Szoborpark és vezénylőtábornokok összecsapása

2006-04-05

A hétvégi kampányrendezvényeket az újságírókon kívül szakemberek hada is figyelemmel kísérte és értékelte. Az MSZP-nagygyűlés újszerűségét sokan kiemelték, de a miniszterelnök beszéde még a baloldalon sem kapott osztatlan elismerést. Orbán Viktor szónoklatából a markáns antikommunizmus kapott kiemelt figyelmet, és osztotta meg az értékeléseket.

 

Az MSZP április 1-jén tartotta meg a „köztársaság barátainak nagygyűlését” az Andrássy Úton. A nagygyűlés két moderátora, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a nyitotta meg a rendezvényt, és kijelentették: "nem félünk elmondani, hogy hiszünk a köztársaságban". A rendezvényen felszólaltak, illetve üzeneteket küldtek neves értelmiségiek. (Ranschburg Jenő, Ferge Zsuzsa, Iványi Gábor). Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke elmondta, hogy tavasszal a természet esélyt kap, hogy megújuljon, de „nem szabad hinnünk a hamis prófétáknak, akik a virágvasárnapból csak az ujjongó tömeget látják, de nem ismerik a nagypéntek szenvedéseit”. Hiller István kifejtette: a jelenlegi nem politikája áll szemben az igen politikájával, és az MSZP az igen politikáját képviseli. A rendezvény Gyurcsány Ferenc beszédével zárult. A miniszterelnök elmondta: nem kell, sőt nem szabad választani nemzet és köztársaság között; "a nemzet a szó, a köztársaság a tett, a nemzet az akarat, a köztársaság a cselekvés”. Gyurcsány Ferenc szerint a szocialisták képesek összekapcsolni egymással két közös szándékot: egyfelől a gazdagabb, sikeresebb ország és erősebb gazdaság megteremtését, másfelől azt, hogy ez az erő és gazdagság milliókat, egy összetartó Magyarországot szolgáljon. Ezért van szükség igazságos családtámogatási rendszerre, babakötvényre, iskolákra, óvodákra. Gyurcsány Ferenc kijelentette azt is: "Soha többé nem a múlt a baloldal, hanem visszatérve gyökereihez a társadalmi haladás, a progresszió, a bátor átalakítás, az igazságosság pártja vagyunk", és utalt Orbán az ellenoldalra is: "nincs szükség vezénylőtábornoki egyenruhába bújt politikusokra, nincs szükség ajtóinkon kopogtató választási sorozóbiztosokra. A választási részvétel nem külső erőszaktevés, hanem belső késztetés és meggyőződés dolga".

 

> Publicisztikák
Síklaki István: Gyűlésverseny (Magyar Hírlap, 2005. április 1.)
Nagy N. Péter: Tömeg, nyugalom (Népszabadság, 2005. április 1)
Ludwig Emil: Publikum és pódium (Magyar Nemzet, 2005. április 3.)
Dési János: Szombat a remény napja (Népszava, április 2.)
Várkonyi Tibor: Viktor, hová lettél? (Népszava, április 2.)
Tóth Ákos: Begombolt gallérral (Népszabadság, április 2)
Fabricius Gábor: Orális hétvége (Magyar Hírlap, április 2.)
Seres László: Félelmetes retrodemokrácia: a szoborpark nem lázad (Hírszerző, április)
Tóta W. Árpád: A köztársaság állapota (index.hu, április 3.)

A Fidesz másnap tartotta nagygyűlését a Magyar Szolidaritás Napja címmel. A nagygyűlés résztvevőit Rákay Philip, a rendezvény moderátora, valamint politikusok és közéleti személyiségek köszöntötték. A színpadra meghívott politikusok, művészek és közsszereplők egyesével érkeztek, és egy-egy mondatot intéztek a tömeghez. (többek között Tőkés László, Szabad György, Schmidt Mária, Eperjes Károly, Balázs Péter, Bayer Zsolt, Döbrentei Kornél, Kerényi Imre). A rendezvényen megjelent Mádl Ferenc volt államfő és neje, Mádl Dalma. Köszöntötte az egybegyűlteket Áder János frakcióvezető, Kövér László választmányi elnök és Pokorni Zoltán alelnök is. Orbán Viktor, Fidesz elnöke tizenhat évvel a rendszerváltás után egységfrontba szólította az egykori demokratikus ellenzéket: "elszabadultak, lázadnak a múlt szobrai, kiszabadultak a szoborparkból, és a város felé jönnek azok, akik eladósították és csődbe juttatták az országot. Akik idegen hatalmakat szolgáltak, akik hallani sem akartak szabad választásokról és demokráciáról, akik szemernyi lelkiismeret-furdalás nélkül uszították a magyart a magyarra". Kifejtette ugyanakkor: "tegnap nemet mondtak ránk, mi igent mondunk rájuk is, nem azért, mert szocialisták, hanem azért, mert magyarok". Orbán erős kritikát fogalmazott meg a baloldallal szemben, és többször utalt Gyurcsány Ferenc óriásposzterére, melyet Sztálin, Kim Ir-szenhez és Mao Ce-tung nagy arcképeihez hasonlított. A Fidesz elnöke arra szólította fel a párt szimopatizánsait, hogy április 9-én menjenek el szavazni, és buzdítsák erre az első szavazókat is; ugyanakkor megkérte a baloldal szavazóit is, hogy "adjanak még egy esélyt" egy újabb polgári kormány megalakulásához.

 

Síklaki István: Gyűlésverseny (Magyar Hírlap, 2005. április 1.)

A tömeggyűlések azon túl, hogy erősítik a pártszimpatizánsok azonosulását, a bizonytalanok meggyőzésében is nagy szolgálatot tesznek a politikusaoknak. A tömegrendezvényekkel „az a helyzet, mint a mosóporreklámokkal: lehet, hogy nincs is olyan nagy hatásuk, de ha a konkurencia él vele, akkor kimaradni nagyon kockázatos”

Az azonosulást erősítő akcióknak különösen nagy szükségét érzik a politikai pártok kampányidőszakban. Minél nagyobb a tétje a hívek mozgósításának, annál nagyobb a hajlandóság a tömeggyűlésekre. Az előző választáskor a Fidesz akkor erősített igazán ebben a műfajban, amikor az első forduló eredményei számára veszélyesen alakultak. Most úgy tűnik, az MSZP érezte úgy, hogy lépéshátrányban van a mozgósítás terén, és meghirdette a nagygyűlést. Igen ám, de az ilyen, jórészt a médiának szánt eseményekkel az a helyzet, mint a mosóporreklámokkal: lehet, hogy nincs is olyan nagy hatásuk, de ha a konkurencia él vele, akkor kimaradni nagyon kockázatos. Lépett is gyorsan a Fidesz, és maga is meghirdette a tömeggyűlését.

 

(...) A politikai nagygyűléseknek óriási hagyományuk van. Alapvető funkciójuk, hogy a politikai szervezet kapcsolatot találjon az egyén életének mindennapjaihoz, és erősítse az azonosulás érzését az emberekben. El kell érnie, hogy legalábbis kitüntetett alkalmakkor a csoporttal való azonosulás legyőzze az egyéni indítékokat.

 

(...) Másként hat az ellentáborra, másként a hívekre (nyilván megint másként azokra, akik részt is vesznek a rendezvényen), és másként a "járókelőkre". A "járókelők" természetesen annyiban fontosak, hogy közülük kerülhetnek ki az utolsó pillanatokban esetleg még megnyerhető bizonytalanok. Az ellentáborra gyakorolt hatás viszont valószínűleg már nem igazán kívánatos a szervezőknek, ugyanis mozgósítja őket, ami egy választási kampány finisében nem lehet cél.

 

(...) Áldozatukért cserébe azonban nagyszerű élményben van részük. A tömeglélektan tanulságai szerint fantasztikus, euforikus érzés feloldódni egy rokonlelkű, azonos ügyért lelkesedő tömegben, kibújni erre az időre egyéni bőrünkből, átadni minden felelősséget a tömeg közvetlen közösségének, együtt rezdülni az érzelmeikkel s mindezt egy nagyra becsült ember vezetésével.

 

 

Nagy N. Péter: Tömeg, nyugalom (Népszabadság, 2005. április 1.)

Az ember arra biztatná a pártok híveit, hogy menjenek bátran tüntetni, de mindenki hagyjon otthon egy embert (...). „Mintha egymással nem nagy barátságban lévő futballcsapatok még a nagy meccs előtti hétvégén az utcára szólítanák a közönséget, hogy mutassák meg... Önmagában mindkét tábor derék emberekből áll”.

Nem számíthatnánk megértésre, hiszen a harmadik köztársaság történetében először kampányzáró erődemonstrációra készülnek a szocialisták és a fideszesek is. Talán meglepő, hogy a helyzetet szokatlannak minősítem, hiszen az utóbbi hetekben csak a mikor és a hol volt kérdéses, maga a késztetés, amely utcára szólítja az embereket, nem. Pedig 2002-ig senki nem látta szükségét, hogy a választások előtti hétvégén kivonuljon és másfél millióan legyen. Vagy kétmillióan. Ezt a Fidesz találta fel négy éve a számára rosszul sikerült első forduló után. Közvetlenül az után, hogy a Testnevelési Egyetemen a haza megmentésére szólított fel mindenkit Orbán Viktor. A haza megmentésekor pedig az, kinek nem drágább rongy élete, általában nem szokott válogatni az eszközökben.

 

(...) az ember arra biztatná a pártok híveit, hogy menjenek bátran tüntetni, de mindenki hagyjon otthon egy embert.

 

(...) 2002-ig senki nem látta szükségét, hogy a választások előtti hétvégén kivonuljon és másfél millióan legyen. Vagy kétmillióan.

 

Mintha egymással nem nagy barátságban lévő futballcsapatok még a nagy meccs előtti hétvégén az utcára szólítanák a közönséget, hogy mutassák meg... Önmagában mindkét tábor derék emberekből áll (...)

 

 

Ludwig Emil: Publikum és pódium (Magyar Nemzet, 2005. április 3.)

Az MSZP gyűlése a rendszerváltás előtti időket idézte: a "pár ezer ember" által megtöltött Andrássy út vöröslött a párt plakátjaitól és transzparenseitől, és mindössze pár ezer ember töltötte meg az Andrássy utat. „Vasárnap csodát látott a Kossuth tér”, a Fidesz milliós nagyságrendű gyűlése emelkedett hangulatban, a haza kiválóságainak részvételével társaságában telt.

Szombaton csodát láthatott az Andrássy út: a szocialista párt – miután másfél évtizeden át fennen hangoztatta, hogy a politika nem az utcára való – pár ezer emberrel megtöltötte az egykori nyilasház/ávós székház és a Hősök tere közti szakaszát. Egybehívta a népet, hamis szóval, a „köztársaság védelmére”, a város és az ország minden részéről, vidékről bérelt, látványos konvojba sorakoztatott autóbuszokkal. Piroslott az utca a fák között, emberek ezrei szorongatták kezükben az „Igen – MSZP” feliratú táblákat és lufikat, vöröslött a szónoki emelvény is a háttérként tömbszerűen odaállított, vörös egyenpólóba húzott fiataloktól. Itt-ott félénken meglendült egy-egy piros-fehér-zöld lobogó is, tisztelet illeti azokat, akik kézbe merték venni.

 

(...) Annak idején, április 4-re készülve, a Népköztársaság útján is hatalmas vörös zászlók közé szorítottak egy (akkor csillagos-címeres) nemzeti trikolórt. Vajon az egykori kiszista káderből előbb multimilliárdos tőkéssé, majd önmaga menedzselte kormányfővé s végül miniszterelnök-jelöltté lett főszereplőnek, akinek az előadáshoz megfelelt a két évtizeddel ezelőtti stílusú díszlet, mi szüksége van a nézőközönségre?

 

 

Hogy újra, ki tudja, hányadszorra megígérjen a többnyire szegény sorsú, időskorú, kiszolgáltatott és reménykedő embereknek mindenféle jót? Segélyt, olcsó gázt, villanyt, gyógyszert, munkahelyet, árvízvédelmi gátakat? A voksaik megkaparintása céljából? Az ellenzék szapulásával, nosztalgiával és szómágiával kábítva őket mint Thomas Mann Cippollája a pódiumról?

 

Vasárnap csodát látott a Kossuth tér is, hisz’ ki hitte volna négy éve, aki szemtanúja volt a Fidesz milliós választási gyűlésének, hogy még többen elférnek a Parlament körül. Igaz, majd az egész Belvárost ki kellett üríteni és körülzárni, hogy legyen hely a polgári erők kormányváltó találkozójára. Nos, a nép megint adva volt a előadáshoz, lássuk a műsort!A tavaszi színekben pompázó téren, piros-fehér-zöld lobogók erdejében álló színpadon egy órán át váltották egymást az ismert és szeretett színészek, muzsikusok, írók, költők, jeles sportolók, népszerű politikusok és közéleti emberek. Derűsen, könnyeden beszélve a hallgatósághoz, mintha nem is a pódiumon volnának, hanem a tömegben, a velük egyként gondolkodó és érző emberek között.

 

 

Dési János: Szombat a remény napja (Népszava, 2005. április 2.)

Az MSZP nagygyűlése megfelelt az előzetes elvárásoknak: növelte a szocialista szavazók önbizalmát, és demonstrálta, hogy a baloldaliak is képesek megtölteni nagy közterületeket. A meccs azonban még messze nincs lefutva. „A Fidesz az utolsó métereken sem adja fel és bármire képes a győzelemért”.

Gyurcsány Ferencnek volt merészsége nagygyűlést hirdetni, s bátorsága jutalmául igazán impozáns tömeg előtt beszélhetett szombaton.S ez talán még fontosabb is, mint az, ami elhangzott. A rendezvény legfontosabb célja az önbizalom növelése volt. Hogy a baloldaliak is képesek megtölteni utcákat, tereket, demonstráción megmutatni magukat. Hogy van remény a győzelemre egy hét múlva.

 

(...) Igaz, a legutolsó közvélemény-kutatások szerény MSZP-s előnyt jeleznek, s az SZDSZ is nagy valószínűséggel bekerül a parlamentbe. De ettől ez a meccs messze nincs lefutva. Még egy hét, miniszterelnöki vitákkal fűszerezve, sok minden történhet. Tudjuk, a Fidesz az utolsó métereken sem adja fel és bármire képes a győzelemért.

 

(...) Kettő vagy akár másfélmillióan biztosan nem voltak a szocialista gyűlésen - de nagyon sokan mentek el. Annyian, hogy a közvéleménykutatási adatok után még egy ok arra, bizakodóan tekintsünk a következő vasárnapra.

 

 

Várkonyi Tibor: Viktor, hová lettél? (Népszava, 2005. április 2.)

A szombati MSZP-s nagygyűlés után a Fidesz elnökének nem lett volna nehéz dolga. Hiába próbált azonban fiatalosan és lendületesen beszélni, „az annyira beharangozott vasárnapi beszéd szinte pontosan azon a színvonalon volt, mint a Fideszhez közelálló napi- és hetilapok publicisztikai írásai, mi több, nyelvöltögető glosszái”.

Szombat után azt várta az ember, hogy olyan Orbán Viktor áll a Kossuth Lajos tér szónoki emelvényére, aki megértette az előző napi kihívást, és a szolidaritás címszava mögött válaszol Gyurcsány Ferenc szavaira. Különösebben nehéz dolga nem lehetett volna a Fidesz vezérének, mert valljuk be, a hosszúra nyúlt választási kampány hajrájában a miniszterelnök is mintha kissé kifáradt volna.

 

De Orbán is. Bármennyire is lendületesen igyekezett beszélni, a szorongás hangzott ki szónoki fordulatai mögül. A szorongás, amely mindvégig jelen volt ebben a hosszúra nyúlt párbajban, hogy emberére, kihívóra talált, olyan politikusra, aki az utolsó pillanatig kétesélyessé tette a küzdelmet. Ha nem így lett volna, a nyílván alaposan előkészített szónoklat nem sikerül ilyen alacsony színvonalúra. Orbán Viktor ezen a vasárnapon nem igazi formáját hozta, még ellenlábasai is hozzá méltóbbra számítottak. Ő azonban úgy vélte, e sorsdöntő hét elején vissza kell térni az indulatokhoz, vagyis a korábbi középre húzódás kísérletei helyett ismét inkább szélsőjobbra kell kacsintani. Így történhetett meg, hogy az annyira beharangozott vasárnapi beszéd szinte pontosan azon a színvonalon volt, mint a Fideszhez közelálló napi- és hetilapok publicisztikai írásai, mi több, nyelvöltögető glosszái.

 

(...) Színvonaltalan volt a szobor hasonlat, a talán leleményesesnek hitt "régi áru új csomagolásban” formula, hiszen aki valóban objektíven igyekszik szemlélni napjaink állapotát, bármennyire igyekszik is diabolizálni a vetélytárs MSZP-t és vezetését, nem ezt látja maga előtt. Ha a szónoklat előtt lett volna idő elolvasni Debreczeni Józsefnek a Vasárnapi Hírekben megjelent nyilatkozatát, olyan megfigyelőét, akit még a leggonoszabb indulattal sem lehet "bolsinak” tekinteni, talán átgondoltabb a túlfűtött beszéd. Ez a konzervatív közíró azt merte kimondani, hogy a Fidesz vezér győzelme csak rosszat, a demokráciára nézve károkat hozna Magyarországnak, míg Gyurcsánytól, akinek nem volt híve, és ma sem az, kedvező viszonyokat vár.

 

(...) Igen, Orbán Viktor vasárnap a Kossuth Lajos téren kétségtelenül lázba hozta a híveit, akik készek vakon követni őt. De aki a tehetségesnek ígérkezett politikust, a fiatalos lendületet várta benne, őszintén szomorúan csalódott. (...)

 

Vélemények a nagygyűlésekről II.

 

 

Tóth Ákos: Begombolt gallérral (Népszabadság, 2005. április 2)

„A tizenhét évvel ezelőtti Orbán Viktor valószínűleg jót derült volna a magyar szolidaritás kifejezésen”. A Fidesz elnöke a rendszerváló párt gyökereihez való visszatérést hangsúlyozta, pedig a Fidesz soha nem került olyan távol a régi önmagától, mint most.

A Hősök terén álltunk. Egy számomra addig ismeretlen fiatalember mondott beszédet, irgalmatlant, keményet. Minden mondat egymásból következett, minden gondolat az előzőből építkezett, minden szónak hangsúlya, jelentése volt, minden jelentés magában hordozta a jelentésen túli üzenetet. Tizenhét éve történt ez.

 

Akkor, amikor egy Kóka János nevű fiatalember talán még a következő évi érettségi vizsgáján és a hogyan továbbon gondolkodott. Tizenhét évvel később a politikába egy évvel korábban berobbantott Kóka János már arról beszél: Orbán Viktornak el kell tűnnie a közéletből. Annak az Orbán Viktornak, aki akkor, ott, a Hősök terén szintén eltűnést követelt, azt, hogy a szovjet csapatok tűnjenek el a magyar közéletből.

 

Tizenhét évvel később, szombaton, a Hősök tere üres. Pár száz méterrel arrébb azonban újra elkezdődik valami: embertömeg hömpölyög az Oktogontól az Andrássy úton. Minden valószínűség szerint az MSZP történetének újkori szimbóluma ez az esemény: soha ennyi ember a szocialisták hívására nem ment még utcára. A köztársaság védelmének demonstrációja ez - ismét, tizenhét évvel később megint csak valami ellen: azok ellen, így a gyurcsányi hívószó, akik veszélyeztetik.

 

(...) Az az ember, aki ellen most a köztársaságot féltik, ugyanebben a pillanatban az egyik rendszerváltó párt megalakulásának tizennyolcadik évfordulóján arról beszélt, hogy a mostani választási kampányban a Fidesz visszatért a gyökerekhez, hiszen a magyar szolidaritás jegyében lépett sorompóba.

A tizenhét évvel ezelőtti Orbán Viktor valószínűleg jót derült volna a magyar szolidaritás kifejezésen és a gyökereken is. Ahogy egy másik alapító, aki mostanában már nem jár a Fidesz születésnapi rendezvényeire, Fodor Gábor mondta: a Fidesz azért jött létre, hogy demokrácián, tolerancián és megértésen nyugvó politikai kultúrát hozzon létre. (...)

 

 

Fabricius Gábor: Orális hétvége (Magyar Hírlap, 2005. április 2.)

 

A baloldal számára az tömeggyűlés újdonság volt, míg a Fidesznek rutinfeladat. Gyurcsány a beszédét az alkalom újszerűségére építette, a miniszterelnök laza és mosolygós volt, üzenete derűs. Orbán „komolyan nézett az általa festett horrorszereplők szemébe”, mondanivalója komoly volt, a negatív elemeket nem mellőzte, de reményt adott az egybegyűlteknek. „Kommunikációs szempontból 1:1”.

Az orális hétvége volt az első igazán tavaszi hétvége. Azoknak rendezték, akik szeretik az oralitást: beszédet, éneklést, kiabálást, kántálást, mosolygást, üvöltést, fütyülést. A száj totális ünnepén mindkét fél megtette, amit megkövetelt a pártja. A kommunikációs kampány csúcspontja – a vezetők vitája – előtti utolsó erődemonstráció mindkét oldalra kiszólt és beszólt egyaránt. "Elseje az elsőké" – indított Gyurcsány Ferenc, amire Orbán Viktor a Sztálin-szoborhoz hasonlította beszédében Gyurcsány épülethálóját.

 

Mindenki remegve várta a pártvezért. Hosszas warm-up futamok, zenészek, előszpíkerek, híres emberek, dalok, zászlólengetés. Igen, zászlólengetés. Lefogadom, a kedves olvasó azt gondolja, hogy a Fidesz nagygyűlés van terítéken. Nem. Ezen a hétvégén az MSZP és Gyurcsány is fideszes feelinget hozott, csakúgy mint maga a Fidesz. Ferenc nagyon elégedettnek látszott. Áll a porondon és sugárzik belőle a siker totális megélése, az a bizonyos flow, amit ember akkor kap, amikor úgy érzi, sínen van. Laza volt, támaszkodott, mosolygott, ígért és derüsen nézett végig az Andrássy úton, egészen az Oktogonig. Úgy éreztem, Gyurcsány maga is másképpen nyilatkozott volna a jövőről, ha mondjuk, megkérdezik két éve. Ezt nem hitte volna maga sem. Végül is hihetetlen volt a kép. Baloldal az Andrássyn, vörös kockák, egy laza, amerikai tipusú vezetővel.

 

(...) Viktor komoly volt. Komolyan nézett az általa festett horrorszereplők szemébe. A szoborparkból elszabaduló kommunista szobrok, akik fenyegetően a városfelé tartanak már a spájzban vannak. Viktor így utalt a fenyegető veszélyre, a fenyegető múltra és a limuzinszocikra. Az orbáni retorika jelentős részét a régi szoborpark és a modern épülethálókon szereplő Gyurcsány összehasonítása tette ki. Sokkal jelentősebb szerepet szánt a negatív elemnek a beszéd logikájában, mint Gyurcsány.

 

(...) Ismeretlen ez a hangvétel Orbántól és izgalmas a gyurcsányi dinamika párhuzamában, hiszen a két oralitással jól megáldott vezető mondott erős kampánybeszédet, erős gyűléseken. Kommunikációs szempontból 1:1.

 

 

 

Seres László: Félelmetes retrodemokrácia: a szoborpark nem lázad (Hírszerző, 2005. április 3.)

„Sok évnyi etatista hazugság és illúziókba ringatás megtette a magáét. Azt vesszük a politikában is, amit ismerünk, ha újat látunk, nem kell, jöjjön inkább a best of 80’s. A múlt már régen feltápászkodott, és újabb húsz évre készül berendezkedni”

Ettől kellett félni? Hogy vörös és narancsos szingli hordák, ill. velük megbonthatatlan egységben a nyugdíjas-, munkás- és paraszttagozatok árasztják el a köztereinket? Vagy attól kellett félni, hogy dunaszerdahelyi magyarajkú maffiózók majd Madridot vagy Londont csinálnak itt nekünk, nyilván valakiknek a megbízásából - és ezt jó előre be is jelentik, hogy a két tömeg két vezére jól bebizonyítsa, megvéd minket a gonosztól? Féljünk az enyveskezű komcsiktól, akik kiprivatizálják alólunk a fül-gége osztályt? Féljünk Mikolától meg Semjéntől, mert ha győznek, feles többséggel bevezetik az inkvizíciót, és akkor nagyobb lesz a füstünk, mint a lángunk?

 

Jön Kövér doktor a kötelével? Vagy csak körmöst kap a gyerek az iskolában? Nem, nem és nem.

 

 

2006-ban nem vagyunk hajlandók félni, ezt bebizonyították a hétvégi utcai demokrácián jelenlévő százezrek. Az egyik gyűlésen Gyurcsány "Van egy" Ferenctől, a másikon Orbán "Fundamentalista" Viktortól óvták a köztársaságot; az ellenséget ezért jól fel kellett turbózni ön- és közveszélyes fenyegetéssé, Kim Ir Szent megszégyenítő gigaplakáttal, de ez, mondhatni, magánügy, mint a vallás. A kampány szent, a vélemény szabad, de félni hülyeség.

 

 

(...) Ez a választási kampány ebben a formában (ígéretdömping, depressziós nyugdíjas-look) nem jöhetett volna létre, ha nem a nyolcvanas évek retrovédettségében élnénk, frusztrációnkban is a retroállamban bízva, mindig visszatérve a hobbitelek vagy a magánszféra egyéb retrozónáinak biztonságos melegébe. Máig nem, sőt egyre kevésbé bírjuk a piaci retorikát, az egyén szót nem is értjük, a verseny szótól kidagad egy ér a homlokunkon, a kapitalizmus hallatán pedig nyúlunk a kalasnyikov után; ennyiben a helyzet rosszabb, mint amikor hivatalosan kellett utálni.

 

Sok évnyi etatista hazugság és illúziókba ringatás megtette a magáét. Azt vesszük a politikában is, amit ismerünk, ha újat látunk, nem kell, jöjjön inkább a best of 80’s. A szociális hálótól a nyugdíjakig, a családtámogatástól a kórházak állami kézben tartásáig azt kapjuk, amit várunk, ergo megérdemlünk. Nem létező hónapok utáni nyugdíjat, ingyen tankönyvet, olcsóbb gázt, áramot, gyógyszert, mindent, amit mi fizetünk, ezért "ingyen" van. Kapunk továbbá egy életérzést, éspedig hogy nekünk akkor lesz jobb, ha olyan főnököt választunk magunknak, aki többet oszt vissza nekünk a pénzünkből.

 

 

(...) Orbán téved: a szoborpark nem lázad. A múlt itt él (őnáluk is), már régen feltápászkodott, és újabb húsz évre készül berendezkedni. Mozgósítás indul.

 

 

Tóta W. Árpád: A köztársaság állapota (index.hu, 2005. április 3.)

Eddig nem volt jellemző a hazai baloldalra, hogy önként tömeggyűlésekre járt. Most már azonban vannak „hívők” a baloldalon is. „Ha ez itt a demokrácia és valami más, autoriter, restriktív, szakrálisan - tehát irracionálisan - legitimált rendszer társadalmi vitája volt, és ebben a felállásban a demokráciát abszolút értéknek tekintjük, akkor az érdemi vitát, ha lett volna olyan, megnyerte Gyurcsány”.

"Magyarországon baloldali politikus ekkora tömeget régen látott" - mondta Gyurcsány a közönségében gyönyörködve. Hát bizony, az nem volna igaz, hogy sosem látott, csak az még régen volt, amikor nem volt ajánlatos távol maradni.

 

(...) Mert ne legyen senkinek olyan illúziója, hogy ezek a tömegek a politika iránt érdeklődőkből állnak össze; nem, ezek már hívők, akiket ezért a politika valósága mint olyan, nem érdekel. (...) És bizony nem csekélység, hogy van már ilyen baloldaliban is: kevesebben ugyan, mint a jól bejáratott fideszes had, de eddig ennyi se volt.

 

(...) Ha ez itt a demokrácia és valami más, autoriter, restriktív, szakrálisan - tehát irracionálisan - legitimált rendszer társadalmi vitája volt, és ebben a felállásban a demokráciát abszolút értéknek tekintjük, akkor az érdemi vitát, ha lett volna olyan, megnyerte Gyurcsány. Elvileg.

Viszont úgy tűnik, jóval többen tekintik Orbán Viktort abszolút értéknek, mint ahányan a köztársaság mai arcát. Azt a kilencmilliót leszámítva, aki most még nem foglalt állást.

 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695