9:1 a Fidesznek Bács-Kiskun megyében?

2006-04-27

Bács-Kiskun megye a Fidesz egyik legerősebb bázisa: négy éve mind a 10, idén pedig 9 egyéni választókerületben szerzett mandátumot. Kiskunfélegyházán a külföldről érkező szavazatokkal fordított a szocialista jelölt, Kecskemét kettes számú választókerületében pedig megismételhetik a második fordulót.

 

A 2006-os megyei részvételi adatok némileg elmaradtak az országos átlagtól, ugyanis az első fordulóban majd 4%-kal kevesebben (63, 91%) mentek el voksolni a megyében, a második fordulóban ez az arány több mint 1%-kal csökkent. A 2002-es második fordulós részvételhez viszonyítva lényegesen, mintegy 10%-kal járultak kevesebben az urnákhoz a 2006. évi választások második fordulójában.

 

A részvétel változása országosan és Bács-Kiskun megyében
  Országos Bács-Kiskun megye
2002. első forduló 70,53 % 64,95%
2002. második forduló 73,51% 72,04%
2006. első forduló 67,83% 63,91%
2006. második forduló 64,36% 61,92%

 

Területi listás eredmények

A területi listás mandátumok megoszlása tekintetében – akárcsak Hajdú-Bihar vagy Baranya megyében – nincs változás. A Fidesz listáján ismét 4 képviselő jutott a parlamentbe. Ugyanez a helyzet az MSZP-vel is, mivel 2002-ben és 2006-ban is 3-3 képviselője jutott mandátumhoz. Az SZDSZ és az MDF önállóan egyik évben sem tudott területi listás mandátumot szerezni (az MDF 2002-ben a Fidesszel közösen 4-et).

 

 

 

Bács-Kiskun megye területi választókerületi eredményei
Párt Szavazatarány 2006 Mandátumszám 2006

Fidesz-KDNP

49,79% 4

MSZP

37,09% 3

SZDSZ

4,93% 0

MDF

5,12% 0

 

A Bács-Kiskun megyei területi listán2006-ban bejutott képviselők :

 

 

Fidesz-KDNP: Bagi Béla, Kerényi János, Matolcsy György, Zombori Gábor Zoltán

MSZP: Balogh László, Garai István Levente, Márfai Péter

 

Egyéni választókerületek

 

 

Az egyéni választókerületekben a jelenlegi eredmények szerint lényegében nincs változás négy évvel ezelőttiekhez képest. A Fidesz négy éve győzni tudott mind a 10 egyéni választókerületben, most várhatóan kilenc mandátumnak jut birtokába. Az első forduló után még úgy tűnt, további két mandátumot elvihet az MSZP, mivel Kecskemét egyes és kettes választókerületeiben az MSZP-SZDSZ közös jelöltjei álltak az első helyen, Balogh László (MSZP-SZDSZ) és Szécsi Gábor (SZDSZ-MSZP), aki először indult a koalíciós pártok támogatásával országgyűlési választásokon, ugyanis korábban a Fidesz színeiben lett polgármester.

 

Ugyanakkor még mindig nem tekinthető biztosnak a végeredmény: az illetékes választási bizottság nem jogerős döntése értelmében 2006. május 7-én a kecskeméti 2-es választókerületben meg kell ismételni a második fordulót. Erre a választókerületben történt sorozatos visszaélések gyanúja miatt kerülhet sor: az MSZP és az SZDSZ szerint bizonyítható, hogy Szécsi Gábor, a közös jelölt azért kapott kevesebb szavazatot ellenfelénél, mert a kampánycsend ideje alatt a jelölt visszalépését hirdető szórólapokat osztogattak. A rendőrség az ügyben indított nyomozás során két polgári körös aktivistánál nagy mennyiségben talált ilyen hamis tartalmú szórólapokat és azokat le is foglalta. A forduló megismétlése azonban több kérdést is felvet, például, hogy mi történjen a külföldön leadott szavazatokkal, és hogy vajon lesz-e elegendő idő a választópolgárok értesítésére május 7. előtt.

 

 

Kiskunfélegyházán a külképviseleti vioksok "befutása" előtt 37 vokssal vezetett a fidesz-KDNP jelöltje, Endre Sándor. Az eredmény azonban végül megfordult: Garai István Levente, a koalíció jelöltje 74 szavazattal megelőzte riválisát.

 

 

Pártok által megszerzett egyéni választókerületek száma, Bács-Kiskun megye
Párt

2002

2006
MSZP 0 1
Fidesz-MDF/KDNP 10 9

 

 

2006-ban három mandátum is elkelt az első fordulóban: Tiszakécskén (Lezsák Sándor - Fidesz-KDNP), Kunszentmiklóson (Balogh József - Fidesz-KDNP) és Kiskőrösön (Font Sándor - Fidesz-KDNP), 2002-ben csak két helyen Tiszakécskén és Kiskőrösön. A megyei egyéni győztesek személyét illetően csupán két választókerületben történt változás négy évvel ezelőttiekhez képest.

 

 

 

Személyi változások 2002-höz képest az egyéni választókerületekben

Választókerület 2002-ben győzött 2006-ban győzött
7. Kalocsa Tóth István (Fidesz-MDF) Semjén Zsolt (Fidesz-KDNP)
10. Bácsalmás Fenyvesi Máté (Fidesz-MDF) Bányai Gábor (Fidesz-KDNP)

 

 

 

 

 

A 2006-os Bács-Kiskun választások egyéni választókerületeinek eredménye

Evk. Győztes Ered-mény 2. helyezett Ered-mény 3. helyezett, eredmény
1. Kecskemét Nyitray András (Fidesz-KDNP) 49,74% Balogh László (MSZP-SZDSZ) 47,37% Gavaldi István (MDF) 2,90%
2. Kecskemét Horváth Zsolt (Fidesz-KDNP) 49,12% Szécsi Gábor (SZDSZ-MSZP) 48,06% Győrfi Attila Gábor (MDF) 2,82%
3. Tiszakécske Lezsák Sándor István (Fidesz-KDNP) 57,27% Vári Gyula (MSZP) 34,13% Csernus Tibor (MDF) 5,30%
4. Kunszentmiklós Balogh József (Fidesz-KDNP) 54,80% Aranyi János (MSZP) 35,76% Takács Imre (MDF) 4,18%
5. Kiskunfélegyháza Garai István Levente (MSZP) 50,15% Endre Sándor (Fidesz-KDNP) 49,85%  
6. Kiskőrös Font Sándor (Fidesz-KDNP) 61,97% Pétervári Zoltán (MSZP) 25,32%  
7. Kalocsa Semjén Zsolt (Fidesz-KDNP) 52,38% Alföldi Albert (MSZP) 47,62%  
8. Kiskunhalas Szabó Erika (Fidesz-KDNP) 51,56% Váradi Krisztián (MSZP) 48,44%  
9. Baja Zsigó Róbert (Fidesz-KDNP) 53,08% Széll Péter (MSZP) 46,92%  
10. Bácsalmás Bányai Gábor (Fidesz-KDNP) 51,72% Márfai Péter (MSZP) 45,41% Karsai Péter (MDF) 2,87%

Vastaggal szedve az 1. fordulóban mandátumot szerzett neve

Dőlt betűvel a még nem végleges győztes neve

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695