Társadalmi-politikai hurrikán az Egyesült Államokban

2005-09-12

A hazai sajtó nagy terjedelemben számolt be a Katrina hurrikán okozta New Orleans-i káoszról. Az értékelő, publicisztikai jellegű írások elsősorban a katasztrófa által felszínre hozott társadalmi, morális és politikai kérdéseket járják körül - és többségében elítélik a Bush-adminisztráció szerepvállalását az ügyben.

 

A Mexikói-öbölben kialakult, négyes-ötös (tehát maximális) erősségű Katrina-hurrikán az Egyesült Államok területét augusztus 26-án érte el Floridánál, majd 29-én kezdte el éreztetni hatását a Missisipi torkolatvidékénél. A nem elhanyagolható mértékű közvetlen pusztítás mellett a 250 km/órás forgószél által felkavart hullámok átcsaptak a Ponchartrain-tó védőgátjain, így annak vize elöntötte a nagyobbrészt tengerszint alatt fekvő New Orleans-t. A hatóságok már korábban evakuálásra szólították fel a lakosságot, de rengeteg ember bentrekedt a többméteres víz által borított metropoliszban. A mentőalakulatok munkáját jelentősen hátráltatta a szervezetlenség és az eszközök hiánya. A közvéleményt azonban a természeti csapásnál is jobban sokkolta az, hogy a tévén keresztül követhették végig, hogyan omlik össze a rend New Orleansban, hogyan lepik el az utcákat egymásra és a mentőegységekre is azonnal tüzet nyitó bandák. Az illetékes városi, állami és szövetségi hatóságok egymás felelősségét hangoztatták a katasztrófa kialakulása és eszkalációja miatt.

A rend az elmúlt napokban helyreállt, de a katasztrófa vélhetőleg még hónapokig uralkodó témája marad az USA politikai diskurzusainak,

> Publicisztikák
Dési András: Amerika cunamija; Népszabadság, 2005. szeptember 3.
razzia: A nagy osztogatás; Index, 2005. szeptember 5.
Aczél Endre: Katrina szegényei; Népszabadság, 2005. szeptember 8.
Seres László: Politikai hurrikán, morális gátszakadás; hirszerzo.hu, 2005. szeptember 9.
Magyarics Tamás: Katrina és a faji kérdés, Magyar Hírlap, 2005. szeptember 10.
Paul Greenberg: New Orleans, az álmok városa; HVG, 2005. szeptember 10.
Földes András: Minden arab terrorista? Index.hu, 2005. szeptember 12.

ugyanis az Egyesült Államok számos sebezhető pontjára és társadalmi törésvonalára derült fény az utóbbi hetekben. A mély társadalmi szakadék miatt a szegényebb rétegeknek jelentősen kevesebb esélyük volt a város gyors elhagyására, így a túlélésre. A szegények túlnyomó többsége fekete, így felmerült az a vád is, hogy a szövetségi kormány késlekedése mögött a George Bush vezette kormányzat látens rasszizmusa áll. A központi beavatkozás erélytelensége még a republikánus táboron belül is erős Bush-kritikát eredményezett. Az olajtermelés visszaesése és a jelentős anyagi károk okozta szövetségi többletkiadások következtében minden USA-állampolgár a saját bőrén érezheti majd a Katrina-hurrikán, egyelőre pontosan fel nem mérhető gazdasági hatásait.

 

> Módszertan
Összeállításunk a témával kapcsolatban a napilapokban, a politikai hetilapokban és a főbb internetes híroldalakon megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel. Munkánkhoz az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. adatbázisát használjuk.

Vélemények a Katrina-hurrikánról és következményeiről

Dési András: Amerika cunamija (Népszabadság, 2005. szeptember 3.)
A világ közvéleménye és az amerikai állampolgárok korábban úgy tekintettek az Egyesült Államokra, mint gyors, hatékony és szervezett államra. „Hogyan illeszthető bele ebbe a képbe az égő New Orleans, ahol tízezrek várnak arra, hogy kimenekítsék őket, vagy legalább enni-inni kapjanak?”

(…) Az elárasztott településekről, a háztetőkre menekültekről, az utcákon térdig vízben gázoló hajléktalanokról, a vízre és élelemre várókról sugárzott döbbenetes televíziós képek a tavaly decemberi, pusztító erejű délkelet-ázsiai szökőárt idézik. A fatalista ázsiaiak beletörődöttségével ellentétben az érintett amerikaiak egyre dühösebben követelnek segítséget.

(…) New Orleans polgármestere nyers őszinteséggel fogalmazott: az illetékesek emeljék fel végre az ülepüket és oldják meg az USA-ra az utóbbi években zúdult egyik legnagyobb természeti csapás után előállt válsághelyzetet. Bizarr érzés így látni az Egyesült Államokat. A világ és maguk az amerikaiak nem ilyen országhoz vannak szokva, nem ezt az Amerikát ismerik. Hanem azt, amely gyorsan, hatékonyan és szervezetten cselekszik, s amely köztudottan nem hagyja cserben bajba került polgárait, katonáit. Hogyan illeszthető bele ebbe a képbe az égő New Orleans, ahol tízezrek várnak arra, hogy kimenekítsék őket, vagy legalább enni-inni kapjanak? Miért nem képes azonnal mozgósítani a világ első számú hatalma polgári védelmi apparátusát? Mi az akadálya annak, hogy a vízbe fulladt települések lakóinak mentőövet dobjanak?



razzia: A nagy osztogatás; (Index, 2005. szeptember 5.)
Érthető, hogy a Bush-kormányzat számára a rendcsinálás vált a legfontosabbá, hiszen mindig is gyenge pontja volt az adminisztrációnak. „Statáriális negyedik világ, vegyiüzemrobbanás, savas füstködből kibontakozó Céline Dionnal. A mobiltelefonos hálózat néhány napja működik újra. Sósavval koccintó terroristák”.

(…) New Orleans a dzsessz bölcsője, a kreol konyha központja és építészeti látványosság. A basszista egy demizson borral igyekszik ki a spanyolkori maradványból. Fosztogat, tévé a fején. Amerikában ekkor valaki lőni kezd és kialakul egy homelandi tűzpárbaj, amely faji zavargássá minősül, és beköszönt a regresszió és a túlélésparadoxon és az ékszerboltok tartalma iránti fokozott érdeklődés.


Bush figyelmeztetett. Bush mondta, hogy most a legfontosabb a rend és a jog visszaállítása. Bush zéró toleranciát hirdetett. Leküldték a fegyvereseket, közölték: remélik, hogy nem haboznak lelőni pár embert. Érthető persze, hogy a rend helyreállítása a legfontosabb, hiszen a Bush-kormánynak mindig is a rendcsinálás ment a legszarabbul. Most már áradásul ráadásul a feketék is megharagudtak, még a rapperek is, meg a republikánusok.
Sajtómunkások az elnök gépéről látták, ahogy serényen mentenek alant. Sajtómunkások másnap egy másik gépről látták, hogy a serény mentést az elnöknek rendezték, és alig valami történik alant.


(…) Statáriális negyedik világ, vegyiüzemrobbanás, savas füstködből kibontakozó Céline Dionnal. A mobiltelefonos hálózat néhány napja működik újra. Sósavval koccintó terroristák.
Mad Max-mise: Néma vigyázállásban, ujjlenyomatunkat felajánlva hallgassuk. Tina Turner: We Don’t Need Another Hero
...és végül megmenekült.


Aczél Endre: Katrina szegényei (Népszabadság, 2005. szeptember 8.)
New Orleans a pusztulást ki fogja heverni, és újra a Dél virágzó gazdasági és kulturális metropoliszaként fog tündökölni. A tragédia azonban az amerikai elit számára súlyos, eddig a szőnyeg alá söpört kérdéseket vetett fel.

(…) Meglehet ugyan, hogy a Katrina hurrikán sújtotta három állam (Alabama, Mississippi, Louisiana) rehabilitálásának összköltsége eléri végül a száz-százötvenmilliárd dollárt, s ez a fantasztikus pénztömeg akár féltrillióra is feltornázhatja a szövetségi költségvetés idei passzívumát - de Amerika ezt is el fogja viselni. Nincs apokalipszis. New Orleans megint élni fog. A városnak - szerencsétlensége mellett - egyetlen szerencséje, hogy magasabban fekvő idegenforgalmi vonzáscentrumai (az a csodálatos francia negyed, benne a jazzes Bourbon Streettel, de a kertváros is, a hajdani dohány- és gyapotültetvényesek gyönyörű villáival) viszonylag kevésbé károsodtak, amiképp kereskedelmi kikötői is. A Mississippi folyó megmarad kereskedelmi ütőérnek; a New Orleans környéki kikötők meg tovább bonyolítják le az Egyesült Államok gabonaexportjának, továbbá olaj- és földgázimportjának nagyon jelentős - nemzetgazdaságilag pótolhatatlan - hányadát. A gátakat pedig, amelyeken a Katrina gyilkos rést ütött, szabad utat engedve a mindent elárasztó víznek, megerősítik és megemelik, miáltal a "könynyedség és a könnyelműség városa" (Big Easy) tovább lélegezhet, nagyobb biztonságban, mint eleddig. Aki arra fogad, hogy jövő télen nem lesz Mardi Gras, Amerika egyik legnagyobb bulija, biztos vesztő.

(…) A Katrina kellett ahhoz, hogy az amerikai liberális sajtó frontális támadást indítson a közelgő ősz költségvetési tervei ellen. Csak így kerülhetett éles megvilágításba a Bush-kormány, a republikánusok ama elszántsága, hogy ismét jól belemarjanak a szociális juttatásokba egyszersmind tovább csökkentsék - az egyensúly kedvéért - a legmagasabb jövedelműek adóját. "Ezek" javíthatatlanok, szól az ítélet, de legalább most, Katrina után, a kényszer kiűzi belőlük a gazdagoknak kedvezés zsigeri szándékát. Amerikában még a kifejezetten Bush-párti, jobboldali sajtó is tele van lelkiismeret-furdalással. A történet az örökké palástolt amerikai szegénységről is szól.



Seres László: Politikai hurrikán, morális gátszakadás (Hírszerző, 2005. szeptember 9.)
„Az amerikai „baloldali-demokrata közszereplők egy része, valamint a nemzetközi balos ideológiai gyorskifőzde, a McGyűlöllek szakácsai két nap árvíz és két nap valóban súlyos kormányzati-bürokratikus késlekedés után belekezdtek a Busht hibáztató kampányba. És ami a legelképesztőbb: rasszizmusal, sőt genocídiummal vádolták az elnököt.”

(…) Most nemcsak, sőt nem elsősorban a dzsessz fővárosát és tágabb agglomerációját kell rendbehozni egy pusztító hurrikán után. A nép és az elnök most egyáltalán nem egy, sőt. Az ottani baloldali-demokrata közszereplők egy része, valamint a nemzetközi balos ideológiai gyorskifőzde, a McGyűlöllek szakácsai két nap árvíz és két nap valóban súlyos kormányzati-bürokratikus késlekedés után belekezdtek a Busht hibáztató kampányba. És ami a legelképesztőbb: rasszizmusal, sőt genocídiummal vádolták az elnököt.

(…) Hurrikán és globális felmelegedés? A környezetvédők árukapcsolása tudományos nonszensz, plusz az amerikai szakintézet adatai szerint a hurrikánok száma lassan csökken. Hiányoztak az iraki gárdák Louisianában? A rendfenntartók hiányoztak, de nem azért, mert otthon Amerikában nem lett volna elég nemzeti gárdista, hanem mert az odavezénylésük késlekedett. Nem volt rá szükség és rossz lett volna kivonni őket Irakból, hiszen ott is Amerika és szabad világ biztonságáért folyik a harc. Bűnös késlekedés Washington részéről, tehetetlenség és bürokratikus pöcsölés? Igen, abszolúte. Mint minden gigaapparátus, ez a kormány is számos hibát elkövetett, bár nem éppen azt, amivel vádolják.

(…) A hiperérzékeny amerikai kulturális egymás mellett élésben nincs, nem létezhet súlyosabb vád a rasszizmusnál. Nem lehet tehát más, mint valamiféle perverz politikai játszma, hogy egy olyan tekintélyes figura, mint Jesse Jackson tiszteletes, és egy olyan nímand, mint Kaye West rapper, valamint a fél balos véleményformálói kar azt állította: a szegényeket azért hagyják cserben, mert feketék. A bizonyítatlan vád bekerült a mainstream médiába, és ez is lehetett a cél, hiszen az éppen eléggé szégyenletes bürokratikus késlekedés egyszeriben aljas motivációt is kapott. Holott sok fehér áldozata is volt a hurrikánnak. És az áldozatokhoz hasonlóan az adományozók hatalmas köre sem ismert kulturális különbségeket (az Egyesült Államok-beli szervezeteknél egy héttel ezelőtt 90 millió dollár értékű adomány gyűlt össze).



Magyarics Tamás: Katrina és a faji kérdés, Magyar Hírlap, 2005. szeptember 10.
A Katrina örvényei felszínre hoztak az amerikai politika fősodorában már megoldottnak számító problémát, a faji kérdést. A kormányzatnak egy nagyszabású rehabilitációs programot, egy „új Marshall-segélyt” kéne indítania „a városok egyes negyedeiben uralkodó áldatlan állapotok felszámolására”

(…) Az Egyesült Államokban a faji kérdést alkotmányjogilag megoldottnak lehet tekinteni. Az 1960-as évektől kezdődően az úgynevezett pozitív diszkrimináció jegyében az egyetemi-főiskolai felvételitől kezdve a munkahelyek betöltéséig a korábban hátrányos helyzetű kisebbségeknek, köztük az afro-amerikaiaknak (feketéknek) előnyt biztosítottak.

A pozitív diszkrimináció nem hozott áttörést. Röviden összegezve: a csaknem fél évszázados múltra visszatekintő elv alkalmazása nem hozta meg a várt eredményeket.
A fekete bőrű lakosság szinte mindegyik szocio-gazdasági kategóriában a legrosszabb helyzetben van, a bűnözéstől a munkanélküliségig. Továbbá a jelenlegi belpolitikai helyzethez közelebb lépve megállapítható, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat birtokló republikánusok többsége konzervatív alapállásból a szabadságot pártolja bőrszínre, nemre, fajra való tekintet nélkül, miközben a demokraták állnak ki elsősorban az egyenlőség eszméje mellett. Ennek megfelelően a Demokrata Párt kapja általában a kisebbségek szavazatainak döntő többségét: 2004-ben John Kerry a feketék szavazatainak kilencven százalékát mondhatta magáénak. New Orleans lakosságának kétharmadát afro-amerikaiak alkották. A gazdasági-társadalmi viszonyok következtében a szegénységi szint alatt élők között még ennél is nagyobb arányban képviseltették magukat. Mindez azt jelentette, hogy nagyon nagy számban közülük kerültek ki azok, akik szegényes lakóhelyen laktak, akiknek nincs autójuk (egyharmaduk), akiknek nem volt pénzük arra, hogy motelekbe költözzenek a közelgő hurrikán elől (egyharmaduk a hivatalos szegénységi szint alatt él, azaz napi 25 dollárnál kevesebb a jövedelmük). A természeti csapásoknál az egész világon megfigyelték, hogy a szegényebbek nehezebben hagyják el lakóhelyüket és ingóságaikat, mint a tehetősebbek, így őket súlyosabban érintik a katasztrófák

(…) John Lewis képviselő pedig leszögezte: a társadalom egy nagy része egyszerűen kirekesztődött a jóléti társadalomból, s egészen Szomáliáig kell elmenni, hogy a louisianai állapotokhoz hasonlót lásson az ember. Mindehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a hurrikán által sújtott területek, azaz Louisiana, Mississippi és Alabama a legszegényebb tagállamok közé tartoznak, így az itteni helyzet nem tükrözi teljes mértékben az egész országban uralkodó állapotokat.

Újfajta Marshall-segélyre lenne szükség. A faji kérdés felbukkanásához a média is hozzájárult. Fekete érdekvédelmi csoportok kifogásolták, hogy szinte kizárólag feketéket mutatnak, amikor a városban tapasztalható káoszról beszélnek, s amíg a feketék "fosztogatnak", addig a fehérek "élelmet keresnek". New Orleans társadalmi összetételét tekintve nem biztos, hogy a média elfogultan tudósított volna a feketék kárára, de az időnként szerencsétlenül megválasztott szavak nem használtak a fajok közötti harmonikus viszonynak.
A Katrina pusztítása, paradox módon, hasznot is hozhat az afro-amerikaiak számára. John Lewis képviselő felvetette, hogy a kormányzat indítson egy Marshall-segély típusú programot a nagyvárosok számos, főként a kisebbségek által lakott negyedeiben uralkodó áldatlan állapotok felszámolására. Ehhez New Orleans újjáépítése modellként szolgálhatna.


 

Paul Greenberg: New Orleans, az álmok városa; HVG, 2005. szeptember 10.
A konzervatív oldalon olyan vélemények is elhangzottak, hogy a tengerszint alatt lévő várost már nem is érdemes újjáépíteni. „Menjünk hát neki New Orleansnak egy buldózerrel? De hogyan lehetne eltakarítani egy álmot? A világ összes buldózerével sem lehetne elsöpörni a zenét, és amíg létezik zene, addig létezik New Orleans is”.

(…) Már hallom generációm tagjait, amint majd egyszer azt mondják az utánunk jövőknek: "El sem tudjátok képzelni, milyen is volt New Orleans a Katrina előtt." És igazuk lesz, a város soha nem lesz már olyan, mint azelőtt. Még ha mindent az eredeti állapotában állítanak is vissza, ha minden kockakövet, lámpaoszlopot lemásolnak is, és úgy rakják a helyére, akkor sem lesz a régi. De amúgy is, hogyan lehetne pontosan utánozni a járdákon húzódó repedéseket, a St. Charles utcán közlekedő villamosok fölé boruló öreg fákat, az Audobon parkon keresztülfutó sétányt szegélyező hatalmas tölgyeket? Elveszett minden, víz alá került, megfulladt.

(…) Az amerikai alsóház elnöke, az illinoisi Dennis Haster kijelentette: "Amúgy is ideje volt, hogy valaki egy buldózerrel eltakarítsa a várost." Igaz is, mi értelme lenne dollármilliárdokat ölni egy olyan város újjáépítésébe, amely a tengerszint alatt fekszik? A házelnöknek bizonyos értelemben igaza van: New Orleans létezésére soha nem volt ésszerű magyarázat. Persze ez volt maga a város lényege, és ezért is szerettük annyira. Haster megjegyzéséből annyi romantika árad, mint egy mérlegfőkönyvből vagy egy hitelkérelemből. Hová lett az "együtt érző konzervativizmus"? Ha továbbra is ez lesz a hangnem, az északi jenkiknek megint nem lesz jó hírük lent délen.

Menjünk hát neki New Orleansnak egy buldózerrel? De hogyan lehetne eltakarítani egy álmot? A világ összes buldózerével sem lehetne elsöpörni a zenét, és amíg létezik zene, addig létezik New Orleans is. Az álmokat még a hurrikán sem tudja elpusztítani, különösen nem, ha azok, mint valamilyen elveszett szerelem, ilyen mély gyökereket eresztettek a múltba, ráadásul dalba is lehet foglalni őket. Ezért énekelnek az emberek bluest, és a blues ezért lehet az erő és nem a gyengeség forrása.


Földes András: Minden arab terrorista? (Index.hu, 2005. szeptember 12.) Azok akik a Nyugat fennsőbrendűségének tudatában támadják az iszlám kulturálisan erőszakosságát, jobb, ha emlékezetükbe idézik, mint foszlott le a civilizáció máza a katasztrófa sújtotta New Orleans túlélőiről.

(…) Értetlenkedjünk először a New Orleans-i katasztrófát övező megdöbbenésen. A hurrikán indokolt elképedést okozna országunk valamely bohém vidékén. Az Atlanti óceán partján, a vízszint alatt elterülő városban a veszélyekről nem tudomást venni azonban nagyfokú lúzerség. Körülbelül akkora, mint amekkora lúzernek fél éve a dél-kelet ázsiaiakat tartottuk, hogy polgáraik védelmében képtelenek voltak beruházni egy nyavalyás cunamijelzőre.

(...) …három nap kellett ahhoz, hogy a magukra maradt polgárok levetkezzék a civilizáció mindenféle rétegeit...
Valóban meglepő dolgok inkább a mentőalakulatok érkezéséig történtek. A világ vezető gazdasági, politikai és technikai hatalmának területén ugyanis három nap kellett ahhoz, hogy a magukra maradt polgárok levetkezzék a civilizáció mindenféle rétegeit, a könnyű titánötvözettől a gyolcsig. Majd bandákba verődve valósítsák meg egy Mad Max-utángyártásra szakosodott B-film-rendező fantáziáit. Közben ugyan kiderült, hogy nem volt annyi gyilkolás, rablás és nemi erőszak, mint ahány újságcikk megjelent a dologról, de egyrészt újságcikkből elég sok van, másrészt pedig azért nem hónapok teltek el a civilizációtól távol, hanem hetvenkét óra. Ennyit röviden a kultúránk beágyazottságáról.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695