Horn Gyula, a nagy taktikus

2005-09-08

Horn Gyula külpolitikusként jelent meg a politika színpadán, majd 1990-es MSZP-elnökké választását követően a különböző érdekcsoportok közti egyensúlyozás zsonglőreként és a baloldali populizmus képviselőjeként vezette pártját az 1994-es választási győzelemig. Kormánya bukását követően többször is szembement az MSZP hivatalos nyilatkozataival, és a Fidesz mellett saját pártját is keményen kritizálta. Sokak szemében ő volt az első és az utolsó ember, aki kemény kézzel irányította az MSZP-t.

Horn Gyula 1985-ös külügyi államtitkári kinevezése egy időben történt a keleti blokk feletti szovjet kontroll enyhülésével. Az addig központilag meghatározott nemzetközi célok helyén kezdtek feltűnni az egyes országok érdekeit kifejező törekvések, így a Németh-kormány idején külügyminiszterként tevékenykedő Hornnak is elődeinél lényegesen nagyobb mozgástér jutott. Ekkor mutatkozott meg kiváló taktikai érzéke, mellyel stratégiai elképzelések nélkül is mindig sikerült a politikai események centrumába állítania magát. Így amikor 1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel együtt egy jól megválasztott szimbolikus aktussal átvágta a vasfüggönyt, neve összeforrott a kelet-közép-európai rendszerváltozással.

Horn a rendszerváltó Németh-kabinetbeli tagságával egy csapásra országos ismertségű politikussá vált. Bár korábban nem tartozott a reformszárnyhoz, és a kerekasztal-tárgyalásokban sem jutott szerephez, külügyi munkájával egyre közelebb jutott a Nyers Rezső vezette „szakadárokhoz”. Az 1989. október 6-án megalakuló MSZP-ben már elnökségi tag, így Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre és természetesen az elnök Szűrös Mátyás mellett a párt egyik legbefolyásosabb vezetője lett. Az 1990-es országgyűlési választásokon elszenvedett súlyos vereség utáni II. Kongresszuson került az elnöki pozícióba, és ebben a tisztségében vezette pártját a ’94-es győzelemig.

Az MSZP fennmaradása az 1990 utáni első parlamenti ciklus képlékeny viszonyai között nem volt egyértelmű. Horn harminchárom éves pártapparátusi, illetve diplomáciai rutinjából eredő páratlan alkukészségével azonban elérte, hogy a pártot alkotó heterogén elemek (az állampárti apparátus töredékei, szakszervezetek, KISZ-maradványok, stb.) mindegyike az MSZP-n belül képzelje el a politizálást. Már 1991 nyarától az ellenzéki pártokkal való szorosabb együttműködés mellett tört lándzsát, döntésével perifériára szorítva két potenciális vetélytársát, Pozsgay Imrét és Szűrös Mátyást.

Az MSZP-t a Demokratikus Chartában való részvételig körülvevő politikai karantén kiszorította a politikai küzdelmek centrumából, ez azonban inkább előnyére vált – hiszen elkerülte az MDF-et és az SZDSZ-t egyaránt sújtó népszerűségvesztést. Kezdett a szocialistákhoz kapcsolódni az „ideológiamentesség” a „pragmatizmus” és a „szakértelem” fogalma. Ennek a folyamatnak két fő motorja volt; Békesi László, aki először az 1991-es költségvetés vitájában tűnt fel szakszerűségével, felkés

> A nép fia
"Egy dolgot tartottam fontosnak az életben: nálamnál okosabb emberekkel körülvenni magam. Na most, ez egyáltalán nem volt nehéz."
Napkelte, 2004. február 08.

"Olvasok egy kommentárt, vagy olvasok egy cikket, amely olyanokat állít, aminek szinte semmi köze a valósághoz. Persze, hogy akkor jó angyalföldi stílusban elkerekítem a dolgot. (…) Nagyokat tudok káromkodni".
Beszélgetés a Szubjektív című műsorban, 1999. szeptember 26.
zültségével; és természetesen maga Horn Gyula, aki külpolitikai megnyilvánulásaival vetette magát észre. A politikára kevésbé fogékony, és a rendszerváltás folyamataitól megrettent emberek számára Horn ismerős Kádár-kori karakter volt, aki akár a populizmus ódiumát is vállalva a „kisember” oldalára áll, és igyekszik megvédeni a „vadkapitalizmus” hatásaitól a társadalmat. Ez a reakció tartalmilag változatos, olykor még a baloldali eszmerendszernek sem megfeleltethető – de mindig közérthető. Horn Gyula politikai üzeneteit egyszerűen, – Stumpf István szavaival élve – „a Pista bácsik és a Mari nénik nyelvén” fogalmazza meg. Sőt, a politikusnak ez az egyszerűsége vált sokak szemében erős politikai „szexepillé”.

A külföld felé való nyitás a belföldi vákuumban lévő MSZP számára is létfontosságú volt; a nyugati szociáldemokrata pártokhoz való közeledés, majd 1992-ben a Szocialista Internacionáléban elnyert „társult tag” státusz mintegy kívülről legitimálta a pártot. Horn kiválóan felhasználta a Demokratikus Chartában liberális értelmiségiekkel kapcsolatot tartó szocialistákat (például Vitányi Ivánt) arra, hogy „megágyazzanak” egy esetleges koalíciónak. Az MSZP így nem a pártvezetés felé tett ajánlatot (mint 1991-ben), hanem kerülőúton, az SZDSZ-holdudvaron keresztül készítette elő az együttműködést, miközben természetesen a Fidesz is partner maradt.

> A Fideszről korábban
Mi az, amiben az MSZP közelebb áll a Fideszhez, mint az SZDSZ-hez?
„A Fideszben azt szeretem, hogy elvi álláspontot képviselnek. Következetesen ugyanazt a magatartást tanúsítják, bármilyen érzékeny kérdésről legyen is szó a parlamentben, akár egyházi ügyekről, akár a földkérdésről, akár a kárpótlásról, a Fidesz mindig nagyon következetes.”
Interjú Horn Gyulával, Tölgyessy Péterrel és Orbán Viktorral, Beszélő, 1992. március 7.


A szocialista párt 1994-ben annak ellenére is sikeresnek bizonyult, hogy jelentős ellenszélben kellett politizálnia: a jobboldali pártok intenzív kampánnyal igyekeztek elvenni a szavazók kedvét attól, hogy az MSZP-re szavazzanak, az állampárt visszatérésének veszélyét vetítve előre. Horn Gyula 1956-os ellenforradalmi szerepvállalásának, „pufajkás” múltjának felemlegetése állandó téma volt a jobboldali – és a közszolgálati - médiában. A kampány során előkerült egy Svédországban élő magyar férfi is, aki azt állította, hogy Horn Gyula karhatalmistaként, egy vallatás során őt fizikailag bántalmazta – többek között kirúgta a fogait.

Az MSZP sikerében minden bizonnyal szerepe volt annak, hogy az intenzív ellenkampány bumerángként ütött vissza a jobboldalnak: Horn Gyula népszerűsége a támadások hatására csak tovább erősödött. A választók talán megsajnálták a támadások kereszttüzébe került pártelnököt - aki ráadásul a választások előtt nem sokkal autóbalesetben nyaksérülést szenvedett, így a miniszterelnök-jelöltek televíziós vitájában már az emlékezetessé vált, fejére szerelt fémkerettel vett részt.

Kényszerpályák és buktatók a volán mögött
Az 1994-es, földcsuszamlásszerű győzelem után Horn Gyula miniszterelnökként többféle kényszerhelyzettel is szembesült. Elsőként azzal, hogy az SZDSZ-t nem lehetett kihagyni a kormányból. Horn érdeme, hogy félre tudta tenni a szabad demokraták egykori radikális antikommunizmusa miatti sérelmeit, és nem hallgatott azokra a hangokra, amelyek egypárti kormányzást javasoltak. A koalíciós kormány létrehozása melletti döntéssel azonban Horn újabb terhet vett a vállára, mert így nem csak a hirtelen felduzzadt MSZP-ben megjelenő számtalan lobbiérdek között kellett egyensúlyoznia, hanem az SZDSZ jóváhagyásával is bírnia kellett. Bár a Koalíciós Érdekegyeztető Tanács felállításával a partnerek ki akarták zárni a nemkívánatos sajtóvitákat, a koalíciós feszültségek mégis mindig napirenden voltak, gyakori volt a sajtón keresztüli „üzengetés”. Ehhez járult még a gazdasági csőd kezdettől fenyegető réme, mely 1995 márciusában neoliberális monetáris fordulatra kényszerítette a kormányt. A „csomaggal” a kormány a társadalom jelentős részét „magára haragította”, és Horn Gyula saját személyes népszerűségén is máig tartó nyomot hagyott.

Forrás: Szonda Ipsos, Magyarország Politikai Évtizedkönyve
Negyedéves adatok


A vitatott belpolitikai működésénél sokkal egyértelműbbnek tűnik külpolitikájának sikere. Horn ’89 óta a NATO- és az EU-integráció következetes híve, és a csatlakozási folyamat abszolút prioritást élvezett kormányzása alatt. Ezt a vonalat hűen követte külügyminisztere, későbbi politikai ellenlábasa, Kovács László. Külpolitikai tapasztalatát, kiterjedt kapcsolatrendszerét a jobboldalon is elismerték, ezt mutatja, hogy Orbán Viktor 1999-ben három alkalommal is egyeztetett vele a magyar külpolitika főbb kérdéseiről.

Horn a szavazókkal való kapcsolattartásban saját, elődjétől merőben eltérő stílust képviselt. Járta a lakossági fórumokat, ahol a tőle megszokott közvetlenséggel érintkezett választóival. Gyakran dobott fel olyan populista témákat, (halálbüntetés, cigányság és a bűnözés kapcsolata, vagyonadó), melyek szembementek a hivatalos kormánypolitikával. Az ötletszerű felvetések általában nem mentek át a koalíciós egyeztetésen, de meghatározták a politikai napirendet. Folyamatos belső kritikával is számolnia kellett, a szakszervezeti lobbi és a Baloldali tömörülés nehezményezte a megszorító intézkedéseket, valamint az SZDSZ felülreprezentáltságát.

> A nép nyelvén
,,A cigányoknak ki kellene zárniuk maguk közül a jogsértő magatartású cigányokat".

"Próbálja magát beleképzelni annak a szülőnek a helyébe, akinek gyermekét megkínozták. Szabad ezeket a gyilkosokat életben hagyni? Tisztában vagyok nemzetközi vállalásainkkal, de attól még lehet magánvéleményem".
Hírszerző-interjú részlete a halálbüntetésről.


Horn a ciklus végéig ügyesen manőverezett: a komoly befolyással bíró Nagy Sándor számára gazdasági csúcsminisztériumot kreált, hogy azután nyugodtan engedjen az SZDSZ vétójának – ezzel semlegesítve egy fontos politikai riválist. Megőrizte a liberális gazdaságpolitikát végigvivő reformer arcát, miközben folyamatosan kiállt a bérből és fizetésből élők mellett. A hatékony ingázó politizálás mellett azonban képtelen volt hatástalanítani egy 1996-ban kirobbant korrupciós ügyet. A Tocsik-botrány kipattanásakor hiába menesztette bizalmasát, Suchmann Tamást, hiába hozott néha már cinikusnak ható népszerűségnövelő intézkedéseket, a korrupciós ügyet nem tudta a választókkal elfeledtetni.


A kormány tehetetlennek bizonyult a máig sem tisztázott robbantásos leszámolásokkal szemben is, bár Horn a romló közbiztonságért viselt felelősséget sikerrel hárította át Kuncze Gábor SZDSZ-es belügyminiszterre, amikor is a közvélemény számára őszintének tűnő felháborodással („Ami ma Magyarországon van, az nem közbiztonság!”) teremtette le a koalíciós miniszterelnök-helyettest. Az 1998-as kampányban – a „népnyúzó” Bokros-csomag mellett ezek az ügyek váltak beszédtémává, nem a kormányzati sikerpropaganda. A Fidesz ráadásul Orbán Viktorra kihegyezett kampányt folytatott, amelynek kulcsmozzanata a Horn-Orbán vita volt. A mára már klasszikussá vált összecsapásban a kevésbé „médiakonform” Horn veresége döntőnek bizonyult.

A baloldal „nagypapája”


Az 1998-as választási vereség után Horn rövid gondolkodás után bejelentette: nem indul az újraválasztásért az MSZP szeptemberi tisztújító kongresszusán, és nem igényel parlamenti bizottsági helyeket sem. Bár Horn személy szerint a lagymatag választási kampánynak tulajdonította a Fidesztől elszenvedett vereséget, az MSZP-ben általánosan feltörő szervezeti és személyi megújulási vágynak nem kívánt útjába állni. Visszautasította a személyére szabott, tényleges hatalom nélküli „tiszteletbeli elnökség” posztját is. A pártkereteken kívülről, autonóm pozícióból kívánta az MSZP-t támogatni, és persze hatalmi struktúráit a saját tetszése szerint formálni.

1998 nyarától a Fidesz által meghatározott napirend tematizálta a médiát, az MSZP az önkormányzati választásokon aratott győzelme ellenére is csak az eseti reagálásokra szorítkozott. Ezen tendencia megfordításában a magát lakossági fórumokon és a parlamentben egyaránt reaktiváló Hornnak is szerepe volt, aki az Orbán-Torgyán kormány radikális kritikája mellett a pártvezetést is ostorozta a gyenge ellenzéki teljesítmény miatt.

 

> Közvetlenség a parlamentben
"Hölgyeim és Uraim! Az apparátusok több száz fővel nem tudják ilyen konkrét, bonyolult ügyekben megállapítani, hogy kihez-mihez ágazik le az egész. Kérem, immár tanácsként mondom: kérdezze meg ezt a koronatanút! Korona? Hát tanú! Azért a koronát ne gyalázzuk meg! (Derültség az MSZP padsoraiból.) Kérdezze már meg, hogy Csurka Istvánon kívül ismer-e még MIÉP-es képviselőket név szerint! Ha tudja, hogy nincsenek benne MIÉP-esek, akkor tudnia kell. Orbán Viktoron kívül fideszes képviselőt? Vagy Torgyán Pubin kívül ismer-e kisgazda képviselőt? "(Derültség az MSZP padsoraiból. - Az elnök, Gimóthy Géza megkocogtatja a csengőt.)
"Ez sértő, Géza?"
Horn Gyula parlamenti felszólalása, 2000. augusztus 23.


Ez a „független hang” szerep tulajdonképpen a mai napig jellemzi őt. Az MSZP vezetése ugyanis, bár nem nélkülözheti Horn Gyulát a baloldalon kivívott tekintélye miatt, számos konfliktust kénytelen felvállalni miatta. Az MSZP vezetéssel ment szembe 1998 után a „pártpolitikán felülálló” Szövetség Az Európai Magyarországért (SZEM) létrehozásával, az egy év késéssel, 2000-ben hazatérő, az MSZP-t felfutó fázisábában megosztó Németh Miklós kitartó támogatásával, és a frakción belüli sértődött hallgatásával a kormány munkáját értékelő 2001-es vitanapon. A választási kampány során a „Nemzeti közép” konfliktuskerülő választási programjának nyilvánosságra kerülése után pártjának stratégiájával ment szembe, amikor azt állította, hogy a katolikus egyház vezetői és a lelkészek sok helyen közvetlenül kampányolnak, és felszólította az egyházat, hogy ne vállaljon közösséget azzal a jobboldallal, amely hazaárulónak és nemzetárulónak nevez ellenzéki politikusokat. Az ügy nagy vihart kavart egyházi és politikai körökben egyaránt, hetekig a sajtó vezető témái között volt jelen. A jobboldal igyekezett a lehető legtöbbet „kisajtolni” a nyilatkozatból, jobboldali fiatalok fáklyás felvonulást is szerveztek az MSZP székház elé.

Az ehhez hasonló „partizánakciók” a Medgyessy-kormány hivatalba lépésével sem szűntek meg. Horn tovább gyakorolja belülről kritikáját, de a pártmunkában nem tud sikert felmutatni: 2004-ben – hivatalosan legalábbis – ő vezette az MSZP erőtlen és kudarchoz vezető EP-választási kampányát. Megfigyelhető, hogy az MSZP belső erőviszonyainak átrendeződésénél mindig a királycsináló szerepében tűnik fel. Nem tartozik a jelenlegi miniszterelnök, Gyurcsány Ferencnek bizalmasai közé, élesen kritizálta még sportminiszterként a balatonöszödi kormányüdülő kapcsán kirobbant botránya miatt és 2004-ben a miniszterelnökjelölt-választás során Kiss Péter egyik fő támogatója volt.


2005-ben utalt rá, hogy elfogadná a jelöltséget a köztársasági elnöki posztra, de valós politikai támogatást nem tudott felmutatni, így ez az ügy is elsikkadt – a politikus ismételten sértődött nyilatkozatokkal reagált a helyzetre. A szocialisták nem jelölhettek egy olyan politikust, aki amellett, hogy a párt konfrontatív politikájának egyik élharcosa, pártállami és karhatalmista múltja miatt a társadalom egy meghatározó része számára elfogadhatatlan (legutóbb Kövér László Kőszegen „effektív hazaárulóként”, illetve a „magyar rendszerváltás elfuseráltságának szimbólumaként” jellemezte a politikust). Horn Gyula egyre inkább kikerül az MSZP politikáját meghatározó elitből, de a párt egyik „arca” marad, mert ő az, aki képes mozgósítani azt az idősebb, kevésbé tehetős, sokszor a kádári éra iránti nosztalgiával átitatott csoportot, amelyet egy Gyurcsány Ferenc személyére épített stratégia nem tud megszólítani.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695