Ungár Klára: háttérből a reflektorfénybe

2005-12-18

Ungár Klára kalandos és hullámzó közéleti karrierjének legaktívabb és politikailag leghevesebb időszakát a Fideszben töltötte. Az SZDSZ-be való átigazolását követően kikerült a reflektorfényből – megőrizte viszont kritikai attitűdjét, és saját politikai oldalát többször bírálta a nyilvánosság előtt. Személye az utóbbi hónapokban került ismét a politikai figyelem középpontjába. Látványos politikai akciói és hangos nyilatkozatai azt sejtetik: még nem tett le arról, hogy magasabb tisztséget vállaljon – vélhetően fővárosi politikusként.

Ungár Klára számára a politika soha nem vált elsődleges hivatássá: a Fideszen belüli szerepvállalását saját visszaemlékezéseiben (Petőcz György: Csak a Narancs Volt. Élet és Irodalom könyvek, 2001) maga is csak egyfajta „játékként” írta le, az SZDSZ-en belüli politizálás időszakában pedig részben visszatért „civil” foglalkozásához, és közgazdászként is tevékenykedett. Sem korábbi, sem jelenlegi pártjában nem tartozott a legfajsúlyosabb politikusok közé – annak ellenére sem, hogy többször is viselt jelentősebb politikai tisztségeket. Ebben egyrészt szerepet játszhatott, hogy mind a Fideszben, mind az SZDSZ-ben gyakorta élt a nyilvános bírálat eszközével, néha mint a „párt lelkiismerete” próbált feltűnni – amit a Fidesz, majd az SZDSZ vezetése általában kevéssé méltányolt. Pozícióit rontotta továbbá az is, hogy a pártokon belüli belharcokban többször állt arra az oldalra, mely végül vesztesként került ki a konfliktusokból.

Ungár Klára mind korábban, mind a mostanában adott nyilatkozataiban többször részletezte, milyen hát

> Nőként politizálok
(Az SZDSZ-es női politikusok) „nyugodtan lenyúlhatták volna azt a szerepet, amit mi kitaláltunk, nevezetesen, hogy okosak vagyunk és jó nők is”.
(Csak a narancs volt, 164. oldal)

„Jó érzés nőként politizálni, sőt nőnek is jó lenni.”
2005. március 11: Klub Rádió, Kontra

„Nőnek tartom magam és politikusnak. Nem minden férfinál tudom jobban képviselni a nők érdekét, csak a legtöbbjénél.”
2005. március 11: Klub Rádió, Kontra
-

rányokat és előnyöket hozott számára a politikai karrierje során az, hogy nőnek született.

Kellemetlen emlékként említi például, hogy valamikor a kilencvenes években későbbi pártelnöke, Kuncze Gábor hímsoviniszta kicsengésű megjegyzés-sel illette őt egy bizottsági ülésen (Csak a narancs volt, 165. oldal). Politikusi szerepében és tevékenységében maga is kiemeli nőként való fellépésének jelentőségét. 1990-ben, a Hócipő hetilap olvasói egy közönségszavazás során őt választották a legszebb női parlamenti képviselőnőnek.


Ungár Klára Fideszből való kiválását követően egészen az idei év elejéig – tehát több, mint tíz évig – szinte eltűnt a nyilvánosságból. Bár az SZDSZ politikusaként időről időre megszólalt, személyével keveset foglakozott a média. Ha erre időnként mégis sor került, annak legtöbbször valamilyen politikai botrány vagy éles hangú nyilatkozat volt az oka - vagy éppen felvállalt homoszexualitása. Jelenleg nem tartozik a párt meghatározó személyiségei közé – a legutóbbi küldöttgyűlésen például nem választották be a párt ügyvivő testületébe. Az utóbbi időben tapasztalható intenzív, konfrontatív politikai szerepvállalásai azonban azt sejtetik: szívesen vállalna a jövőben is magas politikai tisztséget – saját bevallása szerint elsősorban a fővárosban.


Hősnő a Fidesz hőskorából


Ungár Klára családi háttere és ismerősi köre alapján meglepő mozzanat, hogy politikai pályafutását a Fideszben kezdte. Nem tartozott ugyan az alapítók közé, de meglehetősen korán, 1988. októberében, az I. kongresszuson csatlakozott a Fiatal Demokraták Szövetségéhez – annak ellenére, hogy sem családi háttere, sem személyes kapcsolatrendszere nem ebbe az irányba mutatott. Édesapja és édesanyja egyaránt MSZMP-tagok voltak, édesapja karhatalmistaként szolgált az 1956-os forradalom idején is. Őt magát személyes ismeretségek fűzték viszont az SZDSZ elődszervezetének, a Szabad Kezdeményezések Hálózatának több tagjához: személyesen ismerte Demszky Gábort és Magyar Bálintot, diplomamunkáját Bauer Tamásnál írta, és jó kapcsolatot ápolt az SZDSZ körüli értelmiségi holdudvar több vezető alakjával – egy ideig még a Hálózat illegális rendezvényeire is járt. Azt, hogy végül mégsem az SZDSZ tagja lett, részben annak köszönhető, hogy nem tudott azonosulni a szervezet minden céljával, részben pedig annak, hogy Ungár – saját bevallása szerint – tudatosan, dacból is igyekezett a saját útját járni, és a maga társaságát megtalálni ahelyett, hogy engedett volna a „készen kapott” ismeretségi kör vonzásának.

 

> A Politika előtt
Ungár Klára 1958-ban született Budapesten, közgazdász édesapa és röntgenasszisztens édesanya gyermekeként. Egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi szakán végezte. 1981-ben diplomázott, és ebben az évben kötött házasságot férjével, Váradi Lászlóval, akitől egy gyermeke született. Szintén 1981-ben kezdte meg közgazdasági karrierjét a Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet (Kopint-Datorg) külgazdasági főosztályán is, makrogazdasági területen, ahol egészen 1990-ig dolgozott. Férjétől 1983-ban vált el. Forrás: Magyar Köztársaság Országgyűlése honlap


Ungár Klára első lépései a politika világában ezzel együtt inkább tétova tapogatózás, mint a céltudatos építkezés jegyében teltek: a politikusnő visszaemlékezéseiben (Csak a narancs volt, 96. oldal) „sodródásként” írja le politikai pályája kezdeteit. A Fideszbe való jelentkezését azzal magyarázta, hogy a közhangulat miatt „valahova be kellett lépni”, az országgyűlési képviselői és főpolgármesteri jelöltségét pedig azzal, hogy nem volt más, aki elvállalta volna ezt a feladatot.

> Pártpolitikai sodródás

"Ősszel elmentem a Jurta színházban megtartott Fidesz- kongresszusra, hogy megnézzem magamnak a társaságot. Senkit sem ismertem, fogalmam sem volt róla, hogy kicsodák és honnan jönnek. Nem szóltam hozzá, csak figyeltem. Még azt sem mondom, hogy minden tetszett. (...) De már olyan volt a hangulat, hogy valahova, vagy a hálózatba, vagy a Fideszbe be kellett lépni. Ezért aláírtam a belépési nyilatkozatot”. (Csak a Narancs volt, 91. oldal.)


„Valamikor 1989 őszén-telén ki is adta az Eper utcának, hogy az egyik közgazdász vállalja el a képviselőjelöltséget. Feltettük a kérdést, hogy ki legyen a jelölt, és mindenki húzta az orrát. Olyan volt mint régen: ki vállalja a KISZ-titkárságot? Urbán, aki a legtöbb munkát végezte, nem állt kötélnek. Bozóki kitartott a kérdés mellett, és akkor én jelentkeztem. Mindenki örült, hogy valaki végre vállalja.”
(U.o. , 97. oldal).

„Egyéb jelentkezők híján én lettem a párt polgármester-jelöltje. (…) Márpedig én nagyon nem akartam nyerni, mert az túl komoly pályamódosítás lett volna, nem erre szerződtem, nem erre voltam felkészülve, öt perc alatt belebuktam volna, nem tudtam volna közben a gyerekemet nevelni.”
(U.o. 167. és 171. oldal.)


A Fidesz-be való belépését követően a párt „Eper utcai”, gazdasági és szocális kérdésekkel foglalkozó csoportjához csatlakozott (a szervezet nevét onnan kapta, hogy ebben az utcában volt Bozóki András és Körösényi András közös lakása, ahol ez a kör rendszeres gyűléseit tartotta). A Fidesz gazdasági és szociális programjának kidolgozásában szervezői és szerkesztői szerepet vállalt. A demokratikus átmenet időszakában a Nemzeti Kerekasztal háromoldalú egyeztető tárgyalásain is az Ellenzéki Kerekasztal tagjaként, az állami vagyon átalakításával és a tulajdonreformmal foglalkozó gazdasági albizottságban vett részt.

A Fidesz párttá alakulását követően Ungár a párt gazdasági csoportjának tagjaként lett képviselőjelölt. Budapest 1. számú választókerületében (I. és II. kerület) negyedik helyezést ért el, így a Fidesz országos listájáról került be az országgyűlésbe – ahol akkor mindössze harminc nő foglalt helyet. A parlamentben gazdaságpolitikai és szociális területen fejtett ki aktív képviselői munkát. Gazdaságpolitikusként fontosnak tartotta a lakásrendszer és a társadalombiztosítás új alapokra helyezését, és a magánnyugdíj-pénztárak mielőbbi létrehozását sürgette. 1992 áprilisáig a költségvetési, adó- és pénzügyi állandó bizottságban, 1992 októberétől pedig a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottságban tevékenykedett.

A Fideszben 1990-től megfigyelhető polarizálódási folyamat során kezdetben Orbán Viktor „köréhez” csatlakozott. A Fodor-féle, SZDSZ-barát politikai állásponttal szemben ez a tábor a szabad demokratákkal való optimális távolság megtartását és a Fidesz önálló arculatának és politikai irányvonalának megőrzését szorgalmazta. Vélhetően ennek köszönhette, hogy miután az Ungár Kláránál jóval közismertebb és népszerűbb Fodor Gábor nem vállalta a párt főpolgármester-jelöltségét, Orbán Viktor felkérésére ő lett a jelölt és a fővárosi lista vezetője. Mivel győzelme akkor kevéssé tűnt valószínűnek, az SZDSZ és Fidesz közötti, konfliktusokkal terhes egyezkedés után végül visszalépett Demszky Gábor javára.

A kezdetben nagy rajongással övezett Fidesztől való eltávolodása 1992 őszén kezdődött, amikor a pártban átalakult a légkör, „megváltoztak a színek, a hangsúlyok, az emberek, a relációk” (Csak a narancs volt, 323. oldal). Ekkor történt az is, hogy Orbán Viktor informálisan felkérte őt arra, hogy távozzon a fővárosi Fidesz-frakció éléről — amit ő egyértelműen elutasított.

 

Fájdalmas szakítás


Ezt követően jelentek meg a sajtóban az MDF-Fidesz „székházügy” részletei – melynek kapcsán Fodor Gáborral együtt több esetben és nyilvánosság előtt is bírálták a párt vezetését, és személyesen Orbán Viktort és Kövér Lászlót. Ekkor került közel egymáshoz Fodor és Ungár, a két, korábban ellentétes platformon álló politikus. A székházügy következtében kovácsolódott össze továbbá az az alternatív csoportosulás is a Fideszen belül – kettejükön kívül többek között, Hegedűs István, Molnár Péter és Szelényi Zsuzsanna részvételével – melynek célja volt, hogy megakadályozza az Orbán-Kövér-Áder-Szájer-féle pártvezetés centralizációs kísérleteit, és megfordítsa a pártfejlődés irányvonalát – vagy ennek kudarca esetén elhagyja a pártot. A nyilvánosság előtt zajló politikai belháború Ungár Klára családi kapcsolatait sem hagyta érintetlenül: a konfliktusok az Orbán Viktor pártelnökkel jó viszonyt ápoló sógornővel, Schmidt Máriával való viszony átmeneti megromlásához vezettek (Csak a narancs volt, 331. oldal)

1993 októberében a budapesti választmányi elnöki pozíciót pályázta meg, azonban alulmaradt az orbáni politikai irányvonal képviselőjével, Sasvári Szilárddal szemben. Miután Fodor Gábor is veszített Szájer Józseffel szemben az országos választmányi elnökségért zajló küzdelemben, Molnár Péterrel együtt kiléptek a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjából, és visszaadták parlamenti mandátumukat is. 1993 novemberében a budapesti képviselőcsoport leváltotta a fővárosi frakcióvezetői tisztségből, majd öt képviselőtársával egyetemben átült a függetlenek közé, majd az SZDSZ frakciójába. Nem kellett azonban búcsút intenie a pártpolitikának: 1994-ben Fodor Gáborral és Molnár Péterrel egyetemben az SZDSZ országos listáján kapott helyet, és – mivel Szentendre egyéni képviselőjelöltjeként csak a harmadik helyezett lett – innen is került be a rendszerváltás utáni második országgyűlésbe. 1994 júliusában belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, majd a párt Országos Tanácsának tagja lett.

SZDSZ: kevés szereplés, sok kritika


Új pártjában – egészen 2005-ig – jóval kevesebbet is szerepelt, mint a fiatal demokraták között töltött évek alatt. Nyilatkozataival azonban egyes esetekben sikerült magára vonnia a figyelmet, annak köszönhetően, hogy többször képviselt az SZDSZ és a kormány hivatalos véleményétől eltérő álláspontot. Emiatt néha nyilvános „dorgálást” kapott párt-és koalíciós társaitól. Tevékenységét sok konfliktus kísérte, és az SZDSZ-en belül is rendszerint azokhoz a politikai erőcsoportokhoz csapódott, melyek nem tudtak megerősödni vagy a párt politikai irányvonalára jelentős, maradandó hatást gyakorolni. Ennek ellenére SZDSZ-ben betöltött szerepét nem lehet periferikusnak nevezni: az 1994 utáni időszakban szinte végig a párt „parlamentje”, az országos tanács tagja volt, és többször beválasztották a párt „kormányába”, az ügyvivő testületbe is.

Az SZDSZ színeiben elsősorban szakpolitikusként nyilvánult meg, hasonló területeken, mint korábban a Fideszben: leginkább a gazdaságpolitika (kiemelten a lakásügyek) illetve a szociális kérdések (kiemelten a nyugdíjrendszer) témakörében nyilatkozott. Nagy Sándor (MSZP) mellett ők ketten képviselték legmarkánsabban a Horn-kormány nyugdíjreform-tervezetét a nyilvánosságban. Liberális politikusként az állami nyugdíjmonopólium megtörésének, a szabad nyugdíjbiztosító-választásnak és a magántőke bevonásának fontosságát hangsúlyozta. Az 1995-ben alakult, bankkonszolidáció körülményeit kutató vizsgálóbizottságban alelnöki tisztséget viselt.


A párton belül leginkább a „jobboldali” csoportosulásokkal törekedett szövetségre. Ilyen volt például a kilencvenes évek közepén a Tamás Gáspár Miklós nevéhez fűződő, a párt jobbszárnyát reprezentáló liberális konzervatív csoportosulás, melyhez Hack Péter és Szent-Iványi István is tartozott. A 2000-es pártelnökválasztást megelőzően pedig Ungár Demszky Gábor támogatói közé állt – aki az MSZP-től és a Fidesztől való egyenlő távolság megtartása mellett jobboldali fordulatot, a szociálliberális politikával való szakítást hirdetett.


Az akkori sajtóhírek szerint ráadásul Ungár ezen a csoporton belül is a „keményvonalasok” csoportjába tartozott, akik a

> Adjunk a látszatra
„Tudomásul kell vennünk azt is: időnként fontosabb, milyen ruha van egy politikuson, mint az, hogy mit mond.”
HVG, 2000.október 7.

hatékony párt felépítésének és sikerének zálogát a szociálliberális hangadók „elhallgattatásában”, dominanciájának megtörésében látták. Demszky Gábor híveire – így Ungár Klárára is – jellemző volt továbbá, hogy a politikai professzionalizációt, az értelmiségi rétegpárt béklyójából való kitörést sürgettek az SZDSZ-en belül: úgy gondolták, hogy a pártnak nagyobb hangsúlyt kell adni a nyilvánosságban való megjelenésre, alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy a parlament a választók szemében periferikus intézménnyé vált, és a pártnak elsősorban a médián keresztüli rövid, egyszerű és hatásos üzenetek megfogalmazására kell törekedni.

Az SZDSZ-en belüli politizálás időszakában is visszaköszöntek a Fideszben töltött évek. 1999-ben Ungár kis híján szereplőjévé vált az Élet és Irodalom című hetilap valamint a Fidesz közötti persorozatnak, melyben többek között az egykori Fidesz-székház eladásából származó pénzek sorsa volt a per tárgya. A pereket Ószabó Attila és Vajda Éva: „Fiúk a bányában” című cikksorozatának a Fidesz vezetésére nézve kompromittáló állítások váltották ki. Ungár Klára meghallgatására végül nem került sor, de az ügy kapcsán – az SZDSZ ügyvivőjeként, illetve a cikkekben megjelenő információk egyik forrásaként – tett nyilatkozataival nem kímélte egykori pártját. 2002-ben Ungár Klára neve Petőcz György interjúkötete, a „Csak a narancs volt” kapcsán merült fel ismét. A könyv azért keltett kisebb perpatvart, mert a 2002-es választások előtti megjelentetését sokan célzatosnak tartották a jobboldali véleményformálók közül, hiszen több, a Fidesz vezetését élesen bíráló riportot tartalmazott.

Az SZDSZ-en belül leginkább a második parlamenti ciklusban volt meghatározó szerepe: 1996-ban például a harmadik legtöbb szavazatot kapta az SZDSZ országos tanácsának megválasztásakor. 1998-ban ennek ellenére nem jutott be az országgyűlésbe, pártja viszont továbbra is kamatoztatta szakértelmét: 2000-ben a később a választási kampány alapjául szolgáló Korszakváltás Programja jóléti fejezetének egyik szerzője, és a programot összeállító csoport egyik vezetője lett.

Ungár Klára a törvényhozásban a 2002-es választásokat követően sem kapott helyet, nem maradt azonban pozíció nélkül: az ÁPV Rt. felügyelőbizottsági és a Nemzeti Autópálya-kezelő Rt. igazgatósági tagjává vált. Egy évvel később már a pártvezetés kritikusainak egyik hangadójaként tűnt fel. 2003-ban a többi „pártellenzékivel” – például Fodor Gábor, Bauer Tamás, Béki Gabriella, Gusztos Péter – együttműködésben Pető Iván, az Országos Tanács akkori elnökének antidemokratikusnak vélt döntései ellenében indult demonstratív szervezkedés, a Szabad Tanácskozás egyik résztvevője lett, mely többször is bírálta a SZDSZ és a koalíció tevékenységét.


2003. szeptember 14-én a szervezet egyik rendezvényén kijelentette, hogy a Medgyessy-kormány megbukott, mivel a miniszterelnök szakmai bakijai ellenére megvédte László Csaba akkori pénzügyminisztert. Bár később Ungár Klára finomított véleményén, szakmai kritikáját fenntartotta, és László Csaba utólagos menesztése is igazolta álláspontját. Sőt, Ungár Klára jóslata valóra vált a Medgyessy-kormány bukásával kapcsolatban is. 2003. szeptember 21-én ugyanis a közszolgálati televíziónak úgy nyilatkozott: „ez egy nagyon radikális fogalmazás volt, de valójában egy kiáltás akart lenni egy figyelmeztetés, hogy ha nem változnak a dolgok, akkor majd meg fog bukni. Új választást természetesen semmiképp nem kell kiírni.”.

Szélcsend utáni vihar


2005 első hónapjaitól kezdve az addigi szórványos közszerepléseket intenzívebb média-jelenlét váltotta fel. Ungár Klára március 8-án a TV2 Strucc című tévéműsorában nyilvánosan vállalta homoszexualitását. Az angol kifejezéssel „coming out”-nak nevezett cselekedet azért keltett óriási visszhangot, mert Magyarországon néhány esettől eltekintve alig volt hasonló kiállásra példa, a politikusok közül pedig Ungár Klára az egyetlen, aki vállalta identitását. Ugyanakkor a riport előtt sem csinált titkot szexuális orientációjából, hiszen 2001-ben a Kontextus című online folyóiratban, majd az Élet és Irodalom című hetilapban olvasható volt ugyanez a hír, de szélesebb körű nyilvánosságot csak kereskedelmi televíziónak adott nyilatkozata után kapott.


A bulvársajtó napokig címlapsztoriként tálalta az ügyet. A politikusok tartózkodtak az eset kommentálásától, a liberális sajtó, valamint a magyar leszbikus szervezetek üdvözölték, és szimbolikus értékűnek tartották a kiállást. A jobboldali-konzervatív véleményformálók pedig többnyire afölött értetlenkedtek, hogy mi köze van a közvéleménynek Ungár Klára magánéletéhez. Ő maga ezzel kapcsolatban világossá tette, hogy mindezt nem magánéleti, hanem politikai kérdésnek tartja, és egy rádióinterjúban úgy fogalmazott: „fontos, hogy kisebbségi ügyekben emberek képviseljék a kisebbségek jogait arccal.”

 

> Nem bűn
"Felháborítónak tartom azt a szóhasználatot, amit velem kapcsolatban az újságok megengedtek: hogy én "bevallok", "meggyónom", "leleplezem a titkomat" - holott én vállalom. Pont ez a lényeg: a homoszexualitás nem bűn." Velvet, 2005. november 4.


A másik nagy visszhangot kiváltó ügy, amelynek Ungár Klára az élére állt, a XII. kerületi turulszobor felállítása elleni tiltakozás volt. A szoborállítás körül kialakult politikai vitában Ungár Klára egyszerre mutathatta meg magát helyi és országos liberális politikusként. Ugyanakkor ez a két ügy, valamint az a nemrég tartott SZDSZ-es rendezvény, ahol Ungár Klára és Maros Gábor szóváltásba keveredett egymással, már-már botránypolitikusként tünteti fel személyét a nyilvánosság előtt. A jobboldali sajtóban, illetve a különböző szélsőjobboldali fórumokon pedig az egyik legtöbbet sértegetett célponttá vált.

Ungár Klára intenzív szerepvállalása tehát annak ellenére is figyelemre méltó, hogy az SZDSZ tavaszi küldöttgyűlésén inkább gyengülni látszott a párton belüli pozíciója, mert bár az Országos Tanácsnak tagja maradt, az ügyvivői testületbe már nem választották be. A politikus korábban többször is utalt arra, hogy nagy szakmai tapasztalatra tett szert az önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatban, és elsősorban a helyi politikával szeretne foglakozni. Nem utolsó sorban pedig ismeretes, hogy a XII.kerületben képviselő-jelölt, és egyetlen interjúban sem felejti el megemlíteni, hogy szívügye az egészségügy átalakításának kérdése. Legutóbb pedig mintha a pártvezetésnek üzent volna, amikor kimondta: már nem tartozik az SZDSZ belső ellenzékébe. Terveivel a sajtó is sokat foglakozott.


A megjelent találgatások szerint már a „coming out” is a nagypolitikába való visszatérését szolgálta: többször is felvetődött, hogy ő lesz az SZDSZ főpolgármester-jelöltje 2006-ban – erről azonban még nem született hivatalos döntés.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695