Gyurcsány szerencsepénze és a "kilencvenéves" Orbán

2006-04-05

A Gyurcsány-Orbán vita elemzése

 

Viszonyítási pont: az Orbán-kormány

Mindkét fél sokat beszélt az Orbán-kormányról. De míg Orbán Viktor saját pozícióját és „megoldási javaslatait” igyekezett hitelesíteni az 1998-2002 közötti időszakra utalva, addig Gyurcsány Ferenc éppen hiteltelenítésként utalt erre az időszakra. Azt a vádat, amely a Fidesz kampányában a meg nem valósított ígéretek felsorolásában jelenik meg, Gyurcsány megpróbálta áttolni Orbánra. Gyurcsány Ferenc a konfrontáció egyik fokán összehasonlító kommunikációt folytatott: az Orbán-, és a Gyurcsány-kormány összehasonlításával a múltat emelte a jelenbe – emlékeztetve a megelőző ciklusra.

 

Célcsoportok, megszólítottak

Gyurcsány Ferenc Orbán éles bírálatával a szocialista szimpatizánsokat mozgósította. Orbán Viktor visszafogottságával inkább a bizonytalanokra igyekezett hatást gyakorolni. Mindkét fél nagy hangsúlyt helyezett a nyugdíjaskra, Orbán Viktor kiemelte az egészségügyi dolgozókat, gazdákat, többször is hivatkozott az egyedülálló, gyermeket nevelő nőkre. Összességében törekedett arra, hogy tételesen is több célcsoportot szólítson meg, ezzel szemben Gyurcsány Ferenc kommunikációja sokkal kevésbé volt szegmentált.

 

Feszült vita az egészségügyről

A vita egyik legfeszültebb szakasza az egészségügyről szóló rész volt, amelyben Gyurcsány a Mikola István által tervezett kórházeladással, Orbán pedig a fizetős egészségügy vádjával támadott. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje itt mondta ki sokszor Orbánról, hogy sem ő, sem a Fidesz kampánya „nem mond igazat”.

 

Öngólok

A vitákban megszokott elem, hogy a felek valamilyen geggel, ajándékkal „lepik meg” ellenfelüket: a Gyurcsány által előhúzott szerencsepénz azonban visszafelé sült el, hiszen a vitavezetők figyelmeztették őt arra, hogy a szabályok szerint nem élhet a stúdióba bevitt tárgyakkal. Amennyiben ez felerősíti azt, hogy Gyurcsány „földbe akarta döngölni” Orbánt, akkor ez egyértelműen hibaként könyvelhető el a jelenlegi miniszterelnöknél.

Orbán Viktor viszont azzal követett el hibát, hogy ő maga hozta fel a „panelproli” kifejezést, hogy megkísérelje áttolni Gyurcsányra. Mivel azonban ez eddig a Fideszhez kötődött, ennek eredménye az lett, hogy felnagyított egy korábbi hibát, amelyet éppen saját pártja követett el.

 

Viszonyulás a kispártokhoz

Pár nappal a választások előtt veszélyes a kormánypártok egymás közötti viszonyára nézve, hogy Gyurcsány Ferenc – válaszolva Pokorni Zoltán tegnapi és előreutalva Orbán Viktor mai állítására – az oktatási tárcát „átvette” az SZDSZ-től. A nagypártok miniszterelnök-jelöltjei konkrét témákat is átvettek a kispártoktól, amelyek ezen a vitán nem képviseltethették magukat. Egy példa: Orbán Viktor a részmunkaidős-foglalkoztatásról beszélt, melyre a kampányban az MDF helyezett nagy hangsúlyt, de amely már megjelent a Fidesz programjában és a párt női kampányában is. A Fidesz elnöke egy új ígéretet is megfogalmazott azzal, hogy a százezer forintos minimálbér ötletét átvette a Munkáspárt programjából. Ez a Berlusconi-trükk: Napokkal ezelőtt Olaszországban a miniszterelnök ugyanezt a trükköt alkalmazta a miniszterelnök-jelölti vitában (Olaszországban ugyanaznap lesznek választások mint Magyarországon – a szerk.), azaz felvetett egy teljesen új témát (Berlusconi az ingatlanadó eltörlését jelentette be), amivel – a közvéleménykutatások szerint – megnyerte a vitát kihívójával, Romano Prodival szemben.

 

Hangulatváltás a zárszóban

A vitát lezáró utolsó – témájában előre nem meghatározott – részben mindkét szereplő váltott: Gyurcsány a konfrontációt nyugodtsággal váltotta fel, és ekkor a kamerába nézett. Tartalmilag ekkor élezte ki a hangulatbeli különbséget („Orbán búskomor”). Orbán Viktor viszont ekkor helyezett hangsúlyt arra, hogy az emberek közötti politikára hívja fel a figyelmet – utalva arra, hogy a Fidesz szerint az MSZP egyemberes párttá vált.

A vitában összességében Gyurcsány látszott lendületesebbnek, ami azonban könnyen háttérbe szoríthatja víziót felvázoló mondatait. Mindemellett Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor kétszemélyes vitáját négypárti – Dávid Ibolyával és Kuncze Gáborral kiegészülő – újabb esemény követi, ami kiegészítheti, megváltoztathatja, de le is rombolhatja a két esélyes mai párharcának stratégiáját.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695