Titkos börtönök nyomában

2005-11-30

Már csaknem egy hónapja cikkeznek az újságok az állítólagosan hazánkban is jelen lévő CIA- fogolytáborok ügyében. A témában megjelent publicisztikák eltérően értékelik a híreket, ám a jobboldali újságírók hajlamosabbak nagyobb hitelt adni az értesüléseknek, az amerikai érdekek kiszolgálásával vádolva a kormányt.

November 2-án a The Washington Post című amerikai napilap honlapján megjelent cikkében jól értesült amerikai és külföldi hivatalos személyiségekre hivatkozva azt állította: többek között egy, még a szovjet időkben Kelet-Európában létesített fegyenctelepenn is őrzi és ott is veti alá kihallgatásnak az amerikai Központi Hírszerzési Ügynökség (CIA) a fogságába került legfontosabb al-Kaida-terroristákat. A fegyintézetek hálózata a napilap értesülései szerint kiterjed Thaiföldre, Afganisztánra, a Kuba területébe ékelődött guantánamói amerikai haditengerészeti támaszpontra, és néhány kelet-európai demokratikus államra.
László Boglár, a miniszterelnök sajtófőnöke, Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár és több illetékes tárca vezetője még aznap közölte: Magyarországot nem kereste meg az Egyesült Államok azzal, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben ejtett foglyokat kíván elhelyezni magyar börtönökben. Az illetékes tárcák sem tudnak arról, hogy Budapesthez ilyen irányú kéréssel fordult volna Washington. Tóth András úgy fogalmazott: "Önmagában egy ilyen ötletet is képtelenségnek tartok", mivel Magyarország jogállam, egy ilyen intézmény befogadására alkalmatlan. Másnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is cáfolta, hogy Magyarország kapott volna ilyen kérést az Amerikai Egyesült Államoktól, és hasonlóképpen nyilatkozott Medgyessy Péter volt miniszterelnök is.

Publicisztikák
Tóta W. Árpád: Mindenkinek a magáét (Magyar Hírlap, 2005. november 5.)
Horváth Gábor: Nehéz barátság (Népszabadság, 2005. november 5.)
Gorka Sebestyén: Terror elleni háború áthágott szabályokkal (Magyar Nemzet, 2005.november 11) Pataky István: Hiteltelenek (Magyar Nemzet, 2005. november 14.)
Fodor György: Tudom, amit tudok (Magyar Hírlap, 2005. november 17.) Várkonyi Tibor: A CIA titkos börtönei (Népszava, 2005. november 17.)
Gorka Sebestyén: A nemzet biztonsága és a jó szövetséges (Magyar Nemzet, 2005. november 24.)
Szentmihályi Szabó Péter: Magyarország mint börtön (Demokrata, 2005. november 24.
Zord Gábor László: Arcátlanok és szervilisek (Magyar Nemzet, 2005. november 25.)

Az ügy egy héttel később került ismét elő, amikor Cheriff Bassiouni, az ENSZ afganisztáni raportőre az Il Manifesto olasz napilapnak nyilatkozva tényként beszélt arról, hogy három kelet-európai ország (Románia, Lengyelország és Magyarország) területén - a CIA-táborokban - fogolykínzások is történtek, és ezáltal ezek az államok megsértették a nemzetközi jogi egyezményeket. Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője a cikkel kapcsolatban kijelentette: Magyarországon nem volt, nincs és nem lesz titkos fogolytábor. Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkára az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt kijelentette: nem hozott al-Kaida foglyokat a CIA-hez köthető repülőgép Ferihegyre, és nem igaz az sem, hogy egy ENSZ ellenőr titkos magyar fogolytáborokról tett jelentést - bár Demeter Ervin, a bizottság fideszes tagja szerint a nyilvános bizottsági ülés alkalmatlan volt arra, hogy érdemi válaszokat kapjanak a magyar és az amerikai titkosszolgálat kapcsolatáról. Tóth András a bizottság előtt elmondta, hogy az ENSZ-szakértő már cáfolta az olasz lap állításait.



> Módszertan
Összeállításunk a témával kapcsolatban a napilapokban, a politikai hetilapokban és a főbb internetes híroldalakon megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel.
Munkánkhoz az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. adatbázisát használjuk.

Vélemények a fogolytáborokról I.
Tóta W. Árpád: Mindenkinek a magáét (Magyar Hírlap, 2005. november 5.)
Nyilvánvaló, hogy Magyarországon nincsenek titkos CIA börtönök, már csak azért sem, mert az USA-nak túlzottan kockázatos lenne egy fogolytábort éppen hazánkban elhelyezni. „Ha meg mégis van Magyarországon CIA-gulág, akkor nem szóltam semmit. Csak úgy hülyéskedünk. Eltereljük a közfigyelmet a költségvetésről”.

Lövöm a poént agyon, csípőből, illetve nem is a poént, hanem a jóleső borzongást: Magyarországon nincsenek titkos amerikai koncentrációs táborok. Ez van, el kell fogadni, kísértet csak úgy natúr nincsen, a tigris nem él meg a Mecsekben, és a CIA nem olyan hülye, hogy ide dugja el a sötét kis titkait.


A CIA ugyanis egyáltalán nem azért dugdossa a koncentrációs táborait, mert szeretné, ha egy hónapon belül a Magyar Nemzet címlapján díszelegne a kovácsoltvas táborbejárat feliratostul, hogy mindenkinek a magáét vagy A munka szabaddá tesz, vagy Die Hard, vagy valami hasonló. Az amerikaiak pont ezt akarják elkerülni.

(...) Pedig hagyománya az van nálunk a terroristaőrzésnek. Carlosnak nyaralóbérlete volt nálunk meg állandó beutalója a Kútvölgyibe. Csak akkor persze az volt a doktrína, hogy Carlos nem terrorista, hanem szabadságharcos. A szabadságért harcolt ő azáltal, hogy szerencsétlen arra járókra mérte ki a bosszút, számolatlanul. Majd Isten szétválogatja odaát. Ahogy a CIA teszi ugyanezt a táboraiban, talán épp valahol Drakula földjén, minden létező jogrendszer és civilizáció fennhatóságán kívül. Úgy látszik, az emberi jogokba minden létező rendszer belebotlik előbb-utóbb, és a milliárdok érdekeiben feloldódik annak az egy ártatlan áldozatnak az a vacak kis jogocskája, hogy ne vezessenek áramot a testébe sehol se. Kim Dzsong Ilnek is meg kellett tagadnia ezeket a jogokat, meg Amerikának is. És a rendszerek, amelyek megtagadták, mindig a szabadság és a demokrácia nevében tették.


Ha meg mégis van Magyarországon CIA-gulág, akkor nem szóltam semmit. Csak úgy hülyéskedünk. Eltereljük a közfigyelmet a költségvetésről.


Horváth Gábor: Nehéz barátság (Népszabadság, 2005. november 5.)
A jelek szerint hazánkban nem őriztek foglyokat CIA táborokban – azonban nem kizárt, hogy repülőgépen keresztül átszállították őket országunkon. Az USA terrorellenes politikájával nemcsak magát, de szövetségeseit, a kelet-európai országokat is bajba sodorja – ezért magyarázattal tartozik a nemzetközi közvéleménynek.

Mint egy rossz kémregény! - kiáltott fel a Washington Post szerkesztőségi oldalának tegnapi vezető cikke. Eugene Robinson aztán korrigálta önmagát: "Annyira szeretném, ha ez az egész csak egy rossz kémregény lenne, de nem az. Egy ilyen könyvre nem lehetne kiadót találni, mert nem hihető a történet.


(...) Azt eddig is tudtuk, hogy az Egyesült Államok vádemelés, bírói ellenőrzés és határidők nélkül, titkos helyszíneken tart fogva embereket. Az újdonság az, hogy ezt az elnök tudtával a CIA a hazai törvényhozás elől is eltitkolta, illetve az ügybe kelet-európai demokráciákat is belesodort. Az előbbi is aggályos, mert azt sejteti, hogy vészhelyzetben még Amerikában is ki lehet kapcsolni a demokráciát. Márpedig azt, hogy mi a vészhelyzet, a Fehér Ház dönti el. Továbbá, ha valamitől egyszer el lehet tekinteni, az soha többé nem számít eleve garantáltnak. A kelet-európai demokráciák belekeverése a történetbe, ha ez egyáltalán lehetséges, még súlyosabb kérdéseket vet fel. Ezek szerint az amerikai vezetés még a stratégiai szövetségi rendszert is kész kockáztatni, csak hogy az al-Kaida mintegy harminc elfogott vezetőjét kívül tartsa a civilizált igazságszolgáltatás hatókörén.


(...) A jelek szerint Magyarországon nem őriztek foglyokat - a szóban forgó repülőgéptranzit föltehetően valóban csak az volt, ami: tranzit. Washingtonban most válságmenedzselés folyik, igyekeznek minimalizálni a bekövetkezett kárt. Ronald Reagan, amikor kirobbant a hasonló léptékű Irán-kontra botrány, televíziós beszédben kért bocsánatot az amerikai néptől, átszervezte a kormányt, és a felelősök közül többen börtönbe vonultak. Bush a jelen állás szerint nemcsak az amerikai választóknak tartozik bocsánatkéréssel és részletes magyarázattal, hanem a demokratikus Amerika barátainak is. Az utóbbiaknak már eddig is okozott éppen elég fejfájást.

Gorka Sebestyén: Terror elleni háború áthágott szabályokkal (Magyar Nemzet, 2005. november 11.)
Egyelőre nehéz eldönteni, hogy mennyi valóságtartalma van annak az állításnak, hogy Magyarországon titkos CIA börtönök működnek – de a hír valószínűleg igaz. „Ha létezik egy ilyen titkos vallatóközpont Magyarországon is, s azt a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok alatt hozták létre, a posztkommunista vezetésű elitnek haladéktalanul vállalnia kell érte a teljes felelősséget”.

Mialatt e sorok szerzője éppen egy terrorizmus-szakértőknek szervezett nemzetközi konferencián tartózkodott, egy amerikai újság kirobbantotta a legújabb botrányt az Egyesült Államok kormánya által Kelet-Európában fenntartott titkos börtönök kapcsán – amelyekben valószínűsíthetően al-Kaida-tagok vallatása folyhat.

(...) Egyszerre áthágni a háború megszokott szabályrendszerét, ráadásul a média teljes körű figyelmétől övezve (hiszen Guantánamo nem titkos objektum), és önmagát a szabadság és törvényesség bajnokának bemutatni – ez szükségszerűen a belföldi és nemzetközi hitelesség csökkenéséhez vezetett.

(...) Számos hitelesnek tekinthető forrásból tudunk ilyen rajtaütésekről nem amerikai állampolgárokkal, elsősorban mozlimokkal kapcsolatban, akiket amerikai ügynökök raboltak el, és szállítottak közel-keleti vallatási központokba, ahol a CIA és a védelmi minisztérium kihallgatótisztjei várták őket. Fontos tudni, hogy a legtöbb esetben mindez az érintett ország (azaz a gyanúsított eredeti tartózkodási helye) kormányának hallgatólagos beleegyezésével történt (például Svédországban), ám tudunk teljes mértékben illegális akciókról is (például Olaszországban). Most a mi régiónk szerepel a hírekben mint az eddigi utolsó olyan térség, ahol a CIA vallatóközpontokat alakított ki és tart fönn.

Amikor arra kértek, hogy kommentáljam e hírek valószínűségét, megpróbáltam a következőt hangsúlyozni: amennyiben a történet igaz, a helyzetet akkor is csupán esetenként és külön-külön lehetséges értelmeznünk. Azt gondolom, ilyen központ előfordulása a Cseh Köztársaságban valószínűtlen (...) Romániában ugyanakkor, amelyben az objektivitásra törekvő szemlélő nehezen találja az érett politikai kultúra nyomait, egyáltalán nem találom lehetetlennek, hogy a dolog megtörténhetett. (...) Lengyelország is az ilyen jellegű központok potenciális befogadója lehet.

(...) Ha létezik egy ilyen titkos vallatóközpont Magyarországon is, s azt a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok alatt hozták létre, a posztkommunista vezetésű elitnek haladéktalanul vállalnia kell érte a teljes felelősséget.

(...) azt gondolom, hogy a Magyarországon működő titkos börtönökről szóló történet igaz. Nem elsősorban azért, mert Washingtonnal vagy a neokonzervatívokkal lenne problémám – sokkal inkább, mert így végre bizonyítást nyerne, hogy a Kádár-korszak örökösei az évek alatt mit sem változtak. A demokrácia és a szolidaritás megközelítésében a jelenlegi politikai elit ma is legalább annyira bukott morálisan, mint amikor 49 esztendővel ezelőtt leverte a nemzet csodálatos forradalmát, bebörtönözte és likvidálta az igazi hazafiakat.


Pataky István: Hiteltelenek (Magyar Nemzet, 2005. november 14.)
Bár a magyar kormányzatot végtelen szervilizmus jellemzi az Egyesült Államok irányában, mégis valószerűtlen, hogy a CIA Magyarországon rendezett volna be börtönöket. Többek között azért, mert „a tiszti állomány egy részének ma is Moszkva a szíve csücske, s így az információ könnyen lábra kelhet”.

Tagadni, elhallgatni, amíg lehet. Lassan négy éve ez a taktika kíséri végig a magyar diplomácia kommunikációs stratégiáját. Nem csoda, hogy minden külügyi cáfolatban kételkedünk. A CIA-botrány ismét felkavarta a magyar külpolitika langyos állóvizét. Egy nemzetközi szinten elismert jogászprofesszor kijelentette: Magyarországnak felelnie kell, amiért az ország területén, az aláírt nemzetközi egyezményekkel ellentétben, rabokat kínoztak. Az ENSZ-diplomata tényként beszél a magyarországi CIA-börtönökről. Hogy mennyire pontosak Cheriff Bassiouni információi, egyelőre nem tudhatjuk, de az bizonyos, hogy Gyurcsány Ferenc Medgyessy Péter és a külügyi szóvivő cáfolatai semmit sem érnek. Már csak azért sem, mert CIA-ügyben nem először módosulna a hivatalos magyar álláspont.


(...) Jelen helyzetben azonban az a kisebbik gond, hogy a magyar közvélemény előtt erősen megkérdőjelezhető a kormányzat szavahihetősége. Diplomáciáról lévén szó, az ügy alapvetően súlyosabb. A "több Európa nem jelent kevesebb Amerikát", illetve a "több Amerika nem jelent kevesebb Európát" szlogenek washingtoni és brüsszeli hangoztatása a tökéletes politikai nihil felé sodorja Budapestet. Az Egyesült Államok szemében igyekvő tanulónak tetszünk, aki a NATO-bon ugyan rendre lemarad a többiektől, de szavakban már-már a hamburger hazájába költöztetné egész Magyarországot. Köztudott, az észak-atlanti tömbben nemcsak azért nem bíznak komolyabb feladatot hazánkra, mert a hadsereg felszereltségének állapota olyan, amilyen, hanem azért sem, mert a tiszti állomány egy részének ma is Moszkva a szíve csücske, s így az információ könnyen lábra kelhet. Ha valamiért, tán épp e bizalmatlanságért valószínűtlen, hogy a CIA Magyarországon rendezett volna be börtönöket.

Vélemények a fogolytáborokról II.

 

Fodor György: Tudom, amit tudok (Magyar Hírlap, 2005. november 17.)
A Guantanamo-ügy után Amerika újabb kínos ügybe keveredett a nemzetközi közvélemény előtt, a magyar szerepvállalás mértéke egyelőre nem ismert. „Gyurcsány Ferenc a minap kijelentette, a magyar kormányzási gyakorlat olyan, hogy ő feltétlenül tudna a titkos börtönökről, ha lennének, de nem tud, ez nálunk lehetetlen. Tényleg?”

Azt mondja Stephen Hadley, az Egyesült Államok eleddig egyik legszürkébb nemzetbiztonsági főtanácsadója – ő Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter örököse ezen a poszton –, hogy "egyesek szerint az elvek próbája az, hogy mit csinálsz, amikor mások nem néznek oda". Hát most odanéztek, és nem nagyon tetszett, amit láttak.

(...) A Guantánamo-ügy kezdettől fogva bűzlik. Az Egyesült Államok alkotmánya – elvei – nem teszi lehetővé, hogy bárkit korlátlan ideig fogva tartsanak.

(...) Most meg a The Washington Post "nézett oda", és azt írta, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtönöket tart fenn vagy nyolc országban, egyebek között közép- és kelet-európai "demokráciákban". Tényleg botrány. Az még megjárja, hogy Thaiföldön, Afganisztánban vagy Guantánamón őriznek embereket, nem tudni, milyen vallatási módszereket alkalmaznak ellenük, a foglyok nem tudják, hogy mennyi ideig lesznek elzárva, de hogy ez "demokráciákban" is megeshet…

(...) A Post szerint ugyanis a titkos börtönökről "az Egyesült Államokban csak maroknyi ember és rendszerint a »vendéglátó országnak« csak az elnöke és a hírszerzés néhány csúcsszintű vezetője tudhat".
Biztos, ami biztos: november 11-én a szenátus 49:42 arányban (öt demokrata támogatásával) megszavazta a javaslatot, hogy "ellenséges hadviselő felek" amerikai bíróságokon ne indíthassanak pereket fogva tartásuk ellen. Ha nincsenek amerikai területen, akkor hogy jönnek ahhoz, hogy… miközben mi vívjuk a terror elleni háborút – mondta Lindsay Graham (republikánus) szenátor. Bush eközben keményen lobbizott azért, nehogy a kongresszus elfogadja a foglyok kínzását tiltó törvényt, mert a "vallatási gyakorlatot" az amerikai nép védelme érdekében fenn kell tartani.
Igaza van a szürkék hegedűsének, néha oda kell nézni a titkosszolgálatokra. Gyurcsány Ferenc a minap kijelentette, a magyar kormányzási gyakorlat olyan, hogy ő feltétlenül tudna a titkos börtönökről, ha lennének, de nem tud, ez nálunk lehetetlen. Tényleg?


Várkonyi Tibor: A CIA titkos börtönei (Népszava, 2005. november 17.)
Újdonság, hogy a CIA börtönök ügyében nem csak Kelet-európai országok, hanem a régi EU-tag Spanyolországot is szóba hozták. Bár a hazai kormányzat cáfolatában „nincs különösebb ok kételkedni (...), valljuk be őszintén, a madridi reagálás nem csak ügyesebb, meggyőzőbb is. Nem imalomszerűen cáfolni, hanem körülnézni a házunk táján, és csak azután nyilatkozni”.

Kelet-Európát is gyanúsító titkos CIA börtönök ügye nem váratlanul ugyan, de egyszerre európai és még annál is kiterjedtebb nemzetközi méreteket öltött. Hétfőn este a spanyol Teleinco kereskedelmi tévé képernyőjén megjelent José Antonio Alonso, a madridi szocialista kormány belügyminisztere, és komor hangnemben közölte, hogy kormánya haladéktalanul vizsgálatot indít a Baleár-szigeteken állítólag leszállt amerikai repülőgépek azonosságának és céljának megállapítására.

Most már tehát nem csak Lengyelország és Románia, ellentmondó hírek között hányódva Magyarország, hanem a régi NATO-tag Spanyolország is. A reánk vetődő kételyekkel annyi az azonosság, hogy a madridi Zapatero-kabinet is szocialista, így sokan hajlamosak lehetnek hasonlóságokat fölfedezni. Van azonban egy alapvető különbség. Amíg Alonso azt mondta, hogy az eset kényes, mert ha a gyanú igazolódnék, súlyosan árthatna Spanyolország és az Egyesült Államok kapcsolatainak, ezért szükséges a gyors kormány vizsgálat, nálunk Tóth András államtitkár még hétfőn is tartotta magát ahhoz az állásponthoz, hogy a CIA-vel nincs semmi bűnös együttműködés. Amíg az ellenkezője nem bizonyosodik be, nincs különösebb ok kételkedni Tóth András szavaiban, de valljuk be őszintén, a madridi reagálás nem csak ügyesebb, meggyőzőbb is. Nem imalomszerűen cáfolni, hanem körülnézni a házunk táján, és csak azután nyilatkozni.

(...) Izgatottságra, túlfűtöttségre tehát ok volna elegendő, de hisztériára nem. Annál is inkább nem, mert bármennyire izgalmas és figyelmet ébresztő volt is Cherif Bassiouninak, az afganisztáni ENSZ biztosnak az olasz kommunista Il Manifestóban megjelent, Magyarországot is hírbehozó nyilatkozata, nem bizonyított semmit.

(...) Mellesleg, aki ilyesmiről ír kommentárt, annak valójában nem volna elég a hazai belpolitika tájékán barangolnia, illenék kitekintenie a nagyvilágba is, mert ez a CIA börtönügy a mértékadó nemzetközi sajtó szerint kusza összefüggésekbe illeszkedik.


Gorka Sebestyén: A nemzet biztonsága és a jó szövetséges (Magyar Nemzet, 2005. november 24.)
Tóth András kijelentése, miszerint a Magyar Nemzet tudósításai a témában nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, bizonyítja a kormányzat „amatőrizmusát”, másrészről azt is mutatja, hogy a kormány nemzetbiztonsági ügyet használ fel „régi reflexek”, a "cenzúrára való hajlam" palástolására.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kelet-európai titkos CIA-fogolytáborokról szóló történetnek nem akar vége szakadni. Mi több, az ügy legutóbbi fordulata egyenesen Monty Python műveire emlékeztet. A titkosszolgálatokért felelős államtitkár - Kádár alatt az ifjúsági propaganda felelőse – Tóth András a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt kijelentette, hogy a Magyar Nemzet beszámolója egy olasz sajtóorgánumban megjelent, a térségben létesített börtönök létét valószínűsítő interjúról nemzetbiztonsági kockázatot jelent hazánk számára. Alapvetően két módon értelmezhetünk egy ilyen kijelentést: egyrészt e szavak abszurditása ékesen bizonyítja a védelmünkért felelős kormányzat amatőrizmusát. Másrészről mindez akár kísérletnek is tekinthető arra, hogy egy nemzetbiztonsági ügyet használjanak fel régi reflexek, mi több, a cenzúrára való hajlam palástolására, amely Tóthhoz meggyőződésem szerint rendkívül közel áll

Ha Amerika jó szövetségeseivé szeretnénk válni, a valóságot kell megvizsgálnunk, amennyire csak lehetőségeink engedik, s nem dogmák vagy ideológiák alapján ítélkezni. Ez nyitottságot és professzionalizmust jelent abban az esetben is, mint amilyen a CIA-börtönökkel kapcsolatos botrány kitörése. Egy korábbi CIA-hivatalnok szavai alapján a térségünkben létesített börtönök vádja nem állhat túl távol a valóságtól. Ugyanezen forrás szerint az amerikai elnöki adminisztrációnak szégyellnie kell magát azért, ha az emberi jogokat még éppen csak stabilizáló országokba telepíteni akart ilyen jellegű létesítményeket. E sorok írója e megállapítással mélyen egyetért, ám hangsúlyozza, hogy ez korántsem jelenti azt, hogy ne szeretné Amerikát. Visszatérve még a szelesebb képhez, egyvalamiben egyet kell értenem szerzőnk véleményével: Amerika ma is a szabadság és a demokrácia legfontosabb biztosítéka, s nélküle egyik sem létezhetne. Ugyanakkor éppen ez az, amit a politikai következetlenség aláaknáz és képmutatásnak láttat. Ronald Reagan egykori elnök hozzáállása, víziója és elkötelezettsége fontos szerepet játszott 1989-1990-ben a nemzetközi kommunizmus felett aratott győzelemben, ahogyan annak idején 1956-os forradalmunk is. Azonban nehezen tudnám elképzelni "Ronnie-t", amint taktikai hibák olyan sorozatát követi el, miként azt a jelenlegi amerikai adminisztráció teszi a terror ellen vívott háborúban.

Szentmihályi Szabó Péter: Magyarország mint börtön (Demokrata, 2005. november 24.)
„Magyarországról nincs hová menekülni, Magyarország most börtön. De (talán) még nem a CIA kezeli, bár a körülmények egyre szigorúbbak. Viszont az amerikai börtönviszonyokat már sosem érjük utol. Fogláraink sem EU-konformak”.

Inkább siralmas, mint kacagtató, ahogyan felreppent a hír a CIA kelet-európai börtöneinek létezéséről, majd az illetékes elvtársak azzal cáfolták a hírt, hogy „nem kaptak ilyen felkérést, de ha kaptak volna, akkor sem teljesítették volna". Mivel azóta kiderült (jaj, inkább elképzelhetővé lett), hogy a CIA világszerte működtet ilyen börtönöket, ahol nem érvényesek a foglyokra sem az amerikai, sem a helyi törvények, sőt a genfi egyezmény szabályai sem, kicsit elgondolkodtam. Elképzeltem, ahogyan Baxter „felkérést" kap Washingtonból, és ezt a szuverén magyar állam vezetése bátran és büszkén visszautasítja.

Nehéz volt elképzelni, ahogyan azt is, annak idején pontosan mit csináltak az amerikaiak Taszáron, kik jöttek, kiket hoztak, és hová tűntek. Annak idején a szovjet hadsereg és a KGB sem nagyon kért engedélyt semmire, arra legkevésbé, hogy atomfegyvereket tároljanak magyar földön. Ha esetleg lett volna ember, aki ilyen irányú kérdéseket tesz fel, az már régen váratlanul elhunyt volna, vagy szibériai társasutazásra invitálták volna. Mármost tudom, politikailag inkorrekt és szentségtörő minden efféle párhuzam, hiszen a Szovjetunió egy véres diktatúra volt, Amerika pedig a demokráciák mintaképe, a szabadság hazája, példaképünk és szövetségesünk. Csak aztán nehogy utólag kiderüljön megint, hogy egy egészen picikét tévedtünk.

Magyarországról nincs hová menekülni, Magyarország most börtön. De (talán) még nem a CIA kezeli, bár a körülmények egyre szigorúbbak. Viszont az amerikai börtönviszonyokat már sosem érjük utol. Fogláraink sem EU-konformak.


Zord Gábor László: Arcátlanok és szervilisek (Magyar Nemzet, 2005. november 25.)
Nem könnyű eldönteni, pontosan mi igaz a CIA magyarországi ténykedéséről és a fogolyszállító repülőgépekről az elmúlt hetekben megjelent hírekből. „Rémisztő ez a gondolat, de abban az országban, ahol a jelenlegi hatalomtól nem idegen az éppen aktuális „nagy testvér” iránti zsigeri szervilizmus, semmit sem lehet kizárni”.

Nehéz eldönteni, pontosan mi igaz abból, ami a CIA fedőcégei által üzemeltetett – állítólag al-kaidás foglyokat szállító – „civil” repülőgépek európai ténykedéséről az elmúlt hetekben megjelent a médiumokban. Mindez persze nem meglepő, hiszen a titkosszolgálatokkal kapcsolatos hírek – éppen azok természetéből fakadóan – sokszor hírtöredékekre és következtetésekre építenek.


Egy ilyen szervezet, melynek sikere a konspiráción és a fedettségen múlik, érdemi információt műveleteiről és metódusairól soha nem fog nyilvánosságra hozni. Hiába finanszírozzák az állampolgárok adójából a különböző „cégeket”, befizetésük ténye ez esetben nem jogosítja fel őket arra, hogy átlássák azt. „Önt szolgáljuk az ön pénzéből, de ahhoz semmi köze, hogyan.”

Mindez nincs másként az Egyesült Államok leghíresebb vagy inkább leghírhedtebb szervezete esetében sem, a különbség csak annyi, hogy a nagyhatalmi, már-már birodalmi arrogancia olyan műveletekre is utasítja a CIA-t, amelyek, finoman szólva, gúnyt űznek más – köztük velük szövetséges – országok szuverenitásából.

(...) Az ilyen akcióknak sajnos minden ország kiszolgáltatott, de paradox módon éppen a titkosszolgálatoknak lenne az a feladata, hogy ezeket felfedje, netán a végrehajtásukat ellehetetlenítse. Ebből viszont egyenesen következik a feltevés: ha Magyarország felett mégis sor kerülne arra, hogy külföldi titkosszolgálatok átrepüljenek, akkor az esetleg azért lehetséges, mert arra – titokban – a hazaiak engedélyt adnak. Rémisztő ez a gondolat, de abban az országban, ahol a jelenlegi hatalomtól nem idegen az éppen aktuális „nagy testvér” iránti zsigeri szervilizmus, semmit sem lehet kizárni. Az állampolgár sajnos nem hagyatkozhat vakon titkosszolgálataink szakmai elkötelezettségére és a haza iránti lojalitására sem, hiszen a rendszerváltás visszásságaitól ez a terület sem volt mentes.

Akárhogyan is, csupán a ténytöredékekre és következtetésekre támaszkodva is biztosra vehető, hogy az amerikai titkosszolgálatok könnyedén „átléptek” Magyarország felett, amikor az érdekük azt kívánta. A másik, amiben sajnos biztosak lehetünk, hogy a jelenlegi magyar kormány nem igyekszik velük szemben érvényt szerezni az ország szuverenitásának.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695