A terror hatékonysága

2005-07-09

Egyre több jel tanúskodik arról, hogy Európában is végbemehet az a folyamat, ami az Egyesült Államokban szeptember 11-e után kezdődött. Mi a média és mi a politika szerepe a globális terrorimus hatékonyságában? A július 7-i londoni események kapcsán ezekre a kérdésekre keresi a választ a Political Capital Institute.

2005. július 7-én összehangolt terrorcselekménynek tűnő robbanássorozat történt a londoni metróban és több városi buszon, július 8-ára azonban helyre állt a rend és a világváros folytatta mindennapi életét. A hír mindössze ennyi – de ha mögé tekintünk, akkor egyre több jel tanúskodik arról, hogy Európában is végbemehet az a folyamat, ami az Egyesült Államokban szeptember 11-e után kezdődött. Mind többen érzik úgy, hogy leginkább a terrorizmustól kell félniük, és egyre többen gondolják, hogy védtelenek, mert a globális terrorizmus kérdését nem képes kezelni a politika. Ha tehát a terroristák célja valóban a nyugati demokratikus civilizáció önbizalmának és primátusának összeroppantása, akkor jó úton járnak. De miben rejlik valójában a terror hatékonysága?

A média szerepe: harc a hírekért

A terror fogalma már a nagy francia forradalom idején megszületett, de a történelem során még soha sem került olyan mértékben a világpolitika középpontjába, mint ma. Napjainkban a terror gyökeresen más jelent, mint akár csak húsz évvel ezelőtt. Nemcsak a terror nemzetközivé válásáról, a pusztításra alkalmas eszközök technikai fejlődéséről van szó, vagy arról, hogy az információs társadalom megkönnyítette a terrorista hálózatok működését, hanem elsősorban arról, hogy a modern tömegkommunikációs rendszerek minden eddiginél jobban képesek felerősíteni a terror leglényegesebb tulajdonságát: a félelmet keltő hatást. Az érintettek, sőt a világ közvéleményét átjáró félelem felerősítésében ugyanis óriási szerepe van a terror képi megjelenítésének, valamint az arról folytatott politikai kommunikációnak.

A terror terjedésében éppen ezért óriási a média szerepe. Az egymással versengő médiumok lételeme a hír –ha nem lenne nyilvánosság, „nem érné meg” terroristának lenni. A média ugyanakkor ebben a tekintetben is csupán eszköz, amely különböző a szereplők üzeneteinek megjelenítésére szolgál. Legfőképpen ezért jár tévúton az, aki a terrorizmust a média korlátozásával kívánja visszaszorítani.

A politika szerepe: mindenki a maga érdeke szerint

A terrorizmusról szóló diskurzus esetében is ugyanazt látjuk, mint bármely más politikai téma esetében, vagyis a médiában megjelenő valamennyi szereplő a maga érdekeinek megfelelően kommunikál. A terroristák célja a bizonytalanság érzetének fokozása, ezért gyakran nem lehet biztosat tudni az elkövetőkről. Van, hogy senki sem vállal felelősséget, mint például a 2004-es madridi merényletért, de sokszor az is bizonytalanságot okoz, ha egy akcióért többen „versenyeznek”. Ugyanez figyelhető meg helyszín kapcsán is. Bár utólag általában racionálisan megmagyarázható a célpontok kiválasztása, a terrorszervezet médiában való megjelenése olyan irracionalitást sugall, amely azt üzeni: bárhol is vagy, te is áldozat lehetsz.

Tévedés azt hinni azonban, hogy a félelemkeltés általános célján túl a terrorral nem lehet elérni semmit. A 2004-es madridi merénylet következtében Spanyolországban a jobboldali hatalom megdőlt, és a baloldaliak kerültek hatalomra, akiknek szinte első döntésük az volt, hogy a terroristák követelésének megfelelően kivonták a csapatokat Irakból. Amíg ugyanis nem történt meg merénylet, addig a spanyol politika belügyekről szólt, nem volt téma az iraki háború, és az Aznar-kormány látszott esélyesebbnek a győzelemre. A három nappal a választás előtt történt robbanás azonban áttematizálta a kampányt, középponti elemévé emelte a háborút, és a kormány az ügy rossz kezelése miatt (egyből az ETA-t tette felelőssé), eljátszotta a választók bizalmát.

A megtámadott hatalmak szintén a saját céljaiknak megfelelően alakítják a terrorizmus értelmezését. Szeptember 11. után az Egyesült Államokban rendkívüli mértékben szigorodtak a migrációs szabályok, elfogadták a hazafias törvényt, a külpolitika fő iránya pedig a terrorizmus elleni harc jegyében alakult. Az amerikaiak ma már mindenkit terroristának neveznek, aki amerikai, vagy nyugati célpontok ellen harcol. Az európai országok ehhez hasonlóan szigorították a beutazás és bevándorlás feltételeit. 2003 decemberében pedig az uniós tagállamok egyetértettek abban, hogy jelenleg a tömegpusztító-fegyverek, a terrorizmus és a szervezett bűnözés fenyegeti leginkább Európát. A terrorizmus tehát az Atlanti-óceán mindkét partján jó ürügy volt a kül- és biztonságpolitikai törekvések fokozottabb támogatására, valamint a nem kívánatos bevándorlók távoltartására, amely elsősorban belpolitikai szempontból hasznos, biztonságpolitikai szempontból viszont hatékonysága erősen megkérdőjelezhető.

A jelenlegi globális terror működőképességének feltétele maga a nyugati, szabadpiaci, demokrácián alapuló politikai rendszer. A fejlett demokráciákban garantáltak az emberi jogok és a véleménnyilvánítás szabadsága, fejlett a technológia és a lakosság jelentős része nagyvárosokban él. Ilyen körülmények között – amikor a szabadság szándéktól függetlenül mindenkit megillet – könnyű a terroristák helyzete, nem úgy, mint a diktatúrák emberi jogokat semmibe vevő, a szólásszabadságot korlátozó feltételei között . Éppen ezért szinte lehetetlen a terrorizmus elleni küzdelem: a tökéletes védelem kialakítását éppen a liberális demokrácia alapjainak felszámolásával kellene kezdeni.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695