Politikai viharban a turul

2005-10-20

A XII. kerületi világháborús emlékmű felépítésének törvényességi aggályait immár háttérbe szorította az épülő turulmadár körüli vita. A turul a baloldali-liberális véleményformálók többsége szerint szélsőjobboldali jelkép, így nem kaphat helyet az emlékművön. A jobboldal újságírói szerint azonban abszurd, hogy egy ősi nemzeti jelképet néhány politikus a Fidesz elleni politikai hadviselés jegyében akarjon száműzni.

A XII. kerületi önkormányzat a Böszörményi út és a Németvölgyi út találkozásánál állíttat emlékművet a második világháborúban elhunyt, hegyvidéki lakosok emlékére. A hatméteres kőtalapzaton Szmrecsányi Boldizsár szobrász műve, egy bronz turul épül, és az emlékmű mögötti támfalba lesz bevésve az 1132 áldozat neve. 2005 október ötödikén Ungár Klára és Kecskés Márton sajtótájékoztatót tartottak az építkezésnél. A két szabaddemokrata politikus szerint a turulmadár

> Publicisztikák
Pihál György: Madárkór; Magyar Nemzet, 2005. október 7.
Ungváry Krisztián: Jómadarak – a turulemlékműről; Magyar Narancs, 2005. október 13.
Seszták Ágnes: Az SZDSZ jelképfóbiája; Magyar Nemzet, 2005. október 14.
Szále László: Turulmadárvész; Magyar Hírlap, 2005. október 15.
Nyerges András: Címzett: Zilahy Lajos (1891-1974); Magyar Hírlap, 2005. október 15.
Kiss Ádám: A turul esete a ló túloldalával; Hírszerző, 2005. október 17.
Csontos János: Hamisságok fala; Magyar Nemzet, 2005. október 18.
Szász István: Erdély szent bércére?; Népszava, 2005. október 20.
szélsőjobboldali jelkép, melynek szerepeltetése sérti az áldozatok emlékét – ráadásul felmerülhet az a veszély is, hogy a szobor környezete náci csoportok gyülekezőhelyévé fog válni. A szobor elleni tiltakozáshoz közben csatlakoztak a kerületi szocialisták is. Élő Norbert MSZP-s képviselő október 10-én bejelentette, hogy a párt aláírásgyűjtő akciót indított el, hogy megakadályozza az emlékmű felépítését. Az ellenreakció sem késett sokáig: október 14-én a Jobbik tartott sajtótájékoztatót, az „ősi magyar madár” lejáratásával vádolva a „magyarellenes” SZDSZ-t.

A Fővárosi Közgyűlés a Mitnyan György polgármester által szorgalmazott tervet kétszer is megvétózta, ezért az SZDSZ a törvényellenesnek tartott építkezés leállítását kérte a közigazgatási hivataltól. A polgármester nem tervezi az építkezés leállítását, és érvénytelennek tartja a közgyűlés határozatát – továbbá az emlékműállítást kerületi alapjogként értelmezi. A politikai indulatok izzása ellenére az építkezés folyik tovább, és az emlékmű az október 22-re tervezett átadási ünnepségre – melyet a szocialisták bejelentésük szerint bojkottálni fognak – előreláthatólag felépül.

A turul-szobor felállítását pártoló vélemények
Pihál György: Madárkór (Magyar Nemzet, 2005. október 7.)
Az SZDSZ különös módon próbálja felhívni magára a figyelmet. Ungár Klára és Kecskés Márton abszurd módon egy még el sem készült emlékművet díszítő turulszobrot akar lebontatni – mert a pártot „zavarja a karizmatikus nemzeti jelkép”.

(…) Egyébként Ungár Klára politikus asszony áll a mozgalom élén, a barikád tetején, ő követeli, bontsák le a második világháborús emlékművet, amely egyébként még fel sem épült – bár ez itt lényegtelen –, csupán tervezik a Böszörményi és Istenhegyi út sarkán, a XII. kerületben. Ungár Klárának azonban már most, a tervezés előestéjén fájásai vannak a turulmadárral kapcsolatban. Zavarja a karizmatikus nemzeti jelkép (ahogyan egy hozzá hasonlóan emelkedett szocialista gondolkodó nemrég – frakciója támogatásával – az Árpád-sávot akarta a tiltott önkényuralmi jelképpé sorolni, ami egyébként Esztergom címerének része, ez valószínűleg elkerülte a foximaxista államférfi figyelmét).

(…) Ungár Klára ornitológus tehát most harcot hirdet a turulmadár ellen. (Nem kell haragudni rá, sajnos támad a madárkór, az Uralon túl már áldozatai is vannak.) Látta-e már orvos a közelmúltban a legendás excellenciás asszonyt? Félek, elkerülték egymást…
Szóval útban van a turulmadár Ungár Klárának. (Ide biggyeszteném még Kecskés Márton SZDSZ-es képviselő elgondolkodtató megjegyzését is a téma kapcsán. Szerinte minden esély megvan arra, hogy a turulszobor előbb-utóbb neonáci gyülekezőhellyé lesz, nem beszélve arról, hogy 2005-ben turult csinálni „röhejes” – őt is megnézhetné az orvos.)


Seszták Ágnes: Az SZDSZ jelképfóbiája; Magyar Nemzet, 2005. október 14.
A turul, mint jelkép elleni fellépés a szabad demokraták azon törekvésének része, mellyel minden közös értéket igyekeznek kigyomlálni a magyar társadalomból. Ennek eszköze az átfogó lejáratókampány, mellyel a párt igyekszik „véleménykaranténban tartani” az ország nagy többségét.

(…) A párt és holdudvarának jellemzői: a kóros elittudat kíméletlensége, nemzetellenessége, agresszió és zéró tolerancia. Természetesen ők tiltakoznak a legjobban a minősítések ellen, de sajnos egészen más egy liberális párt értékeinek papíron való rögzítése - lásd a másik ember méltóságának tisztelete -, és más egy ország nagy többségét egy öt és fél százalékos parlamenti jelenléttel folyamatosan megfélemlíteni, véleménykaranténban tattani. Nem árt kimondani, még akkor sem, ha készséges médiamunkásaik, „független” holdudvari értelmiségi bázisuk a pitbullok csonttörő elszántságával gázolnak le és taposnak széjjel mindenkit egy csettintésre, aki az önvédelem boldog hiányában ellentmond nekik.

(…) A mostani forgatókönyvről nem tudni, hogy egy perifériára szorult ember magánszáma, vagy a szabad demokraták kampányhetének botrányhősnőjét üdvözölhetjük Ungár Klárában. Történt, hogy a XII. kerületi önkormányzat testülete megszavazott egy második világháborús emlékművet, amelyre 1132 áldozat neve kerülne. A helyszín a volt Joliot Curie tér. A botrány azért tört ki, mert egy turulmadár szobra őrködne az elesettek emlékén. Az engedélyezést a Fővárosi Közgyűlés, mint minden más nemzeti vonatkozású kezdeményezést, itt is megtagadta. Megjelenik a színen Ungár Klára és Kecskés Márton. Az előbbi szabad demokrata képviselőjelölt, az utóbbi önkormányzati képviselő. Mindkét szabadelvű elefánt beront a porcelánboltba.

(…) "Nem lovas szobrokat és turulmadarakat kell állítani", mondja Kecskés műítész. Szerintem sem. Mennyivel kifejezőbb például egy vizeletben ázó Jézus. Ha eddig hittünk volna nekik, a folytatás mindent felülír. Az Ungár-Kecskés páros attól fél, hogy a helyszín a "neonácik kedvelt találkahelye lesz". Mi ez a badarság? Látnak a jövőbe? Vagy taktikából hazudnak egy jó nagyot? Esetleg ők is érdekeltek? Tisztázzunk valamit. A turulmadár soha nem volt nyilas jelkép, mint az Árpád-sávos zászló sem, fájdalom, de sokkal csúnyább a sejtésünk. Ennek a neve a magyar nemzettudat gyengítése, a nemzeti jelképek folyamatos leértékelése, kigúnyolása. A múlt megtagadása. A turulmadár, azaz a kerecsensólyom (Falco cherrug) a magyar eredetmondánk mitologikus madara, látható a nagyszentmiklósi aranyleleten. Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelemig a koronát viselő turul volt a magyarok hadi címere. A monda szerint Levédiából a honfoglalók egy sugallatra követték a madarat nyugat felé. Végül ott telepedtünk le, ahol a kerecsensólyom utolsó élőhelye található. Álmos vezér édesanyjának, Emesének volt egy álma, melyben egy héja formájú madárjelent meg neki, és teherbe ejtette. Ez volt a turul, illetve a kerecsensólyom. Kiemelten védett madarunk eszmei értéke egymillió forint. Nem tűri a fogságot, a szabadságjelképe, büszke vadmadár, ezért is választatták a magyarok mitikus madaruknak.


Csontos János: Hamisságok fala (Magyar Nemzet, 2005. október 18.)
A turul-szobor körüli felhajtás a szabad demokraták kormányzati hibáit leplező látszatpolitizálás részét képezi. A Fidesz antiszemitaként való megbélyegzése számtalan bizonyítékkal cáfolható, de az SZDSZ-nek szüksége van az ellenséggyártásra túlélése érdekében.

(…) Amennyiben csupán az abszolút elfogulatlan balliberális sajtót olvasgatnánk, azt hihetnénk: Mitnyan György, a XII. kerület polgármestere egy előember. Merthogy turulos emlékművet építtet Budán a világháború áldozatainak. A civilizálatlanságot nem az áldozatokról való méltó megemlékezés, hanem a turul hivatott illusztrálni. A turul, amely - az úgynevezett haladó erők nagy bánatára - sokkal régebbi jelkép, mint maguk az úgynevezett haladó erők. Először Ungár Klára exponálta (és blamálta) magát a kérdésben, előzékenyen előkészítve a terepet isztriai Demszky Gábor főpolgármesternek.

(…) Az SZDSZ vezető politikusai okos emberek, s érzékelik, hogy minden idők leggyengébb kormányzásából, amiből ők is derekasan kivették a részüket, nem jöhetnek ki jól - hacsak ki nem találnak sürgősen valamit.

(…) Csakhogy Demszky szónoklatával szinte egy időben Mitnyan éppen az igazak falát avatta fel kerületében Pokorni Zoltán és Izrael budapesti nagykövete társaságában. És ez valahogy nem illik a vadliberálisok által festett képbe. Mitnyan ugyanis nem csupán a világháború áldozatait akarja márványba vésni, de a zsidómentő magyarok, a vészkorszak hőseinek nevét is. Izraelben fát ültetnek az emlékükre, Budapesten falat építenek példamutató helytállásukra emlékeztetve. Pokorni már korábban is belepancsolt az álliberális mitológiába, amikor a polgári kormány minisztereként bevezette a magyar iskolákban a holokauszt-emléknapot. Az az Orbán-kormány tette ezt, amelynek fejét Juhász Ferenc jelenlegi hadügyminiszter antiszemitának nevezte, és ezért Juhászt a bíróság elmarasztalta. Pillanatnyilag tehát neki van egyedül bírósági papírja arról, hogy hivatalos antiszemitázó - azonban mind a mai napig nem értesültem arról, hogy européer etikett szerint a lemondását fontolgatná, s elbujdosna valami nehezen megközelíthető bozótosba. Demszkyék nem ennyire bátrak: ők csak körülírják az antiszemitizmus vádját, "az emlékek kiirtásáról" beszélnek, miközben nem vesznek tudomást például az Igazak falának létezéséről, s előre megfontolt szándékkal más emlékek kiirtását szolgalmazzák. Ismételjük meg még egyszer: a burkoltan antiszemitizmussal vádolt Mitnyan Igazak falát avatott Izrael Állam budapesti nagykövetének társaságában. Mi ilyenkor a teendő, ha a turulozók féltik antiszemitázó-monopóliumukat? Ha nem ők mondhatják meg a jövőben, ki az antiszemita, ki a "múltba forduló" (mellesleg múltba fordulás nélkül a Dunába lőtt zsidó honfitársainkról sem lehetne megemlékezni), még a végén a kormányzás valódi kérdéseivel kellene kampányolni. Abból pedig az MSZP és az SZDSZ sem sokat profitálhatna az urnáknál.

A turul-szobor felállítását ellenző vélemények

 

Nyerges András: Címzett: Zilahy Lajos (1891-1974) (Magyar Hírlap, 2005. október 15.)
A turul mint szimbólum évszázadokon át feledésbe merült, majd az első világháború után került ismét a köztudatba - egy szélsőjobboldali, militáns antiszemita ifjúsági egyesület, a Turul mozgalom jelképeként.

(…) az Ön cikkeiben nem is ez a legvérlázítóbb, hanem azok a megjegyzései, melyek azt hitetnék el, hogy a Turul már nem az, ami régebben volt, amikor "a forradalmak utáni évek éjszakáit a néma libasorban felvonuló tányérsapkás diákok nyugtalanították", hiszen "mostani vezérei nem tányérsapkában és vasbottal" látogatták meg a Magyarország szerkesztőségében, és fura módon még a velük folytatott beszélgetésből is ezt idézi: "Nem foglalkozunk politikával." Egészen olyan ez, mintha a Turul szélsőjobboldalisága iránt akarna kételyeket ébreszteni, innen pedig már csak egy lépés, ami Turul-ügyben ma zajlik, amikor mások – megengedem, más célzattal – szintén ezt próbálják tagadni. Mint a Magyar Nemzet 2005. október 6-án: "Mi köze a nácizmusnak az ősi magyar mitológia turulmadarához?" Olyan védőügyvéd magatartását idézi a kérdés, aki nem azért áll védence mellé, mert az illető az, aki, hanem épp ellenkezőleg: mert nem lett az, nem lett semmi. A Turulra vonatkoztatva: a szövetség egész 1919 és 1944 közti működése – a szélsőjobb szempontjából – nulla.

(…) A turul, mint afféle kis magyar főnix, a millenniumi műhazafiság lángjában kelt életre, addig viszont annyira nem érdekelt senkit, hogy dr. Wekerle László 1887-es Egyetemes Ismerettárában maga a turul szó sem fordul elő. 1919 őszén, mikor a nyolc bajtársi egyesületből létrejött ifjúsági szövetség vette fel a Turul nevet, a szó ideológiai jelentéssel telítődött, s huszonöt év alatt "átment" a köztudatba. A politikai nosztalgia tárgya ma ez a mozgalom s nem a totemállat, illetőleg utóbbi azért, mert ahhoz a mozgalomhoz kapcsolódott, melynek 1922. decemberi követtáborán leszögezték: tűrhetetlen, hogy "a magyar faji öntudat lüktetésének központjai, az egyetemek és főiskolák továbbra is tanyái legyenek egy idegen fajnak".

(…) Nyolc évvel az Ön próbálkozása után, Zilahy úr, megint akadtak, akik a Turul jobboldali elkötelezettségét próbálták kétségbe vonni, és mi történt? A fővezérség parancs formájában küldte szét állásfoglalását a lapoknak, ezzel a címmel: "Válasz azoknak, akik a Turul balratolódásáról fecsegnek" (Nemzetőr, 1940. jún. 15.). A szöveg nemcsak deklarálta, de konkretizálta is, miért képtelenség a balratolódás: "Mi teljes és tökéletes rendszerváltást követelünk, a zsidókérdés gyökeres és végleges megoldását, a zsidó és félzsidó liberális lapok kiirtását." (Lám, még a "kiirtás" szó is akármelyik náci szótárba beleillik.) Vajon beszélt volna Jaross Andor "a turulista gondolat bajtársias melegéről" (Nemzetőr, 1940. okt. 14.), ha nem teheti hozzá, hogy "ezek az eszmék", a Turul eszméi, "nem újak, a nemzetiszocializmus világnézeti eszmeköréből származnak"? S végül az 1944. június 26-án megválasztott utolsó Turul-fővezér, Salló János mi másért mondta volna, hogy "egyforma szeretettel vezetem a bajtársakat, tekintet nélkül arra, hogy a Turulon kívüli politikai működésüket a Nyilaskeresztes Párt, a Magyar Megújulás Pártja vagy a Magyar Nemzetiszocialista Párt keretében végzik", ha nem azért, hogy "közüket" a nácizmushoz 2005-ben se lehessen kétségbe vonni? (...)
.

Jolsvai András: Mi a baj a turulmadárral? (168 Óra, 2005. október 20.)
A szimbólumok használatakor senki nem hagyhatja figyelmen kívül azokat a politikai képzeteket, melyek az évtizedek során tapadtak hozzá. Sok jelképet bemocskolt és lejáratott már a politika – így a turulmadárt is.

(…) Hatalmas, erős, büszke égi vándor ő, a kerecsensólyom mondabéli rokona, szabad és gondtalan, épp olyan, amilyennek őseink szerették látni önmagukat, amilyennek a millennium lázában égő dédatyáink ábrázolták, és amilyennek jobb napjainkon mi is vágyunk lenni: a turul törzsünk-nemzetünk ősi szimbóluma, kapocs a földi és az égi világ között, jelképes ősapánk – mi, magyarok mindannyian az ő leszármazottjai vagyunk tehát, megannyi kései sasfiók vagy sólyomfi, mi baj lehetne hát e derék madárral, melynél magyarabbat és hunorabbat a Föld nem hordott a hátán.

(…) Aki manapság Adolfnak vagy Vlagyimir Iljicsnek kereszteli fiát, annak számolnia kell e nevekhez tapadó képzetekkel is (és külön el kell magyaráznia, hogy nem náci és/vagy komcsi ő, egyszerűen ez a név tetszik neki hangzásilag). Aki antantszíjas bőrkabátot visel, és Lenin-sapkát, annak éppúgy tudnia kell, milyen asszociációkat hív elő a szembejövőkből, mint aki fekete ingben pompázik, hozzá vörös-fehér karszalagot ölt, melyen apró fogaskerekek ölelkeznek. De éppígy világos a jelentése a szegfűnek, a tulipánnak, a narancsnak. A középen kivágott nemzetiszín zászlónak. Az ökölbe szorított kéznek. A „testvér”, az „elvtárs” megszólításnak. Egy közösséget éppen az tesz igazi közösséggé, hogy tagjai egyféleképpen értelmezik jelképeiket – olyan pontosan és mélyen ráadásul, ahogyan más, aki kívül él ezen a közösségen, nem képes rá. Ha ma egy Nagy-Magyarországot ábrázoló matricát látunk egy Lada hátsó ablakában, pontosan tudjuk, hogy mit jelent.

(…) Szobrot úgy állít az ember, mintha fát ültetne. Szeretettel, körültekintéssel, nemzedékekre szólóan. Úgyhogy, ha rajtam múlna, és a többiek nagyon ragaszkodnának a turulhoz, felkötném a madár egyik szárnyát, adnék rá egy papírtalpú bakancsot, lódenkabátot sárga csillaggal – úgy állana ott betegen, fáradtan, földre szegezett tekintettel, ahogy egy második világháborús turulhoz illik. Minden magyar turuljához.


Szász István: Erdély szent bércére? (Népszava, 2005. október 20.)
Az ízléstelen, törvénysértő szoborállítást a Fidesznek el kellene ítélnie – különben nem lehet komolyan venni Martonyi János állítását, mely szerint az Orbán-kabinet mindent megtett azért,hogy elhatárolódjon a szélsőjobboldaltól.

(…) Ezen az oldalon már írtam arról, hogy micsoda botrány az, hogy a törvénytiszteletetben példát mutatni köteles polgármester az engedélyezésre jogosult főváros és a Közigazgatási Hivatal tiltása ellenére a törvényeket semmibe véve nekiáll építeni - turulmadarat. A ravasz polgármester abban bízik, hogy ha kutyafuttából - hogy a botrány teljes legyen október 23. előestéjére - összetákolja ezt a mafla madarat, akkor törvény ide, törvény oda, annak elbontása (lásd Terror Háza pengefal) csak újabb botrányok árán vagy egyáltalában nem történhet meg.

(…) És amennyiben a főváros és egyéb szervek tehetetlenkedése miatt ez a szobor - vagy minek nevezzük - ott marad, akkor gratulálunk XII. kerület vezetésének, ideális állandó találkozóhelye lesz mindenfajta szélsőjobboldali bagázsnak. Ezt akarja a XII. kerület polgármestere? Ezt akarja a Fidesz? Furcsa színvallás ez a turul-dolog. Mikor ezeket a sorokat leírom, épp azt olvasom Martonyi János ex-külügyminiszter tollából, hogy mennyire igaztalan volt Gyurcsány Ferenc Amerikában az elnöknél tett látogatásakor Orbán Viktorral szemben, hiszen ők igenis a legerőteljesebben elhatárolódtak Csurkáéktól, mikor azok kijelentették hogy az amerikai nép megérdemelte a 2001. szeptember 11-i terrortámadást. Hát most itt a jó alkalom, hogy a Fidesz elhatárolódjon a szélsőségektől - de az 1998-2002-es Fidesz-Csurka összjátékra, meg Kövér Lászlóra gondolva azt is mondhatom, hogy elhatárolódjék rosszabbik önmagától.

Egyéb vélemények



Ungváry Krisztián: Jómadarak – a turulemlékműről (Magyar Narancs, 2005. október 13.)
A turul a XIX. század vége óta közismert szimbólum, a fegyveres erők jelvényeiben középkori, harcias alakváltozata miatt szerepel. Egy, részben a világháború civil áldozatainak állított emlékműhöz felhasználni a turulmadarat azt jelentené, hogy az áldozatok „azzá válnak, amik soha sem szerettek volna lenni: egy eszme vagy egy nemzet harcosaivá.”

(…) Bármennyire is meglepő, a turulszobor állítása elvileg konzervatív oldalon is botrányt okozhatna. A szavak jelentését mindig kontextusuk dönti el. Az "anyád" kifejezés használatával például a beszélő célozhat arra, hogy célszemélye kivel foglalkozzon, de gondolhat az illető anyjára mindenféle érzelmi töltés nélkül, merőben tárgyszerűen. Ilyeténképpen a turulmadárnak is számos jelentése van. Kontextus kérdése, hogy melyik valósul meg belőlük. Lehet, hogy a szobor állítói ezzel nincsenek tisztában, de ez nem menti fel őket, hiszen rendelkezésükre állt a Budapest Galéria szakvéleménye, amely a szobrot önmagában jól sikerültnek, de céljára, azaz a polgári áldozatokra történő emlékezésre alkalmatlannak minősítette.

(…) Franciaországnak a kakas, Németországnak a sas, Oroszországnak a medve, Magyarországnak pedig az egyre szélesebb szárnyakat és nagyobb csőrt kapó turulmadár lett a nemzeti jelképe. A turulos sapkajelvények néha vicces formában jelenítették meg a nemzetek harcát: a 309. honvéd gyalogezred jelvényén például a turulmadár a földön hátán fekvő és kétségbeesetten kapálódzó orosz medvét támadja meg. A legszebb talán a 14. közös huszárezred jelvénye: ezen egy patkóban szárnyal a turulmadár, csőrében kardot tartva, amelyen az áll, hogy "Ne bántsd a magyart!". És nagyot tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy a szimbólum 1919-ben nem kapott helyet a Tanácsköztársaság jelvényei között. Feltehetően régi beidegződésekkel magyarázható, hogy egy budapesti ötvös a Vörös Őrség jelvényét szárnyaló turullal készítette el.

(…) Mindennek fényében elgondolkodtató, miért is választ egy politikus a XXI. században turulmadarat egy olyan háborús áldozatokat megörökítő emlékmű főalakjának, akiknek szinte egyike sem katona. Budapest védőinek emlékművet állítani igen problematikus, hiszen harcukkal a nyilasuralmat is meghosszabbították. A nyilasokra pedig mégse emlékeztessen nemzeti jelkép. A turul minden esetben a nemzet melletti elkötelezettség szimbóluma. A XII. kerület 1944-1945-ben elpusztult polgárai azonban nem azért haltak meg, mert aktívan tettek volna valamit, és nem is azért, mert magyarok voltak. Ellenkezőleg. Bár senkinek sem ártottak, mégis meg kellett halniuk. Nyilas pártszolgálatosok vagy részeg szovjet katonák gyilkolták meg őket; vagy rájuk omlott a ház, vagy egyszerűen éhen haltak, esetleg az ostrom okozta betegségek áldozatai lettek. Közös bennük, hogy ártatlanul pusztultak el. Azzal, hogy egy olyan szobrot állítanak nekik, amely elsősorban harci jelkép, azt az értelmezést erősítik, hogy Budapest polgári áldozatai valamilyen eszme harcosai is. Bizonyára távol áll Mitnyan Györgytől, de ez az értelmezés Szálasié, aki Budapestet a "Hősi Kitartás Városává" akarta kinevezni. Ha az emlékmű felépül, akkor a nyilasok által a Maros, Alma és Városmajor utcában meggyilkolt zsidók, a Farkasréten szovjet katonák által halálra erőszakolt nők, a Böszörményi úton házromok alatt elpusztult családok a szobor szimbolikája miatt azzá válnak, amik soha sem szerettek volna lenni: egy eszme vagy egy nemzet harcosaivá.


Szále László: Turulmadárvész (Magyar Hírlap, 2005. október 15.)
A szoborállítási botrányban összefonódik az engedélyezés körüli és a turulmadár szimbolikus jelentése körüli vita. A turul – mint szinte minden szimbólum – sokrétű jelentéssel bír, ezért nem indokolt nyilas jelképpé nyilvánítani.

(…) Nincs elég bajunk a madarakkal, most még ez is. A budai turulmadárszobor posztamense áll, de nem szállhat föl rá a madár, mert ha jogtalanul építették, le kell bontani. Két dolgot próbáljunk meg különválasztani: engedély nélkül épül vagy sem, illetve a háború előtti szélsőjobboldali szellemiséget idézi vagy sem. Mert most, lássuk be, ez a kettő összekeveredik. Al Capone idején ennek volt értelme, a sokszoros gyilkost nem tudták megfogni valódi bűneiért, ezért szimpla adócsalásért ítélték el.


Hogy van engedély vagy nincs, az – ha a jogszabályok egyértelműek – könnyen eldönthető. Ezen nincs mit vitatkozni, s tolerálhatatlan hibát követ el a polgármester akkor is, ha jó ügy érdekében hágja át a törvényt. Nem is értem, ha teszi, miért teszi.


A szimbolika bonyolultabb ügy, de azért az sem végzetesen komplikált. Különösen, ha úgy nézzük, hogy a Böszörményi út sarkán elhaladó lakosság nyolcvan százalékának fogalma sincs a madárfajta ősi vagy újabb jelentéséről. Ez az arány a fiatalok körében a száz százalékot közelíti. A szimbólumok "puha dolgok", legtöbbjüknek nincs állandó és közmegegyezéses jelentése. A vörös csillag most jelentheti a Heinekent is, a Munkáspártot is. Éppígy szegény turulmadár.

(…) Akik tehát a mai szoborállításról vitatkoznak, tudniuk kell, mai ideológiai harcok foglyai pró és kontra. Én azokkal értek egyet, akik szerint a turul leginkább harci, ideológiai jelkép, s nemigen illik azoknak a civil áldozatoknak az emlékéhez, akikre mondjuk ’44-ben a Böszörményi úton rádőlt a ház. De hiszek a művészet szabadságában, s álláspontomat attól teszem függővé, hogy jó-e a szobor.


Kiss Ádám: A turul esete a ló túloldalával (Hírszerző, 2005. október 17.)
Magyarországon szinte minden emlékműállítás politikai vihart eredményez – melynek következtében lassan a kegyeletadás válik a legkevésbé fontos szemponttá. A XII: kerületi emlékmű kapcsán egy törvényeket negligáló polgármester, egy neonáci veszéllyel fenyegető keltő liberális-, és egy ízléstelen hangnemben tüntető szélsőjobboldali párt gondoskodik a politikai „Monty Python-show”-ról.

(…) Újfent bebizonyosodott, hogy Magyarországon, a köztársaság eljövetelének tizenötödik évében még mindig nem könnyű tisztességes emlékművet emelni bármiféle háború, népirtás, megszállás, forradalom áldozatainak emlékére. Mert hogyan is zajlik ma Magyarországon egy emlékmű létrehozása?

Elsőnek vala az ötlet: állítsunk emlékművet, mert az áldozatok iránti tisztesség így kívánja. Ezzel még nincs is baj, az egyetértést tettek követik, ezek általában egy emlékmű-pályázat kiírásában, illetve személyes felkérésben öltenek testet. Itt kezdődnek a problémák. Már a hely kiválasztása sem könnyű, de ha sikerül legyőzni például a környéken lakók ellenállását, akkor már legalább a helyszín megvan.

A bili a pályázat eredményeinek napvilágra kerülésekor borul ki. A Kőkonzervatív Magyar Szívfájdalom, a Progresszív Amőba, a Liberális Botránykő és társaik elképesztő eszmei magasságokba felcsapó elvi vitákat indukálnak, melyekbe ízlés szerint keverhető még nácizás, zsidózás, magyarozás, ilyenek. Eközben zajlik a pályázat eredményhirdetése.


(…) Nem teljesen világos, miért gondolja bárki, legyen az akár Mitnyan György, hogy őrá a hatályos törvények nem vonatkoznak. Igaz, az ő szakmájában ez viszonylag gyakori munkahelyi ártalom, de a józan ésszel gondolkodó embert akkor is felbosszantja az ilyen, nem jogállami konokság. Ha egyszer valamire nincs engedély, akkor nincs, márpedig a Fővárosi Közgyűlés kétszer is leszavazta a projektet. Kész. Ez a tény, nem pedig az, hogy a fővárosi közgyűlés határozata „érvénytelen” volt.
Ebből a szempontból jogos a szabad demokraták fellépése, mellényúlni azonban nekik is sikerült. A jogi problémák elsorolása mellett ugyanis eszköztáruk egyik gyakran használt kellékét, a neonáci-veszélyt is bevetették.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695