó költségvetési kudarca általános visszatetszést keltett a hazai média véleményformálóinak körében. A publicisták szinte egytől egyig Nagy-Britanniát okolják a költségvetés meghiúsulásáért, és aggályaikat fogalmazzák meg a hazánkba érkező támogatások csökkenése miatt.

A 2005 június 16-17-én tartott európai uniós csúcstalálkozón a tagállamok vezetői nem

> Publicisztikák
Szőcs László: Ajtófélfák Európája, Népszabadság, 2005. június 20.
Kepecs Ferenc: Önzés és rövidlátás, Népszava, 2005. június 20.
Lovas István: Az uniós kudarc üzenete, Magyar Nemzet, 2005 június 20.
Rockenbauer Nóra: Új szelek, Magyar Hírlap, 2005. június 20.
Várkonyi Tibor: Blair, Európa elrablója. Magyar Hírlap, 2005. június 21.
Csontos János: Európa: game over, Magyar Nemzet, 2005. június 21.
Orbán Anita: Védzárjegy, Heti Válasz, 2005. június.23.
Bencsik András: A vajúdás fájdalmai, Magyar Demokrata, 2005. június 23.
Neumann Ottó: Apátiába merülve, Magyar Hírlap, 2005. június 23.
Cséfalvay Zoltán: A szocialista-szociáldemokrata osztogatás Európában megbukott. Magyar Nemzet, 2005. június 23.
Aczél Endre: Szolidaritás? Volt. Nincs. Népszabadság, 2005. június 25.

tudtak megállapodni a 2007-2013 közötti uniós keretköltségvetésről, mivel Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország, Spanyolország és Finnország megvétózta a kompromisszumos luxemburgi javaslatot, Olaszország és Dánia pedig tartózkodott a szavazástól. Több új tagállam (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Lettország, Litvánia) a támogatás egy részének felajánlásával az utolsó pillanatban látványos erőfeszítést tett a megállapodás megmentésére, de ez sem vezetett sikerre.



A luxemburgi javaslat két legvitatottabb pontja az uniós agrártámogatások és a brit visszatérítés voltak. A vétót a tagországok vezetői különbözőkép-pen indokolták. Tony Blair brit kormányfő a tagországok közül egyedül nekik járó évi 4-5 milliárd eurós visszatérítés eltörlését modernebb szerkezetű költségve-téshez és az agrártámogatások átalakításához kötötte volna. Svédország új elosztási rendszerre tett javaslatot: a versenyképességre szánt forrásokat növelné, a nettó befizetését azonban csökkentené. Hollandia azzal indokolta elutasítását, hogy nem akar többé a közösség egy főre jutó legnagyobb nettó befizetője lenni. Spanyolország: haszonélvezői részesedésének csökkenése miatt szavazott nemmel, mert 2007-től csak 3 spanyol régió kapott volna támogatást, Finnország pedig költségvetést, és a ritkán lakott régióknak külön támogatást követelt.


> Módszertan
Összeállításunk a témával kapcsolatban a négy országos politikai napilapban (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap és Magyar Nemzet) és a politikai hetilapokban megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel.
Munkánkhoz az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. adatbázisát használjuk.

Az uniós költségvetés kudarcával kapcsolatos vélemények I.

Szőcs László: Ajtófélfák Európája (Népszabadság)
Az Európai Tanácsban zajló vita lényege abban foglalható össze, a „gazdagok” nem akartak több pénzt adni a „szegényeknek”. A nettó befizető tagállamok vezetőinek ez a vonakodása csak visszatükrözi az Unió közvéleményében tapasztalható „bizonytalanságot, szorongást, a szolidaritás egyre nagyobb hiányát”.

Képzelje el: ön brit. Örülne-e, ha Tony Blair azzal térne vissza Londonba: évi egymilliárd fontot tapsolt el Brüsszelben a brit adófizetők pénzéből? Pörög a varázsgép: ön most holland. Tulipánnal várná-e Balkenende miniszterelnököt az amszterdami reptéren, ha nem tudná elérni: ne önök fizessék már be (egy főre vetítve) messze a legtöbbet az uniós büdzsébe?

(…) Európa beteg embere ma az Európai Unió.

(…) A vita nem arról szólt, hogy a "gazdagok" ne tudtak volna több pénzt adni a "szegényeknek". Nem akartak.(…). Ma a briteknek és a franciáknak elegük van egymás érveiből s (bár különböző okokból) Brüsszelből, a hollandoknak és a svédeknek pedig mindenkiből: egyszerűen ráültek a pénzesládára.

(…) A befizető tagállamok vezetőinek vonakodása csak leképezte a közvéleményükben megfogalmazódott bizonytalanságot, szorongást, a szolidaritás egyre nagyobb hiányát. A befizető "hatok" közül az az országcsoport (németek, osztrákok, s a végén már a franciák is) fogadta el a büdzséjavaslatot, amelynek Közép-Európa történelme még mond valamit, s úgy véli, az EU-bővítés nem zárult le a tavalyi zászlófelhúzással (…)



Kepecs Ferenc: Önzés és Rövidlátás (Népszava)
Az uniós büdzsét elutasító államok „makacsságának nyilvánvalóan önző politikai okai voltak”, hiszen a politikusok csak „választásoktól választásokig terjedő időszakokban gondolkodnak”.

A kudarccal zárult brüsszeli csúcs egyik tanulsága az volt, hogy az Unió keleti újoncai sokkal európaibbak voltak, mint a régi nyugati tagok. Az előbbiek hajlandók lettek volna lemondani bizonyos költségvetési támogatásokról, mert értették az EU alapelvét: senki sem győzhet a másik rovására, de mindenki győz, ha kész az ésszerű kompromisszumra. A náluk sokkal gazdagabb nyugatiak viszont - akiktől pedig joggal lett volna elvárható a nagyvonalúság - nem tudtak felülkerekedni saját nemzeti önzésükön.

Mert a britek, a hollandok, a svédek, a finnek és a spanyolok makacsságának nyilvánvalóan önző politikai okai voltak.

(…) A háttérben az a régóta bírált jelenség állt, hogy a politikusok mindig csak a választásoktól választásokig terjedő időszakokban gondolkodnak.

(…) A keleti bővítéssel a nyugati tagállamok jelentős piacokat biztosítottak be maguknak, ám ennek ellentételezését, vagyis azt a pénzt, amely az újak felzárkóztatását szolgálja, már nem hajlandók előteremteni. Különösen vonatkozik ez Nagy-Britanniára, amely tavaly május óta immár a hozzá képest koldusszegény kelet-európaiakkal is fizetteti kétes jogosultságú pénzügyi visszatérítését. De "sárosak" a dologban a franciák is, akik - bár hosszú évek óta a legnagyobb kedvezményezettei a mezőgazdasági támogatásoknak - az ezekhez való önző ragaszkodásukkal ürügyet szolgáltattak a brit makacsságnak.

(…) Globalizálódó világunkban - és különösen annak elkövetkezendő évtizedeiben - olyan óriások versengenek egymással a gazdasági-politikai porondon, mint az Egyesült Államok, Japán és Kína. Európa országai - álljon mögöttük bármily dicső múlt - csak együtt tudnak megmérkőzni velük, külön-külön semmiképpen sem. Alapvető érdekük hát az összefogás, az Unió erősítése. Értik ezt a politikusok is. A baj csak az, hogy ilyen programmal nem mehetnek biztosra a soronkövetkező választásokon. Pedig eszerint kellene cselekedni is.



Lovas István: Az uniós kudarc üzenete (Magyar Nemzet)
A büdzsé bukása után ideje leszámolni a szolidáris EU dogmájával. Európában eluralkodott az euroszkepticizmus, továbbá az önzés, mivel az EU 450 millió állampolgára egyre jobban érzékeli az Unió anomáliáit.

Ideje lenne végleg leszámolni a dogmákkal, a kettős mércék immár politikailag korrektnek minősülő, sőt kötelezővé váló használatával. Az unió megőrzése érdekében is – ha ez a cél. Sőt, ideje lentre egészen egyszerűen a jó öreg „nemzeti érdekeket” emlegetni ott, ahol képmutatóan „összeurópai értékeket” szajkóznak. A június 16-17-i csúcs megegyezés nélküli összeomlása után talán eljött az ideje az őszinte beszédnek. Értékek? Szolidaritás? Bővítés mindenáron? Bővítés mint cél? Miközben az Európai Unió polgárai azt a 25 eurót is fájlalják, amit fejenként költöttek arra, hogy négy és fél évtized kommunista sanyargatás után országainkat integrálják klubjukba? Ahol a csatlakozás pillanatában (kérdezzék meg az ott a csatlakozás előtt is dolgozó újságírókat!) arcpirító adminisztratív-pénzspóroló változásokat vezettek be, mihelyst és amiért megérkeztek a „szegények”.

(…) A Francia és a holland nem megnyitotta azokat a zsilipeket, amelyektől sokan olyannyira tartottak. Európában terjed az euroszkepticizmus. Nincs nap, hogy lapok ne számolnának be újabb és újabb felmérésekről, amelyek az unió további országaiban a nem előretörését mutatják, vagyis azt, hogy ha ma tartanának népszavazást az uniós alkotmányról, azt a többség elutasítaná.

(…)a kommunikációért és a "kellemetlen tények fűiekbe jutásának elhárításáért" felelős biztos jobban akarja "kommunikálni" az uniót. Vesztére. Ugyanis az unió 450 millió polgára annál jobban lát majd át a lassan, de azért felszálló ködön, minél jobban kommunikálják az uniót. (…)



Rockenbauer Nóra: Új szelek (Magyar Hírlap)
Az uniós büdzsé bukásának elsősorban azok a francia, svéd és holland polgárok örülhetnek, akik leszavazták vagy le fogják szavazni az új uniós alkotmányt. A legrosszabbul viszont az újonnan csatlakozó országok lakosai járnak, akik változatlanul a „mumus” szerepét töltik be a közösségben.

Ilyen az angolszász Európa! – dőlhetnek hátra elégedetten az európai alkotmányos szerződésre nemet mondó franciák a hétvégi uniós csúcs kudarca után.


(…) Lám-lám, megérte határozottan üzenni a kormánynak, hogy eddig és ne tovább – mondogathatják pezsgőbontás közben az alkotmány holland leszavazói.

(…) S dörzsölhetik a kezüket a svédek is, akik a közvélemény-kutatások szerint az év végére tervezett alkotmányos szavazáson kívántak hasonló üzenetet küldeni a népszerűségét vesztett Göran Perssonnak.

(…) Mindez persze rossz hír a nagy európai álmokban és az integrációban még hívőknek. De még rosszabb az új tagállamok lakosainak, akik már másfél évtizede várják, hogy megtapasztalhassák, milyen érzés egyenrangú uniós polgárnak lenni. És várták, hogy a gazdasági szerkezetváltással járó súlyos áldozatok után, az uniós támogatásokkal igazi lendületet kapjon felzárkózásuk a régi tagállamokhoz. Ehelyett a garasoskodást, a hazai közönségnek való politizálást kapták. Az új tagok töltik be a mumus szerepét. Ők azok, akiktől félni kell, mert az olcsó adókkal elcsábítják a cégeket, ők azok, akiknek polgárai odamennek a régi tagállamokba, s kiszorítják a helyi kisiparosokat a piacról, és persze ők azok, akik mindeközben tartják a markukat a támogatásokért. (…)

 

Várkonyi Tibor: Blair, Európa elrablója (Magyar Hírlap)
Tony Blair nemcsak belpolitikai szándékok miatt „futtatta zátonyra” az Unió csúcsértekezletét, fő célkitűzése inkább a kontinens hatalmi viszonyainak átrajzolása, a „francia–német uniós hegemónia megrendítése” volt. Erre pedig a jelenlegi politikai viszonyok között kiváló lehetőség nyílt.

Furfangos fickó ez a Tony Blair. Zátonyra futtatja az Európai Unió hét végi – s történetének egyik legfontosabb – csúcsértekezletét, de nem elégszik meg ennyivel. Ha csupán belpolitikai szándékai volnának, azt lehetne hinni, hogy megszegni készül a – korábbinál szerényebb – választási győzelmekor tett hallgatólagos ígéretét: hatalmának mielőbbi átruházását arra sóvárgó utódjára, Gordon Brown pénzügyminiszterre. Legfrissebb nemzetközi szereplésének pontosan eltervezett részletei következtetni engednének ilyen törekvésekre is, de valószínűleg mindennél sokkal többről van szó.

(…) Blair ráeszmélt, hogy hic Rhodus, hic salta, itt a soha vissza nem térő alkalom. Ebből a szempontból, még ha ellenérzést ébresztett is az unió többi résztvevőjében a visszatérítési csata, amely látszólag uralta a brüsszeli csúcsot, Blair számára valószínűleg csak ürügy volt ez a válság kirobbantására. Persze jól jön a briteknek, ha megtarthatják azt a nem csekély összeget, amelyet a közös mezőgazdasági politika kárpótlásaként kapnak.

(…) Hetekkel a mostani csúcs előtt a mértékadó, állításaikat alaposan kontrolláló vezető nyugati lapok már pedzegették, hogy a brit kormányfő nem egyébre törekszik, mint a francia–német uniós hegemónia megrendítésére. (…).


Az uniós költségvetés kudarcával kapcsolatos vélemények II.

 

Csontos János: Európa: Game over (Magyar Nemzet)
Tony Blair, illetve a svédek, a spanyolok, franciák és hollandok most azt üzenik: az „Európai Unión kívül is van élet”. Ez jogossá teszi a kérdés felvetését: „szükséges-e nemzeti vészforgatókönyv az unión kívüli életre?”

(…) Nos, Tony Blair lényegében azt üzente: az Európai Unión kívül is van élet. De ezt üzenték a svédek, a spanyolok, no meg korábban a francia és holland népszavazók is, akiknek eszük ágában sincs megválni jóléti kiváltságaiktól csupán azért, mert holmi idejétmúlt kontinentális szolidaritás okán oda kéne engedni az asztalhoz azokat a diktatúrából szalasztott keleti nációkat is. Szögezzük le: Magyarország inkább profitálhatna egy tisztességes, szavatartó unióból, mint kára származna belőle. A posztkommunista politikai és gazdasági túlkapásokat például ez a felvilágosult bürokrácia kénytelen-kelletlen korlátok közé szoríthatja, s előbb-utóbb kikényszerítheti a szabadabb, kiegyensúlyozottabb sajtót, a szociális reformokat, az emberi jogok maradéktalan érvényesítését is. Hiú ábránd azonban azt hinni, hogy Brüsszel és Strasbourg-szuverenitásunk egy részéért cserébe - bármilyen alapvető gondunkat készséggel, a mi tevékeny közreműködésünk nélkül megoldja .

(…) Azt látjuk, hogy belátható időn belül nem lesz Európai Egyesült Államok. A brüsszeli internacionális elit akarta vagy akarja, a nemzeti identitásával egész jól elboldoguló európai polgár egyelőre nem.

(...) A népszavazási és költségvetési fiaskók talán az unió átmeneti válságát jelzik; de az is lehet, hogy e sajátos konglomerátum lényegéből fakadnak. Európa a tágabb hazánk, de nem lehetnek vele kapcsolatban túlzott illúzióink. (…) Jogos tehát a kérdés, amely - minden jövendőbéli eshetőséggel számolva - úgy fogalmazható meg: szükséges-e nemzeti vészforgatókönyv az unión kívüli életre? (…)




Orbán Anita: Védzárjegy (Heti Válasz)
Az Európai Unió történetének egyik legkomolyabb válságával mind a 2004-ben csatlakozott, mind a csatlakozni szándékozó országok rosszul járhatnak. A magyar külpolitika egyik legfontosabb célja kell legyen, hogy az unió ne zárja ki a „jövőbeli tagság lehetőségét” Románia, Bulgária, Horvátország, Törökország és a nyugat-balkáni államok számára.

Egy éve csatlakoztunk az unióhoz. Azt gondoltuk, hogy NATO- és EU-tagságunkkal Magyarország jövője biztosítva van. Örömünk azonban rövid életűnek bizonyult. A magyar külpolitika mozgástere megváltozott, és a terep ma sokkal nehezebb, mint pár évvel ezelőtt volt. Túlzás nélkül állítható, hogy az unió története egyik legkomolyabb válságát éli át. A hét végi csúcs leglátványosabb kudarca, hogy nem sikerült elfogadni a következő időszakra szóló költségvetést.

(…) Rosszul járunk-e azzal, ha nem lesz megegyezés, és nem kezdődhet el a 2007-2013-as költségvetés gyakorlatba való átültetése? Igen, rosszul. Ugyanis sokkal kevesebb uniós pénzre vagyunk jogosultak most, mint amennyit az el nem fogadott költségvetés irányoz elő. Mégsem ez a legfontosabb üzenete a múlt heti csúcstalálkozónak. Magyarország szempontjából legalább ilyen lényeges kérdés, hogy folytatódik-e a bővítés, vagy sem. A hét végi hivatalos közlemények értelmében Brüsszel a további bővítéssel óvatosan fog bánni.

(…) Hazánknak mindenképpen érdeke, hogy Bulgária és Románia az uniós követelményeket minél hamarabb teljesítve az EU teljes jogú tagországa legyen. A bővítés valószínű lassításának vagy leállításának igazi vesztesei a horvátok és a Nyugat-Balkán államai (Albánia, Szerbia, Macedónia és Bosznia-Hercegovina), a törökök és az ukránok lehetnek. Magyarországnak érdeke, hogy Horvátország az unió tagja legyen, illetve hogy a Nyugat-Balkán államai és Ukrajna legalábbis minél szorosabb együttműködést alakítsanak ki az unióval.

(…) A magyar külpolitikának fontos feladata azt elérni, hogy az unió ne zárja ki az akár távoli jövőbeli tagság lehetőségét a fenti államok számára.


Bencsik András: A vajúdás fájdalmai (Demokrata)
Az USA mintájára megalakuló európai egységállam gondolata „szerencsésen megfeneklett az elementáris önzésen”. Ezzel Európának egyetlen útja maradt: „a nemzetek vitatkozó, együttműködő, de mégiscsak egyenrangú, egysebességes Európájává lenni”.

A Gyucsány- kormány megbukott. A magyar gazdaság tönkretételét és az ország aggasztó mértékű eladó sodósát már csak egy módon lett volna képes átvészelni, ha az unió brüsszeli irányítása a fentiekre való tekintettel valamelyest növeli a támogatások összegét.

(…) Kiderült továbbá, hogy a szolgalelkűség, mint már annyiszor, ezúttal sem vezetett eredményre. Mert miközben az Európai Unió jóvátehetetlenül kettéhasadt fizetni nem akaró gazdag országokra – azaz, a volt Nyugat Európára – és a támogatásokért esedező szegény országokra – azaz, a volt Kelet-Europára – , az is világossá volt, hogy Magyarország minden vonatkozásban rajtavesztett, s a veszteség olyan észbontóan nagy, hogy ha holnap kilépnénk, már az sem segítene.

(…) A válságból — mint minden súlyos válságból – kétféle úton lehet kilábalni. Az egyik út az erőszaké, a másik a béke útja.

(…) Az USA mintájára szervezett USE (United States of Europe) gondolata szerencsésen megfeneklett az elementáris önzésen. Nincs az a nyugat-európai kormány, amelyik bele merne menni abba, hogy költségvetésének egy részéből a szegény országok felzárkóztatását fizesse. Így tehát Európának csak egy útja maradt, a nemzetek vitatkozó, együttműködő, de mégiscsak egyenrangú, egysebességes Európájává lenni. Ez az új paradigma.


Neumann Ottó: Apátiába merülve (Magyar Hírlap)
Az alkotmány francia és holland elutasításának, majd a kudarcos brüsszeli csúcstalálkozónak a hazai közemberek számára annyi az üzenete: „a régi tagországok kiutálnak minket”. Ebben a politikai elitnek is felelőssége van, mely most azonban kisegíthetné a lakosságot az apátiából, ha kommunikációs offenzívát indítana a csatlakozás előnyeinek népszerűsítésére.

(…) Az alkotmány franciaországi és hollandiai elutasításának, azután pedig a kudarccal végződött brüsszeli csúcstalálkozónak a magyar közember számára az az üzenete, hogy "a régi tagországok kiutálnak minket", egyébként pedig az unió a közeljövőben csak egy nemzetközi vitafórumként fog működni. Mások szerint azonban annyi hatalma még marad a közösségnek, hogy mezőgazdaságunkat és iparunkat agyonnyomja.
Nyoma sincs a belépésünkkor tapasztalt óvatosan bizakodó hangulatnak, és tévedés lenne, ha mindezt kizárólag az EU létező válságára kennénk. A hatalmi csatározásokba bonyolódó politikai elit számára hatodrendű kérdés, hogy nyomatékosítsa: a nehéz időszakot átélő unió azért működőképes, és nem mindegy, hogyan viszonyulunk hozzá.

(…) Tévedés ne essék: nincs szükség hurráoptimizmusra, a nehézségek-botladozások vagy épp a krízishelyzet leplezésére. Hazánkfiait viszont arra kellene ösztökélni: ismerjék meg és próbálják kihasználni a csatlakozás előnyeit. Minden kommunikációs csapból ömleszthetnék az információkat, talán bizonyos időn belül tudatosulna az emberekben a minőségi váltás – vagy legalábbis annak a lehetősége – a tavaly május előtti időkhöz képest.

(…) Az általános rosszkedv uralmát meg kellene törni: a költségvetési vitába belebetegedett ugyan az unió, de nem haldoklik. Ha a felelős politika elmulasztja a határozott fellépést a hazánkon (is) eluralkodó apátiával szemben, azok a szélsőségesek kapnak erőre, akik mindig is uszítottak a 25-ök közössége ellen. Márpedig a magyar lakosságnak az lenne a legsúlyosabb csapás, ha valóban az unión kívüli életre kezdene felkészülni.


Cséfalvay Zoltán: A szocialista-szociáldemokrata osztogatás Európában megbukott (Magyar Nemzet)
Az Unió az alkotmánnyal kapcsolatos fiaskók és a költségvetés kudarcának dacára egyáltalán nincs válságban. Európai szinten is válságba került azonban a „szocialista-szociáldemokrata újraelosztási politika”.

Adjátok vissza a pénzemet! - csak ennyit mondott Margaret Thatcher 1984 nyarán a Fontainebleau-ban tartott uniós csúcson. Ez a néhány kemény szó is elég volt ahhoz, hogy kiharcolja Nagy-Britannia számára különleges visszatérítési igényét a közösségi kasszából. Mivel országában a mezőgazdaságnak szinte minimális szerepe van, ugyanakkor az uniós költségvetés nagy része agrártámogatásra megy el, mint nettó befizető, visszakérte befizetéseinek egy részét.

(…) Lemondanék a nekem visszajáró pénz egy részéről, ha az unió a mainál értelmesebben használná fel azt - ez már Tony Blair üzenete a múlt hét végi brüsszeli csúcson. Lemondana az ötmilliárd eurós visszatérítésről, ha az unió kevesebbet költene az agrárszektorra, és helyette többet új technológiákra, kutatás-fejlesztésre, munkahelyteremtésre. Hiszen mégis csak fura, hogy az Európai Unió egy lassan fél évszázada megkötött rossz politikai kompromisszum foglyaként költségverésének negyven százalékát agrárgazdasági támogatásokra fordítja

(…) Divatos manapság az alkotmányról szóló népszavazási kudarcok után az unió mély válságáról, a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó költségvetési fiaskó miatt pedig a nemzetállamok önzéséről beszélni. Az unit azonban, ha nehéz is jelenleg a helyzete, egyáltalán nincs válságban. Eddig is működőképes volt a különböző alapszerződésekkel, igaz, a gépezet egy alkotmánnyal talán flottabbul zakatolna.
Válságban van viszont, immár európai léptékben, az a szocialista-szociáldemokrata újraelosztási politika, amely az unióban a kilencvenes évek elejétől kezdve egyre nagyobb teret nyert. (…)


Aczél Endre: Szolidaritás? Volt. Nincs. (Népszabadság)
A szolidáris Európa illúziója a közelmúlt uniós csúcstalálkozójáának tükrében szertefoszlani látszik. Az integrációs kudarcokat részben magyarázza a korábbi és jelenlegi generációk eltérő tapasztalata: az európai egység megteremtésének vágya ugyanis még a „(több)háborús trauma likvidálásának igényéből táplálkozott”.

(…) ha a felzárkózásnak nincsen valódi távlata az újonnan jött EU-tagok számára (2007-től kiegészülve két, igazán éhes szájjal, a románnal meg a bolgárral), akkor az új EU-tagokban még felerősödhet az az érzés (copyright Orbán Viktor), hogy az unión kívül is van élet, amelyből esetleg még többet is ki lehet hozni, mint az unión belüliből. A csatlakozás "értelmét" keressük mi mindannyian itt, Európa középső és keleti végein, s természetesen nem vagyunk képesek egyébre kilyukadni, mint arra, hogy adakozást várunk el a gazdagoktól és az erősektől, ugyanúgy, ahogyan - tegnapig - adakozni tudtak spanyoloknak, görögöknek, íreknek, portugáloknak.

(…) Tartozunk azonban a tárgyi igazságnak azzal, hogy rögzítjük: soha nem volt olyan EU-s politika, amely függetleníteni tudta volna magát a vezető szereppel felruházott hatalmak belső állapotaitól.

(…) Ebben az utolsó metszetben Nagy-Britannia és Tony Blair esete szerfelett érdekes. Tudniillik ha igaz az, hogy egy kormány csak a ciklusának az elején tud okos, hasznos, áldozatos, ámde népszerűtlen lépéseket tenni, akkor éppen Blair lehetett volna az, aki minapi választási győzelmével a háttérben lemond a húsz éve tartó különleges brit elbánás évi 4-7 milliárdjáról, s ennyivel dagasztja a közös kasszát.

(…) Az állítólag baloldali Blair agya ugyanarra a srófra jár, mint a konzervatív Mrs. Thatcheré. Azért nem mond le az egészen más körülmények között kiadagolt pluszpénzről, mert az egyszerűen kell neki, de átkozottul meggyőzően tudja hirdetni, hogy lemondana ő, ha a pénz jó helyre menne.

(…) Belesüppedt a thatcherizmusba, amiképp egyébként ellenfelei a CAP-ot megalapozó, ugyancsak antikválódott német-francia különalkuba.

(…) Kétségkívül lesz új nemzedék, és lesz másfajta szellem is. De én azért tamáskodnék egy csöppnyit. Az európai egység első nemzedékének víziója egy (több)háborús trauma likvidálásának igényéből táplálkozott. Milyen élményük van a maiaknak és a most felnövőknek?

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695