Új meccs a kettős állampolgárságért

2005-09-10

Sólyom László augusztus 20-i beszéde, illetve Gyurcsány Ferenc és a határon túli magyar politikusok találkozója után az újságírókat ismételten foglalkoztatni kezdte a kettős állampolgárság témaköre. A sajtóvitákban a népszavazást megelőző álláspontok rajzolódnak ki és a kampány során elhangzó érvek köszönnek vissza.

Sólyom László köztársasági elnök augusztus 20-án tartott ünnepi beszédében a határon túli magyarokra utalva kiemelte: „Az ő magyar állampolgárságuk fájdalmasan félresiklott, és ez nem maradhat így. Megoldást kell találnunk annak tudatában, hogy ez nem puszta jogi kérdés, hanem politikai is.” Hozzátette: a békességes megoldáshoz jobban meg kell ismernünk egymást, hogy kiderüljön, mi az, ami jogosan sérti szomszédainkat.

 

> Publicisztikák
Tabajdi Csaba: a magyar optimum, Népszabadság, 2005. szeptember 1.
Pataky István: Görögigazolvány, Magyar Nemzet, 2005. szeptember 6.
Magyar Hírlap: Csőd, 2005. szeptember 6.
Kis Tibor: A szellem és a palack, Népszabadság, 2005. szeptember 7.
Szász István: Határokon innen, határokon túl, Népszava, 2005. szeptember 7.
Gavra Gábor: A határon túli magyarok esete a Jézuskával, Hírszerző, 2005. szeptember 8.
Nagy Iván Zsolt: Igazolványmánia, Magyar Hírlap, 2005. szeptember 8.
Révész Sándor: Bal a gáz, bal a fék, Népszabadság, 2005. szeptember 9.
Kovács M. Mária: rejtély a kettős állampolgárság körül, Népszabadság, 2005. szeptember 9.
Surján László: A megbékélés utópiája, Népszabadság, 2005. szeptember 9.
Eörsi István: Szálasi vagy Einstein, Népszabadság, 2005. szeptember 9.
Bauer Tamás: Státustörvény kettő?, Magyar Hírlap, 2005. szeptember 9.
Szerető Szabolcs: Egy nagy hazugságról, Magyar Nemzet, 2005. szeptember 9.


Gyurcsány Ferenc kormányfő két héttel később, szeptember 4 én-Budapesten javaslatokat terjesztett a határon túli magyarság vezetői elé. A miniszterelnök a határon túli magyarokért viselt felelősség alkotmányba foglalására, speciális magyar személyi igazolvány megadására, valamint a határon túli magyarság ügyeivel foglalkozó parlamenti bizottság létrehozására tett javaslatot. A határon túli vezetők (többek között Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője, illetve Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetője) azonban közölték: továbbra is ragaszkodnak a kettős állampolgársághoz és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) mielőbbi összehívásához.


A megkérdezett határon túli politikusok a miniszterelnök szóbeli javaslatairól nem kívántak véleményt mondani, álláspontjukat majd csak a konkrét anyagok ismeretében fejtik ki. Hiller István, az MSZP elnöke a találkozó után elmondta, hogy egyes területeken vannak nézetkülönbségek, de úgy vélte, hogy a közös ügyek 80 százalékában egyetértés volt a tárgyaló felek között. A vitás témák között kiemelte a kettős állampolgárság kérdését. Balla Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője úgy vélte: érdemi megállapodásra, konkrét döntésre nem került sor Gyurcsány Ferenc és a határon túli magyarok képviselőinek találkozóján.


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök másnap, a a Kossuth Rádiónak adott interjújában kijelentette: sokat ártott a magyar-magyar kapcsolatoknak a december 5-i népszavazáson felelőtlenül feltett kérdés a kettős állampolgárság megadásával kapcsolatban.

A kettős állampolgárságot támogató vélemények



Pataky István: Görögigazolvány (Magyar Nemzet, 2005. szeptember 6.)
Gyurcsány Ferenc a decemberi kampány idején jóval harciasabb kedvében volt, mint a jelenlegi találkozón – de a mostani, békésebb hangütés ellenére érdemi elmozdulás nem történt. „A jövő évi választásokig ez a kormány nem fog, szemmel láthatóan nem is akar érdemlegeset tenni a határon túli ügyekben”.

Gyurcsány Ferenc tavaly ősszel harcias kedvében volt. Ölre ment mindenkivel, aki csak útjába került. Átgázolt párttársain, s miután megszerezte a hőn áhított hatalmat, célba vette az egyházat és a határon túliakat. A miniszterelnök számára csupán kéjes érzésként megélt konfrontáció súlyos csapásként érte a kisebbségben élő magyar közösségeket. A tavaly decemberi, eredménytelen népszavazáson az anyaországi szavazópolgárok igent mondtak ugyan a kettős állampolgárságra, Gyurcsány mégis győzelmet kiáltott az alkotmányjogi szempontból valóban sikertelen referendumra.

Háromnegyed év telt el azóta. Ennyi időnek kellett elmúlnia, hogy a kormányfő szemtől szembe asztalhoz üljön a határon túli magyar szervezetek vezetőivel. A népszerűségében alaposan megtépázott kormányfő ma már távolról sem olyan harcias, mint tavaly ilyenkor volt. A tegnapi megbeszélés lényege: Gyurcsány Ferenc arról tájékoztatta meghívottjait, hogy mintegy két héten belül tájékoztatni fogja őket a tervezett görögigazolvány magyar utánzatáról.
(…) A jövő évi választásokig ez a kormány nem fog, szemmel láthatóan nem is akar érdemlegeset tenni a határon túli ügyekben. (…)


Surján László: A megbékélés utópiája, Népszabadság, 2005. szeptember 9.
Tabajdi Csabának nincs igaza a tekintetben, hogy a kettős állampolgárság megadása befolyásolná helyzetünket az Unióban – és abban is, hogy a kettős népszavazás kampányának anomáliái kizárólag a Fidesznek köszönhetőek.

Tabajdi Csaba cikke (A magyar optimum, szeptember 1.) sok olyan megállapítást tartalmaz, amelyre - hol egyetértően, hol vitázva - reagálni kell.


(…) A legnagyobb eltérés Tabajdi és köztem társadalmunk megosztottságának megítélésében van. Szerintem nem mesterséges a mai szembeállítás.
Sem az 1959-ben született Kövér László, sem az 1963-as Orbán Viktor nem húzott pufajkát senkire. Erre Kádárék sem kényszerítettek senkit. Az, hogy a francia társadalom kivetette magából a kollaboránsokat, természetes. Nálunk miért bűn, ha valaki ezt az elhatárolódást igényli, netán a rendszerváltás lényegének véli?


(…) Bennem is él a vágy, hogy legyen új kiegyezés, de a múltat nem lehet úgy eltörölni, hogy az idő múlásával egyre fiatalabbak veszik át a stafétabotot. A rendszerváltás sikerén és kudarcán gondolkodva ismételten Lampedusa Párduca jut eszembe, miszerint sok mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy semmi se változzék. Mi ezt a "semmi sem változott" érzést nehezményezzük, a baloldal legjobbjai pedig azt, hogy tényleges eredményeiket sem ismerjük el. Gyakran jut eszembe Antall József híres mondása: méltóztattak volna forradalmat csinálni. Fegyveres forradalomra nem vágyom. Remélni viszont azt remélem, hogy vitáinkat előbb-utóbb mégiscsak el lehet demokratikus úton, azaz választásokkal dönteni. A kormányzásnak az a minősége, amelyet 2002 óta tapasztalunk, megalapozza reményeimet. Sokunknak elege van abból, hogy semmi sem változott. Ugyanazok akarnak irányítani, akik ugyanúgy sajátjukként kezelik a közvagyont, mint régen. Ugyanúgy az orrunknál fogva akarnak vezetni, mint régen.


(…) A népszavazás előtt és körül sok hiba történt. Ezeket azonban "a jobboldal" néven emlegetni, s ráadásul közvetve a jobboldal legnagyobb erejének, a Fidesznek a nyakába varrni nem lehet.


(…) Tabajdi téved: az állampolgárság akár tömeges megadása nem befolyásolja helyzetünket az unióban sem a szavazati arány vagy a képviselői helyek száma dolgában, sem bármely más ügyben. Az a lélekszám, amiről Tabajdi beszél, lakost jelent, nem állampolgárt. (…) A magyar optimum megvalósulása nem utópia.


 

Szerető Szabolcs: Egy nagy hazugságról, Magyar Nemzet, 2005. szeptember 9.
Téves és félrevezető a kormányfő és egyes baloldali újságírók azon állítása, miszerint a kettős állampolgárságról tartott népszavazás után nincs a politikának mozgástere. „Az állampolgárság kiterjesztésének útjában nincsenek leküzdhetetlen jogi akadályok. A megoldás politikai akarat és jó szándék kérdése”.


Magyarország tavaly december 5-én úgy döntött, hogy nem ad ehhez a kettős állampolgársághoz politikai felhatalmazást. Ez a mondat akkor hagyta el az időközi kormányfő száját, amikor szokásos keddi rádióinterjújában a riporter a határon túli magyar vezetőkkel folytatott előző napi sikertelen konzultációjáról faggatta.
Nyilván a vak véletlen műve, de a Népszabadság szerdai vezércikke (Kis Tibor: A szellem és a palack) a kettős állampolgárság kiterjesztéséhez makacsul ragaszkodó határon túli politikusokat kísértetiesen hasonló megfogalmazással igyekezett jobb belátásra bírni: Magyarországon az említett kérdésben tavaly december 5-én népszavazást tartottak; s ez döntött is. A szerző ekként folytatja gondolatmenetét: Normális országban, normális körülmények között egy ilyen egyértelmű döntés után az adott ügyet – legalábbis pár évre – mindenki lezártnak tekinti.


(…) Állításuk mind közjogi, mind politikai értelemben téves és félrevezető. Azzal, hogy a szavazópolgárok kellő számban (kétmilliót valamivel meghaladó szavazat) sem az igen, sem a nem mellett nem tették le a voksukat, nem csorbították választott képviselőik, a parlament döntési szabadságát. Lehetőségeiket mérlegelve a honatyák egyetlen fogódzóba kapaszkodhatnak: a véleményt nyilvánítók szerény többsége (51,57 százalék), több mint másfél millió ember megadná a kettős állampolgárságot határon túli nemzettársainak. (…)

(…) Ha Orbán Viktornak nem is akarják, Mádl Ferencnek és Sólyom Lászlónak baloldali polgártársaink is elhihetik, hogy az állampolgárság kiterjesztésének útjában nincsenek leküzdhetetlen jogi akadályok. A megoldás politikai akarat és jó szándék kérdése. (…)

A kettős állampolgársággal szembeni vélemények



Tabajdi Csaba: a magyar optimum (Népszabadság, 2005. szeptember 1.)
A Fidesz nemzetmegosztó politikát folytat ahelyett, hogy a határon túli magyarok problémáinak tényleges megoldására törekedne. „A nemzeti önámításokkal, féligazságokkal, torzításokkal teli decemberi népszavazási kampányban a valós nemzetpolitikai kérdések egyáltalán nem jelentek meg”.

A baloldal számára nem az a magyar, akit a Fidesz annak tart, hanem - Illyés Gyulát követve - mindenki, aki magát annak vallja. Elsőként fogjuk üdvözölni, ha a Fidesz politikusai és a jobboldali publicisták is elfogadják és megnyilatkozásaikban következetesen érvényesítik ezt az elvet. Nagy lépés lenne ez egy valódi nemzeti fordulat felé. Mert nemzeti fordulatra valóban szükség van. Két lehetőség áll előttünk: vagy vegyük ki a választási küzdelmekből a nemzeti ügyeket, vagy ütköztessünk nemzetpolitikai koncepciókat és programokat! De senki se vindikálja magának a nemzet kizárólagos képviseletének minden jogát.


Legyen tekintettel a Fidesz is a nemzeti érdekekre, tegyen nemzetpolitikai fordulatot: hagyjon fel a társadalom megosztásával, Magyarország kettészakításával. A magyar társadalom nem tartható meg permanens feszültségben, mesterséges szembeállításban, mert ez szemmel láthatóan gyengíti a nemzet erejét.


(…) A magyar társadalom nem felejtette el, hogy a Fidesz kezdte el ezt a nemzetmegosztó és nemzetgyengítő politizálást 2000-ben. Ez volt 2002-es vereségének a fő oka. E téren tehát a Fidesznek van "nemzeti deficitje", és nem az MSZP-nek. 2006-ban a választók azt is mérlegelni fogják, hogy a nyugalmat és a biztonságot szavatoló vagy a megosztást, a polgárok mindennapi életébe való belegázolást szorgalmazó pártoknak adják meg a kormányzás jogát.


A jobboldalnak történelmi felelőssége van a népszavazásban, annak kezdeményezésében. A jobboldal négyévente előhúz egy csodaszert. Négy évvel ezelőtt a státustörvényt, most a kettős állampolgárságot. Mintha bizony Trianon egy csodaszerrel orvosolható lenne?! A nemzeti önámításokkal, féligazságokkal, torzításokkal teli decemberi népszavazási kampányban a valós nemzetpolitikai kérdések egyáltalán nem jelentek meg. Az első és leglényegesebb kérdés, hogy akarunk-e doktrínát váltani. Föladjuk-e a szülőföldön való megélhetés, megtartás és segítés politikáját? A magyar állampolgárság tömeges és automatikus megadása nem a szülőfölddoktrína feladását jelentené-e?

 

Kis Tibor: A szellem és a palack (Népszabadság, 2005. szeptember 7.)
A határon túli magyar vezetők a „magyar-magyar minicsúcs” tapasztalatai alapján a kormány akármit ajánlana a határon túli magyar politikusoknak a kettős állampolgárságon kívül, az elégedetlenséggel töltené el őket – annak ellenére, hogy az állampolgársággal kapcsolatban decemberben már született döntés hazánkban.

Gyurcsány Ferenc a hétfői magyar-magyar minicsúcs tanúsága szerint e pillanatban bátran ígérhetne akár toronyórát lánccal a határon túli magyar vezetőknek; ez is hidegen hagyná őket. Pontosabban, rezzenéstelen arccal elfogadnák az ajándékot, majd pedig, mintha mi sem történt volna, ártatlan szemekkel újra csak megkérdeznék tőle, miként ezt a találkozón gyakran megtették: és mi lesz végre a mi kettős állampolgárságunkkal? Minden arra utal, hogy Kasza, Bugár és több más kisebbségi politikus amnéziája kezd elhatalmasodni, és aggodalomra okot adó módon elhúzódni.


(…) Az a körülmény, hogy az említett megbeszélésen nekik mindenről a kettős állampolgárság jutott eszükbe, rádöbbenti az anyaországi választópolgárt: nevezett urak mára teljesen elfelejtették, hogy Magyarországon az említett kérdésben tavaly december 5-én népszavazást tartottak; s ez döntött is. Normális országban, normális körülmények között egy ilyen egyértelmű döntés után az adott ügyet - legalábbis pár évre - mindenki lezártnak tekinti. Minálunk azonban, mintha mi sem történt volna, az elmúlt kilenc hónapban zavartalanul folyt a kettősállampolgárságozás az ellenzék és a Fidesz külhoni segédcsapatai részéről. Minden arra utal, hogy a következő választáson e témának ugyanazt a szerepet szánja Orbán Viktor, mint 2002-es kampányában a státustörvénynek. (…)

 


Révész Sándor: Bal a gáz, bal a fék (Népszabadság, 2005. szeptember 9.)
Orbán Viktor 2001-ben nem támogatta még a kettős állampolgárság bevezetését – viszont amikor most a baloldal ugyanezt tette, nemzetrontással vádolta meg. Ennek alapján tehát „Nemzetrontó bolsik vagyunk mindahányan”.

Az Orbán-kormány baloldali volt. Ezt onnan tudjuk, hogy rátört a nemzetre. Ha hihetünk Orbán Viktornak. A sok közül annak, aki a rátörést összekötötte a decemberi "nem"-mel: a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságának elvetésével. Orbán kormánya ezt az elvetést képviselte, mégpedig igen határozottan. Kovács M. Mária idézi a mai Fórum rovatban az Orbán-kormánynak a Velencei Bizottság elé 2001 augusztusában beterjesztett állásfoglalásából, hogy "a magyar kormány, valamint a parlament, amely 92 százalékos többséggel elfogadta a törvényt, minden olyan törekvést elvetett, amely a szomszédos országokban élő, a magyar kisebbséghez tartozó egyének számára bármiféle kettős állampolgárságra irányulna, és ehelyett inkább egy együttműködésen alapuló kedvezményrendszert részesített előnyben".


(…) Az Orbán-kormány tehát csak annak a külhoni magyarnak szánt magyar állampolgárságot, aki a Kárpát-medencén kívül él, aki belül, annak "ehelyett" járt a "kedvezményrendszer".


(…) Ha tehát valamennyi Duray Miklósnak és valamennyi Orbán Viktornak igaza van, akkor az is rátör a nemzetre, aki a kettős állampolgárságot elutasítja, meg az is, aki követeli. De hiszen akkor megvan a nemzeti egység alapja! Nemzetrontó bolsik vagyunk mindahányan.


Eörsi István: Szálasi vagy Einstein? (Népszabadság, 2005. szeptember 9.)
Gyurcsány a kettős népszavazás kampányában még bátran szembe mert szállni a Fidesz által képviselt világnézettel, de az utóbbi időben közeledik a jobboldal gondolkodásmódjához. „Ha a szocialista párt a sajátja helyett ellenfele nótáját kezdi fújni, mert azt gondolja, hogy ez népszerűbb, az ő álláspontja viszont szégyenletes, akkor maga garantálja vereségét”.

Gyurcsány Ferenc akkor nyert jelentős ütközetet, amikor egy pillanatra elfelejtette, hogy a Kádár-korszakot követő szocialisták hagyományosan szégyellik baloldali világnézetüket. A kettős népszavazásra gondolok. Aki nem akarja, hogy minden, hazánk határain kívül élő magyar származású személy áttelepülés nélkül magyar állampolgár lehessen, és ily módon például ötven évre biztosítva legyen a magyar parlamentben a jobboldali többség, az nem jó magyar, sőt, hazaáruló. Úgy látszott, hogy a jobboldal és gátlástalan vezére ezt az ökörséget valóban elhitette a lakossággal.
De Gyurcsánynak, pipogya pártja sok vezetőjével szembeszegülve, volt bátorsága ahhoz, hogy fellépjen ez ellen, és kiderült, hogy a választóknak csak húsz százaléka nem fúj egy követ a "hazaárulókkal".


(…) Nem sorolom itt föl Gyurcsány azon megnyilvánulásait, melyek már jelezték, hogy közeledik a jobboldali frazeológiához. Csak azt említem meg, hogy megint előkerült új fogalmazásban a tizenötmillió magyar miniszterelnöke, és újabban középhatalmi muszklink mutogatásával is foglalkozik. De mindent felülmúl a minap Szárszón elhangzott kijelentése: "Elsősorban mindannyian magyarok vagyunk, és csak azután szocialisták, liberálisok vagy konzervatívok." Mondták ezt már fideszesek is, és nagyon passzolt hozzájuk; mondta Hiller és más szocialisták is, de ők nem leptek meg. Gyurcsány szájába azonban nem illik ez a tökéletesen értelmetlen jobboldali hadova.


(…) Ha a szocialista párt a sajátja helyett ellenfele nótáját kezdi fújni, mert azt gondolja, hogy ez népszerűbb, az ő álláspontja viszont szégyenletes, akkor maga garantálja vereségét. Miért bízzon a választó egy olyan pártban, amely magában sem bízik?



Bauer Tamás: Státustörvény kettő? (Magyar Hírlap, 2005. szeptember 9.)
A Fidesz győzött a decemberi népszavazáson: „politikai ellenfelei is axiómaként kezelik azt, amit annak idején ő talált ki” – hogy a magyaron túli magyarok helyzetének javítása az állampolgárságon keresztül történik. Gyurcsány a „népszavazási kampányban alternatívát kínált a jobboldallal szemben, s meg tudta akadályozni a Fidesz sikerét. Most miért az orbáni logikát követi?”

(…) Mintha nemcsak a december 5-i igen hívei gondolnák, hogy az ügy megoldatlan, de a nemet pártolók jó része is, ideértve magát a szocialista miniszterelnököt is, aki a minap a határon túli magyarok közjogi státusának alkotmányba foglalását és magyar úti okmánnyal való ellátását helyzete kilátásba. A Fidesz győzött: politikai ellenfelei is axiómaként kezelik azt, amit annak idején ő talált ki. Pedig nem axióma.

(…) A kisebbségi kérdést Nyugat-Európában nem állampolgársággal, nem az anyaállamhoz fűződő jogi kötelékkel, hanem a kisebbségi jogok törvénybe iktatásával oldották meg. Miért kellene ennek a magyar kisebbségek esetében másképpen történnie? Az Antall- és a Horn-kormány egyaránt a kisebbségi jogok elfogadtatására törekedett a kilencvenes évek elején és közepén, s ezen fáradoztak akkoriban a kisebbségek sikeres pártjai, az RMDSZ és az MKP is. Látványos eredményeket értek el azzal a politikával, amely parlamenti és kormányzati szerepvállaláson alapult, megerősítette a kisebbségek intézményrendszerét, és javította a kisebbségi magyarok felemelkedési lehetőségeit saját szülőföldjükön. Orbán és Dávid, Tőkés és Patrubány indult el ehhez képest egy másik irányba, amelyre azután, ha már meghirdették, Markó és Bugár se mondhat nemet, miközben a dolog ártalmas voltával pontosan tisztában van.

(…) A státustörvény "a nemzet egyesítése" helyett a nemzeti kisebbség megosztását okozta. A szomszéd országokban élő magyarok egyharmada igényelt magyar igazolványt, kétharmada nem.

(…) A jelenlegi miniszterelnök a népszavazási kampányban alternatívát kínált a jobboldallal szemben, s meg tudta akadályozni a Fidesz sikerét. Most miért az orbáni logikát követi? Választási szempontból is azzal járnának jól a szocialisták, ha a magukét mondanák, s nem a jobboldal elvárásaihoz igazodnának. ■


Egyéb vélemények

 

Magyar Hírlap: Csőd (2005. szeptember 6.)
A kormány úgy viselkedik a jelenlegi helyzetben, mintha beletörődött volna abba, hogy a határon túli magyarok számára már nem hozhat érdemi döntést.” Süketek párbeszéde folyik itt, amelyben az egyik fél mantraként ismételgeti, hogy "Kettős állampolgárságot!", a másik meg azt nem akarja”.

Ha a határon túli magyaroknak attól lesz jobb a helyzetük, hogy – a kormányfő tegnapi javaslatának megfelelően – az alkotmányban őket a magyar nemzetnek mint kulturális, nyelvi, történelmi közösségnek a részét tüntetik fel, vagy hogy ügyeikkel ezután külön parlamenti bizottság foglalkozhat Budapesten, akkor nyugodtan dőljünk hátra, nincs baj, a kérdést tekinthetjük akár megoldottnak is. Az Országgyűlésben ugyanis eddig is bőven volt lehetőség e kérdéskör megvitatására, az pedig, hogy "a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását" benne van most is az alapdokumentumban. A módosítástól pedig nem lesz kisebb sem az asszimiláció, sem az elvándorlás, (…)

Mintha a magyar kormány eldöntötte volna, hogy e kérdésben ő már nem lehet jó, s nem lenne más célja, mint minimális energia és pénz ráfordításával csökkenteni a felületet, amelyre ilyen irányból pofonokat kaphat. Mert vázolta ugyan a kormányfő tegnap a görög mintára létrehozandó speciális határon túli magyar személyi tervét is, ám haszna egyfelől kétséges, másrészt megvalósítása is csak részben múlik rajtuk, megfúrhatja az ellenzék, elbukhat a szomszédokon, tiltakozhat az Európai Unió, nem baj, legalább lesz mire hivatkozni, miközben váltig hangoztathatják: ők megpróbálták.

Más kérdés, hogy abban a hangulatban, amelyet a Fidesz és a határon túli vezetők kialakítottak, nehéz lenne valami igazán életképeset mondani. Süketek párbeszéde folyik itt, amelyben az egyik fél mantraként ismételgeti, hogy "Kettős állampolgárságot!", a másik meg azt nem akarja, s már nem is akarhatja, mert kormányon van, onnan pedig nem annyira könnyű magas ívben tenni népszavazási eredményekre, mint ellenzékből.
(…) Borzalmas.



Szász István: Határokon innen, határokon túl (Népszava, 2005. szeptember 7.)
A miniszterelnök a találkozón konkrét felvetésekkel állt a határon túli politikusok elé — melyeket jó irányba tett lépésnek tartottak, de nem tartottak elégségesnek. A talákozó után azonban felvetődik az a kérdés, hogy van- e értelme továbbra is fenntartani a Magyar Állandó Értekezlet intézményét.

Azt a legingerültebb határon túli magyar szervezetet képviselő tisztségviselő is elismerte, hogy a jó irányba tett lépésnek tekintik a magyar miniszterelnök kezdeményezését, amelynek során valamennyi számottevő határon túli magyar szervezet megbízottjaival találkozott hétfőn Budapesten. Toleranciával az is megérthető, hogy a szomszéd országokban élő magyarokat képviselő felelős politikusok kevesellték ezt a jó irányba tett első lépést.


Pedig Gyurcsány miniszterelnök jelentős kezdeményezésekkel, konkrét intézkedések bejelentésével állt a külhoni magyarok elé.


(…) A pozitív magyar kezdeményezés azonban valóban felvet néhány kérdést. El kellene végre dönteni, hogy állandó parlamenti bizottság és rendszeres, többoldalú konzultációk mellett van-e értelme az állandó magyar értekezletnek (Máért) vagy felesleges a csak újabb viták generálására szolgáló, ebben a formában elavult intézményt fenntartani.


(…) Nem öröm az, hogy még szinte el sem hangzottak a miniszterelnök bejelentései, a Fidesz-politikusok máris lekicsinylően nyilatkoznak. A legnagyobb ellenzéki párt ilyen megszólalása csak tovább szítja az elégedetlenség már-már kihunyó tüzeit, és arra készteti a határon túli politikusok egy részét, hogy továbbra is makacsul túlzó követelésekkel álljanak elő.


(…) Négyezer évvel ezelőtt egy kínai bölcs, Lao-Ce azt mondta: ha tízezer lépéssel kell megtenni egy utat, az első lépés akkor is nélkülözhetetlen. Hétfőn egy ilyen első lépést tett meg a magyar miniszterelnök. Várjuk bizalommal a többit. Szász István


Gavra Gábor: A határon túli magyarok esete a Jézuskával (Hírszerző, 2005. szeptember 8.)
A kettős állampolgársággal kapcsolatos vita továbbra is zajlik – az ésszerűtlenség jegyében, és a jelek szerint ez a jövőben sem lesz másképp. „A tomboló irracionalitás árát pedig határon innen és túl minden magyar megfizeti majd. Akár a hagymázas nemzetegyesítésben utazó jobboldal, akár a beözönlő feketemunkásokat vizionáló baloldal lesz a „vita” győztese.


(…) A kettős állampolgárság csak a kettős állampolgársággal kiváltható; a szülőföld-programból késve és kevés pénz érkezik a határon túli szervezetekhez – szól a határon túliak replikája, miközben a vita tárgya, az állampolgárság-kiterjesztés kérdése tavaly december 5-én eldőlt.

(…) Mondhatjuk, hogy a Magyarok Világszövetsége ostoba kérdéssel házalt egy éven át az állampolgároknál aláírást gyűjtve a népszavazáshoz, felidézhetjük továbbá a magyarországi kormányoldal racionalitást és xenofóbiát keverő nem-kampányát és a Fidesz „útlevél Európába” című elterelő hadműveletét.

(…) 2004. december 5-én nem a „baloldal” rontott rá nemzetére. Ha már ragaszkodunk az eléggé suta rárontás-szöveg használatához, akkor legföljebb a „nemzet” egyik, magyarországi viszonylatban nagyobbik fele rontott rá a másikra. Alig másfél millió választó kivételével Magyarország lakossága „nem” szavazatával vagy távolmaradásával emelt vétót a kettősállampolgárság-tripről lejönni nem képes jobboldali és határon túli közéleti szereplők politikájával szemben.

Az összes magyarországi megszólaló közül Kövér László járt a legközelebb az igazsághoz: a magyar jobboldal és a határon túli magyarok számára valóban ahhoz hasonló sokkot jelentett a népszavazás, „mint amikor rájön a kisgyermek, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát.”

De meddig akarja a magyar politikai elit elhitetni a határon túliakkal, hogy ha a karácsonyfa-ügyben nem is, de ajándék-fronton azért még számíthatnak a betlehemi kisded közreműködésére?

(…) A tomboló irracionalitás árát pedig határon innen és túl minden magyar megfizeti majd. Akár a hagymázas nemzetegyesítésben utazó jobboldal, akár a beözönlő feketemunkásokat vizionáló baloldal lesz a „vita” győztese.


Nagy Iván Zsolt: Igazolványmánia (Magyar Hírlap, 2005. szeptember 8.)
A határon túli magyarok annak ellenére is a kettős állampolgárság bevezetésének szükségét hajtogatják, hogy pontosan tudják: ebből nem lesz semmi akkor sem, ha jövőre a Fidesz győz. Ennek alapján a határon túliaknak vagy „minden egyebük megvan, vagy „a kisebbségi vezetők egyszerűen szívatják a kormányt”.


Aggódva hívogattam két napig a határon túli magyarok ügyeivel kormányzati szinten foglalkozó forrásokat, attól tartva, hogy valamelyiküknél akad konkrét tervezet a speciális személyi igazolványról, amelyet hétfőn harangozott be a kormányfő. Nincs. És ez jó. Például azért, mert így van a remény, hogy nem is lesz.

De a megnyugvás nyilván csak átmeneti lehet, Gyurcsány bemondta, a határon túliak pedig csak hümmögtek, de egyikük sem tette le az asztalra magyar igazolványát, finoman tudakolva, hogy mi a fenének szórakoznak velük, lassan már nem férnek a tárcájukba a nemzeti hovatartozást igazoló dokumentumok. Nem, ők kedvesen megsimogatták a kormányfő fejét, amiért ilyen aranyosan próbálkozik valamit kitalálni, aztán arcuk megmerevedett, és belemondták a kamerákba a jelszót: "Kettős állampolgárság!" Azt, hogy "vagy semmi mást", esetleg kicsit drámaibban: "vagy halál", már nem tették hozzá, mert nem hülyék, pontosan tudják, hogy a mindenkit megillető, áttelepülés nélküli kettős állampolgárságból nem lesz semmi. Sem most, sem akkor, ha jövőre esetleg a Fidesz győz.


De ők mégis csak ezt hajtogatják, amiből vagy az következik, hogy 1. a határon túliaknak egyszerűen minden egyebük megvan, s nincs semmi más, amit Budapesttel közösen ki lehetne találni helyzetük javítására; 2. a kisebbségi vezetők egyszerűen szívatják a kormányt, mert eldöntötték, hogy úgyis megbukik, tehát helyezkednek. Az első variáns kizárva – és azért előlegezzünk meg annyi bizalmat a vezetőknek, hogy ezzel ők is tisztában vannak –, marad tehát a második. Ami kétségtelenül jó móka lehet, legfeljebb pofára esnek.

(...) De hát próbálkozni akkor is lehet – kérdés, milyen áron. (…)


Kovács M. Mária: rejtély a kettős állampolgárság körül(Népszabadság, 2005. szeptember 9.)
Martonyi János volt külügyminiszter nem a kettős állampolgárságra, hanem a státusztörvénytre vonatkoztatta Aólyom László kijelentését — ami nem véletlen, hiszen "Magyarország nemzetközi kötelezettségeit, melyek megnehezítik a letelepedés nélküli kettős állampolgárság intézményét, az Orbán-kormány hozta létre”.

Meglepő és a beavatatlanok számára alig érthető vita bontakozott ki a Népszabadság hasábjain arról, hogyan is értelmezte Martonyi János, az Orbán kormány külügyminisztere Sólyom Lászlónak a kettős állampolgárság kapcsán tett kijelentéseit.


(…) Újságírói félreértésről lenne szó csupán, vagy valami mélyebb oka is van ennek az értelmezési vitának? A válaszhoz közelebb vihetnek a Velencei Bizottság iratai, hiszen Martonyi mindkét interjújában kihangsúlyozta, hogy az államfő állításait annak fényében érthetjük meg, hogy a státustörvény uniós vizsgálatának idején Sólyom tagja volt a Velencei Bizottságnak, amely - bizonyos feltételekkel - elismerte a státustörvény típusú szabályozások legitimitását.


(…) Az Orbán-kormány ideje alatt, 2001 novemberében Magyarország ratifikálta az 1997-es európai állampolgársági egyezményt, mely kimondja, hogy az állampolgárság egy "személy és állam közötti jogi kötelék, amely nem utal a személy etnikai származására" (második cikk). Az ötödik cikk pedig kizárja, hogy egy adott állam állampolgárai az állampolgárság megszerzésének módjától függően eltérő jogokkal rendelkezzenek. A hatodik cikk honosítás esetén az állampolgárság elnyerését az illető országban való letelepedéshez köti.


Az Orbán-kormányt semmi sem kényszerítette ezen egyezmény ratifikálására. Hacsak az nem, hogy ezzel is bizonyítani kívánta: nem foglalkozik a letelepedés nélküli kettős állampolgárság tömeges kiterjesztésének gondolatával. Az egyezmény ratifikációja nem volt a csatlakozás feltétele. Szlovénia, Ciprus, Észtország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország a mai napig nem ratifikálta az egyezményt. Azon uniós országok többsége sem, amelyek bizonyos esetekben lehetővé teszik a kedvezményes, akár letelepedés nélküli honosítást (Görögország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Egyesült Királyság). Más országok (pl. Portugália, Svédország és Románia) az egyezményt csak azután ratifikálták, hogy belső jogrendjükbe beépítették a kedvezményes honosítás jogát, hiszen a ratifikáció dátuma előtt meglévő jogosultságokat a ratifikáció nem törli el.


Magyarország nemzetközi kötelezettségeit, melyek megnehezítik a letelepedés nélküli kettős állampolgárság intézményét, az Orbán-kormány hozta létre. Ezért talán mégsem véletlen, hogy az Orbán-kormány külügyminisztere Sólyom László szavait - első hallásra - a státustörvényre, nem pedig a kettős állampolgárságra vonatkoztatta.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695