Román-magyar viszony: áttörés vagy kudarc?

2005-10-29

A baloldali-liberális újságírók mérföldkőnek tekintik a közös kormányülést a magyar-román kapcsolatok történetében, és sürgetik az együttműködés további erősítését. A jobboldali publicisták szerint azonban a kormánynak a magyar érdekeket nem sikerült érvényesítenie, amit a román szenátus minapi elutasító döntése is bizonyít.

2005 október 20-án a magyar és a román kormány közös ülést tartott Bukarestben. Az Európa-szerte méltatott eseményen a két fél a szimbolikus gesztusokon kívül 15 konrét megállapodást is kötött. Döntés született többek között arról, hogy összehangolják a Nemzeti Fejlesztési Terveket, így a két ország a jövőben közösen pályázhat az Európai Unió regionális fejlesztési forrásaira. Megegyezés született a kis-és közepes vállalkozások, az informatikai együttműködés és a környezetvédelem kölcsönös

> Publicisztikák
Neumann Ottó: Premier Bukarestben (Magyar Hírlap, 2005. október 20.)
Lukács Csaba: Bukarestben a kormány (Magyar Nemzet, 2005. október 20.)
Magyar Hírlap: A gesztusokon túl (Magyar Hírlap: 2005. október 21.)
Kis Tibor: Miért ne? (Népszabadság, 2005. október 21.)
Kovács Jolán: Jelzős történelem (Népszava, 2005. október 22.)
Pataky István: Román siker (Magyar Nemzet, 2005. október 24.)
Papp Sándor Zsigmond: A nyerő vesztesek (Népszabadság, 2005. október 26.)
Pataky István: Körkörös csődhelyzet (Magyar Nemzet, 2005. október 26.)

támogatásáról, és arról, hogy Magyarország Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön, Románia pedig Gyulán és Győrött létesít konzulátust. A két ország rendezi a Gozsdu-alapítvány régóta elhúzódó ügyét is. A magyar Országgyűlés pártjai egyöntetűen üdvözölték az eseményt, bár Áder János megjegyezte, hogy a kormány azért kezdett tárgyalásokat Romániával, mert "rossz a lelkiismerete" a kettős állampolgárság elutasítása miatt. A magyar-román kapcsolatok jövőjét övező általános optimizmus azonban egy csapásra szertefoszlott, amikor a román Szenátus október 24-én, kormánypárti képviselők támogatásával – elutasította a kisebbségek kulturális autonómiájáról szóló törvénytervezetet.



 

> Módszertan
Összeállításunk a témával kapcsolatban a napilapokban, a politikai hetilapokban és a főbb internetes híroldalakon megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel. Munkánkhoz az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. adatbázisát használjuk.

 
Vélemények a magyar-román viszonyról I.

 

Neumann Ottó: Premier Bukarestben (Magyar Hírlap, 2005. október 20.)
A közös kormányülést mindkét nemzet szélsőségesei élesen elítélik. Ha ugyanis a két ország vezetői a feszültségeket el tudnák simítani, a radikális nacionalizmus létjogosultságát veszítené. Problémamentességről egyelőre azonban szó sincs: jelenleg is súlyos etnikai feszültségek terhelik az erdélyi román-magyar együttélést.

(…) a magyar és a román kormány erőteljesnek látszó együttműködési hajlama dührohamokat gerjeszt a radikális erőkben a határ mindkét oldalán. Már sokadik alkalommal derül ki, hogy a romániai magyargyűlölők a két ország közötti közeledést a magyar szélsőségekkel összhangban próbálják megtorpedózni. A magyarázat nyilvánvaló: politikai programjuk egyszerűen kiürülne, ha közös dolgainkat békés egyetértésben oldaná meg a két kormány.

(…) Persze a teljes összhang "veszélye" nem "fenyegeti" a mai bukaresti összejövetelt. Az észak-erdélyi autópálya építésével kapcsolatban például újabb és újabb pénzügyi akadályok bukkannak fel, holott ez az út összehasonlíthatatlanul fontosabb az erdélyi magyarság gazdasági konszolidációja szempontjából, mint a Bukarestből elsődlegesen támogatott déli sztráda. És nem lesz egyszerű a megegyezés arról sem, finanszírozzák-e román költségvetési forrásokból is az erdélyi magyar magánegyetemet, a Sapientiát. Egyértelmű, hogy a leginkább problémásnak mondható ügyek így vagy úgy az erdélyi magyar közösség helyzetével kapcsolhatók össze

(…) A román haza egyszerű polgáraiba évtizedeken át sulykolták a magyar veszélyről szóló történeteket – az agyak kiszellőztetése hosszú ideig tart. Sokan úgy érzik: az alkotmányban szereplő egységes nemzetállam eszméje sérül, ha a magyarok "annyi mindent megengedhetnek maguknak": anyanyelvüket használhatják az oktatásban és a bíróság előtt, vezetőik miniszteri funkciókhoz jutnak a bukaresti kormányban, egyházaik egykori javait az állam visszaszolgáltatja.


Lukács Csaba: Bukarestben a kormány (Magyar Nemzet, 2005. október 20.)
A 2005-ös kormányelképzelésekből semmi nem valósult meg, ezért a kormány most újabb, hangzatos, valódi tartalmat nélkülöző koncepciókat jelent be. A Gyurcsány kormány határon túli politikája összességében nem több, mint „történelmi léptékű semmittevés.”

(…) A igazán érdekes dolgok a kormányhatározat előterjesztésében vannak. Az anyag elemzi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök januári, Öt pontban a nemzeti felelősségről című programjában megfogalmazottak időarányos végrehajtását és a további feladatokat. Ebből kiderült, hogy a határon túli magyarok támogatására létrehozott Szülőföld Alap eddig egyetlen fillért sem juttatott el a pályázókhoz, a huszonötmilliárdos hitel-tőke kihelyező csomag kapcsán (amelyből az MFB tízmilliárdot, a nagyváradi plazaépítést finanszírozó Eximbank nyolcat és a kisvállalkozásokat támogató Corvinus kettőt oszthat ki, míg hitelbiztosításra ötmilliárd jut) még egyetlen szerződést sem írtak alá! Ezt szociálliberálisan így kell különben megfogalmazni: projektmegállapodás eddig nem jött létre. A Határon Túli Magyarok Hivatalának támogatás-nyilvántartási rendszere (holott ennek létrehozására és működtetésére évek óta törvény kötelezi őket) nem működik, így még mindig nincs pontos kép arról, hogy ki kitől mennyi pénzt kap és milyen jogcímen.

(…) Az ígéretvonat mindezek ellenére dübörög tovább: a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium jövő évben például Kárpátok üzleti akadémiát hoz majd létre, ezzel is segítve, hogy a határon túli magyarok a szülőföldön maradva őrizhessék meg többes identitásukat. Nem a magyart - nekünk (vagy legalábbis Gyurcsányéknak) a többes identitáson van a lényeg.

(…) Az elképzelések szerint az új kormányhatározat visszavonja az Országgyűléshez 2004. november 19-én benyújtott határozati javaslatát a határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a Szülőföld programcsomag létrehozásáról, így újabb lufi pukkan ki a rózsaszínű szocialista-liberális horizonton. Helyette fantasztikus dolgok lesznek: az Új Kézfogás Közalapítvány és a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. 250-250 millió forint biztosításával gazdasági társaságot hoz létre a határon túl működő mikro-, kis- és középvállalkozások tőkehelyzetének megerősítésére. Ez valóban igen komoly támogatás, fel lehet tőkésíteni belőle például legalább tíz, úszómedence építésre szakosodott, Fittelina jellegű kft.-t a Kárpát-medéncében, vagy talán el lehet indítani az eddig egyetlen percet sem sugárzó erdélyi magyar televíziót, amire eddig elfolyt háromszázmillió.

 

Magyar Hírlap: A gesztusokon túl (Magyar Hírlap: 2005. október 21.)
Magyarország és Románia kapcsolatának jobbításában a demonstratív gesztusok csak az első lépést jelenthetik, az „igazi közeledést csakis a mindennapokban érzékelhető eredményekkel járó megállapodások hozhatják.”

(…) Azt már önmagában örömteli jelnek lehet tekinteni, hogy az első közös román–magyar kormányülés idején éppen Juhász Ferencnek kellett itthon helyettesítenie Gyurcsány Ferencet, amit úgy is értelmezhetünk, hogy a védelmi miniszterre volt a legkevésbé szükség Bukarestben. Ez jó, s majdnem akkora jelképértékkel bír, mint az, hogy a két kabinet közös tanácskozást tartott. Márpedig az sem kicsi. Lehet ugyanis ezt az eseményt – például tipikus közép- és főleg kelet-európai reflexek által vezérelten – fenntartásokkal kezelni, s pusztán demonstratív gesztusnak tekinteni, ám még ha nem is lenne másról szó, jelentősége akkor sem elhanyagolható.

(…) Miként fontos momentum a főkonzulátusok megnyitása körüli huzavona lezárása, vagy akár a Romániában régóta sürgetett Gozsdu-alapítvány sorsának rendezése is, ám az igazi közeledést csakis a mindennapokban érzékelhető eredményekkel járó megállapodások hozhatják. Határátkelőket kell nyitni, utakat építeni, vegyes vállalatok létrejöttét kell támogatni, regionális programokat indítani. A szándék állítólag megvan, de a helyzet az, hogy ez szavakban megvolt már eddig is.



Kis Tibor: Miért ne? (Népszabadság, 2005. október 21.)
A normákon alapuló, egyenjogú partnerség az egyetlen megoldás arra, hogy a két ország elkerülje az előző évszázad traumáit, melyekhez az érdekellentétek hangsúlyozásán alapuló politika vezetett.

(…) Ez annál is örvendetesebb, mert hiszen a szóban forgó politikai közeg pontosan tisztában van a kiinduló helyzettel. Azzal például, hogy a magyar és a román - sorsközösség ide vagy oda - éppúgy egymás ősellenségének számít, mint például a német és a francia nemzet Európa nyugati felén. És még az sem állítható, hogy pusztán csak valamilyen irracionális fóbia, történelmi fátum okán. Valójában e többnyire látens, de olykor nyílt konfliktusok láncolata adta a múlt században a kétoldalú kapcsolatrendszer gerincét. Az elmúlt évtizedekben állandósult rossz szomszédi viszony ugyanis részben tényleg valóságos nemzeti érdekellentéteken alapult. Mindkét náció követett el a másikkal szemben bűnöket (ezek bevallása részben még várat magára) - e tény mélyen beleivódott az egymást váltó generációk lelkébe.

(…) Ebben talán már indokolt a múlt idő használata, ami persze távolról sem jelenti azt, hogy máris ideális volna a kapcsolatok állapota. De mostanában azért ezt már összességében normális államközi viszonynak lehet látni és láttatni; ez magában hordozza akár még a stratégiai partnerség ígéretét is. A magyar-román történelmi megbékélés lehetősége az elmúlt csaknem kilenc évtizedben még soha nem volt olyan reális lehetőség, mint napjainkban, amikor a két ország közös európai útra lép.

(…) Az érdekellentétek és konfliktusok feloldására kizárólag az egyenjogú partneri viszony adhat reményt. Szerencsére e kapcsolatrendszer mára odáig jutott, hogy akár az a merész kérdés is megkockáztatható már: miért ne lehetnénk egyszer jó szomszédok mi, magyarok és románok? Egyértelmű válasz persze erre még nincs - ésszerűbb alternatíva ezzel szemben azonban nem látszik a mai Európában.

Vélemények a magyar-román viszonyról II.

 

Kovács Jolán: Jelzős történelem (Népszava, 2005. október 22.)
A közös kormányülés már gesztusaiban, szimbolikájában is olyan üzenetet hordoz , melynek alapján a korábbi erőltetett együttműködést felválthatja a valódi partnerség.

(…) Egyelőre még nem tudjuk, milyen konkrét hozama lesz a német-francia megbékélési minta kárpát-medencei alkalmazásának, s azt sem, hogy mikorra érik be ennek gyümölcse, az viszont biztos, hogy az önszántunkból vállalt, minden külső kényszer nélküli baráti kézfogás puszta gesztusként is több, mint amire történelmi tapasztalatok alapján legmerészebb álmainkban valaha gondolni mertünk. Nem a kötelező hurráoptimizmus diktálja e sorokat, hanem az elmúlt másfél évtized történései. A XX. században néhányszor már kénytelen-kelletlen kezet fogtunk egymással: német vezényszóra útban a Don-kanyar felé, majd a kötelező proletár nemzetköziség jegyében a Varsói Szerződés és a KGST keretében, anélkül, hogy a két szomszédos népben élő kölcsönös ellenségkép csöppet is halványodott volna.

(…) A kilencvenes évek második felében az egyik neves román politikus azt mondta, hogy a politikai diskurzus szintjén egyre gyakrabban megjelenő magyar-román együttműködés és a romániai magyar kisebbség jogai biztosításának szükségessége sok esetben még csak szólam, de az a tény, hogy a magára valamit adó román politikus ennek ellenkezőjét nyilvánosan fel nem vállalja, előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. A sokat ismételt szólamok észrevétlenül válnak meggyőződéssé - mondta, és igaza lett.


Pataky István: Román siker (Magyar Nemzet, 2005. október 24.) A sokat hangoztatott „megbékélés” értelmezhetetlen törekvés, hiszen ezen elv alapján jött létre a sikertelen magyar-román alapszerződés is. A tartalmi kérdéseket vizsgálva megállapítható, hogy a román kormány a csíkszeredai magyar főkonzulátus ügyétől eltekintve egyetlen lényeges kérdésben sem tanúsított engedékenységet.

(…) Senki nem vitatja a magyar-román párbeszéd fontosságát. Azt is nehéz megkérdőjelezni, hogy a jelenlegi jobbközép román kormány mentalitásában és gyakorlati politikájában minőségi előrelépést jelent az előző, posztkommunista gárdához képest. A Tariceanu-kabinettel van miről és érdemes is tárgyalni. Megbékélést hirdetni azonban nemcsak azért vicces, mert ezt már a Horn- kormány idején is politikai szlogenként használták a magyar-román alapszerződés aláírásakor (akkor éppen Ion Iliescu volt a német-francia modell átültetésének ötletgazdája), hanem azért is, mert azok szoktak megbékélni, akik ellenséges viszonyban vannak. Márpedig Magyarország és Románia között ma csupán vitás kérdések merülnek fel, ezek megoldásához azonban nem megbékélésre, hanem higgadt, de határozott álláspontokra van szükség. És természetesen kompromisszumkészségre.

(…) Ami az autonómiát jelenti, a román törvényhozás hetek óta gáncsolja a kisebbségi törvénytervezet elfogadását. Mint ismeretes, ez a jogszabály teremtené meg a kulturális autonómia kereteit. És akkor még szót sem ejtettünk a Székelyföld területi autonómiájáról, amelynek felvetését továbbra is egyfajta hadüzenetként kezelnek Bukarestben. A Bolyai-egyetem kérdésében nem kertelt a román miniszterelnök. Határozottan elutasította az önálló állami magyar felsőoktatási intézmény visszaállítását. Autópályaügyben pedig arra hivatkozott, hogy az erre vonatkozó döntések az előző kabinet idején születtek, s azok törvényességi okok miatt felülvizsgálatra szorulnak. A csíkszeredai magyar főkonzulátus megnyitásáról szóló megállapodás miatt százszázalékos kudarcnak ugyan nem minősíthető a bukaresti vizit, az viszont nyilvánvaló, hogy a gyors budapesti ratifikációt és a már régóta tervezett konzulátust mérlegre téve ismét Bukarest aratott diplomáciai győzelmet. A megbékélés jegyében.


Papp Sándor Zsigmond: A nyerő vesztesek (Népszabadság, 2005. október 26.)
A romániai magyarok kulturális autonómiájának elutasítása a harcias, de egyre inkább perifériára szoruló nacionalizmus utolsó fellángolása volt, melyben megmutatkozott a román politikai elit kétarcúsága is.

(…) Ha optimisták szeretnénk maradni, akkor azt mondjuk, talán ez volt az utolsó alkalom arra, hogy a Gheorghe Funar, Ion Iliescu és Adrian Paunescu-féle politikai kövületek, illetve az általuk megtestesített rövidlátó és harcias nacionalizmus még egyszer kitombolja magát. Hiszen ők azok, akik zsigerileg félnek és irtóznak az autonómia mindennemű válfajától.

(…) Azokra, akik egyelőre mindkét szerepben szeretnek tetszelegni: lelkesen vesznek részt a közös kormányülésen, ám szemük sarkával jelzik, ezzel még nem adták fel az eleminek vélt román érdekeket. Ezt a kettősséget, illetve a kettősség utáni sóvár vágyat egyelőre semmilyen pártfegyelem nem képes semlegesíteni. Ezért történhet meg, hogy a kormányprogramban is szereplő kisebbségi törvénytervezetre, amelyet elfogadott már a végrehajtó testület, nem kis kötélhúzás után rábólintottak a minisztériumok, mégis megrekedt a Szenátusban

(…) Markó Bélának pedig marad a keserű felismerés: a kívülről támogatott Nastase-kormány, bár illett nem szeretni (főképp ideológiai okok miatt), jóval fegyelmezettebben tartotta be a magyarokkal kötött megállapodásokat. (Lásd például az aradi Szabadság-szobor ügyét.) A belülről támogatott Tariceanu-kormány felé sugárzott kötelező szeretet viszont nagyon is meddő: előbb az észak-erdélyi autópályának akasztanak be, most pedig a kulturális autonómiát késleltetik.

(…) Akárhogy is nézzük, ebben a partiban egyelőre csak a forrófejűeknek osztottak lapot. Azoknak, akik elhamarkodottnak vélték a Románia csatlakozását úgymond feltétel nélkül támogató magyar országházi döntést, azoknak, akik egyre inkább megkérdőjelezik a magyar kisebbség romániai parlamenti jelenlétének fontosságát. És egyre nehezebb azt mondani, hogy nem nekik van igazuk. Pedig tényleg nem.


Pataky István: Körkörös csődhelyzet (Magyar Nemzet, 2005. október 26.)
A nemzetiségi szempontból fontos országokkal való kapcsolatok holtpontra jutottak. A korábbi partneri kapcsolat után Szlovákiával, Ukrajnával, Szerbia-Montenegróval a magyar viszony fagyosnak nevezhető, a „nagy csinnadrattával” ünnepelt román kormányerők pedig egyszerűen becsapták a tehetetlen magyar vezetést.

(…) Megbukott a Gyurcsány Ferenc által képviselt magyar szomszédságpolitika. Hangosan és látványosan: Az 1990-es marosvásárhelyi pogrom előtti és utáni időkre emlékeztető magyarellenes kirohanások közepette a bukaresti törvényhozás felsőháza előbb megnyirbálta, majd leszavazta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett kisebbségi törvénytervezetet. Történt mindez két nappal a nagy csinnadrattával megünnepelt magyar-román "megbékélés" után.

(…) Gyurcsány nem tiltakozott, nem is háborodott fel a keddi magyarellenes parlamenti hadjárat kapcsán. "Van egy rendkívül képlékeny román belpolitikai helyzet, amelyben nagyon sok téma van napirenden" - mondta a Magyar Rádiónak adott interjújában. Felhívta bukaresti kollégáját. Nem fogják elhinni, mit válaszolt Gyurcsány érdeklődésére Tariceanu. "Biztosította a magyar kormányfőt arról, hogy a képviselőházban a koalíció pártjai készek megszavazni a kisebbségi törvényjavaslatot, amely garantálná a kulturális autonómiát az erdélyi magyarság számára" - idézet László Boglár miniszterelnöki sajtófőnöktől. Megnyugodhatunk...

(…) A lehallgatási botrány csak egy pikáns részlete az évek óta a vegetálás szintjén leledző magyar-szlovák államkézi kapcsolatoknak. Hol van már az az idő, amikor az akkori magyar és a mostani szlovák miniszterelnök közösen avatta fel a Mária Valéria hidat? Ma az is csodaszámba menne, ha három év után létrejönne egy hivatalos kétoldalú találkozó a két ország kormányfője között. 2002 novemberében Mikulás Dzurinda egy emlékezetes megbeszélésen elutasította a státustörvény kiürített változatát is, s hajthatatlanságával porig alázta a pozsonyi álláspontból rosszul felkészített Medgyessy Pétert. Azóta sincs előrelépés a magyar-szlovák viszonyban. A délvidéki helyzet közismert. Míg működött a balkáni stabilizációt elősegítő - magyar kezdeményezésre született - szegedi folyamat, addig odafigyeltek Budapest véleményére nemcsak Brüsszelben, de Belgrádban is. A Zoran Djindjics, azóta megölt miniszterelnök nevével fémjelzett szerb vezetés partnerként kezelte a magyar polgári kormányt, így minden nyitott kérdést könnyebben megvitattak. Nem véletlen hát, hogy a Djindjics-kormány működése alatt született törvényes keret a Magyar Nemzeti Tanács felállítására. Az utóbbi három év egészen másról szól. Magyarverésekről, tétlen magyar diplomáciáról, alig létező államközi kapcsolatokról. Itt is kudarcba fulladt a szomszédságpolitika. S nincs ez másként Ukrajna viszonylatában sem, hisz Janukovics budapesti támogatása Juscsenkóval szemben a "narancsos" forradalom idején olyan ballasztot jelent a magyar-ukrán kapcsolatokban, amelynek semlegesítésén talán csak az idő segít.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695