Nemzeti garanciák, minimumok

2005-11-21

Orbán Viktor nemzeti garanciatörvény-javaslata jelentős visszhangot kapott a hazai médiában. A javaslatokat tartalmi szempontból igen vegyesen ítélik meg az újságírók és az elemzők, de abban jelentős részük egyetért, hogy a volt miniszterelnök sikeresen tematizálta velük a közbeszédet, továbbá a baloldalt is „csapdába csalta”, mivel az MSZP nem tudott valódi, hatásos választ adni a bejelentésekre.

Miután Orbán Viktort, a Fidesz elnökét november 7-én pártja frakcióvezető-helyettesévé választották, három és fél éves parlamenti hallgatás után napirend előtt felszólalt a parlementben. Orbán Viktor felszólalásában egy „nemzeti garanciatörvény” megalkotását javasolta. A pártelnök szerint ebben a kétharmados törvényben kellene rögzíteni a 13. havi nyugdíjat, a gyermekek után járó adókedvezményt, a panelfelújítási programot, valamint a gázárak, a villanyárak és a gyógyszerárak inflációhoz kötését. Orbán Viktor kitért arra is, hogy a kormány köteles a törvény szerint időben visszatéríteni az általános forgalmi adót is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök válaszában úgy fogalmazott: ma Magyarországnak olyan politikusra van szüksége, aki nem csak a változtatás általános szükségességéről beszél, hanem rendelkezik is a változtatás képességével. A miniszterelnök egyetértett a vívmányokat rögzítő törvény gondolatával, de hozzátette: „bele vehetnék még, hogy ne hívják egymást hazaárulónak, aki jogszerűen tulajdont szerzett, attól ez nem vehető el, a nyugdíjasoknak a nyugdíjat ki kell fizetni, vagy hogy ne állapítsanak meg olyan családtámogatási rendszert, amelyben annak adnak többet, akinek amúgy is sok van”. A felszólalások után Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor rövid beszélgetést folytatott egymással az ülésteremben.

Hiller István, az MSZP elnöke másnap bejelentette, hogy pártja hamarosan aláírásgyűjtésbe kezd a „biztonságos jövő nemzeti minimumának” megalkotására. A pártelnök elmondása szerint a program hét pillérre épül: a politikai riválisok tiszteletére, a nyugdíjprogramra, a bérfelzárkóztatásra, a családtámogatási rendszerre, az otthonteremtésre, a foglalkoztatásra és az igazságos közteherviselésre. Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese válaszul bejelentette, hogy Orbán Viktor, a Fidesze elnöke levélben fordult a parlamenti pártokhoz, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, azt kérve: adjanak világos választ, hogy támogatják-e a Nemzeti Garanciatörvény megalkotására vonatkozó javaslatát, és örömének adott hangot, hogy az aláírásgyűjtéssel az MSZP is csatlakozott a Nemzeti Petícióhoz.

> Publicisztikák
Ambrus-Lakatos Loránd: Két provokáció: garanciatörvény és költségvetés (Hírszerző, 2005. október 15.)
Torkos Matild: Gúzsba kötve (Magyar Nemzet 2005. október 15.)
Tanács István: Találjunk egymásra! (Népszabadság, 2005. október 15.)
Magyar Hírlap: Lejárt garancia (Magyar Hírlap, 2005. október 15.)
Várkonyi Tibor: Tízszemközt (Népszava, 2005. október 15.)
Szerető Szabolcs: Zavarban a szélkakas (Magyar Nemzet, 2005. október 15.)
Para-Kovács Imre: Finomhangolás (Magyar Hírlap, 2005. október 17.)
Sebes György: Előtérben (Népszava, 2005. október 17.)
Seres László: Zoli alelnök goes to MSZP (Hírszerző, 2005. október 18.)
Kumin Ferenc: Népszínmű (Magyar Hírlap, 2005. november 19.)
Szarka Ágota: Rabszolgasors (Magyar Nemzet, 2005. november 19.)
Lakner Zoltán: A nemzeti nonszensz (Magyar Hírlap, 2005. november 21.)
Debreczeni József: Populizmus és populizmus (Magyar Hírlap, 2005. november 21.)


Orbán Viktor, a Fidesz elnöke november 10-én, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azzal hárította el a miniszterelnök korábbi, nyilvános vitára való felkérését, hogy jelenleg a Nemzeti Garanciatörvény parlamenti elfogadását látja a legfontosabb feladatnak, így nem akarja, hogy bármifajta parlamenten kívüli találkozó elterelje a figyelmet arról, hogy ezt a törvényt meg kell alkotni. A Fidesz elnöke ugyanakkor „túlságosan általánosnak” nevezte az MSZP nemzeti minimumról szóló javaslatát. Ugyanezen a napon Dávid Ibolya, az MDF elnöke Kalocsán bírálta és „szocialista blöffnek” nevezte az MSZP-nek a biztonságos jövőre irányuló nemzeti minimum programját.

November 14-én az Országgyűlésben napirend előtt váratlanul politikai csúcstalálkozót javasolt a parlamenti pártoknak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fidesz Nemzeti Garanciatörvényre vonatkozó javaslata kapcsán. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy mindenki telerajzolta a saját kifestőkönyvét, és nem történt semmi, szerinte a politika lassan „show-műsorrá züllik”. Dávid Ibolya, az MDF elnöke pedig szerint káros lenne összevonni az MSZP nemzeti minimumát a Fidesz javaslatával. A miniszterelnök elmondása szerint a két kormánypárt és az MDF konstruktívnak mutatkozott, de Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csak pártja elképzeléseivel foglalkozott. A miniszterelnök új megegyezést sürgetett a köztársaságról, és azt ígérte, hogy ennek részleteit tíz napon belül ismerteti.

A Fidesz ugyanezen a napon benyújtotta törvénytervezetét az Országgyűlésnek. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője közölte, hogy a Fidesz Nemzeti Garanciatörvény-javaslata jelenlegi formájában elfogadhatatlan az MSZP-nek, főként a családtámogatásra vonatkozó része ellentétes a szocialisták felfogásával. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig egy lakossági fórumon "szociális disznóságnak" nevezte a Fidesz javaslatát.


A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ha valamibe belebukik az ellenzék, akkor ebbe. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke kijelentette, hogy elmenne az MSZP-frakció ülésére, hogy konzultáljon az ügyben a szocialistákkal. Szerinte kísérletet lehet tenni egy közös családtámogatási rendszer kidolgozására. A találkozóra végül az MSZP politikusainak visszautasítása miatt végül nem került sor. Deutsch Tamás a Gallup közvélemény-kutatására hivatkozott, amely szerint a megkérdezettek háromnegyede egyetért a garanciatörvényben megfogalmazott elképzelésekkel. Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott, hogy valószínűleg a Fidesz maga készítette a közvélemény-kutatásokat, és az MSZP számára semmiképpen nem fogadható el a Fidesz családtámogatási rendszere. A szabaddemokraták elutasították a nemzeti garanciatörvényt és a MSZP nemzeti minimumra vonatkozó javaslatát is. Kuncze Gábor elmondta, hogy a liberálisok a nemzeti garancia törvényt, valamint az MSZP aláírásgyűjtését „giccsprogramnak” tekintik.

> Módszertan

Összeállításunk a témával kapcsolatban a napilapokban, a politikai hetilapokban és a főbb internetes híroldalakon megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel. Munkánkhoz az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. adatbázisát használjuk.

Vélemények a garanciatörvényről és a minimumprogramról I.
Ambrus-Lakatos Loránd: Két provokáció: garanciatörvény és költségvetés (Hírszerző, 2005. október 15.)
„A szocialista vezérkar jelenlegi stratégiája elsősorban kommunikációs stratégia. Eszerint minden olyan kezdeményezést el kell hárítani és értelmetlenné kell tenni, amelynek nem az a kicsengése, hogy csak a kormánynak van programja, és mindenképpen győzni fog jövő tavasszal”.

Múlt hétfőn Orbán Viktor azt javasolta az Országgyűlésben, hogy kétharmados többséggel fogadjanak el egy öt pontból álló garanciatörvényt. A pontok közül kettő: a tizenharmadik havi nyugdíj és a panelprogram hosszú távra való biztosítása a szocialista párt által erőteljesen támogatott kezdeményezésekre vonatkozott. További két pontot, a gyerekek után járó adókedvezmények garantálását és egyes alapvető szolgáltatások árainak az infláció mértéke szerinti meghatározását, a Fidesz tartotta mindig is nagyon fontosnak. Egyedül az ÁFA időben való visszafizetésének követelése jelentett egyértelmű kritikát a Gyurcsány-kormány számára.

Lehet és érdemes vitatkozni azon, hogy helyes-e ezeket és ehhez hasonló ügyeket kétharmados törvényben rendezni. Ha igen, miért csak ezeket? Egyeseknek furcsa lehet, hogy a nagy jobbközép néppárt ilyen elánnal áll ki a legkevésbé jól élők érdekeiért, a nyugdíjasok, a lakótelepiek, a távfűtési hálózatot használni kénytelen és a gyógyszeres ellátásra szoruló emberek anyagi biztonságáért. Mindenesetre kiállt a javaslat a több gyereket nevelő családok és a kisvállalkozók mellett is.

(...) De olybá tűnhetett, mintha a kormányfő egyből kihívásnak vagy csapdának ítélte volna meg a kezdeményezést. Múlt hétfői, Orbánnak adott azonnali válaszában arról beszélt, hogy a baloldal is sok mindent szeretne garantálni a magyar politikai életben, aztán látványosan átült beszélgetni az ellenzék vezetőjével. Ám későbbi nyilatkozataiból az derült ki: esze ágában sincs komolyan tárgyalni vele. Kedden a szocialista párt ellentámadásba lendült, és meghirdette saját garanciamozgalmát. Ezt az ötletet, mint Hiller István pártelnök hangsúlyozta, nem a Fidesz előző napi javaslata sugallta nekik.

(...) Mindez azt a benyomást erősíti, hogy a szocialista vezérkar jelenlegi politikai stratégiája elsősorban kommunikációs stratégia. Eszerint minden olyan kezdeményezést és véleményt el kell hárítani és értelmetlenné kell tenni, amelynek nem az a kicsengése, hogy csak a kormánynak van programja, és mindenképpen győzni fog jövő tavasszal, illetve hogy az ellenzéknek nincsen semmilyen méltányolható politikai elképzelése, és veszíteni fog a választásokon.

Így hát nem is volt meglepő, hogy tegnap a Parlamentben Gyurcsány Ferenc annak ellenére követelte, hogy a Fidesz törvényjavaslatban nyújtsa be elképzeléseit, hogy az már az ülés előtt megtörtént, és az sem, hogy nem is reagált Orbán felvetésére, miszerint az eredeti öt pontot összhangba lehet hozni az MSZP hétpontos garanciaigényével. A délutáni pártelnöki megbeszélés komolytalanságba fulladt.

(...) Hamarosan meglátjuk, hogy a kormányfő és a szocialista vezetés szembenéz-e ezzel a problémahalmazzal, és átértékeli-e az ország sikereinek sulykolására és a kritikák elértelmetlenítésére épülő stratégiáját. Azt csak nem gondolják, hogy a nagy ellenfél diadala lenne, ha szembenéznének vele.


Torkos Matild: Gúzsba kötve (Magyar Nemzet 2005. október 15.)
”Gyurcsány Ferenc nem szabad ember, gúzsba köti őt a pártfegyelem. Annak a pártnak az ukáza, amely zárt ajtók mögött, a korábbi kormányfő puccsal történő eltávolítása után a miniszterelnöki hatalomba röpítette”.

A múlt héten Orbán Viktor volt miniszterelnök a kampány pártpolitikai harcain felülemelkedő, öt pontból álló kétharmados garanciatörvényre tett javaslatot.

(...) A volt miniszterelnök – szaván fogva Gyurcsányt – be is nyújtotta a javaslatot.


(...) Ha tehát Gyurcsány komolyan gondolja a társadalmi igazságosságot, a jogbiztonságot, a szociáldemokrata értékeket, nem tehet mást, mint hogy támogatja a javaslatot. De a kormányfő nem szabad ember. Így aztán az MSZP nem engedett meg neki mást, mint hogy tegnap újabb napirend előtti felszólalásában előadja pártja három tyúklépéses javaslatát. A demagógia eszközeit bátran felhasználó Gyurcsány ezt az alkalmat sem szalasztotta el, hogy az ellenzék vezetőjét lejárató jelzőkkel illesse. (...) Akinek még volt illúziója, tegnap meggyőződhetett arról, hogy ezekkel a szocialistákkal nem lehet tárgyalni, nem lehet megállapodni.

Gyurcsány egyik nap igazságosabb, élhetőbb Magyarországról szónokol, majd másnap a legszegényebbek megsegítése mellett a milliárdosokból álló elit támogatásának szükségességéről beszél. (...)

(...) Ma már világosan látszik: a kormányfő a propagandával és az alamizsnával megtéveszthető, szegénységben tartott választók szavazatával akarja megnyerni a választást, hogy továbbra is kiváltságos helyzetben tudhassa magát és milliárdos elvtársait. Természetesen a széles értelemben vett középosztály – bérből és fizetésből élők, kis- és középvállalkozók – kontójára. Ezért nem tud igent mondani Orbán garanciatörvényére.


Tanács István: Találjunk egymásra! (Népszabadság, 2005. október 15.)
Orbán Viktor fő célja a nemzeti garanciatörvény meghirdetésével az volt, hogy alternatívát kínáljon a száz lépés programjával szemben. „Szlogenekkel, látszatgesztusokkal birkóznak az urak, mosolyogni próbálnak, miközben az erőlködéstől verítékben úsznak”.

Persze, azt azért jobb hallgatni, amikor a rivális politikai erők az egyetértésükkel üldözik a másikat, "Találjunk egymásra!" felkiáltással támadnak az ellenfélre, mint amikor hazaárulóznak, vagy kötelet emlegetnek. Amolyan "egész pályás letámadás" érzete volt a tegnapi parlamenti shownak, csak más körítéssel, és teljes szerepcserével. Orbánnak nem sok öröme telhetett eddig abban, hogy hagyta magát visszaterelni a parlamentbe. Nyilvánvaló, hogy Áder, Répássy, Szijjártó képviselők eddigi stílusához képest mást, egyszerre konstruktívabbat és hatékonyabbat kellene nyújtania.


Alternatívát kellene állítani az immár 114 lépés egyes pontjaival, vagy egészével kapcsolatban - ez azonban mindeddig nem sikerült neki. A százvalahány lépésben ugyanis ezidőtájt éppen az működik a legjobban, amitől kezdeményezői a leginkább tartottak: hogy egészében alig követhető, nehezen áttekinthető; hogy későn kezdődött, így teljességgel befejezni nemigen lehet, ám éppen ezért a pontok teljes körű megvalósulását várni a ciklus végéig úgyszintén irreális - azt azonban ki lehet mondani: végre valami elkezdődött. Ráadásul a lépések tetszőlegesen szaporázhatók: bárki bármit mondott az elmúlt héten, hétfőn az már beépíthető a pontok végtelen sorába.


(...) Most tehát ez a módi, az egyetértési kényszer - s ezt a miniszterelnök diktálja. Érdekes volt a parlamenti metakommunikáció: Áder és társai hol kacagtak Gyurcsány javaslatán, hogy a pártelnökök mind menjenek, és az ő szobájában dugják össze a fejüket a még nagyobb egyetértés érdekében, hol meg elképedve hallgattak


(...) Dávid Ibolya és Kuncze Gábor joggal méltatlankodik, hogy a píárakciókban elvész a lényeg, valamint hogy mindez a választópolgárok félrevezetése, egyben lenézése. Bizony van ebben valami, szlogenekkel, látszatgesztusokkal birkóznak az urak, mosolyogni próbálnak, miközben az erőlködéstől verítékben úsznak. (...) Úgy néz ki, hogy ezzel lehet nyerni. És bár igaz, hogy "a felelősség nem helyettesíthető sem semmiről nem szóló aláírásgyűjtéssel, sem üres kétharmados törvényekkel", ahogyan Kuncze Gábor véli, ebből nem következik az, hogy egy felelőtlen kampányt biztosan nem követhet felelős kormányzás.


Magyar Hírlap: Lejárt garancia (Magyar Hírlap, 2005. október 15.)
Az Orbán-féle garanciatörvény javaslata csak tovább növelné a kétharmados törvények számát, melyekből pedig már jelenleg is több van a kelleténél. A javaslatok mögött az a káros hozzáállás húzódik meg, hogy „van pénz bőven, a költségvetési hiány brüsszelita ármány, s hogy kedves választók, ne aggódjatok, bárkire is szavaztok, az mindig csak egyre többet adhat, kevesebbet sosem.”

Tegnap még egy konszenzuskereső megbeszéléssel is sikerült megfejelni a nemzeti garanciatörvény kontra nemzeti minimum vitát, pedig már anélkül is kellőképpen magasröptű volt. Nyilvánvaló, hogy Orbán ragaszkodik ötletéhez, bízva abban, hogy annyi hónap után végre megint az övé lehet a kezdeményező szerep, Gyurcsány meg próbál kitérni, újabb és újabb kifogásokat kitalálni, és persze közben a lehető legtöbbször célozni arra, hogy Orbán szélkakas (a tegnapi variáció: "változásban ön engem megver"), miközben felháborodottan utasítja vissza, hogy ez negatív kampány volna.

(...) Mindezzel nem is volna semmi gond – különösen, mert nem feledkezünk meg arról a fejleményről, hogy mindez végre a parlamentben történik –, ha amúgy nem volnánk már így is exportképesek kétharmados törvényből. A két kis párt jól látja, hogy itt bizony populista ígérgetés folyik, bár mi annyival továbbmennénk, hogy a jelenlegi kétharmados törvények közül is egészen jól el tudnánk képzelni néhányat feles formában, például az önkormányzati vagy a médiatörvényt, amely sikeresen betonozott be rossz rendszereket.

(...) Természetesen Magyarország nem fog attól csődbe jutni (vagy nem attól fog?), hogy a nyugdíjasok 13. havi bérét meg a panelprogramot rögzítik, hanem attól, amit ez az egész hozzáállás sugall. Nevezetesen, hogy van pénz bőven, a költségvetési hiány brüsszelita ármány, s hogy kedves választók, ne aggódjatok, bárkire is szavaztok, az mindig csak egyre többet adhat, kevesebbet sosem.

Várkonyi Tibor: Tízszemközt (Népszava, 2005. október 15.)
Váratlan fordulat volt a politikai életben, amikor végül mind a négy párt elfogadta Gyurcsány Ferenc felkérését a közös egyeztetésre. A jó politikai érzékkel rendelkező Gyurcsány Ferenc azonban elszámolta magát akkor, amikor nem vette észre idejében, hogy Orbán nem fogja viszonozni gesztusát; hiszen az ellenzék vezérének nem a megegyezés, hanem a politikai haszonszerzés a célja.

Nagyonis egy nyomvonalon haladó politikai életünknek néha azért vannak váratlan fordulatai is. Tegnap például három párt vezetője nyomban elfogadta Gyurcsány Ferenc kormányfő meghívását, hogy üljenek le közösen meghányni-vetni az ország előtt álló legfontosabb tennivalókat, egy ideig csak a Fidesz-tábor maradt néma. Válasz helyett az ifjú demokraták elnöke mondta el szinte szóról szóra múlt heti garancia ötletét.

(...) Nem telt azonban néhány óra sem, megtörtént a meglepetés, Orbán Viktor elnöktársaival együtt csak bement a miniszterelnöki dolgozószobába. (...) A közeljövő napjainak, talán heteinek is az a tétje, hogy Orbán Viktor "nagy ötletét" követve lesz-e garancia törvény, sikerül-e összeegyeztetni az MSZP nemzeti minimumával.

Szögezzük le nyomban, érdekes lehet a további egyeztetés, netán civakodás, de olyan sok értelme aligha van. Gyurcsány Ferenc a gyors helyzefölismerések embere, a reakciói általában jól reagálnak az eseményekre, de talán éppen a sietést hamarkodta el, amikor a múlt héten látványosan odaült Orbán Viktor elé, reménykedett a gesztus viszonzásában. Nem volt ügyetlen az sem, hogy a garancia indítványokkal szembeállította a nemzeti minimumokat. Csak azt hagyta számításon kívül, holott a gyakorlata emlékeztethette volna rá, hogy a Fidesz és elnöke nem igazi párbeszédet akar, a legkisebb gondja is nagyobb a valóságos konszenzus keresésénél. Egyszerűen pódiumot ácsol magának, nagyobb látványosságot kíván biztosítani annak, hogy három és fél esztendő után ismét hangját hallatja a Parlamentben, legyen esemény már a puszta jelenléte is. Gesztusnak tagadhatatlanul ügyes lehetett, hogy a miniszterelnök nem habozás nélkül, nyersen utasította el az indítványt, de arra számíthatott, hogy a garancia ötlet mögött hátsó gondolatok is meghúzódnak.

(...) Melyik európai kormánynak jutna eszébe, hogy látványos, csaknem alkotmányértékű törvényben rögzítse a napi viszonyokhoz alkalmazkodó családi pótlék összegét, a nyugdíj értékállandóságát, az árak stabilitását és a többit, azt, ami csakugyan törvényhozási intézkedéseket kívánna, de nem szuperparagrafusokat. (...)

Régi tapasztalat, bármi történik is egy ország politikai életében, érdemes odafigyelni arra, hogy mi észlelhető Európa más tájain. (...) Az ellenben csak tanulság, hogy két ellentétes tábor, zord konzervatívok és politikájukra ugyancsak kényes szociáldemokraták, mégha kényszerből is, törvényhozási ciklusra szóló közös kormányprogramot tudnak elfogadni. (...) De ehhez arra volt szükség, hogy konzervatívok is, szocdemek is európai módon tudjanak viselkedni. A Fidesz eddigi ellenzékisége sajnos erról nem győzhetett meg. (...)


Szerető Szabolcs: Zavarban a szélkakas (Magyar Nemzet, 2005. október 15.)
Gyurcsány Ferenc jelenleg bajban van: éppen azért szólította a parlamentbe Orbánt, mert nagyon is félt a visszatérésétől. „A népszerű elemeket tartalmazó garanciatörvény ügyesen ötvözi a változás és a biztonság igényét. Ennél is rosszabb hír a kormányoldal számára, hogy megtörte a miniszterelnök kommunikációs egyeduralmát”.

Nyikorog a magyar politika nagy szélkakasa. „Hogyha a biztonsághoz az kell, hogy alkossunk egy törvényt, akár nemzeti garanciatörvényt, akkor alkossunk nemzeti garanciatörvényt” (Gyurcsány Ferenc, november 7.). „Egyetértek Lendvai Ildikóval, aki inkább letörné a kezét, mint hogy ezt a szociális átverést (a nemzeti garanciatörvényt – a szerk.) megszavazza” (Gyurcsány Ferenc, november 15.).


A nyilatkozatokkal megidézett jelenségben nem is annyira az álláspont változása a figyelemre méltó, mint inkább az időközi miniszterelnök zavarodottsága, lassú reakcióideje. Mintha nyolc napig nem lett volna bátorsága a kormánytöbbség erejével félresöpörni Orbán Viktor indítványát, s akkor is csak azután szánta el magát erre, hogy az MSZP frakcióvezetője már kimondta helyette a boldogító nemet.

(...) A szokatlan zavar, a kezdeményezőképesség elvesztésének egyetlen oka a demokratikus ellenzék vezetőjének parlamenti szónokként való visszatérése. A történtek megerősítik azon, némi személyiség-lélektani ismerettel is alátámasztott meggyőződésemet, hogy éppen azért szólította naponta agresszíven a parlamenti arénába a baloldal vezére gyűlölt riválisát, mert nagyon is félt ettől a visszatéréstől. Gyurcsány Ferenc maga gondoskodott arról, hogy Orbán Viktor megszólalása minden mást háttérbe szorító belpolitikai esemény legyen, alaposan megtámogatva a Csipkerózsika-álmából ébredő Fidesznek a változás fogalma köré épített kampányát. A nemzeti garanciatörvényt persze túlzás lenne zseniális húzásként értékelni, sőt bárki jó lelkiismerettel kampányfogásnak is nevezheti – kivéve azokat, akik e korai kampánystartot kikényszerítették. A szociális vívmányokat rendhagyó módon kétharmados törvénybe betonozó javaslat erénye, hogy a jelenlegi kormány erőfeszítéseit is elismerve gyengíti azok érveit, akik a Fidesz visszatérésével fogják riogatni a nyugdíjasokat vagy a panelben élő városiakat. Stabil gazdasági viszonyok között egy ilyen jogszabály elfogadása nem okoz felfordulást. Egy ponton megy szembe élesen a kormánypolitikával; ez a családtámogatás ügye. Nem véletlen, hogy itt indított megkésett offenzívát az MSZP.

A népszerű elemeket tartalmazó garanciatörvény ügyesen ötvözi a változás és a biztonság igényét. Ennél is rosszabb hír a kormányoldal számára, hogy megtörte a miniszterelnök kommunikációs egyeduralmát. Pedig a kudarcos választójogi ötlete után a száz plusz akárhány lépés program keretében egészen értelmes három pontot hirdetett meg Gyurcsány Ferenc hétfőn a parlamentben – nem csoda, hiszen a Fidesztől lopta el az összeset. Csakhogy bejelentéseiről rögtön elterelte a figyelmet, amikor láthatóan önmagát is meglepve a dolgozószobájába invitálta a pártelnököket a Gyertek velem, én sem megyek sehova! mottó jegyében. (...)



Para-Kovács Imre: Finomhangolás (Magyar Hírlap, 2005. október 17.)
”Elég volt nekünk levetni magunkról a Szovjetunió által reánk erőltetett bilincset, mostantól lubickolni akarunk, és nem az agyunkat erőltetni”. A két nagy párt gyermekes politizálással szórakoztatja a közönséget, és olyan javaslatokkal áll elő, melyek megvalósítására köztudottan nincs esély.

Hiller István minapi indignálódott kijelentése, miszerint a Fidesz törvényjavaslata nem tartalmazza az MSZP javaslatát, nagyszerűen rávilágít a nagyobbik kormánypárt elmeállapotára, a választási kampány előtti szellemi tartalékokra és azok lehetséges felhasználási módozataira. (...) Elég volt nekünk levetni magunkról a Szovjetunió által reánk erőltetett bilincset, mostantól lubickolni akarunk, és nem az agyunkat erőltetni.

Amennyiben mégis olyan helyzet állna elő, melyet véletlenül értünk, melyhez tudásunk elég, akkor is hülyének tettetjük magunkat, széttárjuk kezeinket, és mondunk valami bődületes marhaságot, például azt, hogy „a Fidesz javaslata első ránézésre és átolvasásra ténylegesen nem tartalmazza az MSZP a biztonságos jövő nemzeti minimumára vonatkozó javaslatát” – és azt, hogy "elválik a szó és a tartalom. Mi meg azt akarjuk, hogy a köztársaság érdekében a szó valóban fedje a tartalmat, az elképzelések mögött valós tartalom legyen. El kellene dönteni, hogy az ország érdekében, a köztársaság érdekében egy komoly együttműködés valós megbeszélését akarjuk, vagy pedig az egész csupán írásbeli javaslatok versenye."

(...) Az egyik oldalon Nemzeti Konzultáció, a másikon Nemzeti Minimum, nemzet meg sehol, felesleges is hivatkozni rá, már a Szabadság és Harc után kiment a divatból, lehetne kicsit előretekinteni, hiszen maholnap indulunk a Marsra. A medence száraz, de mi ülünk benne, és fröcsköljük a semmit, nagyokat kacagunk, homokozólapáttal verjük a másik fejét. Felháborodást tettetünk, ha az ellenzék nem azt javasolja, mint a kormánypárt, és annyira beleéljük magunkat, hogy idővel el is hisszük: ez lenne a dolga, megismételni az MSZP javaslatát, mert akkor végre elindulna előre ez az ország, előre, a jövőbe. Ellenzékben úgy teszünk, mintha a kormánynak más dolga sem lenne, csak az előző választásokat elvesztett párt utasításai szerint vezetni az országot, kis pártként pedig néha értelmesnek mutatkozunk, néha pedig a legvadabb hülyeségekbe kapaszkodunk, hogy figyeljenek már egy kicsit ránk is, mert különben lesöpörjük az asztalt a partedlivel. Aztán duzzogunk, ha röhögnek rajtunk.

Vélemények a garanciatörvényről és a minimumprogramról II.

Sebes György: Előtérben (Népszava, 2005. október 17.)

Pokorni Zoltán újbóli előtérbe kerülése és a folyamatos megegyezés irányába mutató felvetések a nagyobbik ellenzéki párt részéről mutatják a Fidesz ismét igyekszik barátságos arcát mutatni. Ez azonban nem lehet hiteles attól a párttól, mely az elmúlt három évben az ország politikai megosztására törekedett.

Pokorni Zoltán helyzetén pontosan lemérhető, éppen mivel próbálkozik a Fidesz. Ha ő előtérben van, akkor konszenzust keresnek, akkor a finom hang és az elgondolkodtató stílus a "nyerő". Ha háttérbe szorul - mint gyakran az utóbbi években -, akkor szabad a pálya a konfrontáció hívei előtt. De Pokorni most előtérben van. Ez pedig tükrözi, hogy a nagyobbik ellenzéki pártban most új módon igyekeznek megközelíteni a régi problémákat.

(...) Most tehát annak lehetünk tanúi, hogy figyelemre méltó módon megváltoztak a szerepek és a hangok. Természetesen Orbán Viktor gyakori parlamenti megjelenése említendő első helyen, amihez hozzá tartozik, hogy nemcsak ott van, hanem fel is szólal(...) . Ezzel egyidőben újra felvirradt a halkszavú és láthatóan okos Pokorni Zoltánnak. Ha kell, ő válaszol a parlamentben Gyurcsánynak, s ő ajánlkozott arra is, hogy elmenne az MSZP-frakcióba, meggyőzni a képviselőket a Fidesz-javaslatok helyénvalóságáról.

A tegnap reggeli tévé-interjúban - amelyben a felajánlkozás elutasításáról kérdezték őt - Pokorni a következőket (is) mondta: "ne minősítsük a másikat, ne rágalmazzuk a másikat, ne bokszoljunk, hanem vitassuk meg" (mármint a javaslatokat). Meglehet, sok fideszesnek egészen új ez a hang. Három évig arról szólt a politikájuk, hogy meg kell osztani az országot, az embereket és a földbe kell taposni a kormány vezetőjét (legyen bárki is az). Amit meg Pokorni akar, az homlokegyenest ellenkezik ezzel. Most még persze nem tudni, a választási kampány alatt ez lesz-e végig az irányadó. Vagy visszatér Kövér, meg a próbálkozás, hogy mégiscsak igyekezzenek maguk mellé állítani a szélsőjobboldali pártok híveit is.

Ám amíg nem minősítenek, rágalmaznak, vagy bokszolnak, addig valóban lehetséges a párbeszéd és jobb lehet az országnak is.


Seres László: Zoli alelnök goes to MSZP – Még egyszer a nemzeti összeborulásról (Hírszerző, 2005. október 18.)
„Nem akarok nemzeti kompromisszumot. Olyan politikai gárdát akarok látni a pénzemért, amelynek van víziója, mer érte konfliktust vállalni, mer népszerűtlen lenni, mer dönteni. Van felelős kormányunk, parlamenti többséggel a háta mögött, és van felelős ellenzékünk: akkor miről beszélünk?”

(...) Most a konszenzuskeresés ideje van, és aki keres, az talál. Ez éppolyan tény, mint az, hogy a Föld lapos, és ha választások vannak, akkor azokat valaki előbb-utóbb megnyeri.

Örülhetnek a politológusok: a két nagy párt között megkezdődött a párbeszéd, véget ért az az időszak, amikor csak utcán, sportcsarnokokban és CBA-közértek pénztáránál minősítgették egymást, szakmapolitikailag. Most a lekomcsizott aprógyurcsányista, illetve a lehorthysta-felsőközépezett, leszőlőgazdázott elit politikai dialógusba fogott, hadd örüljünk: saját, jól felfogott érdekünkben törvényileg garantálnák nekünk a nemzeti minimumot, kizárnák a világpiacot az energiaárakból, és számos más olyan dologgal kedveskednének még, amelyek abszolúte nem tartoznak rájuk. Vagy ha igen, akkor sem „konszenzus” keretében.

(...) Tehát, miután az MSZP és a Fidesz jól összekap azon, ki integrálja a másik politikai üzenetét a nemzeti minimumos/garanciatörvényes giccsbe, Pokorni Zoltán közli: szívesen ellátogatna az MSZP-frakcióba. Ezzel azonban nagy fába vágta a Damoklész-kardját. Ugyanis volt már hasonló felvetés, úgy három évvel ezelőtt.

2002 decemberében Medgyessy Péter nevű polgártársunk a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában közölte: szeretne részt venni a Fidesz európai uniós csatlakozással foglalkozó kongresszusán, és fel is szólalna azon. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azonban levelet küldött a miniszterelnöknek, amelyben azt írta: amennyiben Medgyessy fel szeretne szólalni a Fidesz kongresszusán, lépjen be a pártba, és választassa küldöttnek magát. Rogánnak igaza volt. Az émelyítő konszenzuskeresésnek is van határa.


(...) Nem akarok nemzeti kompromisszumot. Olyan politikai gárdát akarok látni a pénzemért, amelynek van politikai víziója, mer érte konfliktust vállalni, mer népszerűtlen lenni és mer dönteni. Van felelős kormányunk, parlamenti többséggel a háta mögött, és van felelős ellenzékünk: akkor miről beszélünk? Ismerik ezek a leadership szót? Nem vagyok oda a kormányzatokért, de ha már vannak, akkor szerintem kormányozzanak (csökkentsék az adókat, és mindent bízzanak rám, ami az én bizniszem), az ellenzék meg szépen kínáljon alternatívát.


Kumin Ferenc: Népszínmű (Magyar Hírlap, 2005. november 19.)
„A populizmus feltétlenül csábító, ez nemcsak nálunk van így, hanem a régebbi demokráciákban is. Burjánzásának az tud gátat szabni, ha a mérsékelt pártok nem nézik hülyének választóikat, ezt a lehetőséget meghagyják a szélsőségnek”.

A népszínművek az igénytelenebb műfajokhoz tartozó szélesebb körű népszerűségre pályázó, vidám darabok. Igaztalan lenne a magyar belpolitikában zajló eseményeket egy az egyben a népszínművekhez hasonlítani, hiszen a kötelező műfaji sajátosságként megjelenő dalbetét a hazai politikában egyelőre még nem jellemző. (Most tekintsünk el Tőkés László emlékezetes tévészereplésétől a kettős népszavazás hajrájában.)

(...) Adva van tehát egy ország, ahol az emberek már felfogták, hogy a választójoggal milyen hatalom került a kezükbe, viszont többségében nem értik annak a világnak a játékszabályait, alapvető összefüggéseit, amelyben a szerepeket ők osztják ki. Ilyenkor jön el a mostanában szitokszóvá is avanzsált populizmus korszaka, amelynek jelszóként is működő központi kérdése: miért ne legyen így, ha mindenki így akarja? A magyar belpolitika nem most tette magáévá a populizmus stílusjegyeit. A kezdet meghatározhatatlan, legfeljebb mérföldköveket tudunk azonosítani.

Ilyen volt Medgyessy közjogi javaslatcsomagja – azon belül is különösen a pártok közös EP-választási listája –, és ilyen most Orbán nemzeti garanciatörvény-ötlete is. A látszólag eltérő tartalom ellenére a lényeget illetően nagyon sok hasonlóságot fedezhetünk fel a két ügy között. Mindkettő egyfajta politikusi pánikreakcióként született, amelynek alapja a gyengülő népszerűség volt. Mindkettő alapvető közjogi struktúrákat érintett, és mindkettő végső soron a választói szabadság szűkítését célozta meg. Ennek ellenére mindkettő rendkívül népszerű lett, és ezzel együtt kiválóan alakította a politikai napirendet is.

(...) A populizmus feltétlenül csábító, ez nemcsak nálunk van így, hanem a régebbi demokráciákban is. Burjánzásának az tud gátat szabni, ha a politikai osztály többsége vállalja az intellektuális kihívást, és értelmes kritikával szembeszáll a margón próbálkozókkal. Tömörebben: a mérsékelt pártok nem nézik hülyének választóikat, ezt a lehetőséget meghagyják a szélsőségnek. Nálunk a populizmus viszont láncreakciót vált ki: az egyik fél ilyen irányú stílusváltása felerősíti a másikét is. A tapasztalatok hiányában szükségszerűen meglévő választói ismerethiányt politikai osztályunk felismeri, de ahelyett hogy javítani próbálna ezen, öncélú leereszkedésével leginkább csak konzervál. (...)


Szarka Ágota: Rabszolgasors (Magyar Nemzet, 2005. november 19.)
Azzal, hogy Lendvai Ildikó nemet mondott a nemzeti garanciatörvényben szereplő gyermekek utáni adókedvezmény-javaslatra, egyértelműen kimutattam hogy a kormány a középosztály leépítésén munkálkodik. „A módszer, a logika nem új, Lenin elvtárs is bizonyára egyetértene a "szegénységpárti" magyar kormány törekvéseivel.”

„Törjön le a kezem, ha a gyermekek utáni adókedvezmény fenntartását megszavazom!” -fakadt ki Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a Fidesz nemzeti garanciatörvénye kapcsán. A Nemzeti fejlesztési terv forrásaiból a legszegényebbeket és az elitet kell támogatni - mondta Gyurcsány Ferenc vezető értelmiségiek előtt. Íme a modern, magyar szociáldémokrata igazságosság esszenciája. Vedd el a pénzt azoktól, akik értéket teremtenek, és add oda a szegényeknek, hogy legalább nyugton maradjanak! Így a gazdagok derűs mindennapjait nem zavarhatja meg semmi. A módszer, a logika nem új, Lenin elvtárs is bizonyára egyetértene a "szegénységpárti" magyar kormány törekvéseivel. A kommunista rendszerek anyagi alapjaikat már annak idején is elsősorban a polgári középosztály kifosztásából fektették le. A következő lépcsőfok pedig a középosztály, a dolgozni, alkotni képes réteg legdurvább kizsákmányolása volt


(...) Magyarország egészségügyi mutatói katasztrofálisak. Statisztikák bizonyítják: ennek egyik legfőbb oka a megdöbbentő mértékű önkizsákmányolás. Ez pedig annak a következménye, hogy a dolgozni, alkotni képes társadalmi réteg anyagi, szellemi megbecsültsége a nullával egyenlő. A középosztály, rogyadozva bár, de még viszi a hátán az országot. Gürcöl, néha káromkodik, olykor eszébe jut, hogy hiába dolgozik, az adójából élő államban jószerivel nem telik semmire, ami az ő és gyermekei életét megkönnyítené. Nagy kérdés, hogy meddig tartható ez az állapot. Mi lesz, ha kifogynak a polgári munkaerkölcs generációs tartalékai? Az Orbán-kormány annak idején a középosztályt próbálta megerősíteni, felismerve, hogy ez a társadalom fenntartó rétege, szélesítésével, pozícióba juttatásával mindenki nyer. Újraosztható adót, új munkahelyeket és - nem utolsósorban - társadalmi kultúrát, morált, mely a munka tiszteletén alapul. Ennek a stratégiának az egyik eleme volt a gyermekek után járó adókedvezmény. Ma már az Orbán-kormány középosztály-pártiságát ostorozó bigott baloldali értelmiségiek között is jó néhányan vannak, akik nyilvánosan is elismerik, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, a középosztály további lecsúszása, szétzilálódása össztársadalmi katasztrófához vezet. (...)


Lakner Zoltán: A nemzeti nonszensz (Magyar Hírlap, 2005. november 21.)
Orbán Viktor sokat tanult az utóbbi évek politikai tapasztalataiból és ezek a tapasztalatok most a garanciatörvényben is testet öltöttek. „A történet lényege végül is az, hogy a Fidesz elnöke megpróbálta csőbe húzni a szocialistákat. Nem is sikertelenül” – annak ellenére is, hogy felvetéseit tartalmi szempontból könnyen kikezdhetőek.

Amikor Medgyessy Péter közös listaállítást indítványozott a parlamenti pártoknak, Áder János Vorosilov marsall jeges leheletét érezte. A garanciatörvényre vonatkozó javaslat ismertetésekor nem támadt ilyen rossz érzése. Pedig…

A garanciatörvény alapjogok helyett a politikai célok elérését szolgáló eszközöket helyezné alaptörvényi védettség alá. Ezzel a mindenkori kormánytól épp csak a politikai döntés lehetőségét vonná meg. A kormányváltások a választók akaratából történnek, vélhetően azért, mert nem elégedettek az előző garnitúra tevékenységével. Jogosnak tűnik hát, hogy az új kabinet változtatásokkal él a célokat illetően, amelyekhez azután új eszközöket rendel.

Nem állíthatja senki, hogy Orbán Viktor olyan lenne, mint a semmit sem felejtő és semmit sem tanuló Bourbonok. Megtanulta, hogy nem politizálhat csak saját híveinek. Megtanulta, hogy a társadalom többsége bizalmatlanságot és bizonytalanságot érez, ha a politikusokra gondol. Megtanulta azt is, hogy az emberek többségét sokkal jobban érdekli a stabilnak nem mondható egzisztencia, mint a Szent Korona tartózkodási helye. E tanulságok éreztetik hatásukat a Fidesz politikájában, s most a garanciatörvényben is testet öltöttek.

(...) A miniszterelnök kétfélét is reagált Orbán felszólalására. Beszédében egyáltalán nem volt konstruktív. A megígért nyugdíjemelés megadására vagy a hazaárulózástól való tartózkodásra tett javaslattal a Fideszt támadta. Utána viszont jött a híres odaülés, az üléstermi megbeszélés a Fidesz elnökével, amelynek fényében jogosnak tűnt a megegyezési készségről találgatni

(...) A történet lényege végül is az, hogy a Fidesz elnöke megpróbálta csőbe húzni a szocialistákat. Nem is sikertelenül. Javaslatai közül többet támogathatna is az MSZP, de némelyekkel ezt nem teheti meg. A csomagot nem veheti át, de vissza sem adhatja. A szocialisták két hónapja szisztematikusan populistának nevezik Orbánt, viszont igyekeznek elvenni az ötleteit. Az első: stratégia, az MSZP által alakított negatív Fidesz-kép, amellyel szemben a felelősen kormányzó MSZP portréját festették fel. A másik: taktika, amellyel megakadályozták, hogy a Fidesz saját indítványokkal tért nyerhessen a médiában. A garanciatörvényt is megpróbálták átvenni.

Félreértés ne essék: nincs semmi baj a taktikai csatával mint politikai eszközzel. Ha vezet valahová. És hogy mindez hova vezet, azt igen nehéz volna megállapítani. (...) A választás megnyerése nagyon fontos és méltányolható cél. Érthető, hogy a pártok 2006 tavaszára koncentrálnak. Garancia viszont csak arra van, hogy azért utána is lesz élet.



Debreczeni József: Populizmus és populizmus (Magyar Hírlap, 2005. november 21.)
„A legújabb szcéna úgy indult, hogy Orbán Viktor visszatért a parlamentbe. Nem a parlamentarizmushoz, szó sincs róla: csak behozta a Házba a populizmust. A nemzeti garanciatörvénynek elkeresztelt öt pont ugyanis az utóbbi minősített esete. Mint ilyen ellentétes a parlamentarizmussal.”

"Az utóbbi hetek szocialista és konzervatív javaslatáradata olyan mélypont a magyar politikában, hogy lassan szégyellnie kell magát, aki politizál. Nem kívánunk részt venni látszatmegegyezésekben, nem kell nemzeti garanciatörvény, nemzeti petíció, nemzeti vagyonszerződés, nemzeti minimum – és békén kell hagyni az alkotmányos rendszert."
Akárki mondta ezt: a szívemből beszélt.


Nem akárki mondta: Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Sebaj. A fenti mondatok olyan tiszták és egyenesek, hogy egy publicistának is becsületére válnának. Az persze jobban vigyázna a fogalomhasználatra, és nem nevezné konzervatívnak a Fideszt. Nem hibázná el a sorrendet sem, hisz nem a szocik kezdték. Csak folytatták.


A legújabb szcéna úgy indult, hogy Orbán Viktor visszatért a parlamentbe. Nem a parlamentarizmushoz, szó sincs róla: csak behozta a Házba a populizmust. A nemzeti garanciatörvénynek elkeresztelt öt pont ugyanis az utóbbi minősített esete.


Mint ilyen ellentétes a parlamentarizmussal. Nem azért, mert a javaslatok populárisak: minden politikus a népszerűséget keresi. Hanem először is azért, mert az ötből kettővel (a gyerekek utáni adókedvezménnyel és a hatósági energia- és gyógyszerárakkal) olyan ügyeket akar kivenni a pártversengésből, amelyeket nem lehet.

(...) Végül: a populizmus ismérve – ellentétben nemcsak a parlamentarizmussal, de a konzervativizmussal is! – az alkotmányosság tiszteletének hiánya. A magyar alkotmány tartalmazza a kétharmados törvények körét.

(...) A populizmusra csakugyan nincs más válasz, mint a populizmus?
Az egyenes beszédet tényleg csak a kis pártok engedhetik meg maguknak?
Ezek csakugyan kiesnek a következő parlamentből?
Valóban ilyen hülye volna ez az ország?

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695