Demszkyt elhagyta a város

2005-09-02

Demszky Gábor a Demokratikus Ellenzék soraiból került egy milliós metropolisz élére, majd több kísérletet is tett arra, hogy a fővárosban felhalmozott politikai tőkéjét az országos politikában kamatoztassa, végül mégis Budapesten maradt.

 

> Életrajz
Demszky Gábor 1952-ben született Budapesten. Tanulmányait az ELTE jogi karán később a szociológiai tanszéken folytatta. 1972-ben politikai szervezkedésért egy évre kizárják az egyetemről, ekkor taxisként és könyvtárosként dolgozott. 1976 és 1981 között a Világosság című folyóirat munkatársa. 1977-től részt vett a Demokratikus Ellenzék munkájában, 1979-től pedig bekapcsolódik a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) tevékenységébe. 1981-ben Rajk Lászlóval létrehozta a szamizdatokat megjelentető AB Független Kiadót, részt vett a Beszélő munkájában, 1983-tól szerkesztette az általa alapított Hírmondót, közreműködött a Máshonnan Beszélő és a Magyar Zsidó című szamizdat lapok kiadásában. 1983-ban "hatóság elleni erőszak" címén hat havi börtönbüntetésre ítélték, amit három évre felfüggesztett a bíróság. 1988-ban tíz hónapot töltött az Egyesült Államokban, a Columbia Egyetem hallgatójaként. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az SZDSZ alapító tagja.

1990-ben, 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben Budapest főpolgármesterévé választották 2000-2001-ben az SZDSZ elnöke, 2004-ben pártja európai parlamenti listavezetője.

Demszky Gábor az SZDSZ rendszerváltó magjához hasonlóan értelmiségi-ellenzéki múltat maga mögött tudva lépett az országos politika színpadára. A Demokratikus Ellenzékben eltöltött aktív évek felvértezték ugyan az underground politizálás sajátos műfajainak eszköztárával, de a szűk körben folytatott belső viták, a szamizdat (a pamflet, a gúnyrajz, a fiktív levél, stb.) világa után a rendszerváltás évei egészen más politikai légkörben teltek el. Demszky az SZDSZ vezetésében a kezdetektől meghatározó szerepet töltött be, az országos politikában azonban csak az 1990-es önkormányzati választásokig volt aktív. A főpolgármesteri tisztség elnyerése után lemondott képviselői mandátumáról, és így tett egyébként a következő három ciklusban is.


A főpolgármester tulajdonképpen Budapest elnöke, a városért személyesen felel, és személyében meg is testesíti azt. Az országos politikától elkülönülten, de Budapest központi szerepe, húzóereje és kisugárzása miatt mégis országos jelentőséggel bírva kormányoz. A mindenkori kormánnyal kényes egyensúlyi viszonyt kell ápolnia: hatókör- és forrásmegosztási viták, hivatalos és informális alkuk útvesztőjében kell manővereznie.

Ezek a sajátosságok formálták Demszky politikai karakterét. Egyszemélyi vezető: politikájának egyedüli mércéjéül a sikert jelöli meg. Félrevezető lenne autoriter személyiségként beállítani, mert Demszky pragmatizmusa mellett vállalja a pozíciójából fakadó felelősséget is. Mint az a tavalyi botrányai kapcsán kiderült, hajlandó a bocsánatkérés és a megbánás politikában ritka gesztusainak gyakorlására is. Fontos emellett hangsúlyozni nyílt és következetes liberalizmusát is, mely mellett nemcsak évről évre március 15-én elmondott beszédeiben tesz hitet, hanem – egészen Atkári János távozásáig – a város költségvetési politikájában is. Liberalizmusa összefonódik várospolitikájával.


> A város és a szabadság„Azóta is a városok a szabadság őrhelyei egész Európában. Másfél évszázad alatt oly sokszor, ha veszélybe került a szabadság, Európa-szerte a városok polgárai léptek fel elsőként, hogy megvédelmezzék.
Nem véletlen, hogy a szabadság ellenségei mindig a városokat vették célba, ha a szabadságot akarták eltiporni. Az ellenforradalmak, diktatúrák mindig úgy kezdődtek, hogy rendőrcsizmák, szuronyok, tankok jelentek meg a városok utcáin.” – Demszky Gábor 2004. március 15-én elmondott beszéde
Konfrontatívan az országos politikába

Az országos politikában Demszky a pozíciójából fakadó súlyán túlmenően először 1998-ban exponálta magát. Harmadik főpolgármesteri mandátumának elnyerése az Orbán-kormány számára megemészthetetlen kudarc volt. A kormányzat nyílt háborúba kezdett a fővárossal, Demszky azonban felvette a kesztyűt. A rövid, médiakonform üzenetek megfogalmazásában, a konfrontatív politikában semmivel sem maradt el a Fidesztől. Képes volt az általa preferált ügyeket, kezdeményezéseket szimbolikus jelentéssel felruházni, és a médiában ezekhez a progresszió, az átgondoltság és a fejlődés fogalmait kapcsolni. Világossá tette, hogy számára az Orbán-kormány az antitézis: a provincializmus, az ötletszerűség és az ideologikus-konfliktuskereső magatartás képviselője. Állította: az Orbán-kormány meg akarja fojtani Budapestet, elapasztja a fejlődéséhez szükséges forrásokat és korlátozza a metropolisz önmegvalósító autonómiáját. Demszky határozott kiállásával ekkor az ellenzék vezető alakjává vált; hiszen az MSZP nem tudta lerázni a választási vereség okozta bénultságot, a parlamenti SZDSZ pedig szenvedett a hirtelen rászakadt kispártiság sokkjától.


Természetesen az SZDSZ-nek égető szüksége volt Demszky első vonalba állítására, hiszen a Magyar Bálint-éle pártvezetés minden erőfeszítése ellenére sem tudta a pártot a parlamenti küszöbről elmozdítani. Demszky népszerűségétől várták azt a lendületet, ami valódi harmadik erővé teszi a szabad demokratákat; a vezetés nem is titkolta, hogy a 2002-es kampányt rá kívánja alapozni. Demszky azonban radikálisabb váltásban gondolkodott. 2000 szeptemberében éles hangú levélben jelentette be, hogy a „frusztrált és depressziós, önbizalmát vesztett, kishitű SZDSZ” vezetését át kívánja venni. Szembekerült a frakcióval, lemondatta a pártvezetést, majd a decemberi küldöttgyűlésen tartott elnökválasztáson 70-30 arányú győzelmet aratott Fodor Gábor felett, elfogadtatva ezzel az SZDSZ új programját is. Ennek lényegi mondanivalója az volt, hogy az SZDSZ olyan politikai erő, amely egyenlő távolságot tart a „jobboldali kádárista” Fidesztől és a „baloldali kádárista” MSZP-től.

 

> Egyenlő távolság
„Az MSZP olyan, mint a hologram az új 2000 forintoson. Ha a választó először ránéz, Kovács László mosolyog vissza. De ha egy pillanatra elfordul, azonnal Schmuck Andor, Nagy Sándor vagy Horn Gyula képe tűnik elő” – Demszky Gábor az SZDSZ őt elnökké választó 2000-es küldöttgyűlésén.

 

A harmadik erőként való fellépés Demszky reményei szerint 2001 tavaszára 10-15 százalékra növelte volna a párt népszerűségét. Ez az elképzelés, bár kudarcot vallott, önmagában nem illúziókergetés, hanem a ’98 utáni bipoláris pártrendszer csapdájából való kispárti kiútkeresés egyik kísérlete

Demszky azonban a hatalomátvétel és a megvalósítás során túl sok konfliktust vállalt a párton belül és kívül. Szakított az SZDSZ-re jellemző pluralisztikus döntéshozatali módszerrel, ezzel magára vonta a párt körüli tekintélyes értelmiségiek, például Tamás Gáspár Miklós és Eörsi István haragját. A pártvezetésben a fővárosi önkormányzatban kipróbált embereire hagyatkozott (elsősorban Bőhm Andrásra, Atkári Jánosra illetve Bruck Gáborra), kiszorítva a párt addigi erős embereit, Magyar Bálintot, Kuncze Gábort, vagy a Fodort támogató Pető Ivánt. A harsány MSZP-ellenesség a baloldali SZDSZ-szavazókat elriasztotta, ráadásul a működő városházi koalíció tükrében sokak szemében álságosnak tűnt.


Vissza a városba


Demszky féléves regnálás után, 2001. júniusában mondott le pártelnöki tisztéről (ekkor az SZDSZ a decemberi nyolccal szemben már csak öt százalékon állt); utódjául Kuncze Gábort javasolta. A főpolgármesterséghez való visszatéréssel azonban már nem tudta a korábbihoz hasonló módon kivonni magát a pártpolitika élvonalából. A 2002-es parlamenti és önkormányzati választások a Fidesz számára ugyanis világossá tették: Budapest meghódítása nélkülözhetetlen a 2006-os győzelemhez. A főváros ráadásul kiváló terep a kettős célú ellenzéki politizáláshoz: egyszerre lehet a kormányt és a városvezetést bírálni. Eközben az országos átlagnál jóval kisebb szavazótáborral is lehet keresnivalója a jobboldalnak a három párt által felosztott politikai mezőben.

Demszky 2004-ben kiharcolta magának az SZDSZ EP-listájának első helyét, a kampányt azonban nem az ő személyére alapozták, sokkal inkább a liberális politikai elvek személytelen kidomborítása jellemezte azt. A listavezetői TV-vitában Demszky mondanivalója jórészt az adócsökkentés szükségességének hajtogatásában merült ki, bár az SZDSZ akkor már két éves kormányzati múltjával nehezen tudta hitelesen képviselni ezt a vezérszólamot. Bár pártja nyolc százalék körüli eredménye komoly siker, pozícióhajhásznak tűnő ragaszkodása az EP-képviselőséghez, majd kínos, de kötelező lemondása mandátumáról egyértelműen beárnyékolja ezt a kampányt.

Botrányok árnyékában

A várospolitikusként sikeres, a budapestiek körében sokáig népszerű Demszky Gábor 15 éves városvezetői munkája során több alkalommal került támadások kereszttüzébe. Kritizálták a fűvárosi úthelyzet vagy a közlekedési dugók miatt, támadták azzal, hogy nem Budapesten lakik, választási sikerét azonban ezek a vádak nem veszélyeztették. Az első három ciklusa alatt egyetlen országos visszhangot kapott politikai botránya a hannoveri villamosok 2001-es megvásárlásához kötődik. Az MSZP által javasolt, a német város által levetett villamosok megvásárlását Demszky nem támogatta, míg a Fidesz az MSZP-vel együtt a javaslat mellett szavazott. Demszky a költségvetés elfogadása előtt rövid idővel a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, később a bírósághoz fordult, illetve bejelentette a koalíció felbontását, amit a szocialisták nem fogadtak el. A költségvetés benyújtásának kényszere – és az ezzel járó állami támogatások elvesztésétől való félelem – végül visszakozásra késztette a főpolgármestert, és a villamosokat is megvásárolta a főváros.

 

> Nyaralók
„Tavaly jelentős összeget költöttünk a házra. Ezt családi kölcsön formájában a szüleimtől kaptam, akik eladták balatoni nyaralójukat. Idén még nem kaptam számlát a kivitelező cégtől. Eredetileg úgy terveztem, hogy ehhez a feleségem családjától kérek kölcsönt, hiszen ők is eladják a nyaralójukat, és inkább Kusariban nyaralnak majd. De lehet, hogy erre nem lesz szükségem, hiszen júliustól kapom az EP-képviselői tiszteletdíjat is, ami pedig jóval több, mint az eddigi fizetésem. Így a feleségemék akarattyai nyaralójának árából tudjuk majd a még be nem fejezett, romos épületet felújítani. Ez persze nem az enyém lesz, hanem az ő családjuké.” – részlet Demszky Gábor blogjából.

A főpolgármester tekintélyét 2004-ben sorozatos botrányok tépázták meg, és helyezték a politikai- és bulvárlapok címlapjára, mellyel rövid időre úgy tűnt, nem tartja meg országos politikában betöltött szerepét. Az európai parlamenti választási kampányban beharangozott tornádóveszély, a gyorshajtás miatt elvett jogosítvány, a horvátországi házvásárlás, a nyaralás alatt igénybe vett szolgálati sofőr, a lánya által igényelt önkormányzati szociális lakás, a polgármesterséggel összeférhetetlen EP-képviselői mandátum mind a sajtó által felkapott és az ellenzék által ügyesen felépített támadássorozattá álltak össze, melyek sikeresen rontották le Demszky hosszú idő alatt felépített felelős politikusi imázsát, és állították be urizáló, a közpénzekkel szabadon gazdálkodó tisztséghalmozóként.


A 2005-ös év sem múlt el botrányok nélkül. Miután az ellenzék tavasszal kampánytémává tette a főváros fejlődésének látványos megtorpanását (emlékezzünk: Orbán Viktor februári évértékelő beszédében kerékbilincsben láttatta a várost), illetve a Kormány is intenzíven foglalkozott a főváros problémáival (Gyurcsány Ferenc Molnár Gyula szocialista kerületi polgármestert nevezte ki Budapest-koordinátornak) nyár elején Demszky Gábor az utóbbi évtized legnagyobb útfelújítási projektjét jelentette be. Az útfelújítások szükségességével minden politikai erő egyetértett, a munkára (a kommunikációs feladatokat is magában foglaló) közbeszerzést írtak ki összpárti egyetértéssel. Az ellenzék később azzal vádolta meg a főpolgármestert, hogy a beruházások kommunikációjára SZDSZ közeli cégek kaptak megbízást. Az ellenzéki támadások nyomán kialakult botrányhangulat jó alkalmat nyújtott Atkári János főpolgármester-helyettesnek, hogy éles bírálatot fogalmazzon meg Demszkyvel szemben: a főpolgármester személye Budapest fejlődésének gátja. Képviselőként kérte a főjegyzőt a szerződések rendelkezésére bocsátására, azzal a céllal, hogy törvénysértések esetén a rendőrséghez fordulhasson, miközben a Fidesz a büntetőfeljelentést is megtette.


> Elismerés
„Minden tekintetben elismerem azt, amit (...) a demokratikus ellenék soraiban megtett, vagy amit taxisofőrként a fővárosi polgárok javára szolgáltatott, de ezek a város irányításához elég kevés támpontot adtak” - mondta Atkári János.

 

Atkári János pénzügyi főpolgármester helyettes korábban évekig Demszky legfőbb bizalmasa volt, 2004. novemberi hirtelen „lefokozása”, illetve idén tavaszi kizárása az SZDSZ fővárosi frakciójából a főpolgármester számára nehéz helyzetet idézett elő: a pozíciójából gyakorlatilag elmozdíthatatlan Atkári a városházán belülről bírálja főnökét, ezzel hitelesítve a Fidesz Demszkyvel szembeni állításait.


Ingadozó népszerűség

Demszky Gábor népszerűségi mutatója a 90-es évek első felében kisebb kilengésektől eltekintve viszonylag magas volt, 57-65 pont között mozgott. A Horn-kormány alatt Demszky végig megőrizte átlag 64-65 pontos eredményét, amivel a politikusok népszerűségi listáján Göncz Árpád államfő mögött tartani tudta a második helyet. A jó formát Demszkynek sikerült az 1998-as önkormányzati választásokig megőriznie (októberben 66 pont), és ami még fontosabb, szavazatokra konvertálnia. Az Orbán-kormány nem fogadta könnyen a tényt, hogy Budapest ellenzéki vezetés alatt marad, és különböző frontokon igyekezett szembemenni a Főváros vezetésének törekvéseivel. Ez a konfrontáció, valamint a választási győzelem utáni lendület ismét 70 pontos eredményt hozott Demszkynek.

Ez a szerep azonban hosszútávon erodálta a főpolgármester népszerűségét: 1999 elejétől hanyatló tendencia figyelhető meg, 2000 nyárutójára, amikor offenzívába kezdett az SZDSZ vezetése ellen, 56 pontra süllyedt a mutató, a 2000. decemberi „hatalomátvétel” idejére pedig a választópolgároknak már csak 52 százaléka látta volna szívesen felelős pozícióban Demszky Gábort. Az SZDSZ elnökeként az országos pártpolitikában való részvétel szükségszerűen tovább koptatta népszerűségét, ehhez még hozzájárult több, konkrétan felismerhető tényező is. A kétfrontos harcot, az MSZP-től való eltávolodást sem az SZDSZ baloldali támogatói, sem a Demszkyvel korábban szimpatizáló szocialisták nem díjazták, és főpolgármesterként is el kellett könyvelnie néhány kudarcot (hannoveri villamosok ügye, a kormánnyal folytatott metróper elvesztése); így elnöksége alatt népszerűsége csak 46-47 pont körül alakult. Úgy tűnik, júniusi lemondását a közvélemény valamelyest honorálta (49 pont), és a követő egy évre meg is őrizte az 50 pont körüli szintet.

A baloldali-liberális koalíció 2002-es országgyűlési választásokon elért sikere ismét hozott némi népszerűségnövekedést Demszkynek, melyet a sikerrel megvívott önkormányzati választásokig meg is őrzött. November hozta az utolsó kiemelkedő eredményt; az 57 pontos index egyfelől a választási siker utóhatásának, másfelől pedig a Medgyessy Péterrel a költségvetés prioritásairól folytatott vitájának tudható be.

Demszky Gábor a negyedik főpolgármesteri ciklus első felében egyenletes, kiugró értékek nélküli közmegítélés alá esett. A 2004 májusi EP-választás SZDSZ-es sikere a listavezető Demszky számára nem járt pozitív népszerűségi változással. Ennek okát talán abban kell keresni, hogy szándéka a főpolgármesteri és EP-képviselői tisztségek egyidejű betöltésére még a liberális szavazók között sem aratott egyöntetű tetszést.

Az EP-választás után következett Demszky mélyrepülése. A nyár a botrányok jegyében telt el. A politikailag súlytalan, de a lakosságot bosszantó botránysorozat példátlanul alacsony, 38-39 pontos mutatót eredményezett Demszkynek, ezt az utóbbi évben is csak maximum 43 pontra (igaz, ez a legfrissebb, júliusi adat) tudta feltornászni.

(a Szonda-Ipsos felmérései alapján)

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695