Nagy őszi kampányhétvége

2005-10-21

A véleményformálók kiemelt terjedelemben foglalkoztak a vasárnapi politikai rendezvényekkel: az Összegzés napjával és az MSZP "A jövő színe" című naggyűlésével. A szabaddemokraták „liberális hete” eközben nem keltette fel a publicisták érdeklődését. A témában született írások többsége Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor beszédére fókuszál.

Október 16-án Orbán Viktor a Nemzeti Konzultáció eredményeit és tanulságait

> Publicisztikák
Magyar Hírlap: A populizmus alkonya; 2005. október 17.
Tóth Ákos: A jövő színe; Népszabadság, 2005. október 17.
Gyulai Attila: Orbán megint liberális? Gyurcsány megint balos?; Reggel, 2005 október 18.
Dési János: A Hősök tere hőse; Népszava, 2005. október 18.
Tamás Ervin: Bordélyházban zongorista? 2005. október 18.
Tóta W. Árpád: A Holnap ajtaja; index.hu, 2005. október 18.
Para-Kovács Imre: Pártzási időszak; Magyar Hírlap, 2005. október 19.
Makai József: És te szenvedtél már ma?; Magyar Hírlap, 2005. október 19.
Németh Péter: A jövő lakatja; Népszava, 2005. október 19.
Giró-Szász András: Vízió vagy önbecsapás; Heti Válasz, 2005. október 20.
Török Gábor: Félelem és fanyalgás; Heti Válasz, 2005. október 20.
Mester Ákos: Vérnarancs; 168 Óra, 2005. október 20.
Magyar Narancs: A vezért látni, hallani, 2005. október 20.
Váncsa István: Összegzések napja (Élet és Irodalom, 2005. október 21.)

összegezte a Felvonulási téren, az MSZP pedig a Sportarénában tartott politikai nagygyűlést "A jövő színe" címmel. A két rendezvény stílusában eltért egymástól: az Összegzés napja egész napos, nyitott kulturális-szórakoztató program volt, melyen Orbán Viktoron kívül Fidesz-politikus nem szólalt fel. A szocialisták gyűlése ezzel szemben deklaráltan is pártrendezvény volt, döntően a tagság és a pártaktivisták részvételével.


Mindkét kampánygyűlés a vezérszónokok, Gyurcsány Ferenc, illetve Orbán Viktor beszédével zárult. A miniszterelnök a szeptember eleje óta folyó arculatkampány már bevett jelszavaira építette fel beszédét, és ismét hitet tett a markáns baloldali politika mellett, majd a kormány prioritásaként a szegénység elleni harcot nevezte meg. Orbán Viktor a Nemzeti Konzultáció kérdőíveire hivatkozva „szenvedő országról” beszélt, és a múlt lezárását sürgetve a „új gazdaságot, új államot, és új politikát" hirdetett, melynek lényege a radikális adócsökkentés és a bürokratikus szervezetrendszer karcsúsítása.


> Módszertan
Összeállításunk a témával kapcsolatban a napilapokban, a politikai hetilapokban és a főbb internetes híroldalakon megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel. Munkánkhoz az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. adatbázisát használjuk.

Vélemények a kampányhétvégéről
Magyar Hírlap: A populizmus alkonya (2005. október 17.)
A hétvégi politikai nagygyűlések is rámutattak arra: a kampányokban a koherens programok szerepének hanyatlása után a jól felépített, ígéretekkel teletűzdelt demagóg beszédeknek is befellegzett: ma már elsősorban „személyiségek harca folyik”.

(…) A kampányokban, úgy fest, egyre kevésbé lényeges a szöveg vagy annak tartalma, a fontos nem a szó már, hanem a megszólaló. Korábban világot átfogó ideológiákat, országmentő koncepciókat, koherens programokat gyártottak és hirdettek a pártok, aztán jött ezek leegyszerűsítése – fekete-fehérre, igenre-nemre. Most már ezeket is sutba dobják a pártok – Gyurcsány Ferenc próbálkozik még ilyesmivel, ő is könyv alakban, ami kampányhatását tekintve indifferens –, ehelyett személyiségek harca folyik. A populizmus egy darabig még tartotta magát – mondj olyanokat az embereknek, amiket szeretnek hallani, kérdezz tőlük, s tégy úgy, mintha érdekelne, amit mondanak, s azt kívánnád követni –, de már ezen is túl vagyunk. Ez is túl bonyolult. A beszédet megérteni nehéz, muszáj valamennyit gondolkodni, sokkal egyszerűbb az érzelmeinkre, rokon- vagy ellenszenveinkre hallgatni. Eddig a szónokok azért álltak a közönség elé, hogy mondjanak neki valamit, most azért szónokolnak, hogy odaállhassanak, s megmutathassák magukat.

(…) A vasárnapi előkampányzáró (kampánynyitó) már sokkal jobban hasonlított egy Fidesz-bulira, mint egy szocialista nagygyűlésre.
Nem volt tétlen a Fidesz sem. A Felvonulás téri "összegzés napja" azonban éppen hogy nem zenés, családi piknik volt elsősorban, hanem érzelemkorbácsoló nagygyűlés Orbán Viktorral a főszerepben. Az érzelmek közül a szenvedésre tette a hangsúlyt, a mindenkit sújtó országos, sőt kozmikus szenvedésre, és persze azokat ostorozta, akik ezt előidézték. Kapott bőven a nagy ellenfél, Gyurcsány, aki kormányzásával, úgymond, bezár minden kaput a jövő előtt.


Tóth Ákos: A jövő színe (Népszabadság, 2005. október 17.)
A kampányhétvége a két vezér erődemonstrációja volt. Gyurcsány és Orbán egyaránt azt mutatták meg a közönségnek, hogy tetterősek, és felkészültek a választási küzdelemre. A Fidesz céljai azonban homályban maradtak, a párt elnökének "múlttagadása” pedig „célként ugyan világos, jövőképként azonban meglehetősen sötét”.

(…) Erődemonstrációra gyűlt össze tegnap a sportarénába az MSZP - erőt mutatott és demonstrált is. Erős párt képét mutatta, amely ezúttal nemcsak "az egyetlen párt, amely kétszer tudott nyerni" közkeletű szlogenjében merült ki, hanem abban is, hogy a csarnokban telt ház volt (fiatalokkal is teli), és az érdeklődők közül szép számmal kívül is rekedtek. Demonstrált, mert képletesen bár, de arénába vonult, küzdelmi terepre, teljes harci vértezetben: kétségkívül önbizalmat adhatott az, hogy a közvélemény-kutatásoknál a két nagy párt közötti korábban mért látványos különbség szűkülni látszik, sőt a legújabb adatok szerint már-már fej fej mellett a Fidesz és az MSZP. Robog a szekér.

(…) Nem úgy, mint egy másik szekér, Magyarországé, ami a pár kilométerrel arrébb, a Felvonulási téren beszélő Orbán Viktor szerint elakadt. Mert erődemonstrációra vonult fel a Fidesz is, amely zászlajára a változás, a tetterő, az életöröm szükségességét tűzte a múlt erőiként aposztrofált kormányoldallal szemben. Orbán Viktor szemmel láthatólag megelégelte ugyanis, hogy a biztos kényelmet nyújtó előny egyre csak olvad, megelégelte, hogy az acélsodrony megpattant, a lándzsa csorbul, a kivetett háló eltekeredett. Jelezte: küzdelemre kész. Csakúgy, mint az ellenoldal: erőt mutatott. Tömegrendezvényt tartott, amelyet, ígérete szerint hetente ismétel majd - mintha csak az előző választás első fordulójától mutatott irgalmatlan és csaknem sikeres hajráját akarná föleleveníteni, de a hajrá most - szemben az akkorival - nem valamiért, hanem valami, pontosabban valaki tagadásáért indul: megvan az új ellenségkép. Az ellenség az az ember, aki egyszerre király és jobbágy is akar lenni, aki a rendszerváltás sikeres milliárdos üzletembere és egyúttal a baloldal vezetője is. Ezek a Fidesz szerint ugyanis fogalmi ellentétpárok.

(…) Gyurcsány Ferencnek és az MSZP-nek ettől egyelőre nincs miért félnie. A Fidesz-erődemonstráció ugyanis nem tiszta levegőjű, inkább áporodott (így beáll majd a légszomj), hiszen nem utat mutató, hanem inkább útelzáró. Mert programja, ha van, rejtett. A múlttagadás - önmagában - célként ugyan világos, jövőképként azonban meglehetősen sötét. A leginkább talán: múltidéző. Múltidézés, ha csak annak fölismeréséig jutunk el a nagy erődemonstrációk közepette, hogy Magyarországon jelen van a szegénység. Jövőképet mutathat, ha a kormány és a mögötte álló pártok a fölszámolására programot hirdetnek.


Gyulai Attila: Orbán megint liberális? Gyurcsány megint balos? (Reggel, 2005 október 18.)
A vezérszónokok beszédei alapján rendeződni látszanak az ideológiai erővonalak. Orbán liberális elképzelési azt mutatják, hogy a Fidesz belátta: nem tudja balról előzni a kormány szociális ígéreteit. „Egyvalami bebizonyosodott: a múltat (a Kádár-rendszert) mind a két jövőoldal tiszteli.”

(…) A Nemzeti Konzultáció végeztével Orbán Viktor „új politikát” hirdetett, amelynek elemei némileg meglepő módon hasonlítanak egy liberális párt célkitűzéseire. Radikális adócsökkentést, kisebb bürokráciát és kevesebb politikust Orbán Viktor ugyan korábban is követelt már, de eddig nem foglalta össze programmá javaslatait. A Fidesz elnöke mintha arra jött volna rá, hogy Gyurcsány Ferenc ígéreteivel nem mehet szembe egyszerű ráígéréssel, mert ezzel is a kormány javaslatait erősítené. Az „új politika” meghirdetésével ugyanakkor Orbán egyszerre lépett túl a 100 lépésen és jelölte ki a 2006-os választások utáni teendőket: a rendszerváltás befejeződött, új célokra és új eszközökre van szükség. Kérdés, hogyan rímel ez a szenvedő ország képére és milyen választ ad a konzultáció során elhangzott problémákra: alacsony nyugdíj, munkanélküliség, alacsony bérek stb.

(…) Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Szili Katalin saját önbizalmukat erősítették, a miniszterelnök pedig a hangsúlyt az egy nappal korábban bejelentett szegénységellenes programra helyezte. „Baloldaliak vagyunk, győzni akarunk, és velünk az ország is nyer” – üzenték a szocialisták, majd Gyurcsány Ferenc hazaküldte a résztvevőket, hogy győzzenek meg minél több embert. A két rendezvény nyíltan összevitatkozott: míg Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz a múlt, az MSZP a jövő, Orbán Viktor szerint ez pont fordítva van, ami végső soron igazolja a politikusok állításait, hogy a 2006-os szavazás a múlt és jövő közötti választás lesz, de hogy ki kicsoda ebben a képletben, azt csak a szavazók tudják eldönteni.
Egyvalami bebizonyosodott: a múltat (a Kádár-rendszert) mind a két jövőoldal tiszteli.

Tamás Ervin: Bordélyházban zongorista? (2005. október 18.)
A két párt között folyó verseny nem a vizsgálóbizottságokban fog eldőlni - ennek a felismerésnek a jegyében zajlottak a hét végi pártrendezvények is. Az egységesnek látszó szocialistákkal szemben Orbánnak a jobboldal szétforgácsolódása ellen is küzdenie kell.

(…) Miközben elemi erővel folyik egymás víz alá nyomása, jó, ha az urak tudják: saját táborukon kívül az emberek nagy része túllépett a rigmussá vált vádakon, masszív véleményük van a két vezér tollasodásának fázisairól éppúgy, mint a nevetségesen felkészületlen és a tárgyilagosságot teljességgel nélkülöző vizsgálóbizottságokról, vagy éppen a nemtelen eszközök bevetéséről, lásd a friss APEH-történetet. Nehéz megjósolni, hogy a sztereotípiák hadrendbe állítása végül kinek fog kedvezni, ám az, hogy ma már nemcsak maguk a sztereotípiák átlátszóak, hanem a kezelésük is - hajlok rá, hogy végül semlegesítik egymást, azaz a meccs nem ezen a pályán fog eldőlni.

(…) Vasárnap más arcát mutatta az MSZP is. Egyrészt külsőségekben. Hogy az állampárti nagygyűlésfílingtől való látványos búcsú és az amerikai ízű Gyurcsány-bevonulás mennyire riasztja az öregeket és fogja meg a fiatalabbakat, kérdés - az azonban mindenképpen regisztrálható, hogy az ingyenes vérnyomásmérés ott maradt a Felvonulási téren, immáron a Fidesz égisze alatt. Ez jelzi, hogy a két nagy párt nagyon is tisztában van azzal, kiknek a voksait kell még begyűjtenie. A szocialisták rendezvényének másik, fontosabb eleme, hogy demonstrálta a szárnyak, különböző körök és áramlatok, valamint ambíciók közti kiegyezést, azaz a kormányfő a választások elé egy őt első emberként elfogadó és várhatóan egységesen fellépő párttal lép. A konszenzust minden bizonnyal elsősorban annak köszönheti, hogy a kritikusai által túlságosan liberálisnak tartott arculat mostanában háttérbe szorult, s a szocialisták kedvére több szó és konkrét kezdeményezés került forgalomba arról, hogy a verseny és a szolidaritás tulajdonképpen édestestvérek. A jövő évi költségvetés összeállításánál is látszik a kiegyezésre való törekvés, mert bár a friss bejelentések fedezete nem több 60-70 milliárdnál, a korábban megszellőztetett kiadáscsökkentést, az állam komolyabb fogyókúráját, a regionális reformokat elnapolták.

(…) Orbán a 2002-es választási vereséget követően a parlamenti munkát, majd a pártrendszert értékelte le, hogy most a politika iránti össznépi undort nyújtsa át díszdobozban az ő kedves közönségének. Szerinte ma a politikusi világ a demokrácia egyik legnagyobb tehertétele. Vasárnap három radikális csökkentésről beszélt: számottevően kisebb lesz az adó, sokkal kevesebb a bürokrácia és a politikus, ha győznek. Mindehhez egy amerikai (de nem dakota) mondás illik a legjobban: "Ne mondják el az anyámnak, hogy politikus lett belőlem - ő úgy tudja, hogy egy bordélyházban vagyok zongorista."

 

Para-Kovács Imre: Pártzási időszak (Magyar Hírlap, 2005. október 19.)
A kampányhétvége során nem körvonalazódnak a pártok álláspontjai. Szerencsére a tél véget vet az utcai mozgósításnak, így remélhetőleg az elkövetkező pár hónap a viszonylagos politikai nyugalom jegyében telik majd.

(…) Ami biztos: Szikora "polgári" Róbert gondatlanul válogatja össze gidáit, mert az egyik a Magyar Szigeten nem illeszkedik az elvárásokhoz, a másikról pedig kicsit túl fiatalon jelennek meg, khm, erotikus felvételek a nemzetközi meztelen nős újságban, ilyeténképpen hamarosan kénytelen lesz Seszták Ágnessel és Hankiss Ágnessel vokáloztatni, hogy szó ne érje a ház elejét.


Magamtól nem hoztam volna szóba Pataky Attila és az Edda Hűtlen című számát, de mivel aktualizálva lett, akárcsak egykoron a revíziós dalok, most kénytelen vagyok megjegyezni: olyan nincs, hogy "elfelejti minden múltját", legalábbis magyarul nincs, ezért feltámadó nemzeti érzelmek esetén tessék talán átnézetni a szövegeket valakivel, aki beszéli a nyelvet, mert a Professzorok Batthyány Körének hamarosan ezekre a számokra kell headbangelni, és addigra nem maradhat bennük feltűnő magyartalanság. A bátorság egyébként jó dolog, különösen akkor, ha létezik, és nem csak a nagy sikerű szovjetunióbeli turné után támad föl, amikor elhunyt oroszlánt kell verbálisan lábbal illetni.

(…) Most hideg lesz, csitul a kampánykedv, az emberek otthon maradnak, ha tehetik, ha nem, akkor káromkodva elindulnak dolgozni reggelente. Nagygyűlésekre csökken a kereslet, Kövér Lászlóban is újra lehet bootolni a szoftvert tavaszra, Szili Katalin is aluszik egy kicsit. Nem lesz persze nyugodt és békés a tél, de legalább nem ácsorognak a pártok az ablakunk alatt, és nem kiabálnak be hülyeségeket. Néha felhívnak majd, küldenek levelet, de az utcára nem mennek ki, mert a november kicsit több szavazót tud otthon tartani, mint amennyit Hiller István szép szava kitépni a tévé képernyője elől. Van, ami nem változik.

Giró-Szász András: Vízió vagy önbecsapás (Heti Válasz, 2005. október 20.)
Mindkét erő igyekszik olyan jelszavakat találni, melyekre biztosan építhető a választási kampány. Az MSZP már ismert „bátorság-biztonság-igazságosság” triásza mellé a felzárkóztak a Fidesz szólamai a gazdaság, a politika és az állam „új alapokra helyezéséről”.

(…) Mindkét rendezvényen a szokásos körítés - zene, hangulati elemek, bázisszavazók - mellett megpróbáltak valami új, de könnyen érthető üzenetet elindítani, amelyre a következő fél év kampánya felfűzhető. A szocialisták fő üzenete - a teátrális részek mellett - a biztonság, igazságosság és bátorság jelszó volt. Az MSZP akciói és jelszavai terén már kísértetiesen képes ellenzéki vetélytársának utánzására, csak mindig azt felejti el, hogy ez kevés, hiszen a kormányzás lehetőségét birtokolva a valódi és kézzelfogható cselekvés volna a legjobb reklám. Mindezek miatt a ciklusának végén járó miniszterelnök szájából elgondolkodtatóan hangzott "a mondatok helyét fel kell váltania a cselekvésnek" mondat, amely éppen úgy lehet előremutató, mint ahogy a cselekvés hiányát beismerő kijelentés.


(…) A Nemzeti Konzultációt lezáró rendezvényen elhangzott Orbán-beszéd lényege: a rendszerváltozás befejeződött, s a magyar társadalom mindent megkapott - szabadság és piacgazdaság -, amit remélni lehetett tőle. Ezt a folyamatot lezárva új alapokra kell helyezni az állam, a gazdaság és a politika jövőjét. Sok minden van, ami a múltból örökölve hasznosítható a jövőben, ezeket meg kell tartani. Sok minden van, ami megváltoztatva hasznosítható, ezeket meg kell újítani, és ami meghaladottá vált, azt le kell cserélni. "Új gazdaság, új állam és új politika" - hirdette meg a Fidesz elnöke, s beszédét a "kevesebb adó, kevesebb bürokrácia, kevesebb politikus" jelszavakkal tűzdelte meg.

 

Török Gábor: Félelem és fanyalgás; (Heti Válasz, 2005. október 20.)
A kampány kezdetét jelzi az is, „hogy egyre többen fanyalognak miatta”. A politikai megnyilvánulások sorozatában a pártok valódi arcára is fény derülhet, a kampány „izgalmi állapotában” a választók jobban megismerhetik a fontos kérdésekben lévő döntő nézetkülönbségeket.

(…) A kampányidőszak tehát - bár közjogi értelemben még várni kell rá - elkezdődött, amit többek között az is bizonyít, hogy egyre többen fanyalognak miatta. Lapokban, köz- és magántereken egyaránt zajlik az össznépi sopánkodás, amely, ismerve a magyar társadalom politika- és pártellenességét, egyáltalán nem meglepő. A kampány költséges és felesleges, eltereli a figyelmet a lényegről, ahelyett, hogy dolgoznának a politikusok, már megint a választók kegyeit keresik - ilyen népi bölcsességekkel mindenki találkozhatott már, aki valaha is két percnél hosszabb ideig beszélgetett polgártársaival a magyar politikáról. A hangzatos és könnyen fogyasztható állításokkal szemben úgy vélem, hogy a kampány fontos és hasznos része a politikai életnek. Nem kell megijedni tőle sem a választóknak, sem a társadalom elvárásai alapján a kampányt eltagadni akaró politikusoknak. A politika izgalmi állapota talán ennél jobb meghatározása nincs is ennek az időszaknak - ad lehetőséget arra, hogy a pártok eredményeiről, programjairól és céljairól értesülhessenek a választók, hogy mérlegelhessék, kit támogatnak majd szavazatukkal. Ha nincs kampány, nincs lehetőség a felelős döntésre sem. A pártok egy-egy akciója kapcsán gyakran hangzik el a megbélyegzés céljából használt varázsszó, a "kampányfogás".


(…) Ha nincs politikai vita, ha nincsenek alternatívák, ha a pártok nem keresik a kapcsolatot a szavazóikkal, a választások elveszítik az értelmüket. Ne a kampányt kárhoztassuk tehát, hanem próbáljuk meg rákényszeríteni a pártokat, hogy minél többet mutassanak meg magukból és programjukból! Félni nem kell, dönteni úgyis mi fogunk.

Vélemények Orbán Viktor beszédéről

 

Dési János: A Hősök tere hőse (Népszava, 2005. október 18. )
Orbán Viktor beszéde üres frázisokkal volt tele. A Gyurcsány-kormány kritikájában pedig kettős mércét használt: szinte minden érvét lehetne az 1998 és 2002 között regnáló kabinetre is alkalmazni. Ígéretei alátámasztása helyett várhatóan a „milliárdos miniszterelnök” további szidalmazása lesz a Fidesz kampányának központi eleme.

(…) A küzdőtéren, a gondosan a kamerák látószögébe ültetett fiatal hívek körében Orbán lendületesen és hatásosan szónokol - mindazok számára, akik képesek elandalodni az orátori képességeken és kevésbé érdekli őket a realitás. Jönnek a már ismert panelek, a gazdaság reménytelen helyzetéről - amely azért messze nem maga az igazság. Aztán a szolid kommunistázás. Most éppen "ifjúkommunista gazdaságpolitika" bukásáról esik szó - amely kétségtelen ügyes szófordulat, csak éppen a jelentése kétséges. S valószínűleg alaposabb magyarázatot igényelne az is - ha elhinnénk, hogy van valódi értelme - az a megjegyzés, hogy "A demokráciában sokkal gyorsabban tönkre lehet tenni az országot, mint egy diktatúrában." Mert ennek aztán nincs sok veleje. Egyrészt az ország nincsen tönkretéve. Másrészt, ha akadnak gondok, bajok, hibák, akkor azokat éppen az egymással versengő pártok rendszere képes megjavítani.

(…) Csak szó, szó, szó. Tessék megmondani hogyan? Ha a kérdést úgy teszik fel, csökkenjenek-e az adók, akkor a válasza minden normális embernek első pillanatban az, hogy persze. De ha úgy, hogy akkor innen, meg innen elvennénk, lévén a kiadásokat is mérsékelni kell, már nem biztos. Bízhatunk abban, hosszabb távon az alacsonyabb adókkal felpörög a gazdaság és ez önmagában több bevételt jelent - de ennek is látnunk kellene a módját. Szeretnénk kevesebb bürokráciát? Hát persze. De hogyan és mikor? Szeretnénk kevesebb politikust? Így első indulatból, természetesen. Nade miként, hogyan?

(…) Mindenesetre kikerekedni látszik a Fidesz választási kampányának lényege. Gyurcsány az milliárdos, ergo mint ilyen nem lehet hiteles, hiszen aki a privatizációból gazdagodott meg az minden valószínűség szerint csaló (Mit kaphat ezért a gondolatsorért a papijától otthon Orbán Viktor…)

(…) az országgyűlés ismét kezdi visszavenni központi szerepét a politikában és ebből az ő szeretett vezére kimaradni látszik, éppen azért, mert csöppnyit eltaktikázta magát. Marad tehát a népgyűlésen a nagyotmondás - miközben a demokratikus parlament éppen arra is való, hogy nehogy elromolhassanak úgy a dolgok, ahogy egy diktatúrában, éppen a vélemények nyílt ütközetének hiánya miatt, előfordulhat.


Tóta W. Árpád: A Holnap Ajtaja (index.hu, 2005. október 18.)
Felettébb kérdéses, hogy létezett-e az Orbán Viktor által vizionált aranykor 1998 és 2002 között, és hogy a kormányváltás tényleg fordulatot jelentene-e. Orbán Viktornak nem kellene kapuk berúgásával fenyegetőznie, „oda lehet fáradni a holnap ajtajához, és kopogni illedelmesen”.

(…) Na mostan abból, hogy nem vagyok MSZP-aktivista, még nem következik, hogy érdekelt lennék a Változásban, ami az Orbán Viktor kedvenc szava lett manapság, mert ahhoz előbb tudnom kell, miben is állna a változás. Jelentem, most már, figyelmesen végighallgatva Orbán szavait, bizony egyszerre érdekeltté váltam, érzem, milyen jó lenne, ha sikerülne a változás. Különben ugyanis rám törik az ajtót, ha jól értem.

(…) Nem mintha utálnám az életörömöt, a felhőtlen reményt, netán azt a rapet, hogy új gazdaság, új állam, új politika, csak éppen nem vagyok tökhülye, hogy elhiggyem, egy kormányváltás majd összefogdossa nekem a felhőket az égről, és reggel vicceket kapok majd a mobilomra az életöröm végett. Különösen irtózom viszont attól, ha megmondják, hogy örüljek, felhőtlenül. Továbbá kissé gyanús az a bizonyos gyermekjáték, ami 98 és 2002 között állítólag megvolt, csak azóta elgurult. Tessék majd nézni a Buzerát, ott van, meglett. Beszélőjékéről ismert, előkerül, ha elgurulna. Az meg végképp gyanakvóvá tesz, hogy akkor majd újra a helyükre kerülnek a dolgok, mert például engem meg a dolgaimat ne az új vagy a régi kormány rakjon a helyemre, hanem majd én keresek helyet magamnak meg a dolgaimnak. Meg mi az, hogy újra? Mikor voltak a Dolgok a Helyükön? Mondja már meg valaki: mikor volt az a konzervatív aranykor? A rendes kerékvágás kora?

(…) Szerintem meg szépen oda lehet fáradni a holnap ajtajához, és kopogni illedelmesen. Knock-knock-knocking on. Onnan jön a kopogtatócédula neve. Ilyenkor célszerű nagyon barátságosnak lenni, és még véletlenül se fenyegetőzni azzal, hogy esetleg betörjük. Lehet hazudozni, sőt pont a hazugság mértékéről szól az egész kampány; hogy ki tud akkorát mondani, ami még hihető. Lehet olyat is, hogy mind egerek leszünk a Marson, ahol nyalókából van a növényzet, és még ezért se jár büntetés, annak ellenére, hogy a Marson nincs se egér, se nyalóka. Legfeljebb nem hiszik el. Mindent már talán nem. Az ajtó túloldalán meg majd eldönti mindenki magának, kinyitja-e a maga kis ajtaját, és így összesen a változás bazinagy kapuját.
Aztán ha úgy alakul jövő májusban, hogy nem nyílik az az ajtó, akkor meg haza lehet kotródni futólépésben, betolni egy felest, és megpihenni sürgősen. Nem rugdosni, feszegetni, betörni. Mert akkor rendőrt hívok.


Makai József: És te szenvedtél már ma? (Magyar Hírlap, 2005. október 19.)
A szenvedés „magyar tulajdonsággá” való „nemesítése” a politikaellenes retorika egyik eszköze. A politika fő célja ugyanis az emberi szenvedés enyhítésén való szüntelen munkálkodás.

(…) "Kedves Barátaim, mintha egyre többen hinnénk azt, hogy szenvedni kötelező. Mintha egyre többen hinnék azt a magyarok közül, hogy nincs is más választásuk."
Miért? Van? Nincs. Ezért élünk Magyarországon, hogy szenvedjünk. Szenvedtünk tegnap, megszenvedjük a mai napot, és holnapi kilátásaink sem valami fényesek. Magyarnak lenni, mondták már, felemelő, de nehéz. Szenvedéssel teli.

(…) Nem csak arról lenne szó, hogy szenvedünk a mindennapos apró dolgoktól. A magyar azért lett az űrből a Felvonulási térre katapultálva, egyenesen az Összegzés napjának sátrába, hogy szenvedjen. A kozmikus szenvedést mi ismertettük meg a léha és bárgyún vigyorgó, boldog emberiséggel. A sötét és értelmetlen szenvedés üzenetét tolmácsolják a magyarok.
A rendszerváltásnak ehhez semmi köze. Nem azért lett rendszerváltás, hogy a magyar kevesebbet szenvedjen: ha nem volt volna, akkor is szenvedne a magyar. A magyar minden körülmények között ragaszkodik a szenvedéshez. A világban egyetlen előjogunk van: az univerzális szenvedés.

 

Németh Péter: A jövő lakatja (Népszava, 2005. október 19.)
Orbán Viktor dinamizmust szolgáló szóképei radikalizmusra sarkallják híveit. Kijelentése szerint azt jelenti, hogy a célok eléréséhez erőszakot kell alkalmazni. "Annak örülnék, ha Orbán maga sem venné egy pillanatig sem komolyan, amit mond."

(…) Kapcsoljunk össze néhány orbáni gondolatot; mondjuk azt, hogy "új politika kell, amelynek eszköze a radikális politikuscsökkentés" és azt: "eddigi szakmai tapasztalatom alapján mondhatom, szinte bizonyos, hogy a tegnap harcolni fog, és új lakatot szerel a holnap ajtajára. Sebaj, kedves barátaim, ha nem nyílik, törjük rá, ez a dolgunk." Ha nem tekintjük szimpla demagógiának Orbán Viktor eme kijelentéseit, akkor a tartalomelemzés alapján kellemetlen következtetésre kell jutnunk: arra ugyanis, hogy az ex kormányfő fenyegetőzik, s céljai elérésére a nem demokratikus eszközök bevetését helyezi kilátásba.

(…) Tényleg így van? Orbán Viktor vajon képes lenne az ország vezetőjeként erőszakos módszerekhez folyamodni? Nem hiszem. De, ha nem, akkor miért mondja? Miért használ - ismét - olyan kifejezéseket, amelyek, nem egyértelmű megfogalmazásban, de utalásszerűen mégis, a radikalizmusra buzdítják a híveket? Pusztán azért, mert a törekvés - a politikusok számának csökkentése - népszerű a társadalom körében? Pusztán azért, mert így azt a látszatot keltheti ("az eddigi szakmai tapasztalatom"), mintha ő maga nem is lenne politikus? Vagy ez megint csak egy olyan mondatfüzér, amely kizárólag a populizmus jegyében fogalmazódott meg, s nem szabad a mélyére nézni, még kevésbé elemezni. Ha választani lehetne, én mindenképpen ez utóbbira szavaznék. Annak örülnék, ha Orbán maga sem venné egy pillanatig sem komolyan, amit mond. Ellenkező esetben valóban lenne szerepe a jövőben a lakatnak… És ezt nem akarom elhinni. Félni meg mégkevésbé.

 

Mester Ákos: Vérnarancs; (168 óra, 2005. október 20.)
Orbán Viktor a gyűlésen egy fiatalos médiasztár benyomását keltette, akinek csak a közönség rajongása és nem a mondanivaló a fontos. „A sláger régi, a szöveg sem új, de isszák önkívületben, mint jóféle bort (Tokaj-hegyalja, Sárazsadány, déli lejtő). Itt látnivalóan bárki megmámorosodik, hiszen Máriusz varázslója mindenre képes.”

(…) Frizuráját fiúsra vágatva, korán őszülő hajszálait eltüntetve most ismét átfesti magát. Az ismert táncdalénekes fiatalkori maszkjában kiáll régi rajongói elé, hogy arról daloljon megint: mennyi az ismerős egy házibuliban! Úgy látszik, újból sokan vannak, de még mindig nem elegen. Érdemes hízelegni hát a "tízezrek" nevű ismeretlennek is: nem tudom, hogy ki ő, de kedves arca vaan... A genetikailag, de még inkább történelmileg polgárok szinte szavak nélkül értik egymást: rám kacsint, én őreá, jólesik nekünk. A sláger régi, a szöveg sem új, de isszák önkívületben, mint jóféle bort (Tokaj-hegyalja, Sárazsadány, déli lejtő). Itt látnivalóan bárki megmámorosodik, hiszen Máriusz varázslója mindenre képes.

(…) Nem csinál titkot abból, hogy ő bizony most odaáll, ahol az ideál: nemigen várna ő 2006-ig, a mágust már apaként emlegeti, és valószínűleg azt szeretné, ha helyben és nyomban örökbe fogadná. Szép vasárnap volt, sütött az áldott, októberi napfény, de csitt, ne köszönjétek, ennél különb csodákra is képes ő. Mindenesetre a Felszab, illetve - miket mondok - a Felvonulási téren (apró szótévesztés a Kérdések órájában) verőfényes időben, mélyen, méltóságteljesen - és forgatókönyv szerint - kongtak a vészharangok, személyesen szenvedett a népvezér együtt az országlakosokkal. ("A Nemzeti Konzultációs Kérdőívre adott válaszokból egy szenvedő ország képe bontakozott ki... Ezért mindenki szenved valamitől.") Elzengte a strófát és utána a refrént: "...ha nem változtatunk, tisztelt hölgyeim és uraim, akkor hazánk néhány éven belül csődbe juthat. A csőd veszélye ma már valóssággá vált." Ami persze csak modern, átstilizált változata a tradicionális nyelvemléknek: látjátuk feleim szümtükkel, mik vogymuk: isa, por es homu vogymuk, kedves barátaim, hölgyeim és uraim. Éppen csak azt nem mondta a nagy játszótér egybegyűltjeinek: álljunk körbe, polgárok, fogjuk meg egymás kezét, és - ha már fodrászom jóvoltából így alakult - énekeljük együtt: Minden jót, Mónika! Mert - ahogy a sok szép dakota közmondás tartja - jön még kutyára dér, láttunk már karón varjút, cseréltünk mi már eben gubát hajjaj, ehhez értünk csak igazán!



Magyar Narancs: A vezért látni, hallani (2005. október 20.)
Orbán Viktor a hívei körében töltött évek alatt elszokott a politikai küzdelmektől. Ez a pártelnök Összegzés napján elhangzott beszédén is érezhető volt, melynek stiláris gyengesége tartalmi ürességgel párosult. Ha a kampány vezérfonalát a hétvégi beszéd adja, akkor a választónak csak az „ellenfél ekézésére épülő” kampányban lehet része.

(…) A kínok felsorolása végén kijelentette, hogy itt még a miniszterelnök is szenved. Ezen a ponton derült ki, mire megy a játék. Egy jó kis komcsizásra, gyurcsányozásra gyűlt össze a törzsközönség. "Horribile dictu, még maga a miniszterelnök is szenved" - kezdte, ám beléfojtotta a szót a tetszésnyilvánítás, pedig senkinek nem lehetett még világos ennyiből, hogy hova vezet a gondolatmenet. Amikor tudta, folytatta: "...szenved attól, hogy nem lehet egyszerre kint és bent is egeret fogni" - ováció megint, holott még itt sem látszott az irány; de az nem is számított, a tónusért, a hangfekvéséért, az ellenfelet keményen támadó vezér látásáért, hallásáért jött a közönség- Harmadik nekifutásra ért a végére: "Nem lehet valaki egyszerre király és jobbágy" - ja, ezért.

(…) Szokvány kampányszöveg hallottuk már innen is, onnan is, mindenkitől ezerszer, az érdemi része nulla. A kitartó tartalmi semmitmondás megmutatkozott a produkció retorikai erején is. A jeles szónokként kezelt Orbánnak csak lapos közhelyekre tellett - bár ki sírná vissza a dakotákat. Nyilvánvaló: a mondandó folyamatos, mindenkori hiánya lehetetlenné teszi a nagy előadásokat, az állandósuló mellébeszélés mára látványos stilisztikai elgyengüléshez vezetett. Különösen feltűnő volt ez most, amikor nem programadás volt a cél, inkább a harci kedv tüzelése. Az egészből annyi szűrhető le csupán, hogy a kampány elkezdődött, hetente lesz hasonlókhoz szerencsénk. Ha így is folytatódik, üres, mellébeszélő, kizárólag az ellenfél ekézésére épülő küzdelem vár ránk - legalábbis a Fidesz részéről. Aki akar, szavazhat a semmire. Arra, hogy a hatalomba segítse Orbán Viktort, akit egyszer onnan már elzavartak.


 

Váncsa István: Összegzések napja (Élet és Irodalom, 2005. október 21.)
Gyurcsány és Orbán szónoklataikban a buddhista és őskeresztény életelvek bölcsességeit zúdították hallgatóságukra. A szenvedés nemes igazsága és az evangélium, a „jó hír” bejelentése azonban csak Buddha vagy Jézus szájából hangzik autentikusan.

(…) Szenvedek, mondotta Blasek doktor a minap, amikor hajnali fél tíz tájt kinyitotta az ajtót, és tekintetében jól azonosítható, ideológiamentes gyötrelemmel pillogott a semmibe. A demokrácia: szenvedés, folytatta Blasek doktor, szabadságban és piacgazdaságban élni szenvedés, jobboldalinak, baloldalinak, fiatalnak vagy öregnek lenni szenvedés, sőt miniszterelnöknek lenni is szenvedés. A rendszerváltozás vagy befejeződött, vagy nem fejeződött be, az eredménye így is, amúgy is szenvedés.

(…) mi a helyzet a kormányoldalon, kérdeztük Blasek doktort, és megtudtuk, hogy e napokban a kormányoldalon is a szenvedésről beszélnek, bár ezt ott - nyilván a mélyreható ideológiai különbségből fakadóan - fájdalomnak nevezik, és száz lépésben fogják megoldani. Blasek doktor beszámolója szerint tehát a magyar politikai beszédmódot mostanság egy markáns buddhista fordulat jellemzi, ami némiképp meglepő, bár e sorok írójától éppenséggel nem idegen. Azt is mondja Blasek doktor, hogy a kormányoldalon megjelentek további olyan nyelvi alakzatok is, amelyeket egyértelműen hitéleti aura vesz körül. "Azt szeretném tőletek kérni, hogy mikor hazamentek, mondjátok el mindenkinek: ez az ország olyan lesz, amilyenné mi tesszük" - ekképpen szólott a gyülekezethez a kormányfő, vagyis elbocsátotta a híveket, mint Jézus az ő tanítványait, mutatott rá Blasek doktor, mi pedig megemlítettük, hogy a Mahávagga szerint Buddha is hasonlóképp küldötte széjjel a bhikkhukat, hogy a nemes élet feloldozott, helyes és megtisztult útját hirdessék. Közben pedig elgondoltuk, hogy békésen sziesztázunk otthon a lefüggönyzött, hűvös szobában, ahogy a magunkfajta érett, felelős gondolkodású emberektől elvárható, ám egyszer csak betoppan a házba elsőszülöttünk, aki maga sem épp mai gyerek immár, tűzben égő szemmel ver föl minket az álmunkból, és az rikoltja, hogy atyám! Ez az ország olyan lesz, amilyenné mi tesszük! Mi pedig néznénk ezt az eszementet, akit sok áldozat árán fölneveltünk, iskoláztattunk, kenyeret adtunk a kezébe, és lám, érett korára mi lett belőle mégis?
Futóbolond.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695