Integráció vs. szegregáció

2005-07-20

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iskolai integrációról megfogalmazott véleménye kapcsán a publicisták és szakemberek egyaránt ártalmasnak ítélik, hogy a fontos pedagógiai téma politikai csatározások terepévé vált.

 

A Népszabadság július 8-án közölt egy levélrészletet, melyben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ismerteti álláspontját a szociálisan hátrányos helyzetben lévők integrációjával kapcsolatban. A levélben a püspöki konferencia a hátrányos helyzetű gyerekek „erőltetett” iskolai integrációjától óvta a döntéshozókat. Az Oktatási Minisztérium részéről Daróczi Gábor miniszteri biztos elkeserítőnek, Magyar Bálint oktatási miniszter pedig előítéletes, elitista véleménynek nevezte az állásfoglalást.

 

> Publicisztikák
Czene Gábor: Esélyközösség, Népszabadság, 2005. július 15.
Kálmán C. György: A püspökök tudják, HVG, 2005. július 16.
Dr. Loránd Ferenc: Integráció - közös érdek, Népszabadság, 2005. július 16.
Sztankóczy András: Ideológiai pótcselekvések, Magyar Hírlap, 2005. július 16.
Fáy Zoltán: Lendületben, Magyar Nemzet, 2005. július 16.
Andor Mihály: Fontolva hátráló, Népszabadság, 2005. július 20.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára július 12-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy politikai elfogultságot érez az Oktatási Minisztérium részéről. Veres András elmondta: feltűnő, hogy a tervezetet bíráló több szervezet közül csak a katolikus püspöki kar levele került nyilvánosságra. Fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy az egyház híve az esélyegyenlőségnek, aminek fontos bizonyítéka, hogy jelenleg is 25 intézményben folytat integrációs nevelési kísérletet. Ezen felül az egyház iskoláiba járó diákok 44 százaléka szociálisan hátrányos helyzetű, míg az önkormányzati iskolákban ez az arány csak 18,5 százalék. Veres András elmondása szerint a püspöki kar elsősorban finanszírozási hiányosságok miatt óv a tervezet gyors elfogadásától.

> Módszertan
Összeállításunk a témával kapcsolatban a napilapokban, a politikai hetilapokban és a főbb internetes híroldalakon megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel.
Munkánkhoz az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. adatbázisát használjuk.

 

A püspöki állásfoglalást elmarasztaló vélemények

 

Kálmán C. György: A püspökök tudják (HVG, 2005. július 16.)
A püspöki konferencia a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek szegregációjának hatásairól a kellő tudományos ismeretek hiányában nyilatkozik, és ellentmond a vallás alapelveinek is. „Az egészség kontra betegség (értsd: jómódú, fejlett, fehér kontra szegény, lassabban fejlődő, roma) különbségtételnél aligha lehet kevésbé keresztényi dichotómiát elképzelni.”

A múlt héten "kiragadott idézetek jelentek meg" abból a levélből, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nevében Veres András püspök intézett az Oktatási Minisztérium államtitkárához némely tervezett rendeletmódosítások miatt.

(…) a levél a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek "erőszakos integrációját" kifogásolja. A püspökök tiltakoznak, mert szerintük az integráció - vagyis hogy a hátrányos helyzetű gyerekek egy osztályban tanuljanak a többiekkel - "a fejlesztendő gyermek képességeit és tanulási kudarcait, fejlődési és pszichikai hátrányait csak növelni és elmélyíteni fogja, ugyanakkor gátló tényezőként fog hatni a szellemileg, lelkileg egészséges tanulók képességeinek kibontakoztatására, fejlődésére”.

Miért is ne nyilváníthatnának véleményt a katolikus püspökök, különösen, ha intézmény-fenntartói minőségükben erre fel is kéri őket a tárca? Csak célszerű, ha mindeközben szem előtt tartják, hogy a vallásos katolikusok (nem a népszámlálásban magukat katolikusnak vallók!) a társadalom szerény kisebbsége, s a többieknek a püspöki intés alig több, mint valamely párt vagy nagyobb egyesület felhívása a nemzethez. Továbbá figyelembe veszik azt is, hogy ezúttal - immár többedszer - kifejezetten szakmai kérdésben nyilvánulnak meg. Alapos szakirodalmi tájékozódás, mély pedagógiai, pszichológiai tudás birtokában esetleg meg lehet kockáztatni állításokat a szegregáció-integráció hatásáról.

(…) Nem, a püspökök mindezt nem tudományos szakkérdésként kezelik, úgy gondolják, ők amúgy is tudják, mi kell az embereknek. Ki is szolgálják híveiket, azt mondják nekik, amit azok hallani szeretnének.

Az egészség kontra betegség (értsd: jómódú, fejlett, fehér kontra szegény, lassabban fejlődő, roma) különbségtételnél aligha lehet kevésbé keresztényi dichotómiát elképzelni. Veres püspök egy pillanatra sem visszakozik, a címére érkezett kifogásokat egyebek között így kommentálja: "Sajnos hazánkban tudatos egyházellenes politikai hangulatkeltés zajlik." Akkor volna igaza, ha a katolikus egyház valóban azonosulna püspökei keresztényellenes vélekedésével. De ha máshonnan nem, Latin-Amerika példájából tudható, van a szegények és elesettek mellé álló katolicizmus, olyan egyház, amely nem osztja a magyar püspökök titkárának véleményét.


Dr. Loránd Ferenc: Integráció – közös érdek (Népszabadság)
Az integrációs programmal szemben megfogalmazott kifogások szakmai érvekkel nincsenek alátámasztva. A pedagógiai gyakorlat régóta meg tudja oldani a különböző igényű gyermekek együttes nevelésének problémáját, így a gyermekeket nem szükséges elkülönült osztályokba zárni.

A Népszabadság július 8-i számában idézőjelek között közölt szövegrészlet információval szolgál a konferencia integrációval kapcsolatos álláspontjáról. Az idézett szöveg azzal az állítással kezdődik, hogy "a tanuló szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátrányának ellensúlyozása céljából szervezendő képességkibontakoztató felkészítés - ha az valóban egyéni, személyre szabott foglalkozás - nem történhet a többi tanulóval egy közösségben, azonos osztályban, azonos csoportban.

Ugyan már, miért nem? Szívesen olvastam volna legalább egyetlen alátámasztó érvet, hogy megérthessem, miért gátja az egyénre, személyre szabott képességkibontakoztató fejlesztésnek, ha olyan tanulók közösségében történik, amelyben nem mindenki szorul rá ilyen fejlesztésre.
(…)A hivatkozott dokumentum tiltakozik az integráció - úgymond - "erőltetése" ellen, mondván, hogy az integráció "erőltetése két irányban is negatívan hat: a fejlesztendő gyermek képességeit és tanulási kudarcait, fejlődési és pszichikai hátrányait csak növelni és elmélyíteni fogja, ugyanakkor gátló tényezőként fog hatni a szellemileg-lelkileg egészséges tanulók képességeinek kibontakoztatására, fejlődésére".

Ebben a figyelemre méltó szövegben több állítás van.

Az első az, hogy a minisztérium erőlteti az integrációt.

(…) A második állítás az, hogy az integráció, értsd: a különböző felkészültségű és különböző képességű gyerekek egy szervezeti egységben történő fejlesztése növelni és elmélyíteni fogja a fejlesztendő gyerekek hátrányait.

(…) A harmadik állítás: ha a képességkibontakoztató fejlesztésre szorulók együtt maradnak a - kikkel is? - "a szellemileg-lelkileg egészséges tanulókkal" (sic!), akkor ez "gátló tényezőként fog hatni" ez utóbbiak "képességeinek kibontakoztatására, fejlődésére".

(…) a pedagógiai gyakorlat már régen feltalálta a differenciálást, ennek megannyi módszerét, eljárását. Ezek mind arról szólnak, miként lehet egyazon csoportban, egyazon időben különböző tanulói igényekhez, szükségletekhez alkalmazkodni, anélkül, hogy ez az egyik vagy a másik kiscsoport vagy egyén rovására menne. Falusi kisiskolák osztatlan tanulócsoportokat oktató néptanítói régóta értenek ehhez!


Andor Mihály: Fontolva hátráló (Népszabadság, 2005. július 20.)
Az integráció tilalma pedagógiailag és pszichológiailag elhibázott stratégia: a hátrányos helyzetűekre ösztönzőleg hat a jobb képességű, jobb módú gyermekek társasága.

Úgy tartják, minden népnek olyan politikai osztálya és olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Remélem, a katolikus egyházra ez nem vonatkozik, és jobbat érdemelne az ország. A magyar katolikus egyháznak mintha valami különös érzéke lenne ahhoz, hogy különböző ügyekben a legreakciósabb álláspontot válassza ki.

Most például oktatáspolitikai kérdésekben sikerült ez a telitalálat. Veres András püspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében tiltakozik a buktatás tilalma ellen, mondván, "sem a józan megfontolás, sem az eddig helyesnek bizonyult pedagógiai elvek, se pedig a kisiskolások személyi-pszichikai fejlődése nem indokolják az évfolyam ismétlésének tiltását az első-harmadik évfolyamon olyan esetben, amikor a tanuló nem teljesítette az évfolyamra előírt tanulmányi követelményeket".

Lehet, hogy létezik egy számomra ismeretlen katolikus pedagógia és pszichológia. De az a fejlődés- és neveléslélektan, amelyet én tanultam, már régóta tudja, hogy nincs két egyforma ütemben fejlődő emberi lény.

(…) Kutatások garmadája igazolja, hogy kellő idő alatt minden ép egyénnel elsajátíttathatók az alapkészségek. Csak éppen alkalmazkodni kell az egyéni különbségekhez, mert nem mindenkinél ugyanannyi a "kellő idő". Az a pedagógia, amely ezt figyelmen kívül hagyja, számtalan gyereknek szegi kedvét rögtön iskolás évei elején, és már az első osztályban megindítja azt a kudarcsorozatot, amely egyre jobban elidegeníti a tanulás világától.

(…) A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nem próbál leplezni semmit, képmutatással tehát nem vádolható. Sőt azzal sem, hogy különböző ügyekben egymásnak ellentmondó állásfoglalásokat fogalmaz meg, hiszen mi mással lehetne tökéletesebben megvalósítani a hátrányos helyzetű tanulók külön követelményrendszerét, mint elkülönített oktatásukkal? Nem meglepő tehát, hogy a püspöki konferencia titkára az ellen is tiltakozik - ráadásul "az esélyegyenlőség és az emberiesség nevében" -, hogy a szociális helyzetük miatt hátrányba került tanulókat "a többi tanulóval egy közösségben, azonos osztályban, csoportban", vagyis integráltan próbálják felzárkóztatni. Az integráció szerinte két irányban is negatívan hat: "a fejlesztendő gyermek képességeit és tanulási kudarcait, fejlődési és pszichikai hátrányait csak növelni és elmélyíteni fogja, ugyanakkor gátló tényezőként fog hatni a szellemileg-lelkileg egészséges tanulók képességeinek kibontakoztatására, fejlődésére".

Jómagam nem olyan családba születtem, amely bővében volt átörökíthető kulturális tőkének. Bizony észrevettem, hogy orvosgyerek osztálytársam már tizenegy éves korában törzsvendég volt egy antikváriumban, és sok könyvet olvasott, amelyekről tőle hallottam először. Érdekes módon ez nem "negatívan" hatott rám, hanem fölkeltette az érdeklődésemet. Pénzt ugyan nem kaptam a szüleimtől, de beiratkoztam a könyvtárba. Későbbi tanulmányaim során aztán megtudtam, hogy egy általános pedagógiai szabály "áldozata" voltam, amely szerint a különböző képességű és indíttatású gyerekekből álló tanulócsoportban a jobbak magukkal húzhatják a gyengébbeket. Minden a pedagóguson múlik. Viszont egy kontraszelektált csoport általános színvonala megállíthatatlanul süllyed. Ha olyan iskolarendszerbe jártam volna, amilyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tiltakozásai körvonalaznak, nem sok esélyem lett volna arra, hogy első generációs értelmiségi legyek. (…)

Az oktatási tárcát elmarasztaló vélemények
Fáy Zoltán: Lendületben (Magyar Nemzet, 2005. július 16.)
Az SZDSZ és a kormány legújabb „kirohanása” az iskolai elkülönítés ellen valójában a három éve folyamatosan érzékelhető vallás-és egyházellenes politika újabb megnyilvánulása.

Nem meglepetés a hírek figyelői számára, hogy a történelmi egyházakat érő támadások jelentős részének pontos, jól kiszámítható menetrendje, ritmusa van. Véletlen? Talán igen. Mindenesetre Magyar Bálintnak a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát (MKPK) bíráló legutóbbi kijelentése "soron kívüli" volt.


(…) Mint ismert, a legújabb viszály apropóját egy kiszivárogtatott levél adta, amely a múlt héten a Népszabadságban kapott nyilvánosságot. A Veres András püspök, az MKPK titkára által jegyzett levél a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjával kapcsolatban intett óvatosságra, mondván: "ennek erőltetése két irányban is negatívan hat: a fejlesztendő gyermek képességeit és tanulási kudarcait, fejlődési és pszichikai hátrányait csak növelni és elmélyíteni fogja, ugyanakkor gátló tényezőként fog hatni a szellemileg, lelkileg egészséges tanulók képességeinek kibontakoztatására, fejlődésére." Magyar Bálint oktatási miniszter élesen bírálta, előítéletesnek és elitistának nevezte a levélben foglaltakat. De még mielőtt rátérnénk erre a vitára, talán érdemes összefoglalni az efféle kirohanások jellegzetességeit az elmúlt évek történései alapján. A támadási ritmus monotóniája következtében például biztosan tudhatjuk, hogy a január-február az SZDSZ egyház-finanszírozási ötleteinek tálalási ideje.


(…) Burkolt formában a mostani szegregációvita is erről szól, hiszen a fogyatékos gyermekek erőszakos és kétséges eredményű integrálásával akár be lehet zárni az ő felzárkóztatásukat segítő intézményeket. A szándék nyilvánvalóvá tétele érthető indulatokat szült, de Magyar Bálint váratlan felindulásában átugrott egy kommunikációs szintet. "Az a szöveg, amely a püspöki kar nyilatkozatában található, az mélyen előítéletes és konzervatív, rossz értelemben. Egy maradi, elmaradott, általában már nem osztott pedagógiai nézetet emel a püspöki kar véleményének a szintjére" - nyilatkozta. Márpedig a felső pártvezetés eddig nemigen fogalmazott meg nyílt bírálatot a történelmi egyházak ellen, az elvonások indoklásakor általában a nagyobb közjót és az egyházak érdekeit emlegette. Magyar is észbe kapott, és így folytatta: "Nem az egyházzal vitatkozom, hanem ezzel a véleménnyel." No persze. Nem az egyházak léptek át a politika mezejére, hanem éppen a pártpolitika lépett át menthetetlenül egy határt,

Egyéb vélemények
Czene Gábor: Esélyközösség (Népszabadság, 2005. július 15.)
Az integráció-szegregáció kérdése gyorsan politikai témává vált — ami véget vetett a témában folytatott szakmai vitáknak. A hátrányos helyzetű gyerekek oktatása pedig több nagy jelentőségű dilemmát vet fel, melyek megoldásához közös gondolkodásra lenne szükség.


A katolikus egyházat nem szükséges kioktatni az esélyegyenlőségről, hiszen kétezer éve hirdeti - állítja Veres András püspök. Az ember érez némi ingert, hogy csipkelődő megjegyzéseket fűzzön ehhez a tételhez, de elfojtja magában a bűnös vágyat. Legyen elég annyi, hogy a katolikus egyházban kicsit másképp értelmezik az esélyegyenlőséget, mint általában szokás. A nők pappá szentelésének tilalma, a homoszexualitás elutasítása - ne is folytassuk. Most nem ez a lényeg.

Annak a vitának ugyanis, ami a püspöki kar és az oktatási tárca között dúl, nagy a tétje. Olyannyira nagy, hogy a valódi és hamisítatlan nemzeti sorskérdések közé sorolhatjuk. Sikerül-e megakadályozni, hogy az oktatásban végleg leszakadjanak és elkülönüljenek a hátrányos helyzetű gyerekek a többiektől? És ha igen, hogyan

(…) Magyar Bálint oktatási miniszter (…) azzal vágott vissza, hogy a püspöki kar nincs tisztában az esélyegyenlőség korszerű európai eszméivel, a modern pedagógia módszereivel és eredményeivel. Veres püspök válasza: hazánkban tudatos egyházellenes politikai hangulatkeltés zajlik, és a mostani események csak részét képezik e folyamatnak.

Kész. Innen nincs tovább, a szakmai vitának - és ebben kétségkívül igaza van a püspöknek - befellegzett. Ugyanúgy, ahogyan nem alakult ki szakmai vita az egyházi iskolák költségvetési támogatásáról vagy például az egyházi személyek ügynökmúltjáról sem. A legújabb bírálatokat az egyház elraktározza a kormánypártoktól - különösképpen az SZDSZ-től - elszenvedett többi sérelem közé, és keserűen konstatálja, hogy a koalíciós politikusok részéről "az ötvenes és a hatvanas évek egyházellenes szófordulatai" köszönnek vissza.

Mi történjen tehát azokkal a gyerekekkel, akik szegénységben, rossz családi körülmények között élnek, ráadásul még a képességeik is elmaradnak az átlagtól? Olyan kérdés ez, amiről az egyháznak, az oktatási tárcának és mindenki másnak kötelessége gondolkodni. Lehetőleg közösen.


Sztankóczy András: Ideológiai pótcselekvések (Magyar Hírlap, 2005. július 16.)
Az integráció és szegregáció vitája mögött valójában a romakérdés húzódik meg. A diszkrimináció elleni „reklámkampány” azonban nem oldja meg ezt a problémát. „Fel kell lépni ellene, ha valaki azért kerül kisegítő osztályba, mert cigány, de ugyanilyen ostobaság az is, ha csak azért nem kerülne oda, mert cigány”.

Röviddel ezelőttig azt lehetett hinni, hogy a magyarországi cigányság felemelkedésének útjában már csak egy akadály áll: a kisebbségi választói névjegyzék. Mostanra kiderült, hogy a cigányok és az ígéret földje között ott a komplett katolikus egyház is.

(…) Az egész azért teljesen értelmetlen, mert a cigányságnál a hátrányos megkülönböztetés egyáltalán nem az identitás vállalásához kapcsolódik, hanem a diszkriminált személyről a környezetében kialakult képhez. Vagyis Magyarországon az a cigány – s emiatt azt éri hátrányos megkülönböztetés –, akit a környezete cigánynak tart, és ez teljesen független attól, hogy ő maga cigánynak vallja-e magát, vagy sem. Sötét a bőre? Nem engedik be. Kolompárnak hívják? Nem veszik fel. Nem kell ehhez semmiféle lista.

(…) értelmetlen ideológiai zászlók alatt harcba vonulni oktatásügyben is, bár nyilván jó dolog odavágni a püspököknek, mert minek is válaszoltak, ha megkérdezték őket. Miközben az nyilvánvalóan helytelen, és fel kell lépni ellene, ha valaki azért kerül kisegítő osztályba, mert cigány, de ugyanilyen ostobaság az is, ha csak azért nem kerülne oda, mert cigány. Önmagában az, hogy cigányok egy osztályban tanulnak nem cigányokkal, eddig sem oldott meg és ezután sem old meg semmit. Egyáltalán: az egész vita a legkevésbé sem arról szól, amiről kellene.

(…) Remek dolog a megkülönböztetés elleni reklámkampány, mert a megkülönböztetés csúnya dolog, és az is felháborító, ha akár egyetlen embert sújt, de ne gondoljuk, hogy ez minden gond alfája és ómegája.

(…) Ezzel persze nehezebb kezdeni valamit, miközben bűnbakokra mutogatni könnyű, ráadásul megbízható módszer, hiszen a bűnbakok biztosan kitartanak a következő tizenöt évre is.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695