Szabó Iván politikai pályája

2005-08-10

Szabó Ivánnal az antalli politikusi mentalitás egyik utolsó képviselője búcsúzott a magyar közélettől: karakteres véleménynyilvánítás, megkérdőjelezhetetlen erkölcsiség, a politikusi szakma hivatásként való tisztelete és szolgálatként való értelmezése jellemezte a volt pénzügyminisztert. A magyar politikának a 90-es évek második felétől történő rohamos átalakulása magában kódolta az ilyen típusú hozzáállás kudarcát: az előre megtervezett stratégiák világában egyre kisebb volt azoknak a mozgástere, akik a rendszerváltás idején értelmiségiként kerültek a politikába, és később sem igazították „imázsukat” az új igényeknek megfelelően.

 

> Politika és erkölcs

„Erkölcstelen politika nem létezik. Minden politikának kell valami erkölcsi motivációjának lennie”.


Szabó Iván: Töprengések Pentatonban, 267. oldal.

2005. augusztus 4-én elhunyt Szabó Iván, a rendszerváltás utáni politikai elit egyik meghatározó alakja. Közgazdász és műszaki végzettsége mellett sokoldalú érdeklődéssel rendelkezett: mérnök-építészként, politikusként és közíróként egyaránt maradandót alkotott – bár egyesek szerint a legsikeresebb eredeti szakmájában volt: kormányzati szerepvállalását követően politikai pályája lefelé ívelt, majd íróként sem lett közismert.

Politikailag aktív korszaka főleg a rendszerváltás első évtizedére esett. Élete utolsó éveiben szinte teljesen visszavonult a nyilvánosságtól és a politikától, idejét az írásnak szentelte – így életműve és személye lassan a feledés homályába veszett. Talán ennek is köszönhető, hogy távozása méltatlanul kis visszhangot kapott a médiában és a politikai elitben – csak a Magyar Hírlap és a Népszabadság publicisztikai rovataiban olvashattunk róla a gyászjelentés műfaját meghaladó, személyes hangvételű összegzést.

Szabó Iván politikusként is értelmiségi maradt - nagy elismerést szerzett magának együttműködésre törekvésével, konfliktuskerülő alkatával. Ismerői is egyik legfőbb erényeként említik, hogy képes volt szót érteni azokkal is, akik vele ellentétes véleményt képviseltek, gyökeresen más világnézet talaján álltak. Világos érvelésmódja, ideológiai és társadalmi kérdések iránti érzékenysége, műveltsége, szerénységre, humora és szakmai felkészültsége következtében a kilencvenes évek végére széles körben elismert, szinte a politika szférájából kiemelkedő egyéniséggé vált. Véleményét szívesen kérték ki gazdasági, politikai és társadalmi kérdésekben egyaránt – és még ellenfeleinek és riválisainak tiszteletét is kivívta.

Munkásságát nem árnyékolták be korrupciós és más politikai botrányok. Egész életében kerülte az anyagi fényűzést és a feltűnést. Annak ellenére, hogy a politikai elit „ötvenhatosai” közé tartozott, soha sem volt rá jellemző a forradalmi múlt miatti melldöngetés. Talán szerénységének is köszönhető, hogy politikailag aktív korszakában sem tartozott a legismertebb és legnépszerűbb politikusok közé.

Az MDF-ből való kiszakadás után Szabó Iván új pártjával sorra szenvedte el a vereségeket. A szimbolikus üzenetekre és a szociális demagógiára épülő háborúban rendíthetetlenül hitt az észérvek erejében; a politikai táborok polarizálódásának hajnalán ideológiailag „gyanús”, egyszerre konzervatív és liberális pozícióba helyezkedett, miközben egyértelműen elköteleződött az egyik oldal mellett – ráadásul, mint utólag kiderült, hiába. Többek között ezek az okok vezettek oda, hogy az MDNP nem tudott biztos gyökeret verni a magyar politikai életben. Szabó Iván ezzel együtt azt mondta, amiben valóban hitt: valószínűleg mindezt ma is így tenné. Az utókor számára szigorú tekintettel képvisel egy olyan mentalitást, ami egyre inkább kiveszőben van a magyar politikából: az elveit őszintén képviselő politikus karakterét.


> Család, tudomány, politika
Szabó Iván életútja nem nélkülözi az izgalmas fordulatokat. 1934-ben született Budapesten, katolikus értelmiségi családban. Édesanyja és édesapja is könyvelőként dolgozott, édesapját azonban demokratikus beállítottságának köszönhetően a negyvenes években mind a nyilasok, mind a kommunisták felfüggesztették állásából, majd 1956-os forradalmi bizottsági tagsága miatt egy év múlva kényszernyugdíjazták. Az 1956-os forradalomban az akkor 22 éves Szabó Iván is aktívan szerepet vállalt: október 22-én a műegyetemi nagygyűlésen részt vett a MEFESZ megalakításában, majd a Forradalmi Diákbizottság tagjaként tevékenykedett. 1957. januárjában letartóztatták, majd vizsgálati fogságban tartották. Szerencséjére nem ítélték el, így be tudta fejezni egyetemi tanulmányait: ebben az évben az Építőpari és Közlekedési Műszaki Egyetem híd- és szerkezetépítő szakán diplomázott, majd munkába állt mint építéstervező és mérnök – később meghívott egyetemi oktató a műszaki egyetemen. 1957-ben nősült, házasságából később két gyermeke született. Elvégezte a közgazdasági egyetem ipargazdaság szakát is, majd közgazdasági egyetemi doktorátust szerzett. Tudományos aktivitását mutatja, hogy mintegy nyolcvan publikációja jelent meg építőipari és műszaki folyóiratokban. Politikai pályáját megelőzően és azt követően aktív társadalmi tevékenységet is ellátott: 1963-1984 között a VIII. kerületi Jó Pásztor római katolikus egyházközség világi elnöke, 1999-től az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke, 2001-től a Magyar Pax Romana elnökségének tagja, 1999-től az Európai Tanulmányok Alapítvány kuratóriumának tagja volt. Utolsó éveit az írásnak szentelte. Aktív publicisztikai tevékenységet folytatott: 2000-ben Töprengések pentatonban címmel adta ki beszédeit és cikkeit. Négy kisregénye és novelláskötete jelent meg: az önéletrajzi ihletésű Üvegfalak (2001), a Fagyöngy és jegenye (2003), a Tévedés - Segner-kerék (2004) és Eklektikon (2005).



Majdnem miniszterelnök

Szabó Iván 1990-ben az MDF színeiben, Budapest 12. számú választókerületéből került az országgyűlésbe. A parlamentben először a gazdasági bizottság tagja, majd elnöke lett. Antall József egyik bizalmasaként 1991. decemberében ipari és kereskedelmi miniszterré, 1993. februárjában (Kupa Mihály menesztésével egyidejűleg) pedig pénzügyminiszterré nevezték ki.

A gazdasági bizottság elnökeként sokat tett azért, hogy a rendszerváltás fontos gazdasági törvényei (mint például az 1991-es jegybanktörvény) elkészüljenek és elfogadásra kerüljenek. Ipari miniszterként egy átfogó iparfejlesztési koncepciót dolgozott ki, mely a struktúraváltásra összpontosított, a megvalósítására azonban nem került sor.


Pénzügyminiszterként kulcsszerepet játszott a gazdasági rendszerváltásban. Folytatta az elődje által megkezdett bankkonszolidációs folyamatot, lehetővé téve, hogy a hazai pénzintézetek magánkézbe kerülhessenek, és részt vállalt a Magyar Külkereskedelmi Bank sikeres privatizációjában is. Nevéhez fűződik az „adóskonszolidáció” programja is, melynek keretében a nagy adósságot felhalmozott vállalkozások tartozásának egy részét az állam feltételekhez kötve átvállalta – abból a célból, hogy megmentse a gazdaság egyes szereplőit a csődtől.


A pénzügyi tárca vezetőjeként nem tudta azonban megfékezni a növekvő államháztartási hiányt, többek között annak köszönhetően sem, hogy minisztersége idején az egyik legjelentősebb kereskedelmi partner, Németország gazdasági teljesítménye visszaesett – ami kedvezőtlenül hatott a hazai gazdasági folyamatokra is. Az európai integráció híveként szerepet vállalt az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítésében. Mint a hazai világkiállítás ügyének pártolója részt vett az EXPO-t előkészítő kormánybizottságban. Pénzügyminiszterségének az 1994-es kormányváltás vetett véget.


Csak néhány szavazaton múlott, hogy a Harmadik Magyar Köztársaság második miniszterelnökét nem Szabó Ivánnak hívták. Az Antall József utódlására összehívott 1993-as MDF-választmány miniszterelnök-jelölti versenyében az első fordulóban hetvenkilenc szavazatot kapott – míg Boross Péter nyolcvankilencet, Für Lajos pedig hatvankettőt. A következő körben a választmány az első kör legnagyobb esélyesét, Boross Pétert választotta kétharmados többséggel miniszterelnök-jelöltté – innen datálható az az időszak, amikortól kezdve Szabó viszonya kezdett megromlani a párt vezetésével. Pedig az MDF-ben magas pozíciói voltak: a párt egyik alapító tagja, aki az MDF-en belül a gazdaságpolitikai kérdések fő szakértője volt, és ő dolgozta ki a párt gazdasági programját is. 1990-től miniszterré kinevezéséig tagja volt az MDF-frakció elnökségének, 1994 és 1996 között az MDF ügyvezető elnöki és frakcióvezetői tisztségét töltötte be.

> MDF: csurkisták pártja
Nem bánták meg, hogy annak idején kiszakadtak a „nyugodt erőből”?
Megbánásról soha nem volt szó. Sőt, időközben néhány konkrét politikai akció és állásfoglalás kapcsán bebizonyosodott: ha eddig nem tettük volna meg, akkor most kellene kijönnünk. De azt hozzátenném, hogy ez egy 1989 óta tartó belső folyamat eredménye volt, melynek során egyre világosabban elkülönültek egymástól az Antall Józsefhez, illetve a jelenlegi vezetéshez kötődő személyiségek. (…) 1993 januárjában az MDF VI. országos gyűlésén két húszfős elnökségi listáról volt szó: az egyiket Antall József készítette, a másikat Csurka István és köre. Ma egyetlen személy kivételével az Antall-féle lista a Néppártban, a Csurka-lista az MDF-ben van.
Hetek- interjú, 1998 április 11.

Kezdettől fogva a párt markáns véleménnyel rendelkező tagjai közé tartozott, nagy visszhangot kapott például, amikor a kilencvenes évek elején egy kiszivárogtatott elnökségi ülésen a politikus a párt „borzalmas tagságáról” beszélt.

Miután 1996-ban Lezsák Sándorral szemben alulmaradt az MDF

pártelnökségéért folytatott küzdelemben, a „nemzeti liberális” szárny vezetőjeként kilépett a pártból és Magyar Demokrata Néppárt néven önálló tömörülést és parlamenti frakciót alapított. 1996. november végén Pusztai Erzsébettel szemben a párt elnökévé választották. Az MDF-ről egészen Dávid Ibolya 1999-es elnökké választásáig igen lehangoló véleménnyel volt, aminek gyakorta hangot is adott.

Pártpolitikai hullámvasútSzabó Iván az MDF-ből való kiválástól azt is remélte, hogy a Fidesz stratégiai szövetségesévé válhat az 1998-as választásokon. A két párt informális tárgyalásain ugyanis többször is szóba került az együttműködés. A Fidesz korábban arra hivatkozva utasította el az MDF közeledését, hogy annak vezetésével nem tud közösen dolgozni. Szabó Iván ígéretet kapott rá, hogy a Demokrata Fórum vagy egy másik formáció elnökeként 1998-ban a Fidesz partnere lehet – ám a kitüntetett szerep végül mégis a Szabó nélküli MDF-nek jutott. Az együttműködésből mindössze annyi valósult meg, hogy az MDNP az első fordulót követően mindenütt visszaléptette a Fidesz javára saját jelöltjeit – ugyanis a párt 1998-ban kevesebb, mint másfél százalékot szerzett a választásokon, jóval elmaradva a parlamenti küszöbtől. Vélhetően ezen keserű tapasztalatok is szerepet játszottak abban, hogy Szabó Iván az elkövetkező egy-két évben sokkal kevésbé volt aktív a pártpolitikában, mint korábban. Elnökségéről végleg lemondott, az MDNP elnöke Pusztai Erzsébet lett – aki rövid ideig a Fidesz-kormány egészségügyi államtitkáraként tevékenykedett.

Az 1998-as választásokat követően Szabó Iván pártelnök leginkább publicisztikákban fejtette ki véleményét a politikai életről. A Fidesz-MDF választási megállapodása kapcsán írt cikkében (Egy megállapodás margójára, Népszava, 2001. szeptember 7.) fájlalta, hogy az MDF nem az MDNP-vel lépett szövetségre, a Békejobb hagyományait folytatva – arra hivatkozván, hogy ez a polgári oldal esélyeit növelhette volna. Az 2002-es választásokat megelőzően az MDNP tiszteletbeli elnökeként volt jelen a Centrum választási gyűlésein, de a párt kampányában már nem vett részt aktívan. A Centrum választások két fordulója közötti „balra tolódásával” nem tudott azonosulni. Ennek ellenére a Kupa Mihállyal kötött barátsága megmaradt – a Centrum-párt elnöke ma is mint a pártszerveződés fő szellemi atyját emlegeti a volt MDNP-s politikust. Ez azért is figyelemre méltó, mert 1997-ben még nem nyilatkozott ilyen kedvezően a volt pénzügyminiszterről (Lásd a Kupa Mihályról készített elemzésünket).

Az MDNP megalakulásakor nyilatkozatban közölte: nemzeti elkötelezettségű, modern európai kereszténydemokrata néppárt kíván lenni, amely Antall József nyomdokain befogadja a népi gondolatot és a nemzeti szabadelvű értékeket, és legfőbb politikai törekvése, hogy elősegítse a kormányképes jobbközép koalíció létrejöttét. Ennek ellenére Szabó Iván több esetben is elismerően nyilatkozott az MSZP–SZDSZ kormány gazdasági stabilizációs programjáról, és a pragmatikus, józan politizálás jegyében többször is a koalíció mellett szavazott az ellenzékkel szemben. Ezzel a párt a jobboldalon sokak számára vállalhatatlanná vált, a baloldali szavazók számára viszont tagjainak összetétele (például Kónya Imre, Jeszenszky Géza) és felvállaltan keresztény-konzervatív értékrendje miatt nem jelenthetett valódi alternatívát – ahogy a pártelnök utólag maga is elismerte. Az MDNP a kampányban egy nem létező bázisra támaszkodott: a kereszténydemokrata és a nemzeti liberális értelmiségre.

A párt kudarcában talán szerepet játszhatott Szabó Iván idealizmusa is: az MDNP elnökeként meg volt győződve arról, hogy Magyarországon az évezred végére nem az érzelmi politizálás, hanem az ésszerű gondolkodás került előtérbe. Értelmiségi attitűdjét nem tudta félretenni akkor sem, amikor pártpolitikusként beszélt és szerepelt. 1996-ban az MDNP elnökeként elsősorban a ráció erejével, csendes észérvekkel próbált hatni a választókra. Tette ezt egy olyan időszakban, amikor az emberek gondolatait – pár évvel a Bokros-csomag megszorító intézkedéseit követően – inkább az egzisztenciális félelmek kötötték le, és így hatványozottan fogékonnyá váltak a szociális demagógiára.

A párt 1998-as kampányszlogenje („Többet ésszel...”) is mutatta:
> Értelem és érzelem
„Megítélésem szerint minél messzebb vagyunk a rendszerváltástól, annál inkább értelmi, mintsem érzelmi alapon döntenek majd a választópolgárok. Az MDNP pedig, mint parlamenti frakcióval rendelkező párt, 2002-ig sikeresen fölépítheti magát. Addigra ki fognak hullani a nagy emóciókra építő politikai erők.”
„Az a mentális tartalom ugyanis, amit a néppárt megjelenít, még nem egészen adekvát a társadalom nagy többségével. De a párt megkapaszkodása után az lehet, mert a magyar társadalom mindenképpen ebbe az irányba fog elmozdulni. Ilyen értelemben a hosszú távú optimizmusunk megalapozott és indokolt.”
Hetek- interjú, 1998 április 11.

az MDNP elsődlegesen arra számított, hogy szellemi tőkéjével szavazatokat vonz – a komplex, értelmiségi szemléletmódot tükröző üzenetek azonban nem leltek termékeny táptalajra a hazai közvéleményben. Igaz, Szabó Iván már a választások előtt elismerte, hogy a párt sikere nem rövid távon várható, de ezzel együtt úgy vélte: húsz-huszonöt képviselői helyre ezzel együtt számíthat. A választók észérvekkel való meggyőzése utólag illúziónak bizonyult: az MDNP mindössze 1,34%-ot szerzett az 1998-as választásokon, és értelmiségi rétegpártként sem tudott megerősödni. Az ezóta eltelt események alapján kijelenthető: nem teljesült Szabó Iván próféciája a racionalitás megerősödéséről a hazai közéletben és a közvéleményben.

Magányos kereszténydemokrata

A politikától való visszavonulást követően Szabó Ivánnak hasonló problémával kellett szembenéznie, mint korábban. A jobboldalon túlzottan liberálisnak, „renegátnak” tartották, a baloldali-liberális értelmiség pedig szívesen meghallgatta – de csak mint pénzügyi szakembert és gondolkodó konzervatívot. A politikai életben elszigetelődött, „kívül rekedt az értelmiségi szekértáborokon” is, szellemi aktivitása és termékenysége ellenére nem alakult ki körülötte egy pezsgő szellemi környezet, ami hagyatékát tovább ápolhatta volna.

Pedig Szabó Iván gondolkodásmódja sok tekintetben mértékadó lehetne a mai politikai elit számára is. Autonóm gondolkodó volt, akinek véleményét nem kötötték gúzsba a hagyományos ideológiák. Konzervatív volt, de nem nacionalista; vallásos, de nem volt rá jellemző az ateistákkal és antiklerikálisokkal szembeni ellenszenv. Felemelte a szavát a faji kirekesztés ellen is, alkalmasint a hazai liberálisoknál is toleránsabb álláspontra helyezkedett. A keresztényi gondolat iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a magyar nép iránti szolidaritásra, Szent István hagyományaira hivatkozva hevesen állt ki kalocsai afgán menekültek befogadásának ügyében 2001 szeptemberében, és élesen bírálta az ügyben az SZDSZ-es kalocsai polgármestert is.

> Szent István-i tolerancia
(…)” mi idegeneket befogadó nemzet vagyunk, akik megértik és elfogadják különböző gondolkodású embertársaikat”.

„És akkor jön Kalocsa. Elfelejtjük, hogy több százezer magyar honfitársunkat egy kritikus pillanatban fenntartások nélkül befogadta a világ. Elfelejtjük, hogy Szent István milyen szellemi örökséget hagyott fiára és rajta keresztül az egész magyarságra. „

„a város liberális polgármestere menetel - magasra tartva a szabadelvűség zászlaját - a kirekesztést követelő tüntetők élén.Az első, történelmi léptékkel mérve jelentéktelennek tetsző kis vizsgán megbuktunk mint magyarok és megbuktunk mint keresztények.”

„Milyen ország lesz itt a jövőben, ahol az egyén vagy kisebb csoportok egzisztenciális félelmei eltorzult arcokat és fékezhetetlen indulatokat produkálnak ahelyett, hogy a szolidaritás diktálta empátia fogadná azokat, akik üldöztetés, háború vagy népirtás veszélye miatt elmenekülni kényszerültek szülőföldjükről?”
Szolidaritásból elégtelent kaptunk, Metró, 2001. október 15.


Szabó Iván politikusként is mindig felemelte szavát a szélsőségek ellen, és maga is mindig távol tartotta magát a botránykelő nyilatkozatoktól. 1997-ben közös nyilatkozatterv elfogadását kezdeményezte, mely kötelezte volna az országgyűlés tagjait arra, hogy tartózkodjanak a kampány során az antiszemita ízű nyilatkozatoktól, az etnikai és vallási hangulatkeltés minden formájától. Antirasszizmusa ellenére a kilencvenes évek elején őt is antiszemitizmussal vádolták, miután a Fővárosi Közgyűlés világkiállítás megrendezését elutasító határozatára napirend előtti felszólalásában egy rossz kicsengésű mondattal reagált: „Éreztem már, (…) amikor szerény padsorunkból Demszky Gábor a főpolgármesteri szék magasságába emelkedett, hogy lesznek nehézségek. Azt azonban a legelvakultabb SZDSZ-ellenes propagandának sem tudtam volna elhinni, hogy olyan szobát fog kapni a Városháza elefántcsonttornyában, ahonnan sem az országra, sem Budapest egészére nincsen kilátás, kizárólag a Mérleg utcára.”


Maga is tisztában volt azzal, hogy az a politika, melyet maga és pártja képvisel, hazánkban kevéssé elterjedt és népszerű. A politikus szerint Magyarországon a kereszténydemokrácia ’90 után „kisiklott”, és a politikai irányzat névleges követői is elrugaszkodtak annak hagyományaitól. Etalonnak az olasz kereszténydemokrata gondolkodók írásait és a német CDU politikáját tartotta. A nyugati kereszténydemokrata hagyomány ugyanis lényeges alapelvként rögzíti, hogy a keresztény hitből közvetlen politikai cselekvés nem vezethető le – Magyarországon viszont a kereszténydemokrata pártok világnézeti pártként működnek. Európában a politikai palettán a kereszténydemokraták a pártok középen határozzák meg saját helyüket, és értékrendjükben bárkivel szemben nyitottak. A német CDU öndefiníciójában benne van az is, hogy a kereszténydemokrácia magában foglalja az európai liberalizmus és konzervativizmus minden használható hagyományát, míg ez a nevükben kereszténydemokrata hazai mozgalmakra egyáltalán nem jellemző. (Várni és készenlétben állni. Zalai Hírlap, 1999. április 20.)

A Szabó Iván által képviselt „különutas” keresztény-konzervatív-liberális politika kudarcát mutatja az is, hogy a politikus munkássága utolsó időszakában kiszorult a jobboldali sajtóból, és írásait szinte kizárólag baloldali-liberális médiumokban közölték. Feltűnő, hogy (főleg az 1998-as kormányváltást követően) viszonya fokozatosan egyre romlott a jobboldallal és annak nyilvánosságával, amiben minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy a ciklusban sokszor igen kritikus hangokkal illette a Fidesz politikusainak stílusát és a kormány politikájának tartalmi elemeit is.

> Odamondogatnak a púposnak
(…) lehet, csak az a baj, hogy én öregedtem meg, és ezért nem tetszik nekem a fiúk stílusa, de erre a szélsőséges frusztráltakat kivéve a magyar társadalom nagy része sem vevő. Biztos vagyok benne, hogy Kövér Laci másként fogalmaz majd, ha 50 éves lesz. A Fidesz egyelőre jól odamondogat. A púposnak odavágják, hogy mit keres az egyenes gerincűek között. Az igazi probléma mégsem a stílus. (…) A stílusnál jobban zavar például az, amikor Stumpf István kancelláriaminiszter azt mondja, hogy túl nagy az önkormányzatok szabadsága, miközben tudjuk, hogy egyre csökken az önkormányzatoknál maradó szja-bevétel aránya.(…). Ezek a tartalmi kérdések engem sokkal jobban zavarnak, mint a stílus.
Népszabadság-interjú, 2002. január 6.


A jobboldali sajtóban a 2002-es választásokhoz közeledve egyre gyakrabban fogalmazódtak meg kritikus vélemények az MDNP elnökével szemben, a 2002-es Centrum-pártban való részvétel pedig tovább erősítette ezeket az ellenszenveket. A Magyar Nemzet publicistája 2002-ben például így írt a politikusról: „a ma már sárga sálat nyakára tekerő Szabó Iván hamarosan azzal az SZDSZ-szel fúj egy követ, amelynek aktivistái tiltakoztak a néhai miniszterelnök szobrának szombathelyi felállítása ellen” (Gajdics Ottó: Korai öröm, Magyar Nemzet, 2002. április 9.).

Vélhetően a jobboldalon kialakult nem túl kedvező kép okozta, hogy bár életében mindvégig a keresztény hagyományok ápolója volt, és értékrendjének tekintetében végig inkább a konzervatív oldalhoz tartozott, halálát kínos csönd követte a jobboldali sajtóban és a jobboldali politikusok részéről egyaránt.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695