Egységfront Blair ellen

2005-12-13

A hazai újságírók között egy tekintetben teljes összhang mutatkozik: mindannyian rendkívül elutasítóan fogadják a Tony Blair-féle uniós költségvetési tervezetet. A probléma kormányzati kezelésének megítélése viszont közel sem ilyen egységes: míg a baloldalon többnyire elégedettek a miniszterelnök fellépésével, a jobboldal publicistái megalkuvással és a hazai érdekek figyelmen kívül hagyásával vádolják Gyurcsány Ferencet.

A 2007 és 2013 közötti EU-költségvetéssel kapcsolatos nemzetközi és belpolitikai vita újabb fejezete már több hete zajlik. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök november 29-én elfogadhatatlannak nevezte Tony Blair brit miniszterelnök javaslatát, amely 170 milliárd euróval csökkentené az Európai Unió következő költségvetését, így tíz százalékkal csökkenne az új tagállamok felzárkóztatására szánt pénz. Gyurcsány Ferenc közölte: nem engedhető meg, hogy az új tagállamok zsarolhatók lehessenek azzal, hogy rosszul járnak, ha nincs uniós költségvetés 2007-től. A kormányfő a budapesti szakértői szintű egyeztetés után elmondta: véleménye szerint a tíz új tagország többsége a brit javaslatot nem tudja elfogadni.

 

> Publicisztikák
Szentesi Zöldi László: Gyurcsány a többséggel szavaz. (Magyar Nemzet, 2005. november 30.)
Aczél Endre: A tízek Blair ellen (Népszabadság, 2005. november 30.)
Horváth Éva: Angol humor (Népszava, 2005. december 1.)
Magyar Hírlap: Bicskanyitogató ötlet (2005. december 1.)
Fodor György: Tony Blair vacsorája (Magyar Hírlap, 2005. december 2.)
Magyar Hírlap: Stratégiai játék (2005. december 3.)
Elekes Éva: Uniós „adok-kapok” (Népszava, 2005. december 3.) Szentesi Zöldi László: Lakoma az Apró-villában (2005. december 3.)
Füzes Oszkár: Főösszeg (Népszabadság, 2005. december 6.)
Aczél Endre: Ne csodálkozz! (Népszabadság, 2005. december 10.)
György Zsombor: Az elveszett szolidaritás (Magyar Nemzet, 2005. december 12.)

A brit kormányfő budapesti látogatása során, december 1-jén Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél vacsorázott, ez azonban nem eredményezett konkrét megállapodást. Nem született kompromisszum másnap, Tony Blair és a visegrádi négyek budapesti tárgyalásán sem, ahol a felek az Európai Unió 2007 és 2013 közötti költségvetéséről tárgyaltak. Tony Blair arra kérte Magyarországot, a Cseh Köztársaságot, Lengyelországot és Szlovákiát, hogy fogadják el a pénzügyi támogatás tíz százalékos csökkentését - de a felek nem tudtak közös nevezőre jutni. Gyurcsány Ferenc szerint kellenek a reformok, de ezek nem jelenthetnek egyszerű költségvetési kiigazítást, vagyis ha kohéziós alapokat csökkenti az Unió, akkor nem maradhat érintetlen a közösségi agrárpolitika és a brit visszatérítés sem. Tony Blair mindezzel egyetértett, de közben jelezte: egyelőre szó sincs arról, hogy London engedne a brit visszatérítésből.


A tavaly csatlakozott tagországok képviselői ugyanakkor kifogásolták, hogy Blair javaslata tovább növeli a szakadékot a tízek és a régi uniós tagországok között, illetve arra a megegyezésre hivatkoznak, amely szerint az újonnan csatlakozott országoknak szánt támogatások megnyirbálása helyett a mezőgazdasági támogatások rendszerét kell újrastrukturálni. December 13-án a miniszterelnök pedig a korábbiaknál is erősebben fogalmazott, amikor az országgyűlésben kijelentette: a magyar kormány megvétózza az Európai Uniós költségvetést, ha nem szolgálja az ország érdekeit. A kormányfő az ellenzék támogatását kérte, mert szerinte a kabinet csak így tudja hathatósan képviselni a magyar érdekeket.

> Módszertan
Összeállításunk a témával kapcsolatban a napilapokban, a politikai hetilapokban és a főbb internetes híroldalakon megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel. Munkánkhoz az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. adatbázisát használjuk.
Vélemények a javaslatról I.

 

Szentesi Zöldi László: Gyurcsány a többséggel szavaz (Magyar Nemzet, 2005. november 30.)
Gyurcsány Ferenc kirohanása a brit kormányfő EU-költségvetési javaslat ellen köpönyegforgatás, hiszen Gyurcsány korábban többször is példaképének nevezte Tony Blairt, sőt, állította, hogy ő a „magyar Tony Blair”. A miniszterelnök azt hiszi, most már rendre utasíthatja brit kollégáját, a kérdés csak az, hogy Blair magyarországi látogatásánál is hasonló elszántsággal ront-e a brit kormányfőnek. "Bárhogyan alakul, Gyurcsány a többséggel szavaz majd, ebben biztosak lehetünk".

Ha nem ismernénk Gyurcsány Ferenc üzletemberi és sportminiszteri előéletét, akár meg is hatódhatnánk legújabb álpatrióta kirohanásán. A miniszterelnök alighanem utolérhetetlen kombinátornak, kiszámíthatatlan sakkjátékosnak hiszi magát, amikor kendőzetlenül bírálgatja tegnapi példaképét, Tony Blairt, és a magyar nemzeti érdekek képviselőjének szerepében tetszeleg. Mint oly sokszor, ezúttal is kampánycélú melldöngetés, közönséges blöff zajlik.

(…) Gyurcsány Ferenc azt állítja, hogy a Blair-javaslat nyomán rosszabbul járó országok: „nem fognak úgy viselkedni, mint akik megengedhetik azt maguknak, hogy velük ezt a játékot játsszák.”

(…) Akkoriban – még sportminiszteri kinevezése előtt – előszeretettel terjesztette magáról, hogy ő a „magyar Tony Blair”, amely híresztelés tréfának otromba, a brit miniszterelnök személyére nézve pedig sértő.

(…) Gyurcsány Ferenc alighanem elhiszi, hogy ma már rendreutasíthatja Tony Blairt. A Magyar Köztársaságot felváltó Magyar Részvénytársaságban megszokott ez a stílus, különösen akkor, ha a vezérigazgató úr újra pályázik a tisztségre. Tony Blair brit miniszterelnök pénteken Budapestre látogat. Kíváncsiak vagyunk, Gyurcsány Ferenc hasonló hévvel ront-e a brit miniszterelnöknek, vagy újra köpönyeget vált, ötletszerűen, pillanatnyi személyes érdekeinek megfelelően. A kérdés költői, hiszen mindenki csak azt nyújthatja, ami önnön lényege. Bárhogyan alakul, Gyurcsány a többséggel szavaz majd, ebben biztosak lehetünk.


Aczél Endre: A tízek Blair ellen (Népszabadság, 2005. november 30.)
A strukturális és vidékfejlesztési alapok, ahonnan Blair el akarja vonni a pénzt, nagyságrendekkel többet jelentenek a frissen csatalakozott országoknak, mint a briteknek és franciáknak az ezzel létre jövő hiánypótlás. Ezért elképesztő a szocialista Tony Blair javaslata, aki a kisebb hatalmú országoktól akarja megvonni a támogatások jelentékeny részét, és ezért jogos Gyurcsány Ferenc néhol minden diplomáciai illemet mellőző kiállása a tervezet ellen.

Sokan emlékeznek rá, hogy Margaret Thatcher bő húsz évvel ezelőtt sikoltozva és a táskájával hadonászva követelte vissza európai partnereitől a brit adófizetők pénzét; nem eredménytelenül mellesleg. Előködlik az emlékekből az is, hogy az unióban mindig akkor "folyik vér", amikor a költségvetés kerül napirendre. Ez, végtére is, igaz. Egy zéró összegű játszmáról van szó, ahol az előre meghatározott plafon alatt értelemszerű veszteség az egyiknek az, ami a másiknak nyereség.

(…) elképesztő, hogy Tony Blair, Nagy-Britannia szocialista miniszterelnöke, az unió soros elnöke a júniusi luxemburgi kudarc után olyan költségvetési reformmal állt elő, amelyik, segítendő a teljes büdzsé zsugorítását, épp az imént említett forrásokat kurtítaná meg. Forma szerint minden tagország számára. Ám a strukturális és vidékfejlesztési alapok (amelyeknek a felét a tíz, újonnan csatlakozott tagország vehetné igénybe - ez összességében az EU teljes, százmilliárdos költségvetésének a 17 százaléka) nagyságrendekkel többet jelentenek az átalakulás és a fejlesztés ikerigényeivel küzdő "újaknak", mint a 15 réginek.

(…) A magyar miniszterelnök tegnap reggel a közszolgálati televízióban értésre adta, hogy Blair ötletével az unió "kormánya", az Európai Bizottság sem ért valószínűleg egyet.

(…) Gyurcsánynak ezúttal talán mindenben igaza van. A helyzet valóban úgy fest, hogy a Blair-terv az EU költségvetésének csökkentésével (ami paradoxikus viszonyban van a közös célok növekedésével) egyszerűen a brit-francia konfrontációt akarja kikerülni. Egyfelől érintetlenül hagyja az agrártámogatások egész rendszerét - holott ott kéne kezdeni az egész költségvetési reformot - másrészt lemond a briteknek járó pénz egy töredékéről. (A visszatérítés ugyanis a költségvetés teljes összegével arányos.) Harmadrészt pedig csökkenti azoknak a befizetéseit, akik többet tesznek be a közösbe, mint amennyit kivesznek onnan, más szóval "eltartják" az uniót, ám akik zömmel növekedési zavarokkal, ergo pénzszűkével küszködnek. S mindennek számláját, a strukturális alapok "megvágása" révén, javarészt a támogatásra éhes újakkal, a szegényekkel fizetteti meg. A dolog abszurd. De talán még más nézete is lehet, ha történetesen a franciák és a németek Blair mellé állnak, vagy hallgatnak, de mögé bújnak. Vannak ilyen jelek, sajnos.


Horváth Éva: Angol humor (Népszava, 2005. december 1.)
Tony Blair brit kormányfő javaslata a friss tagországok számára elfogadhatatlan. Miközben óvja a nettó befizetőket, a több tagországot hitegeti. Igazi áttörésre nem számíthat, pedig hazájában szüksége lenne a politikai sikerre. Javaslata ütközik azzal az uniós egyességgel, miszerint a tavaly csatlakozott országok felzárkózási pénzeinek megvonása helyett a mezőgazdasági támogatások rendszerét kellene átalakítani.

Magyarország számára elfogadhatatlan Tony Blair uniós költségvetési javaslata, s szinte bizonyosra vehető, hogy a londoni ajánlatot a többi frissen csatlakozott tagállam sem fogja támogatni. Vagyis a december közepi brüsszeli EU-csúcstalálkozót nagy valószínűséggel úgy zárják majd le, hogy nem hoznak döntést a 2007-2013-as költségvetésről. Jó néhányan azt igyekeznek elhitetni, hogy a következő hétéves büdzsét még az idén el kell fogadni, valójában azonban ráérhet az jövő tavasszal is. Nyilván más számokkal. S ezt pontosan tudja Tony Blair is, aki a szigetországi sajtóban csak "brit pofon"-nak minősített javaslatával az EU-csúcs előtt mindössze tíz nappal rukkolt ki. Ha őszinte akarna lenni, igazi áttörésre nem számíthat a csúcstalálkozón.

Miközben Blair kíméletesen óvja a nettó befizetőket - Franciaországot, Hollandiát, Svédországot -, a többieket azzal áltathatja, hogy lám ő megpróbálta, legfeljebb nem sikerül. Blair ötletözöne elfogadása esetén fölrúgná azt a 2013-ig érvényes egyezséget is, amelyet még a régebbi tagállamok fogadtak el. Ebben úgy döntöttek, hogy a tavaly csatlakozott országok felzárkózási pénzeinek megvonása helyett a mezőgazdasági támogatások rendszerét kellene átalakítani. Ha ezt tekintjük kiindulópontnak, Blair elképzelése ugyancsak életképtelen, hiszen köztudott, az uniós agrárpénzek legnagyobb haszonélvezői a franciák, jelesen ebben a kérdésben buzgó "brit pofon"-pártiak. A londoni kormányfő - bárhonnan nézzük is elképzelését - sehogy sem jöhet ki jól a tervével. Pedig odahaza éppen most nagy szüksége lenne arra, hogy valamivel meggyőzze közvéleményét. Mostanában ugyanis sorozatosan szavazzák le az alsóházban, s pénzügyminisztere, Gordon Brown - aki türelmetlenül tör az utódlására - lesi az alkalmat, hogy vágya végre teljesülhessen. Blair ajánlatában az lehetne valamennyire kedvező, ha a hétéves költségvetés 25 milliárd eurós csökkentése azt is maga után vonná, hogy a tagországoknak a jövőben kevesebbet kell befizetniük a kasszába. Ezt azonban - mint sok egyéb részletet - még homályban hagyta az EU soros elnökségét az év végéig betöltő politikus. Talán napokon belül fölfedi, ahogyan ígérte.


Magyar Hírlap: Bicskanyitogató ötlet (2005. december 1.)
A britek költségvetési javaslata valószínűleg csak egy teszt, amellyel azt kívánják felmérni, hogy milyen fogadtatásra találna egy hasonló uniós büdzséterv, például a francia kormánynál. Magyarországnak továbbra is határozottan küzdenie kell a támogatásért, de csökkenti a lehetőségeinket, ha olyan ügyekben is keménykedünk, amelyekben nincs igazunk. Az igazi veszély azonban az, hogy London különalkukkal megbontja az új tagországok közti egységet.

Valószínűleg csak meteorológiai lufi, amivel azt tesztelik, milyen fogadtatásra számíthatna egy hasonló ötlet. Mármint hogy a britek a legszegényebb országoknak szánt támogatások megcsapolásával szeretnék tető alá hozni az EU 2007-ben induló költségvetését. Persze a vihar várható volt, s valószínűleg szintén tervezett. Ha ugyanis ezután az EU soros elnöki feladatait ellátó britek az új tagállamoknak kedvezőbb javaslattal állnak elő, akkor a nagy megkönnyebbülésben le lehet még velük nyeletni ezt-azt. Ettől függetlenül a magyar politikusok kemény szavai jogosak. Blair ugyanis ehhez a bicskanyitogató ötletéhez könnyen találhatna szövetségesekre az eddigi legnagyobb befizetők között. Akár Párizst is maga mellé állíthatná. Hiszen a franciák, miközben az utolsó centig ragaszkodnak az uniós agrártámogatásaikhoz, már korábban is követelték, hogy legyen kisebb a büdzsé egésze. Ha a britek békén hagynak minket az agrárreformmal, akkor tartsák csak meg a visszatérítésüket, s spóroljunk az újakon - ez a mentalitás nem áll messze a francia vezetőktől.

Tony Blairtől, a bővítés eddigi élharcosától azonban meghökkentő egy ilyen javaslat. Pontosan fogalmazott a brüsszeli bizottság elnöke: ilyet nem Robin Hood, hanem legfőbb ellensége, a nottinghami sheriff tenne. Korábban kompromisszumos lehetőségeként felvetődött, hogy London mondjon le a neki járó visszatérítésnek legalább az új tagokra eső részéről. Ehelyett még tovább szorongatná őket. Felvetődik a gyanú, nem visszavágás-e ez azért, mert az új tagállamok is sürgetik a visszatérítés megnyirbálását, miközben az agrárreformot ők is ellenzik. Magyarországnak továbbra is határozottan ki kell állnia a támogatásokért, ugyanis valószínűleg ez lesz az utolsó időszak, amikor jelentősebb segítségre számíthatunk felzárkóztatásunkban. 2013-ban már egy nagyon megváltozott szervezet tagjai leszünk, amelyből a törökök közeledő csatlakozása még inkább kiölheti a szolidaritás eszméjét. Ám helyzetünket gyöngíti, hogy olyan ügyekben is keménykedünk, amelyekben nincs igazunk, mint például amikor nem tartjuk be konvergenciaprogramunkat. Arra viszont oda kell figyelnünk, hogy London különalkukkal meg ne bontsa az újak egységét. Mert akkor ugyanolyan rosszul járunk, mint a csatlakozási tárgyalások idején.


Fodor György: Tony Blair vacsorája (Magyar Hírlap, 2005. december 2.)
Az Unió vezetői hiába intik meg sorra Magyarországot az államháztartás hiánya miatt, a brit költségvetési javaslatnak ehhez nincs semmi köze. Tony Blair hazájában is nehéz helyzetben van, nemhogy külföldön: az újonnan csatlakozott országokat meg kéne győznie az ötmilliárd euróra rúgó bit visszatérítés szükségességéről. „Ha ezt Blairnek sikerült a vacsorán lenyomnia Gyurcsány Ferenc torkán, akkor jelzős szerkezetben említik majd a nevét a brit történelemkönyvek, mint például Richardét.”

(…) Ránk jár a rúd ebben az áhított unióban. Még csak 17 hónapja vagyunk klubtagok, de akárhányszor megszólal egy uniós vezető, csaknem mindig Magyarországot veszi a szájára. A "deficit, a deficit" – mondogatja, bekéreti Budapest ellenőrző könyvét, és teleírja intőkkel.

(…) November 25-én azt írta a The Independent, hogy Almunia figyelmeztette Gordon Brown brit pénzügyminisztert: ha kormánya nem tesz valamit, akkor a brit hiány az idén és jövőre is meghaladja a három százalékot. (A britek sem tartoznak az eurózónához.) Almunia november 28-án bizottsági "akciókat" helyezett kilátásba a határértéket meghaladó francia, német és olasz deficit miatt is. Almuniának az a dolga, hogy örökösen tele legyen gondokkal.
És akkor most előkerült a semmiből a "baloldali" brit Munkáspártból Tony Blair (igaz, ez már New Labour), az unió soros elnökeként, hogy a rossz időket élő Magyarország – meg a kilenc másik új – fejlesztési, felzárkóztatási pénzét megkurtítsa. Még szerencse, hogy Gyurcsány előbb megvacsoráztatta őt Budapesten: üres gyomorral tényleg nehéz felfogni, mi a csodának költekezik Magyarország, ha üres a pénztárcája, miért nem vállalkozik inkább ekhóban az ország modernizálására.

(…) Ráadásul szegény Blairnek meg kell védenie a most ötmilliárd euróra rúgó brit uniós visszatérítést: ők bezzeg el tudják költeni a pénzt, nem úgy, mint a tíz új tagállam, amely ilyesmire általában képtelen. Ha ezt Blairnek sikerült a vacsorán lenyomnia Gyurcsány Ferenc torkán, akkor jelzős szerkezetben említik majd a nevét a brit történelemkönyvek, mint például Richardét.
Az unió régi tagjai, a gazdagok féltékenyek, félnek a konkurenciától, az adóversenytől, a radikális adócsökkentésektől és kifejezetten a magyar deficittől, amely önmagában romba döntheti az amúgy minden problémától mentes európai építményt, ahol tiszta, átlátható viszonyok vannak, mindent áthat a szolidaritás, az európai vezetők egymás tenyeréből esznek és a zsarolás szót senki sem ismeri.
Igaza van Gyurcsánynak, várjuk ki az osztrák uniós elnökséget, a sógorok majd segítenek. Olyan biztos ez, mint a kutya vacsorája.

Vélemények a javaslatról II.
Magyar Hírlap: Stratégiai játék (2005. december 3.)
„Nem keménykedni, hanem összefogni kell. Például: kötni egy még vállalható egyezséget a britekkel, s aztán velük együtt menetelni a többiek többletjuttatásainak megkurtításáig. Vagy ellenkezőleg: közösen nemet mondani Londonnak, s együtt megakadályozni, hogy ilyen elvekre épülő költségvetés szülessen. Életképes alternatívák - s bármelyik jobb a különalkuknál.”

A kiszivárgott hírek arról szólnak, hogy az EU új tagállamai nemet mondanak ugyan Tony Blairnek a felzárkóztatási támogatások tízszázalékos csökkentésére, ennek feléről viszont halandók lennének tárgyalni.

(…) Mert lehet, hogy egyszerűen kapkodtak, elnökségük elején eredményeket ígértek, aztán hónapokig nem történt semmi, ami meg most folyik, az pótcselekvés: épp ésszel elfogadhatatlan ajánlatot tesznek a leginkább kiszolgáltatottaknak, akik vagy belemennek egy rossz üzletbe, vagy ellenkeznek, ám akkor legalább részben okolhatók a költségvetés bukásáért.

(…) Koppenhágában külön megállapodásokat kötöttek azért, mert akkor bejött, a többieket azért, mert már bánhatják, hogy annak idején nem ügyeskedtek. Más kérdés, hogy valószínűleg a briteknek sem az a jó, ha mindenkivel külön kell alkudozniuk, mert az bizony időbe telik. Kínos, de attól még sajnos ez a helyzet: az új tagok egyenként az unió gyenge, gyengébb, leggyengébb láncszemei. Ennek megfelelően kell tehát viselkedni. Nem keménykedni, hanem összefogni kell. Például: kötni egy még vállalható egyezséget a britekkel, s aztán velük együtt menetelni a többiek többletjuttatásainak megkurtításáig. Vagy ellenkezőleg: közösen nemet mondani Londonnak, s együtt megakadályozni, hogy ilyen elvekre épülő költségvetés szülessen. Életképes alternatívák - s bármelyik jobb a különalkuknál.


Elekes Éva: Uniós „adok-kapok” (Népszava, 2005. december 3.)
Tony Blair brit és Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő találkozásakor nem sokat közeledtek az álláspontok. A brit érvelés lényege, hogy a tíz frissen csatlakozott ország még rosszabbul jár, ha 2007-től nem tíz százalékkal, hanem egyharmaddal kevesebb támogatással számolhatnak. Nincs semmi meglepő a vérre menő költségvetési vitában, csupán Magyarország most először a nagy alkudozás résztvevője. Eddig jól álljuk a sarat, de a neheze még hátra van.

Bár legszélesebb mosolyát villantotta az újságírókra Tony Blair, s láthatóan jól megértették egymást Gyurcsány Ferenccel nehéz lett volna elleplezni, hogy a visegrádi négyek és a soros EU-elnök budapesti tanácskozásán nem sokat közeledtek az álláspontok. Három széket még a sajtótájékoztató előtt kivittek a pulpitusról, s már ebből sejteni lehetett, a V3-ak a vendéglátóra hagyták az értékelés hálátlan feladatát.

(…) Jobban járnak az új tagállamok, érvel a brit elnökség, ha kisebb összegekhez ugyan, de gyorsabban és kevesebb bürokratikus akadály legyőzése után mégiscsak hozzájutnak. Blair némi fenyegető éllel figyelmeztette tárgyalópartnereit, ne hitegessék magukat, hogy az osztrák vagy a finn elnökség képes lesz ügyesebben tető alá hozni a költségvetést. Különösen akkor nem persze, ha a nagyok - s elsődlegesen a britek - ismét csak keresztbe fekszenek. Ha pedig jövőre sem lesz megegyezés, akkor a Tízek 2007-től még rosszabbul járnak, nem tíz százalékkal, hanem egyharmaddal kevesebb támogatással gazdálkodhatnak, ez a brit érvelés lényege.

(…) Kétségtelen, nehéz helyzetbe manőverezte magát Tony Blair: odahaza már azért is "fejét veszik", hogy morzsákat - a kelet-európai támogatás ellentételezését szolgáló összegeket-fel akarna adni a még Thatcher asszony által kialkudott brit visszatérítésből. De az sem növeli az ázsióját, sem otthon, sem az uniós színtéren, ha kudarcos csúccsal zárja a brit soros elnökség fél évét. A siker az új tagállamoknak is elemi érdeke, de nem bármi áron. Ahogy egy-egy országban is a pénz elosztása körül folyik a legnagyobb küzdelem, az uniós büdzsé elfogadtatása is mindig vérre menő vitákkal jár. Mindig is így volt, csak a Tízek most először részesei a nagy alkudozásnak. Most tanulunk bele, milyen is az uniós " adok - kapok ", s érthető, hogy nem akarunk másodrangú felekként kikerülni a csatározásokból. Ezek még csak az első ütésváltások, eddig jól álltuk a sarat, igaz, a nagy csetepaté majd csak ezután kezdődik.

Szentesi Zöldi László: Lakoma az Apró-villában (2005. december 3.)
Luxusvacsorával vendégelte meg Gyurcsány Ferenc Tony Blair brit kormányfőt. A magyar miniszterelnök bármennyire hangsúlyozta is a látogatás előtt a különvéleményét, az azt követő sajtótájékoztatón igen kompromisszumkésznek mutatkozott. Az igazi botrány mégis az, hogy elképzelhető: egy jól kommunikálható, PR-célokat szolgáló vacsoráért „milliárdokat vett ki a magyar emberek zsebéből”.

Most, miután a brit miniszterelnök dolga végezetlenül elutazott a magyar fővárosból, ideje megállni egy pillanatra, hogy a pillanat nagyságának adózva leszögezzük: végre képesek vagyunk méltóképpen megvendégelni egy magas rangú európai kormányfőt.

(…) A brit kormányfő persze nincs könnyű helyzetben. Maga előtt görgeti a megoldatlan EU-költségvetési ügyet, másrészt éppen ezekben a hetekben éli fel végső népszerűségi tartalékait. A tegnapi brit sajtóban még a legárnyaltabb megfogalmazásokban is a nemzeti érdekek feladásának vádja fogalmazódik meg.

(…) A Blair-korszak tagadhatatlanul lezárult, és aligha volna meglepő, ha jövőre Gordon Brown pénzügyminiszter vagy valaki más ülne a miniszterelnöki székbe. Szomorú, de beszédes tény, hogy a szemmel láthatóan megfáradt, ugyanakkor feszült Blair manapság már csak az Apró-villában őrzi megfakult presztízsét. Mindezeken túl azonban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy bármennyire is lebegtette különvéleményét a látogatás előtt Gyurcsány, a tegnapi sajtótájékoztatón roppant kompromisszumkésznek mutatkozott. Meglehet, hogy egy jól kommunikálható vacsoráért milliárdokat vett ki a magyar emberek zsebéből. Ez a valódi botrány, nem pedig a két nehéz helyzetben lévő politikus baráti csevegésnek álcázott píárvacsorája.


Füzes Oszkár: Főösszeg (Népszabadság, 2005. december 6.)
Az új uniós költségvetés igazi célja az lenne, hogy csökkenjen az új tagországok közti különbség. Ennek fényében az újonnan csatlakozó országok számára nem a számukra utalt összeg mennyisége a legfontosabb, hanem az, hogy a főösszeg megoszlása ne rontsa versenyhelyzetüket és fejlesztési lehetőségeiket.

Blair jövő hét végéig fogadtatná el terveit a többiekkel. Az eddigi megszólalók nemet mondtak. Érvelésük szerint a büdzsé csökkentése logikátlan, ellentétes azzal, hogy az unió 15-ről huszonöt tagúra, nemsokára 27-re bővül, és az újak szinte mindegyike fölzárkóztatásra szorul. Közben az egész EU infrastruktúráját és műszaki-tudományos kapacitását is erősen fejleszteni kellene - úgy, hogy a régiek és az újak közötti különbség lehetőleg csökkenjen. Ez utóbbi az a pont, amelyre a magyar álláspont utal: ha ez a cél, akkor miért az ellenkező irányba haladunk, miért a rászorulók lehetőségeit kurtítjuk meg? Igaz, Budapest még a brit verzió szerint is 22 milliárd eurót kapna, akár be is érhetné vele.
(…)A jelek szerint a múlt heti budapesti találkán Gyurcsányék rávették Blairt néhány könnyítő javaslatra. Sőt, arra is, hogy a főösszegen belül kicsit kevésbé legyen szűkmarkú a keletiekkel - akiknek, bármily fontos is, mégsem az összeg a fő.

Hanem az, hogy a főösszeg megoszlása ne rontsa versenyhelyzetüket és fejlesztési lehetőségeiket. Márpedig sok újonc ország úgy érzi, hogy a régiekre pont akkor jött rá a spórolhatnék, amikor kibontakozna az EU legfontosabb új létértelme: a földrész keleti felének fokozatos kiegyenlítése a nyugatival. Vagyis az igazi, a korszakos bővítés. Amint a bővítés a zsebükhöz is ért, a régiek mintha visszahőköltek volna, sokallva azt a hat-tízmilliárd eurót, amibe hét év alatt az új tagtársak kerülnek a régieknek, évente átlagosan. Pedig a nemzeti jövedelmükhöz képest nem százalékokról, hanem ezrelékekről van szó. A brit javaslat szerinti főösszeg különbségben három ezreléket takar. Ezért a sok hűhó. Ez lenne a fő az új Európában?

(…) Marad hát az osztozkodás, amelynek diszkrét bája, hogy nem az összeg számít igazán. Hanem az, hogy a végén mindenki győztesnek mondhassa magát. És ez nagyon is lehetséges, hiszen lehet győzelem egymilliárd, de ugyanúgy lehet diadal egy ezrelék is.


Aczél Endre: Ne csodálkozz! (Népszabadság, 2005. december 10.)
Azok, akik az Európai Uniót nemzetállamok laza szövetségeként szerették volna látni, és féltették nemzeti szuverenitásukat a Uniótól, igazán nem lepődhetnek meg azon, hogy Blair megkurtítaná a tavaly csatlakozott országoknak szánt támogatást. „Aki a közöst utálja, vagy csak annak a lehetőségét látja benne, hogy a markát tartsa, az jobb, ha nem tartja a markát. Vagy ha igen, tartsa a briteknek, meglátja (megláthatta), mit kap belőle.”

Antiszolidáris. Ez a szó a "leitmotiv"-ja minden kritikának, amely a kitágított Európai Unió kelet-közép-európai feléből a brit költségvetési elképzeléseket illeti. A kontinensnek ezen a részén a politikai elit úgy gondolja, hogy a közös költségvetés csökkentéséből adódó terhek kétharmadát a "szegényekre" hárítani - nos ez majdnem pofátlanság volt.

(…) A feledékenyeket e helyütt szeretném emlékeztetni arra, hogy hányan, de hányan pártfogoltak közülük egy olyan jövőképet, ahol az egyesült Európa (l. még az európai alkotmány fogadtatását) nem fokozódó, hanem csökkenő mértékben "tesz erőszakot" tagjai szuverenitásán. Nemzetállamok laza szövetsége marad, ahol ugyan az emberek, az áruk és a tőkék szabadon áramlanak, de ahol a kormányok valójában csak azt a részét veszik át a közös politikáknak, amelyik a nemzeti érdekeiknek megfelel. Emlékezetem szerint ebbe a körbe tartozott a mai magyar parlamenti ellenzék.

(…) Az új költségvetés a brit önzés emlékműve, és az is marad, bármit változtatnak rajta. London az első etapban (l. még: Thatcherné öröksége) lelkesen támogatta a bővítést, majd annak a számláját benyújtotta a bővítés kedvezményezettjeinek, azaz nekünk, kik értetlenkedünk. Miért is?! Csak azt javasolhatom a laza integráció, a nemzeti szuverenitás valamennyi őrzőjének, tágabb értelemben az összes euronacionalistának, hogy ne csodálkozzék. Vetés után EZ az aratás. Aki a közöst utálja, vagy csak annak a lehetőségét látja benne, hogy a markát tartsa, az jobb, ha nem tartja a markát. Vagy ha igen, tartsa a briteknek, meglátja (megláthatta), mit kap belőle.


György Zsombor: Az elveszett szolidaritás (Magyar Nemzet, 2005. december 12.)
Az Európai Unióban zajló költségvetési vita ismét rávilágított, hogy az Unió nem szövetséges országok szellemi közössége, hanem egy Magyarország számára keveset jövedelmező pénzügyi vállalkozás. Gyurcsány Ferenc a kompromisszumkészség nevében asszisztál az ország számára kedvezőtlen javaslathoz, és nem áll ki végsőkig a magyar érdekekért – pedig miniszterelnökként ezt kellene tennie.

(…) Az igazi baj az, hogy – miközben ismét bebizonyosodott: az unió távolról sem szövetséges országok kulturális, szellemi közössége, inkább egy számunkra keveset jövedelmező pénzügyi vállalkozás – a megszorításokhoz nem más, mint Magyarország miniszterelnöke asszisztál.

(…)A lakosság az európai demokrácia működéséből nem lát többet, mint hogy huszonöt kormányfő jó ideje képtelen megállapodni a pénzügyi keretekről. E mind kisstílűbb vitából végül feltehetőleg senki sem jön ki jól. A britek óhatatlanul elveszítik a még Margaret Thatcher által kiharcolt visszatérítés egy részét, s ami szimbólumértékű: másfél évi tagság után csökken az újoncoknak járó felzárkóztatási pénzek összege is. Talán nem véletlen, hogy sokan – köztük a szocialista Martin Schulz – úgy vélekednek, ami jelenleg zajlik, az egyenlő az európai politikai rendszer kudarcával.

(…) Gyurcsány az utóbbi napokban ismét világossá tette: hajlandó engedni, mondván, a semminél a rossz kompromisszum is jobb. Ennek feltételéül a támogatási rendszer szerkezeti átalakítását szabta, így például az út- és panelház-felújításra járó pénzek átstrukturálását; aligha valószínű azonban, hogy a véghajrában a britek vagy bárki más hajlandó lenne ilyesmivel húzni az időt. Vagyis az új budapesti kompromisszum várhatóan megint csak nem jelent mást, mint hogy fizetünk a semmiért.

Sok mindenért lehet hibáztatni Tony Blairt, ő azonban valójában a brit célok érdekében tapossa sárba a szolidaritás szent eszményét. Gyurcsány Ferenc dolga sem lenne más, mint a végsőkig kiállni hazája érdekeiért. A kérdés csak az, hogy ezt ő is olyan komolyan veszi-e, mint az épp ellenünk játszó példaképe.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695