Ki veszített a zengői csatában?

2005-11-29

Míg a politikai ügyek többségében a pártok célja és érdeke, hogy győztesként mutassák be önmagukat, addig az alapvetően civil környezetvédő szervezetek sikerét hozó Zengő-ügyben csupán az egymásra mutogatás, valamint a politikai rivális vesztesként való bemutatása maradt számukra.

A civilek sikere

November 23-án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Sólyom László köztársasági elnökkel történt egyeztetése után, a Sándor-palotában bejelentette , hogy a kormány végleges döntése szerint a Pécs melletti Nagy Tubes hegyre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett új NATO-radart. A miniszterelnök ezzel egy több éve húzódó, a politika számára egyre kínosabbá váló ügy végére tett pontot. Az Országgyűlés ugyanis még 1995-ben határozott arról, hogy egy-egy lokátort telepítenek a Bükk és a Mecsek legmagasabb pontjára, valamint Békéscsabára. Az ország dél-nyugati részét ellenőrző radarállomás építését azonban a helyi civil szervezetek és a környezetvédők folyamatos tiltakozása miatt nem sikerült elkezdeni. A Zengő-ügy különösen 2004. februárjától került a média érdeklődésének középpontjába, amikor is a tervezett lokátor ellenzői megszállták a csúcsra vezető utakat, és az ellenük kivezényelt biztonsági emberekkel összecsapva megakadályozták az építkezéssel járó fakivágást. A nyilvánosságba „zengői csata” néven bevonult esemény, majd a lokátor lehetséges helyszíneiről folyó vita irányítása ettől kezdve egyértelműen összekapcsolódott a radar ellen küzdő civil szervezetekkel, akik minden meg is tettek az ügy napirenden tartásáért: akciókat szervezetek, az Alkotmánybírósághoz és az állampolgári jogok biztosához fordultak, valamint az építkezés ellen neves értelmiségiek aláírásait gyűjtöttek össze. Ilyen előzmények után tehát nem csoda, hogy a miniszterelnök bejelentése, azaz a Zengőre tervezett radarépítés gondolatának végleges elvetése a hazai zöld szervezetek eddigi legnagyobb sikereként jelent meg a nyilvánosságban. 


A politikusok kudarca

Ahhoz, hogy a Zengő-ügy helyi környezetvédelmi tiltakozásból a legmagasabb szinten meghozott politikai döntésig jusson el, nemcsak a civilek határozott lépéseire volt szükség, hanem a politikusok botladozására is. 1995 óta ugyanis valamennyi kormány szervezési és jogi hibákat követett el a katonai beruházás tervezése során. A mindenkori döntéshozók a 2004 elején kirobbant tiltakozási akcióig kizárólag biztonságpolitikai érdekekre, majd NATO-nak tett kormányzati ígéretekre hivatkoztak, holott helyi civil szervezetek már 1997-ben jelezték a környezetvédelmi aggályaikat.

A 2004-es európai parlamenti választás előtt néhány hónappal történt „zengői csata” azonban megváltozatta a politikai pártok kommunikációját. 2004 tavaszán a lokátor elleni tiltakozást a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ, valamint a nagyobbik ellenzéki párt, a Fidesz próbálta meg kihasználni. Mindez koalíciós feszültséghez vezetett, hiszen a liberális környezetvédelmi miniszter, valamint a Fidesz egyaránt civilek és a környezetvédelmi érdekek pártjára állt az eredeti helyszínhez ragaszkodó szocialista vezetésű honvédelmi tárcával szemben. Ugyanakkor a kormány a koalíciós ellentéttől eltekintve sem tudott egységes és határozott álláspontot kialakítani a kérdésben, ami személyesen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök esetében is feltűnő volt. A kormányfő mintha maga is hozzájárult volna a kabinet számára korántsem kedvező ügy elnyújtásához. 2005 februárjában bejelentette, hogy a Zengőre tervezett NATO-lokátor nem épülhet meg a korábban engedélyezett módon, mert akkor több tucat fát kellene kivágni.

 

A miniszterelnök a nyár folyamán már a helyszín megváltoztatására is elképzelhetőnek tartotta, majd július közepén egy váratlan fordulattal kijelentette: a kormány egy tesztrepülés végrehajtásával megbizonyosodott arról, hogy Magyarország légtere főleg déli irányból védtelen, melyre megnyugtató megoldást a Zengőre tervezett radarállomás tudna adni. Ezzel azonban csak azt érte el a kormányfő, hogy az ellenzék részéről Magyarország biztonságának veszélyeztetésével, valamint a Zengőre tervezett lokátor erőltetésével vádolják meg. Ugyanakkor az újabb politikai vita az ellenzék számára sem hozott elismerést, és ezzel sokadszorra voltak kénytelenek elkönyvelni a pártok, hogy a Zengő-ügyet nem sikerült a belpolitikai versengéshez kapcsolni. A civilek pedig tudatosan távol tartották magukat a pártoktól, észlelve, hogy céljukat ezúttal nélkülük is elérhetik, nem úgy, mint például a bősi vízlépcső elleni 1998-as tiltakozás idején. A politikai szereplők közül talán egyedül a nyáron megválasztott köztársasági elnök, Sólyom László tekinthető nyertesnek, aki Zengőre tervezett NATO-lokátor ellenzését régóta szívügyének tartotta. Az ő esetében azonban éppen az államfői pozíció teszi lehetetlenné a civil siker learatását. Sőt az ügyben vállalt szerepével, és azzal, hogy a miniszterelnök éppen a Sándor-palotában jelentette be a kormány döntését az a gyanú vetül a köztársasági elnökre, hogy esetében az államfői és a civil aktivista szerep nem vált el teljesen.


Ki veszített?

Mivel a pártok közül a Zengő-ügyben a kormányoldal a másfél éves eredménytelen huzavona miatt tűnik vesztesnek, az ellenzék pedig képtelen volt saját céljaira felhasználni a történteket, a politikai szereplők számára a kármentés maradt az egyetlen lehetőség, melynek célja a rivális vesztesként való feltüntetése. Ezt tette Gyurcsány Ferenc, amikor a radarépítés helyszínét megváltoztató döntés utáni első nyilatkozatában emlékeztette arra a közvéleményt, hogy kabinet szakított a civilekkel nem egyeztető elődök gyakorlatával, valamint a Zengőre kiadott építési engedélyről még az Orbán-kormány döntött. De ezt tette Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is, amikor Zengőről szóló döntés visszhangját kihasználva sietett kijelenteni, hogy a NATO-nak tett – Magyarország számára részben teljesíthetetlen - felajánlások még az előző kormány idején születtek. A Fidesz képviselői szintén kármentés céljából azzal vágtak vissza: a lokátor Zengőre telepítéséről szóló döntést már a szocialista-szabad demokrata kormány hozta meg, sőt, a Gyurcsány-kormány alatt történt meg, hogy a környezetvédőket erőszakkal próbálták eltávolítani a helyszínről. A Fidesz véleménye szerint ráadásul a Medgyessy-Gyurcsány kormányoktól csak koncepciótlanságot, tanácstalanságot, és kapkodást lehetett tapasztalni a Zengő-ügy kapcsán. Ebben az esetben tehát a politikai pártok számára nem az vált fő kérdéssé, hogy ki győzött, hanem, hogy ki tekinthető inkább vesztesnek.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695