Számpárbaj előtt

2005-07-07

A jelenlegi és volt miniszterelnök vitáját nagy várakozás előzi meg mindkét oldalról - bár a találkozóval kapcsolatban egyelőre szaporodnak a kérdőjelek. A publicisták üdvözölnék az érdemi párbeszédet, de félelmeiket hangoztatják, hogy a vita inkább a gazdasági propagandáról szól majd.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint az ellenzék hamisan állítja be a Kormány működését, amikor azt állítja, hogy az ország a csőd szélén áll. A kormányfő július 4-én, napirend előtti felszólalásában tizenkét pontban összehasonlította a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány munkáját az Orbán-kormányéval, és az eredmény szerinte 10:2 az MSZP-SZDSZ koalíció javára. Ennek kapcsán Gyurcsány Ferenc „számpárbajra”, az 1998-2002-es időszakot a mostanival összehasonlító nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktor Fidesz-MPSZ elnököt, aki a kihívásra azt felelte: minden ügyben, ami az ország javát szolgálja, számíthat rá a miniszterelnök. László Boglár július 5-én bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc elfogadja a Magyar Televízió feltételeit a vitával kapcsolatban.

> Publicisztikák
Sebes György: Párbaj előtt, Népszava 2005. július 5.
Nánási Tamás: Reklámkormány, Magyar Nemzet 2005.július 5.
Tanács István: Egy értelmes vitáról, Népszabadság 2005. július 5.
Nagy N. Péter: Számmal verés, Népszabadság 2005. július 06.
Kumin Ferenc: Számháború vagy pótcselekvés, Magyar Hírlap, 2005. július 7.
Magyar Narancs: Hadd szóljon, 2005. július 7.

Navracsics Tibor, Orbán Viktor kabinetfőnöke viszont elmondta, hogy a Fidesz-MPSZ elnöke nem a Magyar Televízió által javasolt feltételek között, hanem a sajtó más képviselőinek jelenlétében akar vitázni. Navracsics Tibor szerint a választási kampány még nem érkezett el, ezért moderátorra, szabályokra, időkeretekre és stúdiókörülményekre nincs szükség. Orbán Viktor pedig leszögezte: természetesen találkozik a miniszterelnökkel, de sem szópárbajt, sem számháborút nem vív, az ország bajairól azonban szívesen vált szót. László Boglár erre úgy reagált: Lassan két napja nem kapnak egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor hajlandó-e megjelenni a nyilvánosság teljes körével kísért vitán, vagy sem.


> Módszertan

Összeállításunk a témával kapcsolatban a napilapokban, a politikai hetilapokban és az internetes híroldalakon megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel.
Munkánkhoz az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. adatbázisát használjuk.


Vélemények a Gyurcsány-Orbán vitáról

Sebes György: Párbaj előtt (Népszava)
A Gyurcsány-kormány más módszerekkel próbálkozik a kampányban, mint elődei: őszintén próbál beszélni az ország helyzetéről. A Gyurcsány-Orbán vita alkalmat ad arra, hogy a hivatalos kampánykezdet előtt is mindenki meggyőződhessen a jelöltek felkészültségéről.

(…) A nagyobbik ellenzéki párt szerint a kormány mindent elrontott, amit csak tudott. (…) Ők gazdasági vészhelyzetet érzékelnek - ezt elmondták többször is, különböző fórumokon -, de pénzügyi válságról is beszélnek. (…) Mintha azt érzékeltetnék, amit ők mondanak, az úgy van, amit meg az ellenkező oldalon állítanak, az csupa hazugság.

(…) Meglehet, Orbán Viktor saját közönségét meg tudja győzni saját igazáról, de az ország lakossága nem csak ezekből az emberekből áll. Hanem gondolkodó, önérzetes, sok mindenre figyelő állampolgárokból, akik elsősorban a tényeknek hisznek. És nem csak a szavaknak.

(…) Az embereknek - a mindenkori választópolgároknak - el kell dönteniük, hogy a tényeknek hisznek vagy a propagandának. S természetesen azt is, hogy propagandának tartják-e, amit a kormány mond, vagy tényszerűnek. Mert persze már minden a jövő évi választás körül forog. Hivatalos nyitány nélkül is tart a kampány és mindkét oldal belead apait-anyait.

(…) Gyurcsányék most új módszerekkel kísérleteznek. Ezt jelzi a száz lépés programjának hosszan elhúzódó javaslat-csomagja éppúgy, mint az, hogy őszintén - tények és adatok kíséretében - igyekeznek megvilágítani az ország valós helyzetét.

(…) Ezért is lehet nagyon érdekes az a vita, amelyet Gyurcsány javasolt és amelyre Orbán is kész. Már most képet alkothat mindenki a felkészültségükről és az álláspontjukról. S ha ugyanazt mondják is majd, csak másképp, lesz idő eldönteni, kinek higgyenek.

 

Nánási Tamás: Reklámkormány (Magyar Nemzet)
Hetek óta a gazdaságról vitatkoznak a pártok – valószínű, hogy a kampány fő témája is a gazdaság lesz. A Gyurcsány-kormány egész eddigi működését felfoghatjuk kampánytevékenységnek, mely inkább tekinthető propagandának, mint a valóság bemutatásának.

(…) Olyan adatsorok repkedtek a levegőben, amilyeneket a laikus állampolgár képtelen összehasonlítani egymással, az egyre zavarosabb kormányzati számháborúba talán még a hozzáértőknek is beletörik a bicskája.

(…) Egyvalami mindebből kikövetkeztethető: minden ellenkező híreszteléssel szemben már a nyakunkon lévő választási kampány legfontosabb témája a gazdaság lesz. Pontosabban már hetek óta e kérdéskör mentén zajlik a két szemben álló politikai erő küzdelme.

(…) Nehéz eldönteni, mikor is kezdett választási hadjáratba a Gyurcsány-kabinet. Igazából úgy tűnik, hogy a tavalyi belső puccs és e kormány megalakítása is csupán azért történt meg, hogy a szocialisták az ország vezetése helyett a 2006-os ütközet megnyerésére összpontosíthassák minden erejüket.

(…) S ahogy a cégvezetők tudják, mennyi propaganda kell egy terméknek ahhoz, hogy jól eladható legyen, a Gyurcsány Rt. menedzsmentje is tisztában van azzal: a gyenge minőségű árut még többet kell mutogatni ahhoz, hogy a fogyasztók elhiggyék, érdemes megvásárolniuk.

(…) A stratégia egyszerű: ha nem vagy képes egy probléma megoldására, tedd nem létezővé. (…) Mert nem a teljes valóság közzététele a lényeg, hanem annak a képnek a megformálása, amit a fogyasztóknak látniuk kellene a termékről. (…) Megteheted mindezt, mert olyan árucikket árulsz, amit egyszer kell eladni, utána már hatástalan a reklamáció.

(…) Ezzel a stratégiával válaszol a kormány, és próbálja hatástalanítani az ellenzék kritikáját, ami olyan apróságokra épül, mint a 2002 óta négyezermilliárd forinttal növekvő államadósság, amely naponta mindnyájunk pénztárcáját 720 forinttal terheli meg.


 

Tanács István: Egy értelmes vitáról (Népszabadság)
Magyarországon politikai vita címén évek óta „papagájkommandók karattyolását” értik. A Kóka János – Varga Mihály vita üdítő kivételnek számított. Reméljük, a jelenlegi és a korábbi miniszerelnök közti, a gazdaság számairól rendezett vita is elősegíti, hogy változzon a helyzet és a politikusok végre érvekkel próbálják meggyőzni a hallgatóságot.

Kóka János és Varga Mihály vitáját alig húsz perc választotta el a hétfői Nap-keltében Répássy Róbert luxusadóügyi okfejtésétől. Mégis úgy gondolom, hogy a jelenlegi politikai kultúra két szélső pontjáról láthattunk helyzetjelentést.

(…) Répássy képviselő azt szajkózta - akármit kérdeztek is tőle -, hogy Gyurcsány milliárdos, de mégsem akar luxusadót fizetni. (…) Szerintem ez a fajta buta demagógia a Fideszt érzelmi alapon választó polgároknak is a megalázása.

(…) Teljesen más hatást keltett viszont a volt pénzügyminiszter és a jelenlegi gazdasági miniszter vitája. Percenként leplezték le egymás cinkelt adatait. (…) Árulkodó volt a két politikus közös sunyizása a munkanélküliségi ráta egy-két százalékos ingadozása körül - de Nagy József kolléga közbevethette, hogy ez mind jelentéktelen a kilencvenes évek elején elveszett másfél millió munkahelyhez képest.

(…) Magyarországon politikai vita és kampányolás címén már évek óta félperces, demagóg "üzenetek" "célba juttatását", papagájkommandók karattyolását értik. Állítsanak meg akárhány embert az utcán, tízből tíz nem fogja tudni, mennyi a magyar államadósság, mennyi a foglalkoztatási arány, mennyi az egy főre jutó GDP.

(…) Ezért volt jó, hogy egymás mellett állt Kóka meg Varga: azonnal korrigálhatták és értelmezhették, amit a másik mondott. Nem úgy, mint a parlamentben, ahol a vitanapon előre megírt felszólalásokat olvasnak fel, a füllentések és csúsztatások időben túl távolra kerülnek egymástól.

(…) Manapság nem fölemelni, informálni, érvekkel meggyőzni szokás a hallgatóságot, hanem alászállni a tizenkét évesek átlagos IQ-jára, és a legalantasabb érzelmekre építeni. De talán változik a helyzet. Tegnap délutánra kiderült: gazdasági kérdésekről számpárbaj lesz pénteken a jelenlegi és a volt miniszterelnök között.




Nagy N. Péter: Számmal verés (Népszabadság)
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor gazdasági vitája minden bizonnyal alkalmas lesz arra, hogy mindkét politikus sok választót meggyőzzön a maga igazáról. A legnagyobb probléma hazánkban azonban nem a gazdaság, hanem a közhangulat terén mutatkozik: míg a gazdasági mutatóink fölfelé, a " hangulati, érzelmi görbéink" lefelé mutatnak.

Esemény Magyarországon, hogy a kormány és az ellenzék vezetője vitázik egymással. (…) A magyar parlamenti ellenzék vezetője az Országgyűlés épületében egyébként alig szólal meg, kizárólag híveit tiszteli meg ezzel. Így a dolgok normális menetében nem kerül vitahelyzetbe.

(…) Érthető, hogy a miniszterelnök sorompóba kívánkozott, hiszen a Fidesz Orbán évértékelője óta folyamatosan fegyverként használt számokkal lövi. (…) Persze, hogy Gyurcsány táblázatokkal vonulna ellentüntetésre.

(…) Tételezzük fel, hogy pénteken az ország jelenlegi két legfontosabb politikusa valóban leül egymás mellé, velünk szembe, és egymásnak ereszti a számait. (…) Bizonyára sokakat meggyőznek a maguk igazáról. Ez azonban a jelenlegi feltételekkel nem lesz igazán fontos igazság.

(…) Ha megnézzük a velünk egy történelmi ritmusra mozgó Csehország, Lengyelország vagy Szlovénia gazdasági teljesítményét jelző görbéket, mintha kötelékben szálló repülőgépek kondenzcsíkját látnánk - együtt hullámzanak a vonalak. (…) Ha tehát a Magyarországon vitázó felek figyelnek egymásra, és a kétségtelen igazságokra rábólintanak, arra a következtetésre kell majd jutniuk, hogy nincs olyan különbség egyik vagy másik kormány között - ha itt, ha külföldön -, amely a számok nyelvén lenne a legjobban kifejezhető.

(…) Csakhogy a politika sokkal több annál, mintsem hogy az igazán fontos ügyeiben elsősorban gazdasági mutatók döntenének.

(…) Ha Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor valamelyest beállítja a vektorokat a megfelelő irányokba, és azok kicsit vagy nagyon, de mindenképpen felfelé irányulnak, azon is el kell gondolkodni, hogy miért mutat ugyanakkor minden mért hangulati, érzelmi görbénk lefelé. Magyarázatként pro és kontra számokkal próbálkozni sem érdemes.




Kumin Ferenc: Számháború vagy pótcselekvés (Magyar Hírlap)
Több ok miatt sem biztos, hogy Gyurcsány Ferenc számára politikai hasznot hoz az Orbán Viktorral lefolytatandó vita. Egyfelől gazdasági tényekről eleve nehéz vitatkozni, másfelől félő, hogy a miniszterelnök szava súlytalan lesz a nálánál kevesebbet szereplő volt kormányfővel szemben.

(...) Gyurcsány tehát elvileg arra készülhet egy ilyen vita kapcsán, hogy otthonos terepen tudja szembesíteni legnagyobb politikai ellenfelét némely gazdasági állítása tarthatatlanságával. Csakhogy ez a terv több ponton is hibás lehet. Már maga a címmegjelölés is minimum elgondolkodtató. Vitatkozni tényekről nehezen lehet, illetve egy olyan érdektelen szócsatát vagy – idézve a kihívót – "számháborút" lehet csupán vívni, amelyben a szemben álló felek kölcsönösen kétségbe vonják egymás tényeinek valóságalapját. Makrogazdasági jelenségekről beszélve ez elég könnyen megy, hiszen a hallgatóságnak aligha vannak kimerítő személyes tapasztalatai akár a munkanélküliség egésze, akár a költségvetési hiány dolgában.

(...) Innen nézve elég nehéz belátni, hogy végső soron milyen politikai hasznot remél a miniszterelnök akciójától. Ha Orbán nemet mond a meghívásra, akkor elvileg vádolható lenne azzal, hogy nyilvánosan, nem a saját hívek előtt nem hajlandó a gazdaságról párbeszédbe bonyolódni, de épp a kezdeményezés értelmetlensége kellő alapot biztosíthat az elutasítás indoklására. Ha Orbán elmegy, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a kormányzati állítások többségét meg tudja kontrázni, hiszen a gazdasági tényeknek jellemzően több olvasata lehetséges.

(...) Gyurcsány legnagyobb problémája mégis az lehet a vita kapcsán, hogy vitapartnerével szemben ülve már semmi olyat nem tud elmondani, amit az előző napokon valamelyik tévéműsorban, rádióinterjúban vagy a roadshow valamelyik állomásán ne említett volna. Orbánt miniszterelnöksége idején technikásan altatták, nem szerepelt folyamatosan a médiában, nem szólalt meg minden kérdésben.

(...) Ha pénteken összejön mégis a vita, az nem attól lesz esemény, hogy Gyurcsány Ferenc ismét előadja sokszor elmondott állításait a gazdaság állapotáról, hanem attól, hogy a hezitáló ellenzéki vezető végül elmegy, és valamit válaszol ezekre a felvetésekre.


Magyar Narancs: Hadd szóljon
Orbán Viktornak mindenképpen el kell fogadnia a kihívást, ugyanis ha nem megy el a vitára, az a Fidesz gyávaságára lenne csak egy újabb bizonyíték. Gyurcsány Ferencnek talán szintén hasznos lehet a nyílt vita, a siker ugyanis megerősíti pozícióját az MSZP-n belül.

(...) Esemény van. Tényleg? Egy vita már volt hétfő reggel az MTV-n, ahol Kóka János gazdasági és Varga Mihály volt pénzügyminiszter monologizált - párbeszédnek aligha nevezhető a produkciójuk -, jó sok számot prezentáltak és nyilván mindkettejüknek igaza volt, esetleg mégsem. Az viszont biztos, hogy a választó alig kapizsgálta. Ha hasonló előadásra kerül sor pénteken, kár az adásidőért. Pedig így lesz - a gazdaság állapota megannyi mutatóval jellemezhető, ezekből sok minden és sokféleképpen kiolvasható, inkább azt nézzük, mik lehetnek a motivációk. Gyurcsányé nyilvánvalónak tűnik szerinte a gazdaság jól teljesít, és elege van abból, hogy az ellenzék szerint percek kérdése a totális összeomlás.

(...) És Orbán? Túlságosan nem lelkesedik az ötletért, érződik a nyilatkozatából. Élesben régóta nem dialogizált: rendre a saját B-közepe előtt lépett fel, és a nép hangja csak gondos szűrés után érhetett fel hozzá. Ráadásul most pártja és ő maga is jó passzban van (a sikeres államfelválasztás szolgáltatja a hátteret), arra kell ügyelnie, ne hibázzon végzeteset. Orbán mégis elmegy (lapzártánk idején legalábbis ez a helyzet): de a múlt heti események után - amikor a két verőember, Répássy és Szijjártó megszégyenülten pucolt el az asszony meg a lánya elől, illetve amikor Kóka miniszter meghívására a Fidesz gazdasági szakemberei helyett polgári körös mobil egységek mentek randalírozni, meg égetni magukat - alighanem muszáj is elmenni. Egy újabb kitérés már sok lenne a gyávaságból; Orbán megfutamodásai -az előző ciklusban a megfigyelési, a Fidesz közeli cég -és a bányaügyeket firtató képviselői kérdések, meg az "ellenséges" sajtó munkatársai elől - nem azt az oroszlánszívű antikomancsot mutatták, akinek a hívek látni szeretnék. Gyurcsány helyzete, ha lehet, még rosszabb: ha erőt, határozottságot akar mutatni, látható ellenféllel kell ütköznie. A kormányfőnek-az MSZP-ben uralkodó állapotok miatt "kívül" kell demonstrálni elszántságát, hogy aztán belül annál nagyobbat tudjon odacsapni.


Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384